Új Ember, 1971 (27. évfolyam, 1278-1329. szám)

1971-03-14 / 11. (1288.) szám

A HÚSVÉTI ÁLDOZÁS IDEJE A hetvened vasárnap meg­szűntével a húsvéti áldozás ideje gyakorlatilag hamvazó­szerdától (február 24.) Szent­­háromság vasárnapig (június 6.) tart. Továbbra is érvény­ben van azonban az a kísér­letként megadott engedmény, hogy ha valaki előre így ter­vezi, missziók, triduumok, lel­kigyakorlatok alkalmával, is eleget lehet tenni a húsvéti » szentáldozás kötelezettságé­­® nek. Ugyanígy az országban levő nagyobb búcsújáróhelyek búcsúja alkalmával is. Kerékgyártó Tibor, a Kórház utcai Szent József kápolna építő­je és jelenlegi buzgó lelkésze, aki hatvan esztendőn keresztül mint hitoktató tanította Óbuda fiatalsá­gát, március 25-én este 6 órakor mutatja be gyémántmiséjét a Kór­ház utcai Szent József kápolná­ban. A római katolikus egyház val­lásos félórája március 14-én reg­­gel 7 órakor lesz a Petőfi adón. Ismeretlen Haydn-orgona­­műveket fedezett fel Szigeti Kilián, a pannonhalmi főis­kola­­zenetanára. A tavasz fo­lyamán a Magyar Hanglemez­­gyártó Vállalat Lehotka Gábor közreműködésével a kismarto­ni (Eisenstadt) dómtemplom­ban hanglemezre rögzíti eze­ket a műveket.­ ­ Katolikus hetilap Felelős szerkesztő: Magyar Ferenc Főszerkesztő: Pénzes Balduin Felelős kiadó: Várkonyi Imre Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, V., Kossuth L. u. 1. I.­­ Levélcím: Budapest 4. Pf. 111. Telefon: 188—098 és 185—414 Csekkszámla: OTP 511-16.820 Laptulajdonos: Actio Catholica •Terjeszti: Új Ember kiadóhivatala Utcai árusítás: Magyar Posta Előfizetés, hirdetés: Budapest, V., Kossuth L. u. 1. fsz. 14 Telefon: 189—306 Előfizetési díjak: negyedévre 25.— Ft, félévre 50.— Ft egész évre 100.— Ft Indexszám: 25 835 — 71.0875 Athenaeum Nyomda, Budapest Rotációs magasnyomás Felelős vezető: Soproni Béla igazgató ! Az égő csipkebokornál Isten újból bemutatkozott népének. Ábrahám, Izsák és Jákob né­pe már találkozott vele, is­merte őt, de az üdvtörténet folyamatában, ebben a döntő pillanatban Mózesnek mégis meg kell kérdeznie: mit mond­jak nekik, ha megkérdezik, mi a neve? A keleti ember a névvel mindig a lényeget fe­jezte ki. Aminek tudta a ne­vét, azt a maga számára meg­oldotta, ismerte, egészen meg­ragadni vélte. Mózes kérdésé­ben tehát az emberiség nagy kérdését, Isten­ keresését, a fölfoghatatlan misztérium megragadásának ősi vágyát érezhetjük visszhangozni. Sőt, talán egy kissé az ősi emberi kísértést: hatalmamba venni az Istent. Az Úr rejtélyes vá­laszt ad: „Aki vagyok” — ez a nevem. Megszoktuk, hogy ezt a bemutatkozást annak a bölcseleti igazságnak kinyilat­koztatásaként fogjuk fel, hogy Isten a lét tökéletessége, ön­magától való, aki nem volt és lesz, hanem mindig van. Sok­kal valószínűbb azonban a modern bibliamagyarázók ál­talánosan elterjedt véleménye, mely nyelvészeti szóelemzés­re épül és amely szerint az Úr kijelentése önmagáról valami ilyesmit jelent. Istennek az előbb mondott értelemben nincs neve, mert nem lehet őt, a végtelenül „egészen mást” kimerítően átérteni, nem le­het őt hatalmukba venni. Más­részt azt is jelenti, az vagyok, akit majd történelmetek fo­lyamán tetteimből ismertek meg. Milyennek tapasztaljuk hát az Urat? A 102. zsoltár — e vasárnap szellemében — így válaszol: „nagy izgalmú és hosszan tűrő.” Mindenkinek nyújtja a keresztség újjászü­letését aki hittel kéri. Min­denki ihat a sziklából fakadó vízből és ehet a mannából — vagyis táplálkozhat az Eucha­ristiából. Hosszan tűri, hogy olykor kellő készület nélkül, szokásból járuljunk asztalá­hoz. Eltűri, hogy külsőségek, szabályok teljesítésével meg­valósíthatónak véljük a ke­resztény üzenetet. Sokáig nem küldi ránk pusztító angyalát, mert nem akarja a bűnös ha­lálát, hanem hogy megtérjen és éljen. Végsőkig várja, hogy ráébredjünk: nem bűnösebbek azok, akikre rádőlt Silóéban a torony, vagy akit tegnap gá­zolt el egy autó vagy vitt el egy szívroham. Isten nem „is­tenítéletekkel” tesz igazságot. Hosszan várja, hogy rádöb­benjünk: mi vagyunk azok a fügefák, akik már nagyon rá­szolgáltunk arra, hogy kivág­janak gyümölcstelenségünk miatt, de az irgalmas Isten mégis körülásott minket, meg­trágyáz és várja, hogy mégis terem rajtunk valami gyü­mölcs. Lehet, hogy éppen az idei nagyböjtben ás körül minket az Úr, és azt akarja, hogy gyökereinkkel igéjének és szentségeinek életadó ned­veit szívjuk fel tagjainkba. Kicsoda az Isten? — kér­dezzük újra Nagyböjt harma­dik vasárnapján irgalmassága ragad meg minket, melyet annyiszor átélhettünk a ma­gunk saját üdvtörténetének eseményeiben is. „Megbocsát­ja minden vétked, meggyó­gyítja minden gyengeséged.” Azt várja, hogy szabadon, hit­tel teremjük a bűnbánat gyü­mölcseit. Arra hív nagy tü­relemmel, hogy életünk füge­fája a megfáradtaknak eny­hítő árnyékot nyújtson, az igazságra szom­j azoknak dús gyümölccsel szolgáljon, zölde­­lő lombjával tegyük széppé világunkat. Tegyünk tanúsá­got arról az Istenről, aki ir­galmas szeretetével mutatko­zott meg nekünk és aki ilyen irgalmas szolgálatra küld mindnyájunkat. " (rosdy) A körül a soft fügefa A nagyböjti vasárnapokon — a XXIII. János által föl­újított régi szokásnak megfele­lően — VI. Pál pápa megláto­gat egy-egy római plébániát. Március 7-én a Grignon de Montion plébániatemplomba látogatott, és ott szentmisét és szentbeszédet mondott. „Öreg szülőmtől tanultam” címmel klubestet rendezett a Hazafias Népfront I. kerületi bizottsága és a Sárospataki öregdiákok Művészetbarát Kö­re. A műsorban — Jancsó Ad­rienne közreműködésével — Erdélyi Zsuzsanna mutatta be vallásos énekeket és imáikat tartalmazó néprajzi gyűjtésé­nek legszebb darabjait. Mátrai János ny. piarista igazgató­ a napokban töltötte be 04. életévét. A jó erőben és teljes szellemi frisseségben élő, minden szép iránt érdek­lődő tanárt volt tanítványai nagy tisztelettel és szeretettel vették körül a szép ünnepen. A hálaadó szentmisét Szabó Imre püspök, esztergomi apos­toli kormányzó mutatta be, aki 60 évvel ezelőtt tanítványa volt az ünnepeknek. A VASÁRNAP EGYHÁZI ZENÉJE Budavári Nagyboldogasszony (Mátyás) templom, 10 ó. Missa ro­mána. Országúti Ferences­­ temp­lom (Mártírok útja) 16.30­0. egy­házzenei délután. Pergolesi: Sta­­bat Mater, Schütz: Krisztus hét szava a keresztfán. Szent István bazilika 10 ó. Gabrieli: Missa bre­vis, Josquin des Pres: Qui vela­­tus. Szent Margit templom 10 ó. Rheinberger G-dúr mise, Vitto­­ria: Popule meus, Zsasskovszky: Oh mi Jézus. Kőbánya MÁV tele­pi Kisboldogasszony templom 11 ó. Turóci Cantionale: A Golgota lépcsőn állok. Szigeti Kilián: Ma­gyar mise. Halmos: Mintha köz­tünk Jézus járna. Keresztények sírjatok. Rákosszentnihályi plé­bániatemplom 9 ó. Zsasskovszky: Bűnbánóknak menedéke, Volly: Gyászba borult Isten csillagvára. Bárdos: Üdvözlégy Felség. .Tár­­kányi: A keresztfához megyelt Martinelli téri (Szervita) templom 17 ó. Bach: János passió orató­riumot adja elő a pesti ference­sek Liszt Ferenc kórusa, szólis­ták és zenekar közreműködésé­vel. Alkantarai Szent Péter temp­lom 10 ó. Lassus: Missa „Laudate Dominum”. Pécsi székesegyház 9 ó. Gabri­eli : Missa Pater peccavi, Palest­rina: Iustitiae. Miskolci Nagybol­dogasszony plébániatemplom 1212 ó. Lisznyai: Missa simplex. Mozart: Lacrymosa, Rossi: Ado­­ramus te. lugigneri: Plange. Jász­berény! Főplébániatemplom 11.30 ó. Szigeti: Magyar mise, Menega- II: Jézus, bűnbánat útja. Josquin : Qui velatus, Bárdos: A kereszt­fához, Kerényi: Ó szeretet,­­Liszt: a üdvössége* áldozat. Belvárosi főplébániatemplom 10 ó. Harmat: Missa S'-A?te Mol­nár: Offertórium, Kertész: Keser­vesen siratja. A plébános búcsúja (Március 2-án, délután 5 óra­kor a budakeszi plébániatemp­lomban Kisberk Imre püspök, székesfehérvári apostoli kor­mányzó negyvenhét egyházme­gyés papjával koncelebrációs szentmisét mutatott be Perjés Béla 53 éves korában váratla­nul elhunyt budakeszi plébá­nos lelki üdvéért. A holttestet március 3-án Székesfe­hérvárra szállították és fél 2 órakor a Szentháromság temetőbe he­lyezték örök nyugalomra.) Fekete autó hozta. Futott ve­le a városon, hegyeken át. El­jött még egyszer utoljára, akit szeretett és akit szerettek. Megpihent az oltár előtt püs­pöke és a papok testvéri ko­szorújában. Az arcokon meg­rendülés. Akik tekintetüket na­ponta a másik világ felé eme­lik, ezüst- aranymise után szá­molgatják a sort. Az öregek közül kilép valaki, ez a dolgok rendje. De amikor fiatal szőlő­munkás adja át a helyét, ez egy pillanatra megszorítja a gyönge embert. A sor legvégé­re pillantanak, a fiatalok közé. Mindenki lép egyet, de ott, ki tölti be a hiányzó helyet? A plébános szemben hívei­vel. Hallgat, csendesen pihen. Nem mondja többé a bűnval­lomást együtt övéivel, már nem kiált Isten irgalmáért. Be­végeztetett. Nincs többé mun­ka, elmondotta utolsó szentmi­séjét. Vége, a magánynak, a gond és az öröm perceinek. Aj­kát nem nyitja szólásra. A templom mégis tele szavaival. Elrejtőztek az oltár mellett, a padok, a gyóntatószék szegle­teiben, az emberek szívében, emlékezetében. Élnek, halnak tovább. Váratlanul és ezerszer felbukkannak. Az egyszer hal­lott szavak az anya ajkán, amint tanítja gyermekét, fe­lejtve a személyt, akitől maga is tanult. Keze nem mozdul, de élnek a megkereszteltek, az ál­dozok, a feláldozottak, az ösz­­szekötött életek. Csak arca, alakja, neve tűnik el a fele­dés homályában. A gyertyatar­tóra helyezett láng ellobban, de valóra válik az ígéret: pap vagy te mindörökké! Folytatod, amit elkezdtél, közbenjársz né­pedért. Követted a Fiút, a Bá­rányt, aki nem sajnálta életét. Szerette övéit, mindvégig sze­rette őket. Mi mást tehetsz? Ott állasz az égi oltárnál, ahol az Atya előtt az örök Főpappal együtt, papságának részese, közbenjársz azokért, akiket va­laha is reád bíztak. A plébá­nos él azok reményében, akik készülnek a halálból az életbe. Ott áll az Atya házának kapu­jában, ismerősként integet, fel­villan vigasztalása az élettől búcsúzók szemén. A búcsú véget ért. Még egy­­egy fohász, egy köszönöm, egy utolsó pillantás. Elcsendesedik, lehunyja gyertyaszemét, dong­va becsukja kapuját a temp­lom. Az otthonok ablakaiban sorra gyullad a fény. A sötét­ben duruzsol, fut a tolvaj, a fe­kete autó. Viszi zsákmányát. Hörögve kapaszkodik a domb­ra. A téli szél motor a dermedt fák között. Sziszegve kérdi: Hová szaladsz, kit rabolsz? — A plébánost viszem, — liheg a motor —, de csak a testét, de csak a testét! Keszthelyi Ferenc 104. születésnapját már nem élte meg Helesfai János, az ország egyik leg­idősebb embere, a lágymá­nyosi Szent Béla egyházköz­ség díszelnöke. Lapunk évről évre megemlékezett róla. A 100. születésnapon részt vett a Te Deumos szentmisén, ál­dozott, majd beszélt a tiszte­letére rendezett összejövete­len. A 101. és 102. évfordulón is maga ment a templomba. A 103. születésnapon szobájában mutatta be a szentmisét plé­bánosa. De szobája akkor sem volt még betegszoba: jó egész­ségben vett részt a szentmi­sén, térdelve gyónt és áldo­zott. Mise után teljes szellemi frissességgel házigazdáskodott, s nagy derültség közben be­szélték meg a plébánossal a 104. születésnapot. Ezt a megállapodást már nem tudta betartani. Kará­csonykor meggyónt, megáldo­zott, részesült a szentkenet szentségében. Február elején tüdőgyulladással kórházba szállították, s háromheti be­tegség után ott is halt meg. Nagy részvéttel temették már­cius 8-án a budafoki temető­ben, felesége mellé. Az en­gesztelő szentmiseáldozatot március 10-én mutatták be a Szent Béla kápolnában. A burgenlandi magyarlakta községek iskolásai „Tavasz-ün­nep” címmel a népi hagyomá­nyok felelevenítését és őrzését szolgáló műsorra készülnek. „A jövőért élek s éppen ezért készséggel fogadok min­den olyan újítást, amely né­pem és hazám hasznára válik” — jelentete ki egy nyilatkoza­tában Mexikó érseke, Miguel Dario Miranda bíboros. Aranymenyegzők Gyémántlakodalmukat ünnepel­ték február 13-án Farkas József és felesége, csepeli lakosok. Ez alkalommal — püspöki engedél­lyel —■ szentmise volt lakásukon, és a jubilánsok két szín alatt ál­doztak. Czimmermann Ferenc és neje, Lehmann Éva február 6-án ünne­pelték a Pécs-kertvárosi temp­lomban házasságuk 50. évfordu­lóját. Az egyházi szertartásra és a szentmisére a jubiláló házas­társakat elkísérték gyermekeik, unokáik, a rokonok és az isme­rősök. Róka Gyula és felesége Bruck­ner Mária február 14-én ünnepel­ték házaságkötésük 50. évforduló­ját Szegeden, a Szent József templomban. Gyémántmenyegzőjét ünnepel­te a porrogszentkirályi filiális ká­polnában január 31-én . Szalai Fe­renc és neje Mátyás Katalin. A ju­biláns házaspárt Horváth József, a csurgói Szentlélek-templom plé­bánosa áldotta meg, megköszönve a több évtizedes templomatyai mű­ködést és a filiába járó papok­­ iránti szerető gondoskodásukat. PÁLYÁZATI felhívás ! Azok az ifjak, akik a papi hivatás indító szavára a csanádi, illetve váradi egy­házmegye papnövendékei kö­­­zé kérnek felvételt, írásos ké­relmüket plébánosuk, vagy hittanáruk zárt borítékban elhelyezett ajánló soraival legkésőbb 1971. június 10-ig küldjék el a szegedi püspöki hivatal címére, Szeged, Aradi vértanúk tere 2. A kérvényhez mellékelni kell a keresztlevelet, a bár­­málási igazolást, a szülők egyházi házasságlevelét és utolsó iskolai bizonyítvány másolatát. (Az érettségi bi­zonylatot később is be lehet terjeszteni.) A pályázók sze­mélyesen is kötelesek meg­jelenni felvételi vizsgálaton Szegeden a püspöki hivatal­ban, 1971. június 25-én d. e. 9 órakor. Akik távolabbról érkeznek, éjszakai szállást kaphatnak, de ezt a szándékukat egy hét­tel előbb jelezzék a Papne­velő Intézet gondnokságának (Szeged, Dóm tér 6.). Ázsia tizennégy püspöki ka­ra központi titkárságot létesít. Az ügyben a döntést az ázsiai püspökök március 18—20-án tartandó manilai konferenciá­ján hozzák meg. A titkárság székhelye ugyancsak Manila lesz. HALÁLOZÁS Suhajda Róbert Károly ciszterci rendi áldozópap, aki­ középisko­lai tanár, volt gimn. igazgató, életének 69., szerzetességének 52. áldozópapságának 45. évében feb­ruár 28-án elhunyt. Március 9-én temették Székesfehérvárott, a Ne­­pomuki Szent János plébánia­­templom kriptájába. Csákó Géza gadányi plébános 61 éves korában február 25-én elhunyt., Március 4-én temették Gadányban.­­ Kaufmann János volt paksi plé­bános, a pécsi egyházmegye új papja, Székesfehérvárott, az Or­szágos Papi Otthonban 84 éves éves korában elhunyt, Hőgyész községben temették. Mátés Ilona Izabella irgalmas nővér 84 éves korában március 3-án Bakonyt­élben meghalt. * Dr. Szily Kálmán, volt köz­jegyző, Győrött meghalt. Ottani családi sírboltjába temették. * Zsukotinszky Rudolfné Ra­­csek Margit, az egri zeneiskola volt tanára 62 éves korában feb­ruár 23-án elhunyt. Egerben te­mették el. * K. Szabó Margit, a Szent Mar­gitról elnevezett leányegylet volt vezetője, február 13-án agyvérzés következtében csendesen elhunyt az Úrban. Nagy részvét mellett temették el szülőfalujában, Bes­­senyőtelken. * A paksi rk. temető rendezése folytán az egyházközség kéri mindazokat, akik hozzátartozói­nak 25 évnél idősebb sírhelye van a paksi rk. temetőben, a 10/1970 (IV. 17.) ÉVM-EÜM. számú ren­delete értelmében, váltsák meg 1971. június 1-ig. A meg nem vál­tott sírhelyek a fenti rendelet ér­telm­ében a terelő fenntartójának tulajdonát képezik. HIRDETÉSEK APRÓHIRDETÉSEK szavanként 2 forint. Legkisebb hirdetés 10 szó. A vastag betűs első szó két szónak számít. Jeligés hirdetések nyil­vántartása­ 5 forint. ÜZLETI HIRDETÉSEK díja Hím­enként 12 forint. Legkisebb hirdetés 10 mm. Üzleti hirdetésnek minősül minden hasznot hajtó tevékenység­gel kapcsolatos apró- és kishirde­­tés, továbbá telek, ház, öröklakás, gépjármű és munkagép eladását vagy vételét szolgáló hirdetés. ELSŐÁLDOZÁSI SZENTKÉPEK 20X14 cm-es kartonon színes kivitelben — — —■ — 6,50 Ft 18X26 cm-es kartonon barna színben (Dolci) — — — 8,— Ft 18X26 cm-es kartonon színes kivitelben — — — — 9,— Ft 15X21 cm-es kartonon színes kivitelben, arany díszítés­sel, külön leány és külön fiú ábrázolással — — — 9,80 Ft RÓZSAFÜZÉREK osztrák importból, gyerme­kek részére, fehér, rózsa­szín, kék színben — — 40,—* FI ECCLESIA SZÖVETKEZET Budapest 5. Pf. 599. Ifj. Nagy Lajos gyertyakészítő új címe: XI., Beregszászi út 9. szám. Oltárgyertyák kiváló minőségben, külföldi béllel kaphatók. Csillárt legjobban V­ÁRADI MESTERNÉL vehet. Baross utca 93. Telefon: 184—833. Csere, javítás. Házhoz megyünk. Styl csillárt veszünk. Címre ügyeljen! Érdemes eljönni! BUNDÁK, GALLÉROK, KUCS­MÁK átszabás, irhatisztítás. So­mogyi szűcs. V., Kossuth Lajos u. 1. Udvarban. RUGÓ NÉLKÜLI SÉRVKÖTŐ éjjel-nappal viselhető. Lúdtalpbe­tétek, haskötők. Kérjen díjtalan ismertetőt. Horváth Imre, V., Néphadsereg u. 3. (Volt Fáik u.) Telefon: 310—661. Pianínó, remek, barna, 7000 Ft-ért, zongora, páncéltőkés, rövid, 4000 Ft-ért eladó. Kernács zongoramű­hely, Vin., Rákóczi út 13. OLTOTT GÖMB és piramis akác, rózsák kaphatók. KREBL KERTÉ­SZET, SZARVAS. ADÁS-VÉTEL Megvenném L. Moresco: A fati­­mai Szűz c. könyvét „Alfa 347” jeligére. 13 regiszter, 4 oktávos orgonahar­­mónium eladó 6000-ért. Lakás: Bp., Krisztina krt. 2—4. I. 11. Iván, T.: 362—403. Megvenném Canon: Kelet mágu­sai c. könyvet, sürgősen. Vass Gé­za, Miskolc, Felmező u. 4. A mátészalkai rk. plébánia meg­vételre keresi Soós István karme­lita szerkesztésében megjelent Szent Antal imakönyvet. Vitrines diófa íróasztal faragással díszített, polcos szekrényekkel ebédlőbútor, olcsón eladó. „Köl­tözködés 328” jeligére. Garzon gáztűzhely, bronz csillár, bútorok, költözködés miatt eladó. Tel.: 251—293. Lepsényben 3 szobás nagyméretű,* villaszerű családi ház 450 n-es te­lekkel, gazdasági épülettel állo­máshoz közel azonnal beköltözhe­tően készpénzért eladó. „Két csa­ládnak alkalmas 334" jeligére. Szép hangú bécsi zongora hely­szűke miatt havi 50-ért bérbeadó, vagy részletre eladó. Tel.: 363— 812 vagy „Zongora 336” jeligére. Allah kertje, Lengyel vér, Esti dal, Tövis és borostyán, Nyirő, Berendné stb. regények eladók. „Éjszaka Bombayben 338” jeligére. Harmonium külföldi, 12 regiszte­res, 2 sípsoros, orgonahangú ki­tűnő állapotban eladó. Bp., VIII., Futó u. 41. II. 7. Csáthyné. Elmélkedések, életrajzok, szépiro­dalom, misztika, ima-oktatóköny­­vek eladók. Cím: Bp. 76. Pf. 10. Felsőgödön háromszobás, össz­komfortos ház 243 n-es telken ga­rázzsal, sok mellékhelyiséggel be­költözhetően eladó. Kacsóh. Pong­rác u. 51. Koháry. Kisebb méretű harangot venne­­k. lelkészség. Hagyárosbörönd, Zala megye. Finom művű kis szelencéket, do­bozkákat, színes üveg levélnehe­zéket, régi poharakat, miniatűrö­ket vásárolnék ..Gyűjteményem számára 349” jeligére vagy 8-10- ig 327—546 telefonon. Pap-történész sürgősen megvételre keresi ármegjelöléssel. Szent Ist­ván Emlékkönyv 1—3. Ferdinándy Mihály: Az Istenkeresők. Wert­­ner: Árpádok családi története. „Sürgős 351” jeligére. Vidéki plébániák! Olasz re­naissance fekete íróasztal és fo­. tel. empire ebéd’őkredenc eladó „Jutányos áron 352” jeligére. ALLAS Pótnagymamát keresek bölcsődés gyermekem mellé, betegség eseté­re. „Gyermekszerető értelmiségi 347” jeligére. ■» 'Feg­yészmérnök Dunántúlra, hegyy vidékre állást változtatna. „Nagy­üzemi gyakorlat 343” jeligére. Szent József egyházközség Csong­­rád, egyedülálló kántort vagy kántornot keres. Levélcím: Sza­badság tér 4. Tar (Nógrád m.) kántor-pénzbe­­szedőt keres. Fizetés: 800 Ft, la­kás, kert, háztáji föld, beszedési r és stóla. Egyedülálló idősebb hölgy vagy egyedülálló úr gondozását, háztar­tását ellátnám. Dolgozó házaspár­nak is. „Bentlakással 329” jeligére. Megbízható fiatal hölgyet cukrász­dái elárusításra azonnal felveszek. VI., Nagymező u. 33. Cukrászda. Vidéki házba, egyedülálló férfi mellé keresünk házvezetőnőt. „Plébánosi ajánlással 326” jeligé­re, vagy 185—528 telefonon. Gondozónőt keres nyugdíjas. Rész­letes választ kérek „Megbízható 329” jeligére. Házivarrónőnek ajánlkozom. Ala­kítást, fehérnemű-javítást is vál­lalok. „Házivarrónő 330” jeligére. Megbízható nő takarítani házak­hoz ajánlkozik. Renner Borbála, V.­ Rosenberg házaspár u. 15. III. 4. Pótnagymamát keresünk. Pedagó­gus előnyben. Érdeklődés: 188—933, este 7 után. Tartását (gondozását) vállaljuk budai öröklakásunkban, anya­giakkal rendelkező (ingatlantu­lajdonos) idős hölgynek. Bp., XI., Bocskay út 1/b. II. 3. dr. Hor­váth. Bejáró vagy bennlakó főzőnőt, gé­pesített villalakásba felveszek. ..Otthon 359” jeligére vagy tel.: 637—146, reggel 7—9, este 19—21-ig. Nagy-budapesti rk. plébánia sek­­restyés-harangozó, egyházközségi pénzbeszedő állást hirdet. Fizetés megegyezés szerint, soror előny­ben. „Igazság 354” jeligére. LAKÁS Lakást adnék csekély házimunka végzéséért egyedülálló nyugdíjas, józan életű férfinak. „Nyugodt élet 344” jeligére. Központi fűtéses albérletet kere­sek Budapest belvárosában. „So­ror 346” jeligére. Csendes értelmiségi fiatalember külön bejáratú albérletet keres Budán. „Csend 345” jeligére. Szabad rendelkezésű kertes ház­ban egy központi fűtésű, parket­tás szoba bútorozva is, fürdőszo­ba, telefonhasználattal, különálló konyhával — leválasztással bér­beadó. Más megoldás is lehetsé­ges. Tel.: 281—490. Jól nevelt, csendes fiatalember szolid albérletet keres. „Fogtech­nikus 322” jeligére. Külön bejáratú szobát keresek járásképtelen, egyébként egészsé­ges asszony számára, teljes ellá­tással és gondozással. Kb. napi 4 órai munka. „Megegyezünk 323’s jeligére. Fiatal banktisztviselőnő albérleti szobát keres. Lehetőleg belterüle­ten. Válaszokat 8—16-ig. 112—600/ 1974 mellékállomáson. Egyedülálló nő üres vagy bútoro­zott albérleti szobát keres. „Lein­formálható 325” jeligére. Pedagógus házaspár ideiglenes al­bérletet keres Nagy-Budapesten. „Gyermek nélkül 327” jeligére. Két, leinformálható rendes fiatal leány keres albérleti szobát, lehető­leg Bél­városban. „Sürgős 331” jel­igére. Tel.: 318—334-ig 409—742. Nem dohányzó, gyermektelen mérnök-nyelvész házaspár albér­letet keres Budapesten. Eltartás, életjáradék is érdekel., „Villamos­­mérnök 333” jeligére. Rendes, igényes leány külön be­járatú albérletet keres csendes, nyugodt környezetben. „Csend 339”, jeligére. Idős néni * gondozását, eltartását vállalná lakásért fiatal nő. „Csen­des 341” jeligére. Fiatal házaspár idős személy gon­dozását vállalná. „Lakásért 353” jeligére. VEGYES Vallásos, 26 éves, melegszívű, há­zias, gyermekszerető diplomás nő keresi jólelkű, erkölcsös, hát. szemléletű diplomás férfi ismeret­ségét szentségi házasság céljából. Jelige: „őszinteség, szeretet 332”. 63 éves, rendezett körülmények között élő özvegyasszony keresi hozzáillő magas, diplomás férfi ismeretségét, házasság céljából. Hegyvidéki erdész előnyben. Kis testi hiba nem akadály. Jelige: .Gyakorló katolikus 342”. Szold, komoly­­gondolkodású, de villám alaptermészetű, csinos kö­zépiskolai tanárnő keresi jó meg­jelenésű mérnök, vagy más ha­sonló diplomás férfi ismeretségét, házasság céljából. ..Szeretet és kö­telességtudat 340” jeligére. Vallásos, komoly gondolkodású férfit keres házastársul 28 éves, 170 magas, gyermekszerető, crinos diplomás leány. Jelige: „Similis simili 337”. Nyáron Svájcba utazom, útitárs­nőt­ keresnék „Einsideln 335” jel­igére.

Next