Új Ember, 1959 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1959-12-06 / 49. szám

A BIBLIA BÍBOROSA «■TÖBBET FEJLŐDÖTT a Szentírástudomány P. Bea mintegy negyven évet átölelő tudományos működésének ide­je alatt — s jelentős részben az ő közremunkálkodásával — mint előzőleg századok folya­mán.« Ezt mondja róla egyik magyar tanítványa, aki éveken át volt hallgatója a római Bib­likus Intézetben. A szentírási tudományosság legnagyobb rangúnak tekintett intézménye ez az egész vilá­gon. Egyetem, könyvtár és mú­zeum együtt; egyik nagy elő­adótermében az ezerkilencszáz­­huszas évektől kezdve minden egyetemi évben felhangzott Bea professzor és rektor világos, áttetsző hangja. Előadásait sok­szor kísérték vetített képek a szentírási események helyeiről, az ásatások részleteiről, kutató­expedíciók útjáról. Persze lati­nul adott elő. A mai tudo­mányosságnak csak tárgy sze­rint legrégibb, de fogalmi kincs­ben, megnevezésekben egyik legmodernebb tárgyköre az ősrégészet; ennek témavilága az antik nyelven át is lenyű­göző életteljességgel szólalt meg az ő ajkán. A SZENTÍRÁSI ŐSRÉGÉ­SZETNEK és őstörténetnek a maga kutatási területei is majdnemhogy hihetetlen mó­don szétágazóak s szövevénye­sek. Eltűnt népek, elomlott országok, homokba temetett s onnét előásott nyelvek és kul­túrák sorára terjeszkednek ki. De mindaz, amit Kelet ősré­gészetében, őstörténetében és irodalomtörténetében feltártak az ásók, amit a romokból, feliratokból, cserépkönyvtá­rakból, irat­tekercsekből leol­vastak és megfejtettek: egy­szerre csak életet kapott Bea rektor-professzor ajkán és megjelent a romok, cserepek, írások mögött maga az élő em­ber. Egyszerre csak élni kez­dett a maga sajátos történeti környezetében. »Egyszer például végigveze­tett minket Izaiás próféta egész anyagán — mondja ugyanaz a hallgatója — s nem hiszem, hogy akadhatna köz­tünk egy is olyan, aki elfeled­hette volna, hogyan mutatta meg a prófétát. Úgy mutatta meg, mint az isteni közlésekre felfigyelő lángelmét s az isteni közléseket közvetítő alázatot. És megmutatta az emberiség akkori adventjébe, igen, az emberi történelem nagy ad­ventjébe belevetített s az itat­­ási szövegekben megjelenő alakját a Megváltónak!« EZ AZ Ő NAGYSÁGA — most már így nevezhetjük őt: — Bea bíboros iránya, szerepe, jelentősége a szer­tírástudo­­mány korunkbeli megújhodá­sának történetében. Mások a (különösen ószövetségi) szent­­írás valamelyik vagy több se­gédtudománya felől vágtak ne­ki a bibliának. Ő is magáévá tette mindazt, amit a keleti nyelvismeretek és nyelvtörté­net, arheológia, történelem és irodalom őstörténet a szentírás körül feltártak, ő azonban az ismereteknek ezt a roppant tengerét­ a teológia felől köze­lítette meg, annak összefüggé­seibe foglalta bele. A részletek felett való át­tekintésnek biztossága azért nem ingott meg soha, egyetlen pillanatra sem. Ezért került az Institutum Biblicum élére. Mint ahogyan Aquinoi Szent Tamás nemcsak művének cí­mében volt a középkori teoló­giai és bölcseleti tudás »Sum­mája«, hanem a személyében is, Bea rektort is mintegy a maga személyében kezdték a modern biblikus tudás élő »summájának« tekinteni. A részletvonatkozások fölött a legnagyobb összefüggések felé elmutató iránytűnek, sőt mint­egy világítótoronynak. Ezért lett tagja mai teoló­giai tudományosságunkban az egyik legjelentősebbnek: a Commissio Biblicának, a leg­főbb egyházi tanítóhivatal mellé segítőül rendelt Szent­­írási Bizottságnak is. Félelme­tesen mély és bonyolult kérdé­sekben dönt ez, döntéseiben egyetlen »igen« vagy »nem« szóval, indoklásaiban néhány tömör mondattal. CSAK PÉLDAKÉNT egy ilyen kérdést. Feltűnő a szin­te mondatazonosságig menő egyezések egész sora az első három evangélium szövegében (ezért is hívják őket »szinop­­­tikus«, azaz »azonosan látó­, egymáséhoz hasonló szöveggel elbeszélő evangéliumoknak). Vajon miből eredhet az egye­zés? S felteszik a kérdést: feltehető-e, hogy a három első evangéliumnak legalábbis szö­vegforrásaként volt egy azóta elveszett, azonban annak ide­jén leírt szöveg? A Szentírási Bizottság válasza a lapidáris: »nem«; nem volt ilyen írott ős-szöveg. A megokolás viszont rámutat arra, hogy a szöveg­azonosságok alapja a sajátosan keleti módon emlékezetbe vé­sett »orális evangélium« volt, az apostoli testület és a het­venkét tanítvány által adott tanítás. Laikus szinte el sem tudja képzelni a döntés fontosságát. Jelentősége éppen az, hogy az evangéliumok hitelességét fö­lébe emeli az írásbeliségnek, az egyház létét fölébe emeli a filológiának. Az egyházat nem az írásba foglalt evangéliumok alapján alapították, hanem az egyház az, aki »emlékszik« Krisztus tanítására, azt éppoly hitelességgel hirdette először élőszóval, mint amilyen hite­lesen: ő alkotta meg írásban is az evangéliumokat. ÍME egy kis ízelítő a mai szentírási teológia tudományos kérdéseiből, hogy lássuk, mi­lyen természetűek azok a prob­lémák, amelyekkel Bea pro­fesszornak és rektornak fog­lalkoznia kellett. S ha valaki meg akarná írni életét, az e kérdésekkel való kapcsolatait kellene megírnia — és a szent­­írástudománynak a mi nemze­dékünk életideje alatti fejlő­déstörténetét. Különben pedig — a merő­ben külső életadatok szerint — Bea Ágoston most 79 éves és Bádenben született. A század utolsóelőtti évében lépett rend­jébe; ifjúkori éveinek törté­nete kemény tanulással töltött éveké. Mialatt ezek leteltek, XIII. Leó és Szent X. Pius megalapítják és átformálják azokat a szentírástudományi intézményeket, amelyeknek ő lesz később, római éveitől egyik oszlopa. A szentírási stúdiu­mokba roppant bölcseleti és teo­lógiai előképzés után — in­kább az 1910-es évektől — mé­­lyedt s a húszas években ke­rült ki végleg Rómába. A városnak aligha lehet pap-láto­gatója, aki ne ismerte volna meg, legalább kívülről ne lát­ta volna a Bibliai Intézetet, Róma középpontjában, a Piazza della Pilotta-n. Mióta ennek ő lett rektora, személye mintegy összegezője és jelképe lett mindannak, amit a szentírási tudományos­ság addig és tovább teremtett. Művei közül kettőt emleget­nek legtöbbet. Egyik a szent­­írástudományokba való beve­zetés páratlan és teljes kézi­könyve, a másik pedig a zsol­tárok új fordítása. Az egyik a sok területen úttörő és min­den részletterületen összefog­laló tudósra vet fényt, a másik pedig — a zsoltárfordítás — ezek mellett a személyre, a a szentéletű papra. ZSOLTÁRFORDÍTÁSÁVAL páratlanul sok igénynek kel­lett eleget tennie. Az eredeti héber szövegnek többszáz he­lyen való hitelességét vissza­állítania, többszáz helyen való helyes értelmezését érvénye­sítenie. A bonyolultabb helye­ken való magyarázatát a fordí­tással kifejeznie olyanok szá­mára is, akik nem régészek. Ki­fejeznie a dogmatikai tanítást olyanok számára is, akik nem exegéták. Megőriznie a tar­talom és a szöveg költészetét. Végül pedig: megőriznie a zsol­tárok imádságjellegét, hisz a Megváltás előtt ezekben csa­pott legmagasabbra az imád­ságnak, az imádkozásnak fön­­sége. Az úttörő és összefog­laló tudós, a személyes ima­életében Istent mindig átélő pap együttes műve az a munka. Most, hogy a vállára a kardináli­sok bíbora került, a maga iránt roppant személyes benyomást is kelteni tudó szerzőt méltán szemléltethetjük a Szent Kollé­gium minden korokon át leg­­tudósabb alakjai között. (1-8 A-1) A magyar szentzene ünnepe Az OMCE évi közgyűlése ■— Egyházzenei áhítat az Egye­temi templomban — Főpapi szentmise a Bazilikában Szent Cecilia ünnepe csak­nem egybeesik az egyházi év végével. A sze­ntzene égi párt­fogójának ezen az őszvégi ün­nepén minden esztendőben összesereglik az Országos Ma­gyar Cecilia Egyesült nagy csa­ládja, hogy számot adjon az elmúlt esztendő munkájáról, együttesen zengje el hálaéne­két és kitárult lélekkel térdel­jen az oltár elé, erőt meríteni a kegyelmek forrásából a kö­vetkező egyházzenei évre. Szombaton — november 21-én, Szent Cecilia ünnepének vigí­liáján — délután 5 órakor a Központi Papnevelő Intézet dísztermében Shvoy Lajos pápai trónálló, székesfehérvári me­gyéspüspök nyitotta meg az OMCE évi rendes közgyűlését, üdvözölve a magyar szentzene művelőinek és barátainak kö­rében megjelent Legányi Nor­bert pannonhalmi főapátot, Peisz Lajos budapesti érseki általános helynököt, Pottyomdy Imre nagyprépostot, székes­­fehérvári püspöki helynököt, a Központi Papnevelő Intézet rektorát. Az elnöklő megyéspüspök ünnepi beszédében méltatta a 60 éves Bárdos Lajos kiemel­kedő érdemeit a magyar kato­likus egyházi zene- és ének­kultúra szolgálatában, majd az OMCE művészi emlékplakett­jét nyújtotta át a jubiláns­nak. Web­er Alajos igazgatói je­lentésében az egyesület ez évi tevékenységét ismertette és vázolta az elkövetkező eszten­dő terveit. A közgyűlés résztvevői szá­mára élményt jelentett Nádasi Alfonz előadása Bárdos Lajos­ról, a zeneszerzőről, karnagy­ról és zenepedagógusról, aki­nek életművét történelmi ke­retben mutatta be, feltárva ennek a gazdag életműnek forrásait, ihlető géniuszát, a profán és szent zene területén kiemelkedő alkotásait. A szokásos pénztári jelentés és a költségvetés ismertetése után a közgyűlés az elnöklő megyéspüspök zárószavaival végződött. Az egybegyűltek el­énekelték Szent Cecilia him­nuszát és az Egyetemi temp­lomba mentek át, ahol ünnepi egyházzenei áhítaton vettek részt. Másnap délután a Baziliká­ban találkoztak ismét az éne­kesek. Főpapi szentmise volt itt, melyet Shvoy Lajos pápai trónálló, székesfehérvári me­gyéspüspök mutatott be. Szent­mise közben három énekkar működött közre, az Örökimá­­dás, templom kórusa, a Buda­vári Főtemplom énekesei és a székesfehérvári Szent Cecilia kórus. Az összevont énekkaro­kat a jubiláló Bárdos Lajos vezényelte. Miséi közül az első, un. Missa prima került előadásra. A változó részeket az Esztergomi Papnevelő Inté­zet kórusa énekelte. Az ünne­pélyes nagymisén majd mind­egyik énekes részt vett a kö­zös áldozáson, így juttatva ki­fejezésre háláját Isten iránt, aki immár a 63. közös éneklés lehetőségét is megadta nekik. Mise után az összegyüleke­zett énekesek szép egyházzenei koncertet adtak. Különösen megható volt Gebhart Glória szálljon c. kánonja, melynek előadása közben hol itt, hol ott hangzott fel egy-egy belépő kórus szava. A rögtönzött egy­házzenei áhítat végén az Eucha­risztikus, a Pápai és a Magyar himnuszt énekelték el. Ismét eltelt egy sikerekben gazdag esztendő az OMCE fö­lött. Célkitűzésük , hogy a magyar egyházi zenét minél magasabb fokra fejlesszék — azonban változatlanul friss és mai. Reméljük, hogy az elkö­vetkező hónapokban és évek­ben változatlan lelkesedéssel és sikerrel végzik áldásos műkö­désüket. Pio atya 13 milliós öröksége Pater Pio, az ismert stig­­matizált olasz kapucinus atya 13 millió márka értékű va­gyont örökölt egy tisztelőjétől. Pio atya az örökséget átadta az általa alapított »Szenvedé­sek enyhítése« otthon céljai­ra. (MK) A katolikus, orthodox és protestáns teológusok találkozásának elmaradása Az Universe november 20-i számában részletese­n ismertet egy cikket, amelyet az Unitas, a kereszténység egységén dol­gozó katolikus társulás folyó­irata tett közzé Charles Boyer jezsuita atya tollából. Boyer azt írja ebben, hogy a vatikáni rádió egyik hírma­gyarázójának »elsietett és fel­hatalmazás nélküli akciója« buktatta meg a katolikus és az orthodox teológusok között Velencében, továbbá a katoli­kus és a protestáns teológusok között Asszisziben tervezett megbeszéléseket (A katolikus— orthoodox összejövetel tervéről az Új Ember is megemléke­zett.) Egyes külföldi lapok — folytatta Boyer — azzal a »fan­tasztikus« feltevéssel álltak elő, hogy a velencei eszmecsere a katolikus és az orthodox egy­ház újraegyesülését kívánja előkészíteni. Ennek nyomán az Egyházak Világtanácsa, amely a nemkatolikus keresztény val­lásközösségek tömörítésén fá­radozik, arra gondolt, hogy a velencei találkozót azért eszel­te ki a katolikus egyház, hogy az orthodoxokat eltávolítsa az Egyházak Világtanácsától. — Ebben a felfogásukban — állapítja meg Boyer — elegen­dőképpen megerősödhettek, amikor az említett lapközle­mények felhasználásával, ma­gának a vatikáni rádiónak hír­­magyarázója jelentette be, hogy lesz egy ilyen konferen­cia Velencében, majd pedig arról beszélt, hogy a konferen­ciát hivatalosan szervezik. Holott a hírmagyarázónak nem volt több illetékessége arra, hogy nyilatkozzék, mint ma­guknak az újságíróknak. Az Egyházak Világtanácsának ve­zetői azonban gyanújuk meg­erősítését látták ebben. Úgy gondolták tehát, hogy fel kell függeszteniük kapcsolataikat az ökumén mozgalom katolikus képviselőivel. — Ezek a tények — fejezi be Boyer. — Szeretnék re­mélni, hogy ezek ismeretében eltűnik majd a bizalmatlanság és a »ressentiment«. Minden­esetre sajnáljuk, hogy a köze­ledés szándéka katolikusok és orthodoxok között gyanakvás anyaga lett. Megjelent Sík Sándor új verseskötete A magyar olvasóközönség karácsonyfája gazdagabb lesz az idén. Ezekben a napokban jelent meg a Szent István Társulat kiadásában Sik Sándor őszi Fecske című új verseskötete. A 360 oldalas kötetben a kiváló költő az utóbbi évtized költői termése mellett régebbi köteteinek válogatott verseit is közzé tette. (Ismertetésére még visszatérünk!) A könyv ára 50 forint. Kap­ható a Szent István Társulat­nál, Budapest, V., Egyetem u. 4—8 (III. lépcső, I. emelet). Szántay Számán István: A boldogságos Szűz a Kelet képtiszteletében és legendáiban A­ Szent István Társulat ki­adványainak ez évi sorozatá­ban jelent meg Szántay Szá­mán István tanulmánya a fenni címmel. A 110 oldalas kézikönyv az őskeresztény képtisztelettől elindulva mutatja be a keleti egyházművészet sajátos Má­­ria-ábrázolásait és azokat a mély hatásokat, amelyekkel ezek a képek és a körülöttük kialakult kultuszok Mária- tiszteletünket gazdagították. Az élvezetes stílusú tanul­mány s a sokak előtt eddig ismeretlen legendák az áhítat élményével ajándékozzák meg az olvasót. Ára 10,5 forint. Kapható a Szent István Társulatnál, Budapest V., Egyetem u. 4—8, III. lépcső, I. emelet. A Cecilia Egyesület (OMCE) szokásos havi gyűlése decem­berben kivételesen nem a hó második, hanem harmadik keddjén, 15-én este fél hét órai kezdettel lesz a Központi Sze­mináriumban (V. Eötvös Ló­­ránd u. 7.). — Új egyházi zene­művek jegyzékét válaszborí­ték ellenében készséggel meg­küldi az egyesület (postacím: IL Mártírok útja 64/b). A Szeplőtelenül Fogant­at­ott Akármilyen hihetetlenül hangzik, de még a tájékozott és művelt katolikusok között is nem egy van, aki nincs egé­szen tisztában azzal, mit jelent ez a szó, illetve kifejezés, hogy Szűz Mária szeplőtelenül fo­gan­tatott. Pedig az újabbkori dogmafejlődés egyik legfonto­sabb hittétele mondotta ki a Szeplőtelen Fogantatást és de­cember 8-a legfontosabb Mária, ürnnepeink egyike. Bizonyos mértékig talán maga a szóhasználat is hozzá­járul ahhoz, hogy az emberek összetévesszék a szeplőtelen fogantatást azzal a másik hit­igazsággal, hogy Szűz Mária szűzen, a Szentlélek erejétől megárnyékolva hozta világra az Üdvözítőt és azt szűzen szülte. Érdekes, hogy ez az el­nevezésből származó zavar a német nyelvterületen is felme­rült. A szeplőtlen fogantatás dog­máját IX. Pius pápa­­Ineffa­­bilis Deus ...« kezdetű bullá­jában hirdette ki. »A szent és oszthatatlan Szentháromság tiszteletére — mondja a pápai ex cathedra nyilatkozat — a szűz Istenanya dicsőségére és díszére, a katolikus hit feleme­lésére és a keresztény vallás előmozdítására, a mi Urunk Jézus Krisztustól és Szent Pé­ter és Szent Pál apostoloktól kapott teljhatalmunk erejével kijelentjük, kihirdetjük és ha­tározatba hozzuk, hogy az a ta­nítás, amely megállapítja, hogy a Boldogságos Szűz Mária fo­gantatásának első pillanatától kezdve a Mindenható Isten egyetlen kitüntető elhatározása eredményeképpen, amelyet az emberi nemet megváltó Jézus Krisztus érdemeire való tekin­tettel hozott, mentes volt az eredeti bűn minden foltjától. Istentől kinyilakoztatott és ezért minden hívő által szilár­dan és állandóan vallandó hit­tétel.­« Mélységes misztériumot jut­tatnak kifejezésre ezek az egy­ház hivatalos stílusában meg­fogalmazott mondatok. Olyan misztériumot, amelyhez csak hívő gyengédséggel lehet köze­ledni és csak az közeledhet hozzá, akinel i­ a hite minde­nestől a természetfölöttibe van ágyazva és aki tudata leg­mélyéig odaadó alázattal tud leborulni a teremtő Isten leg­nagyobb szeretetaktusa előtt. Tudjuk, hogy az emberi nem földi életének döntő ténye az, hogy mindannyian az eredeti bűn fájdalmas örökségével va­gyunk terhelve. Hogy mit je­lent valójában ez a Súlyos örökség, azt a legújabb kor mély lélektani kutatásai is vi­lágossá teszik. Ezek is meg­világítják, mit jelent a keresz­ténységnek az eredeti bűnről és az annak következménye­képpen jelentkező rosszra való hajlamról szóló tanítása. Ma már tudjuk, hogy az ember tudatalattija bozótos, vad ösz­tönökkel terhelt alvilág, amely bármely pillanatban fellázad­hat és a bűn felé ragadhat minket. Már most az idézett dogma nem kevesebbet mond, mint azt, hogy az egész történe­lemnek egyetlen olyan emberi alakja volt, aki Isten egyszeri és kivételes kegyelmének kö­vetkeztében teljesen mentes volt ettől a bűnre való hajlam­tól. Az ő személyében az a női alak jelent meg a történelem­ben, akiről az Úr Isten a Ge­nezis első könyvnek tanúsága szerint jósolta meg, hogy szét­tiporja a kígyó fejét, azaz győ­zedelmeskedik a bűn fölött. Ezzel a titokzatos kegyelem­mel Isten mindenekelőtt ma­gát Szűz Máriát dicsőítette meg. Mária fogantatásának első pillanatától kezdve ugyan­olyan volt, mint Ádám és Éva voltak a Paradicsomban a bűnbeesés előtt. Ez a kivétele­sen nagy kegyelem azért érte őt, hogy méltó befogadója le­hessen a földre szálló Isten Fiá­nak. Nem is kell sok különleges okoskodás ahhoz, hogy belás­suk, ez csak így lehetett. Má­ria kivételes kitüntetése a Fiára való tekintettel követke­zett be. Tabernakulum volt a­z 5 teste, a megtestesült Isten tabernákuluma és ennek a ta­­bárnákulumnak kezdettől fog­va makulátlannak kellett len­nie. Mindezeken túl azonban Má­riának ez a különleges meg­­dicsőítése egyben felemelése az egész emberi nemnek is. Mert hiszen fel lehetne vetni a kér­dést: miért keresett Isten az ő Fiának, aki egy vele, földi anyát? Hiszen megjelenhetett volna a földön az égi dicsőség­től övezve is. Más felelet nincs erre a kérdésre, mint az, hogy az emberiségnek szüksége volt a Megváltóra és Isten nagy sze­­retetében elküldte ezt a Meg­váltót. És úgy küldte el, hogy ezzel egyidejűleg szinte az an­gyalok fölé emelte az embert. Mária közülünk való volt, olyan ember, mint mi külsőleg és mégis sokkal-sokkal több, a Megváltó Fiúisten világra­­hozója. Az ő esete egészen pá­ratlan és egyedülálló, sem előtte, sem utána embert ilyen dicsőség nem ért és nem fog érni. Most, amikor a Megváltó születésének megünneplésére készülünk, tudatosítani kell magunkban azt a gondolatot is, hogy mielőtt az isteni Kisded Betlehemben a világra jött, ki­lenc hónapon át tartózkodott édesanyja méhében, egy volt a vérkeringésük, egyek voltak a sejtjeik. És ezeknek a sej­teknek egyetlen kis génjében sem ütközhetett bele a bűn kárhozatos örökségébe. Már csak ezért is teljesen makulásta­lannak és bűntelennek kellett lennie Máriának. Mélységes, nagy és szent misztérium, amelyet ha átértet­tünk, el kell hallgatnia min­den emberi szónak és helyet kell adnia a szemlélődésnek, az Isten végtelen nagysága és sze­retete szemlélésének. Doromby Károly Cocteau harmadik kápolnája Jean Cocteau, a világhírű francia költő, író, festő és filmkészítő, befejezte a lon­doni Notre Dame de France templom Szentolvasó-kápolná­jának falfestését. Három titkot jelenített meg a saját elkép­zelése szerint: az Angyali üd­vözleteit, a keresztrefeszítést és a menny­bevételt. A sajtóbe­mutatón megkérdezték tőle, vajon előre megtervezte-e freskóit. — Ó, igen — felelte Cocteau. — Először itt — s ezzel a fe­jére mutatott. — Azután itt — s ezzel a szívére mutatott —, majd pedig itt — s kinyújtotta az ujjait. — De az utóbbi volt a legnehezebb — tette hozzá mosolyogva. Corteau ezt a kápolnát is ajándékba festette, mint mon­dotta: hálából a szeretetért, amelyet az angol katolikusok részéről tapasztalt. Ez egyéb­ként már a harmadik kápol­na, amelynek díszítését Coc­teau műkedvelésből vállalta. Az előző kettő Dél-Francia­­országban van. Félszáznál több szobrot és domb­orművet helyeztek el idén a fővárosban. A megtisz­teltek névsorában szerepelnek a többi között: Balassi Bálint, Janus Pannonius, Leonardo da Vinci és Josef Haydn is. OPERAÉNEKESBŐL APÁCA Miss Jean Reddy szoprán énekesnőt, aki az angol opera nagy reménységének indult, 1955-ben az ezerfontos Kath­­leen­ Ferrier díjjal tüntették ki, hogy Rómába mehessen, ahol a világhírű Toti dal Monte vállalta további oktatását. A fiatal angol énekesnő figyel­mét csakhamar megragadta itt a katolicizmus, érdeklődni kez­­dett annak tanításai iránt, majd két évvel ezelőtt a San Silvestro templomban át is tért a katolikus hitre. Érthető azonban, hogy ennél a lépésé­nél is sokkalta nagyobb feltű­nést keltett most hazájában az a közlés, hogy Jean Reddy le­mondott fényesnek ígérkező Világi pályafutásáról és újonc­nak felvétette magát a hert­­fordshirei bencés zárdába. Az olasz reneszánsz festészet tíz nagyértékű alkotását talál­ták meg Kaliforniában egy Itáliából kivándorolt televí­ziószerelő lakásán. Michel­angelo, Tintoretto, Tizian, Raffael, Lorenzo Lotto, Gior­dano szerepelnek a listán, köztük egy szép Mária Mag­­dolna-kép is, amely egyes szakértők szerint Caravaggio alkotása. „ Sziámi$”- 3

Next