Új Élet, 1974 (16. évfolyam, 1-24. szám)

1974-06-10 / 11. szám

20 ★ AZ ÚJ ÉLET LEXIKONA 95. Szerkeszti Katona Szabó István KISFALUDI STROBL ZSIGMOND szobrász az MNK-ban (sz. Al­­sórajk, 1884). Az Iparműv. Isk.-án tanult Bp.-en,majd a Szobrászati mesteriskolában Stróbl Alajos tanítványa volt. Tanulmányait Bécs­iben és Párizsban egészítette ki. 1923—1960 k. a bp.-i Képzőműv. Főisk. tanára. A jelenkori magyar szobrászat egyik legismertebb, nemzetközi hírnévnek örvendő művésze, a monumentális szobrászat legtöbbet foglalkoztatott művelője. Több mint 50 munkáját állították fel köztereken Magyaro.­on; külföldön is több térszobrát helyezték el. Kétszeres Kossuth-díjas (1950, 1953), kiváló művész (1952). Rendkívül termékeny alkotó; térszobrain kívül arcképeket, akttanulmányokat, kisplasztikákat készített. Számos művét őrzik magyarok-i és külföldi közgyűjteményekben. Ismertebb művei: Íjász (1918, Bp. Városliget), Iványi Grünwald-portré (1924), G.B.Shaw-portré (1932), Petőfi­­portré (1925), Felszabadulási emlékmű (1945, Bp. Gellérthegy), a bp.-i Kossuth-emlékmű főalakja (1952), a Millenniumi emlékmű Kos­suth- és Rákóczi-szobra (1953), Végvári vitézek (1968, Eger) stb. E. KOVÁCS GYULA színész (sz. Gebe, 1839 — m. Segesvár, 1899). A pesti Nemzeti Színház tagja volt, majd 1881-től haláláig a kolozs­vári Nemzeti Színház örökös tagja s művészeti vezetője. Számos Sha­­kespeare-művet, Moliére-, Racine-, Schiller- és Goethe-drámát magyar nyelven először ő vitt színre. Mint drámai hős emlékezetes alakítások egész sorát nyújtotta, melyek a magyar színháztörténet értékes ha­gyományai közé tartoznak. A Petőfi Társaság, az Erdélyi Irodalmi Tár­saság, a nagyváradi Szigligeti Társaság, a debreceni Csokonai Kör tagja volt. Költeményeket írt, lefordította Schiller Don Carlos és Stu­art Mária c. munkáit. 1899. július 31-én, a 48 —49-es forradalom fehér­­egyházi hőseinek emlékünnepélyén, szavalás közben érte a halál. F. sz.: Hamlet, Lear király, Coriolanus (Shakespeare), Faust (Goethe), Petur, Bánk (Katona, Bánk bán), Telegdi, Marót bán (Vörösmarty) stb. Kötetei: E.K.Gy. költeményei (Ferenczi Zolt­án bevezetőjével, Pest, 1869); Emlékek és élmények (Kolozsvár, 1869); Mátyás király (drámai prológ, Kolozsvár, 1896); KROMER BÉLA festőművész, grafikus (sz. Torda, 1914). Iparművé­szeti magánisk.-ban tanult 1929 — 1933 k., majd 1945—47 k. a buk.-i Szépművészeti Ak­án Camil Ressu tanítványa. Jelenleg Bük-ben él. Először 1948-ban szerepelt kiállításon Bük.-ben, a Flacara-teremben. 1949-től rendszeresen részt vett a Dalles-teremben rendezett képző­­művészeti kiállításokon grafikával, olajfestményekkel, és az ország majdnem minden városában szerepelt kiállításokon. Munkáit a Köz­ponti Katonai Múzeumban, az RSZK Művészeti Múzeumában és több vidéki múzeumban őrzik. 1970-ben II. díjat nyert Szentgyörgyi har­cok c. olajfestményével. J. m.: A tátrai harcok, Román—szovjet fegy­verbarátság, A fegyveres felkelés (nagyméretű olajfestmények), Po­litikai plakátsorozat stb. KUDELÁSZ ILDIKÓ színésznő (sz. Kolozsvár, 1926). A kvázi Nemz. Szính. mellett működő színműv. isk.-ban tanult. 1944-től a kvári magyar szính., majd a Dolgozók Színháza, 1948-tól a sepsiszentgyörgyi Áll. Magyar Szính. tagja. Először a Pillangókisasszony címszerepében lépett fel a kvári Nemz. Szính.-ban. F. sz.: Newy­­Gow­d d’Usseau : Mélyek a gyökerek), Maria Pricop (A. Baranga: Kerge birka), Birike (Móricz: Nem élhetek muzsikaszó nélkül), Mari (H. Heijermans: Remény), Maruszja (B. Gorbatov: Apák ifjúsága), Ida (Gárdonyi: A lámpás), Gena (T. Muşatescu: Titanic-keringő), Lujza (Schiller: Ármány és szerelem), Zsuzsika (Sütő: Tékozló szerelem), Catinca Gorăscu (L. Demetrius: Béga nővérek), Nonnie (T. Williams: Az ifjúság édes madara) stb. Mint előadóművész több önálló műsorral jelentkezett (A bizalom órája, 1969; Áprily Lajos, 1969; Fától fáig, 1970 stb.). KUDELÁSZ OTTÓ keramikus (sz. Kilyén, Kovászna m., 1931). Mű­vészeti szakiskolát végzett, egy ideig a kvázi porcelángyárban dolgo­zott mint modellező, majd a temesvári Fajansz gyárban volt tervező. A buk.-i Opera- és balettszínház és a Scínteia-ház építésénél épület­­szobrászként dolgozott. Jelenleg a segesvári Fajansz gyár tervezője. Először 1962-ben szerepelt csoportkiállításon Segesvárt, majd Bükk­­ben az iparművészeti biennálén (1967), a kerámia kiállításon (Apollo­­terem, 1971). Műhelyen (1970, 1973), a II. Országos Kerámiai Szimpo­­zion segesvári kiállításán (1972) és a román díszítőművészeti kiállítá­sokon Prágában (1966), Ankarában és Isztambulban (1967), Budapes­ten és Düsseldorfban (1971). Egyéni kiállítása (díszkerámia), Mama­ián és Műhelyen volt 1969-ben. 1972-ben a Könnyűipari Minisztérium dísz- és közszükségleti ipari kerámia pályázatán I. díjat nyert. KULCSÁR BÉLA id., szobrász (sz. Műhely, 1908). Faipari szakisko­lát végzett Műhelyen, majd a Székely és Réti bútorgyárban mint mű­bútorasztalos csoportvezető dolgozott. Főként faszobrászattal és kis­plasztikával foglalkozik. Először 1949-ben szerepelt kiállításon Műhe­lyen, azóta rendszeresen részt vett a fővárosi, tartományi és megyei kiállításokon. 1950-től Bécsben, Moszkvában és Párizsban szerepelt kiállításon. i.m.: Tanítónő (fa), Anyaság (fa), Ellenállás (fa), Harcos (fa), Leányfej (márvány) stb. KULCSÁR BÉLA ifj., szobrász, festő (sz. Műhely, 1929). A Ion An­­dreescu Képzőműv. Int.-ben végzett 1955-ben, Romulus Ladea és Vetró Artúr volt a tanára. Műhelyen él. Először 1947-ben szerepelt kiállításon Műhelyen, Zsákoló c. faszobrával. 1954 óta rendszeresen részt vett a tartományi és megyei kiállításokon Műhelyt, Bük.-ben (1961, 1963), Gyergyószentmiklóson, Csíkszeredában (1968) csoportkiál­lításon vett részt, önálló festészeti kiállítása Műhelyen és Székelyud­varhelyen (1968), festészeti és szobrászati kiállítása Régenben (1973) volt. Parasztleányfej c. szobrát Bécsben állították ki; Varga Katalin c. szoborkompozíciója Bukarestben, Dózsa-emlékműve Sepsiszentgyör­­gyön, íjász-leány c. szobra Műhelyen nyert elhelyezést. Több művét a műhelyi, brassói, buk.-i, székelyudvarhelyi múz.-ban őrzik. J. szobrai: Borika, Május 1, Flóra, Álom, Leányfej Akt, Anyaság, Galambos leány, Színház téri szoborcsoport Műhelyen, stb.; j. fest­ményei : Gótika, Csónakok, Védekezés, Barokk város, Lila akt, Velence stb. KUSZTOS ENDRE festőművész (sz. Makfalva, Maros m., 1932). A Ion Andreescu Képzőműv. Int.-ben végzett 1949 — 1955 között. 1962 — 1965 k. az erdőszentgyörgyi múzeumnál dolgozott mint mu­zeológus; jelenleg Szovátán él. Először 1953-ban állított ki Kvárt a tart. tárlaton. 1953 — 1973 k. mintegy 57 csoportos kiállításon vett részt Kvárt, Műhelyt, Buk.-ben, mintegy 22 egyéni kiállítása volt: Er­­dőszentgyörgy (1958), Szováta (1959), Kvár (1962, 1968), Műhely (1969), Makfalva, Székelyudvarhely (1970), Székelykeresztúr (1971), és Budapest, Debrecen, Mezőtúr (1972) stb. Munkái az RSZK Műv. Múzeumában, a nyáradi, műhelyi, kvázi művészeti múz.-ban és a bp.-i Nemzeti Galériában vannak. Több cikket közölt művészeti kér­désekről a Falvak Népében, A Hét-ben, és számos kötetet illusztrált. i.m.: Régi balladák, Esti szántás (1955), Kaszások (1964) stb. (olaj­festmények), Kaptató (1965), Fenyők a sziklán (1967), Kígyóút, Fe­hér falak (1970), Kidőlt fa, Erdőszél, Árokban (1971) stb. (szénrajzok), Sóhegy, Homokhegy, Dombhát (1970), Kopár tető, Ballada (1971) stb. (pasztellrajzok).­­ Az olvasó írja Idei 6-os számunkban közöltük Székely János írását, Nagy Pál műtermében — A valóság tex­túrája címmel. Gyárfás Miklós marosvásárhelyi olvasónk ter­jedelmes levélben szólt hozzá Szé­kely János cikkéhez. Minthogy közérdekű kérdéseket érint a mo­dern képzőművészettel és mű­kritikával kapcsolatosan, leve­lének fontosabb részleteit alább közöljük. Hasznosnak tartanók, ha a továbbiakban képzőművé­szeink és kritikusaink is elmon­danák ide vonatkozó vélemé­nyüket. S persze, várjuk az olva­sók újabb hozzászólásait. s a mai festészet célja? Miért festenek művészeink? Kinek festenek? Nekünk, a tömegnek, a közönségnek — vagy önmaguk­nak? (...) Igaz, hogy amikor a művész alkot, saját magát adja. Művé­szete csak akkor igazi, ha a jövőbe lát, valami újat nyújt, merészet. Nem „kiszolgálja" a néző ízlését — alkalmazkodva hozzá —, ha­nem neveli őt. Szerintünk a mű­vészetek fő célja a gyönyörködte­tés, nevelés, szépérzékünk jó irány­ba való terelése. Nem szabhat­juk meg a művésznek, hogy mit alkosson, de a művész sem szab­hatja meg, hogy nekünk mi tetsz­­szék — ellenben ránevelhet. Te­hát létezik egy űr köztünk és a képzőművészet között, amelyet nem igyekeznek csökkenteni sem a művészek, sem a kritikusok. (...) M­intha általában arra töreked­nének festőink, hogy a valóság­tól eltérő színekben ábrázoljanak dolgokat: lila meztelenségeket, é­­gő vörös folyókat, zöldellő szá­razságot, aszályt fessenek. Eredeti Van Gogh-ot sajnos, nem állt mó­dunkban látni, de színes reproduk­ciókat igen. Megdöbbentő, csodá­latra méltó, hogy a napot vagy a napraforgót mennyire tökéletesen ábrázolja, és utólag, másodlagosan vesszük észre, hogy a valóságban ilyen színű napraforgó nincs is. Tehát elsődleges a felismerés, és a későbbi boncolgatásnál jövünk rá, hogy a valóságtól eltérő színeket használ. Ez érthető, élvezhető, csodálható — használati utasítás nélkül. M­iért kell a művészek nagy ré­szének járványszerűen változtat­nia alapszíneit? (...) Utánozzák Picassót? Vagy: mikor milyen fes­téket lehet kapni az üzletben? A­­szerint festenek? (...) U­gyanez a helyzet szobrászaink­kal. Ipari mennyiségben paza­rolják a nyersanyagot szobraik lábaira, aminek egy részét meg­spórolják a fejnél és a karoknál. Leg­alább egy szobrász készítene egy vékonylábú nagyfejűt, akkor azt mondanám, na, végre valami ere­deti, elüt a többitől, nem bánom, legyen az akármilyen igaz! M­egfordultam orvosok, ügyvé­dek, írók meg művészek lakásai­ban, de alig találtam a falon ezek­ből a modern képekből. Jövedel­münk megengedné, hogy lakásunk szépítésére pár száz lejt fordítsunk, tehát nem az anyagiakért nem veszünk ilyen képeket... Sajnos, két út van: általában vagy giccses cigánylányokat meg százéves tájképeket vásárolnak a régiségkereskedőtől, vagy modern szürrealista alkotásokat a Fondul Plastic üzletéből. Középút nincs. Ha egy kép hűen tükrözi a valósá­got, akkor az „közhelyszerű" vagy giccs. Amennyiben ez így megy tovább, az élő virágok is giccsekké válnak, mint ahogy már akad olyan, aki szamártöviseket he­lyez a vázába." A Kolozsváron megtartott magyar irodalmi olimpián Hudy Árpád aradi diák nyerte el az Új Élet különdíját , a Balázs Imre fes­tőművész által készített Babits­­portrét. Szerkesztőségünkhöz in­tézett köszönőlevelében Hudy Árpád többek között ezt írja: 1­900 augusztus 4-én születtem Aradon, ahol jelenleg is középiskolás vagyok, utolsó éves. Nem tartozik szorosan ide, ám az érdekesség kedvéért megjegyzem, hogy reálszakos vagyok, ami azon­ban — sajnos! — az idevágó szak­­tantárgyak nagyrabecsülésén kívül nem takar semmit. Érdeklődési kö­röm igen nagy: irodalom, művé­szet, történelem, filozófia, nyelvek és nyelvészet és még sok minden. Ennek megfelelően már az elemi­ben is részt vettem irodalmi ver­senyeken, melyek során egy ízben — hetedikes koromban — kéthe­tes nyári táborozást nyertem Ho­­moródra. (De rég volt...) (...) Idén azonban a szerencse rám mosolygott. Tudtommal az Új Élet első ízben díjazott ezen a versenyen, s nagyon szépen kö­szönöm az erkölcsi értékelést, a büszkeséggel eltöltő díjat — a re­mek Babits-portrét —, amelyre igazán nem számítottam, így an­nál jobban esett. (...) M­agamról csak azt írhatom még — a levél első része után nyilván nem lesz meglepetés , hogy Ko­lozsvárra szeretnék felvételizni, a magyar-orosz szakra. Befejezésül még csak annyit: rendkívül örülök, hogy nekem si­került megnyitni az irodalmi ver­seny Új Élet-díjasainak sorát." ★ Dr. Kuliner József Temesvárról értesít : temesvári Thália diákszínját­­szó-együttes elnyerte az 1974-es Országos Diákszínjátszó Fesztivál kitüntetettje címet. A mel­lékelt képen: jelenet a Medvetánc című, kitüntetett előadásból. Az előtérben: Kiss Péter és Kún Ist­ván. Rendező: Mátray László." Dr. Kuliner József felvétele A Kiss Péter és Kún István

Next