Új Ember, 1964 (20. évfolyam, 1-52. szám)
1964-01-05 / 1. szám
Készpénzsel bérmentesítve Bp. 72. sx. postahivatalnál Ára: 1 forintoe kilu —« Dwcomcu „Aprómunka" A fővárosi Iparművészeti Múzeum kiállító csarnokában igen érdekes, értékes és több vonatkozásban is tanulságos kiállítás nyitt meg az esztergomi Főszékesegyházi Könyvtár, és a Keresztény Múzeum középkori miniatúrás kódexeiből. A kiállított darabok legrégebbike 900 éves és a főlegfiatalabbjai is csaknem 500 esztendős. A kiállítás fő célja: a kódex-írással kapcsolatos képzőművészeti tevékenységnek, az iniciálé- és egyéb miniatűr-képfestésnek, a lápszéli díszítésnek bemutatása. Maguk a könyvek egytől-egyig egyházi vonatkozásinak: misekönyvek, főpapi szertartáskönyvek, zsoltáros- és zsolozsmás-könyvek, bibliák és ősi kottázatú énekeskönyvek... Ám a gyűjteménynek ez a műfaji gazdagsága inkább csak a szakembereket — teológusokat, irodalomtörténészeket — érdekelheti. A laikus szemlélőt főként az ragadja meg, hogy ez a változatos vallási tartalom ihletően hatott a művészi fantáziára is, s a szövegek költői szépségei aprólékos gonddal és sugárzó szeretettel kidolgozott ábrázolatok és díszítések keretében jelennek meg. Megható és magával ragadó az a finom műgond, amel- lyel egy-egy kezdőbetű — iniciálé — képecskéje és díszítése elkészült. S csodálatos az is, hogy a festések aranyozása, farka és mégis harmonikusan ízléses színezése századok múltán is üdén, frissen, el nem fakultan ragyog... S az iniciáléból kiinduló girlandok színpompás, változatos formai gazdagságú fonadéka méltó keretbe foglalja az ugyanolyan műgonddal, csodálatos türelemmel leírt, lemásolt, lekottázott magasztos szövegeket és dallamokat... Kik voltak ezeknek a finom művészi munkácskáknak a megalkotói? — Nem tudjuk, ők maguk sem tartották fontosnak, hogy nevük fennmaradjon az utókorra. Egyéni hiúságtól mentes alázatos szerzetesek voltak, akik nem hírért, névért, jólétért, hanem valóban magáért a művészetért művészkedtek a maguk szerényebb tehetségének a határain belül. Ha Michelangelo titáni lelke szorul beléjük, akkor monumentális freskókat alkotnak, ha Raffaellóé, akkor jelentős táblaképeket ... De ők nem törtek nagyra. Megelégedtek azzal, hogy a maguk kis szűk körében tehetségük legjavát adva dicsőítsék az Istent és gyönyörködtessék az emberi szemeket. Miniátorok , voltak: „aprómunkások”. Miniatúrát csináltak, a szónak szoros és átvitt értelmében is: aprómunkát. És mégis olyat, ami a maga kicsinységében is művészi értékű, szép, tetszetős és évszázadok múltán is gyönyörködtető ... És nemcsak gyönyörködtet, nemcsak zavartalan esztétikai élvezetet szerez, hanem erkölcsi tanulsággal is szolgál. Mert valahogy a lelki élettel is úgy vagyunk — úgy kellene lennünk —, mint a miniatúrával. A lelki életnek is megvannak a nagyvonalú, lendületes, nagylélegzetű titáni művészei: a szentek. De ne kedvetlenítsen el, ne csüggesszen el, ne riasszon vissza senkit, ha kellő lelki nagyság, lelki erő híján úgy véli, hogy nem válhat szentté. Mert ha a lelki élet terén nem is válik mindenki Michelangelóvá, de még bündig lehet egyszerű, névtelen miniátor, még mindig elvégezheti a maga szűkre szabott körében a jószándékú, tehetsége legjavát nyújtó „aprómunkát” állapoti kötelességeinek nem hírért, névért, jólétért, hanem magáért a jóért való teljesítésével... Az emberiség történelme hatalmas nagy kódex. Most új lapra lapoztak benne, és a mi feladatunk — egyszerű hétköznapi embereké —, hogy ezt az új lapot úgy díszítsük fel lelkesen, lelkiismeretesen elvégzett „aprómunkáink” iniciáléval, ornamentikájával, hogy az értékes, szép, tetszetős, gyönyörködtető legyen Isten és ember előtt... Kunszery Gyula VI. Pál pápa első karácsonyi üzenete a világhoz VI. Pál pápa hétfőn, december 23-án este 8 órakor mondta el első karácsonyi üzenetét a világhoz. A pápai szózatot számos ország rádiója és televíziója közvetítette. A Magyar Kurír jelentése alapján a következő részleteket közöljük a Szentatya üzenetéből: „Testvéreim, gyermekeim, akik most szavamat hallgatjátok, mindenekelőtt boldog karácsonyi ünnepeket kívánunk mindnyájatoknak. Kopogtatni szeretnénk ma szívetek ajtaján és azt kívánjuk, hogy valamennyien érezzétek át a karácsonyi vigasztalás békéjét, bizalmát, boldogságát. A karácsony adja az élet legfőbb értékét: azt a bátorságot és örömet, amely a szív belső boldogságából fakad. Mi a belső örömöt, a szív boldogságát kívánjuk mindnyájatoknak.” „Küldetésünk magasságából, apostoli őrhelyünkről végigtekintve a világon, szívünk elszorul az emberiség nagy szenvedései, hiányai, méltányos, de kielégítetlen vágyai láttán. ■ Tárgyilagosan észre kell vennünk, mi az, ami után a mai világ ered. A sok szomorú tényből hármat ragadunk ma ki, amelyek a legszembeötlőbbek.” Az éhség réme a világon „Az első az éhség réme a világon. Hogy éhség van, mindig tudták, de napjainkban tudományos megismerés tárgya lett. A világ lakosságának fele éhezik és gyermekek egész nemzedékei halnak meg vagy fejlődnek fogyatékosan a hiányos táplálkozás következtében. Karöltve jár az éhséggel a nyomor és a betegség. Nem arról van szó, hogy a jólét hiányzik, de még az sincs meg, ami az élethez ok, vétlen szükséges. Ugyanakkor a tájékozódás modern eszközei már mindenütt elterjedtek, ezek következtében a nélkülöző emberiség teljes tudatában van a hiányoknak. Egyesek a problémán úgy akarnának segíteni, hogy magát a népszaporulatot korlátoznák, Isten törvényeinek lábbal tiprásával, a házasélet természetes módjának megmászásával és a mesterséges születésszabályozás eszközeivel. Ahelyett, hogy több kenyeret akarnának az asztalra tenni, inkább az asztalnál ülők számát akarnák korlátozni. Ez az eljárás nemcsak keresztényhez nem méltó, de senkihez sem, aki ad emberi méltóságára” „A szegények szenvedései a mi szenvedésünk, és talán maga ez a rokonszenv is fel-ébreszti majd sok lélekben a segítés vágyát, hogy megoldást keressen. Első karácsonyi jókívánságunk tehát ez: uralkodjék a földön a szeretet, csapjon magasra lángra és gyújtsa fel a szíveket, hogy eltüntessék földünkről a nyomor salakját.” Köszöntjük Afrika és Ázsia népeit „összefügg előző kívánságunkkal a második, amellyel boldogságot és boldogulást kívánunk a fejlődésben levő fiatal nemzeteknek. Mérhetetlen rokonszenvvel tekintünk rájuk, akik most jutottak önállóságra. Különösen Afrika és Ázsia népeire gondolunk. Köszöntjük őket karácsony ünnepén függetlenségük elnyerése alkalmából. Szívből kívánjuk, fedezzék fel az igazi, emberhez méltó fejlődés alapjait, azt az erkölcsi élettartalmat és helyes életszemléletet, amelyet valamennyien saját népi értékeik ápolásával valósíthatnak meg. Tudjuk, hogy büszkék önállóságukra és joggal kívánják, hogy többé senki más ne uralkodjék felettük. A nemzetek karácsonyi szeretettel kell, hogy felkarolják őket, nem megalázó és egyoldalú jótékonykodással, hanem a kölcsönös segítség és baráti együttműködés szellemében, nemzetközi tudományos és technikai összefogás kenetében”. A béke a rend nyugalma »Amikor tekintetünket karácsony ünnepén végighordozzuk a földön, azt látjuk, hogy az emberiség harmadik legnagyobb aggodalma a béke ügye. Az első karácsony a béke kegyelmét hirdette minden jóakaratú embernek és ez volt az a gondolat, amely anynyira szívén feküdt nagy elődünknek, XXIII. János pápának, amikor a »Pacem in terris« kezdetű körlevelének ezt választotta tárgyául. A »Pacem in terris« ráirányította a figyelmet a béke szent-ágostoni klasszikus megfogalmazására, mely szerint a béke »a rend nyugalma«.” „A béke ügye két okból is világfontosságú ma: először, mert a fiatalok és a fiatal népek kívánják, hogy béke legyen, másodszor, mert a béke ügye állandóan hajszálon függ, sőt a föld nem egy részén meg is sértik. Aggodalmunkat csak fokozza, hogy ha „A karácsonyi harangok szava közben az a kívánságunk tör elő leghevesebben — és annak megvalósításáért fordulunk mindazokhoz, akiknek lelkében fogékonyság van, az elszakadt keresztény testvérekhez ugyanúgy, mint a velünk egyesült katolikus hívekhez —, hogy egyek legyünk. Ez volt Krisztus utolsó imádsága kínszenvedése előtt, ezt a kívánságát minden keresztény hivő megértheti és ez a kívánság bizonyára a legkedvesebb az Istengyermek előtt is. Pápaságunk elején ez a legfőbb vágyunk.” „Ez a kívánságunk annyira áthat bennünket, hogy elhatároztuk, zarándokként megyünk el Palesztinába néhány nap múlva, arra a földre, ahol Jézus Krisztus emberré lett, élt, szenvedett, meghalt, feltámadt és a mennybe szállt. Ez a zarándokút tegyen tanúvan is béke, ez a félelem békéje és nem a barátságé. Olyan béke ez, mely rettenetes fegyverek erején nyugszik és ha holnap felborulna, elképzelhetetlen lenne a pusztulás. Hogyan is lehetne nyugodt a karácsonyunk, ha ezt a borzalmas lehetőséget magunk előtt látjuk.” „Kérve kérünk minden jóakaratú embert, főleg a kulturális élet és a politika minden vezetőjét, kezeljék alapvető kérdésként a béke ügyét. A béke nem lehet üres szólam, sem pedig nemzetközi egyensúly helyett gőgös egyeduralomra törekvés. Nem lehetséges béke addig, míg meg nem szűnik a földön a fegyverkezési hajsza és a kölcsönös bizalmatlanság légköre. A békének az igazságon, igazságosságon, szabadságon, szereteten kell alapulnia.”ságot hitünkről és szeretetünkről. Bízunk abban, hogy ennek erejével inkább meg tudunk majd felelni a ránk bízott hivatásnak.” „Világosan kimondjuk ismét: utunknak kizárólag vallási jellege és célja van. Péterhez hasonlóan mi is el akarjuk mondani a Szentföldön a mi Urunknak: Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia. A napkeleti bölcsek, akik az egész emberiséget jelképezték, elmentek egykor Krisztushoz és ajándékokat ajánlottak fel neki. Mi most hozzájuk hasonlóan napnyugatról akarjuk elvinni elébe az emberiség hódolatát, ezért utunk célja az is, hogy a felajánlást megtegyük” „És célunk még, hogy megkeressük azokat, akik Krisztus hívei, keresztények, de nem tartoznak közösségünkbe. Hogy is ne kérdeznék ott Krisztia előtt: Uram, hová lett egyházad egysége? És könyörögni akarunk őhozzá, az ő szavaival, hogy egy akol legyen és egy pásztor. De ugyanakkor a föld minden népét imáinkba akarjuk zárni a szívünket betöltő béke érzetében.” „Mindenkinek, politikai vezetőknek, turistáknak köszöntését tisztelettel akarjuk majd viszonozni, de nem tévesztjük szem elől utunk célját: mi imádkozni megyünk a Szentföldre. Békevágy, tisztelet, szeretet vezet ezen az úton. Alázattal akarunk bocsánatért esedezni az Úrtól és Isten békéjét kérni a világra. Hisszük, hogy imádságunkat Isten áldása kíséri majd. Senkiről sem akarunk ott megfeledkezni, saját gyengeségünkről sem és Istentől kérünk erőt, hogy az üdvösség útját megmutathassuk a világnak és az emberek befogadják ezt az üzenetet. A Szűzanya, Péter és Pál apostolok közbenjárását kérve, szeretettel adjuk apostoli áldásunkat az egész világra” — mondta befejezésül a Szentatya. • Karácsony éjszakáján a Sixtusi kápolnában éjféli sasét mutatott be a Szenntatya, amelyen száznégy ország vatikáni diplomáciai képviselője is részt vett December 25-én a pápa elhagyta a Vatikánt és misét mutatott be Tiburtino külvárosban, a Szent Mihály arkangyal templomban. Rövid beszédében a karácsony jelentőségét méltatta. Mise után a pápa, bár esett az eső, gyalog felkereste Romolo Proietti munkás nyolctagú családját. Ezután egy árvaházat is meglátogatott Zarándokként — Palesztinába nA háromirály, írta. Magyar Ferenc Király Gáspár — vagyis az öreg Király — igazában sohasem haragudott fiára, Király Anitra, amiért nem Sőregi Balázs lányát vette feleségül, hanem írnokátát. A neheztelést azonban a falusi közvélemény kedvéért tartani kellett, mert hová jutna ez a világ, ha a fiúk sem lóvásár, sem pedig házasságra menetel idején nem hallgatnának apjukra? A lóvásárral ugyan már semmi fennakadás nincsen. Kiment divatjából, mint a Basa hegedűje. A házasodás azonban még szokásban van a fiatalok között. Sőt. Igazában csak most kezd divatba jönni ennek a szónak gyökösebb értelmezése, ami annyit jelent, hogy nem visszük a megfogott madárkát a régi fészekbe, hanem újat rakunk neki. Rossz nyelvek szerint az öreg király is csak azért ellenezte Imokátát a fiától, mert az ifjú Király még csak példálódzott szándékáról, amikor a lány már kijelentette: hozzád megyek, ha új házat építünk, szép nagy ablakost, az új soron. Minden segítség nélkül, a magunk keresményéből. — Ravasz, smucig ez a Király Gáspár! — mondogatták azok a rossz nyelvek. — Csak megjátssza a haragost, hogy ne kelljen neki belesegítenie az épülésbe! Azt azonban senki sem tudta, hogy amióta épülni kezdett az a ház, hányszor kérdezte meg Gáspár a feleségét a vacsora utáni nagy csendben: — Mennyire haladtak? — Mit tudom én? — Nincsen tán időd, hogy körülvigyázkodj az új soron? — Üres kézzel menjek? — Nem gondolnám... De mért nem kotorászol a kaszliban? Zsuzsánna másnap kotorászott, azután egy kis kölcsönpénzzel a köténye alatt elszökött a fiatalokhoz. — Csak apátok meg ne tudja, mert agyonver! Ennyiből is kitetszik, hogy sem nem smoksta, sem nem az új ház fájt az öregnek, hanem az, hogy a fiatalok nem mellette élnek. Mert nincsen olyan hosszú nap, melynek estéje ne jönne. Az élet estéjének magányától félt az öreg Király. Már elkészült az új ház s ahogyan hallatszik, új fiókát is várnak a fészekbe a fiatalok. Nem bizonyos még, mert csak a jó szemű asszonynép zúgatja a hírt, de ha így van, akkor hamarosan kitelik a faluban a három királyok létszáma. S ez felette örvendetes dolog. A neheztelést tartani ezentúl már oktalanság volna. De hogyan adjuk meg a módját a kibékülésnek? Hogyan épüljön meg az az aranyrűd, melyen az öreg Király bevonul az ifjabb Király palotájába? Most már ez sem gond, mert ha eddig ravasz embernek tartották Király Gáspárt, ezentúl bátornak is mondják, hiszen nem akárki fürdik meg Luca napján a Nyöszögőben. A Nyöszögő nevű vadvíz-tó nyáron kacsákat nevel, télen pedig jeget a Földművesszövetkezetnek. A téli jégvágásnak csupán szertartása van, veszélye szinte semmi, mert a jég alatti víz derékig sem ér. A szertartás régi rend szerint való. Nagyjából a jégvágás idejére férnek ki a gyümölcspálinkák a szeszfőzdében. A jégen munkálkodó emberek zsebeiből kikandikálnak a flaskák és időközönként körbe járnak. A kóstolgatás ugyan csak illúzió, mert mindegyiket ugyanabban a főzdében párolják. De azért mégis! Idén előbb jött meg a kemény idő. A jégvágás napjára még csak az öreg király tudott kedveskedni a szilvóriumfák termésével. Kapós volt tehát a téli melegítő. Annyira kapós, hogy amikor a második kör után valahogyan a kabátzseb mellé csúszott a csattos, négyen is utána kaptak, pedig már csak az alján lötyögött valamicske. Csodák csodájára az üveg nem törött el, hanem gurult, gurult, be az úszkáló jégdarabok közé. Nem merült el, hanem hivalkodva incselkedett a csáklyákkal hadonászó, vizet csapkodó emberekkel. Egy hatalmas loccsanás és néhány pillanatig sem a csattos, sem gazdája nem látszott ki a törmelékjég közül. Amikor azután a zöld hínárral koszorúzott kucsmás fej újból felbukkant, először Szalutár Mihály találta meg a mindenkor kész tréfa szálát — Hiába van! A Király — a jég alatt is Király. Az azonban már nem volt tréfa, hogy mire Gáspár hazaért, a vizes ruha jéggé fagyott a testén. Már egy hete nyomta az ágyat tüdőgyulladással. Az orvos mindennap megvizitálta, végigkopogtatta lázas testét és nagyon furán csóválta a fejét. A kilencedik napon azonban így szólt az orvos: — Farsangra kiverhetti a kopogóst — Csak csendesen, doktorkám, mivel nekem más tervem van. Éppen ma reggel azt tettem fel magamban, hogy nem sóhajtozok én itt magának csak úgy ingyen! — Hanem? — Magától is rájöhetett volna, dehát nem mind okos ember, akinek pápaszeme van!... Egyszóval, azt csinál velem, amit csak akar, de egy kikötéssel. Ha ugyanis segít nekem egy kicsinykét a haldoklásban. ,------_______ Katolikus hetilap 1964. január , XX. évfolyam, 1. szám