Új Élet, 1974 (16. évfolyam, 1-24. szám)
1974-06-10 / 11. szám
20 ★ AZ ÚJ ÉLET LEXIKONA 95. Szerkeszti Katona Szabó István KISFALUDI STROBL ZSIGMOND szobrász az MNK-ban (sz. Alsórajk, 1884). Az Iparműv. Isk.-án tanult Bp.-en,majd a Szobrászati mesteriskolában Stróbl Alajos tanítványa volt. Tanulmányait Bécsiben és Párizsban egészítette ki. 1923—1960 k. a bp.-i Képzőműv. Főisk. tanára. A jelenkori magyar szobrászat egyik legismertebb, nemzetközi hírnévnek örvendő művésze, a monumentális szobrászat legtöbbet foglalkoztatott művelője. Több mint 50 munkáját állították fel köztereken Magyaro.on; külföldön is több térszobrát helyezték el. Kétszeres Kossuth-díjas (1950, 1953), kiváló művész (1952). Rendkívül termékeny alkotó; térszobrain kívül arcképeket, akttanulmányokat, kisplasztikákat készített. Számos művét őrzik magyarok-i és külföldi közgyűjteményekben. Ismertebb művei: Íjász (1918, Bp. Városliget), Iványi Grünwald-portré (1924), G.B.Shaw-portré (1932), Petőfiportré (1925), Felszabadulási emlékmű (1945, Bp. Gellérthegy), a bp.-i Kossuth-emlékmű főalakja (1952), a Millenniumi emlékmű Kossuth- és Rákóczi-szobra (1953), Végvári vitézek (1968, Eger) stb. E. KOVÁCS GYULA színész (sz. Gebe, 1839 — m. Segesvár, 1899). A pesti Nemzeti Színház tagja volt, majd 1881-től haláláig a kolozsvári Nemzeti Színház örökös tagja s művészeti vezetője. Számos Shakespeare-művet, Moliére-, Racine-, Schiller- és Goethe-drámát magyar nyelven először ő vitt színre. Mint drámai hős emlékezetes alakítások egész sorát nyújtotta, melyek a magyar színháztörténet értékes hagyományai közé tartoznak. A Petőfi Társaság, az Erdélyi Irodalmi Társaság, a nagyváradi Szigligeti Társaság, a debreceni Csokonai Kör tagja volt. Költeményeket írt, lefordította Schiller Don Carlos és Stuart Mária c. munkáit. 1899. július 31-én, a 48 —49-es forradalom fehéregyházi hőseinek emlékünnepélyén, szavalás közben érte a halál. F. sz.: Hamlet, Lear király, Coriolanus (Shakespeare), Faust (Goethe), Petur, Bánk (Katona, Bánk bán), Telegdi, Marót bán (Vörösmarty) stb. Kötetei: E.K.Gy. költeményei (Ferenczi Zoltán bevezetőjével, Pest, 1869); Emlékek és élmények (Kolozsvár, 1869); Mátyás király (drámai prológ, Kolozsvár, 1896); KROMER BÉLA festőművész, grafikus (sz. Torda, 1914). Iparművészeti magánisk.-ban tanult 1929 — 1933 k., majd 1945—47 k. a buk.-i Szépművészeti Akán Camil Ressu tanítványa. Jelenleg Bük-ben él. Először 1948-ban szerepelt kiállításon Bük.-ben, a Flacara-teremben. 1949-től rendszeresen részt vett a Dalles-teremben rendezett képzőművészeti kiállításokon grafikával, olajfestményekkel, és az ország majdnem minden városában szerepelt kiállításokon. Munkáit a Központi Katonai Múzeumban, az RSZK Művészeti Múzeumában és több vidéki múzeumban őrzik. 1970-ben II. díjat nyert Szentgyörgyi harcok c. olajfestményével. J. m.: A tátrai harcok, Román—szovjet fegyverbarátság, A fegyveres felkelés (nagyméretű olajfestmények), Politikai plakátsorozat stb. KUDELÁSZ ILDIKÓ színésznő (sz. Kolozsvár, 1926). A kvázi Nemz. Szính. mellett működő színműv. isk.-ban tanult. 1944-től a kvári magyar szính., majd a Dolgozók Színháza, 1948-tól a sepsiszentgyörgyi Áll. Magyar Szính. tagja. Először a Pillangókisasszony címszerepében lépett fel a kvári Nemz. Szính.-ban. F. sz.: NewyGowd d’Usseau : Mélyek a gyökerek), Maria Pricop (A. Baranga: Kerge birka), Birike (Móricz: Nem élhetek muzsikaszó nélkül), Mari (H. Heijermans: Remény), Maruszja (B. Gorbatov: Apák ifjúsága), Ida (Gárdonyi: A lámpás), Gena (T. Muşatescu: Titanic-keringő), Lujza (Schiller: Ármány és szerelem), Zsuzsika (Sütő: Tékozló szerelem), Catinca Gorăscu (L. Demetrius: Béga nővérek), Nonnie (T. Williams: Az ifjúság édes madara) stb. Mint előadóművész több önálló műsorral jelentkezett (A bizalom órája, 1969; Áprily Lajos, 1969; Fától fáig, 1970 stb.). KUDELÁSZ OTTÓ keramikus (sz. Kilyén, Kovászna m., 1931). Művészeti szakiskolát végzett, egy ideig a kvázi porcelángyárban dolgozott mint modellező, majd a temesvári Fajansz gyárban volt tervező. A buk.-i Opera- és balettszínház és a Scínteia-ház építésénél épületszobrászként dolgozott. Jelenleg a segesvári Fajansz gyár tervezője. Először 1962-ben szerepelt csoportkiállításon Segesvárt, majd Bükkben az iparművészeti biennálén (1967), a kerámia kiállításon (Apolloterem, 1971). Műhelyen (1970, 1973), a II. Országos Kerámiai Szimpozion segesvári kiállításán (1972) és a román díszítőművészeti kiállításokon Prágában (1966), Ankarában és Isztambulban (1967), Budapesten és Düsseldorfban (1971). Egyéni kiállítása (díszkerámia), Mamaián és Műhelyen volt 1969-ben. 1972-ben a Könnyűipari Minisztérium dísz- és közszükségleti ipari kerámia pályázatán I. díjat nyert. KULCSÁR BÉLA id., szobrász (sz. Műhely, 1908). Faipari szakiskolát végzett Műhelyen, majd a Székely és Réti bútorgyárban mint műbútorasztalos csoportvezető dolgozott. Főként faszobrászattal és kisplasztikával foglalkozik. Először 1949-ben szerepelt kiállításon Műhelyen, azóta rendszeresen részt vett a fővárosi, tartományi és megyei kiállításokon. 1950-től Bécsben, Moszkvában és Párizsban szerepelt kiállításon. i.m.: Tanítónő (fa), Anyaság (fa), Ellenállás (fa), Harcos (fa), Leányfej (márvány) stb. KULCSÁR BÉLA ifj., szobrász, festő (sz. Műhely, 1929). A Ion Andreescu Képzőműv. Int.-ben végzett 1955-ben, Romulus Ladea és Vetró Artúr volt a tanára. Műhelyen él. Először 1947-ben szerepelt kiállításon Műhelyen, Zsákoló c. faszobrával. 1954 óta rendszeresen részt vett a tartományi és megyei kiállításokon Műhelyt, Bük.-ben (1961, 1963), Gyergyószentmiklóson, Csíkszeredában (1968) csoportkiállításon vett részt, önálló festészeti kiállítása Műhelyen és Székelyudvarhelyen (1968), festészeti és szobrászati kiállítása Régenben (1973) volt. Parasztleányfej c. szobrát Bécsben állították ki; Varga Katalin c. szoborkompozíciója Bukarestben, Dózsa-emlékműve Sepsiszentgyörgyön, íjász-leány c. szobra Műhelyen nyert elhelyezést. Több művét a műhelyi, brassói, buk.-i, székelyudvarhelyi múz.-ban őrzik. J. szobrai: Borika, Május 1, Flóra, Álom, Leányfej Akt, Anyaság, Galambos leány, Színház téri szoborcsoport Műhelyen, stb.; j. festményei : Gótika, Csónakok, Védekezés, Barokk város, Lila akt, Velence stb. KUSZTOS ENDRE festőművész (sz. Makfalva, Maros m., 1932). A Ion Andreescu Képzőműv. Int.-ben végzett 1949 — 1955 között. 1962 — 1965 k. az erdőszentgyörgyi múzeumnál dolgozott mint muzeológus; jelenleg Szovátán él. Először 1953-ban állított ki Kvárt a tart. tárlaton. 1953 — 1973 k. mintegy 57 csoportos kiállításon vett részt Kvárt, Műhelyt, Buk.-ben, mintegy 22 egyéni kiállítása volt: Erdőszentgyörgy (1958), Szováta (1959), Kvár (1962, 1968), Műhely (1969), Makfalva, Székelyudvarhely (1970), Székelykeresztúr (1971), és Budapest, Debrecen, Mezőtúr (1972) stb. Munkái az RSZK Műv. Múzeumában, a nyáradi, műhelyi, kvázi művészeti múz.-ban és a bp.-i Nemzeti Galériában vannak. Több cikket közölt művészeti kérdésekről a Falvak Népében, A Hét-ben, és számos kötetet illusztrált. i.m.: Régi balladák, Esti szántás (1955), Kaszások (1964) stb. (olajfestmények), Kaptató (1965), Fenyők a sziklán (1967), Kígyóút, Fehér falak (1970), Kidőlt fa, Erdőszél, Árokban (1971) stb. (szénrajzok), Sóhegy, Homokhegy, Dombhát (1970), Kopár tető, Ballada (1971) stb. (pasztellrajzok). Az olvasó írja Idei 6-os számunkban közöltük Székely János írását, Nagy Pál műtermében — A valóság textúrája címmel. Gyárfás Miklós marosvásárhelyi olvasónk terjedelmes levélben szólt hozzá Székely János cikkéhez. Minthogy közérdekű kérdéseket érint a modern képzőművészettel és műkritikával kapcsolatosan, levelének fontosabb részleteit alább közöljük. Hasznosnak tartanók, ha a továbbiakban képzőművészeink és kritikusaink is elmondanák ide vonatkozó véleményüket. S persze, várjuk az olvasók újabb hozzászólásait. s a mai festészet célja? Miért festenek művészeink? Kinek festenek? Nekünk, a tömegnek, a közönségnek — vagy önmaguknak? (...) Igaz, hogy amikor a művész alkot, saját magát adja. Művészete csak akkor igazi, ha a jövőbe lát, valami újat nyújt, merészet. Nem „kiszolgálja" a néző ízlését — alkalmazkodva hozzá —, hanem neveli őt. Szerintünk a művészetek fő célja a gyönyörködtetés, nevelés, szépérzékünk jó irányba való terelése. Nem szabhatjuk meg a művésznek, hogy mit alkosson, de a művész sem szabhatja meg, hogy nekünk mi tetszszék — ellenben ránevelhet. Tehát létezik egy űr köztünk és a képzőművészet között, amelyet nem igyekeznek csökkenteni sem a művészek, sem a kritikusok. (...) Mintha általában arra törekednének festőink, hogy a valóságtól eltérő színekben ábrázoljanak dolgokat: lila meztelenségeket, égő vörös folyókat, zöldellő szárazságot, aszályt fessenek. Eredeti Van Gogh-ot sajnos, nem állt módunkban látni, de színes reprodukciókat igen. Megdöbbentő, csodálatra méltó, hogy a napot vagy a napraforgót mennyire tökéletesen ábrázolja, és utólag, másodlagosan vesszük észre, hogy a valóságban ilyen színű napraforgó nincs is. Tehát elsődleges a felismerés, és a későbbi boncolgatásnál jövünk rá, hogy a valóságtól eltérő színeket használ. Ez érthető, élvezhető, csodálható — használati utasítás nélkül. Miért kell a művészek nagy részének járványszerűen változtatnia alapszíneit? (...) Utánozzák Picassót? Vagy: mikor milyen festéket lehet kapni az üzletben? Aszerint festenek? (...) Ugyanez a helyzet szobrászainkkal. Ipari mennyiségben pazarolják a nyersanyagot szobraik lábaira, aminek egy részét megspórolják a fejnél és a karoknál. Legalább egy szobrász készítene egy vékonylábú nagyfejűt, akkor azt mondanám, na, végre valami eredeti, elüt a többitől, nem bánom, legyen az akármilyen igaz! Megfordultam orvosok, ügyvédek, írók meg művészek lakásaiban, de alig találtam a falon ezekből a modern képekből. Jövedelmünk megengedné, hogy lakásunk szépítésére pár száz lejt fordítsunk, tehát nem az anyagiakért nem veszünk ilyen képeket... Sajnos, két út van: általában vagy giccses cigánylányokat meg százéves tájképeket vásárolnak a régiségkereskedőtől, vagy modern szürrealista alkotásokat a Fondul Plastic üzletéből. Középút nincs. Ha egy kép hűen tükrözi a valóságot, akkor az „közhelyszerű" vagy giccs. Amennyiben ez így megy tovább, az élő virágok is giccsekké válnak, mint ahogy már akad olyan, aki szamártöviseket helyez a vázába." A Kolozsváron megtartott magyar irodalmi olimpián Hudy Árpád aradi diák nyerte el az Új Élet különdíját , a Balázs Imre festőművész által készített Babitsportrét. Szerkesztőségünkhöz intézett köszönőlevelében Hudy Árpád többek között ezt írja: 1900 augusztus 4-én születtem Aradon, ahol jelenleg is középiskolás vagyok, utolsó éves. Nem tartozik szorosan ide, ám az érdekesség kedvéért megjegyzem, hogy reálszakos vagyok, ami azonban — sajnos! — az idevágó szaktantárgyak nagyrabecsülésén kívül nem takar semmit. Érdeklődési köröm igen nagy: irodalom, művészet, történelem, filozófia, nyelvek és nyelvészet és még sok minden. Ennek megfelelően már az elemiben is részt vettem irodalmi versenyeken, melyek során egy ízben — hetedikes koromban — kéthetes nyári táborozást nyertem Homoródra. (De rég volt...) (...) Idén azonban a szerencse rám mosolygott. Tudtommal az Új Élet első ízben díjazott ezen a versenyen, s nagyon szépen köszönöm az erkölcsi értékelést, a büszkeséggel eltöltő díjat — a remek Babits-portrét —, amelyre igazán nem számítottam, így annál jobban esett. (...) Magamról csak azt írhatom még — a levél első része után nyilván nem lesz meglepetés , hogy Kolozsvárra szeretnék felvételizni, a magyar-orosz szakra. Befejezésül még csak annyit: rendkívül örülök, hogy nekem sikerült megnyitni az irodalmi verseny Új Élet-díjasainak sorát." ★ Dr. Kuliner József Temesvárról értesít : temesvári Thália diákszínjátszó-együttes elnyerte az 1974-es Országos Diákszínjátszó Fesztivál kitüntetettje címet. A mellékelt képen: jelenet a Medvetánc című, kitüntetett előadásból. Az előtérben: Kiss Péter és Kún István. Rendező: Mátray László." Dr. Kuliner József felvétele A Kiss Péter és Kún István