Új ember, 1971 (27. évfolyam, 1/1278-52/1329. szám)
1972-06-04 / 23. (1352.) szám
Békeszerzőként élni és dolgozni Timkó Imre dékán tájékoztatója az ENSZ Társaságok konferenciájáról Hírt adtunk róla, hogy május 8-10-én tartották az európai ENSZ-Társaságok regionális konferenciájukat Brüszszelben. Ezen az ülésen a Magyar ENSZ-Társaságot delegáció képviselte prof. Simai Mihály főtitkár és prof. Timkó Imre intézőbizottsági tag személyében. A Magyar Kurir felkereste Timkó Imrét, a Hittudományi Akadémia dékánját, hogy tájékoztassa a magyar katolikus közvéleményt a konferenciáról és annak eredményeiről. — Mi volt az európai, regionális konferencia témája és célkitűzése? A nemzeti ENSZ-Társaságok nemzetközi szervezete, a WFUNA (World Federation of United Nations Associations) kétévenként rendezi meg a kontinensek regionális konferenciáit. Európa ENSZTársaságainak ez volt a harmadik ülése (1968: Genf; 1970: Várna). Mint az első kettő is — az ez évben Brüsszelben tartott eszmecsere is — aktuális, európai problémákat tűzött napirendjére. Az első és leglényegesebb téma: Európa biztonságának és Európa népei békés együttműködésének kérdése volt. Különös aktualitást kapott ez a kontinensünk minden népét érdeklő és érintő feladat, mert a kongresszus ideje alatt zajlott éppen a Bundestag éles vitája az európai biztonság megteremtésének lényeges előfeltételét jelentő szerződések ratifikálásáról. Konferenciánk referátumai, a hozzászólások és a javaslatok egyenként hangsúlyozták, hogy a biztonsági konferencia összehívása múlhatatlanul szükséges. A delegátusok annak a bizalmuknak adtak kifejezést, hogy ennek a konferenciának eredményei lesznek hivatottak megteremteni az egymás mellett élés és a szolidaritás azon feltételeit, amelyek már nem a katonai blokkok erőviszonyain és a kölcsönösen táplált félelem „egyensúlyával”, hanem a tényleges bizalom alapján szolgálják a biztonságot, a fejlődést és a békét. A második napirendi pont: Európa szerepe a világbéke és a fejlődés világméretű előmozdításában volt. Európa felelős a világbékéért — hangoztatták a delegátusok — mert századunk két világháborúja Európából indult ki; európaiak voltak a Harmadik Világ kolonizálói; európaiak szították fel más kontinenseken a háborúk jelentős részét. Európa országai politikusainak és minden békeszerető polgárának kell szorgalmaznia az általános leszerelést; követelnie kell a kolonializmus minden formájának megszüntetését és fokoznia kell a sokoldalú támogatást, amelyre a fejlődésben még elmaradt országoknak szükségük van a világban. Európa népeinek viszsza kell szerezniük emberi megbecsülésüket más kontinensek népei előtt ahhoz, hogy ténylegesen támogathassák azok előbbrejutását. A harmadik napirendi téma azokat a feladatokat foglalta össze, amelyek az ENSZTársaságok Világszervezete (WFUA) és a Világszervezet Ifjúsági Mozgalma (ISMM) munkaprogramját jelentik az európai szolidaritás, az együttműködés és a világbéke szolgálatában. — Mi a tapasztalata dékán úrnak, van-e jelentősége és hatékonysága annak, hogy különféle társaságok, egyesületek és mozgalmak — rendszerint egymástól függetlenül — foglalkoznak ezekkel a kérdésekkel? Véleménye szerint, az ENSZ-Társaságok jelentős mértékben képesek hozzájárulni az európai és a világkérdések megoldásához? Ami az első kérdést illeti: minden emberi közösség cselekvő mozgósítása a béke kérdésében fontos és jelentős. A béke, a szolidaritás és az együttműködés sürgető megvalósítása nemcsak érdeke minden embernek, hanem léte és haladása biztosításának feladata is. Mint ahogyan jogos az, hogy az emberi közösségek egymástól eltérő világnézeti, politikai, társadalmi és gazdasági helyzetben élnek, jogos — sőt éppen a világméretű problémák közös megoldása érdekében szükséges is, — hogy a különféle csoportok a pluralizmus tiszteletben tartása mellett, sajátos indítékaik szerint keressék a megoldás feltételeit. Minél több vallási, nemzeti, politikai vagy nemzetközi csoport keresi majd a jövőben a béke, a fejlődés és a szolidaritás útján a kölcsönös emberi támogatás lehetőségét, annál biztosabb annak a reménynek megvalósulása, hogy a népek végül is képesek lesznek legyőzni önmagukban — és másokban is — az előítéleteket, a gyűlöletet, a másik fölé emelkedés vágyát, az önzést és a félelmet. A második kérdéssel kapcsolatban el szeretném mondani, hogy az ENSZ-Társaságok munkáját nemzetközi figyelem kíséri és jelentősége és súlya egyre növekszik. Részt vett a konferencián M. Waldheim ENSZ-főtitkár személyes megbízottja, Luc van Bellinghen. Nemcsak elhozta a főtitkár üdvözletét, hanem a konferencia határozatairól is tájékoztatta a világszervezetet. Ugyancsak felszólalt Melvin M. Fagen, az Európai Gazdasági Bizottság (ECB) genfi titkára valamint Julien Grenfell, a Világbank (IBRD) európai igazgatója. A magyar delegáció javaslatára a regionális ülés három tagú delegációt küldött ki az ugyancsak Brüsszelben, június első napjaiban megtartandó, a nemzetközi közvéleményt mozgósító kongreszszusra, amely szintén az európai biztonság és az együttműködés kérdésével fog foglalkozni. Érdeklődést tanúsított a konferencia témája és eredményei iránt Belgium prímása, Suenens bíboros és Igino Cardinale érsek, Belgium és Luxemburg apostoli nunciusa. Tapasztalatom szerint az ENSZ-Társaságok európai konferenciája egyik jelentős faktora annak az Európát és a világot átszövő láncsornak, amelynek az a hivatása, hogy laikust és egyházi embert, hívőt és nem hivőt, Keleten vagy Nyugaton élőt, európait és más kontinensek színes emberét érdekeltté tegye és mozgósítsa a közös emberi javak megmentésére, a haladás és a fejlődés biztosítására. Úgy tudjuk, hogy a dékán úr, mint egyházi személy, egyedül vett részt ezen a konferencián. Tavaly Luxemburgban, a WFUA jubileumi közgyűlésén megjelent a Szentszék képviselőjeként Belgium és Luxemburg apostoli nunciusa is. Most Brüsszelben valóban nem volt a delegátusok sorában más egyházi személy. Meg kell állapítanom, hogy régi ismerőseim és azok, akiket most ismertem meg, kivétel nélkül szívesen fogadtak közösségükbe. Figyelemmel hallgatták beszámolómat a magyar katolikus békemozgalom munkájáról és aktív kapcsolatairól Kelet- és Nyugat- Európa világi, felekezetközi és katolikus békemozgalmaival. Nem egy delegátus referátumomból értesült arról, hogy országában milyen szervezett béketörekvések működnek. — Megtisztelő volt számomra, hogy Suenens bíboros úr személyes látogatás során adott alkalmat arra, hogy beszámolhassak a konferencia munkájáról, magyar katolikus békemozgalmunk otthoni és nemzetközi tevékenységéről. Megértő figyelemmel hallgatott meg és minden haladás felé közismerten nyílt jóindulatával buzdított a további munkára. — Igen nagyra értékelem az apostoli nuncius úr érdeklődését is, amelyet a konferencia iránt tanúsított, és hálás vagyok személyének azért, hogy megerősített abban a meggyőződésemben, hogy katolikus békemozgalmunk munkájával az egyház általános béketörekvéseit szolgáljuk amikor békeszerzőként élünk és dolgozunk hazánkban és baráti megértéssel összegezzük törekvéseinket más országokban élő, de velünk együtt az emberiség közös javáért fáradó—5 embertestvéreinkkel. EGYHÁZZENEI HANGVERSENY ESZTERGOMBAN Jól sikerült kórushangversenyt rendeztek az Esztergom belvárosi plébániatemplomban Szentháromság vasárnapján. Három esztergomi templomi kórus: a belvárosi — Ammer József vezetésével —, a szentgyörgymezei — Borostyán Csaba vezetésével —, és a kispapok kórusa Komesz Mátyás énektanár vezetésével gregorián műveket, a klasszikus polifónia remekeit és Kodály, Bárdos kórusműveket adott elő. Szabó Zoltán vicerektor mondott összekötő szöveget, az összesített kórust pedig Nagy László plébános vezényelte. Az első Kolbe-kép magyar templomban Május 20-án megáldották a budapesti Szent Rita templomban az első Boldog Maximilian Kolbe-képet, Jakab Károly alkotását. Előzménye ennek az, hogy a templom plébánosa, Gergely József, más papok társaságában ellátogatott Auschwitzba, az egykori haláltáborba. Megrendülve járták be a tábort és imádkoztak a 11. sz. blokkban, Kolbe atya és annyi sok más vértanú egykori siralomházában. Lengyelországban járva a plébános volt olyan templomban, amelyben 74 emléktábla 74 egykori itt működő vértanúpap emlékét őrzi. Mindezekről és Kolbe atya gazdag életének fordulatairól, csodálatos haláláról szólt a plébános a megáldás szertartásának bevezetőjeként. És arról, hogy mivel a boldog elégetett testéből nem maradtak ereklyék, e kép legyen hitéletének középpontja, emlékeztető a rettenetes időkre s a nemzetek és emberek közötti béke értékelésére és védelmére. A megáldás után a plébános imát mondott a boldoghoz, majd az asszisztenciától körülvéve elvitte helyére, a Szűz Mária oltár közelébe. Most a Szent Rita egyházközség példaadó buzgóságú hívei a Szent Szűz oltáránál tett látogatás után letérdelnek Kolbe atya képe elé is, hogy imádkozzanak a maguk és minden ember békéjéért. A müncheni Glyptotek múzeumot — ahol sok vallásos tárgyú műremeket őriznek —1944- ben egy szőnyegbombázás során lerombolták. A több szakaszban végzett újjáépítési munkálatok most befejeződtek és műkincsekben gazdag múzeumot most újra megnyitották. A BRAZÍLIAI EGYHÁZMEGYÉK 200 000 nyugatnémet márkának megfelelő segélyt juttattak el a pakisztáni háborúban ínséget szenvedett lakosoknak. Úrmspia Ünneplőruhás emberek, virágszőnyeg, ének- és zeneszelés a díszes baldachin alatt, arany monstranciában, tömjénfüsttel körülvéve az élet kenyere. Napjainkban, a II. vatikáni zsinat után egyre teljesebben megvalósuló liturgikus reform nyomán, immár minden hívő előtt nyilvánvaló, hogy a vasárnaponkénti közösségi ünneplés középpontjában az eucharisztia áll: az oltár valóban asztal lett — az áldozat és a lakoma asztala. Isten né, pe közösségének tagjai közül mind többen érzik és tapasztalják, hogy Krisztus teste nem elsősorban imádásra váró szentség, hanem nélkülözhetetlen, életadó táplálék: valóban kenyér. Ezt kellene kifejeznünk Úrnapján is, körmeneteinkkel is. Krisztus nem hozzáférhetetlen, megközelíthetetlen Úr, aki híveitől körülvéve diadalmenetben körülhordoztatja magát — hanem a szeretet Istene, aki mindig, szüntelenül kész egészen odaadni magát , övéinek, az embereknek. Nem azért engedi, hogy kivigyék az utcára, hogy kísérete büszkélkedhessen vele, hanem, hogy azokkal is találkozhasson, azokat is megáldja, akik nem jönnek össze ünneplésére vasárnaponként, s akiket talán éppen híveinek gőgje, önzése, szeretetlensége tart távol a templomtól. Nagyszerű dolog, hogy Jézust magunkkal vihetjük a templomon kívül is. Ezen az ünnepen, amikor különösen érezzük ezt az örömet, imádkozzunk azért, hogy mindig vágyódjunk Krisztus közelségére, s ne csak a templom körüli díszes oltárokig menjünk vele, hanem — magunkhoz véve a szentáldozásban — elvigyük otthonainkba, munkahelyünkre, egész életünk minden területére. G. M. AZ ÚJ HITBELI MAGATARTÁS A chilei püspökkari konferencia felfogása szerint az elvilágiasodás jelensége a modern világban pozitívumokat is tartalmaz. Az egyház félfeladata, hogy új hitbeli magatartást teremtsen, amely tiszteletben tartja az ember önmaga iránti felelősségét, és erősíti a reményt benne. Az egyháznak mindazokat támogatnia kell, akik a társadalom megváltoztatásán munkálkodnak azért, hogy a szegényeket felemeljék, — állapította meg a chilei püspökkari konferencia nyilatkozata. Faluszéli keresztjeinket juttatják eszembe. És ha arról akarok beszélni, hogyan imádkozzunk, akkor nem szabályokra vagy tankönyvekre gondolok, hanem erre a csendes, halk szavú kis öregemberre. Az út menti keresztjeinken Krisztus Urunk alakja nehéz vaslemezre van festve. Amikor megkoptak, Jászka bácsi a vállán vitte őket a városba, hogy újra fessék. A hegyeken át gyalogolt terhével. Virradat előtt ment és az esti sötétben tért vissza. Ő csak jól és jól szólt róla. Ha beszéd közben Isten nevét említette, mindig megemelte a kalapját. Olyan természetesen illett már hozzá ez a mozdulat, akárcsak a fejére a hétköznapi zsíros, kopott kalapja, vagy lábára az ormótlan nagy csizmák. Az egyházközség gondnoka volt, és minden, amit ez a tisztség jelent. Többnyire ő perselyezett a vasárnapi szentmisén. Amikor elindult a sekrestyéből, először a maga pén- Jászka bácsi zecskéjét dobta be, aztán odatartotta a perselyt a harangozó elé. Ahogyan ezt tette, abban nem volt semmi tolakodó, vagy erőltetett. Egyszerű volt, szerény és alázatos az életben is. Egy búcsú alkalmával, az ünnepélyes szentmise után szót ejtettem róla, aki az ünnepséget, körmenetet rendezte. Kiderült, hogy a vendégek közül senki sem ismerte, senki sem vette észre. Most nem ő perselyezett, nem ő vitte a keresztet, nem ő hozta a füstölőt. Az ünnepi alkalommal volt más jelentkező, és ő szívesen átadta a helyét. Este aludt egy keveset, meg hajnalban. Nappal dolgozgatott, éjjel meg a falut járta. Mert amióta nyugdíjas lett, ő volt az éjjeliőr is. Bezörgetett a házakhoz, ahol égve felejtették valahol a lámpát. „Oltsátok le a villanyt, nem ég az ingyen.” Megesett, hogy a kocsma egyik-másik elázott vendégét hazatámogatta, vagy éppen az út széléről szedte fel. A faluszéli kereszteknél térdenállva imádkozott. Ezt másoktól tudom, olyanoktól, akik meglátták. Ő csak azt mondta nekem: „Eltelik hamar az éjszaka, közben a szentolvasót imádkozom, ha csak valami különös idő nincsen.” Ugyan milyen lehet az a különös idő — gondoltam magamban —, amikor Jászka bácsi nem tud imádkozni? Egyszer aztán meg is kérdeztem tőle. Szinte szabódoa magyarázta. Az olyan hideget, zivatart, hóvihart mondta különös időnek, amikor nem veheti le kalapját az ember. Mert hát imádkozni csak levett kalappal imádkozott. Egy képviselőtestületi gyűlésen aztán váratlanul lemondott tisztségéről. Mindnyájan meglepődtünk, nem is akartuk elfogadni lemondását. De Jászka bácsi csak nem tágított elhatározásától. Egy hónap múlva eltemettük. Kartal Ernő „Egység záloga minden tagok között“ Könnyű felhőkön áttűző nap, fény glóriásan az ázott föld a reggel óráiban. Éjszaka már csillag gyúlt Eger felett, s amikor a környező rózsaszín dombok Itáliára emlékeztető karcsú fenyőit kibontja a hajnal, ezer kis driád köszönti a fényt. Pünkösdre ébred a szikár bazilika, s harangjának zúgásában szelek ereje árad. Egykori folyóirat, a XIX. század elejéről még arról tudósít, hogy a régi, barokk katedrális, „s egyszersmind városi egyház Egernek, 17 ezren felül levő katolika népességéhez képest mint főtemplom igen szűk”. Hild József tervei megnövelték az arányokat. A hitélet azonban „alább szállt”, s csak a második világháború után kezdett népszerűvé válni a katedrális, s manapság a város leglátogatottabb temploma. A belső megújulás igénye vezeti ide az embereket, amely egyre inkább meghatározója lesz a keresztény életnek. Az ünnep csöndje hatalmába keríti a lelket. A széles betonsíkon gyűrűzik a sugár, s a hat érces oszlop, tartva a timpanon arányt szabó szögeit, Korintus művészetére emlékeztet. Mindezekben a kereszténység ereje él, sűrítetten: Péter sziklahite. Lejjebb, a lépcsők kezdeténél Szent Pál szobra, Casagrandenak, Pyrker érsek becsült művészbarátjának alkotása. Az Apostol üzenete a korintusi levélből ebben a pillanatban az oszlopok közt csendül meg: „az erő gyöngeségedben lesz teljessé”. Az összefüggések rejtett mártana aztán nyilvánvalóvá válik: az ünnepi szentmise „áldozati füstje” egy egész érseki tartományért száll az ég felé az Egység és Hűség Oltáráról, ahogyan azt 1968-ban, a hit évében a megboldogult Brezanóczy Pál érsek elrendelte. Háromezer hivő ajkáról zeng az ének, akik az egyházmegye minden tájáról összegyűltek, hogy együtt várják, mint egykor az apostolok, a Lélek kiáradását. Távoli egyházközségek képviselői, s a helybeliek, fekete-fényes fejkendős asszonyok a ,,bóstyák földjéről”, azaz Eger külső negyedeiből, napbarnította alföldi férfiak, gyermekek töltik meg a padokat. Az oltár márványlapja jelképpé magasztosul: a II. Vatikáni Zsinat eredeti szemlélettel megfogalmazott gondolata támad fel, amely szerint Isten népe, „az egész egyház, mint az Atya, a Fiú és a Szentlélek egységében egyesített nép” jelenik meg. Mészáros Lajos, káptalani helynök, plébános, aki az érseki tartománynak és a bazilikának, mint központi templomnak hitéletét szívén viseli, homiliájában elsőként arról az egységről beszél, amelynek igazi tartalma Jézus főpapi imája. Az egység — Krisztussal, a pápával és egymással — azonban hűséget is követel a krisztusi hithez, krisztusi élethez. Ennek legfőbb bizonyítéka az áldozatos szeretetben megélt teljes keresztény élet. Gyengeségünk az apostoloké — hangsúlyozza a káptalani helynök —, de erőnk is ebben rejtőzik. A Lélek köztünk van, s mint Isten családjának tagjai, naponta érezzük felgyúló tüzének melegét, hiszen a megváltás a Szentlélek eljövetelével lett teljessé. Mészáros Lajos aztán a figyelmet Róma felé irányítja. Magyar zarándokok, a világegyház központjában egy országot képviselnek, amelynek alapkövét Szent István király rakta le, így lesz „a pillanatban teljessé” a pünkösdi öröm, felbecsülhetetlen kinccsé, „az egység zálogává minden tagok között”. Szent Hildegard Éneke a Szentlélekről ki nem mondottan is megragadja az értelmet. S akkor a legszebb gondolni rá, amikor a keresetségi fogadalom megújítása után három gyermek és két felnőtt áll az oltár elé, hogy felolvassa a hívekkönyörgéseit, amelyek az érseki tartomány minden templomában elhangzottak ezen a napon: „Szentlélek Úristen! Adj erőt népednek, hogy bemutassuk a világnak a krisztusi élet értékét, szépségét, tölts el bennünket éltető Lelkeddel, hogy keresztény optimizmussal építsünk Egyházat és Hazát”. Az egyház van jelen, az „emberiség testvére”, annak a kislánynak a lelkében is, aki az Apostolok Cselekedeteiből a pünkösdi eseményt olvassa fel. Ennyi erő láttán A. Müllernek adunk igazat, aki azt írja: „az egyház nem szorul rá, hogy önmagát tömjénezze, mert legszebb jutalma az lesz, ha látja, hogy Krisztus szelleme gyökeret ver a világban”. Amikor a szentmise végén a káptalani helynök megköszöni a hívek áldozatos részvételét, a pünkösdi élményt, akaratlanul is a kovász példájára gondolunk: a kicsi kovász „elrejtőzött”, de ereje annál hatékonyabb. Erről beszél — más szavakkal — a lépcsőn lefelé a három, csendes szavú jászkiséri magyar ember is, amikor példás életű papjukat emlegeti, meg az egyházközségből a testvéreket, akiknek imádsága most is „velük jár az úton”. Tóth Sándor 11 KÖZELEDIK A TANÉV VÉGE. ESEDÉKES A TANULÓ-BALESETBIZTOSÍTÁS MEGÚJÍTÁSA. A BIZTOSÍTÁS EGÉSZ ÉVBEN ÉRVÉNYES. ! ›•* l t* co> ! t:t ♦ ■ ♦ • ♦ * ♦ : ■ ♦ ::: ♦ ‹ ♦ ♦ ■ ♦ ›»»♦ ♦ ■ ♦ ! »*