Új Élet, 1983 (25. évfolyam, 1-24. szám)

1983-03-25 / 6. szám

Film FIGYELMEZTETÉS Ha jól számolom, a Figyelmeztetés már a kilence­dik, nálunk bemutatott Damiani-film. Függetlenül at­tól, hogy már a kezdő képsoroknál kisért a „déjá vu” halvány érzése, egészében véve a film határozottan jó benyomást tesz a nézőre. Ez először is a merész té­maválasztásnak köszönhető, és annak, hogy Damiano Damiani remekül fel tudja használni a bűnügyi Film eszköztárát társadalombírálati céljának elérésére. A közismert olasz rendező ugyanis profi a javából. Szak­ismereteit e film készítésénél is gyümölcsözően ötvözte meglepően mély és alapos szociográfiai ismereteivel. Forgatókönyve — melyet régi társszerzőivel (Nicola Badalucco, Massimo De Rita, Dina Maiuri) közösen írt — ezúttal is a jelenkori olasz társadalmi élet fonák­ságait boncolgatja. A meglehetősen bonyolult cselek­­ményű film olyan tagadhatatlan igazságokat tár fel, mint a korrupció hallatlanul széles körű elterjedése a vezető politikai rétegekben, vagy mint a politikai kö­rök szoros kapcsolata az alvilággal. Tehát a Figyel­meztetés a megszokottnál mélyebbre ás, és kerek perec kimondja a napi hírek publicisztikai közhelyei mögött rejlő lényeget: olyan általános bomlási folyamatról van szó, amely az olasz társadalom amúgy is ingatag szerkezetét veszélyezteti. Damiani már a film kezdetén tudatosítja a nézőben, hogy a valóságból a mozivászonra átvitt szereplők egész életérzését a potenciális veszélyhelyzetből fakadó riadtság határozza meg. Barresi és Martorana — a lát­ványos nyomozás két cselekvő tényezője — mindvégig a kölcsönös gyanakvás akciófékező légkörében dol­goznak, ami nagyon jól jön azok számára, akik a za­varosban halásznak. A pozitív végkifejlet dacára (egyébként a vetítés végén olyan érzéssel állunk fel, hogy a film inkább megszakad, mint befejeződik, ami­vel a rendező nyilván azt sugallja, hogy a Lagane­—Maximilian-ügy csupán részlete egy döbbenetesen szövevényes kórképnek), Damiani egyáltalán nincs meggyőződve arról, hogy a valóságban ilyen egyszerű lenne a képlet, azaz jönnek a jó és becsületes rendő­rök, és börtönbe dugják a minden hájjal megkent go­nosztevőket. Ezt azért kívánom kihangsúlyozni, mert szoros összefüggésben van azzal a veszélyhelyzettel, amelyre fennebb utaltam, s amely kétségtelenül a film alapmotívumát képezi. • Damiani több filmjében is megfigyelhettük, hogy képsorai nem a képzelet világából, hanem a nagyon is konkrét valóságból származnak. A Figyelmeztetés ren­dezője nem sematikusan ábrázolja alakjait, nem vasalt fazonú szuperdetektíveket, továbbá az ellenfelet, vagy­is a Rosszat megtestesítő krampuszokat, hanem meg­szokott, esetenként fáradt, meghajszolt embereket mu­tat be, mint amilyen Barresi komisszár vagy Marto­rana rendőrkapitány, akik nagyon jól tudják: az igaz­ságszolgáltatás legmagasabb rangú képviselői is meg­­vesztegethetők, s maga az igazságszolgáltatás mint olyan épp annyira kompromittált, akár a minden eresztékében recsegő-ropogó társadalom hatalmi gépe­zete, amelyet készségesen kiszolgál. Sőt, Barresi és Martorana azt is tudják, hogy nyomozásuk eredmé­nyessége csak bizonyos személyeket érint, és nem tár­sadalmi jelentőségű, hiszen néhány bűnöző lebuktatá­­sával nem sokat gyengül a piramis csúcsán székelő Rossz. El kell ismernünk: a film eszmeisége rokonszenves, mert a szokványos krimitől e­ltően nem mitizál, ha­nem demitizál, és közvetetten politizál. Igaz, nem ajánl társadalmi méretű megoldásokat, nem mutatja meg a kátyúból kivezető utat. De ezt nem is várhatjuk el egy bűnügyi filmtől. Viszont az, hogy a Figyelmez­tetés (már a címben is van jó adag célzatosság) nyílnn bírálja a polgári demokráciát, az értelmétől és ere­dendő hivatásától megfosztott igazságszolgálatást, to­vábbá feltárja egy alapvető társadalmi intézmény kor­­hadtságát (amiből, nyilván, a társadalmi rendszer romlottságára is következtetni lehet), igen nagy ér­deme a rendezőnek. Az operatőr, Alfio Contini bírja lélegzettel a Dami­ani álul diktált tempót. Nem elégszik meg a tisztessé­ges fényképezéssel, hanem sokszor igazi társszerzővé lép elő, dinamikus kameramozgásával. Noha Martin Balsam (Martorana) alakítása árnyalóbb, színekben gazdagabb, fel kell figyelnünk arra, hogy a Barresit játszó Giuliano Gemma milyen jó színésszé érett az esztendők során. Ebben az 1980-ban forgatott filmben már nemcsak porcelánkék szemével és ördöngös fizi­kai ügyességével, hanem elsősorban hiteles alakításá­val hódítja meg a nézőt. Á. KOVÁCS SÁNDOR A KÖZÖNSÉG KEDVENCE VOLT Nemrég elhunyt Louis de Funès, a francia film­művészet egyik legnépszerűbb komikus színésze. 1914- ben született Courbevoie-ban. Fiatal korában több foglalkozással próbálkozott, s 1941-ben a színháznál állapodott meg. Filmezni 1945-ben kezdett. Azov — majdnem négy évtizedes pályafutása alatt — nagyon sok filmben játszott, s a televízióban is gyakran fellé­pett. Kis epizódszerepektől jutott el a nézők által annyira megkedvelt komikus főhősökig. Műfaja első­sorban a bur­eszkbe hajló vígjáték. Mulatságos kettős alakítást nyújtott A szép amerikai című filmben (a fontoskodó rendőrfelügyelő és ikertestvére szerepé­ben), nagy sikert aratott a Fantomas-sorozatban és fő­ként a Csendőr-sorozat főhőseként (bár ez utóbbi fil­mekben kifejezési eszközei­k arcjátéka, taglejtései — külsődlegesek és kissé túlzotak). Nálunk bemu­tott legemlékezetesebb filmjei: Az ördög és a tízparancsolat, A szép amerikai, Átkelés Párizson. Fantomas, Fantomas visszatér, Fantomas a Scotland Yard ellen, A Saint Tropez-i csendőr, A csendőr New Yorkban, A csendőr nősül, A nagy va­káció, Hibernatus stb. A hazai mozikban utoljára uvaly láthattuk Louis de Funés-t, A fösvény című Moliére-darab filmválto­zatában. Harpagon szerepében kitűnő alakítást nyúj­tott, s ezzel újra bebizonyította, hogy tehetségéből nemcsak harsány hangú, középszerű vígjátéki szere­pekre futja, hanem klasszikus művek hőseinek jellem­­ábrázolására is, ez esetben olyan figura lelkivilágának föltárására, mint a pénzéért reszkető Harpagon. Ez az alakítás egy sikerekben gazdag színészi pálya, egy életmű méltó betetőzése (1980-ban készült a film). Louis de Funés a szórakoztatás, a nevettetés nagy mestere, a mozilátogató közönség kedvence volt. Élt 68 évet. T.L. Jelenet A Saint Tropez-i őrmester cinyl filmből (kö­zépen Lank de Fonás) □ A festő feleségének portréja (Portrét zseni hudozsnyika.) Szélesvásznú, színes szovjet film. A történet egy értelmiségi házaspár — a festő Pavel és felesége, Nyina — szerelmének vál­ságos napjait eleveníti föl. A forgatókönyvet Natalja Rjazanceva írta — J. Naghibin Az erdő című elbe­szélése nyomán. Rendező: Alekszandr Pankratov, o.: Oleg Martinov, z.: J. Doga, sz.: Valentyina Telics­­kina, Szergej Sakurov, Nyikita Mihalkov, M. Sze­­makov, V. Silovszkij, J. Szuhanova stb. A transzport Színes magyar film. Cselekménye az első világhá­ború idején játszódik egy meg nem nevezett európai országban, ahol egy fogolytáborban, felsőbb pa­rancsra dolgozó kutatók — szigorú katonai ellen­őrzés alatt — embereken kísérletezve baktérium­­fegyvert állítanak elő — vagyis az orvostudományt lelkiismeretlenül háborús célra, gyilkolásra használ­ják. Forgatókönyv: Kuczka Péter, rendező: Szurdi András, o.: Nemescsói Tamás, z.: Döme Zsolt, sz.: Hetényi Pál, Reviczky Gábor, Végvári Tamás, Gás­pár Sándor, Gáspár Tibor, Fonyó István, Kubik Anna stb. Pokoli csapda (Speed Cross.) Színes olasz film. Két sportolóról (motorkerékpárosról) szól, akik egy nyugati város­ban rendezett versenyen — akaratuk ellenére — az aljas üzérkedéssel óriási nyereséget hajszoló maffia hálójába kerülnek. Forgatókönyvíró és rendező: Stel­­vio Massi, sz.: Fabio Testi, Vittorio Mezzogiorno, Daniela Poggi, Jacques Herin, Marilda Dona stb.

Next