Új Élet, 1979 (21. évfolyam, 1-24. szám)

1979-08-10 / 15. szám

TESTVÉRI EGYSÉGBEN LÉTAY LAJOS: Az emberségről A házakon mérjem-e vagy a szíven, hogy mennyit épült életünk, mióta — hazájához s az emberséghez híven — fegyvert fogott, ki volt itt patrióta; csatába szállt hogy nézzem én szelíden, mint hull a lomb a délutáni tóra, s ölelje majd koszorújába rímem mindazt, mi már a szűkhatárú szóba alig fér el: a sok-sok férfi­ tettet, példáit a hűségnek, becsületnek, mely nem hajlik se düh, se dal szavára, nem alkuszik — mert meg nem alkudt sose a párt a nép a harc vezére, hőse — hogy mindig bizton lépjek nyomdokába Közös műhely Ősszel, az új színházi évad kezdetén, ismét útjára indul egy fiatal színésznemzedék; a romániai magyar együttesek friss erőkkel gazdagodva folytathatják munkájukat A Szentgyörgyi István Színművészeti Intézet készítette fel őket szép hivatásuk gyakorlásá­ra Bennünk, az akadémia tanáraiban, minden vég­zős generáció szárnyra bocsátása idején felmerül a lelkiismeretet faggató kérdés: milyen munkát végez­tünk a négy esztendő folyamán? Megtettünk-e min­dent, hogy növendékeinkből a szocialista jelen igényeinek megfelelő, jól képzett, öntudatos művé­szeket neveljünk? Intézetünk a felszabadulást követő forradalmi átalakulások korában jött létre — a Román Kommunista Párt gondoskodásának eredménye­ként Azóta is szüntelenül érzékelhetjük az irántunk megnyilatkozó, támogató figyelmet, s ez mindnyá­junkat sokra kötelez. Három évvel ezelőtt új szakasz kezdődött a Szent­györgyi István Színművészeti Intézet életében: bein­dult a román tagozat is (Pontosabban szólva: újra beindult Mert annak idején, 1948 és 1954 között, Kolozsváron ugyancsak két tagozattal működön a főiskola.) Elmondhatom: hamar kialakult a kétnyelvű színészképzés közös műhelye, melyben a román és magyar diákok testvéri közösséggé kovácsolódtak, s azonos célok jegyében tanulnak, dolgoznak. Úgy érzem, megtaláltuk a művészet közös nyelvét, s ez a szellemiség lehetővé teszi, hogy maradéktalanul érvényesíthessük sajátosságainkat, ápoljuk hagyo­mányainkat A két tagozat tanárai, növendékei kö­zösen vitatják meg a készülő művészi produkciókat. Diákjaink példamutató módon segítenek egymásnak, szoros barátságok születnek, együtt szórakoznak A legfontosabb: becsülettel dolgozni 1936-ban születtem Marosvásárhelyen, öten va­gyunk testvérek. Apám vasutas volt de 1947-ben pártaktivista lett Anyám sokat tevékenykedett a nőmozgalomban Felnevelkedtünk, mind jó szak­munkások lettünk, minden testvérem megnősült vagy férjhez ment, a mi családunkban mindenki párttag Én kereskedelmi szakiskolát végeztem Öt évet dolgoztam a szakmában Üzletvezető is voltam, de aztán rájöttem: nem nekem való ez a foglalkozás, nem vagyok én vérbeli kereskedő Bejöttem ide, a Kábelgyárba Kezdetben gépnél dolgoztam, nagyon szerettem, aztán megtettek minőségi ellenőrnek De ez eleinte nem volt kedvemre való Miért? Nem szeretem a «lógós állásokat» Én azt szeretem, hogy folyton el legyek foglalva Ma már, hogy annyira meg­nőtt a termelés, persze, nem lógós állás az enyém M én mit mondjak magamról. Alapszervezeti utkár vagyok az autóvillamossági részlegen. Körülbelül kétszázötvenen dolgozunk itt együtt — románok magyarok —, testvéri közösségben Ha a párttagok­nak bármilyen problémájuk van, eljönnek hozzám bizalommal, s én mindent megteszek, hogy segítsé­get adjak 1974-ben beválasztottak a városi pártbizott­ságba; jelenleg a megyei pártbizottság póttagja vagyok Úgy gondolom, ha már megbíznak bennem, kötelességem eleget tenni minden területen A férjem a megyei pártbizottságnál sofőr, van egy tizenöt éves fiunk elsőéves az elektrotechnikai szak­líceumban KISZ-tag, bizony már ő is bekapcso­lódott a szervezeti életbe Hogy mi akar lenni? Egy­előre legyen szakmunkás Aztán majd lehet belőle mérnök is Okos gyermek, többre is vihetné, hisz adva vannak a lehetőségek a tanuláshoz De nem nagyon töri magát, inkább sportolni szeret... Mi blokkban lakunk, a vállalattól kaptuk a kétszoba összkomfort Szép lakás, nem is álmodtuk annak idején Remeteszegen, a kis, tapaszos házban, hogy nekünk valaha ilyen lakásunk is lehet. Ezt még elmondtam egyszer, s akkor a nővérem rám szólt: minek blamálom a mi családi fészkünket. De hát ez volt a színtiszta igazság! A szegénység nem szégyen csak kellemetlen Ma azonban nálunk, az országban, nincsenek is szegény emberek. Aki becsületesen dolgozik, az rendesen élhet Akkor viszont, amikor én még gyermek voltam, apám kis fizetéséből nem éltünk valami rózsásan! Ahhoz képest, hogy honnan indultam, én nagyon meg vagyok elégedve a sorsunk­kal mindenféle szempontból Nagyon jó így, ahogy van Minden évben elutazunk valahová nyaralni — Félixre, Tusnádra, Szovátára —, jeggyel Én nem szok­tam elégedetlenkedni Legyen egészség, az a fon­tos Csupán az a vágyam, hogy a fiam is elérjen va­lamit De hát ez elsősorban őtőle függ Még azt tenném hozzá,hogy én szeretem a szépet, a különle­ges dolgokat De nem szeretek senkit sem utánozni Mindig arra törekszem, hogy körülöttem minden szép legyen Nagyon szeretek színházba járni, min­den új darabot megnézünk Úgy látom, az a legfőbb dolgom az életben, hogy mindig, minden körül­mények között elvégezzem becsülettel a rám bízott feladatokat SEPSI ANNA a marosvásárhelyi Electromureş üzem dolgozója , együtt látogatják a helyi Nemzeti Színház és a ven­dégszereplő társulatok előadásait. Marosvásárhelyt igazán sok lehetőség van egymás kultúrájának, ha­gyományainak kölcsönös megismerésére. Mindez pedig az egymás iránti megbecsülés fokozódását segíti elő. A fiatal román tagozat növendékei maga­tartásukban is kifogástalanok. Intézetünknek jelenleg 28 magyar és 22 román diák­ja van. Egy év múlva végez az első román promóció, s minden jel arra mutat, hogy «jó termésünk lesz» Nagy érdeklődéssel várjuk bemutatkozásukat a Stú­dió színpadán. És reméljük, a színházak sem fogi csalatkozni bennük... Tantestületünk java részében országosan ismert színházi emberekből áll. Vannak közöttük népszerű, kiváló művészek, akik sok irányú elfoglaltságaikat olykor csak nehezen tudják egybehangolni a peda­gógiai munkával, de minden igyekezetükkel arra törekszenek, hogy az intézeti feladatoknak is kellő­képp eleget tegyenek. 43 tanerő dolgozik a Szent­györgyi István Színművészeti Intézetben. Gondo­lom, ez a számadat is bizonyítja, hogy pártunk és államunk milyen messzemenő oktatási és nevelési lehetőségeket biztosít a marosvásárhelyi színész­képzés számára Együtt a közös műhelyben, a közös eszmények szolgálatában, talán így határozhatnám meg leg­hívebben intézeti munkánk lényegét. Ezek között a falak között a testvériség soha nem lehet üres jel­szó. Az élet — a mindennapi gyakorlat — tölti ki tartalommal e gyönyörű fogalom kereteit TOMPA MIKLÓS a Szentgyörgyi István Színművészet Intézet rektora Regényt lehetne írni... Itt az alsó folyásánál, széles már a Maros medre és méltóságteljesen hömpölyög a vize. Aradnál csobogva mossa a víz a partot; oly jóleső érzés ezt hallgatni Mintha elvinné magával az ember gondjait... így aztán új erővé kezdünk neki a holnapnak — valamennyien: románok, magyarok, németek és más nemzetiségűek, akik testvériségben élünk ezen a tájon. Erről a testvéri építőmunkáról nemcsak oldalakat ha­nem regényt lehetne írni. Ha erre vállalkoznék, fel­tétlenül külön fejezetet szentelnék például Pana Con­­stantinnak, Pécska polgármesterének. Aki az egyik néptanácsi ülésszakon többek közöt ezt mondotta: «Alem nyugszom addig, amíg Pécskának nem lesz magyar tánccsoportja.» Hosszú lenne a fejezet mely teljes egészében tükrözné a tánccsoport létrejött, felnövekedett s már az ország határain túl is elismerés­sé nyilatkoztak teljesítményéről. Ebben a regényben ugyancsak méltó helyt kapna Szanda Antal, a Szocialista Munka Hőse, a kisiratosi mtsz elnöke. Nemcsak az általa vezetet gazdaság ki­váló eredményeire­ írnék (egyébként erről már tévéri­porté is készítettem a bukaresti magyar nyelvű adás­ban), hanem arra is, hogy milyen lelkes támogatója nemzetiségi kultúránknak; mennyi gondo fordít anya­nyelvi műveltségünk ápolására, gyakorlatban való alkal­mazására Akárcsak Kőmíves Antal, a pécskai Lendület mtsz elnöke, a Szocialista Munka Hőse, az anyagi ala­pok biztosításával és közvetlen segítségnyújtással tesz elege az idők követelményeinek Elismeréssé szeretnél Imi Lindner Hildegard román—néme irodalom szakos tanárnőről is, aki Németszenteren megható író-olvasó tat­át közé szer­vezni, s ebből az alkalombó román, néme és magyar ajkú érdeklődőket egyaránt mozgósított Persze, egy ilyen elképzelt regény gerince az eddig ismeretlenek munkájának ábrázolása lehetne. Azoké a névtelen hősöké, akiknek valóban döntő szerepük van az előrehaladásban Sokszor elmondtuk és leírtuk már, hogy a Megének­lünk, Románia fesztivé hatalmas tömegeké mozgósí­tott. Ennek a tömegnek vannak névtelen hősei. Ilyenek az aradi vagongyár, az esztergapadgyár, a falédolgozó kombiné és számos más vállaló újítói, akik munkáik­­ké fokozták megyénk termelésének lendületét. És még­is, aránylag kevesen ismerik őket Szelemi kincsek bemutatásával, hagyományok ápolásáva csupán vi­dékünkön ezrek léptek színpadra azokon az eőadáso­­kon, amelyeknek rendezői és szervezői közé tartozik — mások mellet — Znorovszky Attila, Gulácsi Rozália, Koncsek Anna Gé Gábor, Csernye László, Benedek Katalin, Szívós Ilona, Csáky Barna, Hegyi Tibor, Kocsik Teréz, Beke Rozália Benedek Sándor, Szőcs József, Andrási György, Kovács Sándor, Csanádi János, Szívós Imre... A kezdeményezők és vállalkozók kis tábora ez ők azok, akik újabb meg újabb tettekre ser­kentik a közösséget. A testvériség, a művelődés ügyé­nek szolgálatában... KOCSIK JÓZSEF a Magyar Nemzetiségű Dolgozók Arad megyei Tanácsának éneke A marosorbói hősi emlékmű

Next