Új Ember Magazin, 2011 (8. évfolyam)
2011. március - április
Szó a rc kép EGY DÍJNYERTES KISFILM NYOMÁBAN „Alkotni születtünk..." Mit gondolnak a világról, az életről, a kötelességekről és a lehetőségeikről a fiatalok? Többször hallottam már elszomorító megnyilvánulást, de létezik olyan ifjú ember is, aki hisz a munka, a tudás értelmében és a teremtés erejében. Mint az Előszálláson élő és a Kecskeméti Főiskola tanítóképző karán tanuló Ferenczi Henrietta, akit néhány éve ismertem meg, egy József Attila-műsorban hallottam verset mondani, aztán színpadon, a Kalandozások Ihajcsuhajdiában című Sütő Andrásdarab tékásaként láttam. Különleges tehetsége már akkor megérintett. A Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom Jófej-pár című pályázatán különdíjat nyert alkotását (megtekinthető itt: www.youtube.com/watch?vhpjx_mihXUw) nézve egyre erősebb lett bennem ez az érzés. A pályázatra beküldött kisfilm, amely a Boldogság a jó párkapcsolat titka címet viseli, egy Brontë- idézettel kezdődik: „A lelkek találkozása sokkal megrendítőbb és megmagyarázhatatlanabb, semhogy beszélni lehetne róla.” A háromperces mozgókép tömör és erőteljes, egyrészt a választott idézetek, másrészt a képi megjelenítés rendkívüli ereje miatt. Két, egymás iránt vonzódó embert a szerelem, szeretet köt össze, de ahhoz, hogy a kapcsolatuk hosszú távon működőképes és harmonikus legyen, sok minden másra is szükség van. Ahogyan az alkotó megfogalmazta: - Egy jól működő kapcsolat szövetség, amely mindkettőnket átsegít a nehézségeken, és bearanyozza a mindennapjainkat. De nem holmi rózsaszín felhőcskére kell gondolni, ami az örök szerelem egén úszik, hanem munkára. Mert egy kapcsolat megtartása, illetve karbantartása folyamatos munkálkodást igényel mindkettőnk részéről. Minden kapcsolat más és más. De vannak fő irányvonalak, amelyek Isten kegyelméből megkönnyíthetik a jó kapcsolat kialakítását és megőrzését. A film olyan értékrendről tanúskodik, amely tapasztalataim szerint nagyon ritka mostanában. - Nehéz olyasmiről beszélni, amit még csak sejthetek. Egyben biztos vagyok: embert az emberhez igazán csak valami különleges szövetség köthet, ami egyáltalán nem könnyű. Kölcsönös erőfeszítés, fáradság, áldozatok. S miért mindez? Hiszem, hogy azért, mert a szerelemnek, a szeretett személynek olyannak kell lennie, mint egy jin és jang magunkból kiszakadt mozaikdarabnak, ami egyszerre gömbölyű és szögletes, sötét és világos, lágy és kemény, akivel egészben egészen Mi vagyunk. S a közös küzdelem ezért az életre szóló csodáért legbelül, igazán mélyen örömmel kell hogy eltöltsön. Lehet-e annál nagyobb boldogság az életben, hogy társunkkal megtapasztaljuk ennek a szépségét? A húszéves Ferenczi Henrietta számára nem a film, hanem a színház az első. Részt vett az előszállási általános iskolában működő Kincskeresőklub munkájában, számos alkalommal lépett és lép fel különféle rendezvényeken. A paksi Pro Artis Drámaműhellyel legutóbb a Duett című szobaszínházi előadáson szerepelt, ám kiváló színészi képességeit már a dunaföldvári Magyar László Gimnázium Lukassci színjátszó körének tagjaként is nemegyszer bizonyította. Volt Hékás kutya, Mátyás király udvari bolondja és Buga Jakab is, A kuruc három igazsága című színjátékban. A szakkör vezetője, Lukácsi Pálné rendezésében nemrég a Szaffit adták elő, Henrietta a gaz Puzzola bőrébe bújt. Az egyik néző szerint a szereplők megszelídítették és elvarázsolták a gyerekközönséget. - Nekünk is óriási élmény volt! - mondja Henrietta. - Mindig elcsodálkozom, hogy a színpad és a nézőtér mennyire egységet alkot, hiába vannak az előadók egy méterrel magasabban. A nézők is irányítók. Legalábbis én így érzem. Akárhányszor előadjuk, mindig más a darab. Mindig jön spontán egy-egy újabb gesztus, egy újabb fordulat, amelyet ott, abban a pillanatban az aktuális nézők váltanak ki... Minden lélegzetvételüket lehet érezni. Mintha hirtelen ők lennénk, s újból