Új Barázda, 1926. június (8. évfolyam, 121-144. szám)

1926-06-01 / 121. szám

Egy ravatalnál Egy világ választ el minket attól a politikától­, amelyet az elhunyt de­mokrata vezér, Vázsonyi Vilmos kép­viselt. Az ő felfogása és a mi felfo­gásunk között soha át nem hidalható szakadék tátong és fog is tátongani mindaddig, amíg a túlsó tábor gyö­keres revízió alá nem veszi a saját elveit. Mert nekik kell közeledni hozzánk, nekünk ez lehetetlen. Ez a nagy ellentét azonban nem lehet akadálya annak, hogy ravatalá­nál a kritika fegyvereit hüvelybe rejtve, ne igyekezzünk levonni bizo­nyos tanúságokat abból a merészen ívelő életpályából, amelyet a haj­dani sümegi zsidó tanítónak szegény fia a magyar köz­életben megfutott. Megfutott pedig kitartással, szívós­sággal, végtelen fanatizmussal, min­dig távol állva az anyagias, önző céloktól, ami mindenkor előnyt jelen­tett számára. Pályafutása eleven cáfolata annak a sokszor és nagyon hangosan hir­detett vádnak, mintha nálunk még mindig uralkodnék az a bizonyos feudalizmus és ismeretlen fogalom lenne a demokrácia. Mert kell-e a demokrácia mellett nagyobb és fé­nyesebben szóló bizonyíték, mint az, hogy ez a szegény sümegi zsidó gyerek magyar királyi igazságügymi­niszter és valóságos belső titkos ta­nácsos lett? Ámde vizsgáljuk azt is, mi emel­te őt erre a magas polcra? Emlí­tettük már kitartását, szívósságát és fanatizmusát. Nagy szellemi erején kívül ezek a tulajdonságai terem­tettek számára fanatikus híveket, olyan embereket, akik éltek-haltak érte. De viszont ő maga is élt­halt azért a táborért, amely körü­lötte csoportosult. Védte híveit, véd­te faját, védte és emelte politikai barátait. Mind olyan tulajdonságok ezek, amelyeket sokan megtanulhatnának tőle. Elsősorban azok a keresztény magyarok, akiket az­­Isten vezéri ké­pességekkel ruházott fel. Milyen gyö­nyörű eredményeket lehetne elérni, ha az agrár és szövetkezeti lobogó alatt olyan vezérek fújnák a sorako­­zót, akik épp olyan kitartóak, épp olyan szívósak, mint amilyen Vá­zsonyi volt a maga nemében és a­kik olyan fanatikus, soha nem lan­kadó hévvel tudnák szolgálni a kö­rülöttük csoportosulókat, ahogyan Vázsonyi szolgálta saját híveit. Bármennyire más csillagzat alatt született is, mint mi, bármennyire más utakon járt is, mint mi, any­­nyi bizonyos, hogy sok olyan emberi tulajdonság volt benne, a­milyenre minden vezetésre hivatott­nak szüksége volna! Ezekkel a gon­dolatokkal kell foglalkoznunk akkor, amikor ravatalánál állunk és mérle­geljük azokat a tényezőket, ame­lyek az ő közéleti emelkedését okozták. És meg kell állapítanunk, hogy ha­sonló sikereknek kivívására egyma­gában soha sem elegendő az ész és a jó szándék. Kitartás, minden akadálytól való meg nem rettenés, a célok kitűzésében következetesség és soha sem szünetelő munka azok a személyes kellékek, amelyek nél­kül eszméket és gondolatokat igazán eredményesen szolgálni nem lehet, különösen pedig nem.­lehet tábort to­borozni, amely tűzön-vizen át követi a vezért. Tovább keverik a frankmérget Sanerwein, az emigránsok és a csehek újból munkába léptek A cél: Bethlen elgáncsolása! — Az ÚJ BARÁZDA tudósító­jától — Mikor a miniszterelnök Genfbe utazott, megírtuk, hogy bizonyos ol­dalról immár megszokott meglepeté­sekre számíthatunk. Illetőleg nem­ is egészen meglepetésekre, mert átült az ember vár, az nem lepi meg. Az egész magyar fölforgató politi­kai irányzatnak minden tevékenysége abba merül ki, hogy ha már egy­maga nem elegendő erős arra, hogy kormányt buktasson, akkor legalább ügyes fogásokkal a külföldet hasz­nálja fel kormánybuktatási célokra. Ilyen körülmények között egyáltalá­ban nem lephet meg senkit, hogy a miniszterelnök mostani genfi útját is a zavarosban való halá­­szásra használják fel egyesek és politikai tőkét szeretnének ko­vácsolni ismét a már megrozsdá­sodott frankügyből. Élénken emlékezhetünk, hogy ak­kor, amikor a magyar bíróság eb­ben az ügyben meghozta ítéletét, a Francia Nemzeti Bank jelenlévő kép­viselői milyen nagyúri kézmozdulat­tal és az engesztelődés politikájá­nak milyen finom hangoztatásával nyugodtak meg az ítéletben. Emlé­kezhetünk arra is, hogy a külföldi sajtó, elsősorban pedig a francia la­pok mennyire igyekeztek megőrizni tárgyilagosságukat. Ma azonban a helyzet változott. Egyes francia új­ságok ismét kezdik a frankügyet hánytorgatni és a közismert Sauerwein úr szel­lemi vezérlete alatt tömörülnek azok a baloldali tollforgatók, akik vádaskodnak, tiltakoznak, tanácsokat adnak a kisánfant­­nak, főleg pedig az ellenőrzés meg­szüntetése kérdésében kellemetlen­kednek. Ha keressük a felmelegített frank­affér szakácsait, akkor nem kell egész Párisig mennünk. Elegendő, ha a magyar radikális lapok vastag be­tűs címeit olvassuk el. Ezekből meg­tudjuk, hogy a csehek az egész frankü­gyet a Népszövetség elé akar­ják terjeszteni és hogy Genfben lé­péseket tesznek a magyar pénzügyi ellenőrzés felfüggesztésének meg­akadályozása érdekében. Ez az egész manőver, amely sen­kit sem érhetett váratlanul, csak azt bizonyítja, amit mi már régen tu­dunk és hangoztatunk, hogy azok a külső és azok a belső ellenfelek, helyesebben mondva ellenségek, a­kiknek a mai rendszer nem tetszik és akik a rendszerváltoztatás jelszava alatt baloldali eltolódást kíván­nának, egyszeri, vagy kétszeri legyőzetésük után sem fújnak visszakozót. Még mindig remélnek, még mindig vár­­nak, esetleg még csodákat is várnak. Csodák azonban ma már nent igen szoktak történni és mi any­­nyival is inkább nem hihetünk cso­dákban, mert elfelejtettünk csodál­kozni. (Trianon óta semmin sem csodálkozunk, még azon sem, hogy magyar földön is élnek és ma­gyar kenyeret is esznek azok, akik egy követ fújnak Sauer­­weinékkel, Benesékkel és az egész francia sajtóval, ame­lyet holtbizonyosan a miénknél ügye­sebb és bőkezűbb cseh kezek moz­gatnak. Mi még akkor sem reméltük ennek az aknamunkának a végét, a­mikor Rassay Károly­­egész érthetően és világosan megmondotta saját hí­veinek a parlamentben, hogy a frankafférnek feszegetését és annak oly módon való feltüntetését, mintha ebben az ügyben a magyar kor­mányt bármiféle felelősség terhelné, a nemzet szempontjából katasztro­fálisnak tart, éppen ezért még a gondolatát is elutasítja magától an­nak, hogy erről a kérdésről egy­ általában beszéljen,, A mi szélsőséges radikálisaink­ azonban nemcsak nekünk nem hisz­nek, hanem, úgy látszik, saját párt­­hívüknek, Rassay Károlynak sem, a­kit egyébként bizonyos mértékben hajlandók vezető egyéniségnek elis­merni. Nem hisznek és nem hall­gatnak senki szavára, mennek a saját maguk vesze­delmes útján, ahol Sauerwein úr vezeti őket, mint valami hameln­ patkányfogó, azzal a fütyülővel, amit a »Matin« című újság közismert cikkírójának alighanem cseh kezek faragtak és ajándékoztak. 0#b­ru • j»26 finhts I, kedd f Ara 1000 horfth* L.____- -JP3L ELŐFIZETÉSI ÁRAK, egész évre 330.000 kor., SZERKESZTŐSÉG: VI. terüld, O-utca 10. szám. Megjelenik kétfő kivételével mindennap vasárnapokon 1500 korona. - Hirdetéseket mdlli- **'’ KIADÓHIVATAL: VI. kerfilet, O-utca 10. szám méter díjszabás szerint vesz fel a kiadóhivatal. Telefon­számok : T43—49,L998—04,éjjelT140—71 Megszavazták a tizenkétórás üléseket A radikálisok nem hajlandók simán át­engedni az appropriációs javaslatot — A Ház mai ülése — A nemzetgyűlés mai ülése alatt élénk tárgyalások folytak az ellenzék vezérei és Ltitovszky Béla házelnök között Da­­bay-Halász Móricnak a tizenkét órás ülések elrendelésére vonatkozó javaslata körül. Az ellenzékiek szerették volna, hogy a nemzetgyűlés holnap, Vázsonyi Vilmos temetésére való tekintettel, ne ülésezzék, de felmerült az az óhajtás is, hogy Dabasi-Halász Móric vonja vissza javaslatát. Scitovszky Béla elnök arra hajlandó volt, meg is ígérte, hogy Vázsonyi temetésének idején a Ház két órára felfüggeszte­ ülését, a meghosz­­szabbított ülésekre vonatkozó javaslat visszavonását azonban csak arra az eset­re helyezhette kilátásba, ha az ellenzék biztosítja az appropriációs javaslat sima átengedését, mert nemzeti érdek, hogy ez a javaslat szombatra harmadik olva­sásban is le legyen tárgyalva. . A radikális ellenzék azonban nem tudott egymással meg­egyezni, ennek következtében a tárgyalások félbeszakadtak. A radikális és nemzetközi taktikára egyébként mi sem volt jellemzőbb, mint Peyer Károly mai nemzetgyűlési beszéde. A felhatalmazási törvényjavas­lat tárgyalásánál tudvalevőleg a felha­talmazási törvényjavaslatról szokás be­szélni. Peyer Károly beszédében midi­dent megtalálhat az embert csak épgy.

Next