Új Élet, 1988 (30. évfolyam, 1-24. szám)

1988-01-10 / 1. szám

látogatás vegyiparunk Küküllő menti fellegvárában AMIT A FÉNYKÉPEZŐGÉP NEM TUD BEFOGNI Messziről tekintve tornyok és kémé­nyek rengetege, ez utóbbiak egyikéből parányi, vörösen fénykő lángcsóva tör az égre. A közeledő mégis csak akkor kezdi sejteni valós méreteit, amikor lá­tószögéből lassanként kifut az üzemó­riás nagy része. A bejáratnál a látvány még jobban leszűkül, a közeli kémény­ből és toronyból gomolygó gőz meg füst ellenére az óriás tetszhalottnak tűnik. Aztán még néhány lépés, s a ha­mis kép szertefoszlik: odabenn dohogva lüktet az élet. Semmi megdöbbentő nincs abban, hogy hetvenegy éve megállás nélkül ter­mel a tirnăveni-i Vegyipari Kombinát. Háború hevében született, a Monar­chiának szüksége volt a hadigépezet fenntartására, kellett a klór, a gyilkos gáz, és kellett a karbid, a ciánamid, a sárosi (akkoriban a leggazdagabbnak hitt) gázmezők közelsége döntött, a bu­dapesti Ganz, a bécsi Höllenstein, a brassói Schiel cég jóvoltából be­indulhatott a ,,Nitrogéngyár'', amely 1920-ban már tízezer tonna vegyianya­got termelt. A húszas, harmincas években alig változott a termékszerkezet, fejlesztésre, modernizálásra nem volt szükség, a gyár megőrizte manufaktúra-jellegét, a fölös és olcsó munkaerő biztosította a kívánt profitot, nincs erre meggyőzőbb bizonyíték annál, mint hogy a háború előtti csúcstermelés évében, azaz 1930- ban, már 2300 alkalmazott dolgozott itt, hogy megtermelje az évi harminc­ezer tonna különböző vegyianyagot. Az üzem a negyvenes évek végén, az államosítást követően indult el a naggyá válás útján. „ Gondolom, nem túlzok, ha azt állí­tom, hogy robbanásszerű volt a fejlődt­s. Kétszázezer tonna 196­­­-ben, több mint négyszázötvenezer 1966-ban. A hasonlt­­gatás a régi és az új között hiábavaló lenne. Én huszonegy éve dolgozom itt, már nagy üzemet találtam, de még az akkori és a mostani kombinát sem ugyanaz a kategória". (Eleonora lábára vegyész, a műszaki-fejlesztési osztály fo­nák c.. Ám a hasonlítgatás elkerülhetetlen. Már csak azért is, mert a kép, bár­mennyire tiszta is, nem lehet egysíkú. Nos, egyetlen szám mindennél többet mond: tizenkettő. Ennyiszer nagyobb a mostani termelés értéke a háború eltűttj­­énél. „Mindkettőt 1975-ös árakban számol­tuk, nehogy bárki is elfogultsággal vádol­hasson. Persze, értünk meg nehéz időket is kódom. .. helyett.c­i­vtk elején az ol­­c­só kőolajipari termettek szintézise révén mert acetilén az egész világon vissza­­szorí­tolta a karbidtermelést. N­ekünk va­lami azt sugallta, hogy ez a számunkra hátrányos helyzet nem lehet tartós, és nem állítottuk le a folyamatban levő fej­lesztést, sőt, mertünk továbbfejleszteni Az idő minket igazolt. S talán az sem ér­dektelen, hogy közben a melléktermékek értékesítésére is odafigyeltünk. így szüle­tett meg a szén-monoxid felhasználására alapozó hangyasav- és oxálsav-részle­­günk(E.T.) Ha csak ennyiből állna a fejlődés! Szinte felsorolhatatlanul sok az utóbbi húsz évben beindult részlegek száma 196X — cink-oxid; 1973 — káriumsók; 1974 — kén alapú rovar- és gyomirtók; 1972 — nátrum- és kálium-bikromát, valamint króm-oxid; 19X3 — formoxát; 19X4 — fluorhidrogén, kriolit és lúgos krómsók. De ha felsorolni nem is annyira nehéz, áttekinteni és kiértékelni valamennyi új részleg jelentőségét, való­ban nem könnyű feladat. S ha még az előbbi lajstrom se mondana eleget egy laikusnak, az talán már igen, hogy a kombinát az itt gyártott anyagok legna­gyobb részének egyedüli termelője az országban.­­Keleri dolog számunkra ez a mono­polhely­zet, mert egyben a mindenek föö­­­lötti felelősség terhét rója ki ránk. Mind­annyiunk nevében mondom, hogy önszán­tunkból, lelkesen vállaljuk e terhet, és te­szünk meg mindent azért, hogy az ország fémfeldolgozó ipara egyetlen órára se maradjon karbid nélkül, a gumi- és műa­nyagipar cink­ovid nélkül, a bőr- és fes­­tékipar bikromátok és nátrium-szulfid nélkül, az üveg-, a kerámia- és az elekt­ronikai par báriumsók nélkül“ (Vasile B­erghizan mérnök, műszaki igazgató.) No, és kérdezhetné bármelyik kö­zöm­bös szemlék­, mi ebben a rendh­ i­­gyó! Vagy talán nem így van rendjén. És nem lenne jogtalan a kérdése, hiszen bármerre jár az ember az országban, mindenütt találkozik olyanokkal, akik tisztában vannak saját munkahelyük, saját gyártmányaik jelentőségével. Valóban, itt is így van, de azért van némi különbség, ha csak árnyalatnyi is. Mert itt többnyire csak ilyen emberek­kel találkozhatunk. Itt meggyőződés és hit nélkül nem lehet megmaradni. A 4600 ember nagy többsége nap mint nap bizonyítja meggyőződését, hogy munkájának valós értéke van, és hitét, hogy ezzel az értékkel saját jövőjét is egyengeti. Itt 4600 ember éli, érti a je­lent, és érzi a jövőt. „ Nálunk nincs könnyű munkahely, így 11 súrlódások is elkerülhetetlenek. Elfo­gultan nehéz lenne vezetni, hiszen tárgyi­lagosan sem könnyű. Szerencsére a be­osztottak viselkedéséből kiinduló vezetni nem bonyolult és nem is olyan nehéz, ha megadjuk nekik a lehetőséget, hogy ép­pen a munkájuk természete és minősége révén megőrizzék méltóságukat, s alkal­mat teremtünk számukra, hogy részt vál- Aurel Pirciu, a karbantartó részleg mestere Vasile Cerghizan mérnöky, műszaki igazgató Eleonora Tabără, a műszaki és fej­lesztési osztály vezetője Ioan Popa mérnök, a tervezőosztály főnöke

Next