Új Ember Magazin, 2003 (4. évfolyam)
2003. április
Nagy idők nagy tanúja Shvoy Lajos: Önéletrajz Shvoy Lajos (1879-1968) Székesfehérvár tizennyolcadik püspöke volt, Prohászka Ottokár utódja. 1927-től haláláig töltötte be a székfőváros püspöki tisztségét. Nagy idők nagy tanúja volt, megélte Székesfehérvár háború előtti, látványos fejlődését, ennek sötét ellenpontjaként a háború borzalmait, majd az ország újjáépítésének reménykeltő éveit, a kommunista diktatúra létrejöttét, kiépülését. A főpásztor 1964-ben fogott hozzá emlékei megírásához, régi munkatársai unszolására. Könyvében felidézi a Regnum Marianumban eltöltött éveit, római és amerikai útjait, megemlékezik Mindszenty József hercegprímás személyéről, az 1956-os forradalomról, kitér az Állami Egyházügyi Hivatal embereinek ténykedésére. Mindezek említése munkatársainak kifejezett kérése volt. Ennek megfelelően a nyolcvanöt esztendős püspök először ezeket a részeket diktálta le, majd következett az egyházmegye háború utáni évei történetének bemutatása, időrendi sorrendben. Az önéletrajz szerkezete ezért tér el az emlékiratoknál megszokottaktól, így a főpásztor nem emlékezik meg külön gyermekkoráról, szüleiről, tanulmányairól. Shvoy Lajos megfogadta XI. Piusz pápa tanácsát, hogy ne tudósokat, hanem lelkipásztorokat neveljen, és különös gonddal foglalkozott azoknak a helységeknek a lakosságával, ahol nem volt templom és pap. Visszaemlékezéseiben részletesen leírja, hogyan szervezte meg az egyházközséget, karolta fel a KÁLÓT- és a Kalász-mozgalmakat. A kötet megerősíti azon szemtanúk és történészek véleményét, hogy 1945 után hatalmas lelki újjászületés volt kibontakozóban a katolikus egyházban, amit azonban megszakított a kommunista hatalomátvétel. Az ellentétek kibékíthetetlenek voltak az egyház és az állam között, a hatalom semmitől nem riadt vissza céljai elérése érdekében. A könyv legmegrázóbb részei azok, amelyekben Shvoy püspök az állami egyházügyi előadók papokat megalázó cselekedeteit írja le. Szomorú, hogy a békepapok készségesen aszszisztáltak mindehhez, sőt, gyakran támogatták is az állam túlbuzgó hivatalnokait, akik időnként kellemetlenné váltak megbízóik számára, amikor öntörvényűen eltértek a párt egyházi stratégiájától, és a tervezettnél korábban bújtak farkasbőrbe. Ilyenkor más beosztásba kerültek, ma úgy mondanánk, felfelé buktak, téeszelnökök lettek, vagy az illetékes tanácshoz kerültek vezető, jól fizetett állásokba. Shvoy Lajos emlékirata mindenféle gyűlölködés, indulat nélkül, csupán a tényeket bemutatva leplezi le a kommunista hatalomnak kiszolgáltatott egyház nyomorúságát, ugyanakkor egyes tagjainak hősies erőfeszítéseit, ahogyan gúzsba kötve, szűk korlátok közé szorítva is az Evangéliumot hirdették. Műve alapvetően fontos forrásmunka a korszakkal foglalkozó történészek számára. (Székesfehérvári Püspöki és Székeskáptalani Levéltár, 2002) Könböző nézőpontú megközelítések egyvalamiben megegyeznek: a köztársaság leple alatt a Diktátor valójában kiépítette korlátlan egyeduralmát, minden kérdésben az ő akarata érvényesült, az embereket vagy megvette, vagy ha szükséges volt, félreállította. Különösen érdekesek az egykori főemberek vallomásai: túlélve a zsarnokságot, el akarják hitetni környezetükkel, hogy folyamatos árulásuk csupán álca volt, ők mindvégig szemben álltak a rendszerrel, s a Diktátor utáni időkért dolgoztak, akkor is, ha látszólag minden erejükkel őt szolgálták. Szavaikból ugyanakkor kiderül, hogy a túlélés érdekében elkövetett sorozatos megalkuvásaik súlyos rombolást végeztek a lelkükben, s ebből a mentális mélységből képtelenek felemelkedni. Az emberekkel kedvére játszadozó Diktátor pedig tökéletesen tisztában volt azzal: Az emberi hajlam, alaptermészet semmiféle társadalmi rendszerben nem változik... értett hozzá, hogy adoptálja az embereket, hozzáidomította őket ahhoz, ami az időben szükségszerűen modern volt. Mi pedig elgondolkodhatunk azon, hogy a főbb folyamatok más díszletek között ugyan, de szinte mindig ugyanúgy játszódnak le a történelemben... Az Erősítő a XVI. században játszódik, középpontba helyezve a S. Officium (Szent Inkvizíció) tevékenységét. A főhős, a kis inkvizítor levélben meséli el egy barátjának, hogy az eretnekek bősz, kérlelhetetlen üldözőjeként hogyan jut el odáig, hogy föltegye magának a kérdést: célravezető-e az inkvizíció módszere, hiszen ... maradhat valahol... mindig egyetlen eretnek, akit nem sikerült idejében megégetni. És egyetlen ilyen ember megfertőzi az egészségeseket, mint a leprás, aki nem visel csengőt a nyakában. Attól félek, akkor a mi munkánk meddő marad. S miután rádöbben erre az igazságra, soha nem érzett nyugalom szállja meg, s megérinti az Isten hitet erősítő csöndje. . Az ítélet Canidosban témája a fiatal brazil köztársaság és az őserdők mélyén meghúzódó szekta véres háborúja, a XIX. század végén. Márainak nincs túl kedvező véleménye az újdonsült hatalomról, leleplezi annak képmutatását, a demokratikus elveket felrúgó kegyetlenségét, de egyértelmű számára, hogy a köztársaság ellentmondásaira nem a Canidosban létrehozott anarchikus rendszer a megoldás, amelynek módszereiben a XX. századi, kommunista és náci diktatúra előképét látja. A Harminc ezüstpénz esszéregény, amelynek központi alakja Jézus és Júdás. Márai kívülállóként, kétezer esztendő történelmi tapasztalatának birtokában, a modern ember szemszögéből elemzi a megváltás és az árulás történetét. Az író számára Jézus legnagyobb, korokon átívelő cselekedete az irgalom és a szeretet középpontba állítása, és természetesen a megváltás, hiszen ha az ember elfordul Istentől, szüksége van a megváltásra. Júdás pedig a modern értelmiség gőgjével - amely mindent tudni és érteni vél - figyeli Jézus tevékenységét. Miközben a többi apostol - akiket Júdás megvet tudatlanságuk, egyszerűségük miatt - nem kérdez, mert bizonyosan tudja, hogy Jézus a Messiás, Júdás állandóan kételkedik benne. Máté azonban így fogalmaz: A rabbi megbocsátja a bűnt. Elnézi, ha valaki tolvaj. Vagy buja. Mert tudja, hogy ilyen az ember. De a kételkedés gonoszabb, mint a bűn. Lehet hinni, lehet megtagadni valakit. De aki kételkedik... a végén áruló lesz... Az áruló mindig egyedül marad. De nem jó az embernek Isten nélkül a földön. (Helikon Kiadó, 2002) ÖNÉLETRAJZ MARA SÁNDOR TÖRTÉNELMI REGÉNYEK 1. Könyvespolc nem jó az embernek Isten nélkül a földön” Márai Sándor: Történelmi regények I—II. A két kötet Márai négy történelmi regényét tartalmazza. A Valami történt Rómában a Julius Caesar meggyilkolását követő órákban játszódik: a római társadalom legkülönbözőbb képviselői - rabszolgák, egyszerű iparosok, munkások, ékszerészek, gazdag asszonyok, úri szajhák, arisztokraták, ügyvédek, írók, költők - mondják el, hogyan látták a Diktátort. A kü 26