Új Ember, 1971 (27. évfolyam, 1278-1329. szám)
1971-05-23 / 21. (1298.) szám
1971. május 23. (1998.) Katolikus hetilap Ára: 1,50 Ft BALLAGÓ DIÁKOK KÖZÖTT Delet harangoznak az esztergomi tornyokban, amikor az intézet udvarára kiballagnak a Temesvári Pelbártról elnevezett ferences gimnázium érettségiző növendékei. Felhangzik a hűség himnusza: „Hazádnak rendületlenül légy híve a magyar! ..Azután őrizőt cserél az intézet zászlaja. A végzősök átadják a harmadikosoknak. A zászlóval együtt mindazt, amire ez az intézet — a többi hét katolikus középiskolánkkal és azoknak mindenkori növendékeivel együtt — elkötelezte magát. Krisztus hitében, a haza szeretetében és az emberiség jobb jövőjének szolgálatában munkálkodó ifjúság nevelésére. Két évtized alatt csaknem tízezer fiatalember ballagott így ki a nyolc egyházi középiskolából. Ugyanezzel a programmal és ennek a programnak nem is sikertelen valóraváltásával. Amikor egyházi iskoláink húsz esztendővel ezelőtt elindultak a maguk történelmi útján, már nem kevesebbről volt szó, mint arról, hogy új iskolatípust kell megteremteniük Magyarországon. Olyan iskolákat, melyeknek tanulmányi anyaga nem tér el az állami iskolákétól, hogy aki itt érettségizik, felkészültségi hiányosságok nélkül az is tovább léphessen a felsőbbfokú tanintézetekbe és főiskolákba. Alapvetően még nevelési célkitűzéseiben sem tér el ez az iskolatípus az állami iskolákétól, hiszen itt is elsőrangú cél, hogy a különböző pályákra és foglalkozási ágakba hazánkhoz és népünkhöz, szocialista államrendünkhöz hűséges, hivatásukat szerető, a közösségi feladatokban is becsületesen helytálló állampolgárokat neveljenek. Az egyházi iskolák nevelői előtt azonban egy eddig még járatlan út kitaposásának feladata állott: egy szocialista berendezkedésű állami és társadalmi rend építésére nevelni olyan embereket, akik hűségesek maradnak világnézetükhöz, egyházukhoz és vallásukhoz. Készek együttműködni az alkotó és építő munka területén más világnézetű és más eszmerendszerekben felnevelkedett embertársaikkal. Akkoriban nem is voltak olyan kevesen, akik ezt az utat kilátástalannak ítélték. A húsz éves tapasztalat azonban azokat igazolta, akik rendületlenül hittek benne, s ezt az utat sok kudarc, küzdelmes esztendők, nehéz próbatételek árán kitaposták. Ezen a tavaszi pompában kiragyogott májusi vasárnapon, az esztergomi ferences gimnázium udvarán ballagó diákok és az ország szinte minden teáról ideérkezett szülők környezetében hajtom meg a fejem egyházi iskolánk derék nevelői előtt. Szerzetesekhez, hazájukhoz és népükhöz hű magyar papokhoz méltó munka volt ez. De meghajtom a fejem azok előtt a fiatalemberek előtt is, akik húsz év alatt az egyházi iskolákból kilépve szívükben és tetteikben megőrizték ezt a páros hűséget. Megteremtették a gyakorlatát, megszerezték hitelét annak, hogy a krisztusi ember alkata nemcsak beleilleszthető, de ma már bele is illik és elfogadott a hazájuk boldogabb jövőjét építő új magyar nemzedék nagy családjába. Magyar Ferenc VI. Pál pápa üzenete a közösségi tájékoztatás világnapján A II Vatikáni ökumenikus Zsinat az egyház apostoli küldetésének egyik hathatós eszközét ismerte fel abban a szolgálatban, mellyel a mai közösségi tájékoztatás különböző ágazatai — sajtó, rádió, televízió film — hozzájárulhatnak ahhoz, hogy az evangélium jó híre mindenkihez eljusson és testet öltsön modern világunkban. A közösségi tájékoztatás zsinat utáni feladataival foglalkozó pápai bizottság idén is felszólította a világegyház püspökeit, hogy május 23-án a papsággal és a hívekkel együtt a lelkiismeret és az egyetemes felelősség felébresztésével vizsgálják meg azokat a feladataikat, melyek a maguk területén és adott lehetőségek szerint a közösségi tájékoztatási eszközök használatában és fejlesztésében reájuk hárulnak. A pápai bizottság jelentős szerepet szánt Isten népe együttes imájának is ezen a napon. Ezért a vasárnap szentmiséjében erre az alkalomra szánt könyörgéseket iktatott. (A Magyar Püspöki Kar kérésére lapunk 3. oldalán közöljük ezeknek a könyörgéseknek liturgikus szövegét.) Szentséges Atyánk is kiemelkedő szerepet szán a közösségi tájékoztatás világnapjának, amikor ezen a napon apostoli üzenettel fordul Isten hívő népéhez. A pápai üzenetet megtisztelő előzékenységgel előre megküldte az Új Ember szerkesztőségének Federico Alessandrini, a Vatikáni Sajtóiroda igazgatója abban a levélben, melyben a világnap alkalmából külön is köszöntötte lapunk szerkesztőit, kiadóhivatali munkatársait és olvasóit. A Szentatya üzenetét az alábbiakban továbbítjuk olvasóinknak: SZERETETT TESTVÉREIM ÉS FIAIM, MINDEN JÓAKARATÚ EMBER! Szolgálják a közösségi tájékoztatási eszközök az emberek közti egységet — ez az a jószándék, amit a közösségi tájékoztatási eszközök idei világnapja felétek nyújt, hogy erről elmélkedjetek, ezt tanulmányozzátok, erről cseréljétek ki tapasztalataitokat, ezért imádkozzatok és cselekedjetek. Ki ne kívánná teljes szívéből, hogy hatékonyan mozdítsuk elő az emberi család egységét? Az emberek már rádöbbentek, mit jelent az összefogás, akár a mindennapi életben, akár kivételes pillanatokban, akár tudományos feladatok kapcsán, akár pedig természeti katasztrófák idején. Úgy érezzük, határozottan él bennük a szándék, hogy egyre jobban kiszélesítsék a termékeny és békés együttműködés körét mind gazdasági, mind szociális, mind kulturális és politikai síkon anélkül, hogy feladnák sokszínű egyéni gazdagságukat. Talán nem is álomkép már az emberiség egyetemes családjának jövendő képe, amelynek minden ember tagja, ahol minden ember egymás testvére. (L. Populum progressio, 79) Ez a meggyőződés még mélyebb gyökereket vert a keresztény lelkekben. „Isten azt akarta, hogy az emberek egyetlen családot alkossanak , és egymással testvérként bánjanak. Mert Isten mindnyájunkat a maga képére teremtett ... mindnyájunkat ugyanarra az egy célra hívott meg: magához Istenhez.’ (Gaudium et spes 24. 1 §). Az emberi összefogásra az első Ádám kapott meghívást. A bűnbeesés után pedig Krisztusban valósult és erősödött meg, keresztje által, melyen kiengesztelte a népeket Istennel, ledöntötte azt a falat, amely elválasztotta őket egymástól. (Ep. 2,14). Feltámadása által a szeretet Lelkét árasztotta ki az emberek szívébe, midőn arra hívta meg őket — Isten elszéledt fiait, — hogy benne egyetlen népet, egyetlen testet alakítsanak. Az egyház, bár a maga keblében is megtapasztalta a feszültségeket és megoszlásokat, maga se mulaszt el egyetlen alkalmat, hogy láthatóan is megvalósítsa ezt az egységet minden nyelvű, minden nemzetiségű, bármily társadalmi helyzetben levő és bármily foglalkozású gyermekei között. Midőn így cselekszik, tudatában van, hogy ő prófétai jele az egész földkerekség békéjének és egységének. (1. sz. 11.) Felvetődik itt egy kérdés: vajon a közösségi tájékoztatási eszközök — melyeknek fontossága annyira megnövekedett, hogy a modern kultúrában mindenütt jelen vannak — elfogadják-e azt a kiváltságos feladatot, hogy előmozdítsák ezt az egységet és ezt a testvériséget? Azaz: a megértő tiszteletet, a nyílt párbeszédet, a bizalommal teli együttműködést abban a világban, amelynek problémái rövidesen világméretűvé válnak? Súlyos önámítás volna, ha alábecsülnénk azoknak a tragikus feszültségeknek az erejét, amelyek a különböző társadalmakat, a társadalmat és az egyént, az iparilag fejlett országokat és a harmadik világot, az egymásnak ellentmondó politikai és ideológiai rendszerek követőit elválasztják. Ezektől visszhangzik gyakorta a világ, a konfliktusok veszélyes szakadékokat támasztanak, és sajnos, erőszakos cselekményekké, háborús helyzetekké fajulnak. Természetes, az emberek és népek közötti megoszlás és szembenállás megnyilakozásai előtt nem várhatjuk a sajtótól, a rádiótól és a filmtől, hogy jelentéktelennek tüntessék fel vagy elhallgassák ezeket. Az ő feladatuk, hogy világítsák meg a valóság minden vonatkozását, még a legtragikusabbat is, hogy kíséreljék meg elérni a valóság minél mélyebb és tárgyilagosabb megismertetését, amely nemcsak a nyomornak, az önzésnek, nemcsak a sokféle sebnek ad helyet, amelytől az emberiség nagy családjának szíve vérzik, hanem amely megmutatja a pozitív eredményeket, a megújulás jeleit, a reményt keltő mozzanatokat is. Senki se tagadhatja: fennáll a nagy kísértés, hogy ezeket a nagy és mélyhatású, a fülhöz és szemhez szóló eszközöket arra használják fel, hogy a feszültségeket még súlyosabbakká, az ellentéteket és megoszlásokat még élesebbekké tegyék, olyannyira, hogy sok jóakaratú ember végül is hiábavalónak látja kísérleteit, amelyek, ha tökéletlenek is, mégis nemesek és az egységet és testvériséget akarják elérni. Ezt a veszedelmet nagy erővel kell elutasítanunk, és bátran szembe kell vele szállnunk. Ki tudná ugyanakkor felsorolni azt a rengeteg és még felhasználatlan lehetőséget, amivel ezek a csodálatos közösségi tájékoztatási eszközök valamennyiünk igazi kérdéseit állíthatják az olvasók, a hallgatók, a nézők lelkiismerete elé? Hogy az embereket segítsék egymást jobban megismerni és értékelni, egymás különbözőségeit elfogadni. Megértéssel és szeretettel győzni le mindenfajta korlátot. Utasítsátok el magatoktól azt, ami gyöngítené az emberek közötti párbeszédet, mindazt, ami elkendőzi az emberek jogait és kötelességeit, mindazt, ami a gyűlöletet, a meg nem értést táplálja, ami megfoszt a békétől és az egyre szélesebb körű testvériségtől, vagy az igazságban keresett békétől. Titeket keresztény testvéreim és fiaim különösen kérünk, elmélkedjetek és imádkozzatok, de használjátok fel merészen, bátran, megfelelően megválasztva mindazt az eszközt, amely hatalmatokban áll és amit buzgalmatok sugall, bogosatok ki a sok kusza szálat és tegyétek végre alkalmassá, hogy meg lehessen szőni belőlük Isten fiainak és testvéreinek világát. „Győzzétek le a megosztó, kontestáló és zűrzavart keltő erőket, hogy fel tudjátok építeni az emberek városát, mely csak akkor lesz tartós, ha a népek, nemzedékek, osztályok és fajok közti testvéri szeretet tartja össze.” (Beszéd a Munka Nemzetközi Szervezetében, Genf, 1969. június 10.) Mindazoknak, akik a közösségi tájékoztatási eszközök révén közreműködnek abban, hogy megvalósítsák az ember Isten terve szerinti törekvését, nagy szívvel adjuk Apostoli Áldásunkat. VI. Pál pápa Örökség Gyermekkoromban nem jártam májusi ájtatosságra, mert a mi falunkban nem volt májusi ájtatosság. Azért nem volt mert a legszorgosabb időben, egész napos test- és lélekölő fáradtság után ugyan kik vettek volna részt rajta, így aztán nincs is nosztalgiám a mindig halványulóbb májusi ájtatosságok után. De annál inkább bennem él valami nagy-nagy féltés: Mária tiszteletünk megtalálja-e a helyét a zsinat utáni egyházban? Minden bizonnyal voltak a múltban túlzások, a Mária tisztelet sokak lelki életében központivá lett, a Krisztus-középpontúság helyreállítása tehát valóban zsinathoz méltó feladat. De a Mária tiszteletnek a lelki élet szélére való szorítása nem történhetik meg végzetes károk nélkül. Én részt vettem zarándokutakon Máriakegyhelyekre, emlékezetemben az odavezető utak imádságos áhítata, a megértés öröme, a Máriától ne a búcsúvétel boldog bánatossága, a templomi oltárok faemelvényén átimádkozott, vagy átbóbiskolt éjszakák otthonossága. Ha vallásunknak van érzelmeket felkeltő és tápláló ereje, márpedig a vallás enélkül fenn nem maradhat, akkor a Mária-tisztelet ennek egyik leghatásosabb forrása. S hogy azokat az említett túlzásokat is ritkábban látjuk, mint talán más országokban, más népek között tapasztalható, annak a nép karakterén kívül az is az oka, hogy Máriatiszteletünk nagyon is „férfiasan” kezdődött, hiszen Szent István, a keménykezű király volt az elindítója. Ő halálának közeledtével, tele aggodalommal alkotásának veszélyeztetettsége miatt, az országot és egyházat a püspökkel, papokkal és a hivő néppel, úgyszintén saját lelkét a mennyország áldott királynéjának kezébe ajánlotta. Vigasztalásul azt az óhajtott kegyet is megkapta, hogy Mária mennybemenetelének napján, Nagyboldogasszonykor költözhetett ki ebből a világból. Ezt a nevezetet és a Magyarok Nagyasszonya vagy Patrónája címet egyébként a hagyományos népi iratok Szent Gellértnek tulajdonítják, és első használóul Szent Gellért papjait és híveit mondják. Ugyanezek a források azt is mondják, hogy a magyarok szívesen nevezték magukat Szűz Mária népének. Nemcsak a kezdetkor, hanem később is a századok folyamán, amikor olyan férfiak is nagy Mária-tisztelők, mint IV. Béla és Hunyadi János. Ezeket a későbbi századokat különösen a protestáns irodalomtudós, Horváth János vallatja meghatottsággal, ő állapítja meg az első félezer év irodalmáról, hogy benne „Mária egy egész költészettel teljes példakör központja”. És itt már egyszerű papok, hívek Mária-szeretetéről van szó. Elolvastatnám az egész kézzel írt irodalmat, de mivel ez lehetetlen, ízlelgessük őseink naiv, de hihetetlenül meleg Mária-tiszteletét a nagy tudós kalauzolásával. Itt van mindjárt a „Három lándzsa”, mely hat kódexben is szerepel. Hányszor hallgathatták ezt őseink azoknak a kicsiny, de csodás román-gót templomoknak szószékéről! Krisztus már kezében tartotta a három lándzsát — hallhatták , hogy elpusztítsa velük a kevélység, fösvénység, paráznaság bűnébe merült világot, elébe futamék azonban a kegyelmes Szűz és irgalomért esedezett. Krisztus erre megengesztelődött e szavakkal: „Vettem az te orcádat, azaz meghallgattalak.” De nemcsak elhárítja Krisztus haragját, hanem palástja alatt oltalmazza az ő igaz híveit, szeretettel figyeli dolgaikat, megjelenik, ha bajba kerülnek, gondjukat viseli mint szerető anya. Van itt érzelem bőven, sokszor túlcsordulóan. íme, egy példázat azoknak, akik annyira féltik az érzelmességtől vallási életünket. — Egy szerzetes még világi korában megfogadta, hogy Szűz Mária tiszteletére naponként koszorút köt. Minthogy a szerzetben ezt nem folytathatta, ki akart lépni. Megjelent neki azonban a Szűzanya, és megtanította, miként kössön neki koszorút lélek szerint tíz Üdvözlégy Máriából, mint megannyi piros rózsából. Az ifjú bentmaradt a szerzetben. Egyszer egy erdőn haladva át, buzgón kötözgette „rózsakoszorúját” a megadott módon, Üdvözlégyékből. Ott lappangó és őt megtámadni szándékozó latrok azt látták, hogy egy igen szép lány megy vele, tőle minden Üdvözlégykor egy-egy rózsát vesz át, s aranyfonállal koszorúba köti. És kiről szólhatna az első magyar vers, az Ó-magyar Mária Siralom, a „Világ világa. Virágnak virága” ... ez az oly korai és oly tündöklő vers, „a magyar műköltészet kezdete, naiv magyar forma és európai érzelmi műveltség biztos, meleg kézfogása.” Vagy említsük-e a Mária siralmakat, az érzékeny lélek és finom átélés e gyöngyszemeit, amelyek egyúttal a költészet gyöngyszemei is Egész szövegek és sok helyett hadd idézzem ízelítőül azt a néhány sort, ami engem úgy meghatott. Ott áll a kereszt alatt a Szűz összeroskadva, s mikor Szent János Krisztus végrendeletéhez híven anyjának szólítja „Mária nagy keserű sírásokat teszen vala, mondván: „Nem én fiam szava ez, nem én egyetlenem szava ez!” Folytathatnók a gyönyörködést a ránkhagyot szellemi ékszerekben. De talán ennyi is elég, nemcsak májusi elmélkedésnek, de indítéknak is őseink példájának követésére. Pénzes Balduin UtfN XXVII. 21 Urunk, a béke Istene Te teremtetted az embereket Ők a te jóságod alkotásai Dicsőséged részeseivé tetted őket Dicsérünk téged Hálát adunk neked Elküldted hozzánk Jézust A te szeretett Fiadat A húsvét misztériumában az üdvösség beteljesítésére küldted hogy mindannyiunkat testvériségben kössön össze Hálát mondunk neked mindazért a vágyért fáradozásért és cselekedetért amelyet a te békéd szelleme gyújtott fel a mi időnkben hogy a gyűlöletet szeretettel a bizalmatlanságot megértéssel a közömbösséget testvéri összeforrottsággal győzzük le Tárd ki szellemünket nyisd fel szívünket minden testvérünk felé akiknek szükségük van szeretetünkre Hogy minél jobban megvalósíthassuk a békét Irgalmasság Atyja A új világ vajúdásánál emlékezz meg a szükséget szenvedők növekvő testvériségéről a szenvedőkről és haldoklókról hogy elérkezzék minden emberhez faj és nyelvkülönbség nélkül a te országod. az igazságosság a szeretet és a béke országa hogy betöltse a földet a te dicsőséged. Ámen. VI. Pál pápa békeimája Miklós Imre az Állami Egyházügyi Hivatal új elnöke A kormány Prantner Józsefet — érdemei elismerése mellett nyugállományba vonulása miatt — az Állami Egyházügyi Hivatal elnöki tisztségéből felmentette, s Miklós Imrét az Állami Egyházügyi Hivatal elnökévé kinevezte. A Népköztársaság Elnöki Tanácsa Prantner Józsefet államtitkári tisztsége alól felmentette, s Miklós Imrét, az ÁEH elnökét, államtitkárrá kinevezte. GRECO-KÉPET TALÁLTAK Ismeretlen Greco-képet találtak Peru fővárosának, Limának egyik kolostorában. A kép, amely a kolostor kápolnájának oltárán látható, Krisztus imádását ábrázolja. Szakemberek százezer dollárra becsülik az értékét. Hadd említsük meg itt, hogy a budapesti Szépművészeti Múzeum Grecoképei — büszkeségei — is kis spanyol templomokból kerültek hozzánk.