Új Ember, 1970 (26. évfolyam, 1226-1277. szám)

1970-10-18 / 1267. szám

Missziós vasárnapra: Imádkozzunk a missziókért Az utóbbi években igen örvendetesen fejlődött az egyház Afrikában. 1960-ban 23 millió katolikust számláltak az afrikai missziók, 10 év múlva 31 milliót. A határozott számbeli fejlődés azonban rengeteg nehézséget is jelent. Az afrikai püspököknek még mindig csak egyharmada afrikai (330 püspökből 110). A fiatal, önállósodott egyházmegyékben máris „európai” problémák jelentkeznek. Megrázóan ecseteli ezeket egy kelet-afrikai püspök 1970. újévi pásztorlevele: „Egyházmegyénk 165 ezer megkeresztelt katolikust számlál. De hol vannak ezek ? Rendszeres szentségi életet mindössze 16 ezer hivő él.. Honnét származnak ezek a gondok, bajok? Kétségkívül, állandó nehézség forrása a túlnyomóan pogány környezet és szokások hatása. Ez a hatás az első keresztény generációban a személyes odaadás és élmény erejét a legtöbbször nem tudja felülmúlni, de a második generációban már igen erős kísértésként jelentkezik. A legnagyobb gondot azonban a paphiány okozza. Kereken 13 ezer idegen missziós pap és 2500 afrikai származású lelkipásztor látja el a 31 millió katolikust, számtalan miszsziós feladattal megterhelve, (Afrika összlakossága 310 millió). Sajnos, a külföldi missziós hivatások száma is egyre csökken. Zoungrana kardinális Kampalában az 1969. júliusi pánafrikai püspöki konferencián azt jelentette: „Az európai missziós utánpótlás — öszszevetve az 1960—65. évekkel — a felére csökkent”. Segítene a problémán, ha az egyre jobban önállósodó afrikai egyházak sok saját hivatással rendelkeznének. Az afrikai hivatások száma azonban — a kezdeti fellendülés után — egykét év óta aggasztóan csökken. (Pl. Kinshasa-Kongó egyháza, amely 6,7 millió katolikust számlál. 46 egyházmegyéből csak 120 szeminaristát tudott toborozni. A kameruni Yaoundé érsekség 1950-ben 234 ezer katolikust és 30 szeminaristát tartott nyilván, 15 évvel később 337 ezer katolikust és csak 15 szeminaristát.) A paphiány miatt, a legjobb akarattal sem tud sok hívő szentmisére eljutni. Mindehhez jönnek az anyagi gondok. A növekvő egyház mindig több épületet, intézményt igényel. Csak kevés papnak tudnak fix fizetést biztosítani, a legtöbb püspök ugyanis nincs olyan helyzetben, hogy rendszeresen fizesse papjait. A paphiány növeli a veszélyt, hogy a megkereszteltek egyre nagyobb része csak névleges kereszténnyé válik. Ezeket a gondokat és nehézségeket foglalta össze Theo van Asten, a legfontosabb afrikai missziós rend, a Fehér Atyák generális főnöke, amikor azt mondotta: „Abban a dilemmában vagyunk, hogy mindinkább csökken a missziók száma, ugyanakkor az afrikai püspökök erőteljesen egyre több személyi segítséget követelnek. A munkánk egyre növekszik, a kérés pedig mindig sürgetőbb”. Nem csoda, ha az 1970. augusztusi pánafrikai püspöki synodus segélykiáltással fordult a gazdagabb egyházakhoz! segítsék Afrikát, támogassák az Afrikai egyházakat s főleg küldjenek több szolgáló misszionáriust. Imádkozzunk többet a miszsziókért! Az egyház minden tagja felelős — kisebb-nagyobb mértékben — az egész egyházért A missziókért is! (Josef Brunner, missziós fehér atya jelentése alapján) Csanád Béla SZENT ISTVÁN-MISE ESZTERGOMBAN 171 magyar ordináriumot, a Szent István-misét énekelte az esztergomi Bazilikában október 4-én, vasárnap este Tardy László vezényletével az egyházzenészekből álló „Schola Cantorum” kamarakórus. Az új miseordinárium a magyar népzenei kincsből és a gregorián stílusból forrásozik. A szentmise után rövid egyházzenei áhítat keretében elhangzott az Ó-magyar Mária-siralom, Jeremiás siralmai a Thuróczi-kódex alapján. Bach Eszdúr triószonátája, Olivier Messiaen: La Nativité sorozatának néhány darabja, és egy székely-csángó Őrangyala. A rendkívül nívós egyházzenei műsor a Szent Istvánév szép eseménye volt Esztergomban. Dogmatika — dióhéjban 41. Feltámadás — örök élet Keresztény hitünk leghihetetlenebb tétele sokak szemében ez a tanítás: Krisztus második eljövetelére minden ember saját testében föltámad. — Nehezen tudjuk elgondolni, hogyan lesz lehetséges a léleknek ugyanazt a testet újra emberré formálnia, amely a halál után fölbomlott, sőt más élők vagy emberek testébe — esetleg egymás után többször is — beépült. Temetőink kapuján mégis ott a felirat: „Feltámadunk!” — és a Hiszekegyben is naponta mondjuk: „Hiszek a test feltámadásában!” „Alapvető igazság a holtak föltámadása.” (Hb. 6, 2.) „Ha bennetek van annak lelke, aki feltámasztotta Jézust halottaiból... életre kelti a ti halandó testeteket is a bennetek lakó lelke által." (Róm. 8, 11.) „Ha a halottak nem támadnak föl, akkor Krisztus sem támadt föl. Ha pedig Krisztus nem támadt föl, semmit sem ér a ti hitetek.. (I. Kor. 15, 16—17.) Nézzünk szembe a problémával: ésszerű-e az a hit, hogy minden ember a saját testében támad föl...? Szent Pál is felvetette a kérdést: a holtak „milyen testtel jönnek majd elő?” (I. Kor. 15, 35). És feleletében megjelöli a megoldás útját is: „Amit vetsz, nem a növény, mely csak azután fejlődik, hanem a puszta mag, például a búzaszem vagy más egyéb. Isten pedig testet ad neki tetszése szerint, mégpedig minden magnak a neki megfelelő testet.” (uo. 37—38. v.) Az apostol hasonlatából kitűnik, hogy valami egészen kicsiny dolog, „mag” is elegendő ahhoz, hogy az élő test egyediségét meghatározza. A modern biológia ennél még többet is mond: a magnál kisebb valami, egyetlen molekula is alkalmas arra, hogy egy akármilyen nagy test egyedi „tervét” magában hordozza: gondoljunk a DNS és RNS elméletére. — Nincs tehát semmifé elvi akadálya annak, hogy minden ember egykor a saját testében támadjon fel. — Sőt tovább is fejleszthetjük a hasonlatot: a modern genetika tanítja, hogy az utódokban az összes elődök valamiféle tulajdonsághordozója megtalálható. Feltételezhetjük tehát, hogy minden egyszer már élt emberből megmarad a feltámadásig egy stabil molekula, valamilyen nem élő „terv”, amelynek alapján Isten különleges beavatkozásának a hatására felépülhet az egyedi emberi test. Hitünk szerint azonban az új testben az ember már örökké él, vagy a mennyországban vagy a pokolban. Ismereteink szerint azonban a mai anyagi test semmiképpen sem alkalmas arra, hogy egy örökké élő szervezet hordozója legyen: előbb-utóbb felbomlik, szétsugárzik, nem elég stabil. — Ezért tanítja a teológia, hogy a feltámadt új testnek — bár az is valóságosan anyagi lesz — valamiképpen más tulajdonságai lesznek, mint a mainak. Krisztus feltámadt testéhez lesz hasonló: minden testi szenvedésre képtelen lesz, könnyen mozog, áthatolhat más testeken, nem lesz szüksége táplálékra stb. A feltámadottak között nem lesz fiatal és öreg, szegény és gazdag, egészséges és beteg ... Mindegyikben valóra válik az a program, amelyet Isten eredetileg elgondolt az emberről, s tökéletesen megvalósul az a terv is, amely az embereket egyediesítő „magban” — DNS- molekulában — van elrejtve. A feltámadás és az örök élet hite Krisztus biztos tanítása; — az egyik legfontosabb tétel, amely az embert kereszténnyé teszi. Ha nem hinnénk, „ha csak ebben az életben reménykednénk Krisztusban, szánalomra méltóbbak lennénk minden embernél” (I Kor. 15, 10). B. A. Tanácsolt ünnepek A vasárnapok megünneplését isteni törvény parancsolja a keresztényeknek. Az Anyaszentegyház — Istentől nyert hatalmánál fogva — más napok megünneplését is előírhatja. Ezeket a napokat, amikor a szentmisén való részvétel kötelező, parancsolt vagy kötelező ünnepeknek nevezzük. Mivel ezek megülését az Anyaszentegyház rendelte el, az egyháznak joga van ezt a kötelezettséget eltörölni is, ha — figyelemmel kísérve az idők jeleit — nyilvánvalóvá válik ennek szükségessége. Az a tény azonban, hogy ezeket az ún. eltörölt ünnepeket hosszú időn keresztül megünnepelte Isten népe, arra figyelmeztet, hogy e napok ünneplése nagy lelki haszonnal, kegyelmi gazdagodással jár. Ezért az Anyaszentegyház tanácsolja híveinek, hogy e napokat — kötelező jellegük eltörlése után is — a szentmiseáldozat közös bemutatásával ünnepeljék meg. (Ilyen ünnepek például karácsony és húsvét másnapja, Gyertyaszentelő Boldogaszszony, Gyümölcsoltó Boldogasszony, Kisasszony napja.) Azok a hívek, akik megünneplik e napokat, minél teljesebben el akarnak mélyülni az ünnep misztériumában. Ezért igénylik, hogy ilyenkor ünnepélyes formában mutathassák be a szentmiseáldozatot: énekelve, ünnepi homiliával és egyetemes könyörgéssel. Ezt az igényt felismerve Cserháti József pécsi megyéspüspök egyházmegyéjében ezt elrendelte. Ugyanakkor úgy határozott, hogy — mivel e napokon általában kevesebben mennek templomba, mint vasárnap . Ilyenkor ne tartsanak vasárnapi miserendet. Ha viszont a hívek igénylik, a hétköznapi miserenden túl esti szentmisét is kell mondani. Egyházunk nemcsak parancsol és kötelez, hanem az édesanya gondosságával tanácsol is; ráirányítja figyelmünket azokra a lehetőségekre, amelyek lelki életünk fejlődését, gazdagodását szolgálhatják. Rajtunk áll, hogy élünk-e ezekkel a lehetőségekkel. A CHILEI PÜSPÖKI KAR BIZALOMMAL FOGADJA ALLENDET Chile katolikus püspöki kara nyilatkozatot adott ki, s ebben hangsúlyozta, amennyiben Salvador Allende elnökjelöltet a parlament megerősíti tisztségében, a választást demokratikusnak és jogszerűnek ismerik el. Már a közös nyilatkozatot megelőzően pozitívan értékelték a chilei főpapok azt, hogy Allende nem fejtett ki soha egyházellenes propagandát és eleve biztosította a demokratikus jogokat, köztük a vallásszabadságot is. Ugyancsak bizalommal tekintenek Allende reformprogramja elé, amely az ország szegény sorsú lakosságának nyomorát kívánja felszámolni. Feszültség a rodéziai kormány és az egyházak között Félévi időtartamra felfüggesztette az új ingatlan-tulajdon törvény végrehajtását a rodéziai kormány, mivel emiatt rendkívül feszült viszonyba került az ország egyházaival. Eredetileg már szeptemberben életbe kellett volna lépnie a jogszabálynak, miszerint a jövőben az egyházakat „közhasznú egyesületek”-nek tekintik s ezért tevékenységük kifejtéséhez külön engedélyért kell folyamodniuk. Mind a katolikus egyház, mind a többi vallási közösségek vonakodnak eleget tenni az új rendelkezésnek. Ian Smith miniszterelnök úgy határozott, hogy a kormány 1971 márciusáig meghosszabbítja a türelmi időt. Az új törvény „faji zónákra” osztja az országot, ennek következtében a 250 000 főnyi fehér lakosság ugyanakkora területet birtokolna, mint a 4,5 milliónyi bennszülött. A kirívó igazságtalanságot nem tekintve lehetetlenné válna az egyházak működése, a kórházak, iskolák, lelki gondozási központok fenntartása is. Székesfehérvár kincse: Szent István fejereklyéje Alighis van valamelyest tájékozottabb magyar katolikus hívő, aki nem tudna első szentünk ereklyéjéről, a Szent Jobbról. Azt azonban lényegesen kevesebben tudják, hogy Szent István királynak nem ez az egyetlen maradványa. S azt is, hogy őriz belőlük valamit az a hely is, ahol élt és ahol eredetileg eltemették — Székesfehérvár. Hartvik legendája szerint Szent István király tetemét halála után negyvenöt esztendővel Szent László emeltette ki a székesfehérvári sírból. Épségben maradt jobbját külön, a Szent László által 1083-ban alapított Szentjobbi apátságban őrizték, a többi ereklyéjét a székesfehérvári bazilikában. Mindezek a török uralom alatt Boszniába kerültek, keresztény kereskedők váltották magukhoz és megőrzésre elvitték Raguzába — a mai Dubrovnikba —, az ottani domonkos kolostorba. Az ereklyék két évszázadon át maradtak ott anélkül, hogy Magyarországban tudtak volna létezésükről. A Szent Jobbot Mária Terézia hozatta el onnan 1771- ben először Schönbrunnba, onnan Budára. Az eseménynek tehát jövőre lesz kétszázados évfordulója. Szent István másik maradványát, fejereklyéjét, 1778-ban hozták el ugyancsak Mária Terézia közbelépésére Raguzából, Székesfehérvárnak, a hajdani magyar fővárosnak, Szent István székhelyének ajándékozva azt. Az ereklyével 1778. március 16-án indult el a menet Raguzából. Először Bécset érintette, s március 20-án érkezett el az akkor újonnan alapított fehérvári egyházmegye határához, Mórra ahol az új egyházmegye első főpásztora, Sélyei Nagy Ignác püspök fogadta és vette át hatalmas hivősereg élén. A visszaszerzett kincset nagy ünnepélyességgel vitték Székesfehérvárra, ahol a városi magisztrátus és a környező falvak népe az 1739-ben épült és Szent Sebestyénről elnevezett fogadalmi templomban fogadta. Négy napig maradt itt a fejereklye s április 2-án vitték be diadalmenetben a székesegyházba, ahol Sélyei Nagy Ignác püspök hatalmas beszédben köszöntötte, buzdítva híveit, hogy őrizzék hűséggel Szent István emlékét és gyakorolják tiszteletét. A püspök gyakorlati intézkedésekkel is megalapozta ezt a tiszteletet. Többek között litániát szerzett Szent István királyról. Nem csupán a kereszténység terjesztőjét magasztalja benne, hanem a békesség kedvelőjét, a szegények szerető atyját, a betegek segítőjét is. Szentünk fejereklyéjét azóta is a székesfehérvári bazilika őrzi a bejárat mellett jobbra nyíló kis kápolnában, az oltár felett, magyar és pápai zászlókkal körülvéve. Az oldalfalon felírás: „Reménységünk vagyon Benned s Máriában.’* A szent ünnepének oktávájában minden évben énekes ájtatosságot tartanak, amikor is a Sélyei Nagy Ignác által készített litániát imádkozzák. A litánia a jubileumi esztendő során többször is felhangzik. A jubileumi esztendő kapcsán az ereklye többször elhagyta már helyét Augusztus 20-án a jubiláló pomázi templomba, szeptember 13-án Bodajkra vitte el az egyházmegye főpásztora, Kisberk Imre püspök. Bodajkot a hagyomány szerint nemegyszer kereste fel a szent király fiával, Szent Imrével együtt gyalogosan. Jövőre Szentháromság vasárnapján Máriaremetén teszik ki tiszteletre. Kisteleki Antal és ember a béke jele Beszélgetés egy főesperessel Amikor benyitok a mikolci plébánia irodájába, s megpillantom jól megtermett alakját, fehér haját, világosan rendezett arcát (mélysége különös módon profiljából villan elő, szemközt arcának egyértelmű, szinte titoktalan nyíltsága lep meg), arra gondolok, Jánosi alkat. S később, a testvéri beszélgetés közben, amíg a kertben sétálunk, ahogyan az utcát sepregető cigányasszonyt fogadja, majd amikor elbúcsúzunk, ezt a hasonlóságot határozottnak s pontosnak érzem. Most hatvanöt éves. Negyvenéves papi múlttal a háta mögött szolgálja a szeretetet, s tapasztalatait ilyen mondatokban összegezi: — Az emberben él a jóság. Egyesekben világít, másokban talán nagyon is el van rejtve. De abban, aki él, a mégoly kis jót is érdemes fölkutatni. Amikor meglelem valakiben, sokszor ő csodálkozik a legjobban. De ettől kezdve másképpen él, erősebben, élőbben, megfigyeltem. Senkit sem tartok számon ellenségemként. De nemcsak lelkiekben, anyagiakban sem lehetünk eléggé alázatosak. Úgyszólván napi tapasztalatom, hogy az alázatosság mindig megtérül, mert az Úristen nem hagyja, hogy megelőzzük.* Száva János főesperes kanonok, de plébános maradt Miskolcon. Mondják, hogy a házában mindig készenlétben áll néhány teríték, mert hol volt káplánjai, hol paptársai, barátai, városi vagy megyei ismerősei, más egyházak papjai toppannak be hozzá, s a néhány mondatos beszélgetés szívélyes vendéglátássá nő. Éppen főesperesi munkájában találom. Egy egri érseki levélre érkezett esperesi válaszokat foglalja össze, hogy megküldje az érsekségnek. A levél igen érdekes egyházszervezeti gondolatot vet föl: a papi létszám fokozatos csökkenése miatt egyes plébániákat a nem túl távoli jövőben össze kell vonni, s ezeket az összevont egységeket lelkipásztori központokká kell szervezni. Ez az intézkedés megszüntetné a néhol nyomasztó papi magányosságot, a hívek és a lelkipásztorok viszonya nem egyénivé, hanem általánossá válnék, minthogy a papok gyakran cserélnék egymást, s ez a hívő felelősebb és önállóbb hitéletét is jelenthetné. Leegyszerűsödnék a papi háztartások gondja is, mert egy helyen többen laknának, étkeznének, és ez kevésbé lenne költséges. A papi központok a nyugdíjas papoknak munkát és helyet adhatnának. — A főesperesség nemcsak közigazgatási tisztség — mondja a főesperes. — Sőt, elsősorban nem az. Inkább a legjobb értelemben vett atyasági viszony az esperesi kerületek papjaival. A főesperes az, aki a fiatal papokhoz vezető utakat újra és újra fölfedezi. Az igazi irányítás szívből indul ki. Nemcsak hogy szeretem a fiatalokat, de igen becsülöm is kemény, szívós és odaadó küzdelmüket. Jól tudom, hogy manapság nem lehet „beevezni” a kényelmes révbe, ma vagy szolgálunk, vagy nem hisznek nekünk. A főesperes a püspök nevében tartja a koronákat, vagyis azokat a gyűléseket, ahol találkozhat papjaival. Itt nem a főnök hangját hallatja, hanem a testvér hangját, akinek számtalan füle és keze van. A papi élet sosem volt könynyű, ma sem az. Nagyon jól tudjuk, mit jelent egy talán elszigetelten élő paptestvérnek az, hogy látja és érzi, vannak társai, akikre számíthat — mi is emberek vagyunk. A papnak nem az a legsúlyosabb magánya, hogy nincs közelében a másik pap; ez természetes. Hanem az atmoszférikus, társadalmi magány, hogy vannak helyek — ezt becsületesen meg kell mondani —, ahol nem mernek a paphoz szólni, ahol a zavarodottság, a hallgatás, az elfordulás némaságába fullad az őszinte kapcsolatot kereső pap minden igyekezete. Bizony, ezen változtatni kell. A mi társadalmunkban nem lehet csillagközi a távolság — Juhász Gyula szavával élve — „lélektől-lélekig”.* Ki tehát a főesperes? Az egri egyházmegyei zsinat 1931. évi határozata szerint: „26. A főesperes tartozik felügyelni mindenre, amit az Egyház fegyelme, a hívek üdve megkíván. A főpásztortól nyert megbízatásokban lelkiismeretesen eljár.” Az egri egyházmegye 302 plébániája 28 esperesi kerületbe tömörül, kb. kilencszázezer hivővel. Az esperesi kerületeket négy főesperesség foglalja össze. Száva János kanonok a borsodi főesperesség élén áll, s egyben miskolci plébános, a papi békemozgalom megyei elnöke. — A főesperes egyik mai fő feladata (nagy területi és lelki hatóereje miatt is) az — folytatja a főesperes —, amit az őszi rekollekciónkon Zemplén püspök atya így fogalmazott meg: dolgoznunk kell a katolikus morálisnak a Második Vatikánum által szorgalmazott megújításáért. A hit lényege ugyanis az, hogy Isten szólít engem, én pedig válaszolok. E válaszom hullámhosszára hangolódom. Ez a hangolódás az erkölcs, a tiszta vétel alapfeltétele. De a hangolódás nem lehet mégsem fontosabb magánál a válasznál. — Majd így folytatja: — A béke szolgálata a társadalmi érintkezés síkján is igen közel vitt bennünket más egyházakhoz, s az ökumené felé tett bátortalan lépéseinket meggyorsította. Példa erre egyes helyeken a közös templomhasználat. Ne higyjük azt, hogy itt puszta formaságról van szó! A téglalap alakú kertben őszi nap süt. Jobboldalt a figyelmes és bőkezű szomszéd, az építőipari vállalat üvegfalú épülete áll, balról a barokk műemlék templom, s a kert végét a plébánia új, egyemeletes épülete zárja le, mögötte pedig a dombnak emelkedő gyümölcsöskert. — Igen, az ember a béke jele — mondja a főesperes. — A békesség tettei az emberi létezést szolgálják, és a teljes embert igénylik. Sokszor úgy látszik, mintha elmerülnénk a sokaságban, a sok tennivalóban, mintha láthatatlanná válnánk testvéreink között, akik keresnek minket. Katolikus és nem katolikus, hivő és nem hivő, honfitárs és idegen között. Dehát nem ezt kell-e tennünk? Van, létezik idegen? A jóakaratú embert megilleti a békesség. De ezért meg kell küzdeni. Ha az ember a békét harc árán véli elérni, e harcba is a béke víziója vezeti. Bizonyos, hogy a föld békéje, a látható béke is része a Krisztus meghirdette egyetemes békének. Bizonyos, hogy a béke része a biztos kenyér, a biztos munka, a biztos szabadság. De a láthatatlan béke, a szív békéje is halaszthatatlan. Ez nem lehet a harcok szünete, hanem éltető elem, ami nélkül nincs élet nincs növekedés, nincs emberség. Mi, papok, ilyen bő- KILENC ÚJ GYÓGYULÁSI ÜGY LOURDES-BAN A lourdesi Orvosi Irodában, mint annak idején megírtuk, június végéig t n nyolc gyógyulás ügyében kezdték meg a vizsgálatokat. Most újabb jelentést adtak ki az azóta bekövetkezett gyógyulásokról, illetve a velük kapcsolatos ügyekről. Az elmúlt negyedévben eszerint kilenc új ügyben kezdett az iroda vizsgálatot, úgy, hogy az idei jelentős, illetve vizsgálat alatt levő gyógyulások száma összesen tizenhét. Az iroda elnöke, Oliveri doktor áttekintést adott a gyógyulások fajtáiról. Eszerint a tizenhét esetből ötben rák, négyben féloldali bénulás, kettőben fehérvérűség, hatban pedig különböző más betegség, hashártya tuberkulózis, süketség, némaság, vérkeringési megbetegedés, cukorbaj és hasi sipoly gyógyult meg. Ezért kérjük Isten kegyelmét, hogy növelje hitünket, erősítse reményeinket, és nagyobbítsa szeretetünket. Hazafelé menet egy jó darabon a kivilágított kirakatok előtt haladok el. Valóban budapesti a forgalom, talán egy moziból árad ki a sok tinézserkorú lány s fiú, és átkiabálnak, átnevetnek, átintegetnek rajtam. Egy percig ellep a hangzavar, ráadásul itt csattog mellettem a villamos, s valami traktor is errefelé kanyarog. Amikor már szinte fáj ez a személytelenség, egyszerre csönd lesz, és csak a sietős léptek nesze hallatszik. Igen, mintha „láthatatlanná válnánk”. Ez a láthatatlanság valóban a kovász tulajdonsága: elvész, hogy megtermékenyítsen. Vasadi Péter!