Új Élet, 1983 (25. évfolyam, 1-24. szám)
1983-08-25 / 16. szám
PETŐFI NYOMÁBANFEHÉREGYHÁZÁN Brassó és Segesvár közt utazva sokszor elhaladtunk az egykori fehéregyházi csatatér, illetve a Petőfi-emlékmű mellett, de magát az emlékművet s a faluban levő Petőfi-múzeumot még nem volt alkalmunk megtekinteni. Úgy döntöttünk hát, hogy Székelyföldről hazafelé menet, utunkat Segesváron megszakítva, felkeressük nagy költőnk felemelő, lelkesítő emlékeit. Az idő — egyelőre — sajnos, nem nagyon kedvez. Segesvári szállodánk ablakán kitekintve azt látjuk, hogy a szemben levő vár karcsú, szép tornyát eső mossa, s a környező hegyek, dombok párába-felhőbe burkolóztak. Később aztán az eső mégis eláll, tisztulni kezd az ég. Vonatra ülünk, hogy az első vasútállomáson — Fehéregyházán — leszállva Petőfi-emlékeket idézzünk. Első utunkat a fehéregyházi Petőfi-emlékházhoz tervezzük. Az állomás épületével szemben, a faluba vezető út elején tábla hívja fel a figyelmet a múzeumra. Érdeklődésünkre elmondják, mutogatják, hogy hol van a múzeum épülete: a község szélén, egy dombon, facsoport közepette, gyalogszerrel mintegy félóra járásnyira. Hangulatos út kanyarog felfele a faluszélen, szép kis házak, udvarok. Virágos- és gyümölcsöskertek közt, s egyszer csak balra előttünk áll a nyárfáktól övezett, karcsú, kőből emelt emlékmű, melyet a múlt század végén állítottak fel. Rajta ez a felírás olvasható: „Petőfi Sándornak és a segesvári csatában 1849 július 31-én elesett névtelen hősöknek — a nemzet kegyelete.“ Előtte egy kettős táblán román—magyar felirat: „Jörjek ki hozzám, s ott kiáltsatok/ síromnál éljent a Respublicára. PETŐF SÁNDOR. Ezt az emléktáblát a Román Népköztársaság második évében emelték Petőfi Sándor emlékezetére. A nagy forradalmár költő ezen a síkon esett el kezetével, állagával, összetételével, ránk vonatkozó anyagával kapcsolatos tapasztalatokat érdemes volna egyszer a sajtó nyilvánossága elé bocsátani. — Lehetőséged volt a futó benyomásoknál, a hozzávetőleges tájékozódásnál és számbavételnél maradandóbb, termékenyítőbb betekintést is szerezni? — Egy-egy könyvtárra, levéltárra pár nap jutott, így hát szerencse dolga is volt, hogy találunk-e vagy sem valami hasznosíthatót. Rendszerint olyankor találtunk, amikor már ismert jelzet után kutattunk A jövőt illetően azonban útjaink kétségtelenül igen hasznosak voltak; egy esetleges újabb alkalommal már koncentráltabb és tartalmasabb munkát végezhetnénk. Főként a bécsi, müncheni és nürnbergi levéltárakban. Külön kincsesbányát jelenthetnek azután az elszórt, kevésbé ismert nyugatnémetországi könyvtárak: az Ulm melletti wieblingi benedekrendi könyvtár például, vagy a wolfenbütteli Lessingkönyvtár, melynek állományát összevonták a braunschweigi herceg könyvtárával. Sok érdekességet tartogathat számunkra a hamburgi egyetemi könyvtár kartográfiai anyaga is. — Eddigi munkásságodat valószínűleg csak kezdetnek, előtanulmánynak 1849 július 31.-én. 1949 július 31.“ Miután elhelyeztük a kegyelet virágait az emlékműnél, bemegyünk a tőle jobbra álló kis múzeumépületbe, melyet az emlékműtél egyidejűleg építettek. Három kis szobából áll; falait a költő életével, munkásságával kapcsolatos fényképek, emlékek, s az idezarándokolók hozta koszorúk, kézimunkák díszítik. A középső szobában néhány ágyú- és puskagolyó emlékezetet a szabadságharc véres csatáira. Voltak itt régebb egykori fegyverek is, mondta a múzeum őre, de azokat aztán a segesvári múzeumba vitték. Ezt a kis múzeumot a Petőfi-rajongók a világ minden részéből felkeresik, erről tanúskodik az emlékkönyv is. (Már csak ezért sem ártana az épületet, a szobák falát, padlóját felfrissíteni, rendbetenni , renoválni. Hisz nem kerülne sokba...) Elbúcsúzva a múzeumtól, torony iránt, a földeken, legelőkön keresztül szeretnénk eljutni az Ispán-kúti emlékműhöz, de a nagy sár visszafordulásra kényszerít. Végül a vasútállomás közelében kijutunk az országútra. Hallgatagon rójuk a kilométereket, s közben meghatódottan arra gondolunk, hogy erre vezetett Petőfi Sándor utolsó útja is... Az út Héjjasfalva felé menet kissé emelkedik. Itt látták utoljára életben Petőfit... Aztán pár száz méter után előttünk az Ispán-kút csorgója, az 1969- ben emelt emlékművel. Minden valószínűség szerint itt esett el. Figyelmünket most elsősorban a költő kőbe faragott, féldomborművű képmása köti le, amint szomorúan, merengően, kissé keserű, kissé dacos szájjal tekint ránk Nem ehhez a Petőfi-archoz vagyunk szokva! De ide, ahol rövid életének utolsó, gyötrelmes perceit élte, ahol kiömlő vérével áztatta a csatateret, ez az arc talál... tekinted, s ezutánra, talán épp nyugdíjas korodra ütemezted be az összegező munkák megírását? — Hogy a felgyűlt tapasztalat birtokában a 20—25 évvel ezelőtt gyűjtött anyagot is másként látom — az bizonyos. A már említett Szatmár megyei úrbérrendezésen kívül két tanulmányom áll készen: egyik a bánáti és a nyugati megyékbeli mezővárosi céhekről, a másik meg Arad és Bihar megye hegyvidéki falvainak 1771 és 1828 közötti parasztgazdaságairól. Remélem, lesz erőm az ugyancsak említett két nagy témát is kidolgozni, s ha ezeket egy összegező erdélyi cégtörténettel is sikerül megtoldanom — elégedett leszek. — Nagy szó... — Csinálhattam volna többet és jobbat, igaz, de szerettem és változatlanul szeretem a katedrát is, az ifjúságot, az életet. Akikkel együtt indultam, azok közül egyesek többet, értékesebbet alkottak, akik pedig megrekedtek, magyarázatot, magyarázatokat keresnek, vagy az élet más területein igyekeztek és igyekeznek meglelni helyüket. Remélem, a végső elszámolásnál nem kell majd magyarázkodnom. Kérdezett: PÁLL ÁRPÁD Lassanként mindent szemügyre veszünk. Körbejárjuk az emlékművet, melynek egyik oldalán románul, a másikon magyarul ez áll: „Itt esett el 1849 július 31-én PETŐFI SÁNDOR forradalmár költő, a népek szabadságának harcosa Július, 1969“ Maga a dombormű terméskődarabokból összecementezett gúla tetején áll, alacsony kőfallal körülvett, ugyancsak kőből épített emelvény közepén, melyre kétfelől lépcsőn lehet felmenni. Most szebb, hangulatosabb a környezet, mint felavatásakor volt; azóta felnőtt a körben ültetett, különféle fák egy része, különösen a nyárfák. Kétoldalt egy-egy kis pad, ahol megpihenhet, elmerenghet a múltakon az ide zarándokló. (Sajnos, a víz ma már nemcsak a csörgőn keresztül folyik egy félkör alakú vályúba, hanem az emlékmű területén is feltört; annak bal felöli részét félig-meddig elárasztotta...) Mivel az útmenti forrás nemcsak a költő emléke előtt hódoló látogatókat vonzza, hanem az utasokat is, akik egy jó útmenti forrásnál pihenni, enni, inni akarnak, kétfelöl — az emlékmű területén kívül — egy-egy kerek asztalkát is elhelyeztek, padokkal s a nap, eső ellen védő bádogernyőkkel. Sőt egy-egy szemétkosarat is (Csak éppen nem mindenki használja ezeket.) Távozásunk előtt mi is iszunk e nevezetes kút vizéből. Késő délutánra jár már az idő, s a felhő takarója mögül előbújó nap sugarai átsütnek a nyárfa lombjai közt. Hallgatagon gyalogolunk vissza Segesvár felé. Igazából csak most tudatosult bennünk élményszerűen, hogy mit jelent Petőfi Sándor nyomában járni, emlékével találkozni... BRASSÓI FUCHS HERMAN