Új Barázda, 1928. november (10. évfolyam, 249-272. szám)
1928-11-27 / 269. szám
2 13. számú NAPTÁR-SZELVÉNY Az Uj Barázda példányonkénti vásárlói számára, akik 30 szelvény ellenében megkapják ingyen a lap árusítóinál vagy a kiadóhivatalban az 1929. évi nagy képes naptárak valamelyikét. A Rácfürdő megvételéről tárgyal a főváros A gellérthegyi gyógyforrások egy kézben A főváros fürárpolitikájában a kiszivárgott hírek szerint érdekes és jelentős fordulat ígérkezik. A városházán ugyanis már napok óta arról beszélnek a beavatottak, hogy a Rácfürdő és a főváros között tárgyalás indult a fürdő megvásárlására. Ennek a tárgyalásnak a híre tulajdonképpen nem kelt meglepetést: a városházán már évekkel ezelőtt felmerült az a gondolat, hogy a Rácfürdőt meg kellene szerezni a főváros számára, mert eenk Budapest székesfőváros közönségének a tulajdonában biztosítható a Rácfürdő híres, gyógyítóerejű forráskincseinek, az úgynevezett rádióaktív vizeknek teljes kihasználása. A városházi politika hangadó tényezői között azóta többször szóba került a Rácfürdő ügye. A főváros tudvalévően az elmúlt években óriási öszszegeket áldozott „Budapest fürdővárosi" gyakorlati megvalósításáért és az illetékes körökben bizonyos aggodalommal figyelték, hogy a gellérthegyi forrásúédence kiaknázásánál közbeékelődik egy idegen vállalkozás, amely bármikor plusóriussá teheti vagy keresztezheti a főváros nagyszabású fürdőpolitikájának a célkitűzéseit. Úgy látszik, ezeknek a körülményeknek következtében került sor a most megindult tárgyalásra, amelynek a végcélja az lenne, hogy a főváros megvalósítsa régi vágyát és a Rácfüürdővel végre a legértékesebb rádióaktív forrásokat is megszerezze. A Rácfürdő ma, mint ismeretes, a Heinrich-örökösök kezében van és mint vagyonközösségi tulajdonnak, megvásárlásához valamennyi társtulajdonos hozzájárulására szükség van. A Heinrich-család közel száz év óta bírja a Rácfürdőt, előtte egy Alsdorf nevű családé volt, de a fürdő történelmi múltja sokkal messzebbre nyúlik vissza. Ezt bizonyítják a csodálatos módon teljes épségben megmaradt török kupolafürdők. Hitelesnek elfogadható megállapítás szerint Lipót király és császár első gyermekének születése alkalmából udvari orvosának adományozta a fürdőt és forrásait. Úgy látszik, ezt a nem megvetendő honoráriumot kapta a tudós orvos munkájáért és így szállt évszázadokon keresztül örökösről-örökösre a fürdő, anélkül, hogy valaha is továbbadták volna. Ha most sikerül a fővárosnak nyélbeütnie a vásárt, akkor végleg egy kézbe kerülnek az európai hírű gellérthegyi gyógyforrások. A tárgyalásról egyébként, amely a főváros és a vagyonközösség között folyik, ezidő szerint nem adnak a városházán közelebbi felvilágosítást, mert a tárgyalás még csak a kezdet kezdetén van és csak ezután kerül sor a fürdőügyi szakértők véleményének a meghallgatására, aki nélkül természetesen szó sem lehet az érdemben való tárgyalásról. A főváros illetékes ügyosztályának természetesen nagy körültekintéssel kell foglalkoznia a Rácfürdő dolgával. Ehhez képest mielőtt a továbbiakra sor kerülne, az ügyosztály részéről legközelebb egy szakértő-bizottság helyszíni szemlét tart a Rácfürdőben. 17 H pengőért, külföldet vevő, 111 kétlámpás kM 1 § lámpákkal, anidzslepost, fotőakkumulát w w torral, lehallgatóval kompott, eregáns kivitelben, utasításokkal „aBiifERsuM-RHajó" jut. Licittel felszámítjuk Ab UJ BARÁZDÁ-ra való hivatkozással, nagy kedvezményben részesül. AZ ERDÉLYI REFORMÁTUSOK KÜZDELMEI „Sem megrendíteni, sem szétszaggatni nem lehet bennünket!.. mondotta Makkai Sándor erdélyi püspök a református egyház közgyűlésén . „Nagy feladataink vannak Erdélyben ... “ (Az „Új Barázda" tudósítójától.) Az erdélyi református egyház hétfőn délelőtt tartotta közgyűlését Kolozsvárott és ezen a közgyűlésen Makkai Sándor, a kiváló püspök és regényíró érdekes, de sok tekintetben elszomorító elnöki beszédben ismertette az erdélyi reformátusság múlt esztendejének történetét. Az egyházat súlyos veszteségek érték vezető személyiségekben, — mondotta a püspök, — nagy megpróbáltatások szakadtak rá iskoláinak fenntartásánál és munkásságánál és az új román vallásügyi és középiskolai törvények félelmes aggodalmak jellegeit gyűjtötték össze az erdélyi református egyház egén. Folyton nyomasztó súllyal nehezedik az egyházra intézményeinek és híveinek teljes elszegényedése, aminek következtében az egyházi szervezetet csak a teljes egyetértés és tökéletes összefogás, valamint az egyöntetű szeretet tudja fenntartani. A reformátusságnak pedig nagy feladatai vannak Erdélyben!... A mi dolgunk bebizonyítani, — folytatta állandó helyeslés mellett a püspök, — hogy a ránk bízott nép nemzeti örökségével, kulturkincsével teljesen egyek vagyunk és ezen a téren sem lehet minket megrendíteni, vagy szétszaggatni. Nagy hivatását a református egyház csak öntudatos hitének és munkálkodó szeretetének teljes egységével tudja betölteni és ezért az összes erdélyi reformátusoknak önfeláldozó egyetakarással kell kezet fogniok egymással. Ezután a püspök statisztikai adatokat közölt az egyházi életből. Az adatok szerint az egyház tagjai múlt évben jelentékenyen nagyobb áldozatkészséggel siettek segítségére az egyháznak. Megemlékezett a püspök az egyház halottairól is, elsősorban Bethlen Ödön gróf egyházkerületi főgondnokról és Gáspár Józsefről, a Bethlenkollégium főgondnokáról. Meleg szavakkal emlékezett meg a lelkész kar önfeláldozó tevékenységéről, majd az iskolakérdésről szólva, elmondotta, hogy a román közoktatásügyi miniszter máig sem engedélyezte a zilahi, székelyudvarhelyi és brassói középiskolák nyilvánosági jogát, ellenben a román hatóságok minduntalan beleavatkoznak a református középiskolák életébe és az érettségi vizsgán nehéz küzdelmek elé állítják a református ifjúságot. .A POLITIKA HÍREI Karácsonyig letárgyaltál*, a nászszalsályreviziót !ontos tanácskozás az útépítéssel kapcsolatban — Vass József népjóléti miniszter az egri ferencrendbeli Jubileumi ünnepségen (Az „Új Barázda" tudósítójától.) A képviselőház szerdai ülésén Őrffy Imre előadó beterjeszti minden valószínűség szerint a házszabályrevíziós javaslatot. Az albizottságok hétfőn még dolgoztak a szövegezési munkákon, de szerdáig feltétlenül elkészülnek a letárgyalandó javaslattal és így a Ház plénuma már csütörtökön megkezdheti a vitát. A házszabályrevíziós tárgyalások előreláthatóan 8—10 napig tartanak, mert a 33-as pártközi bizottságban olyan részletesen és lelkiismeretesen fejtették ki álláspontjukat a felszólalt képviselők, hogy a képviselőházi általános vitában már nem lesz szüség beható tárgyalásokra. A Ház karácsonyi szünete előtt, mely december 20-án kezdődik, feltétlenül véget ér a házszabályrevízió általános és részletes tárgyalása és a karácsonyi szünet után már az új házszabályok alapján folytatják a tanácskozásokat. Hétfőn délelőtt a kereskedelemügyi minisztérium épületében fontos tanácskozást folytattak a minisztérium beruházásával kapcsolatban. A tanácskozáson részt vett Herrmann Miksa kereskedelemügyi miniszter, Forster Gyula államtitkár, az útügyi osztály vezetője, Köpesdy Elemér, a MÁV gépgyár vezérigazgatója, Samarjay FIGYELEM ! FIGYELEM ! Egyszeri kitűnő vásárlási alkalom Férfi harisnya (zokni) elpusztíthatlak kitűnő minőségű áru, garantált puha, tiszta gyapjúból, iparom pár csalk. 5 smárga INGYEN kap hozzá minden vevő 1 pár elegáns színes gavallér-harisnyát. Női harisnya príma snakából, sűrű szövésű puha, tartós áru iparom pár csal* 5 szárka INGYEN kap hozzá minden vevőpár elegáns műselyem-harisnyát. (Kérjük a kívánt szint megírni.) Valódi szászországi áruért szavatolunk. Kérjük az összeget előzetesen beküldeni, mert az utánvét megdrágítja a vásárlást HEHNICK Merlín-urits M udlawer-/311ee 5. 1928. november 27, kedd ítmaígsaseees^^sBEsssseiir^jii MOHI MEG HZ ISaZÜT Peyer képviselő úr a vasárnapi szocialista gyűlésen olyan „szenzációs" leleplezéssel szolgált, hogy még ebben a mai szomorú világban is jóízűen kellett nevetnünk felette. Azt mondja, hogy a kormány egész ügyosztályt tart azért, hogy a szocialista vezéreket pártjuk előtt lekisebbítse. Nem mondotta ugyan nyíltan, de sejteni engedte, hogy a legújabb Migray-féle támadás mögött is ez a bizonyos „ügyosztály" lappang. Ejnye, ejnye! Mégis csak különös, hogy mégsem indítanak sajtópert Migray ellen! Pedig milyen „szenzáció” volna bebizonyítani azt, amit Peyer képviselő úr ezen a gyűlésen állított. De hát — mondjuk meg az igazat — állítani könnyű, bizonyítani nehéz, sőt néha nem is lehet. Mert ha lehetne, biztosan megindítanák azt a bizonyos sajtópert. Lajos, a MÁV elnöke és Szalay Gábor, a posta vezérigazgatója. Az idén a kereskedelmi tárca költségvetésének keretén belül úgy az útépítés terén, valamint a vasútnál és a MÁV-gépgyárnál is nagyobb munkálatok lesznek és az idei költségvetésbe a múlt évi beruházásoknak megfelelően veszik fel most is az ezekre irányuló tételeket. A kereskedelmi miniszter útépítési programmja teljesen készen áll és csak anyagi kérdésen múlik, hogy milyen gyorsan lehet ezt megvalósítani. A miniszter különben már elkészítette az új útügyi törvényjavaslatot is, mely az ország úthálózatának további kiépítését, valamint új utak létesítését teszi lehetővé. Ez a javaslat januárban kerül a Ház elé. Vasárnap ülte meg Egerben a Szent Ferenc-rend hétszázéves jubileumát annak, hogy a városban megtelepedett. A jubileumi ünnepségen megjelent Vass József népjóléti és munkaügyi miniszter, Dréhl Imre államtitkár, Ripka Ferenc főpolgármester, Hedry Lőrinc főispán és számos közéleti kitűnőség. A délutáni ünnepélyen Vass József miniszter mondott gondolatokban gazdag ünnepi beszédet, melyben kiemelte, hogy Szent Ferenc szegénysége, az önkéntes szegénység teremtette meg a maga rendszerét a karitasz alakjában, melynek az a célja, hogy a társadalom minden egyes szegénye gondozásban és szeretetben részesüljön. A magyar társadalomnak egybe kell forrnia abban a nagy gondolatban, hogy pár év múlva ne legyen ember a társadalomban, aki joggal panaszolhatná a maga elhagyatottságát. Vass József miniszter és Dréhl Imre államtitkár a késő esti órákban utaztak vissza a fővárosba. Szász Elek sem főhadnagy, sem doktor nem volt A rendőrségi étkező ügyének tárgyalása (Az „Új Barázda" tudósítójától.) Szász Elek és társai bűnügyében ma folytatják a büntetőtörvényszéken a tárgyalást. A tárgyalás elején az ügyész bejelentette, hogy a kolozsvári, most szegedi egyetem értesítése szerint Szász Eleket sohasem avatták doktorrá. Az ügyész egyben Brück Károly vádlottal szemben elejtette a vádat, így a bíróság vele szemben megszüntette az eljárást. Ezután folytatták a tanúkihallgatásokat, melyeknek során Mihalovics Elek rendőrtanácsos hangoztatta, hogy Szász csak akkor mutatta be a számlákat, amikor már nagy volt a deficit. Rostás Kálmán segédhivatali igazgató szerint az ellenőrző bizottságban az elszámolásokhoz senki sem értett. Solymossy János rendőrfelügyelő tanúvallomásában elmondta, hogy a katonaságnál együtt szolgált Szász Elekkel, akit tudomása szerint önkéntes korában lefokoztak, így sohasem volt főhadnagy. Szalay Jenő rendőrtanácsos azt mondja, hogy a vádlott mindig megsértődött, ha se ellenőrzőbizottság a számlákat akar átvizsgálni.