Új Ember, 1970 (26. évfolyam, 1226-1277. szám)

1970-05-31 / 1247. szám

Katolikus szemmel a tv nagy és időszerű kezdeményezésének, az „Ifjúság 1970.” vetélkedőnek első közvetítését láthattuk. Különös figyelmet keltettek a „közéleti”, a „politikus” jellegű versenyműfaj résztvevői, akik javaslatokat is tettek, s a meglévő helyzetet a jövő érdekében boncolgatták. Játékvezetők és versenyzők fejtegetéseiben helyet kapott a teljesebb felkészülés igénye, a tudásanyag mérhetetlenül megnövekedésének problémája, a gombamódra szaporodó információk átadása, amelyen csak kibernetika és vívmányai segítségével lehet úrrá az ember. Nem került azonban szóba az a tétel, amely pedig már világméretekben érvényes és értékelt felismerés, hogy az erkölcsi fejlődés nem tart lépést a technikai fejlődéssel, sőt lemarad mögötte, s ezzel magyarázható számos társadalmi baj, s ifjúkori fogyatékosság, kilengés is. Kézenfekvő tehát, hogy a vetélkedő témaköre nem volna teljes az erkölcsi szempontok s vele az ifjúság kielégítetlen „szeretetéhségének” boncolása nélkül. Ahogyan nem lenne teljes a szintén szóba került ifjúsági törvény előkészítése, ha a hivatásos szakemberek ankétjába nem kapcsolják be a mindennapok nevelőit, a szülőket. Persze ezt nem lehet megvalósítani például pedagógus-szakszervezet bekapcsolásának mintájára, de egy reprezentatív statisztikai felvétel, tudományos közvéleménykutatás a szülők magatartása, gondolkodása felől igen jó szolgálatot tehet a törvény előkészítőinek-Korszerűsítik a Bibliát, ez a címe a Magyarország május 17-i számában megjelent cikknek, amelyet a hetilap a jugoszláv Borbától vett át. De ha figyelmesen elolvassuk a híradást, kiderül, hogy semmi másról nincsen szó, mint arról, hogy felülvizsgálják a különféle szentírásfordításokat, vajon azok megfelelnek-e — nyelvi szempontból! — a kor követelményeinek. Ilyenformán tehát a cím — legalább is — félreérthető. Valami olyasfélét sejttet, mintha módosítanának a Szentírás szövegén, ha többet nem, legalább annyit, hogy mindazt kihagyják belőle, ami a modern ember számára, valami miatt, idegen. Pedig erről szó sincs. A cikk pontos címe az lehetne, hogy „Korszerűsítik a bibliafordítások nyelvét”. Hogy pedig a fordítások nyelvét megújítják, az nem ütközik semmiféle dogmába sem és úgy véljük, egészen természetes. Hiszen minden élő nyelv fejlődik és bármilyen fordítás élettartama — ha azt akarják, hogy könynyen olvasható legyen — aligha több, mint két évtized. Világos tehát, hogy amennyiben arra törekszik az egyház, hogy a Szentírás vonzó legyen, legalább negyedszázadonként új fordításban kell kiadatnia, hiszen az emberek nagy többsége, ha könyvet olvas, nemcsak a tartalmát nézi, hanem a külső formát és nem utolsósorban a nyelvezetet is. Ifjúsági hetilapunk „sportturmixában” ütötte meg szemünket a következő cím: „A focista pap.” Mivel nem sok csodálkozni való van azon, hogy egy pap labdarúgással is foglalkozik, hiszen előfordult ilyesmi már tanárral is, mérnökkel is, s ha valaki végiglapozza az NB I-es csapatok névsorát, találkozhat a labdarúgók sorában olyanokkal is, akik már doktori fokozatot is szereztek, kíváncsian olvastuk végig a cikkecskét, melyet két fénykép is illusztrál. Az egyiken mezben látjuk a pátert, a másikban miseruhában. Amint a lap írja: A spanyol kisváros papja „mint futballista az érdeklődés középpontjába került. A huszonnégy éves fiatalember ugyanis pap, Morrioco spanyol kisvárosban. Mostanában felváltva misézik és a labdát kergeti. A rossz nyelvek szerint egyforma alakítást nyújt, csak a kéztartása más...” Úgy hisszük, a cikkecske írójának vagy fordítójának meglehetősen ködös fogalmai lehetnek a papi hivatásról, ha úgy véli, hogy a szóban forgó spanyol atya csak a labdát kergeti, s emellett misézik s már eleget is tesz papi hivatásának. Hogy milyen sokrétű és bonyolult emberbaráti munka a papi hivatás, azt talán nem ennek ürügyén kell elmondanunk, ezért csak annyit árulunk el az illető „rossz nyelvek”-nek — amelyek mögött laptársunkat sejtjük —, hogy a labdarúgó és a pap aligha „nyújthat egyforma alakítást”. Mert — amint éppen a magyar labdarúgás csillagzata mutatta — ha a labdarúgás hivatássá válik, elveszti szépségét. A papság pedig „hivatás”, mégpedig a szó legnemesebb értelmében, hiszen az ember és a túlvilág között ver hidat. A kettőt összehasonlítani körülbelül olyan fogalmi bravúrkodás, mintha valaki minden nyelvismeret híján arabusul kezd beszélni. Nemcsak nálunk, a magyar sajtóban fordul elő gép- és sajtóhiba, félrehallás. Az olyan tekintélyes és gondosan szerkesztett lapban is, mint amilyen a francia Le Monde, sűrűn fordul elő az „Erratum", azaz a sajtóhiba és tévedés javítása. A minap az örmény katolikosz vatikáni látogatása kapcsán például az örmények történetéről szólva, megemlegette a lap ennek az egészen őskeresztény népnek az apostolát, a IV. század elején élt Világosító Szent Gergelyt. A „világosító" franciául „Illuminateur". A mellékallás folytán azonban „Eliminateur” lett belőle. Ami pedig annyit jelent, hogy a selejtező. A szedőgép sokat emlegetett ördögének jóvoltából tehát nemcsak „kiselejtezett” szentjeink vannak, hanem Selejtező Szent Gergelyünk is. A keresztény gondolkodás realizmusa nem merül ki abban, hogy a személyeket és dolgokat csupán annyiban ismeri meg, amennyiben érzékeli. Ebben az értelemben Istenben hinni ugyanis annyi, mint a személyekről, dolgokról és a történésekről azt is tudni, hogy Isten állandó jelenlétében élnek, vannak, zajlanak. A keresztény ember tehát ebben az egyidejű létezésben megsejt, vagy föltételez valamilyen viszonyt, amelyről ő maga nem tud, vagy keveset tud, de amit bizonyosnak érez. Amikor erre a viszonyra azt mondja, hogy titokzatos, akkor nem elmossa, hanem éppen körülhatárolja. Ez a sejtése hallatlan felelősséggel terheli a „konkrétumok” között élő keresztényt, számára semmi sem lehet mindegy. Sőt, pontosan az, hogy a tárgyi világ így szinte „isteni” kihívás számára, objektív földerítése nemcsak célja, hanem egyenesen elhivatottsága. A világ iránti felelőssége, és ugyanakkor a világban való spontán élete együtt hat, úgyszólván folytonosan „egybehullámzik”: a mindenséggel dialektikus testvériséget érez — ha lehet így mondoni —, éppen Isten okából. — Elfogadja a világot, mielőtt érintené, s mikor már át is ölelte, (s azon túl is) meg nem szűnik vizsgálni éles figyelemmel. A keresztény ember realizmusa egyszerre odaadás és önállóság, közösségi és egyéni, ismeret és várakozás. — (vP ) OLVASSUK NAPONTA A SZENTÍRÁST Ezen a héten Szent János evangéliumát kezdjük olvasni. Ez az utolsó evangélium, a negyedik, egyúttal valószínűleg az Újszövetség legutóbbi irata. Nyolcvanéves lehetett, az egykor legfiatalabb az apostolok közül, amikor tanítványai kérésére megírta az őáltala megélt evangéliumot. Amikor elhatározta, hogy még egy evangéliumot ír, ezt azzal a szándékkal tette, hogy kipótolja azokat a hézagokat, amelyeket három elődje: Márk, Lukács, Máté meghagyott. A munkájukból következett félreértéseket is eloszlatta Szent János, így pl. három evangéliumíró elődje, akként ismertette Jézus életét, mintha csak egy esztendeig működött volna Jézus. János ezért világos kronológiai sorrendben vonultatja el előttünk Jézus nyilvános működése: három esztendő idejét töltötte ki ez a működés. Jún. 1. Hétfő. János evangéliuma 1, 1—11, az isteni Ige himnusza. Jún. 2. Kedd. János 1, 12—18, az Ige himnuszának folytatása. Jún. 3. Szerda. János 1, 19—28. Keresztelő Szent János működése. Jún. 4. Csütörtök János, 1, 29— 34. Keresztelő János tanúságot tesz Krisztus mellett. Jún. 5. Péntek. János, 1, 35—42. András, János, és Péter meghívása. Jún. 6. Szombat. János 1, 43—51. Fülöp és Natanael meghívása. Holdutazás — hattyúkkal A londoni Albion Press kiadóvállalat kis példányszámban megjelentette Francis Godwin egykori püspök „Ember a Holdon” című könyvét. A mű valószínűleg a világ legkorábbi tudományos fantasztikus alkotása, 1638-ban adták ki először. A 17. századból csak három példány maradt fenn napjainkig. A könyv hőse Domingo Gonzales spanyol utazó, aki hatytyúkkal 11 nap alatt éri el a Holdat. Utazása közben olyan jelenségeket figyel meg, melyek a könyv első olvasóinak nyilván fantasztikusnak tűntek: a Föld saját tengelye körül forog, az utazó súlytalanságot érez. A könyvsokban a Földhöz hasonlónak festi le a Holdat. Ezt az égitestet „holdlakók” népesítik be, akik persze zavartalan békében élnek. Nagyon udvariasak egymással, nincs bűnözés, bőségben van élelem. Ilyen kedvező környezetben a „holdlakók” nyolc méter magasra is megnőnek, s ezer évig élnek. Végül azonban Gonzales megunja a Holdat és a hattyúkon visszatér a Földre. A nemzetközi Palesztina-konferemia felhívása a világ keresztényeihez A Témoignage Chrétien francia haladó katolikus folyóirat kezdeményezésére Bejrútban Keresztény Világkonferencia ült össze, hogy a Palesztinai helyzettel foglalkozzon. Harminchét országból négyszázan vettek részt ezen: katolikusok, anglikánok, orthodoxok és protestánsok. Magyar részről Timkó Imre professzor, kanonok, görögkatolikus általános helynök, az Opus Pacis ügyvezető igazgatóhelyettese és Vitányi György prépost, az OBKB főtitkárhelyettese jelentek meg az ülésen. A megbeszélések végén testvéri felhívással fordultak a világ valamennyi keresztényéhez: Mi, akik szolidaritást vállaltunk Palesztina népeivel a szabad és független élethez való harcban, az antiszemitizmus minden vállfáját éppúgy elítéljük, mint az arabellenes fajüldözést. Felhívunk benneteket, harcoljatok az ilyen állásfoglalások politikai vagy vallási igazolása ellen, mivel ezek ellenkeznek az evangélium tanításával. Valljuk, hogy az evangéliumi Messiás nem e világból való, jóllehet ebben a világban nyilvánul meg, de visszautasítjuk a bibliai szövegekkel történő politikai manipulálást. Ezeknek a szövegeknek cionista politikai értelmezése elfogadhatatlan a keresztények számára, és azoknak a zsidóknak számára is, akik hűek az ószövetség lelki értelmezéséhez. A cionista állam, amely a Szentírással szeretné igazolni az önkényt és igazságtalanságokat, súlyosan vét az emberi méltóság és szabadság ellen. Felhívunk tehát valamennyieteket, nyújtsatok segítséget egy demokratikus, valamennyi felfogást tiszteletben tartó állam létrehívásához. Mi, Bejrútban összeült keresztények elismerjük, hogy a Palesztinát és más arab népeket ért igazságtalanságokért sok nem arab állam és a nagyhatalmak is felelősek. Tagadjuk, hogy a kérdés csupán az erőegyensúly, a nagyhatalmak közbelépése által oldható meg, különösen akkor, ha ez meggátolná, hogy Palesztina menekültjei hazájukba visszatérjenek. Kijelentjük, hogy a megoldás keresése mindenekelőtt a Palesztinai népekre tartozik, melynek alapján megalkothatják az arab világon belül szabad és demokratikus, minden népi közösség, minden vallási meggyőződésű és ideológiájú ember együttélését biztosító Palesztinát. Az első lépés a békéhez az elfoglalt területek kiürítése lenne. Felemeljük szavunkat az öldöklések, kínzások, rombolások, általában minden közösséget vagy egyéneket sújtó elnyomás ellen. Tiltakozunk az embernek ember általi kizsákmányolása ellen. A palesztinaiak harcát nem választjuk el más elnyomottakétól, akik felemelkedésükért harcolnak. Felszólítjuk testvéreinket, azokat támogassák, akik emberi méltóságuk és jogaik kivívásáért küzdenek. Az új nemzeti, társadalmi struktúrák létrehozása megkívánja az elnyomók és az erőszak leküzdését. Mint keresztények, alávetjük magunkat Isten ítéletének és irgalmas kegyelmétől vezérelve felszólítjuk testvéreinket, igyekezzenek megismerni alaposan az arab kérdést és támogassák a palesztinaiak küzdelmét, mely az emberi szabadságért vívott harc egyik legjelentősebb megnyilvánulása. Az olvasó írta az olvasó élménye „Törvényes” — „Törvénytelen” Vidéki plébánián történt. A szomszédos faluból egy édesapa kereste föl a plébánost s keresztlevelet kért a leánya részére, aki szentségi házasságot akart kötni. Az édesapa nagy szorongás között arra kérte a plébánost, hogy ne írja meg a keresztlevélben, hogy a leánya törvénytelen származású, mert a leánya idegállapotát feldúlná, ha megtudná, hogy ő törvénytelen származású s még a készülő házasságból sem lenne semmi. A plébános az „Anyakönyvi utasítás”, ellenére kiadta a leány keresztlevelét, feltüntetve rajta mindkét szülő nevét s kihagyta a törvénytelen szót. Anyakönyvi bizonyítványt nem adhatott ki, mert a leány nem lett utólag törvényesítve. Egy-egy plébánián nem sok azoknak a száma, akiknek a Kereszteltek anyakönyvében beírták azt, hogy törvénytelen származású, de országos viszonylatban ez a szám több ezerre rúg. Itt nem írok a csak polgári házasságban élő szülők gyermekeiről, mert ezeknél a Megjegyzések rovatába azt írjuk, hogy: „A szülők csak polgári házasságban élnek.” A törvénytelen születésnél csak az anya adatai írandók be, a természetes apa neve csak a „Megjegyzések” rovatába kerülhet. A II. vatikáni zsinat óta mi papok is úgy érezzük, hogy a régi, jogi egyháznak változtatni kellene az anyakönyveknél a törvényes és törvénytelen származás megjelölésében. A törvénytelen származást egyszerűen el kellene hagyni az anyakönyvekből, még visszamenőleg is. Magyarországon az állami anyakönyvezés már nem ismer törvénytelen származást és ez a humánus. A megszületett csecsemő személy szerint nem tehet arról, hogy milyen viszonyból született? Nincsen gyermek apa nélkül, s a törvénytelen származásnál csak az anya nevét kell beírni szülőnek. Figyelembe véve a magyar viszonyokat, az egyházi anyakönyvezésnél az állami születési anyakönyvi kivonat adatait kellene beírni a mi keresztelési anyakönyvünkbe is, feltüntetve az apát és az anyát. A törvénytelen rovat mint ilyen megszűnne. Az állami anyakönyv adatai kerülnek be a személyi igazolványba és minden más személyi okmányba is. Longauer Imre plébános közvetlenül ennek a cikknek a megtárgyalása után — közös ügyet intézvén — autóbuszra szálltunk valahol Kőbányán, s útunk végeztével a jó Isten pregnáns módon is bemutatta nekünk gyakorlatban ennek a meghatározásnak a lényegét. Az egyik buszmegállónál sokan várakoztak. A közeli nagyüzemből — műszaki végeztével — ütemesen jöttek ki a dolgozók. A megállótól kissé távolabb az úton zöldesen csillogó üvegdarabok, összetört a csatosüveg. Fölötte gyermekiesen jajveszékelt egy 13 év köröli fiú, akinek szemét és arcát könny borította. — Mi lesz most velem? Nagyon szigorú az apám, várja a bort, a barátaival együtt kártyázik ... Mondta, hogy ne ugráljak... azt is mondta, nincs több pénze otthon... Nyerni akar ... Hát elcsúsztam ... kellene a bor. A fiúcskát körülvevő emberkoszorú tagjai közül többen mosolyogtak, mások vigasztalták, s voltak, akik halk megjegyzéseikkel bizonygatták együttérzésüket úgy, hogy a kisfiú is hallja. — Primitív ember lehet ennek a gyereknek az apja. Sokszor túllőhetett a célon, ha ennyire fél tőle ez a gyerek. Az emberkoszorúból kivált ekkor egy kék munkaköpenyes, harminc év körüli férfi. Valamit mondott halkan a fiú füléhez hajolva, karon fogta a gyermeket, aki engedelmesen követte őt. Közben a busz is megérkezett. Mi ketten nem szálltunk föl. Megvártuk, mi lesz ebből? A kisfiú pár méterrel arrébb, a gyár kapuja előtt állt, már nem sírt, törölgette könnyűztatta arcát. Egy perc múlva a kékkabátos munkás ismét megjelent a kapuban és a fiúval bementek a közeli italboltba. Mikor kijöttek, ragyogott mindkettőjük arca. Pár pillanatig még mosolyogva beszélgettek. A kisfiú mellénk ért. Egy újabb csatosüveget szorított magához, de most már két kézzel. — Öcsikém! Rokonod, vagy ismerősöd ez a bácsi? — kérdezte a barátom. — Nem, ez a bácsi, mikor hozzám lépett azt mondta: ne sírjak tovább, mindjárt elboronáljuk az ügyet, menjek vele. Ő egy percre még belép az üzembe, nincs nála pénz, szerez. Aztán, tetszik látni, vettünk üveget és másik bort. Nagyon boldog vagyok, nincs már semmi baj. Amikor pedig megkérdeztem, mi a neve, hol lakik, azt mondta: — Fiam, a nevem katolikus, a lakásom pedig, szeretném, ha az égben lenne. Te pedig ezt úgy fogod meghálálni — amikor alkalmad és módod lesz rá —, hogy továbbadod a jócselekedetet. Most már könny szökött a barátom szemébe és azt mondotta: — Látod, mi előbb voltunk itt, mint a kék kabátos testvérünk! íme a gyakorló katolikus. Bajai László ! Amiről megismernek Gyakorló katolikus, ahogy ezt a franciák mondják „le catholique pratiquant”: erről a témáról beszélgettünk barátommal, aki felolvasta nekem egy francia hitbuzgalmi lap teológiailag is jól kidolgozott cikkét Kiállítás a Keresztény Múzeum anyagából ismeretes, hogy az esztergomi Keresztény Múzeum átalakítása és belső felújítása miatt néhány hónappal ezelőtt bezárta állandó kiállítását. Mialatt az állam és egyház együttműködésével és komoly anyagi áldozataival járó munkálatok folynak, a Művelődésügyi Minisztérium múzeumi főosztálya és a megyei tanács most lehetővé tette, hogy az esztergomi Balassa Bálint Múzeum új kiállítási épületében (Bajcsy Zsilinszky utca 63) a Keresztény Múzeum időszakos kiállításokon mutassa be európai hírű képzőművészeti anyagának egy-egy részét. Május 15-én került sor a múzeum XVII—XIX. századi magyar és külföldi anyagából összeállított kiállítás megnyitására. Dr. Szabó Imre püspök, apostoli kormányzó és Verő Gábor, a Művelődésügyi Minisztérium múzeumi főosztályának helyettes vezetője beszédében egyaránt méltatta a Keresztény Múzeum korszerűsítésében is megmutatkozó állami és egyházi összefogás jelentőségét. A Simor János bíboros által 1875-ben alapított múzeum anyagának őrzése és bemutatása, a múzeum helyiségeinek felújítása fontos része a magyar katolikus egyház kulturális gyűjteményeinek gondozásában egyre hatékonyabban kibontakozó együttműködésnek. A megnyitó ünnepségen részt vett dr. Várkonyi Imre c. prépost, az Országos Katolikus Gyűjteményi Központ igazgatója, valamint a városi tanács elnöke is. A kiállítás, melyet majd a múzeum anyagának más részeiből rendezett hasonló kiállítások fognak követni, mindennap reggel 9-től délután 5-ig tekinthető meg. HALLOTTUK Szép hangversennyel ünnepelte fennállásának negyedszázados évfordulóját a budapesti MÁV SZIMFONIKUS ZEnEKAR. Ez a kitűnő testület a zenei népművelés legaktívabb zászlóvivője, s emellett évről évre fejlődik, nem méltatlanul emlegetik ma már legjobb együtteseink sorában. A jubileumi hangversenyen Kodály Psalmusát vezényelte Pécsi István, majd Beethoven IX. szimfóniáját az együttes vezető karnagya, Lukács Miklós. Az emlékezetesen szép teljesítmények után felzúgó taps nemcsak a pillanatnyi siker jelképe volt, hanem egy negyedszázados út elismerése is. (I. I.) A MAGYAR HANGLEMEZGYÁRTÓ VÁLLALAT BARTÓK-ÖSSZFELVÉTELE méltán kelt figyelmet a világ zenei életében. Ezek a gyönyörű kivitelű, művészi vonatkozásban is hibátlan lemezek ugyanis nem egyszerűen egy modern zeneszerző életútját tárják a hallgató elé, hanem századunk legnagyobb hatású alkotójának művészi habitusát idézik fel, és hiteles képet rajzolnak teljességre törekvő igényességéről, tisztaságáról. Az eddig megjelent művek után most egyszerre négy új lemezzel lepte meg a gyűjtőket a Hungaroton. Az LPX 11320 számú lemezen Pásztory Ditta, Bartók felesége is játszik, két részletet a Mikrokozmoszból. A 11338-as lemezen a többi között a Zongoraszonátát is hallhatjuk Tusa Erzsébet előadásában, a 11355 jelzésű lemezen Erdélyi Miklós vezényel egy csokorravalót Bartók legnépszerűbb zenekari műveiből, a 11398 számú lemezen pedig a két zongorára és ütőkre írt zenekari Concerto szerepel. Valamennyi hiteles előadásban, remek felvételben. Dr. I.) Olvastuk TORNAI JÓZSEF: A BÁLVÁNYOK NEVE (Magvető Könyvkiadó 30,— Ft). Érdekes, változatos lírát ismerhetünk meg a költő válogatott verseinek gyűjteményéből. Tornai szinte minden hangnemet kipróbál — szívesen idézi a hagyományos formákat is, de inkább otthon van a modern kísérletek között, kivált a népi egyszerűség póztalan modorában. Néhol talán túlságosan is egyszerűen fogalmazza meg mondanivalóját, s már inkább a prózaiság látszatát kelti, ezekért azonban pózol gazdag képalkotó fantáziájának telitalálataival, meghökkentő, olykor groteszk képalkotásával. Az eleven áramlású költészet megérdemelte a gyönyörű megjelenési formát: ritkán látható ugyanis ilyen szép kiállítású könyv. (v. 1.) TÜSKÉS TIBOR: A SZÓ ÉS A VONAL. (Somogyi Múzeum.) Martyn Ferenc irodalmi kísérőrajzairól írta könyvét Tüskés Tibor. A mű a Takáts Gyula szerkesztette Somogyi Múzeum Füzetei sorozatban jelent meg, s rendkívül árnyalt képet rajzolt a Párizsból hazaszármazott kitűnő festő grafikájáról. Külön érdeme a kis tanulmánynak, hogy gazdag bizonyító anyaggal dolgozva, az összehasonlító elemzésnek is nem egy szép példáját mutatja. Martyn Ferenc rajzai nem egyszerűen illusztrációk, hanem az eredeti alkotás hangulati gazdagságának adekvát kifejezői. Ezt bizonyítják például Ramon Lull Imádónak és Imádottnak könyve című művéhez készített rajzai is, melyek közül egy megrendítően szép ferences arcmás reprodukciója is szerepel a könyvben. Tüskés Tibor tanulmánya jelentős nyeresége képzőművészeti — és irodalmi — életünknek. (r. I.) JACQUES AUDIBERTI KÉT SZÍNMŰVE (Modern Könyvtár, 8,50 Ft). Az Arad a gazság Marivaux gáláns csevegéseinek modorában bontakoztatja ki a szép Alarica királykisasszony meghiúsult frigyének bizarr komédiáját, miközben keserű fintorokat vág és bölcs játékossággal tanítja meg a nézőt minden képtelenség tudomásulvételére. A Glapton-effektus vérbő bohózat, melynek története voltaképpen nincs is, a szabad képzettársításra építve mindent megenged magának: formabontást, rögtönzést, látványos átváltozásokat, némi költészetet is, arra sem hagyva időt, hogy megértsük, minek volt erre szükség. h. b. MÉREI FERENC—V. BINÉT ÁGNES: GYERMEKLÉLEKTAN (Gondolat, 42.— Ft.) „Nevelni csak úgy tudunk, ha látjuk a gyerekben a felnőttet, akivé lesz” — írják a szerzők —, de a mindennapi élet problematikája, a kapcsolatok kialakítása, örömeink és kudarcaink tanulságai egyre inkább megkívánják azt is, hogy „lássuk meg a felnőttben a gyereket, aki volt, a gyermekit”. A két neves pszichológus okos, rendszerezésre törekvő írásai gazdag megfigyelésekkel, tapasztalatokkal és nagy szeretettel térképezik fel — korántsem a teljesség igényével — gyermekeink belső világát, egykori önmagunkat, mint későbbi magatartásunk „hátterét”. h. b. CLAIRE ETCHERELLI: ÉLI LE VAGY AZ IGAZI ÉLET. (Európa Zsebkönyvek, 12 Ft.) „Naplét” többnyire azért szeretünk olvasni, mert írója valamilyen tekintetben híressé vált egyéniség, s kíváncsiak vagyunk élete kulisszatitkaira. A másik eset, ha a szerző bizonyos dokumentum erejű közlések nyilvánosságra hozását ígéri. Viszonylag kevés írónak sikerül viszont egyedül vallomása szenvedélyes őszinteségével magára hívni,mi figyelmünket. Etcherelli e könyve megjelenéséig ismeretlen írónő volt — az Éliséért rögtön neki ítélték az 1967. évi Feminac díjat. Az Élise vagy az igazi élet visszafogott, szemérmes énregény. Élise az igazi életet akarja megismerni, s ezzel az emberi szenvesztések teljességét hívja ki maga ellen. De Etcherelli nem akar ki- Ivalkodni a megismert fájdalom- I mai, s igyekszik elreneni. Ettől a szándéktól nyer a könyv különös , átfűtöttséget. (s. k.)