Új Élet, 1945. augusztus (1. évfolyam, 156-180. szám)

1945-08-02 / 157. szám

Első szabad könyvnapok aug. 4-én, 5-én és 6-án. Rendezi a Munkás Athenaeum KINT A Verőfényes nyári reggel van, egyetlen felhő sincs az égen s a korai óra ellené­re kánikulai meleg érezhető. Ezen a va­sárnapi reggelen fél hatkor a Szakszerve­zeti Tanács Szilágyi Dezső­ utcai székhá­za előtt állunk, várjuk beosztásunkat és az indulást. Első látásra megállapíthat­juk ki az új faluakciót és ki rendelke­zik már tapasztalatokkal a régi faluak­­ciókból. Az újak elfogódottan, kissé bi­­zonytalanul kérdezgetnek. A régiek ma­gyaráznak, lelkesítenek, eseteket mon­danak el innen-onnan. Hat órára már is­merjük egymást. Orvos és vasmunkás, tisztviselő és fogász arról beszélgetnek, hova kellene menni, mit tapasztalt az eddigi falukirándulások során. Mindnyá­junkat megszállja a falusi és városi mun­kásság egységének, szoros szövetségé­nek ránk háruló munkafeladata, felelős­sége Érezzük, hogy a mai nap a népi egység gondolatának demonstrálása, amelyen kifejezésre jut a városi mun­kásságnak az az őszinte törekvése, hogy ledőljön a fasizmus emelte választófal falu és város között. MEGKEZDŐDIK A MUNKA Fél hatkor indul el csoportunk a kilences számú autóval Nagyszántóra. Útközben énekelünk és tervezgetünk. A csoport vezetője ismerteti a munkapro­gramot és mikor leszállunk a nagyszán­tói községháza előtt, mindenki tudja, mi a dolga. Egy üresen álló házat szállunk meg, amelynek egyik szobájában az or­vos állítja fel a legszükségesebb műsze­reket, a tornácon cipészek telepszenek le, másutt pedig borbélyok kezdik meg a munkát A vasmunkások, asztalosok szerszámaikkal elindulnak a falu házai­ba, hogy a helyszínen végezzék el a munkát. Mikor az autó megjelenik a faluban, minden oldalról meleg fogadtatásban ré­szesülünk. A bíró és a politikai pártok vezetői jönnek hozzánk és felajánlják segítségüket. Dobszóval hirdetik k­i a fa­­lu népének: itt vannak a faluakciósok, szeretetünket, testvéri érzésünket hoz­tuk a falunak s önzetlen munkánkkal bizonyítjuk be, hogy ez a barátság nem torpan meg az áldozatok előtt, hanem szívesen és önként segítünk a falu lakos­ságának. T>'~­­­ r‘ Az első dobszóra már feltűnnek azok, akik részben kíváncsiságból, részben pe­­dig elvégzendő munkákkal keresnek fel bennünket. Lyukas cipő van a kezükben, csorba kés, elromlott szerszám. A szak­emberek szívélyesen fogadják a parasz­tokat s amíg elkészül a munka, élénk beszélgetés fejlődik ki. Rengeteg kér­désre kell válaszolnunk. A testvér kér­dései ezek, a testvéré, aki régóta elsza­kított vérével találkozik újra. Spontán szavak ezek, legtöbbször az érzelem, az öröm szavai: régóta várunk rátok, örü­lünk, hogy itt vagytok! Rendszerint az első mondatok után a fasizmusra terelő­dik a szó. A parasztok is nagyon sokat szenvedtek a hitlerista banditáktól. Munkájuk gyümölcsét éppen úgy elrabol­ta ez a métely, mint a városi munkássá­­gét. Ugyanaz a kívánságuk: pusztulja­nak azok, akik ezt előidézték. „NE MENJEN MÉG EL, LELKEM!...“ Amíg a falu lakossága az iparosokat keresi fel, a szakszervezeti nőbizottság tagjai és a Népvédelem delegáltja a háza­­kat járják. Egymásután kopogtatnak be az ajtókon, felvilágosításokat, tanácsokat adnak. Az egyik házból kijövet, egyik nőtársunkat ölelgeti egy parasztasszony: — Ne menjen még el, lelkem. — Sietni kell, csak egy nap áll rendel­kezésünkre és sok a munkánk. — De ugye visszajön még hozzánk? — Vissza, nemsokára. De itt a címem, jöjjön el hozzám Váradon. Ott is alhat. Igazán, nagyon örülnék, ha mielőbb... .— Jövök, hogyne jönnék, aztán majd magácska jön el hozzánk hosszabb időre. Alig tudnak elválni, íme, így fest a valóságban a városi és falusi munkásság barátsága. Közben a műhelyek előtti udvaron be­szélgetünk. Itt van a bíró, a Kommu­nista Párt­ járási és helyi titkára, a Ma­gyar Néni Szövete«5-r a Front”! P'"~m­i­­­sor vezetője, az új jegyző, az idős és mindig mosolygó tanító. Körénk gyűl­nek a férfiak, asszonyok s gyermekzsi­­valyban sincsen hiány. Beszélgetünk. Látják megértésünket s előkerülnek a problémák. Megtudjuk, hogy a faluban holnap kezdődik a cséplés s előre meghatároz­ták, hogy kire mikor kerül sor. Rendben folyt a beosztás, senkinek sincs kifogá­sa ellene. Nagyszántó különben kisközség. 641 lakosa van, ebből hatvanöt százalék ma­gyar, a többi román. Nemzetiségi pro­bléma­­ ismeretlen itt, súrlódások nincse­nek románok és magyarok között. Ne­héz is lenne választóvonalat húzni kö­zöttük. Románok és magyarok összehá­zasodnak, együtt élnek, nincs semmi, ami elválasztaná őket egymástól. Ez a nagy megértés volt az oka annak idején, hogy Nagyszántón nem talált megfelelő tatajra a fasizmus. Itt sem nyilaspárt, sem másféle reakciós szervezet nem volt soha. Az imrédisták megkísérelték ugyan, hogy pártot alapítsanak, de kísérletük csúfosan megbukott. Az idevalók távol­tartották magukat ezektől az áramlatok­tól. — Végrehajtották a földreformot? — kérdezem Zétényi Gyula községi bírótól. — Igen. Harminchat személy földjét kiegészítettük másfél holdra, míg har­mincnégy nincstelennek másfélholdas ta­gokat juttattunk. Ezekhez a földekhez járul még egy kisbérlet is, amellyel ki­egészítettük a másfél holdakat négy ma­gyar holdra. Ebből mindenki megélhet már. * — Milyen politikai, illetve társadalmi szervezetei vannak a falunak? — Működik a Kommunista Párt, a Ma­gyar Népi Szövetség és a Frontul Plu­­garilor. A Népvédelem későn kezdte meg működését, most van fejlődőben. — Vannak ellentétek a pártok kö­zött? Ellentétek? Dehogy. Minden párt ugyanabban az épületben tartja más­más időben gyűléseit. Még egyszer sem fordult elő, hogy valaki megbolygatta volna az egységet. — Szövetkezetük működik? — Van Fadosz-fiókunk, amelyet mi „Dolgozók Szövetkezeteinek nevezünk. A Fadosznak adjuk le a terményeket s innen kaptunk e­ddig cukrot, élesztőt, ruhaneműt és más egyebet. Igaz, nem sokat, de kértük a Szedoszt, hogy jut­tasson nekünk újra ezekből, főleg textil­árut, mert abban mutatkozik a legna­gyobb hiány. — Csak azt kell még megjegyeznünk — veszi át a szót az egyik jelenlevő — hogy minden rendelkezésre álló eszköz­zel támogatjuk a Groza-kormányt. Mi mindnyájan tudjuk, hogy most nem csendőrszurony áll fenyegetően a hátunk mögött és mindent megteszünk, hogy támogassuk azt a kormányt, amely minden intézkedésével a nép javát, az ország érdekét, a népek békés együtt­élését szolgálja. Végigjártuk ezután a falut. Bemen­tünk a házakhoz, beszélgettünk, vála­­szolgattunk a sűrűn feltett kérdésekre. Négy óra tájban tartottuk meg a gyűlést Czeglédi Sándor tanító, a Ma­gyar Népi Szövetség vezetőjének elnök­lete mellett. Jelen voltak a demokrata szervezetek, a politikai pártok vezetői és a falunak nagyon sok lakosa. Faluak­ciócsoportunk vezetője tartott politikai beszámolót, egyben ismertette a gabo­­nabeszolgáltatással kapcsolatos kor­mányrendelkezések lényegét és a pa­rasztságra háruló feladatokat. Hámos József, a Kommunista Párt járási titká­ra beszélt ezután, kiemelve a városi munkásság és parasztság egységének fontosságát, majd a szakszervezeti nőbi­zottság kiküldöttje szólalt fel. A gyűlés után az óvodások adtak elő egy ének­számot. Mikor autónkra szálltunk, körénk se­reglett az egész falu, elbúcsúzni. (e­­gy.) FALUMUNKÁN... Riport Nagyszántóról A munkásság egységének érdekében Bukarestből jelentik: A munkásegység front elhatározta, hogy az üzemek mun­kásai kéthetenkint tartsanak közös meg­beszélést felváltva, hol a Kommunista Párt, hol a Szociáldemokrata Párt szék­házában. Ilyen megbeszélés folyt le Bukarestben a Kommunista Párt helyiségében, ahol az elnök a legidőszerűbb eseményről, a „potsdami értekezletről“ beszélt. Az előadó kifejtette, hogy az egész demokrata világ bizalommal várja a konferencia eredményeit, míg a re­akció ellene beszél és fázik tőle. Romániában a munkásság hivatása a reakció letörése és az ország demokrati­zálása. Az üzérkedés kiküszöbölésével kap­csolatban az előadó a munkásság, föld­­mívesség és értelmiség szoros együtt­működésének szükségességére hívta fel a hallgatóság figyelmét. Elő kell segíteni a többtermelést és emelni kell a nép műveltségi fokát öntudatos munkásra van szükség. A munkásegységfront adjon meg a kormánynak minden támogatást. Kitért a gazdasági kapcsolatokra a szomszéd államokkal. Kidomborította azoknak a szerződéseknek fontosságát, melyeket a Szovjetúnióval kötöttünk és melyek a hajózásra és a kőolajterme­lésre vonatkoznak. A Lengyelországgal kötött kőszén- és árukereskedelem nagy hiányt pótol és a közeljövőben Magyar­­országgal is közelebbi kereskedelmi kap­csolatba fogunk lépni. „VULCAN" bélyegző és vésnöki műintézet Szent János-utca 1- szám. ii Könyvszemle Kegyetlen írásmű Maxim Gorkij: Kis­polgár című munkája. Kegyetlen, de hi­teles és ellenőrizhető. A sorok közül minduntalan felénk csap ugyan a fojtott szenvedély, néha már-már az indulat hangja, de a rideg elemzések tárgyila­gossága lefékezi az érzületi kilengése­ket. A kép, amelyet Gorkij felidéz, ismerős m­indannyiunk számára, noha csak az orosz kispolgár alakját eleveníti. Ha az ábrázolás mégis túlcsap az orosz tája­­­kon, erről Gorkij nem tehet. Ő csak megfigyelte a kispolgárt, lejegyezte szel­lemi alkatát, megvizsgálta erkölcseit és kiderítette legtitkosabb hajlamait. S ha valami gonosz játék folytán mi rádöbbe­nünk, hogy a mi tájainkon is ilyen vi­gasztalan a kép, az amellett szól, hogy a kispolgár történelmi termék, amelynek külső színei lehetnek különbözőek, de belső eszmei egysége azonos. Igen, Gorkij kérlelhetetlen elemzése elmarasztalja a kispolgárt. Nem is elem­zés ez már, hanem ítélet, amelynek ke­serű kicsengése szinte fellebbezhetetlen hangsúllyal zárul. A számítás és önzés olyan példáit idézi, amely éppen úgy hí­ján van a méltóságnak, mint az erkölcsi érzékenységnek. „A kispolgár egyidőben nyújt az ember felé egy üveg pálinkát és egy könyvecskét az alkohol ártalmassá­­gáról és úgy annál, mint ennél az áru­nál bizonyos százalék hasznot húz“, — jegyzi meg Gorkij s nehéz volna megta­gadni a megfigyelés hitelességét. De ta­lán még megrázóbban eleven ez a kép: „(A kispolgár) kész a szabadságot kar­jaiba zárni — de mindenképpen csak tör­vényes hitvesként, hogy azután a „tör­vényesség birodalmában“ kénye-kedve szerint erőszakot tehessen rajta.“ Kemény szavak, de csak a közelmúltba kell visszatekintenünk, hogy emlékez­zünk rá: Gorkij éles tekintetét nem csalta meg semmiféle látszat, Gorkij a valóságot tárta fel. Ő meglátta, hogy az élet igazi ellensége nemcsak a ..rend­­szer“, ez az elvont, akaratnélküli hata­lom, hanem annak szolgái, lakájai, akik között ott van a kispolgár is. S ha Gorkij elemzéseiben utólérhetet­­len nagy, attól kell tartanunk, hogy íté­­letében nem tudott méltányos lenni, ami­kor azt állítja, hogy kispolgárok között „sem igazságosságra, sem részvétre méltó nem akad —“ Gorkij nem számolt az­zal a ténnyel, hogy a nagytőke és a fa­sizmus nemcsak a munkásosztályt zsák­mányolta ki és nyomta el, hanem a kis­polgár alól is fokozatosan kihúzta a ta­lajt és a válságok esztendeibe egyik óráról a másikra a szakadékba taszította. A kispolgárság tragédiája éppen abban van, hogy széles, tömegeiben még ezek­ben az években sem tudott történelmi öntudatra emelkedni s nemcsak játék­szere lett a népek elnyomóinak, hanem szolgai testőre is. De a kispolgár fotográfiájának sötét tónusaiba ma már világosabb sugarak is vegyülnek. S napjaink nagy átalakulásai között — úgy tetszik — felismeri törté­nelmi érdekeit, amely a munkásosztály szociális törekvéseihez kapcsoló. Nagy István: Bérmunkások (Józsa Béla, Athenaeum, Kolozsvár) című könyve igen sikeresen oldja fel a társadalom­tudományi szemléletet a szépírói ábrázo­lással. Munkája talán a tipológiai (jel­lemrajz) művek sorába iktatható, de friss és eleven szelleme nem tűri a be­sorolást. Széles látókör, elmélyülés és különösen az anyag gazdag ismerete jel­lemzi írását. Megkapó hűséggel rajzolja meg a hivatalnok kispolgár romlott figu­ráját, a kisiparosrétegek politikai inga­dozását, írásművészetének azzal a vará­zsával, amely a legmélyebb elemzést is össze tudja kapcsolni a humornak fi­nom, leheletszerű szövetével. Igen hasznosak a nagyipari munkásság helyzetéről nyújtott adalékai. A legna­gyobb válság, a fasizmus terrorja idején állította össze Nagy István ezt a köny­vét és soraiból ehhez képest kicsendül a munkásosztály leszorított életének drá­mai hangsúlya. Lebilincselő írásmodora olyan élővé teszi alakjait, hogy szinte látjuk mozogni őket, halljuk beszédjü­­ket, alig hisszük, ismeri és főként érti-e jobban valaki a munkás sorsát és életét. Mint a nagy rendező, filmszerűen for­­gatja le előttünk a dolgozó külső életé­nek és belső lelkivilágának legapróbb, de igen jellemző képeit. Csak a személyes élmény tehette ilyen alapvetően igazzá és művészien széppé ezeket a gondos, itt-ott remekbe szabott részleteket. Nem elég elolvasni, tanulmányozni kell Nagy Istvánnak ezt a kiváló munkáját. Szem­lé­­letét a derű, mélység és bölcsesség teszi ízessé és meggyőzővé. Megvan a képes­sége hozzá, hogy egyszerre vizsgálja be­lülről és kicsit felülről is alakjait. Ezért tud szeretete közzé oly sok tárgyilagos­ságot vinni. Nem csodáljuk, hogy a fasiszta cenzúra nem engedélyezte könyve megjelenését. Hiszen még a mai körülmények között is vádirat az a környezetrajz, amelyet a szerző a munkások viszonyairól az ol­vasó elé tár. A munka így is politikai cselekedet. Azzá avatja a mű eredeti mondanivalója és időszerű utóhangja is. Örömmel soroljuk ezt a munkát leg­­becsesebb olvasnivalóm!* közzé nemcsak belső értékei miatt, hanem ezért is, mert Nagy István írói fejlődésének egyik leg­érettebb alkotásával ismerte55 meg. Robotos Imre: E­MBEREK

Next