Új Élet, 1983 (25. évfolyam, 1-24. szám)
1983-03-25 / 6. szám
Film FIGYELMEZTETÉS Ha jól számolom, a Figyelmeztetés már a kilencedik, nálunk bemutatott Damiani-film. Függetlenül attól, hogy már a kezdő képsoroknál kisért a „déjá vu” halvány érzése, egészében véve a film határozottan jó benyomást tesz a nézőre. Ez először is a merész témaválasztásnak köszönhető, és annak, hogy Damiano Damiani remekül fel tudja használni a bűnügyi Film eszköztárát társadalombírálati céljának elérésére. A közismert olasz rendező ugyanis profi a javából. Szakismereteit e film készítésénél is gyümölcsözően ötvözte meglepően mély és alapos szociográfiai ismereteivel. Forgatókönyve — melyet régi társszerzőivel (Nicola Badalucco, Massimo De Rita, Dina Maiuri) közösen írt — ezúttal is a jelenkori olasz társadalmi élet fonákságait boncolgatja. A meglehetősen bonyolult cselekményű film olyan tagadhatatlan igazságokat tár fel, mint a korrupció hallatlanul széles körű elterjedése a vezető politikai rétegekben, vagy mint a politikai körök szoros kapcsolata az alvilággal. Tehát a Figyelmeztetés a megszokottnál mélyebbre ás, és kerek perec kimondja a napi hírek publicisztikai közhelyei mögött rejlő lényeget: olyan általános bomlási folyamatról van szó, amely az olasz társadalom amúgy is ingatag szerkezetét veszélyezteti. Damiani már a film kezdetén tudatosítja a nézőben, hogy a valóságból a mozivászonra átvitt szereplők egész életérzését a potenciális veszélyhelyzetből fakadó riadtság határozza meg. Barresi és Martorana — a látványos nyomozás két cselekvő tényezője — mindvégig a kölcsönös gyanakvás akciófékező légkörében dolgoznak, ami nagyon jól jön azok számára, akik a zavarosban halásznak. A pozitív végkifejlet dacára (egyébként a vetítés végén olyan érzéssel állunk fel, hogy a film inkább megszakad, mint befejeződik, amivel a rendező nyilván azt sugallja, hogy a Lagane—Maximilian-ügy csupán részlete egy döbbenetesen szövevényes kórképnek), Damiani egyáltalán nincs meggyőződve arról, hogy a valóságban ilyen egyszerű lenne a képlet, azaz jönnek a jó és becsületes rendőrök, és börtönbe dugják a minden hájjal megkent gonosztevőket. Ezt azért kívánom kihangsúlyozni, mert szoros összefüggésben van azzal a veszélyhelyzettel, amelyre fennebb utaltam, s amely kétségtelenül a film alapmotívumát képezi. • Damiani több filmjében is megfigyelhettük, hogy képsorai nem a képzelet világából, hanem a nagyon is konkrét valóságból származnak. A Figyelmeztetés rendezője nem sematikusan ábrázolja alakjait, nem vasalt fazonú szuperdetektíveket, továbbá az ellenfelet, vagyis a Rosszat megtestesítő krampuszokat, hanem megszokott, esetenként fáradt, meghajszolt embereket mutat be, mint amilyen Barresi komisszár vagy Martorana rendőrkapitány, akik nagyon jól tudják: az igazságszolgáltatás legmagasabb rangú képviselői is megvesztegethetők, s maga az igazságszolgáltatás mint olyan épp annyira kompromittált, akár a minden eresztékében recsegő-ropogó társadalom hatalmi gépezete, amelyet készségesen kiszolgál. Sőt, Barresi és Martorana azt is tudják, hogy nyomozásuk eredményessége csak bizonyos személyeket érint, és nem társadalmi jelentőségű, hiszen néhány bűnöző lebuktatásával nem sokat gyengül a piramis csúcsán székelő Rossz. El kell ismernünk: a film eszmeisége rokonszenves, mert a szokványos krimitől eltően nem mitizál, hanem demitizál, és közvetetten politizál. Igaz, nem ajánl társadalmi méretű megoldásokat, nem mutatja meg a kátyúból kivezető utat. De ezt nem is várhatjuk el egy bűnügyi filmtől. Viszont az, hogy a Figyelmeztetés (már a címben is van jó adag célzatosság) nyílnn bírálja a polgári demokráciát, az értelmétől és eredendő hivatásától megfosztott igazságszolgálatást, továbbá feltárja egy alapvető társadalmi intézmény korhadtságát (amiből, nyilván, a társadalmi rendszer romlottságára is következtetni lehet), igen nagy érdeme a rendezőnek. Az operatőr, Alfio Contini bírja lélegzettel a Damiani álul diktált tempót. Nem elégszik meg a tisztességes fényképezéssel, hanem sokszor igazi társszerzővé lép elő, dinamikus kameramozgásával. Noha Martin Balsam (Martorana) alakítása árnyalóbb, színekben gazdagabb, fel kell figyelnünk arra, hogy a Barresit játszó Giuliano Gemma milyen jó színésszé érett az esztendők során. Ebben az 1980-ban forgatott filmben már nemcsak porcelánkék szemével és ördöngös fizikai ügyességével, hanem elsősorban hiteles alakításával hódítja meg a nézőt. Á. KOVÁCS SÁNDOR A KÖZÖNSÉG KEDVENCE VOLT Nemrég elhunyt Louis de Funès, a francia filmművészet egyik legnépszerűbb komikus színésze. 1914- ben született Courbevoie-ban. Fiatal korában több foglalkozással próbálkozott, s 1941-ben a színháznál állapodott meg. Filmezni 1945-ben kezdett. Azov — majdnem négy évtizedes pályafutása alatt — nagyon sok filmben játszott, s a televízióban is gyakran fellépett. Kis epizódszerepektől jutott el a nézők által annyira megkedvelt komikus főhősökig. Műfaja elsősorban a bureszkbe hajló vígjáték. Mulatságos kettős alakítást nyújtott A szép amerikai című filmben (a fontoskodó rendőrfelügyelő és ikertestvére szerepében), nagy sikert aratott a Fantomas-sorozatban és főként a Csendőr-sorozat főhőseként (bár ez utóbbi filmekben kifejezési eszközeik arcjátéka, taglejtései — külsődlegesek és kissé túlzotak). Nálunk bemutott legemlékezetesebb filmjei: Az ördög és a tízparancsolat, A szép amerikai, Átkelés Párizson. Fantomas, Fantomas visszatér, Fantomas a Scotland Yard ellen, A Saint Tropez-i csendőr, A csendőr New Yorkban, A csendőr nősül, A nagy vakáció, Hibernatus stb. A hazai mozikban utoljára uvaly láthattuk Louis de Funés-t, A fösvény című Moliére-darab filmváltozatában. Harpagon szerepében kitűnő alakítást nyújtott, s ezzel újra bebizonyította, hogy tehetségéből nemcsak harsány hangú, középszerű vígjátéki szerepekre futja, hanem klasszikus művek hőseinek jellemábrázolására is, ez esetben olyan figura lelkivilágának föltárására, mint a pénzéért reszkető Harpagon. Ez az alakítás egy sikerekben gazdag színészi pálya, egy életmű méltó betetőzése (1980-ban készült a film). Louis de Funés a szórakoztatás, a nevettetés nagy mestere, a mozilátogató közönség kedvence volt. Élt 68 évet. T.L. Jelenet A Saint Tropez-i őrmester cinyl filmből (középen Lank de Fonás) □ A festő feleségének portréja (Portrét zseni hudozsnyika.) Szélesvásznú, színes szovjet film. A történet egy értelmiségi házaspár — a festő Pavel és felesége, Nyina — szerelmének válságos napjait eleveníti föl. A forgatókönyvet Natalja Rjazanceva írta — J. Naghibin Az erdő című elbeszélése nyomán. Rendező: Alekszandr Pankratov, o.: Oleg Martinov, z.: J. Doga, sz.: Valentyina Telicskina, Szergej Sakurov, Nyikita Mihalkov, M. Szemakov, V. Silovszkij, J. Szuhanova stb. A transzport Színes magyar film. Cselekménye az első világháború idején játszódik egy meg nem nevezett európai országban, ahol egy fogolytáborban, felsőbb parancsra dolgozó kutatók — szigorú katonai ellenőrzés alatt — embereken kísérletezve baktériumfegyvert állítanak elő — vagyis az orvostudományt lelkiismeretlenül háborús célra, gyilkolásra használják. Forgatókönyv: Kuczka Péter, rendező: Szurdi András, o.: Nemescsói Tamás, z.: Döme Zsolt, sz.: Hetényi Pál, Reviczky Gábor, Végvári Tamás, Gáspár Sándor, Gáspár Tibor, Fonyó István, Kubik Anna stb. Pokoli csapda (Speed Cross.) Színes olasz film. Két sportolóról (motorkerékpárosról) szól, akik egy nyugati városban rendezett versenyen — akaratuk ellenére — az aljas üzérkedéssel óriási nyereséget hajszoló maffia hálójába kerülnek. Forgatókönyvíró és rendező: Stelvio Massi, sz.: Fabio Testi, Vittorio Mezzogiorno, Daniela Poggi, Jacques Herin, Marilda Dona stb.