Új Barázda, 1920. február (2. évfolyam, 28-52. szám)

1920-02-01 / 28. szám

HÍREK A csillagok A magyar néplélek ismerői leszögez­ték, hogy népünket az elvont, inkább eszményies dolgok nem érdeklik. Talá­lékony elméjére annak inkább hatással van minden olyan jelenség, amiből haszna lehet vagy károsodhatik. Az esőzést, havazást, szélfúvást — haszon és kár járván velők — megfigyelte, sok­féleképpen jellemzi. — Háttal fekszik a szélnek, tehát hi­deg idő lesz, — mondják a­ pásztorok, midőn azt is megfigyelik, hogy a cse­­­rénynél Szent György-napján miként fekszik a jószág?... Az égboltozat csodáiból már kevesebbet betürgetett népünk. Eső után. Vágy közben a szi­várvány hozza­­ neki a „szép időt". A villámcsapásról meg úgy vélekszik, hogy ez „az Úr haragja". Naplementé­nél, az égalján lángoló piros fénysugár­zásból „Vihart" jövendöl. Midőn pedig sarló-alakot mutat a held, reá mondja : „csurgóra áll, eső lesz". E f­ eltréfálkozik arról is, hogy fent a holdvilágban „Szendávid hegedü“l. Már a sötétkék bársonyos boltozaton szikrázó arany­­­­mécsek, ragyogós homlokfal kesergő aranybárányok — a csillagok — messze, nagyon is messze esnek tőle. Egy-egy üstököstől ugyan időnként megriadt, hogy no most döghalál, földindulás, háború következik, meg hogy neki — télen — hideg időt jeleznek a hosszúra nyúlt bajszú csillagok, ám máskülön­ben nótázni is csak ritkán szokott felő­lük. A „körül csillagos”az ég“ s az „an­gyalom, ragyogós csillagom" nóták mel­­ett még leginkább kifejező és kedves az a régi népdal: Páros csillag az égalján, Egyik fényes, másik halvány ! De, amelyik, alig-alig látszik, Az az enyém, tied meg a másik... Nyári csillaghulláskor viszont nem szeret az éjszakai égre nézni, mert az égen lefutó csillag valamely kedvesünk­­nek az elmúlását jelentheti. Az „esthaj- és csillag" feltűnése a napi munka kö­rei befejeztét hirdeti a cséplőgépek bu­gásától hangos alföldi mezőn, a többi azonban leginkább csak egy-egy név­­nélküli,­­titokzatos jel­ láng. Az Alföld nagyapának összes csillagos­ tudomá­­nyát bokrétába kötik a következő dö­­cögős­­verssorok: Tűm csillag, fiastyuk, Göncöl szekér, országút, Sánta Kata, három kaszás, Palánéta-fogyatkozás. Az én magyarjaim, mindjárt onnét a Hörtösbágy-folyó és vásárhelyi Hód-tó­­mellékéről, fu­rucsillagnak a sarkicsilla­­got,­­ .országidnak a tejutat, Sánta Katá­nak a Szinuszt­ három kaszásnak az ■trióm emlegetik. Annál fájdalmasabb, hogy bár a haldat-csillagot sohsem falta­l leste, sántáktól tanulván járni, mégis gödörére lépett ez a józan nép­, Móricz Pál. —■ Nyugatrt M­gyarország tilta­kozása. Szombathelyről táviratoz­­zák: Nyugatra Magyarország , lakossága vasárnap és hétfőre különböző váro­sokban­ nagy tiltakozó gyűléseket tart az­­ Ausztriához való csatolás el­len. Tegnap délután Okolicsányi László, a Területvédő­ Liga alelnöké­nek vezetésével Budapestről nagy küldöttség érkezett ide, amely részt­ vesz­ az itt holnap rendezendő nép­­gyű­lésen, majd Kőszegre megy, ahol n­éttört­ lesz tiltakozód­jjgy­lés. Ezeken a gyűléseken a dunántúli nemzet­gyűlési képviselők, akik erre az­ al­kalomra Szombathelyre érkeztek, mind­­részt vesznek. ti­ BARAZDA Vasárnap, 1820. február 1. Osztrák nyilatkozat , Nyu­gatm­agyarországról­ ­Ném­et-Ausztria tunya sem hiszi, hogy aNyugat­­itta gyár­országot m­egk­apja illetékes helyen az Új Barázda .tudósítójának német-osztrák rész­ről a következőket mondották a s Nyugatmagyarországi kér- A Német-Ausztriának az antant ré­széről tett ígéret három magyar köz­­igazgatási kerületet foglal magában és kiterjed 10.179 négyzetkilométerre, amelyen 813.782 ember lakik, köztük 278.326 német nyelvű, 422.002 magyar, 55.000 horvát és csekély számú más nemzetiség. Nagy meglepetéssel ta­pasztaljuk, hogy a külföldi sajtó Nyugat­magyarországnak ezt a nem­zetiségi számarányát tudja. Német-Ausztria mentségére szolgálsz, hogy a szerbek olyan délmagyarországi területeket szállottak meg, ahol csak 18 százaléka szerb.­­• Elárulhatom, hogy Német-Ausztria maga sem hiszi, hogy Nyugat­­magyarországot meg fogja kapni, hiszen a lakosság több mint 80 szá­zaléka Német-Ausztriához való­­csa­tolás ellen van. Tény, hogy az a sok magyar, amely elszakadna Magyar­­országtól, nem folytatná többé tevé­kenységét a már velük oly sok ideig együttműködő és megszokott néme­tekkel, honitokkal és vendekkel. — József főherceg az olaszok­ról. A Temps című­ lap intervjút közöl, amelyet tudósítója József fő­herceggel folytatott. Az intervju során a főherceg lelkesedéssel beszélt az olasz háborúról és nagy dicsérettel szólott az olaszokról, akik az összes ellenfelek között a leglojálisabban és a legbátrabban harcoltak.­­ Báli Mihályt megoperálják. Az államügyészség irodaigazgatójánál­, Faze­kas Gézánál ma jelentkezett Báli Mihály állami hóhér és átnyújtotta a sebészeti klinikán Verebély Tivadar dr. egyetemi tanár által kiállított orvosi bizonyítványt, amely azt igazolja, hogy Baji Mihály igen súlyos bélbajban szenved és sür­gősen meg kell operálni. Beli Mihálynak a gyógyulása legalább 6—8 hetet vesz igénybe. E bizonyítvány alapján Baji Mihály az államügyészségtől szabadsá­got kért és kapott. Helyette a kivégzése­ket Gold Károly első pribék fogja végezni. — Csomagforgalom a semleges államokba. A posta- és a távirdaigaz­­gatóság értesítése szerint a magyar posta közönséges (5—20 kilogrammos) csomagok­ forgalmát 1920 február else­­­jétől kezdve Dániával, Luxemburggal, Németalfölddel, Norvégiával, Svájccal és Svédországgal fölveszi. A csomagok dí­jára és szállítási feltételeire nézve a postahivatalok adnak felvilágosítást.­­ Hat millió kárt okoztak a románok Kiskunhalason. Kiskun­halas város tanácsa csak most ké­szítette el a hivatalos kimutatást a románok okozta károkról. A kimuta­tás szerint a románok a lakosságtól 6.290.209 korona 20 fillér értékben vittek el gabonanemist, jószágot,­ élel­miszert és felszerelést. Fizetni azon­ban mindezekért csak 213.922 korona 50 fillért fizettek. Többek között el­­­vittek 863 méter mázsa búzát és rozsot, 3698 métermázsa árpát, zabot és ten­gerit. Ebbe a kimutatásba az elrekvi­­rált gazdasági gépek nincsenek fel­véve. 2ltca€urüo­at , mint fülganyag Az Oroszországban négy és fél év óta dúló bolsevizmus a legmérhetet­­lenebb nyomorúságot zúdította az ország lakosságára. Az emberek éhez­nek, nyomorognak, fáznak, járványok dúlnak szerteszét, a városok elnép­telenednek, mert mindenki, akinek csak valamennyire is módjában van, falura költözik, mert ott még talán el tudja tengetni életét. Természetesen a bol­­sevizmussal együttjáró fölfordulás,­­ennorionsőll­eg annak a lehetősége, hogy mindenki tekintet nélkül a tör­vényekre, embertársaira, csinálhat azt, ami neki jól esik, még sokkal súlyo­sabban fokozza a nyomorúságot. Ennek egyik példáját mutatja be képünk. Pétervárott az utcák legna­gyobb részét faburkolattal látták el és a lakosság, híjával a tüzelőanyag­nak, csákányokkal nekiesik az utcák­ig nak és zsákokba rakva a fakockákat,­­ hazacipeli batyuját, hogy szűkös éte­­­­lét meg tudja főzni. A szappanmizéria Hl6€fSZÍÍXtÍÍ£ a i ü j a z á séU en­ A)­en y bárkit megtaní­tok garancia mellett, hogy háztartásában lugkő és szóda nélkül, miként főzhet jó és sok szap­pant. Hozzávaló anyagok könnyen és olcsón be­szerezhetők. Eredményképpen 1­ kg. Zsiradékból 3~6 kg. finom habzó szappant nyer, amit mőzs­­dőszappannak is előnyösen használhat. Nem kell tehát uzsora áron többé szappant vásá­rolnia. A kimerítő készítési utasítást megren­delésre ajánlva, utánvéttel azonnal megküldöm. Ajánlási díj és válaszbélyegekyellen csatolandó. Fenti eredményért teljes garanciát nyújtok. Várady, vegyészeti laboratórium Budapest, Rákóczi­ út 59/10. Felhívás előfizetésre ! Február hó elsejével új előfizetést nyitunk az „Új Barázdák”-ra. Olva­sóinknak alkalmuk’ nyúl arra, hogy megismerhessenek bennünket és meg­győződésükké váljék, hogy lapunk önzetlenül, becsületesen a földmíve­­sek és kisgazdák érdekeiért szállott síkra és minden sorát, minden betű­jét az a cél vezeti, hogy a földmives­­társadalom boldogulását elősegítse. A nemzetgyűlési választásokon az ország népe képviselőit a földmives­­érdekek szószólói közül választotta meg nagy többséggel. Ezzel bizony­ságát adta annak, hogy felismerte a saját érdekeit és a maga sorsát maga akarja intézni. Az „Új Ba­rázda" is egy képviselője az ország­nak. Hangja mindenüvé eljut, azok­hoz is, akiknek a sorsáról döntenek és azokhoz is, akik az ország sorsát intézik. Kérjük tehát olvasóinkat, hogyha képviselőjükké, szószólójukká választottak meg bennünket, tartsa­nak is ki mellettünk és gyarapítsák táborunkat minél nagyobbá, minél hatalmasabbá. Gyűjtsenek előfizető­ket lapunknak, ne legyen a falunak egy földmivelője sem, aki ne olvasná az „Új Barázdá“-t. Az előfizetéseket postautalványon kell beküldeni a kiadóhivatalba. Elő­fizetési összeg egy negyedévre 28 ko­rona. ___ — A só árának felemelése. A só­elosztóbizottság a következőket teszi köz­hírré : A hivatalos lap mai számában megjelent 384/1920. M. F. számú kor­mányrendelet a só árát a közvetlen fo­gyasztókkal szemben február hó 1-én kezdődő érvénnyel a következőképpen állapítja meg: Étkezésre használatos konyhasó ára papírzacskóval együtt kg.-ként 6 korona. „Lucub­is" kristálysó, 750 grammot tartalm­azó, dobozonként 10 korona. Denaturált marhasó papír­zacskóval együ­tt kg.-ként 3 korona. En­nek hiányában állattenyésztési célokra szolgáló darabos kősó ára kg.-ként 4 korona. Denaturált vagy tisztában ipari só ára kg.-ként 1 korona 50 fillér. Tiszta ipari só ára kg.-k­ént 2 korona 50 fillér. Mindazok, akiknek birtokában sókész­­letek vannak, tartoznak sókészletüket a régi és új ár közötti különbözetnek a kincstár részére való, befizetése végett bejelenteni, amennyiben a készlet február 1 én konyhasóból 150 kg.-t, marhasóból 100 kg.-t, denaturált vagy tisztátlan ipari sóból 200 kg.-t meghalad. A bejelentés és utánfizetés kötelessége kiterjed bár­kitől, bárhonnan­­származó és akármilyen célra szolgáló sókészletekre. Bejelentési és utánfizetési hely Budapest főváros területén a Sóelosztó Bizottság pénztára (Magyar Bank és Kereskedelmi Rész­vénytársaság , központi váltóü­zletében, V., Váci-ki­rut 32). gg t£|. J&Hf 42—22. Uj k­§ Népszirtház-u. 7. ss. jpS [Ül hexttox JSvSk ggg / SBralián&t p gyöngyöt körútját |§­ 26.000 K-ig Arany­­vá|j platinát grammját S 35—350 K-ig 1 mindettkinál maga­ M mebb árait vesz Ali ül éksseiÜJdlmte

Next