Új Barázda, 1934. december (16. évfolyam, 48-50. szám)

1934-12-25 / 50. szám

2 A védett birtokosok újabb Az elmúlt évben az országon vé­gigsöprő aszály számtalan gazdának a termését annyira tönkretette, hogy még a védett birtokkal járó minimá­lis kötelezettségeinek sem tudott hi­telezőivel szemben megfelelni, így önhibáján kivnl került abba a hely­zetbe, hogy a védettségtől a fennállott rendelkezések értelmében elesik és ingóságait elárverezik. Ezért a kormány indíttatva érezte magát, hogy az önhibájukon kivil bajba jutottakon segítsen s kiadta a 10.900/1934. M. E. számú rendeletet, amely a védett birtokosok számára a következő kedvezményeket állapítja meg: g ennek eleget nem tett és tényleg olyan aszálykárt szenvedett, mint amilyent a rendelet megjelöl, fordul­jon sürgősen az adóhivatalhoz az aszálykár igazolásához szükséges bizo­nyítványért és terjesszen elő kérelmet a bíróságnál a védettség törlésének a felfüggesztése iránt. Az elrendelt árveré­sek elhalasztása Azokról sem felejtkezik meg a ren­delet, akik eredetileg védett birtoko­sok voltak, de mivel nem teljesítették pontosan ezzel járó kötelezettségeiket, birtokuk védett jellegét a bíróság már törölte. Ezeknek a rendelet azt a ked­vezményt nyújtja, hogy amennyiben igazolják, hogy a védett birtokot ter­helő szolgáltatásokat — ideértve a vé­dettség megszüntetése előtt és azóta már elmulasztott szolgáltatásokat — mindazokkal a hitelezőkkel szemben, akiknek javára akár ingatlanaik, akár az ingatlan felszerelését és tartozékát képező ingóságaikra az árverés el van rendelve, utólag megfizették, úgy kér­hetik az árverésnek legkésőbb 1935. évi március 31. napjáig való elha­lasztását. Természetesen nem lehet az árverés elhalasztását kérni, hogyha azt egy olyan követelés miatt tűzték ki, amely a védettség fennállása ese­tén is ki van véve a gazdarendeletben foglalt korlátozások alól, mint például tartásdíj, stb. Jövő év szeptember végéig elhalasztható a védettség törlése Azok a védett birtokosok, akik az adóhivatal tanúsítványával igazolják, hogy aszálykár címén az 1934. évi adójuknak legalább egyharmadát a pénzügyi hatóságok elengedték, il­letve, ha nem kérték az elenge­dését, de ilyen adóelengedésnek az aszálykárra való tekintettel helye lett volna, a bírósághoz kérelmet ter­jeszthetnek elő aziránt, hogy a vé­dettség törlését a bíróság az eset kö­rülményeihez mérten, de legkésőbb 1935. évi szeptember hó 30. napjáig meghosszabbítsa, illetve, ha még fel­függesztés nem történt, hogy a fel­függesztést rendelje el. A bíróság ilyen kérelem előterjesz­tése esetén a feleket megidézi, meg­hallgatja, továbbá meghallgatja a közfelügyeletet ellátó helyi bizottsá­got is és ha az előterjesztett adóhiva­tali bizonylatból és a felek, valamint a helyi bizottság jelentéséből meg­állapítja, hogy az aszálykár az adós gazdálkodásának általános eredmé­nyét oly mértékben csorbította, hogy ennek következtében nem tudja a vé­dettség fenntartásához fűzött fizeté­seket egyelőre teljesíteni, úgy a vé­dettség törlésének elrendelését fel­függesztheti, még­pedig legkésőbb 1935. évi szeptember 30-ig. Joga van azonban a bíróságnak a szabandó fizetéstől vagy biztosíték­adástól függővé tenni a felfüggesz­tést. Minden védett birtokos tehát, aki a védettséggel járó fizetési kötelezettsé­ Gergő fegy­vert vásárol — Népies humoreszk. — írta: Gaál Gyula dr. Mint egy minden pillanatban lecsa­pásra készülő kánya, börtönködött a sa­rokban Korsó Balázs, az asztalsaroknál pedig — miként egy rántani való csibe gubbaszkodott — Tyukos Lencsi férjezett Korsó Balti zene. Ez a furcsa állapot Lencsi apján, Tyu­kos Gergőn játszott meg legjobban, akit annyire felmérgesített a nagy hallgatás, hogy magába befelé iszonyúan károm­kodott. Az az eset----amely miatt a család ilyen különös lelkiállapotban volt — varjúkárogással kezdődött és puskadü­r­­renéssel végződött Az történt ugyanis, hogy a kukoricavetést ellepték a varjak, ami annyira felingerelte Lencsit, hogy kapta férjének szögönlógó puskáját, ki­lépett a kukoricaföldre és közébük sö­rétezett a varjaknak. Svét fekete tolvaj legott kirúgta maga alól az anyaföldet. Vdászsikerének Lencsi azonban nem örülhetett­ fiókáig, mert az éppen arra portyázó lovascsendőr-járőr neszes lett a durranásra s a hang irányába ügetve, pár szempillantás alatt már el is koboz­ták a menyecskétől a lopva tartott két­csövű duplapuskát. — Megérdems Ugdi feleségem­­az el-i­kobzást, mert asszony kezibe puska nem való, legföljebb csak gumipuska, — törte­­ meg végül a kínos csend kemény dióját Korsó Balázs. — Micsoda? Még igy leócsárolod a fa­jomat, — kiabált mérgesen az öreg Gergő — minden ivadékom vadászó em­ber volt és igy a lányom is alkalmatos a vadászásra. Egyik szó követte a másikat, minek eredménye az lett, hogy az após, meg a vesemurat­ úgy összevesztek, hogy a me­nyecske alig tudta szétválasztani őket. Mikor aztán annyira haladt a dolog, hogy Kozsó Balázs azt kezdte­­hánytor­gatni, hogy milyen nagy­ kárt okozott neki a felesége a puska elkobzásával, Gergőben tótágast állt a büszke önér­zet s rákiáltott a lányára,’ h hogy adjon spórolt pénzéből lógott néki át tizenkét pengőt, hogy Vendel gazdától vásárolhas­son egy puskát. ... . — Gumipuska való az asszony kezébe, —, nevetett gúnyosan Kozsó Balázs, lel­­ke mélyén azonban büszke volt az­ asz­­szonyra, hogy ennyi­, pénzt össze tudott tőle lopkodni. A Gergő átvette a lányától a tizenkét pengőt, galagonyafából való bunkós bot­ját az ámbitus sarkából előkerítette és a zöjldelő rozsvetés közt­­ kanyargó düla­­uton kevély lépteit. Vendel gazda tanyája felé irányította. Vendel gazdánál ott szomszédéit hű öreg cimborája, Ernán gazda és az eperfa árnyékában verték a blattot, huszon­­egyezven gyufaszálon bőszen és nagy­­ hozzáértéssel. Nagy örvendezéssel, kulacslóbalással fogadták az érkezőt és legott azzal biz­tatták, hogy üljön közéjük harmadiknak. Gergő bácsi nem kérette magát sokáig, hanem nekicihelődött s most már hu­­szonegyeztek a jó tanyaiak, közben ita­loztak sűrűn és nagyokat. A szerencse eleinte Gergőnek kedve­zett s annyira nyert, hogy szinte szé­­gyelte magát. Ez a nagy siker azonban véges eszének mérlegét félre­billentette, hazardírozni kezdett, minden rissz-rossz kártyára nagy tételeket rakván. . . A szerencse istenasszonya azonban úgy látszik teljesen fiatat fordított neki, mert annyira vesztett, hogy­ az emiatti drukkolástól homlokán a párolgási fo­lyamat megindult, vagy amint a közön­séges életben mondani szokták , izzadni kezdett. De nem is volt csoda, mer­t ösz­­szes pénzéből csak egy pengő özvegyke­­dett, végül magában a lajbi zsebében. Kínosan gondolt a puskavásárlásra és mélabús hangon imigyen szólt: — Mondd, Vendel szomszéd, — akad­na-e puskáid között egy olyan, akit egy pengőért nekem adnál? . — Hogyne akadna, — nevetett Vendel gazda — de ez már csak egy kétágú , gumipuska. ~ ’ n­t — Megéri az a gumipuska az egy pen­gőt? — kérdezte Gergő Ernán, gazdától. — Megérni nem éri meg, de mivel, hogy több­­pénzüd nincs, igy örülhető, hogy ilyen fegyvert is vehet­, amihez még fegyvertartási engedély se kell, — felelt Ernán gazda s olyan jószót neve­tett, mintha legalább is megcsiklandoz­ták volna. Tyukos Gergő üres zsebbel, illetve a megvásárolt gumipuskával sajbizsebé­­ben, szárnyaszegetten, úgy hajnalhasa­dás idejében érkezett haza. A koránkelő fiatal pár, —­kik az or­gonaillatos, lombsuttogásos tavaszi éj­szakán kibékültek egymással — nagy mosolygások közepett fogadták az öre­get, foglalatoskodván a veteményes kis kertben. — No, kinek volt igaza? — kérdezte sir Töhiuram apósát. — Neked, kedves vöm, — csuklott! egyet az öreg — mert­­ténylegesen nemi való a f­ehércseléd kezébe más fegyver, csak a gumipuska. Ennyit mondott csak a jó öreg és még egy nagyot csuklott és lányának, férje­zett Korsós Balázsáénak szerényen át­adta a gumipuskát, — melynek megszer­zésére vonatkozólag hiába faggatták a fiatalok, mert az öreg eme hűvös hajna­lon — felvette interestjét és állig be­gombolkozott­. A decemberi tavasz súlyos gondot okoz a gazdáknak Baj van — még­pedig nagy — az idő­járással. Mert a most egész országban uralkodó időjárás, fittyet hányva a ter­mészet szokásainak, naptárnak és az ősi regulának, hogy decemberben télnek kell lenni szép fehér hóval és ropogós hideg­gel, tavaszt csinált karácsonyra és ezzel kiszámíthatatlan károkat okoz­ a gaz­dáknak. Minden gazda és kertész kétség­beesve lesi, várja az időjárás megválto­zását, mert tudja, hogy ha ez rövidesen be nem következik, oda van az egész jövő évi termés. Különösen baj ez a tava­­szias időjárás az őszi árijánál és a rep­cénél. Mindkettő rendes időjárás mel­lett is a legbujábban fejlődő őszi vetés, a mostani enyhe időben pedig fejlődé­­sük annyira nekiindult, hogy egy átme­net nélküli hirtelen beálló, hideg, a zsenge fejlődésben lévő növényeket tel­jesen tönkretennék, elfagynának és ta­vaszra új sarjhajtásokat kellene hoz­niok. De káros lenne azokra a nagyon kifielődött növényekre a vastag­­ hóta­­karó is, mert ha hosszabb ideig lenné­nek a hótakaró alatt, — plána, jan a hó lucskos az enyhe időjárás következtében — a növények túl sok nedvességhez jut­, nának és kipállanak, kirothadnak. Sok helyen úgy próbálják a gazdák a nagyobb bajt megelőzni, hogy az erősen fejlődő­ vetéseket jószágaikkal legelte­tik, de bizony ez nagyon gyenge védeke­zés, mert a felázott földben az állatok szintén nagy kárt okoznak azáltal, hogy a vetést a földbe tapossák. Kertészeti szempontból is nagyon szo­morú a helyzet, mert az abnormisan enyhe időjárásban a növények és gyü­mölcsfák ahelyett, hogy jótékony téli ál­mukba merültek volna, sok helyen már rügyeznek, sőt levelet is hajtanak és a virágok is folyton fejlődnek, sőt a sok­helyről befutó értesítések szerint még virítanak is. Még gondolni is rossz arra, hogy milyen nagy bajt okozna egy átme­net nélkül beköszöntő, kemény hideg. Minden tönkremenne, elfagyna. Komoly károkat okoz­ az enyhe időjá­rás a gyümölcstermelő gazdáknak azál­tal is, hogy a gyümölcsfák kártevői, me­lyek láás normális hideg télen, elpusztul­tak, vagy a földben elrejtőzve várták a tavaszt, most megmaradtak és, tovább folytatják káros tevékenységüket és bi­zony a jövő évi gyümölcstermesztés ez okból is a legnagyobb veszélyben fo­rog. Egyetlen segítség volna csak, még­pe­dig az, ha a természet abbahagyná ezt a rossz tréfát és végre megjönne — de nem átmenet nélkül — az a rendes, nem nagyon hideg karácsonyi­ időjárás hava­zással. Ez lenne minden mezőgazdaság­gal foglalkozó embernek a legkedvesebb karácsonyi ajándéka. Dulavics­ A. 1934 december 1 A felsődunántúli angol pulykás sport vásárok mérlege A m­. kir. földművelésügyi miniszté­­­rium és a Külkereskedelmi Hivatal meg­bízásából a Felsődunántúli Mezőgazda­sági­ Kamara nyolc megyére terjedő kör­zetében két hét leforgása alatt bonyolí­totta le az Angliába irányuló tizenkét karácsonyi pulyka- és gyöngy­tyuk-ex­­portvásárt az illetékes gazdasági egyesü­letek és vármegyei baromfitenyésztő egyletek, valamint a m. kir. gazdasági felügyelőségek bevonásával. A Felsődunántúli Mezőgazdasági Ka­mara a Külkereskedelmi Hivatal által legalizált exportcégekkel előzetes m­eg­­­­állapodást létesített egy 10.000 darabos keret átvételére, amely most már a leg­tel­jesebb rendben teonrigolitást nyert. A­ rendezett pulyka export vásárok a követ­kezők voltak: Székesfehérvár, Magyar­óvár, Győr, Csorna, Kapuvár, Pápa, Ik­rén­y­, Nagyigmánd, Tét, Alsógörzsöny, Szombathely és Kápolnásnyék. Felhoza­talra került: 15.110 darab pulyka és 810 darab g­yöngytyuk. Ezen mennyiségből az exportvásárokon átvétetett 13.516 da­rab pulyka és 801 darab gyöngytyuk, a kitérőt tehát átlagosan 11 százalék volt. A Felsődunántúli Mezőgazdasági Ka­mara oly megállapodást létesített, hogy az átvett pulyka kilogrammonként egy­ségára a vásáron 62 fillérben, a gyöngy­­lyukú kg-ként 1 pengőben volt megálla­pítva. Az exportőrök szövetsége a dunán­túli tenyésztőknek ezenfelül 87 fillér kgr­­kénti prémiumot fizetett. A kamara be­avatkozása előtt körzetében 40—58 fillé­res szedőárak voltak érvényben. Az irá­nyított exportvásárok révén a tenyésztő gazdák mintegy 25.000 pengővel maga­sabb bevételhez jutottak. A szervezett eladás tehát tökéletes mértékben bevált. A vásárokon 526 tenyészgazda áruja szett el 329 község és tanya felhozatalából. A pulyka-exportvásárok jelentőségét az összes vásárok és községek azzal ho­norálták, hogy sem kövezetvámot, sem helypénzt vagy mérlegelési díjakat nem szedtek a vásárokon résztvevőktől. Az áruforgalmat 30 teherautó bonyo­lította le. Érdekes és megemlítendő kö­rülmény, hogy Szombathelyről az ösz­­szes baromfit Budapestre szállították, mivel Felsődunántúlon hűtőházi beren­dezés sehol sem található. A­­hűtőház hiá­nya nagy mértékben drágítja az angol exportot, de remélhető, hogy ez a szüksé­ges­ intézmény nemsokára beillesztetik­ a felsődunántúli exportba. Önmagát támogatja ! Ha az Új varázzdát olvassa

Next