Új Ember, 1967 (23. évfolyam, 1-53. szám)
1967-01-01 / 1. szám
Pirpus atyák és a többiek A Csendes-óceán déli szigetjeinek egyházkormányzatát — felállítását ez év július 16-án rendelte el VI. Pál pápa — nem szabad pusztán szervezési és igazgatási ténynek tekinteni: messzemenő elismerése ez a déltengeri szigetvilág virágzó katolicizmusának, a miszszionáriusok fáradhatatlan és önzetlen munkájának. Ezt a nézetét fejezi ki az Osservatore Romano abban az áttekintésében, amit a Dél-óceániai egyház helyzetéről ad három egyháztartománynak ezen a világtájon történt felállítása alkalmából. Az egyháztartományok három érseksége Suva, Papeete és Nouméa. Már hallatukra fűszeres illatok szállnak felénk, a kókusz és a banán ízeit érezzük és a vitorlás hajókkal járó felfedezők neve jut eszünkbe: Tasmán, Wallis, Bougainville, Cook neve. A suvai érsekség a Fidzsszigetek nagy részét átfogja, ötszázezer lakosából 180 000 őslakó, 215 000 indiai, 22 000 európai és 6000 más fajtákhoz tartozik. A katolikusok száma 40 000. A missziót 60 marista atya végzi, akiket bennszülött lelkészek támogatnak. Marista misszionáriusok tevékenykednek az apiai suffraganeus egyházmegyében, amely kiterjed a Samoa és a Tokelau szigetekre. A püspökség 145 000 összlakosából 35 000 a katolikus. Suva másik suffraganeus egyházmegyéje Tarawé-ben van s onnan igazgatják a Gilbert-szigetek 25 000 katolikusát, akikkel még 25 000 más vallású szigetlakó is él. Ott a Jézus Szíve missziósok végzik a munkát. Tahitin, a legkellemesebb éghajlatú, dús növényzetű szigeten fekszik Papeete, ahol a második most felállított érsekség székhelye van. Az érsekség kiterjed a Társaság és a Tuamotu szigetekre: a 85 000 szigetlakó közül 25 000 katolikus. A lelkipásztorkodást a Legszentebb Szív kongregációjához tartozó 22 misszionárius végzi, akiket picpus atyáknak hívnak. Három ottani pap segít nekik, ők pasztorálják az érsekség alá tartozó egyetlen egyházmegyét is, a taiohaé-i püspökség a Marquesas csoporton, mind a 4800 szigetlakó katolikus. A Papeete-től ezer kilométerekre nyugat felé, Új-Kaledónia szigetén székel a harmadik érsekség, Nouméá-ban, amely a francia Loyauté-szigetek főhelye. A 90 000 szigetlakó közül 50 000 katolikus ötvenhét marista misszionárius és tíz odavalósi pap végzi a lelkipásztori szolgálatot. Az alárendelt Port Vila püspökségben is ők látják el a a munkát az Új-Hebridákon, ahol 55 000 lakos közül kereken 10 000 katolikus van, ugyancsak Wallis és Futune tájékán, ahol tízezer katolikus él. Futune szigetén (régente Horn sziget volt a neve) tisztelik Óceánia első mártírjának, az 1841-ben meghalt és 1954-ben szentté avatott Pierre Louis Marie Chanel sírját. A három egyháztartományon kívül VI. Pál pápa felállított a Tonge-szigeten is egy exempt (közvetlenül a Szentszéknek alárendelt) püspökséget is. A szigetcsoport lakosságának nagy része ugyan protestáns, de a katolikus misszionáriusok munkáját nagyra becsülik. Végül a Cook-szigeteken még egy püspökséget állított fel a Szentatya, a rarotongai egyházmegyét, ahol szintén „picpus” atyák tevékenykednek. Ez az új-zélandi Wellington metropolisa püspökségnek van alárendelve. A 18 000 lakosból csak 2000 a katolikus, köztük a híres „Bounty” hajó fellázadt matrózainak leszármazottai. Roppant kiterjedettsége és a közlekedési nehézségek miatt talán ez az egyház legelszigeteltebb és legnehezebb missziós területe. Sz. E. Délután és este Szabadkán Beszélgetés Zvekanovic püspökkel Huzsvár László, a verbásziak fiatal plébánosa, a jugoszláviai magyarok féltett és szeretett s kitűnően szerkesztett sajtózsengéjének, a havonta megjelenő „Hitélet”-nek szerkesztője kísér el a jugoszláviai Bácska apostoli kormányzójához, Zvekanovic Mátyás püspökhöz, a szabadkai püspöki palotába. Palota? A főpásztor, a ház gazdája, talán tiltakoznék e megjelölés ellen, hiszen a zsinati egyszerűség fekete reverendájában személyesen jön elém, s az emeletes, szépmívű épületből így félidőn nem használ mást, mint könyvespolcok karéjába illesztett íróasztalát, s a kályha tövébe állított asztalkát vendégei, papjai, látogatói számára, a cserépkályha otthonos melegébe helyezett néhány támlás karosszékkel. Az utcára néző első emeleti reprezentációs termek téli álmukat alusszák, viszont éppen az utcáról, a térről, a jugoszláv győzelmi emlékmű drága és művészi lencsőfokairól nézve, e nemes stílű emeletes épületről nem lehet magyar szóval másként jellemzőt mondani, mint azt, hogy palota. Ez azonban az utcai oldal, amelyet csak azután látok, hogy beszélgettem a püspökkel s hogy végigvezetett egyházkormányzásának néhány fogható közelben levő művén: a kisszeminárium, a Paulinum két éve befejezett modern kétemeletes épületén, amelyben minden a leggondosabb tervezésről tanúskodik: a gimnazista papjelöltek folyosóra épített ruhásszekrényei, az alagsor illatozó almaraktára éppúgy, mint a kápolna, amely korszerű, s zsinatian szép egyszerűségében már mondhatni a mának és holnapnak, a ma és a holnap papjainak épült, az oltár szembenéző, mögötte a megfeszített Megváltó, oldalt a második főhelyen a fatimai Mária, s az ablakokkal szembeni falon a beszűrődő napvilág árnyalt fényében nemes dombormű-táblákon a világtörténelem legnagyobb és legfontosabb útja: a kálvária 14 Stációval. Ez azonban mind később következik. Mert az udvaron át érkeztünk az épületbe. Az egyik sarokban hasábfát hasogattak jókedvű fiatalok, amikor pedig a főpásztorral erre visszatértünk, teherautóról zsákokat hordtak, liszteszsákokat, hívek ajándékát a raktárépületbe. E két jelenet közé esett beszélgetésem Zvekanovic püspökkel. Nem volt nehéz szót értenünk, mert a püspök kitűnően beszél magyarul. Mennyi érdekesség ebben az egyházmegyében, amelyet északon a jugoszláv—magyar határ, nyugaton, délen a Duna, keleten a Tisza határol. Egységes tömbökben itt él a jugoszláviai magyarság többsége, közülük különösen a Tisza menti falvak hivőserege áldozott sokat a Paulinumért. Itt nagyon is elevenek a zsinati jelmondatok: sokféleség az egységben. És fordítva is: egység a sokféleségben. Egyházmegye, amelyben a hívek horvát, magyar, német és szlovák anyanyelvűek ... Már 1965 tavasza óta magyar nyelvű a mise a magyar hívek számára, de az áldozásnál mindenütt latinul mondják: Krisztus teste (Corpus Christi). És micsoda gond az anyanyelvi egyensúly megtartása ... Ha Szabadkán a 11 órás mise horvát, akkor az esti magyar, amikor a püspöki katedrálisban a 11 órás magyar, akkor a közeli ferences templomban horvát... A regneli 6 órás mise hétköznaponként, amely pedig nagyon népszerű — az áldozások száma meghaladja a százat — fele magyar, fele horvát, vagy az eleje magyar és a vége horvát, vagy fordítva ... A Jávor-féle, 1964-ben megjelent „Vasárnapi misszálét” használják. És ezen az alapon adtak ki teljes magyar misekönyvet is — gyönyörű piros kötésben. Igazi misekönyv. Zvekanovic püspök lelkesen mutatja. És egyházmegyéje többi kiadványát is. A füzetenként megjelentetett, majd egybekötve kiadott Jávormissza’ét (494 oldal). — Ezt adjuk magyar híveinknek mindaddig amíg a végleges magyar szöveg el nem készül és jóváhagyást nem nyer — mondja. Azután a szembemiséző oltárról beszélünk s azt mondja: óvatosság! Előzetesen megtekinti, ha a plébános le akarja bontani a régi oltárt s felállítani az újat, a szembemisézőt. A püspöki székesegyház szembemiséző oltárát — több mint két tonna márvány az oltárlap — most áldotta meg. Stílusos, illő, szép! Aztán arról kérdezem, mi a hatása az új anyanyelvű liturgiának? — Isten családja veszi körül a közös asztalt — mondja — amelynél a lelkiatya — milyen szép magyar kifejezés — bemutatja a Legszentebb Áldozatot... — És a népének? Mi a sorsa a magyar hívek annyira szeretett szenténekeinek? — Máris megtaláltuk a helyét a közös liturgikus imában, a szentmisén. És rögtön példákkal mutatja a jugoszláviai magyar szentmisegyakorlatot. Amikor a pap indul az oltárhoz. ..Áldozattal járul hozzád” (első strófa). Jönnek a közösen mondott imák. Felajánláskor megint egy strófa, a Sanctusra az ima után újabb strófa. Űrfelmutatás után most már eucharisztikus ének. Az áldozás alatt ugyancsak ének. S az áldás után: Mária-énekkel vagy eucharisztikus kongreszszusi indulóval (Koudela) búcsúzik a szent és közös áldozattól a hivő nép. — És a szöveg? A közös imádság szövege? — Ez alatt a másfél év alatt általában megtanulták a hívek kívülről A Glóriát és a Hiszekenyet is. De azért a temalomban ott van kellő számban a mise állandó részeinek magyar szövege. Kartonlapra nyomott magyar szöveget mutat, s azután a horvátot. Büszkén megy az íróasztalhoz, s egy fekete vászonkötésű könyvet hoz magával, amelyet, mint első fecskét, ma nyújtott át a Pannónia nyomda. Az apostolok cselekedete — magyarul, a soknyelvű egyházmegye főpásztorának magyar előszavával. Néhány órával vagyok a látogatás után. A Palics szálló kávéházában ülök, s a portástól kért papírra írok. Betonfalak, márvány oszlopok között cigány muzsikál. A szegedi Tisza-szálló népi zenekara vendégszerepel. Az asztalomon palicsi fehér, s amikor fevillantok elmélyültségemből, hogy feljegyzéseimbe nézzek, hirtelen rövidzárlatot kap tájékozó képességem, s az rémlik, hogy az eisenstadti Hrydn-pincében ülök, mint néhány hete, éppígy írogatva... Igen, ott is cigánymuzsika szólt... De ruszti kékfrankos volt az asztalon... Ott magyar és német szó keveredett — itt horvát és magyar Az örök áldozat isteni titkáról írok meghökkentően profán környezetben. Illetlenség ez? Nem érzem annak. Mindenki, minden ember megváltására érkezett az Úr, osztrákok horvátok és magyarok megváltására is. S ezért közeledünk most anyanyelvünkön a megváltás titkához a szentmisében, hogy a soknyelvűségben egységesen megértsük, átéljük az egy ugyanazt. Saád Béla A rómaiakhoz írott levél — ökumenikus fordításban A katolikusok és protestánsok között a reformáció kezdeteitől fogva szüntelenül folyik a vita Szent Pál apostolnak a rómaiakhoz írott leveléről. Most a protestáns Egyetemes Biblia Szövetség és a francia domonkosok egzegétái közös vállalkozásba kezdtek: közösen elkészítették a sokat vitatott levél fordítását. A kezdeményezést siker koronázta: január 15-én a párizsi Cerf kiadónál megjelenik a rómaiakhoz írott levél ökumenikus fordítása. Tükör és tűz Rónay György új verseskötete A művésznek nincs szüksége mértékrendszerre, koordinátákra, ezek nélkül is be tud hatolni az atomok világába, s onnan egy szökelléssel végtelenbe képes lendülni, övé a határok és a határtalan, ölelésével átfoghatja mindkettőt, s egyetlen villanással rávilágíthat titkaira, összefüggéseire. A művész, a költő, éppen ezért soha nem elégedhet meg azzal, hogy a világot egyetlen nézőpontból szemlélje: ha valamely történésről beszél, szavai mögül ki kell tűnnie az események okának, s ha valamit megállapít, abban benne kell lennie minden következménynek. Tükör és tűz, egyszerre, gyújt és lobog, s lángjai fényét visszavetíti a napba, ahonnan hevét nyerte. Rónay Györgynek még egyetlen verseskötete sem tárta fel olyan határozottsággal a költő kozmikus jelenlétét, mint a most közreadott „Tükör és tűz” című gyűjtemény. A kötet versei összeállításukban időrendi sort mutatnak ugyan, de maguk a költemények időfelettiek. A végtelenhez, az öröktől fogva levő Teremtőhöz és Fenntartóhoz kötődnek ugyanis, hozzá vezetnek bennünket, vele lépünk kapcsolatra általuk. A „Szarvasok pusztulása” a háborút megelőző évek s a rettenet napjainak sötét árnyait vetíti elénk, míg „A trójai lányka” soraiból a pusztulás és a gyász komor, lefelé fordított fáklyája lobog. A „Fényben élni” és az „Ars poetica” a szépség vágyának és a szomorú megértésnek ikrei, míg az „Odysseus”-ban a költő útiélményei kapnak helyet. A „Bizony mondom” életképei szinte bevezetőül szolgálnak a „Szárszó” idillikus csendjéhez, ahová az életbe és utazásokba fáradt vándor pihenni tér, hogy derűs nyugalmat szüreteljen magának a balatoni őszről ... Íme az időrend. Ám az egészet két külön, fejezeten kívüli költemény öleli egybe, a címadó „Tükör és tűz” és az „Yggdrazill”, az északi mitológia életfája. Rónay épp lapunk hasábjain állapította meg egyszer, nincs külön katolikus költészet, irodalom. Csupán írók és költők vannak , akik katolikusok, s akik világnézetüknek megfelelő szellemben alkotnak. Nos, Rónay következetesen hű saját megállapításához. Vallásos ihletésű versei sem sorolhatók a „vallási líra” közismert költeményei közé. Nem agitatív jellegűek, hiteles költői vallomások. Éppen ez a szándéktalan őszinteség teszi őket meggyőzőkké, ez nyújt feledhetetlen élményt az olvasónak. Külön köszönet illeti a „Szépirodalmi Könyvkiadó”-t nem csupán a kötet reprezentatív kiállításáért, hanem főleg azért a nemes gesztusért, hogy lehetővé tette ezeknek a vallomásoknak megjelenését. Az egyetemes magyar irodalom gazdagodott általuk, színben és súlyban egyaránt. ___________ B. L. Nappalai a nomádoké, éjszakái Istené A kontemplatív életmód és az evangéliumi tanúságtétel nem mindennapi módját gyakorolja Dengui asszomptionista atya, a Szahara legszegényebb nomádjai, a tuaregek közé vonult remeteségbe. Ruházata, táplálkozása, életformája teljesen azonos a legszegényebb sivataglakókéval. A tuaregek kezdetben bizalmatlanul figyelték őt, de aztán barátságot kötöttek vele. Tudják, hogy a magányos remete mindenkor szívesen fogadja őket, mindenben szolgálatukra áll, ügyes-bajos dolgaikban ellátja őket jótanáccsal, anélkül, hogy bármit is kívánna vagy kérne tőlük Amint főpásztora, Berlier naimeyi püspök elmondotta, Dengui atya vállalkozása nem missziós „fogás”, hanem kísérlet, amely a kontemplatív élet afrikai formáit keresi. A kontemplatív élet európai formáit ugyanis nem lehet áttelepíteni Afrikába. A tuaregek napközben elüldögélnek körülötte, alkonyatkor azonban a következő megjegyzéssel vonulnakvissza tőle: — Dengui, tudjuk, hogy napközben a mienk vagy, éjszakáid azonban az Istené. A Születés ünnepének születése Keresztény őseink a Római Birodalomban az első kétszázötven évet meglehetősen nehéz körülmények között élték át. Helyesen nevezik ezt az ókort jelképesen a „katakombák korának”, nem mintha mindig és mindenütt ezekben a földalatti temetkezőhelyeken gyűltek volna össze — Rómában mindenesetre ott Valóban a rejtőzködés kora volt ez a korszak és ez teszi érthetővé, miért nincs meg a nyoma sem abban az időben Jézus születése ünnepének. Különösnek találhatjuk ugyan, de mégis tény: az ókeresztények nem jegyezték föl isteni alarkítónknak születési dátumát, sem az esztendőt, sem a kalendáriumi napot. Mi volt ennek az oka? Kétségtelenül az ókori keresztényeknek ún. „eszkatologikus” beállítottsága: minél közelebb éltek az első időkhöz, annál inkább a világ vége, Krisztus második eljövetele töltötte el minden gondolatukat, így a történelmi dátumok iránt semmi érzékük nem volt. Emellett nem szabad azt sem feledni, mivel a nemlétező pogány istenek születését a pogány rómaiak és görögök megünnepelték, egyenesen illetlennek tartották volna Jézus tényleg megtörtént születését megülni. Egy szent kivételével (Keresztelő Szent János) a szentek „natalisa", születésnapja a mai napig a halál napja, mert ekkor jutottak Isten birodalmába, így természetesen Jézust is megünnepelték: halála és vele egybekapcsolva, feltámadása volt egyetlen ünnepük a vasárnapokon kívül. De ez nem akadályozott meg néhány egyházi írót, hogy Jézus születése napját számítgassa. Mindez azonban merőben misztikus módon történt Az ókori vallástörténet egyik legnagyobb kutatója, Franz Cumont mondta, hogy ha a negyedik században a világ nem lett volna kereszténnyé, akkor mitracista, jobban mondva Nap-vallás követő lett volna. Egy-isten-hit volt ez is és éppen Rómában nagyon népszerűvé vált a „legyőzhetetlen nap" születésnapja, a téli napfordulat, amikor a napok legrövidebbek, de kezdenek újra hosszabbodni. Ez a nap az ókori számítás szerint december 25-én volt. Ebben a korban és még a következő V. században is, a keresztény vezetők, pápák és püspökök, sokszor figyelmeztetik híveiket, hogy ne vegyenek részt a pogány ünnepléseken. Nagy Szent Leó pápa karácsony napján még 450 körül is említi, hogy vannak keresztények, akik ennek a napnak reggelén, mikor a Szent Péter bazilikába sietnek istentiszteletre, megállnak a bazilika kapujában és kelet felé fordulva meghajolnak a fényes korong tiszteletére. Azt is mondja, hogy ezt a napot Rómában az egyszerű nép még gyakran „az új nap ünnepének” nevezi. Pedig azóta már körülbelül százhúsz év telt el, hogy a birodalomban, először Rómában, bevezették ezen a napon, december 25-én. Krisztus születésének ünnepét, az Igazság napjának fölkeltét. Ezt nagy valószínűséggel állíthatják a mai kutatók, meglehetősen egyhangúan. Az ekkor keletkező egyházi esztendőt egy évezreden át karácsony ünnepétől kezdve számítják, nem január elsejétől. Ennek a szokásnak első nyoma már Kr. u. 335— 336 között megtalálható a Filokalus-féle naptárban, amely a római pápák halálozási dátumát közölte az utolsó száz évből (254—335). Ebben még bent van Szilveszter pápa, aki 335-ben halt meg, deminel már Márk pápa, aki 336- ban halt meg. Filokalus, a naptár szerkesztője, ezt a jegyzéket találta és másolta le, annyira hűen, hogy ő maga mikor ezt kronológiai művébe belevette az Úr 354-ik esztendejében, az azóta elhalt két pápát nem a jegyzékbe dolgozta bele, hanem csak hozzáfüggesztette a végéhez. Szerencsénkre, mert így világos, hogy az első listát, amely már a karácsonyt, mint évkezdő dátumot föltételezi, valóban 335—336 között kellett írni. Akkor tehát nagy valószínűség szerint már megvolt Jézus születésének ünnepe Rómában. 354-ben ellenben kétségtelen biztossággal, mert a krónikás Filokalus dec. 25-én ki is jelenti Jézus betlehemi születését. A század második felében a születés dec. 25-i ünnepe minden rendelkezés nélkül , ami akkoriban nem is volt szokásos elterjedt az egész Római Birodalomban, csupán Palesztina tartottta meg konzervativizmusból január 6-át Jézus születése ünnepének. Radó Polikárp LÁTTUK — BARCSAY JENŐ FESTŐMŰVÉSZ alkotóművészetéről ad átfogó képet az Ernst Múzeum terüleiben rendezett nagyszabású kiállítás. A mai korszellemet tükrözi B Barcsay építőjellegű sík-ábrázolása. Forrongó és nyugtalan a mostani életritmus, keres, hajszol, vár valami nyugvópontot, ahol a sokféle szétágazó, zilált és békétlen gondolat, érzés és vágy harmonikusan kiteljesedik egy határozott igenben. Barcsay festészete kezdettől fogva magas esztétikai igényt támaszt szerkezetének egyensúlyával, akkor is, amikor a mondanivaló tisztasága és ereje még csak kialakulóban. Legfrissebb művein szembeszökő a megtalált és boldogan közölt lelemény: a forma, a tér és a kompozíció olyan elválaszthatatlanul összeforrt egysége, amely nemcsak az érzékelhető valóságot fejezi ki, hanem serkentőleg hat a kortárs eligazodására is, hogyan mérlegelje a saját énje és a külvilág viszonyát. A komor feketefehér tömörítést fellazító üde, vöröses, vidám színei is hangsúlyozzák stílusának szerencsés fordulatát. (H. G.) MARC CHAGALL-RÓL, az orosz származású, Franciaországban élő festőművészről jelent meg nemrégiben kis, illusztrált kötet a Corvina kiadónál; szövegét Dávid Katalin művészettörténész írta. A tanulmány megrajzolja a 78 esztendős mesternek, a modern képzőművészet egyik vezető alakjának pályafutását és reprodukcióban közli a legjelentősebb Chagall-kompozíciókat, amelyeket dús költői képzelet és érzelemgazdagság jellemez. Dávid Katalin megemlékezik az idős mesternek a nagy katolikus gondolkodóval, Jacques Maritain-nel való barátságáról is. A Maritain-házassárral való szoros kapcsolat is közrejátszott abban, hogy Chagall — az ószövetségi témák (Ábrahám megvendégeli a három angyalt, Dávid király) után — Krisztus alakja felé fordult, és — több változatban is — megfestette a Megváltó kereszthalálát. A magyar művészeti Irodalom örvendetes eseménye a 20 000 néhányban kiadott Chagallmonográfia, amely megismertet bennünket avval a nagyszerű alkotóval, aki a művészetről vallott felfogását e szavakkal fogalmazta meg. ..A festészet éppen újrv, mint a költészet része az isteninek.'* SANZON a címe annak a magyar dokumentumfilmnek, amely Sceler elterjedt dalára mora lett a sok virág?) készült. A dalt Paola Irén énekli, sőt kíséri a HALLOTTUK kamera is a belvárosi kirakatok közt, a mai békés valóság képei közé idézve a háború, a pusztítás borzalmait, menetelő katonákat és fehér sírkeresztek sorát. Szép és lírai, helyenkint megrázó, amit a képek a dal szövegéhez adni tudnak, s melegség önti el szívünket, mikor az újra lüktető életet az utolsó képsorok Budapest városképével, a Várból, az Erzsébet híddal adják vissza, melyek hoszszú időn át a háború fájdalmas sebhelyei voltak. A dal, az előadás szinte szürke, eszköztelen, mintha azt akarná adni csupán, ami a háború köztünk élő áldozatainak szívében él. Ez a tompa hang, ez a fakó kis fintorokba ránduló hétköznapi arc ugyanakkor azt is jelenti, hogy a mából nézve olyan hihetetlen, értelmét vesztett a háborús őrjöngés, hogy már csak így, hitetlenkedve tudunk visszaérezni rá. (Ser— öt világvallás — filmen Érdekes feladatra vállalkozott az osztrák televízió. A vallási és kulturális témájú dokumentumfilmgyártás több kiváló szakembere néhány részes TV-filmet készít, mely az öt legnagyobb világvallást kívánja bemutatni a televízió nézőinek. Az öt vallás: a kereszténység, az iszlám, a buddhizmus, a hinduizmus, a sintoizmus. A film —, mint alkotói mondják — azt kísérli meg, hogy megtalálja az egyes vallásokban Isten fogalmát, elsősorban történeti szempontból. Ennek megvilágításában próbálja meghatározni, milyen helyet foglal el Isten a XX. században a mai ember tudatában. Az egyes részletek az adott vallásokat legteljesebben képviselő országokban készülnek majd. A vállalkozás König bíboros pártfogásával és támogatásával indult meg. Ííj£míed , I