Új Ember, 1959 (15. évfolyam, 1-52. szám)
1959-12-06 / 49. szám
A BIBLIA BÍBOROSA «■TÖBBET FEJLŐDÖTT a Szentírástudomány P. Bea mintegy negyven évet átölelő tudományos működésének ideje alatt — s jelentős részben az ő közremunkálkodásával — mint előzőleg századok folyamán.« Ezt mondja róla egyik magyar tanítványa, aki éveken át volt hallgatója a római Biblikus Intézetben. A szentírási tudományosság legnagyobb rangúnak tekintett intézménye ez az egész világon. Egyetem, könyvtár és múzeum együtt; egyik nagy előadótermében az ezerkilencszázhuszas évektől kezdve minden egyetemi évben felhangzott Bea professzor és rektor világos, áttetsző hangja. Előadásait sokszor kísérték vetített képek a szentírási események helyeiről, az ásatások részleteiről, kutatóexpedíciók útjáról. Persze latinul adott elő. A mai tudományosságnak csak tárgy szerint legrégibb, de fogalmi kincsben, megnevezésekben egyik legmodernebb tárgyköre az ősrégészet; ennek témavilága az antik nyelven át is lenyűgöző életteljességgel szólalt meg az ő ajkán. A SZENTÍRÁSI ŐSRÉGÉSZETNEK és őstörténetnek a maga kutatási területei is majdnemhogy hihetetlen módon szétágazóak s szövevényesek. Eltűnt népek, elomlott országok, homokba temetett s onnét előásott nyelvek és kultúrák sorára terjeszkednek ki. De mindaz, amit Kelet ősrégészetében, őstörténetében és irodalomtörténetében feltártak az ásók, amit a romokból, feliratokból, cserépkönyvtárakból, irattekercsekből leolvastak és megfejtettek: egyszerre csak életet kapott Bea rektor-professzor ajkán és megjelent a romok, cserepek, írások mögött maga az élő ember. Egyszerre csak élni kezdett a maga sajátos történeti környezetében. »Egyszer például végigvezetett minket Izaiás próféta egész anyagán — mondja ugyanaz a hallgatója — s nem hiszem, hogy akadhatna köztünk egy is olyan, aki elfeledhette volna, hogyan mutatta meg a prófétát. Úgy mutatta meg, mint az isteni közlésekre felfigyelő lángelmét s az isteni közléseket közvetítő alázatot. És megmutatta az emberiség akkori adventjébe, igen, az emberi történelem nagy adventjébe belevetített s az itatási szövegekben megjelenő alakját a Megváltónak!« EZ AZ Ő NAGYSÁGA — most már így nevezhetjük őt: — Bea bíboros iránya, szerepe, jelentősége a szertírástudomány korunkbeli megújhodásának történetében. Mások a (különösen ószövetségi) szentírás valamelyik vagy több segédtudománya felől vágtak neki a bibliának. Ő is magáévá tette mindazt, amit a keleti nyelvismeretek és nyelvtörténet, arheológia, történelem és irodalom őstörténet a szentírás körül feltártak, ő azonban az ismereteknek ezt a roppant tengerét a teológia felől közelítette meg, annak összefüggéseibe foglalta bele. A részletek felett való áttekintésnek biztossága azért nem ingott meg soha, egyetlen pillanatra sem. Ezért került az Institutum Biblicum élére. Mint ahogyan Aquinoi Szent Tamás nemcsak művének címében volt a középkori teológiai és bölcseleti tudás »Summája«, hanem a személyében is, Bea rektort is mintegy a maga személyében kezdték a modern biblikus tudás élő »summájának« tekinteni. A részletvonatkozások fölött a legnagyobb összefüggések felé elmutató iránytűnek, sőt mintegy világítótoronynak. Ezért lett tagja mai teológiai tudományosságunkban az egyik legjelentősebbnek: a Commissio Biblicának, a legfőbb egyházi tanítóhivatal mellé segítőül rendelt Szentírási Bizottságnak is. Félelmetesen mély és bonyolult kérdésekben dönt ez, döntéseiben egyetlen »igen« vagy »nem« szóval, indoklásaiban néhány tömör mondattal. CSAK PÉLDAKÉNT egy ilyen kérdést. Feltűnő a szinte mondatazonosságig menő egyezések egész sora az első három evangélium szövegében (ezért is hívják őket »szinoptikus«, azaz »azonosan látó, egymáséhoz hasonló szöveggel elbeszélő evangéliumoknak). Vajon miből eredhet az egyezés? S felteszik a kérdést: feltehető-e, hogy a három első evangéliumnak legalábbis szövegforrásaként volt egy azóta elveszett, azonban annak idején leírt szöveg? A Szentírási Bizottság válasza a lapidáris: »nem«; nem volt ilyen írott ős-szöveg. A megokolás viszont rámutat arra, hogy a szövegazonosságok alapja a sajátosan keleti módon emlékezetbe vésett »orális evangélium« volt, az apostoli testület és a hetvenkét tanítvány által adott tanítás. Laikus szinte el sem tudja képzelni a döntés fontosságát. Jelentősége éppen az, hogy az evangéliumok hitelességét fölébe emeli az írásbeliségnek, az egyház létét fölébe emeli a filológiának. Az egyházat nem az írásba foglalt evangéliumok alapján alapították, hanem az egyház az, aki »emlékszik« Krisztus tanítására, azt éppoly hitelességgel hirdette először élőszóval, mint amilyen hitelesen: ő alkotta meg írásban is az evangéliumokat. ÍME egy kis ízelítő a mai szentírási teológia tudományos kérdéseiből, hogy lássuk, milyen természetűek azok a problémák, amelyekkel Bea professzornak és rektornak foglalkoznia kellett. S ha valaki meg akarná írni életét, az e kérdésekkel való kapcsolatait kellene megírnia — és a szentírástudománynak a mi nemzedékünk életideje alatti fejlődéstörténetét. Különben pedig — a merőben külső életadatok szerint — Bea Ágoston most 79 éves és Bádenben született. A század utolsóelőtti évében lépett rendjébe; ifjúkori éveinek története kemény tanulással töltött éveké. Mialatt ezek leteltek, XIII. Leó és Szent X. Pius megalapítják és átformálják azokat a szentírástudományi intézményeket, amelyeknek ő lesz később, római éveitől egyik oszlopa. A szentírási stúdiumokba roppant bölcseleti és teológiai előképzés után — inkább az 1910-es évektől — mélyedt s a húszas években került ki végleg Rómába. A városnak aligha lehet pap-látogatója, aki ne ismerte volna meg, legalább kívülről ne látta volna a Bibliai Intézetet, Róma középpontjában, a Piazza della Pilotta-n. Mióta ennek ő lett rektora, személye mintegy összegezője és jelképe lett mindannak, amit a szentírási tudományosság addig és tovább teremtett. Művei közül kettőt emlegetnek legtöbbet. Egyik a szentírástudományokba való bevezetés páratlan és teljes kézikönyve, a másik pedig a zsoltárok új fordítása. Az egyik a sok területen úttörő és minden részletterületen összefoglaló tudósra vet fényt, a másik pedig — a zsoltárfordítás — ezek mellett a személyre, a a szentéletű papra. ZSOLTÁRFORDÍTÁSÁVAL páratlanul sok igénynek kellett eleget tennie. Az eredeti héber szövegnek többszáz helyen való hitelességét visszaállítania, többszáz helyen való helyes értelmezését érvényesítenie. A bonyolultabb helyeken való magyarázatát a fordítással kifejeznie olyanok számára is, akik nem régészek. Kifejeznie a dogmatikai tanítást olyanok számára is, akik nem exegéták. Megőriznie a tartalom és a szöveg költészetét. Végül pedig: megőriznie a zsoltárok imádságjellegét, hisz a Megváltás előtt ezekben csapott legmagasabbra az imádságnak, az imádkozásnak fönsége. Az úttörő és összefoglaló tudós, a személyes imaéletében Istent mindig átélő pap együttes műve az a munka. Most, hogy a vállára a kardinálisok bíbora került, a maga iránt roppant személyes benyomást is kelteni tudó szerzőt méltán szemléltethetjük a Szent Kollégium minden korokon át legtudósabb alakjai között. (1-8 A-1) A magyar szentzene ünnepe Az OMCE évi közgyűlése ■— Egyházzenei áhítat az Egyetemi templomban — Főpapi szentmise a Bazilikában Szent Cecilia ünnepe csaknem egybeesik az egyházi év végével. A szentzene égi pártfogójának ezen az őszvégi ünnepén minden esztendőben összesereglik az Országos Magyar Cecilia Egyesült nagy családja, hogy számot adjon az elmúlt esztendő munkájáról, együttesen zengje el hálaénekét és kitárult lélekkel térdeljen az oltár elé, erőt meríteni a kegyelmek forrásából a következő egyházzenei évre. Szombaton — november 21-én, Szent Cecilia ünnepének vigíliáján — délután 5 órakor a Központi Papnevelő Intézet dísztermében Shvoy Lajos pápai trónálló, székesfehérvári megyéspüspök nyitotta meg az OMCE évi rendes közgyűlését, üdvözölve a magyar szentzene művelőinek és barátainak körében megjelent Legányi Norbert pannonhalmi főapátot, Peisz Lajos budapesti érseki általános helynököt, Pottyomdy Imre nagyprépostot, székesfehérvári püspöki helynököt, a Központi Papnevelő Intézet rektorát. Az elnöklő megyéspüspök ünnepi beszédében méltatta a 60 éves Bárdos Lajos kiemelkedő érdemeit a magyar katolikus egyházi zene- és énekkultúra szolgálatában, majd az OMCE művészi emlékplakettjét nyújtotta át a jubilánsnak. Weber Alajos igazgatói jelentésében az egyesület ez évi tevékenységét ismertette és vázolta az elkövetkező esztendő terveit. A közgyűlés résztvevői számára élményt jelentett Nádasi Alfonz előadása Bárdos Lajosról, a zeneszerzőről, karnagyról és zenepedagógusról, akinek életművét történelmi keretben mutatta be, feltárva ennek a gazdag életműnek forrásait, ihlető géniuszát, a profán és szent zene területén kiemelkedő alkotásait. A szokásos pénztári jelentés és a költségvetés ismertetése után a közgyűlés az elnöklő megyéspüspök zárószavaival végződött. Az egybegyűltek elénekelték Szent Cecilia himnuszát és az Egyetemi templomba mentek át, ahol ünnepi egyházzenei áhítaton vettek részt. Másnap délután a Bazilikában találkoztak ismét az énekesek. Főpapi szentmise volt itt, melyet Shvoy Lajos pápai trónálló, székesfehérvári megyéspüspök mutatott be. Szentmise közben három énekkar működött közre, az Örökimádás, templom kórusa, a Budavári Főtemplom énekesei és a székesfehérvári Szent Cecilia kórus. Az összevont énekkarokat a jubiláló Bárdos Lajos vezényelte. Miséi közül az első, un. Missa prima került előadásra. A változó részeket az Esztergomi Papnevelő Intézet kórusa énekelte. Az ünnepélyes nagymisén majd mindegyik énekes részt vett a közös áldozáson, így juttatva kifejezésre háláját Isten iránt, aki immár a 63. közös éneklés lehetőségét is megadta nekik. Mise után az összegyülekezett énekesek szép egyházzenei koncertet adtak. Különösen megható volt Gebhart Glória szálljon c. kánonja, melynek előadása közben hol itt, hol ott hangzott fel egy-egy belépő kórus szava. A rögtönzött egyházzenei áhítat végén az Eucharisztikus, a Pápai és a Magyar himnuszt énekelték el. Ismét eltelt egy sikerekben gazdag esztendő az OMCE fölött. Célkitűzésük , hogy a magyar egyházi zenét minél magasabb fokra fejlesszék — azonban változatlanul friss és mai. Reméljük, hogy az elkövetkező hónapokban és években változatlan lelkesedéssel és sikerrel végzik áldásos működésüket. Pio atya 13 milliós öröksége Pater Pio, az ismert stigmatizált olasz kapucinus atya 13 millió márka értékű vagyont örökölt egy tisztelőjétől. Pio atya az örökséget átadta az általa alapított »Szenvedések enyhítése« otthon céljaira. (MK) A katolikus, orthodox és protestáns teológusok találkozásának elmaradása Az Universe november 20-i számában részletesen ismertet egy cikket, amelyet az Unitas, a kereszténység egységén dolgozó katolikus társulás folyóirata tett közzé Charles Boyer jezsuita atya tollából. Boyer azt írja ebben, hogy a vatikáni rádió egyik hírmagyarázójának »elsietett és felhatalmazás nélküli akciója« buktatta meg a katolikus és az orthodox teológusok között Velencében, továbbá a katolikus és a protestáns teológusok között Asszisziben tervezett megbeszéléseket (A katolikus— orthoodox összejövetel tervéről az Új Ember is megemlékezett.) Egyes külföldi lapok — folytatta Boyer — azzal a »fantasztikus« feltevéssel álltak elő, hogy a velencei eszmecsere a katolikus és az orthodox egyház újraegyesülését kívánja előkészíteni. Ennek nyomán az Egyházak Világtanácsa, amely a nemkatolikus keresztény vallásközösségek tömörítésén fáradozik, arra gondolt, hogy a velencei találkozót azért eszelte ki a katolikus egyház, hogy az orthodoxokat eltávolítsa az Egyházak Világtanácsától. — Ebben a felfogásukban — állapítja meg Boyer — elegendőképpen megerősödhettek, amikor az említett lapközlemények felhasználásával, magának a vatikáni rádiónak hírmagyarázója jelentette be, hogy lesz egy ilyen konferencia Velencében, majd pedig arról beszélt, hogy a konferenciát hivatalosan szervezik. Holott a hírmagyarázónak nem volt több illetékessége arra, hogy nyilatkozzék, mint maguknak az újságíróknak. Az Egyházak Világtanácsának vezetői azonban gyanújuk megerősítését látták ebben. Úgy gondolták tehát, hogy fel kell függeszteniük kapcsolataikat az ökumén mozgalom katolikus képviselőivel. — Ezek a tények — fejezi be Boyer. — Szeretnék remélni, hogy ezek ismeretében eltűnik majd a bizalmatlanság és a »ressentiment«. Mindenesetre sajnáljuk, hogy a közeledés szándéka katolikusok és orthodoxok között gyanakvás anyaga lett. Megjelent Sík Sándor új verseskötete A magyar olvasóközönség karácsonyfája gazdagabb lesz az idén. Ezekben a napokban jelent meg a Szent István Társulat kiadásában Sik Sándor őszi Fecske című új verseskötete. A 360 oldalas kötetben a kiváló költő az utóbbi évtized költői termése mellett régebbi köteteinek válogatott verseit is közzé tette. (Ismertetésére még visszatérünk!) A könyv ára 50 forint. Kapható a Szent István Társulatnál, Budapest, V., Egyetem u. 4—8 (III. lépcső, I. emelet). Szántay Számán István: A boldogságos Szűz a Kelet képtiszteletében és legendáiban A Szent István Társulat kiadványainak ez évi sorozatában jelent meg Szántay Számán István tanulmánya a fenni címmel. A 110 oldalas kézikönyv az őskeresztény képtisztelettől elindulva mutatja be a keleti egyházművészet sajátos Mária-ábrázolásait és azokat a mély hatásokat, amelyekkel ezek a képek és a körülöttük kialakult kultuszok Mária- tiszteletünket gazdagították. Az élvezetes stílusú tanulmány s a sokak előtt eddig ismeretlen legendák az áhítat élményével ajándékozzák meg az olvasót. Ára 10,5 forint. Kapható a Szent István Társulatnál, Budapest V., Egyetem u. 4—8, III. lépcső, I. emelet. A Cecilia Egyesület (OMCE) szokásos havi gyűlése decemberben kivételesen nem a hó második, hanem harmadik keddjén, 15-én este fél hét órai kezdettel lesz a Központi Szemináriumban (V. Eötvös Lóránd u. 7.). — Új egyházi zeneművek jegyzékét válaszboríték ellenében készséggel megküldi az egyesület (postacím: IL Mártírok útja 64/b). A Szeplőtelenül Fogantatott Akármilyen hihetetlenül hangzik, de még a tájékozott és művelt katolikusok között is nem egy van, aki nincs egészen tisztában azzal, mit jelent ez a szó, illetve kifejezés, hogy Szűz Mária szeplőtelenül fogantatott. Pedig az újabbkori dogmafejlődés egyik legfontosabb hittétele mondotta ki a Szeplőtelen Fogantatást és december 8-a legfontosabb Mária, ürnnepeink egyike. Bizonyos mértékig talán maga a szóhasználat is hozzájárul ahhoz, hogy az emberek összetévesszék a szeplőtelen fogantatást azzal a másik hitigazsággal, hogy Szűz Mária szűzen, a Szentlélek erejétől megárnyékolva hozta világra az Üdvözítőt és azt szűzen szülte. Érdekes, hogy ez az elnevezésből származó zavar a német nyelvterületen is felmerült. A szeplőtlen fogantatás dogmáját IX. Pius pápaIneffabilis Deus ...« kezdetű bullájában hirdette ki. »A szent és oszthatatlan Szentháromság tiszteletére — mondja a pápai ex cathedra nyilatkozat — a szűz Istenanya dicsőségére és díszére, a katolikus hit felemelésére és a keresztény vallás előmozdítására, a mi Urunk Jézus Krisztustól és Szent Péter és Szent Pál apostoloktól kapott teljhatalmunk erejével kijelentjük, kihirdetjük és határozatba hozzuk, hogy az a tanítás, amely megállapítja, hogy a Boldogságos Szűz Mária fogantatásának első pillanatától kezdve a Mindenható Isten egyetlen kitüntető elhatározása eredményeképpen, amelyet az emberi nemet megváltó Jézus Krisztus érdemeire való tekintettel hozott, mentes volt az eredeti bűn minden foltjától. Istentől kinyilakoztatott és ezért minden hívő által szilárdan és állandóan vallandó hittétel.« Mélységes misztériumot juttatnak kifejezésre ezek az egyház hivatalos stílusában megfogalmazott mondatok. Olyan misztériumot, amelyhez csak hívő gyengédséggel lehet közeledni és csak az közeledhet hozzá, akinel i a hite mindenestől a természetfölöttibe van ágyazva és aki tudata legmélyéig odaadó alázattal tud leborulni a teremtő Isten legnagyobb szeretetaktusa előtt. Tudjuk, hogy az emberi nem földi életének döntő ténye az, hogy mindannyian az eredeti bűn fájdalmas örökségével vagyunk terhelve. Hogy mit jelent valójában ez a Súlyos örökség, azt a legújabb kor mély lélektani kutatásai is világossá teszik. Ezek is megvilágítják, mit jelent a kereszténységnek az eredeti bűnről és az annak következményeképpen jelentkező rosszra való hajlamról szóló tanítása. Ma már tudjuk, hogy az ember tudatalattija bozótos, vad ösztönökkel terhelt alvilág, amely bármely pillanatban fellázadhat és a bűn felé ragadhat minket. Már most az idézett dogma nem kevesebbet mond, mint azt, hogy az egész történelemnek egyetlen olyan emberi alakja volt, aki Isten egyszeri és kivételes kegyelmének következtében teljesen mentes volt ettől a bűnre való hajlamtól. Az ő személyében az a női alak jelent meg a történelemben, akiről az Úr Isten a Genezis első könyvnek tanúsága szerint jósolta meg, hogy széttiporja a kígyó fejét, azaz győzedelmeskedik a bűn fölött. Ezzel a titokzatos kegyelemmel Isten mindenekelőtt magát Szűz Máriát dicsőítette meg. Mária fogantatásának első pillanatától kezdve ugyanolyan volt, mint Ádám és Éva voltak a Paradicsomban a bűnbeesés előtt. Ez a kivételesen nagy kegyelem azért érte őt, hogy méltó befogadója lehessen a földre szálló Isten Fiának. Nem is kell sok különleges okoskodás ahhoz, hogy belássuk, ez csak így lehetett. Mária kivételes kitüntetése a Fiára való tekintettel következett be. Tabernakulum volt az 5 teste, a megtestesült Isten tabernákuluma és ennek a tabárnákulumnak kezdettől fogva makulátlannak kellett lennie. Mindezeken túl azonban Máriának ez a különleges megdicsőítése egyben felemelése az egész emberi nemnek is. Mert hiszen fel lehetne vetni a kérdést: miért keresett Isten az ő Fiának, aki egy vele, földi anyát? Hiszen megjelenhetett volna a földön az égi dicsőségtől övezve is. Más felelet nincs erre a kérdésre, mint az, hogy az emberiségnek szüksége volt a Megváltóra és Isten nagy szeretetében elküldte ezt a Megváltót. És úgy küldte el, hogy ezzel egyidejűleg szinte az angyalok fölé emelte az embert. Mária közülünk való volt, olyan ember, mint mi külsőleg és mégis sokkal-sokkal több, a Megváltó Fiúisten világrahozója. Az ő esete egészen páratlan és egyedülálló, sem előtte, sem utána embert ilyen dicsőség nem ért és nem fog érni. Most, amikor a Megváltó születésének megünneplésére készülünk, tudatosítani kell magunkban azt a gondolatot is, hogy mielőtt az isteni Kisded Betlehemben a világra jött, kilenc hónapon át tartózkodott édesanyja méhében, egy volt a vérkeringésük, egyek voltak a sejtjeik. És ezeknek a sejteknek egyetlen kis génjében sem ütközhetett bele a bűn kárhozatos örökségébe. Már csak ezért is teljesen makulástalannak és bűntelennek kellett lennie Máriának. Mélységes, nagy és szent misztérium, amelyet ha átértettünk, el kell hallgatnia minden emberi szónak és helyet kell adnia a szemlélődésnek, az Isten végtelen nagysága és szeretete szemlélésének. Doromby Károly Cocteau harmadik kápolnája Jean Cocteau, a világhírű francia költő, író, festő és filmkészítő, befejezte a londoni Notre Dame de France templom Szentolvasó-kápolnájának falfestését. Három titkot jelenített meg a saját elképzelése szerint: az Angyali üdvözleteit, a keresztrefeszítést és a mennybevételt. A sajtóbemutatón megkérdezték tőle, vajon előre megtervezte-e freskóit. — Ó, igen — felelte Cocteau. — Először itt — s ezzel a fejére mutatott. — Azután itt — s ezzel a szívére mutatott —, majd pedig itt — s kinyújtotta az ujjait. — De az utóbbi volt a legnehezebb — tette hozzá mosolyogva. Corteau ezt a kápolnát is ajándékba festette, mint mondotta: hálából a szeretetért, amelyet az angol katolikusok részéről tapasztalt. Ez egyébként már a harmadik kápolna, amelynek díszítését Cocteau műkedvelésből vállalta. Az előző kettő Dél-Franciaországban van. Félszáznál több szobrot és domborművet helyeztek el idén a fővárosban. A megtiszteltek névsorában szerepelnek a többi között: Balassi Bálint, Janus Pannonius, Leonardo da Vinci és Josef Haydn is. OPERAÉNEKESBŐL APÁCA Miss Jean Reddy szoprán énekesnőt, aki az angol opera nagy reménységének indult, 1955-ben az ezerfontos Kathleen Ferrier díjjal tüntették ki, hogy Rómába mehessen, ahol a világhírű Toti dal Monte vállalta további oktatását. A fiatal angol énekesnő figyelmét csakhamar megragadta itt a katolicizmus, érdeklődni kezdett annak tanításai iránt, majd két évvel ezelőtt a San Silvestro templomban át is tért a katolikus hitre. Érthető azonban, hogy ennél a lépésénél is sokkalta nagyobb feltűnést keltett most hazájában az a közlés, hogy Jean Reddy lemondott fényesnek ígérkező Világi pályafutásáról és újoncnak felvétette magát a hertfordshirei bencés zárdába. Az olasz reneszánsz festészet tíz nagyértékű alkotását találták meg Kaliforniában egy Itáliából kivándorolt televíziószerelő lakásán. Michelangelo, Tintoretto, Tizian, Raffael, Lorenzo Lotto, Giordano szerepelnek a listán, köztük egy szép Mária Magdolna-kép is, amely egyes szakértők szerint Caravaggio alkotása. „ Sziámi$”- 3