Új Ember, 1961 (17. évfolyam, 1-53. szám)
1961-02-05 / 6. szám
KATOLIKUS SZEMMEL A napokban hozta nyilvánosságra az Országos Béketanács ez évi tevékenységének programját. Az időszerű nemzetközi kérdések rendszeres ismertetésére a Béketanács tagjaiból, neves külpolitikai szakértőkből, újságírókból előadócsoportot szerveztek. Az aktuális nemzetközi , eseményeken kívül országszerte előadásokat tartanak majd a többi között olyan kérdésekről, mint a békemozgalom, a leszerelés, verseny és kereskedelem a szocialista és kapitalista országok között stb. Márciusban Indiában tartja legközelebbi ülését a Béke-Világtanács. Ezen magyar delegáció is részt vesz. A népek közötti barátság ápolására a Béketanács megszervezi, hogy külföldet járt hazánkfiai és a hazánkba érkező külföldi békeharcosok üzemekben, hivatalokban, vámosokban és falvakban beszámolókat tartsanak. • A népek közötti barátság szellemében szervezik meg majd a háromnapos magyar— csehszlovák és magyar—osztrák határtalálkozókat. A nemzetközi békemozgalom hazánkkal együtt ünnepli az idén liszt Ferenc születésének 150. évfordulóját is. Ebből az alkalomból Sopronban magyar— osztrák zenei fesztivált terveznek. A gazdag program bizonysága annak az értékes munkának, amelyet az Országos Béketanács népünk széles rétegének együttérzésével végez a világbéke nagy ügyének és a népek barátságának szolgálatában. K **Legyőzött a kártyázógép« címmel érdekes riportot közöl az Esti Hírlap egy negyedik gimnazista fiú szellemes találmányáról. A »logi« — ahogy a gépet alkotója nevezi — egy óvatosan játszó, közepes játékos képességével rendelkezik. A feltaláló diák tanárja, Kovács Mihály így méltatja a riportban a találmányt: -A világos, kitűnő kapcsolótechnikának valóságos mintapéldánya. Mindössze 25 jelfogóval működik ez a zseniális játék. Európai viszonylatban is egyedülállóvá teszi, hogy ilyen sokat tudó logikai készülék ilyen kevés eszközzel eddig sehol sem készült. Az Akadémia különbizottsága megnézte és kitűnőnek találta«. A riporter meginterjúvolta a fiatal feltalálót, Perjés Zoltánt, aki kijelentette, hogy atomfizikus szeretne lenni s jelenleg egy jelfogós kockázógép tervezésén dolgozik s ez a találmány a komplikált külföldi elektronikus szerkezetek egyszerűbb és szemléletesebb válfaja. Nagy élménye volt a nyáron, hogy a Központi Fizikai Kutató Intézetben részt vehetett egy Ural számológép összeállításában. Az Esti Hírlap riportja elmondja még, hogy Perjés Zoli, a Móricz Zsigmond körtéri újságárus fia, a Mikszáth Kálmán téri gimnáziumba jár s ott tagja a kibernetikai és fizikai szakkörnek. A riportot mi kiegészítjük olvasóink felé azzal a tájékoztatással, hogy a szóban levő gimnázium a piaristák budapesti gimnáziuma, amely a Mikszáth Kálmán tér 1. szám alatt van s amely már eddig is országos nevet szerzett természettudományos oktatásának színvonalával és eredményeivel. Kovács Mihály tanár, a szakkör vezetője, piarista tanár s Perjés Zoli, az újságárus nagytehetségű fia, érettségi előtt álló piarista diák, és Világszerte nagy visszhangot váltott ki az a kísérlet, amelyet Petrucci bolognai professzor végzett el minap munkatársaival. Mesterségesen megtermékenyített emberi petesejtet huszonkilenc napig életben tartottak in vitro — azaz méhen kívül, lombikban. A kísérletről beszámolva a professzor kijelentette: a tudománynak e pillanatban rendelkezésére áll minden szükséges eszköz hogy hasonló környezetben egészen amesterséges szülésig eljuttassák az ilyen módon megtermékenyített emberi petét. Az olasz professzor kijelentését tudományos körök is kételkedéssel fogadták. A Le Monde tudósítója megjegyzi, hogy hasonló kísérleteket állatokon már húsz éve végeznek (persze a petét és a spermát nem tudják mesterségesen előállítani, csak maga a megtermékenyítés történik művi úton), nem tudtak azonban az »in vitro« tenyésztésben túljutni azon a kritikus szakaszon, amelyben az embrió fejlődése már bonyolultabb életfeltételeket kíván. Ez a kritikus szakasz az idegrendszer kifejlődésével esik egybe s lényegileg ennek a szakasznak a küszöbén zárult a bolognai kísérlet is. A vitában katolikus részről is elhangzottak hozzászólások, az emberi méltóság figyelembevételére intve a tudósokat. Voltak, akik ezt a figyelmeztetést úgy kezelték, mintha az egyház a tudományos haladás ellen lépett volna fel. Pedig korántsem erről van szó, hanem az ember méltóságáról és személyiségéről. Kétségtelen ugyanis, hogy nagy szolgálatot tesz a tudomány az emberiségnek, ha feltárja az embrió fejlődési titkait, de lealacsonyítja az embert, ha olyan kísérletre használja — mint Hitler orvosai tették a koncentrációs táborokban —, amelyeket állatokon szokás elvégezni. Az egyházi álláspont erkölcsi szempontból mindenképpen ellenzi az embernél a mesterséges megtermékenyítést Életet adni embernek olyan tény, amit az Isten bensőséges családi szeretet garanciáival kívánt körülvenni. Két ember, az apa és az anya lelki egységével, lelkiismeretével, áldozatkészségével biztosította Isten, hogy az a lény, akit az ő szeretetük révén létre akar hozni, valóban megkapja mindazt, ami egy-egy embernek nem csupán testi, hanem lelkifejlődéséhez szükséges. 1H A Pajtás című ifjúsági folyóirat két kis olvasója kérdést intézett a lap szerkesztőségéhez: »A világűrben — a Földön kívül, más bolygókon van-e élet?« — A kérdésre adott válasz így kezdődik: »A Biblia szerint a világmindenségben a Föld az egyetlen hely, ahol élet van. A Napot csupán azért teremtette a világ ura, hogy melegítse a Földet, a Holdat, meg a csillagokat pedig az emberek gyönyörűségére, az égnek ékesítésére.« A válasz e részének megfogalmazása nem pontos. A biblia alapján az emberiség mindmáig abban a meggyőződésben él, hogy az égitestek közül egyedül a földön van élet, de egyetlen szó sem található benne olyan, amely kifejezetten állítaná, hogy a »Föld az egyetlen hely, ahol élet van.« Az égitesteikkel kapcsolatban sem beszél az ószövetségi teremtéstörténet arról, mintha a napot a föld melegítésére, a holdat és csillagokat az emberek gyönyörűségére és az égnek ékesítésére teremtette volna, hiszen az égitestek teremtése megelőzte az emberét. » Ami pedig a válasznak egy másik megállapítását illeti, ezt nagyon elgondolkoztatónak találtuk, így szól: »A tudomány tökéletes pontossággal megállapította, hogy az egész világmindenség valamennyi égiteste ugyanabból az anyagból tevődik össze. Ma már azt is tudjuk, hogy az élőlényeknek is ez az alapanyaguk.« Feltételezve, hogy valóban »valamennyi égitestre« általánosítva áll a tudományos megállapítás, indokolt figyelembe vennünk Mózes könyvének (I. 2, 7) ezt a mondatát: »Megalkotta tehát az Úr Isten az embert a föld anyagából...« Kétségtelen tehát, hogy a XX. század tudományos megállapításai az élőlények alapanyagát illetően egyeznek azzal, amit sok ezer évvel ezelőtt Mózes teremtéstörténetében leírt. A békés együttélés világprobléma. Nagyban is, kicsinyben is az. A népek között is, meg az egyes emberek között is. Ez utóbbiról mondom, hogy kicsinyben is. A drámaírók régóta tudják, ismerik a »semmiségek szerepét« sorsunk alakításában. Hogy a nagy tragédiákat min■ di« kicsiségek váltják ki. Az Vallás és fanatizmus Már a múltban is sűrűn összekapcsolták ezt a két fogalmat, s valami túlságosan nem is lepődhetünk meg rajta. Hiszen már a »fanatikus« szónak is, ha eredetét vizsgáljuk, az az értelme, hogy »valamely istenség által őrjöngésbe kergetett«. S valóban, ezer és ezer példát hozhatnék fel magam is arra, korántsem egyedül a kereszténység történetéből, hogy megnyilatkozások mögött, amelyek ártottak művészetnek és tudománynak, sértették az emberségesség követelményeit, kedvezőtlenül befolyásolták a békés együttélést és a társadalmi haladást, ismétlem: ilyen megnyilatkozások mögött nemegyszer vallási jogok húzódtak meg. S nem is mindig »húzódtak«, sokszor bizony fölöttébb nyíltan és leplezetlenül érvényesültek. Amit azonban nem érzek sem helytállónak, sem igazságosnak: hogy engem, a modern kor gyermekét, csupán azért, mert hivő katolikusnak vagy általában hivő kereszténynek vallom magamat, bárki fanatikusnak tekintsen. S meg is próbálom magyarázni, hogy miért nem. Egy meghatározás szerint, amely nem tőlem való, a fanatizmus erős, minden ellenérvet elhárító meggyőződés: az igazunkra vonatkozó elméleti meggyőződéstől abban különbözik, hogy rendkívül heves, a szenvedélyig menő izgalmak kísérik, amelyek a magatartást és a cselekvést is ellenállhatatlanul vezérlik. Ekként nézve a fanatizmust, nem kétséges, hogy rengeteg jó is származhat belőle akkor, ha nem téves a meggyőződés és erkölcsileg igazolhatók a célok, amelyeknek elérését sürgeti. Az emberiség nagy szellemei valami módon mind »fanatikusok« voltak. Ha nem lettek volna azok, nem tudtak volna tömegeket sorakoztatni fel maguk mellé, mert csak az erős és tűzön-vízen át kitartó meggyőződés szülhet hasonlót másokban. Általában azonban, amikor fanatizmust emlegetünk, nem ilyen elvontan, hanem konkrét esetekre utalva elítélően beszélünk róla. S különösképpen áll ez a vallási fanatizmusra. Ennél mindenkor olyan értékek rorzibolása és pusztulása jut az eszünkbe, amelyek már akkor is mindenki számára kézzelfogható értékek voltak. Emberéletek és emberi eszmények, emberi javak és nemesebb emberközi viszonyok. Ma visszatekintve rájuk, kimagasló értékek azok számára is, akik akkor fanatizmusból ellenük törtek. Nincs persze kisiklás és tévedés az emberiség történetében, amit elfogadható módon meg ne lehetne magyarázni. Mi több, kell is, hogy meg tudjuk magyarázni azokat. Végtére ez a feladata a tudománynak, amelynek összes művelői abban az egyben föltétlenül megegyezhetnek, hogy minden, ami történt, értelemszerűen történt. A dolgokat azonban éppen azért magyarázzuk meg, hogy nyert felismeréseinkből levonjuk a következtetéseket. S bennünket, hivő katolikusokat, csak megelégedéssel és megnyugvással tölthet el, hogy egyházunk is, amint megnyílnak rá a távlatok, folyvást ezt cselekszi. Szemben a vallási fanatizmussal, amelynek jelenségei után az újabb időkben már nagyon tallóznunk kellene, legjobb katolikus gondolkodóink világszerte azt a toleranciát hirdetik, amely feltétlenül tiszteletben tartja bárki másnak világnézeti meggyőződését. S nemcsak azon vannak, hogy ezt a toleranciát rendíthetetlenül tanúsítsuk a gyakorlatban, hanem azon is dolgoznak, hogy ezt a tökéletes toleranciát elméletileg is megalapozzák. Az pedig teljesen nyilvánvaló, hogy ha mi, hivő katolikusok, nemcsak természetes emberi igénynek, hanem kereszténységünkből folyó erkölcsi parancsnak is nyilvánítjuk a világnézeti toleranciát, akkor a szélét sem súrolhatjuk semmiféle vallási »fanatizmusnak«. Mihelics Vid Egy fiatal pap emlékezete Lánycsókon — Mohács külvárosában — a mohos falú öregtemplom és a kálvária stációi mögött fehérült a temető. Magas kőfal keríti be a néma birodalmat, ahol a barna téglás, gólyafészkes régi temetőkápolna mellett egy sírt keresünk. Hoffmann Ádám fiatal lelkipásztor sírját, aki mindössze harminchét éves volt, amikor 1950-ben a tolnai plébánia káplánszobájából ide érkezett, hogy rokonai és szülei között pihenve várja a feltámadást. Amikor a papi hivatás útjára lépett, már érezte betegségének jeleit, de hihetetlen szorgalommal és akaraterővel tanult és harcolt az életért. Szemináriumi évek alatt veszítette el szüleit, bátyját, s mikor első szentmiséjét bemutatta, »legalább két esztendőt« kért Istentől, hogy híveinek tiszta életű papja lehessen Krisztus egyházának szolgálatában. Sírkeresztjének feliratából kiolvasható, hogy az Örök Főpap a tőle kért két esztendőt tízre egészítette ki. Ezt a tízéves ajándékot úgy hálálta meg Istennek, hogy papi munkálkodásával mélyen beleírta nevét és emlékét azoknak szívébe, akik ismerték, vagy hívei voltak ez alatt az idő alatt. Minden nyáron elborítják sírját azok a virágok, melyeiket egykori hívei hoznak az »ifjú pásztor« sírkeresztjének tövébe. Hoffmann Ádám lánycsóki, német ajkú ifjú volt. Felszentelése után a pécsi egyházmegye nyolc — három nemzetiségű — plébániáján működött. Betegségének elviselésében az adott számára sok vigaszt, hogy háromnép nyelvén hirdethette minden vasárnap az evangéliumot. Napi munkája után sokszor látták őt könyveire hajolva a petróleumlámpa fénykörében. Nyelveket tanult, bár sohasem akart több lenni, mint egyszerű lelkipásztor és mást, többet végezni, mint amennyit annyi más paptársa. A diákban való hittantanítás hosszú kilométeres gyaloglást vagy kerékpározást követelt tőle, de sohasem volt olyan fáradt, hogy minden napját ne azzal fejezte volna be, amivel mindig elkezdte: a templomi adorációval. Erről mondta egyik plébánosa: »Idősebb pap számára is épületes, ahogyan Ádámunk mindennap megújul Krisztusban és újulása mindannyiunkat magával ragad.« Szívesen volt vidám fiatalok között, de igazán jól csak az ő betegei között érezte magát. Ez volt lelkipásztori munkájának legsajátosabb vonása: a betegek lelki gondozása. Most, annyi év után, itt, a lánycsóki sírnál, még mindig hallani véljük rekedtes hangját, vidám hanglejtésű szavait, ahogyan a legkomolyabb dolgokról is mindig azzal a derűvel tudott beszélni, ami csak a legtisztább lelkek tulajdona. Emlékezünk felejthetetlen szavaira: »Semmi sem érdemesebb befektetés a földön, mint az imádság és a szeretet!« Lelkének gazdagságából ezt a két szót visszük magunkkal útra valóul és adjuk tovább: imádság, szeretet. Ennek a két szónak ő a maga papi életében is olyan hitelt szerzett, melylyel a síron túlról is vigasztalja és erősíti azokat, akiket szeretett és akik őt szerették. Dénes Gizella újabbkori drámaírók meg egyenesen modort csináltak belőle, valósággal a végzet angyalaivá léptették elő őket, mindentől és mindenkitől függetlenített démonokká. A »kicsiségek« lettek a századforduló színpadának uralkodó kísértetei, a polgári világ utolsó, kiűzhetetlen párkái és érenniszei. S valóban ezek a gonosz kicsiségek, zsarnok semmiségek ma is itt élnek közöttünk, s örök forrásai csomó bajnak, veszekedésnek, gyűlölködésnek. És nem is sikerül elűznünk őket, ha védelemért nem menekülünk az egészhez, az apró-cseprő gyilkos semmiségek, haszontalajt részletek elől a távlatokhoz, a kilátást elfoglaló napi gondoktól a bensőséges teljességhez. Fohászkodás 125 éve, 1836. február 14-én halt meg Berzsenyi Dáill, a nagy magyar ódaköltő. Ez alkalomból közöljük egyik legszebb versét, az egész magyar költészet klasszikus remekét. Istenkit a bölcs lángesze fel nem ér, Csak titkon érző lelke óhajtva sejt: Léted világít mint az égő Nap, de szemünk bele nem tekinthet. A legmagasb menny s aether Uránjai, ■ Melyek körülted rendre keringenek, A láthatatlan férgek, a te Bölcs kezeid remekelt csudái. Te hoztad e nagy Minden ezer nemét A semmiségből, a te szemöldöked Ronthat s teremthet száz világot, S a nagy idők folyamit kiméri. Téged dicsőit a Zenith és Nadir, A szélvészek bús harca, az égi láng Villáma, harmatcsepp, virágszál Hirdeti nagy kezed alkotásait. Buzgón leomlom színed előtt, dicső! Majdan ha lelkem záraiból kikél, S hozzád közelb járulhat, akkor Ami után épí, ott eléri. Addig letörlöm könnyeimet, s megyek Rendeltetésem pályafutásain, A jobb szerkesb telkeknek útján, Merre erőm s inaim vihetnek. Bizton tekintem mély sírom éjjelét! Zordon, de ó, nem, nem lehet az gonosz, Mert a te munkád, ott is elszórt Csontjaimat kezeid takarják. FRANCOIS MAURIAC: Ha Krisztusra gondoltok • • • Krisztusra mindig úgy kell gondolnotok, mint élőre, aki most is él, aki benne van a világban és aki kiválasztott benneteket a többi millió és millió ember közül. Mert ismerni et annyi, mint kiválasztottnak lenni. Krisztusra úgy kell gondolnotok, mint egyetlen barátotokra, akinek tekintete behatol életetek legtitkosabb zugába, személyiségetek ama részébe is, ahová nem tud belépni semmiféle teremtmény és amelyet talán ti magatok sem ismertek. Szándékai vannak veletek, úgy, amilyenek vagytok. Ismeri bennetek a szentet, aki különbözik minden más szenttől, aki potenciálisan bennetek rejlik, akit meg akar teremteni belőletek, ismeri bennetek azt, ami a legjobb és ami a legrosszabb volna, ha nem támaszkodnátok az ő szeretetére. Életetek drámája azon fordul meg, hogy ellenálltok-e Krisztus türelmes munkájának, amelyet sorsotok alakításában végez. Sajnos, mi emberek szüntelen megsemmisítjük magunkban azt a művet, amelyet ő újra és újra megkezd ... Olyan korban éltek, amikor nem nehéz rátalálni Krisztusra: magánossága közel hozza őt szívetekhez. Nem sokat követel: annyit fogad el, amennyit adtok neki.Ugyanakkor azonban az egész embert óhajtja bennetek. Ennek a szeretetnek olyan a természete, hogy elég egyetlen gondolat, egyetlen tekintet, a vágy egyetlen mozdulása, hogy hűtlenné váljunk hozzá. Nemcsak egy bizonyos belső beállítottságot, nem ájtatossági formulákat kíván csupán tőlünk, hanem tiszta szívet. Ha mélyen magunkba tekintünk, pontosan tudjuk, mit kíván tőlünk. Ismerjük gyönge oldalainkat, azokat, amelyekben meg kell változnunk. Jézusnak vannak óhajai, amelyek csakis felénk irányulnak A kereszt, amit cipeltek — akár könnyű, akár nehéz — minden más ember keresztjétől különbözik. Életetek legcsekélyebb viszonylataiban is meghatározza magatartásotokat az ő barátsága. Ne higgyétek, hogy nélküle bármilyen ügyeteket lebonyolíthatjátok, legyen az akár a legcsekélyebb. A keresztény számára különben sincsenek csekély ügyek, minden beleszámít az örökkévalóságba. Általa ismerhetitek fel világosan, kik vagytok , hogy halhatatlan lelketek nem tengődik magában, sokan veszik körül, mások, akikre jó és rossz viszonylatban egyformán hatással vagytok. Amikor csökken bennetek a szeretet erőforrása, csökken mindazokban is, akiknek támasza vagytok. Akármilyen kicsinyek vagy*tok, Krisztussal való barátságotok másokat is felhevít, mint a tűz, sokakat megvilágosít. Vétkeitek sötétsége pedig megvakítja azokat, akiknek most világossága vagytok. És azon a napon, amikor kialszik bennetek a szeretet, sokan halnak fagyhalált. Csak a burj fenyegeti az embert azzal a veszedelemmel, hogy belesüllyed a megszokottságba, a vétek teszi »gépiessé« az életet A Krisztussal való barátság elszakítja azt a komor pórázt, ami az embert a bűnhöz köti. Minden emberi nyomorúság között legkirívóbb az eltompultság, a közöny. Maga Krisztus mondotta nekünk, hogy tüzet gyújtani jött a földre, azért jött, hogy kiválasszon. Ne akarjatok tehát kényelmetni, akikhez Jézus odafordul. A szeretet soha sem pihen. Egyházi kinevezések Papp Kálmán győri megyéspüpük egyházmegyéjében az alábbi címeket adományozta: c. lébényi apát lett: Baltavári Gyula kanonok, győrbei városi plébános, tb. kanonokok lettek: Kovács György szemináriumi rektor, győrnádorvárosi esperes-plébános és Katavics Márk egyházfalusi esperesplébános; helyettes főesperesek lettek, a komáromi főesperességben: Patényi László püspöki helynök, tatai apátplébános, a mosoniban Szele József püspöki tanácsos, mosoni plébános, míg a székesegyháziban Józsa Lajos győrszabadhegyi plébános stb. esperes lett. Horváth János sopronkőhidai lelkész, helyettes esperesek lettek: a székesegyházi kerületben: Sághy Károly győrgyárvárosi plébános, a mosoniban Horváth Vendel hegyeshalomi plébános, a nagycenkiben Fülek Ferenc hidegségi plébános, a kapuváriban Horváth István kapuvári gartai plébános, a lébényiben Telekesi József magyarkimlei plébános, a fertőszépLakiban Tuba Elemér agyagosszergényi plébános, a bánhidaiban Horváth József alsógartai plébános, a tataiban Kenesei György vértesszöllősi plébános, a tétiben Egervölgyi Ernő sokorópátkai plébános, míg a beledi kerületben Szabó István püspöki tanácsos, himódi plébános, püspöki tanácsosok lettek: Nagy István bánhidai lelkész, Kárpáthy Károly soproni lelkész, Erős István püspöki levéltáros Győr, Horváth Lajos győri székesegyházi sekrestye-igazgató és Premeter Ferenc felsőbajai bányalelkész. Film Cabrini anyáról Rövidesen megkezdik a nemrég szentté avatott Cabrini Franciska élettörténetének megfilmesítését. Az érdekes életű szentét Olaszország egyik legnagyobb filmszínésznője, a nálunk is jól ismert Counetta Masina alakítja. Masinát férje, Fréderico Fellini két híres filmjéből ismeri közönségünk, az »Országúton«ból és »Cabiria éjszakái«-ból. Halálozás Szabó Sándorné, Schneider Róza ny. fővárosi tanítónő január 22-én 72 éves korában meghalt.