Új Élet, 1969 (11. évfolyam, 1-24. szám)
1969-09-10 / 17. szám
Janus megidézése A város túl hosszú ideig volt az elszigetelt végváriság, az áporodott provincializmus, az isten háta mögöttiség fészke. A százados bélyegeket nehéz kinőni. A hét évszázad alatt, amennyi várossá nyilvánítása óta eltelt, többször felemésztette ipagát, de a Janusarúságtól nem tudott megszabadulni. Mocsaras vidékre épült. Talán ez szabta meg sorsát. Az ingovány, amely büszke várát körülvette, nemcsak az ellenséget tartotta távol, de útját állta a jó szándéknak, a szabadabb szellemnek is. Nemcsak a járványos betegségeknek, amelyek több ízben is megtizedelték a lakosságot, volt kitűnő melegágya, hanem a lelki elposványosodásnak is. Csupán cölöpökre építkezhetett itt a kéz és az elme. Kétarcú város... Volt királyi székhely Róbert Károly korában. Otthont nyújtott a törökverő Hunyadi Jánosnak s Balassi Bálint múzsájának, a szépséges Losonczy Annának... Falai alatt léptették elő őrnaggyá Petőfi Sándort,a katonát, aki a költészet frontján már tábornok volt. Zongorázott itt Liszt Ferenc, színházi súgó volt Mihail Eminescu, hegedült Enescu és vezényelt Kodály... Utcáin először gyulladtak ki Európában a villanyégők, s a Begát íveli át Kelet-Európa első vasbeton hídja. A Vasile Roaita téri „vasfa" az itteni céhek jó híréről beszél. Sokkal sötétebb vonásokat őriz ellenben a másik arc. Itt esküdt a király hamisan Hunyadi Lászlónak. Itt vérzett el Dózsa György dicsőséges parasztserege. Itt izzott a tüzes trónus, amely jelképpé nőtt a történelemben... Százhatvannégy esztendőre vetette meg a lábát itt a török. Százhét napig hiába ostromolták: ez a város nem nyitotta meg kapuit az 1849-es szabadságharc csapatai előtt. Az 1849. augusztus 9-i csata, amelyben Bem tábornok is megsebesült, felér Világossal... Levegőtlen volt ez a város az Eftimiu Murguk, a Bolyai Jánosok, a Csiky Gergelyek, a Kiss Józsefek, a Camil Petrescuk számára. Legtöbbjük úgy emlékezik az itt eltöltött évekre, hónapokra, mint lidérces álomra, amelynek emlékétől is menekül a gondolat... A szürkeségben, a petyhüdtségben csak Szabolcska Mihály érezte jól magát. (Vele az elfogult lokálpatrióták sem dicsekednek.) Az ő szellemének — sok elődje és örököse volt — meghatározó szerepe volt abban, hogy a Bánság fővárosában hosszú századokon át nem tudtak szállást verni a múzsák, hogy messze elkerüljék ezt a vidéket — sőt az itt születettek, a szellemi magvetők is útra keltek. „A semmiből egy új, más világot..." — üzente a temesi vár falai közül apjának az ifjabb Bolyai. A mértan forradalmárának klasszikussá vált mondatát parafrazálják a Bega-parti metropolis mai lakói: a semmiből egy új, más világot teremtettünk... A felszabadulás óta eltelt negyedszázad élesen felesel a zord képű múlttal. Próbál eloszlatni minden előítéletet. A parkok városa — állandó jelzőként társul Temesvár nevéhez ez a minősítés. Igaz is és nem is az attributum. Kétségtelen, a zöldövezetek kiterjedése tekintetében — abszolút mennyiségben és egy lakosra számítva is — első helyen áll az ország municípiumai között, Temesvár egyik ipari negyede: itt van a Banatul cipőgyár, a Gubán- művek, az Electrometal, a sörgyár, az Electro-Banat. A kép bal oldalán a diákváros Barokk épület a Dóm téren