Új Ember, 1967 (23. évfolyam, 1-53. szám)
1967-09-17 / 38. szám
Készpénzzel bérmentesítve Bp. 72. sz. postahivatalnál xyetv.kirányvtár „Imi a madár se jár” Ezt a címet adták Carlo Levi dél-olaszországi dokumentumregénye magyar fordításának. A magyar cím azonban az eredetihez képest rosszul sikerült. Mesék világát idéző hangulatával éppen az író mondanivalójának a lényegét ködösíti el, azt a bátor és megdöbbentő kritikát, amely szerint a keresztényeknek egyetemleges felelősséget kell érezniük a délolaszországi szociális helyzetért. A könyv eredeti címe ugyanis így szól: „Cristo si e fermato a Eboli” Vagyis: „Krisztus csak Eboliig jutott el.” Az olasz címből mindenki azonnal érti, hogy itt a történelemben tovább élő Krisztusról, az egyházról, a kereszténységről van szó. Carlo Levi könyve nem mai alkotás, még 1943— 1944-ben íródott. A regény cselekménye a második világháború előtt történik, s azóta — ha nem is mindenben — sokat változott a dél-olaszországi helyzet is. Mindenképpen időszerű azonban és ma is megdöbbentő a regény címe és az első fejezetben kifejtett világos magyarázata: Krisztus, azaz a kereszténység, nem jutott tovább a salernói öböl déli részénél. Ebolin túl úgy élnek az emberek, mintha pogányok lennének, erre a földre „Krisztus nem hatolt be.” Első pillanatban talán nagyon kényelmetlennek érezzük ezt a kritikát. De érzékenykedés és elutasítás helyett inkább örüljünk ennek a bírálatnak és tartsunk lelkiismeretvizsgálatot: ha a kívülállók ilyen komolyan veszik hitünk gyakorlati megvalósítását, nekünk magunknak mennyire komolyan kell vennünk?! Következetesen: mindenhol, mindenkor és mindenben. Szándékban, törekvésben, odaadásban és cselekvésben. Elgondolkoztató adatokat közölt nemrég az egyik külföldi vallásszociológiai intézet. Megkérdeztek amerikai katolikus hívőket: elfogadják-e az egyház tanítását akkor is, ha a négerek egyenlő emberi jogairól van szó? Sokan nemmel válaszoltak. És ha a vietnami háborúról van szó? Hány lélekben gyullad ki Krisztus szeretete előtt a „stop”lámpa? És ha más, egyéni „kényes” dolgokra vonatkoznak ezek a kérdések? Sokszor valahol a felszínen megreked bennünk a vallásosság, a kereszténység. Különösen a hit évében többször kell gondolnunk rá: a hit nemcsak értelmű meghódolást jelent, hanem a krisztusi élet gyakorlatának vállalását is. Nincs igazi hite annak, aki csak eszével ismeri Istent, a mindennapi gyakorlati következtetésekben azonban sorompókat állít eléje: eddig, és ne tovább! Csanád Béla A pápának vesegyulladása van Róma, szeptember 7. VI. Pál pápa, aki szeptember 26.-án tölti be 70. életévét, orvosai tanácsára néhány napos teljes pihenésre szorul. Betegsége nem új keletű, a túlzott megerőltetés legutóbb ismét fellobbantotta. Diagnózisa: gasztroenteritisz. Már januárban ideiglenesen le kellett mondania a kihallgatásokat. VI. Pál pápa most ágyban fekvő beteg, könnyebb láza van és erős gyomortáji fájdalmakra panaszkodik. Az előző értesüléssel ellenkezőleg, a pápa nem tudta megtartani a múlt szerdai általános audienciát sem. Kénytelen volt ezenkívül lemondani Kisboldogasszony-nap (Mária születésnapja) alkalmából szeptember 8.-ára bejelentett látogatását is a Róma mellett genazzanoi Máriaszentélyben. Róma, szept. 9. Mario Fontanának, VI. Pál pápa kezelőorvosának véleménye szerint, a pápának kezdődő vesegyulladása van. Állapota egyébként kielégítő, de még pihenésre szorul. A Szentatya a betegség értékeléséről A Szentatya utolsó castelgandolfói kihallgatásán — megbetegedése előtt — felhasználva az alkalmat, hogy a zarándokok közt ott volt a „Szenvedés apostolsága” mozgalom tagjainak egy csoportja is, arról beszélt, hogy milyen szerepet tölt be az ember életében a fájdalom. Azzal kezdte elmélkedését, hogy szeretné üdvözölni és megáldani mindazokat, akik fizikailag vagy erkölcsileg szenvednek, a betegség, a gyengeség, szegénység és elhagyatottság terheit hordozzák, de azokat is, akik segítséget nyújtanak nekik. Mindegyiküknek szeretné megismételni Jézus szavát: „Ne sírj!” — A fájdalomról szóló keresztény tanítás valóságos enciklopédia — folytatta a pápa. — Betölti az ember életét, áthatja a megváltás történetét, behatol az aszkézisbe és misztikába, hozzákapcsolódik az ember örök rendeltetéséhez. A szenvedés problémáját a misztikus testről szóló tanítás világítja meg. Krisztus misztikus testében egyetlen lélek sincs feledésre kárhoztatva, nem haszontalan. Mindenkinek megvan a maga szerepe, amiben pótolhatatlan s amit be kell töltenie. Mindenkinek megvan a maga hivatása, amely összefonódik a misztikus test többi tagjainak hivatásával. Vigasztaló igazságok ezek azok számára, akik szenvednek: egyetlen tag sem szenved egyedül. Senki szenvedése nem hiábavaló. Aki Krisztussal együtt szenved, együtt munkálkodik a Krisztus által kimunkált megváltásban, ahogyan Szent Pál ragyogó teológiája tanítja: „... testemben kiegészítem azt, ami még hiányzik Krisztus szenvedéséből, Testének, az Egyháznak javára.” (Kol. 1. 24.) — Mindenesetre — állapította meg a Szentatya — a szenvedés e végső értékelésének két feltétele van: az elfogadás, és a felajánlás. A szenvedést a hit távlataiból kell átelmélkedni és megmagyarázni. Bármennyire is ellentétben állanak a belőle fakadó felszabadító igazságok az élet naturalista felfogásával, könynyebbséget nyújtanak azoknak, akik a szenvedés kegyetlen valóságát érzik és viselik. A szenvedésről szóló keresztény tanítás mélységes örömmel tölti el a lelket. Nagyon jól tudják ezt azok, akik Krisztussal együtt viselik szenvedéseiket. A keresztény hősiesség belső izzásában elmélkedhetik át az apostol szavát: „Vigasztalás tölt el, s minden bajom közt is túlárad bennem az öröm.” (2. Kor. 7, 4.) Új horvát nyelvű szentírás-fordutás készül A „Stvarnost” zágrábi könyvkiadó azt tervezi, hogy karácsonyra kiad egy új horvát nyelvű szentírást. A szentírást bibliaszakértők fordítják horvátra, majd ismert horvát írók — legtöbbjük a kommunista írószövetség tagja — nyelvi és stilisztikai szempontból átdolgozzák a fordítást. A végleges kinyomatás előtt, a fordítást egy katolikus bibliaszakértőkből álló bizottság még egyszer átvizsgálja. A jól megszervezett együttműködésnek köszönhető, hogy az új horvát nyelvű szentírás első íveit már nyomdába adhatták. Itt említjük meg, hogy az amerikai bibliatársaság váratlan nagy sikert aratott az Újszövetség zsebkönyvként kiadott fordításával. A bibliatársaság a könyv megjelenésének első évében csak egymillió példány eladására számított. Ezzel szemben 9 hónap után, már több mint négymillió példány kelt el Saád Béla előadása Bécsben Az osztrák rádió székházában szeptember 20—23. között nemzetközi konferenciát tartanak európai rádiószerkesztők részvételével ezzel a címmel: „Egyházi rádió (Kirchenfunk) kelet és nyugat között.” Az első napon Stephan László püspök megnyitója után dr. René Marcié, a salzburgi egyetem rektora „Ausztria helye a világban” címmel, Saád Béla, lapunk felelős szerkesztője , Kirchenfunk és a szocialista országok katolikusai” címmel tart előadást. A további napokon: Varsóból Witold Jankowski főszerkesztő, Zágrábból Wladimir Pavlinic, Prágából Wladimir Olexa előadásai hangzanak el. Az első előadásokat vita követi. A konferencia tagjait fogadja St. Pöltenben Zak megyéspüspök, Bécsben pedig az utolsó nap König bíboros ad vitával egybekötött fogadást ■BBBEBfl A katolikus múlt öröksége Az Egyházak Világtanácsának heraklioni ülésezése aug. 26-án ünnepélyes záró istentisztelettel ért véget. A Kathpress jelentése szerint a záróüléseken, miközben előkészítették a jövő évi uppsalai találkozót, behatóan foglalkoztak a Rómával való párbeszéd és együttműködés módozataival. Lukas Vischer előadásában hangsúlyozta, hogy az 1965. évi erigyi határozatokkal és Bea bíboros genfi látogatásával bevezetett és a Rómával való együttműködésre törekvő kapcsolatokat tovább kell fejleszteni. Az Egyházak Világtanácsának plénuma az indítványt elfogadta és véghatározatában az éhség és a fajgyűlölet elleni küzdelemben a katolikus egyházzal való öszszefogást határozta el. Az 1968. éviuppsalai tanácskozást a „Megújul a föld” vezéreszméjének hangsúlyozásával tartják meg és 12—15 katolikus megfigyelőre számítanak. A tárgysorozatra „Az egyház katolicitása” című vitatémát is felvetették, hiszen az egyházak felekezeti szétszaggatottsága ellenére is a tökéletes katolicitás az ökumenikus végcél. Az ortodox delegátusok azonban aggályukat fejezték ki ezzel a fogalmazással szemben, mert szerintük a katolicitás egy bizonyos szent egyháznak az ismertetőjele és így a katolicitás egyedül az egyházak öszszesítése folyamán nem érhető el. Az új-delhi kongresszus óta, amikor is az ortodox egyházak sorozatos kapcsolódása folytán a keleti egyházak szerepe rendkívüli módon megnőtt a Világtanácsban, figyelemre méltó eseménynek kell tekinteni egy görög teológus, Nikolaosz Niziotisz főtitkárhelyettesi megválasztását. Az ortodox egyházak pozíciójának eme megerősödése a jelek szerint gyümölcsözően fog a Rómával való viszony fejlődésében közrehatni, hiszen a kereszténység első évezredének katolikus örökségében a nyugati és a keleti egyház egyformán részes. A római Pápai Magyar Intézet idei ösztöndíjasai A Magyar Püspöki Kar az Állami Egyházügyi Hivatal hozzájárulásával az 1967/68. egyetemi évre a következő ösztöndíjasokat küldte ki Rómába, a Pápai Magyar Intézetbe: 1. Tanulmányainak folytatására: Leányfalusi Vilmos, a kalocsai egyházmegyéből, egyházzenei tanulmányokra, Dankó László, a Csanádi egyházmegyéből, erkölcstudományi tanulmányok folytatására, Keresztes Szilárd, a hajdúdorogi gör. kat. egyházmegyéből, a keleti szertartás és egyházzenei tanulmányok folytatására. II. Új ösztöndíjasok: Tarjányi Béla, a kalocsai főegyházmegyéből, biblikus tanulmányokra, Diós István, a győri egyházmegyéből, erkölcstudományi tanulmányokra, Szalai János, a pécsi egyházmegyéből, dogmatikai tanulmányokra, Rőtfalusi Tibor, a székesfehérvári egyházmegyéből, egyházjogi tanulmányokra, Pataki László, a szombathelyi egyházmegyéből, archivisztikai tanulmányokra. Itt jelentjük meg, hogy dr. Zemplén György rektor nyári szabadságát befejezve, visszautazott Rómába. (M. K.). Katolikus hetilap 1967 szeptember 17. XXII. évfolyam, 38. szám Dell’Acqua bíboros gazdálkodásáról és Szentszék pénzügyi , egyházi pompáról A „Populorum Progressio” tanulmányi hét befejezése előtt Dell’Acqua bíboros, a vatikáni államtitkárság volt substititusa sajtókonferenciát tartott. A konferencián az újságírók, többek között, a Szentszék pénzügyeivel és az egyházi „pompával” kapcsolatban is feltettek kérdéseket. A bíboros válaszában kijelentette, hogy véleménye szerint a Szentszék pénzügyeinek adminisztrációjában egy bizonyos szintézist kell megteremteni: meghagyni a különböző szervek széles körű autonómiáját, ugyanakkor egybehangolni működésüket és gondoskodni ellenőrzésükről és felügyeletükről. Az újságok néha fantasztikus számadatokat közölnek a Szentszék vagyonáról és pénzforrásairól — mondotta —. Ezek sokkal szerényebbek, mintsem általában hiszik. A Kúria prelátusainak néha ugyancsak törni kell a fejüket, hogy „kijöjjenek a pénzükből”. Bevallotta a bíboros, nemegyszer nagyon szeretett volna engedélyt kapni arra, hogy számadatokat közöljön a Vatikán pénzforrásairól, mert azok megcáfoltak volna bizonyos „legendákat”. A Szentszék súlyos pénzügyi nehézségek között találná magát, ha megszűnnék az egyházmegyék támogatása, amely a Péter-fillé írek, a hívek nagylelkűsége révén érkezik hozzá. Dell’Acqua bíboros semmiféle nehézséget nem lát abban, hogy a Szentszék költségvetését nyilvánosságra hozzák. A döntés természetesen a Szentatyától függ. Az újságírók feltették a kérdést: nem kellene-e mérsékelni a pompát az egyházban. A bíboros azt felelte: különbséget kell tenni. Más a „liturgia pompája”, a tisztelet, amelyet az ember az Isten dicsőségének ad meg, és ismét más az „egyház embereinek pompája”, amely öltözetükben és életmódjukban nyilvánul meg. Ezeket hozzá kell alkalmazni a korhoz és a környezethez, amelyben élnek. Mgr. Dell’ Acqua Borromei Szent Károly példájának követését ajánlja, aki rendkívül szerény, szinte szegényes volt személyes megjelenésében, a liturgia méltóságának és szépségének fokozása szempontjából azonban megkívánta a díszes öltözeteket és a templom díszítését. Ez idő szerint különben egy bizottság a pápai szertartásrend újabb módosításait, leegyszerűsítését készíti elő. A pávatollas legyezőket és a baldachinokat már eltörölték. Rövidesen újabb egyszerűsítéseket vezetnek be. Magyar szakértő a nemkeresztények titkárságán A Franz König bíboros veze- Szennay Andrást, a Központi tése alatt álló „Nemhivők Tit- Hittudományi Akadémia prokársága”, mely az újjászerve- fesszorát delegálta a titkárságtett vatikáni hivatalok közé hoz magyar szakértőként. Az nyert besorolást, szakértő erről szóló kinevező iratot munkatársakat kért a világ- Hamvas András kalocsai érsek egyház minden püspöki kara- már meg is küldte Szennaytól. A Magyar Püspöki Kar Andrásnak. (M. K.). Váradi Béla tartományfőnök: A ferencesek nagy káptalanjáról Lapunk szeptember 3-i számában rövid beszámolót közöltünk a ferencesek Assisiben megtartott nagykáptalanjáról. A bécsi katolikus hírszolgálati iroda (Kathpress) — ahonnan a tudósítást átvettük — nyilván félreértés alapján közölte, hogy a nagykáptalanon a ferencesek harmadrendje, valamint a konventuális rendek (minoriták, klarisszák) is hivatalosan képviseltették magukat. A félreértésre Váradi Béla ferences tartományfőnök hívta fel figyelmünket, tájékoztatva, hogy a nagykáptalanon csupán maga a 27 000 tagot számláló ferences rend 85 rendtartományának képviselői vettek részt , mégpedig nyelvterületek szerint 20 angol, 21 francia, 24 latin-amerikai, 19 német, 38 olasz, 18 spanyol, 23 magyar és szláv, összesen 163-an. Ugyancsak kiegészítésre szorul a külföldi hírforrásoknak az az észrevétele is, hogy a nagykáptalan legfontosabb kérdése a szegénység szentferenci értelmében való gyakorlásának mai módja volt. Váradi Béla tartományfőnök ehhez azt fűzi, hogy a ferences rend apostoli rend; nincs sajátos, külön tevékenységi területe, hanem az apostolkodás minden lehető formáját gyakorolja az egyház mindenkori szükséglete szerint, most a zsinat által meghirdetett szolgálat szellemében. A lelki függetlenség érdekében a nagykáptalan továbbra is fenntartja a teljes szegénység elvét — tehát sem az egyén, sem a rendi közösség nem birtokolhat —, az egyes országok törvényei szerint azonban használhatja a neki juttatott javakat intézményei fenntartására, de ezt is a szegénység szellemében. Ennél is jelentősebbek voltak azonban a rendi szervezetet érintő kérdések. Az például, hogy a rend szervezetében tovább fejlődik a decentralizáció. A rendi központi kormányzat csak a legszükségesebb irányítást tartja fenn magának, ugyanakkor a rendtartományoknak messzemenő rendelkezési jogot biztosít. Újabb lépést jelentenek azok a döntések is, hogy a nagykáptalanon az 500 rendtagnál többel rendelkező provinciák a tartományfőnökön kívül még egy rendtaggal képviseltetik magukat, az ezres létszámnál nagyobbak pedig két rendtaggal. A püspöki szinódus mintájára egy rendi konzíliumot (tanácsot) hoznak létre, amelybe minden nyelvterület két-két vezetőt küld és a tanács a központi rendi vezetőséggel együtt évenként ülésezik, míg a nagykáptalan csak hatévenként. Ugyanilyen tanácsot létesíthetnek maguk a provinciák is, ahol a tartományi káptalan ezt jónak látja. A magyar tartományfőnök megjegyezte még azt is, hogy a nagykáptalan által megszavazott határozatok hat éves kipróbálásra szólnak és csupán a hat év eltelte után öszszeülő nagykáptalan végzi el majd rajtuk a végső simításokat