Új Ember, 1971 (27. évfolyam, 1278-1329. szám)

1971-05-23 / 21. (1298.) szám

1971. május 23. (1998.) Katolikus hetilap Ára: 1,50 Ft BALLAGÓ DIÁKOK KÖZÖTT Delet harangoznak az eszter­gomi tornyokban, amikor az intézet udvarára kiballagnak a Temesvári Pelbártról elneve­zett ferences gimnázium érett­ségiző növendékei. Felhangzik a hűség himnusza: „Hazádnak rendületlenül légy híve a ma­gyar! ..Azután őrizőt cse­rél az intézet zászlaja. A vég­zősök átadják a harmadikosok­nak. A zászlóval együtt mind­azt, amire ez az intézet — a töb­bi hét katolikus középiskolánk­kal és azoknak mindenkori nö­vendékeivel együtt — elköte­lezte magát. Krisztus hitében, a haza szeretetében és az em­beriség jobb jövőjének szolgá­latában munkálkodó ifjúság nevelésére. Két évtized alatt csaknem tízezer fiatalember ballagott így ki a nyolc egyházi középis­kolából. Ugyanezzel a prog­rammal és ennek a program­nak nem is sikertelen valóra­­váltásával. Amikor egyházi iskoláink húsz esztendővel ezelőtt elin­dultak a maguk történelmi út­ján, már nem kevesebbről volt szó, mint arról, hogy új iskola­típust kell megteremteniük Magyarországon. Olyan iskolá­kat, melyeknek tanulmányi anyaga nem tér el az állami iskolákétól, hogy aki itt érett­ségizik, felkészültségi hiányos­ságok nélkül az is tovább lép­hessen a felsőbbfokú tan­intézetekbe és főiskolákba. Alapvetően még nevelési cél­kitűzéseiben sem tér el ez az iskolatípus az állami iskoláké­tól, hiszen itt is elsőrangú cél, hogy a különböző pályákra és foglalkozási ágakba hazánk­hoz és népünkhöz, szocialista államrendünkhöz hűséges, hivatásukat szerető, a közössé­gi feladatokban is becsületesen helytálló állampolgárokat ne­veljenek. Az egyházi iskolák nevelői előtt azonban egy eddig még járatlan út kitaposásának fel­adata állott: egy szocialista berendezkedésű állami és tár­sadalmi rend építésére nevel­ni olyan embereket, akik hű­ségesek maradnak világnéze­tükhöz, egyházukhoz és vallá­sukhoz. Készek együttműködni az alkotó és építő munka te­rületén más világnézetű és más eszmerendszerekben felnevel­kedett embertársaikkal. Akkoriban nem is voltak olyan kevesen, akik ezt az utat kilátástalannak ítélték. A húsz éves tapasztalat azonban azokat igazolta, akik rendület­lenül hittek benne, s ezt az utat sok kudarc, küzdelmes esztendők, nehéz próbatételek árán kitaposták. Ezen a tavaszi pompában kiragyogott májusi vasárna­pon, az esztergomi ferences gimnázium udvarán ballagó diákok és az ország szinte minden teáról ideérkezett szü­lők környezetében hajtom meg a fejem egyházi iskolánk derék nevelői előtt. Szerzete­sekhez, hazájukhoz és népük­höz hű magyar papokhoz méltó munka volt ez. De meghajtom a fejem azok előtt a fiatalem­berek előtt is, akik húsz év alatt az egyházi iskolákból ki­lépve szívükben és tetteikben megőrizték ezt a páros hűsé­get. Megteremtették a gyakor­latát, megszerezték hitelét an­nak, hogy a krisztusi ember alkata nemcsak beleilleszthető, de ma már bele is illik és el­fogadott a hazájuk boldogabb jövőjét építő új magyar nem­zedék nagy családjába. Magyar Ferenc VI. Pál pápa üzenete a közösségi tájékoztatás világnapján A II Vatikáni ökumenikus Zsinat az egyház apostoli kül­detésének egyik hathatós esz­közét ismerte fel abban a szol­gálatban, mellyel a mai közös­ségi tájékoztatás különböző ágazatai — sajtó, rádió, tele­vízió film — hozzájárulhatnak ahhoz, hogy az evangélium jó híre mindenkihez eljusson és testet öltsön modern vilá­gunkban. A közösségi tájékoztatás zsi­nat utáni feladataival foglalko­zó pápai bizottság idén is fel­szólította a világegyház püs­pökeit, hogy május 23-án a papsággal és a hívekkel együtt a lelkiismeret és az egyetemes felelősség felébresztésével vizs­gálják meg azokat a feladatai­kat, melyek a maguk területén és adott lehetőségek szerint a közösségi tájékoztatási eszkö­­­zök használatában és fejleszté­sében reájuk hárulnak. A pápai bizottság jelentős szerepet szánt Isten népe együttes imájának is ezen a napon. Ezért a vasárnap szent­miséjében erre az alkalomra szánt könyörgéseket iktatott. (A Magyar Püspöki Kar kéré­sére lapunk 3. oldalán közöl­jük ezeknek a könyörgéseknek liturgikus szövegét.) Szentséges Atyánk is kiemel­kedő szerepet szán a közösségi tájékoztatás világnapjának, amikor ezen a napon apostoli üzenettel fordul Isten hívő né­péhez. A pápai üzenetet meg­tisztelő előzékenységgel előre megküldte az Új Ember szer­kesztőségének Federico Ales­­sandrini, a Vatikáni Sajtóiro­da igazgatója abban a levél­ben, melyben a világnap alkal­mából külön is köszöntötte la­punk szerkesztőit, kiadóhiva­tali munkatársait és olvasóit. A Szentatya üzenetét az alábbiakban továbbítjuk olva­sóinknak: SZERETETT TESTVÉREIM ÉS FIAIM, MINDEN JÓAKA­­RATÚ EMBER! Szolgálják a közösségi tájé­koztatási eszközök az emberek közti egységet — ez az a jó­szándék, amit a közösségi tájé­koztatási eszközök idei világ­napja felétek nyújt, hogy erről elmélkedjetek, ezt tanulmá­nyozzátok, erről cseréljétek ki tapasztalataitokat, ezért imád­kozzatok és cselekedjetek. Ki ne kívánná teljes szívéből, hogy hatékonyan mozdítsuk elő az emberi család egységét? Az emberek már rádöbbentek, mit jelent az összefogás, akár a mindennapi életben, akár ki­vételes pillanatokban, akár tu­dományos feladatok kapcsán, akár pedig természeti kataszt­rófák idején. Úgy érezzük, ha­tározottan él bennük a szán­dék, hogy egyre jobban kiszé­lesítsék a termékeny és békés együttműködés körét mind gazdasági, mind szociális, mind kulturális és politikai síkon anélkül, hogy feladnák sokszí­nű egyéni gazdagságukat. Ta­lán nem is álomkép már az emberiség egyetemes családjá­nak jövendő képe, amelynek minden ember tagja, ahol min­den ember egymás testvére. (L. Populum progressio, 79) Ez a meggyőződés még mé­lyebb gyökereket vert a ke­resztény lelkekben. „Isten azt akarta, hogy az emberek egyetlen családot alkossanak , és egymással testvérként bán­janak. Mert Isten mindnyá­junkat a maga képére terem­tett ... mindnyájunkat ugyan­arra az egy célra hívott meg: magához Istenhez.’ (Gaudium et spes 24. 1 §). Az emberi összefogásra az első Ádám ka­pott meghívást. A bűnbeesés után pedig Krisztusban való­sult és erősödött meg, kereszt­je által, melyen kiengesztelte a népeket Istennel, ledöntötte azt a falat, amely elválasztotta őket egymástól. (Ep. 2,14). Fel­támadása által a szeretet Lel­két árasztotta ki az emberek szívébe, midőn arra hívta meg őket — Isten elszéledt fiait, — hogy benne egyetlen népet, egyetlen testet alakítsanak. Az egyház, bár a maga keblében is megtapasztalta a feszültsé­geket és megoszlásokat, maga se mulaszt el egyetlen alkal­mat, hogy láthatóan is megva­lósítsa ezt az egységet minden nyelvű, minden nemzetiségű, bármily társadalmi helyzetben levő és bármily foglalkozású gyermekei között. Midőn így cselekszik, tudatában van, hogy ő prófétai jele az egész földke­rekség békéjének és egységé­nek. (1. sz. 11.) Felvetődik itt egy kérdés: vajon a közösségi tájékoztatási eszközök — melyeknek fontos­sága annyira megnövekedett, hogy a modern kultúrában mindenütt jelen vannak — el­fogadják-e azt a kiváltságos feladatot, hogy előmozdítsák ezt az egységet és ezt a testvé­riséget? Azaz: a megértő tisz­teletet, a nyílt párbeszédet, a bizalommal teli együttműkö­dést abban a világban, amely­nek problémái rövidesen vi­lágméretűvé válnak? Súlyos önámítás volna, ha alábecsülnénk azoknak a tra­gikus feszültségeknek az ere­jét, amelyek a különböző tár­sadalmakat, a társadalmat és az egyént, az iparilag fejlett or­szágokat és a harmadik vilá­got, az egymásnak ellentmondó politikai és ideológiai rendsze­rek követőit elválasztják. Ezektől visszhangzik gyakorta a világ, a konfliktusok veszé­lyes szakadékokat támaszta­nak, és sajnos, erőszakos cse­lekményekké, háborús helyze­tekké fajulnak. Természetes, az emberek és népek közötti megoszlás és szembenállás megnyilakozásai előtt nem várhatjuk a sajtótól, a rádiótól és a filmtől, hogy je­lentéktelennek tüntessék fel vagy elhallgassák ezeket. Az ő feladatuk, hogy világítsák meg a valóság minden vonatkozá­sát, még a legtragikusabbat is, hogy kíséreljék meg elérni a valóság minél mélyebb és tár­­gyilagosabb megismertetését, amely nemcsak a nyomornak, az önzésnek, nemcsak a sokféle sebnek ad helyet, amelytől az emberiség nagy családjának szíve vérzik, hanem amely megmutatja a pozitív eredmé­nyeket, a megújulás jeleit, a reményt keltő mozzanatokat is. Senki se tagadhatja: fennáll a nagy kísértés, hogy ezeket a nagy és mélyhatású, a fülhöz és szemhez szóló eszközöket arra használják fel, hogy a fe­szültségeket még súlyosabbak­ká, az ellentéteket és megosz­lásokat még élesebbekké te­gyék, olyannyira, hogy sok jó­­akaratú ember végül is hiába­valónak látja kísérleteit, ame­lyek, ha tökéletlenek is, mégis nemesek és az egységet és test­vériséget akarják elérni. Ezt a veszedelmet nagy erő­vel kell elutasítanunk, és bát­ran szembe kell vele szállnunk. Ki tudná ugyanakkor felso­rolni azt a rengeteg és még felhasználatlan lehetőséget, amivel ezek a csodálatos kö­zösségi tájékoztatási eszközök valamennyiünk igazi kérdéseit állíthatják az olvasók, a hall­gatók, a nézők lelkiismerete elé? Hogy az embereket segít­sék egymást jobban megis­merni és értékelni, egymás kü­lönbözőségeit elfogadni. Meg­értéssel és szeretettel győzni le mindenfajta korlátot. Utasítsátok el magatoktól azt, ami gyöngítené az embe­rek közötti párbeszédet, mind­azt, ami elkendőzi az emberek jogait és kötelességeit, mindazt, ami a gyűlöletet, a meg nem ér­tést táplálja, ami megfoszt a békétől és az egyre szélesebb körű testvériségtől, vagy az igazságban keresett békétől. Titeket keresztény testvé­reim és fiaim különösen ké­rünk, elmélkedjetek és imád­kozzatok, de használjátok fel merészen, bátran, megfelelően megválasztva mindazt az esz­közt, amely hatalmatokban áll és amit buzgalmatok sugall, bogosatok ki a sok kusza szá­lat és tegyétek végre alkalmas­sá, hogy meg lehessen szőni belőlük Isten fiainak és testvé­reinek világát. „Győzzétek le a megosztó, kontestáló és zűrza­vart keltő erőket, hogy fel tud­játok építeni az emberek vá­rosát, mely csak akkor lesz tartós, ha a népek, nemzedé­kek, osztályok és fajok közti testvéri szeretet tartja össze.” (Beszéd a Munka Nemzetközi Szervezetében, Genf, 1969. jú­nius 10.) Mindazoknak, akik a közös­ségi tájékoztatási eszközök ré­vén közreműködnek abban, hogy megvalósítsák az ember Isten terve szerinti törekvését, nagy szívvel adjuk Apostoli Áldásunkat. VI. Pál pápa Örökség Gyermekkoromban nem jár­tam májusi­ ájtatosságra, mert a mi falunkban nem volt má­jusi ájtatosság. Azért nem volt mert a legszorgosabb időben, egész napos test- és lélekölő fáradtság után ugyan kik vet­tek volna részt rajta, így aztán nincs is nosztal­giám a mindig halványulóbb májusi ájtatosságok után. De annál inkább bennem él valami nagy-nagy féltés: Má­ria tiszteletünk megtalálja-e a helyét a zsinat utáni egyház­ban? Minden bizonnyal voltak a múltban túlzások, a Mária tisztelet sokak lelki életében központivá lett, a Krisztus-kö­­zéppontúság helyreállítása te­hát valóban zsinathoz méltó feladat. De a Mária tisztelet­nek a lelki élet szélére való szorítása nem­ történhetik meg végzetes károk nélkül. Én részt vettem zarándokutak­on Mária­­kegyhelyekre, emlékezetemben az odavezető utak imádságos áhítata, a megértés öröme, a Máriától ne a búcsúvétel bol­dog bánatossága, a templomi oltárok faemelvényén átimád­kozott, vagy átbóbiskolt éjsza­kák otthonossága. Ha vallá­sunknak van érzelmeket fel­keltő és tápláló ereje, márpe­dig a vallás enélkül fenn nem maradhat, akkor a Mária-tisz­­telet ennek egyik leghatáso­sabb forrása. S hogy azokat az említett túlzásokat is ritkábban látjuk, mint talán más országokban, más népek között tapasztalha­tó, annak a nép karakterén kívül az is az oka, hogy Mária­­tiszteletünk nagyon is „férfia­san” kezdődött, hiszen Szent István, a keménykezű király volt az elindítója. Ő halálának közeledtével, tele aggodalom­mal alkotásának veszélyezte­tettsége miatt, az országot és egyházat a püspökkel, papok­kal és a hivő néppel, úgyszin­tén saját lelkét a mennyor­szág áldott királynéjának kezé­be ajánlotta. Vigasztalásul azt az óhajtott kegyet is megkap­ta, hogy Mária mennybemene­telének napján, Nagyboldog­asszonykor költözhetett ki eb­ből a világból. Ezt a nevezetet és a Magyarok Nagyasszonya vagy Patrónája címet egyéb­ként a hagyomány­os népi ira­tok Szent Gellértnek tulajdo­nítják, és első használóul Szent Gellért papjait és híveit mondják. Ugyanezek a forrá­sok azt is mondják, hogy a magyarok szívesen nevezték magukat Szűz Mária népének. Nemcsak a kezdetkor, hanem később is a századok folyamán, amikor olyan férfiak is nagy Mária-tisztelők, mint IV. Béla és Hunyadi János. Ezeket a későbbi századokat különösen a protestáns iroda­lomtudós, Horváth János val­latja meghatottsággal, ő álla­pítja meg az első félezer év irodalmáról, hogy benne „Má­ria egy egész költészettel tel­jes példakör központja”. És itt már egyszerű papok, hívek Mária-szeretetéről van szó. Elolvastatnám az egész kézzel írt irodalmat, de mivel ez le­hetetlen, ízlelgessük őseink naiv, de hihetetlenül meleg Mária-tiszteletét a nagy tudós kalauzolásával. Itt van mindjárt a „Három lándzsa”, mely hat kódexben is szerepel. Hányszor hallgat­hatták ezt őseink azoknak a ki­csiny, de csodás román-gót templomoknak szószékéről! Krisztus már kezében tartotta a három lándzsát — hallhat­ták , hogy elpusztítsa velük a kevélység, fösvénység, paráz­­naság bűnébe merült világot, elébe futamék azonban a ke­gyelmes Szűz és irgalomért esedezett. Krisztus erre meg­­engesztelődött e szavakkal: „Vettem az te orcádat, azaz meghallgattalak.” De nemcsak elhárítja Krisztus haragját, ha­nem palástja alatt oltalmazza az ő igaz híveit, szeretettel fi­gyeli dolgaikat, megjelenik, ha bajba kerülnek, gondjukat vi­seli mint szerető anya. Van itt érzelem bőven, sok­szor túlcsordulóan. íme, egy példázat azoknak, akik annyi­ra féltik az érzelmességtől val­lási életünket. — Egy szerze­tes még világi korában megfo­gadta, hogy Szűz Mária tiszte­letére naponként koszorút köt. Minthogy a szerzetben ezt nem folytathatta, ki akart lépni. Megjelent neki azonban a Szűzanya, és megtanította, mi­ként kössön neki koszorút lé­lek szerint tíz Üdvözlégy Má­riából, mint megannyi piros rózsából. Az ifjú bentmaradt a szerzetben. Egyszer egy erdőn haladva át, buzgón kötözgette „rózsakoszorúját” a megadott módon, Üdvözlégy­ékből. Ott lappangó és őt megtámadni szándékozó latrok azt látták, hogy egy igen szép lány megy vele, tőle minden Üdvözlégy­kor egy-egy rózsát vesz át, s aranyfonállal koszorúba köti. És kiről szólhatna az első magyar vers, az Ó-magyar Má­ria Siralom, a „Világ világa. Virágnak virága” ... ez az oly korai és oly tündöklő vers, „a magyar műköltészet kezdete, naiv magyar forma és európai érzelmi műveltség biztos, me­leg kézfogása.” Vagy említ­sük-e a Mária siralmakat, az érzékeny lélek és finom átélés e gyöngyszemeit, amelyek egy­úttal a költészet gyöngyszemei is Egész szövegek és sok he­lyett hadd idézzem ízelítőül azt a néhány sort, ami engem úgy meghatott. Ott áll a kereszt alatt a Szűz összeroskadva, s mikor Szent János Krisztus végrendeletéhez híven anyjá­nak szólítja „Mária nagy kese­rű sírásokat teszen vala, mond­ván: „Nem én fiam szava ez, nem én egyetlenem szava ez!” Folytathatnók a gyönyörkö­dést a ránkhagyot szellemi ékszerekben. De talán ennyi is elég, nemcsak májusi elmélke­désnek, de indítéknak is őseink példájának követésére. Pénzes Balduin UtfN XXVII. 21 Urunk, a béke Istene Te teremtetted az embereket Ők a te jóságod alkotásai Dicsőséged részeseivé tetted őket Dicsérünk téged Hálát adunk neked Elküldted hozzánk Jézust A te szeretett Fiadat A húsvét misztériumában az üdvösség beteljesítésére küldted hogy mindannyiunkat testvériségben kössön össze Hálát mondunk neked mindazért a vágyért fáradozásért és cselekedetért amelyet a te békéd szelleme gyújtott fel a mi időnkben hogy a gyűlöletet szeretettel a bizalmatlanságot megértéssel a közömbösséget testvéri összeforrottsággal győz­zük le Tárd ki szellemünket nyisd fel szívünket minden testvérünk felé akiknek szükségük van szeretetünkre Hogy minél jobban megvalósíthassuk a békét Irgalmasság Atyja A új világ vajúdásánál emlékezz meg a szükséget szenvedők növekvő testvériségéről a szenvedőkről és haldoklókról hogy elérkezzék minden emberhez faj és nyelvkülönbség nélkül a te országod. az igazságosság a szeretet és a béke országa hogy betöltse a földet a te dicsőséged. Ámen. VI. Pál pápa békeimája Miklós Imre az Állami Egyházügyi Hivatal új elnöke A kormány Prantner Józse­fet — érdemei elismerése mel­lett nyugállományba vonulása miatt — az Állami Egyházügyi Hivatal elnöki tisztségéből fel­mentette, s Miklós Imrét az Állami Egyházügyi Hivatal el­nökévé kinevezte. A Népköz­­társaság Elnöki Tanácsa Prant­ner Józsefet államtitkári tiszt­sége alól felmentette, s Miklós Imrét, az ÁEH elnökét, állam­titkárrá kinevezte. GRECO-KÉPET TALÁLTAK Ismeretlen Greco-képet ta­láltak Peru fővárosának, Li­mának egyik kolostorában. A kép, amely a kolostor kápol­nájának oltárán látható, Krisz­tus imádását ábrázolja. Szak­emberek százezer dollárra be­csülik az értékét. Hadd említ­sük meg itt, hogy a budapesti Szépművészeti Múzeum Greco­­képei — büszkeségei — is kis spanyol templomokból kerül­tek hozzánk.

Next