Új Ember Magazin, 2002 (3. évfolyam)

2001. december - 2002. január

felidézni. Akkor tényleg ő jött az én utcámba, egyszobás kis lakásomba. Neki még jutott szék, barátaim többsége a padlóra telepedett. Mára közülük is „magasabb helyre" kerültek néhá­­nyan országunk ügyeinek intézésében, de ezt a lehetőséget — a rendszerváltást — akkor, rövid­del Joachim Wanke püspökké szentelése után egyikünk sem sejtette előre. Az NDK katolikus egyházának vezetése mégis elérkezettnek látta az időt arra, hogy megpróbálja felvenni a kap­csolatot a magyar egyházi vezetéssel, ha már egyszer az Ostblock államaiban hasonlóan szo­rongatott helyzetben kell élnünk, és továbbad­nunk az Evangéliumot. Bármi történt is hivata­los szinten, mindenesetre mi ott, a mi utcánkban élénk beszélgetést folytattunk arról, hogy mi­ként lehetne bemenni mások utcájába, azokéba, akik már nem ismerik a templomhoz vezető utat, de akik gyakorlati ateizmusuk mellett mégiscsak többre vágynak, mint amit a létező szocializmus nyújt nekik. Tapasztalatcserénket a testvéri közvetlenség és a kölcsönös figyelem tette ünnepé, amelyen Wanke lelkipásztori irá­nyultsága is kirajzolódott már. Karácsonyi dicséret — közösen a keresőkkel .Amikor röviddel a rendszerváltás után is­mét Erfurtban jártam, megtudtam, hogy a dóm­ban tartott éjféli misét egy mitternächtliches Weihnachtslob, egy olyan, karácsonyi dicséretnek nevezett alkalom előzi meg, amelyre azok hiva­talosak, akiktől az eucharisztikus istentisztelet hitvilága, szimbolikája, nyelvezete távol áll. A dolog úgy kezdődött, hogy a rendszerváltás után, különösen Karácsony szívmelengető ün­nepén sokan bekíváncsiskodtak a templomba, némelyek kissé kapatosan is, és bizony ne­megyszer megzavarták a számukra érthetetlen­nek és hosszúnak tűnő cselekmények áhítatát. Ez a „zavar" elgondolkodásra késztette a misé­ző főpásztort, aki nem utasította ki az alkalmat­­lankodókat, nem arra spekulált, hogy e világ vallásilag teljesen elidegenedett leányai és fiai is lesznek még válságos élethelyzetükben any­­nyira rászorultak, hogy a „Jössz te még az én utcámba!" jövendölés — mintegy az erkölcsi magasabbrendűségét hangoztató egyház szájá­ba adva — beteljesedik rajtuk. Ő a „megyek én még a te utcádba" jézusi változatnak megfelelő­en azon az úton sietett a tétova érdeklődők felé, amelyen azok már lépéseket tettek egy számuk­ra ismeretlen, egyszerre riasztó és vonzó való­ság irányába. Úgy tudom, hogy ez a nem gya­korló hívőknek rendezett karácsonyi alkalom azóta egyre nagyobb népszerűségnek örvend, éppen azért, mert nem becsábít, hanem lehetőséget kínál, mint minden szeretetből fakadó előevan­­gelizációs lelkipásztori próbálkozás. E viselkedésre jó néhány példát hozhatnék még Joachim Wanke erfurti püspök lelkipászto­ri terveiből és gyakorlatából, de azt hiszem, még hasznosabb lenne, ha hazai próbálkozása­inkat gyűjtenénk egybe, mindnyájunk bizodal­mára. Eisenbarth Kriszta ■ Megrendíteni az Evangéliumot Három kérdés Joachim Wankéhoz Néhány évvel ezelőtt az új német tartományokban (a volt NDK területén) működő egyházak vezetőinek múltját megvizsgálták. Ön is alávetette magát ennek az eljárásnak. Láthatók már az eredmé­nyek? — Az NDK-ban működő katolikus egyház vezetőiről a volt titkosszolgálat által készített iratokat egy olyan munkacsoport értékelte ki, amelyet az új tartományok püspökei bíztak meg. Ezen felül az egyes egyházmegyék is rendelkeznek idevágó ku­tatási eredményekkel. Egy összefoglaló jelentés 1998-ban könyv alakban is megjelent Egyház a célkeresztben. A Német Szocialista Egységpárt, az Állambiztonság és a Katolikus Egyház az NDK-ban címmel. ■ Magyarországon az alternatív etikaoktatás bevezetését fontolgat­ják. Ezért érdekes számunkra a németországi „kibővített" próbál­kozás. Az életvezetés—etika—vallási ismeretek (LER) tantárgyról fő­ként az új tartományokban vitatkoznak. Brandenburgban például léte­zik egy olyan program, amelyben teológusok is részt vesznek. Mit gon­dol a tantárgyról és a vitáról? — A LER nevű tantárgyat csak Brandenburg tartományban vezették be. Véleményem szerint hibás dolog, ha világnézeti tár­gyak felett az állam gyakorol felügyeletet. Ez nem az ő feladata. A LER nincs összhangban a német alkotmánynak azzal a részé­vel, amely a vallásoktatást az egyházak felelősségére bízza. Je­lenleg is folyamatban van a karlsruhei alkotmánybíróságon egy kereset, amelyet az egyház és a szülők nyújtottak be a branden­burgi tartománnyal szemben.­­ Mit jelent Önnek főpapként az Evangélium szolgálata? — A püspöknek megbízatása van az Evangélium hirdetésére, ezt azonban sok más emberrel együtt kell megtennie. Az egyház legfontosabb feladata, hogy Jézus Krisztus evangéliumával min­den nemzedéket újra meg újra elérjen, azzal az üzenettel, hogy ennek a földnek minden előkelősége meg van fosztva hatalmá­tól, és nem igényelhet Istennek kijáró tiszteletet. Ennek az ige­hirdetésnek úgy kell történnie, hogy az emberek fölfogják mind­azt, ami az Evangéliumból következik, és aszerint megváltoztas­sák az életüket. Ez az örömhír megszabadítja az embert a bál­ványimádástól. Pál egyszer így szól: Annak a hálának, amelyet Istennek Jézus Krisztus világot megváltó tettéért adunk, a világ­ban és a történelemben „bőségesen ki kell áradnia". Ennek az is­tendicséretnek és hálának a „bőséges kiárasztására" kell buzdí­tania a püspöknek. Ezt azonban nem tudja egyedül végrehajta­ni. Sok olyan segítőre, papra, diakónusra, a lelkipásztorkodás­ban és a szeretetszolgálatban tevékenykedő nőre és férfira, min­den valóban hívő keresztényre szüksége van, aki saját életében „megrendíti" az Evangéliumot (ahogyan egy hangszer is csak a rezonátor tér által szól szépen és erőteljesen.) E feladatában a vi­lág összes püspökét „Péter" köti össze. Ez segít nekik abban, hogy megmaradjanak az Evangélium igazságában, egyszerűsé­gében és örömében. (bios) Ufímte^ 43

Next