Új Ember, 1974 (30. évolyam, 1/1435-52/1486. szám)

1974-01-06 / 1. (1435.) szám

Ára: 1,50 Ft Katolikus hetilap 1974. január 6. (1435.)­ ­­ ­ „CSAK SZÁJUKKAL HISZNEK" Századunk egyik legérdeke­sebb tudományos kísérletét hajtotta végre Thor Heyer­dahl, a norvég származású óceáni kutató, amikor — 1947- ben — hat bátor társával egy balsafa kötegükből „összetá­kolt” vitorlás tutajon Dél- Amerika partjairól 97 nap alatt áthajózott a csendes-óce­áni szigetvilágba. így akarta bizonyítani azt az elméletét, mely szerint a Húsvét-szigetek mai lakóinak ősei Peruból ilyen primitív hajócskákon jöttek át az óceánon, hogy új földet és hazát foglaljanak maguknak. Az életveszélyekben bővel­kedő, kalandos utazásról írott könyvét — a „KON-TIKX’-t — sokan szerették volna meg­venni az idei karácsonyi könyvvásáron, de kiadóink ta­lán már el is felejtették, hogy a 62 nyelvre lefordított könyv magyar kiadásának milyen si­kere volt annak idején. Thor Heyerdahl azóta is sokszor hallatott magáról, mert makacsul ragaszkodik feltevéseinek újabb és újabb igazolásához. Legutóbb újságírók előtt foglalta össze eddigi kísérle­teinek eredményét. Amikor nyelvtudományi, néprajzi és vallástörténeti összehasonlítá­sairól beszélt, az egyik újság­író megkérdezte tőle: — Hisz ön Isteniben? Egy­általán látja ma valami értel­mét a vallásnak? Heyerdahl így válaszolt: — Én kereszténynek tar­tom magam, bár elismerem, hogy egyes nézeteimet aligha fogadná el valamelyik kato­likus vagy evangélikus pap ... Számomra Krisztus a legna­gyobb egyéniség, aki valaha élt ezen a földön. Nem tudom elhinni, hogy megközelíthetet­len magasságokba távozott volna tőlünk, hiszen ő maga mondta: „Isten országa közte­lek van”. Ha az emberiség csak egy csekély hányadát megvalósítaná, annak, amire Jézus példát adott, biztonsá­gos élet és béke uralkodna a földön. — Mi a véleményem a val­lásról?... Az, hogy a tudo­mány előre haladhat, de azo­kat a lényeges értékeket és belső igazságokat sohasem fogja kézzelfoghatóan feltár­ni, amit a vallás nyújt az em­bernek. ... Legszomorúbb, hogy manapság az emberek mégis elhanyagolják hitüket. Mintha vallásosságukat is csak valamiféle „ládácskában” őrizgetnék, amit csak vasár­nap lehet kinyitni. Hétközna­pokon másféle elvek szerint igazodnak. Ilyenkor „félrete­­szik” Istent, mintha Neki csak a templomban, a lobogó gyer­tyák s az orgonazúgás között volna helye. — Hogy miért távolodnak el a vallástól a mai fiata­lok? ... Ez kézenfekvő: azért, mert azt tapasztalják, hogy az idősebbek — és sokszor szüleik is — meghazudtolják életükkel azt, amiben „szá­jukkal” hisznek... Beteg tár­sadalmunkat egyetlen dolog gyógyíthatja meg: mindenki kezdje el a gyógyítást önma­gánál. Mégpedig ott és abban, ahol és amiben sebzettnek vagy gyengének érzi magát. Ebben segít a vallás, ha ko­molyan vesszük: szembenézni önmagunkkal, felismerni se­beinket és gyöngeségeinket. (I.) Ami tartalmat, szépséget és boldogságot ad A pápa karácsonyi szózata VI. Pál pápa december 23- án, vasárnap délben, az Őr­angyala előtt mondott rövid beszédében ezeket mondotta: „Boldog karácsonyt, kedves gyermekeink, boldog kará­csonyt! Ezekben a napokban mindenki mindenkihez ezzel a közös jókívánsággal fordul. Az első ok, mint jól tudjátok, tör­ténelmi és vallási jellegű. Jé­zusnak, az Üdvözítőnek szüle­tése, a megtestesülés titka. Ne felejtsük el ezt az okot. Külön­ben kioltanánk karácsony iga­zi lámpását, azt a lámpát, amely megvilágítja az egész életet, irányt, tartalmat, szép­séget, boldogságot ad az élet­nek. Ezt az okot az imádság­ban, az egyházban ünnepel­jük. Itt gyűl fel a fény létünk sötétségében. A boldog karácsonyra szóló másik ok emberi, egészen em­beri. Abból adódik, hogy az életet ünnepeljük. Ennek örül az egybegyűlt család, szeretet­hez, egymás megbecsülésében, egyetértésében, a család béké­jében, az otthon örömében. A kisgyermekek különösen is, de minden gyermek, a szülők, öregek, a rokonok, a vendé­gek, és az alkalmazottak is. Mindenkinek megvan a he­lye, amelyet egyszerű és tisz­tes méltóság ragyog be. Csak tudnátok elismerni és élvezni ezt a méltóságot! Mi lélekben ott leszünk minden keresztény családban, családiasan egybegyűlt közös­ségben, atyai áldásunkkal. És akik hiányzanak? Akik távol vannak? A betegek, azok, aki­ket a kötelesség megakadályoz abban, hogy a közös asztalhoz üljenek? A szegények, az alá­zatosak és a megalázottak ? Ez egy újabb ok a boldog kará­csonyra. Őket sem szabad el­felejtenünk. A megemlékezés, a szerető érzés, az imádság, ha lehet, a szeretet valami apró jele pótolja elmaradásukat. A karácsony az egység ün­nepe. Halottatoknak is adjunk helyet jámbor és szívből jövő megemlékezéssel. Sőt, akik ta­lán ellenségesek vagy ellen­szenvesek, azokat se fosszuk meg nagylelkű jóságunknak egy sugarától. Karácsonyi jókívánságunk­ban még a békére is gondol­nunk kell. A karácsony a bé­ke születésének ünnepe. .Biz­tosítsuk a békét elsősorban sa­ját magunknak, saját lelkiis­meretünkben. Tudjátok, ho­gyan megy ez. Vegyük fel a békét életünk eszmei prog­ramjába is. Kívánjuk a békét a világnak is, a nemzetek kö­zötti és társadalmi békét jó­kívánságunkat fordítsuk imá­ra. Ez a helyes politika és ezekben a napokban mennyire sürgető és reményt keltő poli­tika. Karácsony ünnepének szíve tegye hatékonnyá ke­resztény jókívánságunkat. Boldog karácsonyt, boldog ka­rácsonyt!” Karácsonyi ünnepi miséjét követően a pápa december 25- én délben a Szent Péter bazi­lika erkélyéről hagyományos Urbi et Orbi áldást adott az Örök Városra és a világra. Ezt megelőzően rövid beszédében ezeket mondotta: — Embertestvérek! Hangunk visszhangozza a mennyei üze­netet, mely évszázadok táv­latából, mégis közelből szól, és mindig aktuális marad: ma született a Szabadító, Jézus Krisztus, az Úr! Ez az üzenet, melyből az egész emberi nem üdvössége támad. Felmerül a kérdés: ember fog­ja talán megmenteni az em­bert? Manapság sokan az ant­ropológiát helyezik a teológia helyére. A keresztény értékek helyére az emberi értékeket helyezik, elfeledkezve az isteni igazságról, mely az emberi ér­tékeknek végtelen értéket köl­csönzött. Az ideológiai párbe­szédek stratégiai pontja ma a humanizmus. Nem a klasszi­kus kultúrát visszaidéző, tör­ténelmi humanizmus, hanem a modern kultúra és szociológia kozmikus utópiája, mely isten­né akarja tenni az embert. Az embert proklamálja önmaga abszolút okának, így akarják az ember elidegenedésének el­lenszereként az ember vitalitá­sát erősíteni. Egy másfajta humanizmust, másfajta emberképet ünnepe­lünk mi karácsonykor. Ennek ma főbenjáró fontossága van. A helyes karácsonyi ünneplés az emberről szóló tudomány legmélységesebb igazságához vezet bennünket. Itt a válasz a nagy kérdésre: misztérium­mal teljes válasz. Az ember Isten képére teremtett, az egész teremtés ura, de az ere­deti bűn bukásából a bűnök, bizonytalan remények, rende­zetlenségek támadtak. Az is­teni irgalom ígéretéből fakadt aztán az ember nagy reménye. Az ember nem tökéletes, töké­letesedésre szorul. Ez az igazi ember: a megváltásra szoruló ember. Ezért hirdetjük nektek, testvérek ezt az alapvető igaz­ságot, melyben hisztek és él­tek. És nektek is, akik szen­vedtek, elhagyottak vagytok: megszületik a Megváltó! — A pápa ezután számos nyel­ven békés karácsonyt és Krisz­tusban való örömet kívánt. Rómában karácsony napján délben 18 fok volt és sok-sok ezer ember jelent meg a Szent Péter téren. Tél közepén De mi még szemlátta Mennyországot látunk szemnemlátta vágyainkban is, minden elképzelés hamis. Ha Tirol havát láttam is, fénylő jégvirágfüzért, az is elolvad, csillámgyöngy göröngyként hull szét, a hegyek önként simulnak völggyé, a völgyek hegyekké toronylanak, a csúcsok belül lejtenek, sodró, egymásba font, hullámzó táncban. Ami szépet itt láthatunk, láttam, az nem elég, az nyög a többért, azért ragad el az öröklét, végre nyugodtan szemlélődni, violák, bordók, fénylő feketék, titánfehérek, aranyskarlátok, cinóberek. Ezért vetik el testünket, árva magot, elemésztődni. A tél közepén most már naponta várjuk a végét. Eljön. Ki nem meríthető tenger lét, hosszú, széles, tértelen mély, magas. A sirályok lehullanak, végelgyengülés. Pillanat. Egyik bezárul, másik nyílik. Türelmesen sétálj a sírig. Demeter István Iparművészeti tárgyak a Keresztény Múzeumban Az újjáalakított esztergomi Keresztény Múzeumban, a kö­zel tízezer darabból álló gaz­dag iparművészeti gyűjtemény anyagából állandó kiállításon mutatják be a legszebbeket. A kilenc évszázadot felölelő anyag — ötvöstárgyak, kerá­miáié, porcelánok, üvegtárgyak, elefántcsont-faragások — zöme Ipolyi Arnold hagyatékából és az itáliai San Marco herceg ma­gyar származású feleségének, Nákó Milevának gyűjtemé­nyéből került a múzeumba. E műtárgyak többsége vilá­gi használati tárgy. A legré­gibb egy 10. századi elefánt­­csontból faragott ládikó. Az Erdélyből származó, 17-18. századi kupákból álló gyűjte­mény között van Bethlen Gá­bor — 1621-ben készült — ne­mesi monogramjával és címe­rével ellátott aranyozott poha­ra. Iparművészeti szempont­ból különösen figyelemre mél­tóak a 17. századi, ötvös fog­lalatú, úgynevezett kókusz­serlegek Látható a múzeum gazdag szelencegyűjteményének egyik kiemelkedő darabja. Az 1632- ben Besztercebányán készült kis dobozka ünnepi viseletbe öltözött bányászokat ábrázol. Az állandó kiállítás „leg­fiatalabb” darabja egy eszter­gomi ötvösművész 1780. körül készített ezüst cukortartó sze­lencéje. Ennek különös értéket ad az a tény, hogy a korabeli esztergomi ötvösmesterek mű­veiből kevés található Ma­gyarországon. NÉGY VILÁGRÉSZ IFJAI EGY BETLEHEMES JÁTÉKBAN A Villányi úti Szent Imre plé­bániatemplomban december 24-én délután 4 órakor székely népviseletbe öltözött fiatalok mutattak be látványos betlehe­mes kórusjátékot. A szép han­gú Mária kalocsai népviselet­ben jött közéjük, mint aki va­lóban „messziről” érkezett Bet­lehembe. A három királyokat igazi afrikai néger, ázsiai hindu és dél-amerikai uru­guayi ifjú alakította. Mind­nyájan hazánkban tanuló egye­temisták, akik eredeti népvise­letük jellegzetes darabjait öl­tötték föl erre az alkalomra. Ilyenképpen a betlehemes népi játékban négy világrész ifjú­sága szerepelt. Az egyház valódi ereje Minden hivő keresztény tagja a krisztusi közösség­nek, mi több, tagja Krisz­tus testének. Bármily sze­rényen és bármily gyarló módon is, de minden hivő keresztényben jelen van Krisztus és egyháza. Mind­­annyiunk által hirdeti a jó hírt, az evangéliumot és minden teremtmény szá­mára végzi e hirdető mun­kát (Mk 16, 15). Az egyháznak minden tagja mérhetetlen kincsek­kel rendelkezik: az embe­ri méltósággal és Isten gyermekeinek szabadságá­val. Ugyanakkor minden egyes tag vállára súlyos feladat is nehezedik: élő kandeláberként kell vilá­gítania. A maga módján és életkörülményei között, minden egyes tag az Ige szolgálatában is áll. Az élet minden területén, minden evilági munkánk közepette is az Urat hor­dozzuk szívünkben és az ő evangéliumáról kell tanú­ságot tennünk. Minden keresztény fö­lött az evangélium fog íté­letet tartani. Az egyház lé­tének alapja, életének cél­ja, küldetésének lényege: az evangélium hirdetése, megváltása, az élettel való tanúsítása. Ebben az érte­lemben minden hívő ke­resztény „küldött”, azaz apostol. Az egyház egyet­len valódi ereje: a hit meg­váltása. A tanúságtétel minden diadala Jézus Krisztus diadala. Szennay András Az egyház a dél-amerikai államokban A Christ in der Gegenwart c. lap beszámolót közöl arról a szociális tevékenységről, amelyet a katolikus egyház szervezetei a dél-amerikai ál­lamokban folytatnak. A kato­likus egyház — írja a lap — nagy eredménnyel vesz részt egyesületei és intézményei se­gítségével Latin-Amerika szá­mos államában az országfej­lesztés munkájában. Bolíviában a minap Tapia művelődésügyi miniszter elis­meréssel szólt az egyház, kü­lönösen a szerzetesrendek munkájáról, amelyet az írás­­tudatlanság megszüntetése ér­dekében végeznek. Venezue­lában a caracasi katolikus egyetemen szervezet alakult a szociális téren elmaradottak, gondozásra szorulók támoga­tására és a közművelődés ter­jesztésére. Főleg a nagyváro­sok szegénynegyedeiben dol­goznak a szervezet tagjai; számos iskolát, kórházat pat­ronálnak. Venezuelában 26, Bolíviában 44, Peruban 16, Equadorban 12, El Salvador­ban 4, Panamában 3, Nicara­guában pedig egy iskola véd­nökségét látják el. Katolikus püspökök Indira Gandhinál India miniszterelnöknője Indira Gandhi hosszabb meg­beszélést folytatott a katoli­kus püspöki kar több tagjával. A miniszterelnöknő hangsú­lyozta, hogy személyes garan­ciát vállal a vallásos kisebb­ségek, így a katolikus egyház híveinek szabad vallásgyakor­latáért. Elismeréssel szólt a katolikus egyház szociális és kulturális nevelő munkájáról, ami azért is nagy jelentőségű mert a katolikusok nagyrészt az ország szegényebb népréte­geihez tartoznak. Papok a közlekedési balesetek csökkentéséért Világszerte növekszik a köz­lekedési balesetek gyermek áldozatainak száma. A Német Szövetségi Köztársaságban 1973-ban kereken 75 000 tizen­öt éven aluli gyermek vesztet­te életét közlekedési baleset során. A balesetet szenvedet­tek legnagyobb része gyalog-­­járó volt. A katolikus papok most egyházmegyéik elöljáró­sága útján fölajánlották szol­gálataikat a gyermekek közle­kedési baleseteinek csökkenté­se érdekében. Fölvilágosító elő­adásokat tartanak, filmeket mutatnak be és minden alkal­mat fölhasználnak az óvatos közlekedés szabályainak nép­szerűsítésére.­ ­ A1 Egy falusi orvos naplójából Tegnap még tavasz volt, bujkált a napsugár, ma hó­s eső szitál. Szegény a kis falu, sok a betege most, kifárad az öreg falusi orvos. Újra átgondolom minden esetemet, lámpát gyújtok, s olvasni kezdek. Ablakom hirtelen megzörgetik, vékonyka hangok kórusban kérdezik: „Szabad-e bemenni, magyar Betlehemet verssel köszönteni?” Gyertek csak! — kiáltom. S előlép a homályos sarokból, kivel már senki nem gondol: egy régi, kórházi karácsony, emlékem, ifjúságom. • Pesti járványkórház, karácsonyi napok, sok a tennivaló, inspekciós vagyok. Elfáradtam, nehéz volt a nap, vacsorázom , beteghez hívnak. Otthagyok mindent, számban még a falat, sietős léptekkel gyúrom már a havat. Riadt anya ölén bágyadt gyermek fekszik, arca hamuszínű,­­ nehezen lélegzik. A szeme nyugtalan, kezei hidegek, görcsösen szorongat, egy papírsüveget. „Betlehemes volt, ott is fázott agyon”, súgja maga elé a szegény munkásasszony. Két napig vívódott, lázálmában beszélt, kérte a süvegét, hófehér kis ingét, mégis meggyújthassa betlehemi mécsét. Karácsony délután őriztem az ágyát. Bent a nagyteremben a Szentestét várják. Romlik a pulzusa. Csodát vár az anyja. Torkomat a sírás görcse szorongatja. Csöndes suttogásra nyílik most az ajka: „Sötét a betlehem, nincs elég angyala”. Ablakon, kinéztem, erősen havazott. Lassan belepett a hó egy kis lábnyomot. Cseng benn a teremben karácsonyi ének, s kint is végeszakadt már a szenvedésnek. Kopognak, belépnek, halkan énekelnek. S mikorra megkezdik a betlehemes verset, beálló sötétben elfújom a mécset. Cs. L.

Next