Új Élet, 1986 (28. évfolyam, 1-24. szám)

1986-09-10 / 17. szám

BRADI VÁLTOZÁSOK ARANYFEDEZETE Messziről jött ember azt mesél, amit akar — tartja a szólásmondás. Nos, gondolom, ez fordítva is igaz lehet: messziről jött embernek bármit mond­hatnak ott, ahova ismeretlenül és hely­ismeret nélkül betoppan. Mindegyre ez járt az eszemben, miközben Bukarest­ből — kis vásárhelyi kerükivel — Dé­vára, majd onnan még tovább, a mócvi­­dék belseje felé, Brádba igyekeztem. A kitérőre — illik elárulnom — azért volt szükség, hogy magamhoz vegyem a vásárhelyi szerkesztőségben őrzött lipp-kupát és az Európa-bajnok Steaua labdarúgóinak autogramjaival ellátott futball-labdát, tippversenyünk győztesé­nek jutalmát. Ez volt ugyanis egyik úti­célom: átadni a Tipp-kupa 1. díját Szm­­­ega Ferenc brádi ki­vészmesternek, a Gura Barza-i Bányavállalat dolgozójá­nak S ha már ilyen messzire eljön a ri­porter, hát illik szétnéznie a hazai ize­mesfémbányánat egyik legjelentősebb központjában Szerencsémre mégsem teljesen isme­retlen helyre érkeztem Haragos Zoltán kollégámmal: az aranybányászatáról híres kisvárosban mintegy 20 évvel ez­előtt egy csoportos kirándulás alkalmá­val jártam már, így — legalábbis a „külsőségeket" illetően — fel tudom mérni az elmúlt két évtized szembeötlő változásait, a város fejlődését. Ezek egyébként — az új építkezések, a teljesen újjáépült és még tovább ala­kuló városközpont, a korszerű kereske­delmi egységek, az új poliklinika és a postaépület, a városból hosszan kinyúló és a szabadság nevét viselő új lakótelep, az „újváros" elegáns tömbházai — mind egyértelműen bizonyítják, hogy az or­szág arculatát oly látványosan megvál­toztató utóbbi két évtized itt, ebben a viszonylag eldugott kisvárosban s vasut­allontása meg nincs, Déva felől a vasút most vpül) sem múlt el nyomtalanul. A néptanács székházában kissé el­szontyolodva vesszük tudomásul, hogy a város polgármesterének, Ionel Maci­nak éppen valami fontos ügyben el kell sietnie, csak annyiban tudott segítsé­günkre lenni, hogy rábízott a városi néptanács végrehajtó bizottságának tit­kárára, Elena Bosdocra. — Bosdoc elvtársnő minden szüksé­ges adatot a rendelkezésükre bocsát, amúgy is legalább úgy ismeri a város minden megvalósítását, gondját-baját, mint én, hiszen 18 éve itt él, tehát hely­bélinek mondhatja magát. — Hát most már igen — mosolyog ,­ csinos, barna asszony, és, hellyel kínál —, pedig Jordán születtem, és Kolozs­várt végeztem a jogot. Amikor geoló­gus-mérnök férjemmel együtt ide he­lyeztek, még úgy terveztük, egyszer majd visszamegyünk diákéveink váro­sába, de aztán ittragadtunk. Nem is bántuk meg, megszerettük a városkát, a férjem pedig, aki a Gura Barza-i Bá­nyavállalatnál dolgozik, igazán csak itt tud élni a hivatásának. A fiunk,­­Ad­rian, most felvételizik Kolozsváron, az orvosira, úgyhogy most éppen éne drukkolunk — kívánom, hogy sikerüljön -­­mondom az olyan szülő megszenvedett nyugalmával, aki már több kísérletet végigizgult, de most már az évi vizsgá­kért, kollokviumokért „szorít“ csemeté­jének. — Köszönöm. Szóval, Brádra kíván­csiak. Nos, a városka, mint bizonyára adják, a nemesfémbányászat egyik je­lentős központja, bányászváros. Ferfi lakosságának zöme az ide 8 kilométerre fekvő Gura Barza-i Bányavállalatban dolgozik, ahol főleg aranyat, ezüstöt, ólmot, ónt és rezet bányásznak. A szin­tén Brádhoz tartozó Cebebányán — Horia itt mondta lazító erejű beszédét az 184-es jobbágyfelkelés részvevői előtt, és itt van eltemetve az 1848-as forradalom és a román történelem egyik nagy alakja. Avram lancú -- bar-loan Faur mérnök, az ipari termelő és szolgáltató vállalat igazgatója, és loan­­Urau, az esernyők­és­zítő rész­leg vezetője joggal büszke arra, hogy eddig 3 millió esernyő került ki a gyárból A brádi Aranymúnum I­lena Bosdoc, a városi néptanács titkára Lucia Pavel konga­ olasz Haragos Zoltán felvételei Készülnek az összecsukható férfi esernyők

Next