Új Barázda, 1928. szeptember (10. évfolyam, 198-222. szám)

1928-09-04 / 200. szám

!*psp ^ a fyP ' £ 1928 jf 1928 szeptembear 41 kedd Ara­t& fillér^ B T Budapest,X. évt., 200. sau ELŐFIZETÉSI ÁRAK" a m. ldr földmivelésügyi minisztérium kiadásában időnként megjelenő szak­kiadványokkal és a „Rádiós gazdasági előadások" címü füzetekkel együtt. Egész évre 17 pengő, félévre 8 pengő 60 fillér, negyedévre 4 pengő 40 fillér, egy hónapra 1 pengő 50 fillér. Egyes példány ára 6 fő vasárnapokon 12 fillér.­­ Hirdetéseket milliméter díjszabás szerint vesz fel a kiadóhivatal. Megjelenik hétfő kivételével mindennap SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: Budapest, VIIl. kerület, József­ körút 5. szám. TELEFONSZÁMOK: Szerkesztőség: József 463—07, József 463—08. — Éjszaka: Automata 140—71. Kiadóhivatal: József 463—09. LEVÉL, CÍM: Budapest 4. szám. Fiókbérlő: A Tanácsadó rovat készséggel nyújt díjtalan felvilágosítást minden ügyben. a tudomány kincsei Vass József népjóléti miniszter a nemzetközi balesetügyi orvoskongresz­­szuson mondott megnyitó beszédében üdvözölte a kongresszus tagjait, akik feltárván tudományuk kincseit, segít­ségünkre lesznek szociális irányú tör­vényeink alkalmazásánál. Amikor pe­dig a kongresszus alkalmából rendezett balesetügyi kiállítást nyitotta meg, azt hangoztatta, hogy az egészség nem magántulajdon, hanem a nemzet va­gyona. A nemzet kötelessége tehát polgárainak egészsége fölött őrködni, az egészséget gondozni, biztosítani, fenntartani. Az államnak valóban kötelessége arra törekedni, hogy polgárainak teste ép legyen, mert azt már a régi görö­gök és rómaiak is tudták és hirdették, hogy ép lélek csak ép testben van. Tö­rekedtek is arra, hogy polgáraik teste ép legyen és ezt a célt úgy akarták elérni, hogy az életképtelennek látszó csecsemőket elpusztították. A modern állam nem ilyen borzalmas barbár eszközöktől várja a testi kultúra sike­rét, hanem a tudományok kincseinek feltárásától. Attól, hogy az orvosi tu­domány népszerűsödjék, fejlődjék és minden polgár számára hozzáférhetővé váljék. Nálunk ezt a célt szolgálja a szo­ciális törvényhozás. A munkásbiztosí­­tás, az anya- és csecsemővédelem, kór­házak alapítása, orvosok kirendelése falvakba, tanyákra, egészséges építke­zések, iskolázás, kötelező oltások, nép­szerű előadások stb. Mindezek az esz­közök, amelyek a halandóság, különö­sen a csecsemőhalandóság arányszá­mát csökkentik, a városi népnek ma már majdnem kivétel nélkül rendelke­zésére állanak. A falu és a tanya azon­ban még mindig hátrányos helyzetben van a városokkal szemben. Ezt az egyenlőtlen állapotot kívánja megszüntetni a kormány a népjóléti miniszterrel az élén akkor, amikor a szociális törvényhozás áldásait ki akarja terjeszteni a falvakra és a ta­nyákra, a magyar nemzeti erő ősi for­rásaira is. És itt találkozik a mai kor­mány szociálpolitikája az agrárpoliti­kával. Agrárpolitikát sem lehet ugyanis sikeresnek elképzelni helyes szociális politika nélkül, lévén az agrárpolitika sikerének titka is az ép test, amelyben ép lélek lakik. Az agrárpolitika szem­pontjából és annak érvényesülése ér­dekében is köszöntenünk kell tehát azt az új, egészséges, nemzeti célkitűzés­sel telített szociálpolitikát, amely a tudomány feltárt kincseiből a falunak és tanyának is kiadja a maga törvé­nyes osztályrészét. Hosszú politikai perlekedés, majd­nem három évtizedig tartó huza­vona után jut hozzá a falu és a tanya ehhez az osztályrészhez. A kormány fokoza­tosan épülő szociálpolitikai törvényhá­lózata kiterjed nemsokára a legeldu­gottabb tanyára is. És a jövőben csak az lesz a kívánatos, hogy a nép szere­tettel, megértéssel fogadja azokat az intézkedéseket, amelyeket az állam azért foganatosít, hogy kötelességét híven teljesítve, megóvja azt a közva­gyont, amit minden munkásember egészsége jelent. Öszvérhajcsárból - király Ah­med Zogu, az albán király, húsz évvel ezelőtt még szegény napszámos­ gyerek, tizenkét évvel ezelőtt pedig szakaszvezető volt az osztrák-magyar hadseregben Fényes ünnepségek között ment végbe a királyválasztás (Az „Új Barázda" tudósítójától.) Hol volt, hol nem volt... Csakugyan úgy kellene kezdeni ezt a történetet, mint a mesét... Volt egyszer egy sze­gény fiatal földmívesember, aki két keze munkájával tartotta el fáradt, tö­rődött szüleit. És a mese végén... az ország, amelynek hű és buzgó fia volt, királlyá választotta és aranyos szegé­lyű bíboros trónjára ültette... Valahogy így történt ez Albániában, amelynek népe szombaton határtalan lelkesedéssel válasz­totta királyává Ah­med Zogu bé­get, aki még nem is olyan na­gyon régen, a háború előtt, egy­szerű öszvérhajcsár volt egy al­bán faluban. Akkor talán még maga sem sejtette, hogy olyan pályát fut meg, amelynek végén az álmok álma, a korona és a trón áll, nem sejtette, hogy egy egész nemzet lelkes hódolatát fogadhatja majd az, aki valamikor, fiatalabb ko­rában, mint ennek a forróvérű ménnek egy névtelen polgára, verejtéket izzad­va, fáradtan rótta az öszvérek nyomá­ban a tiranai országutat, itatta, etet­te az agyonhajszolt állatokat, hogy aztán egy-egy terebélyes fa árnyéká­ban, vagy valamely árnyas forrásnál hűsöljön egy ,darab szalonna meg egy korty pálinka mellett... Persze, nem nehéz elhinni, hogy a tiranai országúttól az albán királyi pa­lotáig hosszú és kalandos pályafutást kellett megtennie annak a kivételes te­hetségű, óriási akaraterejű, éleseszű embernek, aki most végre révbe érke­zett és akinek kezébe az albán nép bi­zalma a királyi hatalmat átadta. Na­gyon tanulságos ez a pályafutás, ez a meseszerűen kalandos élet, amely Achmed Zogu bég, egykori öszvérhaj­csárnak osztályrészül jutott a sora jó­voltából. Achmed Zogu előkelő albán család­ból származik, az úgynevezett Zogolli házból, amely a tizenötödik században a legendás hitű Szkander béget támo­gatta a törökök ellen vívott háború­ban. Az Albánia északi részében lete­lepedett család, amelynek számos tag­ja tűnt ki a háborúskodásban egyéni bátorságával, vitézségével, harci tet­teivel, hamarosan nagy hatalomra tett szert az ország e részében, de’&h' örö­kösen tartó forrongás folyamát, ame­lyek Albániában az utolsó évtizedekben napirenden voltak, a Zogolla,család szerencsecsillaga is letűnt egy időre és Achmed Zogu nagyszülei már teljesen elszegényedett emberek lettek. Apja egyszerű földmíves volt, akit Ah­med Zogu már fiatal korában elvesztett és özvegy édesanyja nevelte, aki még csak iskoláztatni sem tudta a nagyon tehetséges gyermeket. Mindössze három évig járt iskolába Konstantinápolyban, ahonnan vissza­kerülve, a Tirana közelében levő Zogu községbe, szülőhelyére, abbahagyta a betűvetés tudományát és öszvérhaj­csárnak csapott fel. Egyik faluból a másikba hajtotta a kereskedők áruval megrakott öszvéreit, etette, itatta, le­geltette őket és a kereskedőkkel való érinkezésben nemcsak természetes esze­­ fejlődött szépen, hanem kivételes­­ nyelvtudásra tett szert, amelynek ké­sőbb a háború folyamán nagy hasznát vette és talán nem kis részben ennek a nagy nyelvtudásnak köszönheti azt a nagyszerű haladást, amelyet egyre felfelé ívelő pályafutása a későbbi években mutat. Az élelmes Ah­med pár év múlva szorgalmas munkájával már annyit szerzett, hogy­ elkezdett a saját öszvéreivel fuvarozni, majd lo­vakat vásárolt s ezeket adta bérbe az utasoknak. Azután kereskedő lett, vá­sári árus, újabb nyelveket tanul és ha nem jön közbe a világháború, ma talán virágzó üzlete lenne valahol az új albán uralkodónak. De a háború véget vetett a jól jö­vedelmező kereskedelmi tevékenység­nek. Az alig húszéves Ah­med béget, aki akkor nagyon szűkös viszonyok között tengődött, egy osztrák tiszt fe­dezte fel mint kitűnő nyelvtehetséget és az albán Vorra községben mint tol­mácsot alkalmazta a megszálló seregek parancsnokságánál. Mint tolmács sok titokkal ismerkedett meg, egészen új világ tárult fel előtte és ezeket az is­mereteket nagy sikerrel hasznosította későbbi életében. Mindig kitűnő érte­sülései voltak mindenről, titkos meg­bízásait nagyon jól végezte és jól is fizettette meg. Majd önként jelentkezett katonának s a közös hadseregben mint szakaszve­zető harcolt. Itét katonai erényeket, bá­tor fellépést, fölényt és önbizalmat szerzett, megtanult németül és tökéle­tesítette ismereteit, tudását. Pár évig Bécsben szolgált még és hét évvel ez­­­­előtt tért vissza Albániába, ahol rög- Az új albán király ünnepi bevonulása Tiranába.

Next