Új Ember, 1982 (38. évfolyam, 1/1853-52/1904. szám)
1982-05-09 / 19. (1871.) szám
„Amíg szólnak még általunk az ősök... — Madách Mózesének 400. előadása — Amikor az alsósztregovai remete 1861. november 16-án Mózes c. drámáját befejezte, aligha gondolhatott arra, hogy műveinek krónikalapjára egyszer rákerül a mű 400. előadásának időpontja: 1982. április 20. Nemzeti Színház. Csak itt, négyszázszor. S ki tudja, még hányszor az országban! Legelőször: Veszprémben, 16 éve. A plakáton ez áll. ..Élő színpadra alkalmazta: Keresztury Dezső.” A néző, aki a pesti premiert követően esetleg még többször is ült a földszinten vagy az erkélyen, s élvezte a játékot, ezúttal hosszan elgondolkodhatott, míg fölötte a taps függönye lengett. Színész-siker? Sinkovits Imre már a 300. előadásnál tartott, amikor teljesen megújult Mózes szerepében. Vagy Agárdi Gábor, szintén kezdettől gyötrelmes belső gonddal gyúria alakítja Abiramot. Aztán itt van Marton Endre rendezői koncepciója, amely pályafutásának legeredetibb, legintenciózusabb pillanata. (Szakember véleménye!) Ezek mind ott motoszkálhattak a fejben és a szívben, de elsősorban a darab, amely — mint minden színmű — önmagában hordozza sikerét vagy bukását anélkül, hogy bármelyik is csalhatatlan értékmérő lenne. Madách Mózese is több próbán átesett. Először a pályázaton, ahová mindjárt a szerző benyújtotta. Elhibázott mű — hangzott az ítélet. ..dramatizált eposz". Aztán az első bemutatón, Kolozsvárott (1888-ban), a közönség túlságosan is megilletődö, de két előadásnál többre ez sens futotta. 1023-ben pedig éppen a pesti Nemzeti sikerterem felújítási próbáján derült ki: kolerikus nén vagyunk. Elnézni tudunk, ám félebeni nem, s ezúttal a több mint fél évszázados pályázati kritikát. — Megvallom, másom is csak szakmai lelkiismeretességből ismertem a művet, s amikor a veszprémi Petőfi Színház arra kért, hogy próbál inni él simítani, felfrissíteni, kezdetben csak ellenkezést éreztem. — A vallomás Keresztury Dezsőtől való, akihez az előadás utáni napon — hónom alatt az általa gondozott két Madách-darabbal (Csák végnapjai, Mózes), hozzájuk fűzött tanulmányainak ismeretében, no meg a Madáchot is oly elmaradhatatlanul kísérő Kölcsey Ferenc kötetével — beállítottam. Mint már annyiszor, most sem tagadta meg tőlem a szót (felért tíz egyetemi előadással!), s elmondta: kezdeti ellenszenvének oka a madáchi nyelv, stílus egyenetlensége, a dráma eszmei tartalmához fűzött irreális magyarázatok voltak, amelyekből kiderült: a Mózes „csak a mindent magába nyelő nemzeti szenvedély kifejezése.” Kérdésem ez után nem lehetett más, mint a drámát mégiscsak — restaurálásra! — vállaló, önlelkén újra átvonultató tudós-költő gondolata a színműről: — Madách nem véletlenül választotta a Mózest, az emberiség őskorának ezt a gigászi alakját.. minden népvezér példáját, drámaia hősévé. A zsidók története minden kis nén történetének példája lehet. S lett is a történelem folyamán. A Mózes távlatai sokkal messzebbre mutatnak az 1860-as évek nacionalizmusánál. Madách annak a liberális humanizmusnak volt lelkes híve, amely reformkorunk legértékesebb ereként bukkan elénk. Legnagyobb költsői erővel talán Vörösmarty Pázmány-enigrammája foglalta szavakba: „Legszentebb vallás: a hazai emberiség." Munkám közben jöttem rá: a Csák végnapjai, a Tragédia, s a Mózes: trilógia a szabadságról. Az első darab a romantikus, személyekre szabott szabadság gondolatát veti föl, a második már az ember választási jogát, a harmadikban pedig az író megpróbálja a népvezéri szerepet filozófiai, indulati síkon is gazdagon megfogni. Mózes, a vezér, aki feláldozza magát népéért. Tömör, nehéz szavak elsősorban az Új nemzedék színe előtt, aki a 400. előadásig jelen volt ugyan a nézőtéren, történelmi leckét kapva népről, nemzetről, nemzedékről, de tud-e valamit az elődökről, hogy mi az értelme nemzedékek váltásának, a nemzetért hozott áldozatnak? Keresztury Dezső Kölcsey-kötetembe — dedikációként — frissiben kelt sorait jegyezte be, melyekkel pontosan megfogalmazta a Mózes-dráma örök időszerűségét is. ..Amin szólnék meg általunk az ősök, s kik lenyőzték a legnaoyabb depressziót, mert a szívükben őrzött I húsén mindin erőt adott s nekik, s reményt, hani a porrá törődött / nép megmarad és újra érzi fon: — / figyeljetek ránk s általunk reájuk, hanii bátran s bölcsen éljen unokájuk." Tóth Sándor 95 Fráter György születésének 500. évfordulójáról emlékeztek meg Sajóládon április 18-án. A templomban tartott ünnepségen dr. Szabó László történész méltatta az egykori pálos szerzetes életét és tevékenységét. A miskolci Madrigálkórus pedig több ének- és zeneszámot adott elő. Erdély történetében kiemelkedő szerepet játszó bíboros a sajóládi kolostorban kezdte meg szerzetesi életét noviciusként, 1506-ban. Majd 1520—28 között perjelként állt a szerzetesközösség élén. Ekkor ismerte meg őt Zápolya János király, aki öt hétig a sajóládi kolostor lakója volt. Sajóládon ma is ápolják a kiváló államférfi emlékét. A községi tanács utcát nevezett el róla. Az általános iskolában kiemelten foglalkoznak a történelemórákon az ő alakjával; az az osztály, amelyik az ő korát tanulja, minden évben átmegy a plébániára, hogy tanári vezetéssel megismerje az akkori kolostorépületet. Gajzágó Sándor Fráter Györgyöt ábrázoló olajfestményt készített az évfordulóra, amit a plébánián helyeztek el., Majóri képek Jöjjön hozzánk Baiótra, olyan dolga lesz, mint Szűz Mária kötényében ! — Ez a meghívás nem egy gondtalan nyaralásra szólt. Valójában azt jelentette: Jöjjön, megmentjük az életét. Szentendrén mondta ezt egy ott dolgozó idősebb balóti asszony az egyre szorongatottabb helyzetbe került festőművésznőnek, Szántó Piroskának. 1944 tavaszán. ..... egy hete vagyok Balaton... megpróbálok felszívódni egy sosem látott parányi faluban, ahol egyedül Boris néni ismer, akinek családja is van. Isten tudta milyen népek, s ki miért, miből fog rájönni, hogy bujdosó vagyok, akit rádión köröznek, és feljelent.” — Szántó Piroska írta ezeket hajdani naplójában, amelyből a Kortárs ez évi 3. számában idéz Sziklarajzok a Gerecsében címmel. Nem jelentették fel. Igaz, nem mindenki tudta, ki is valójában az az Eta, aki Lukácsiéknál lakik, népviseletet hord, s együtt van velük a templomban és minden mezei munkán, és folyton rajzolgat.. . Az akkori szomszéd és barátnő ma is így emlegeti: Nekünk ő már csak Eta marad...* Bajót Árpád-kori eredetű falu a Gerecse szélén. A ma 1860 lelkes községben 8 osztályos általános iskola működik, de a felnőtt lakosság többsége eljár dolgozni a környékbeli ipari- és bányaüzemekbe. S persze távol tanulnak a közönskólások is. — Missziós terület ez — mondja Balás Béla plébános. — Mivel a vallási hagyományokra itt nálunk manapság kevésbé lehet építeni, sok mindent szinte élőből kell kezdeni. — A hogy nem eredménytelenül folyik az újabb alapvetés, azt mutatta, hogy ma 120 everek tanul hittant az iskolában, míg 5 évvel ezelőtt csak 43, s ezek közül akkor csak 5 volt felső tagozatos.) — Már a háború előtt sem volt olyan egyértelműen vallásos község Bajót. A nagy gazdasági válság idején vagy harminc család franciaországi és belga bányákban talált munkát, s gondolkodásukra is hatottak az ottani szociális mozgalmak, szocialista eszmék. Hazatérve itthon a régi társadalmi igazságtalanságokat látták újra. A község környéke prímási erdőbirtok lévén voltak keserű tapasztalataik az egyházról (mint birtokosról!) is. Jgy itt a háború utáni évek megrázkódtatásai még súlyosabban érintették a község vallásos életét. * A bajóti egyházközség életének jelentős eseménye volt, amikor egy tavaszi vasárnapon az Árpád-kori eredetű, nemrég restaurált templomban megáldották Szántó Piroska új stáció-sorozatát. De esemény volt ez az egész falu számára is: többeket lehetett látni a templomban, akik bár idegenül szemlélték a szertartást (nem újv a kéneket), mégis úgy gondolták, itt kell lenniök. Valóban indokolt volt a naiv érdeklődés, a zsúfolt templom, Szántó Piroska alkotásai, ez a tizenöt papírra festett olalnakítell kép jelentős művészi értéket képvisel. De nem lehet é s nem is kell elválasztani ezt attól a személyes, érzelemgazdag kötődéstől, amely ezeket a lapokat még fontosabbá teszi a bajótiak szemében. Maga a művésznő is vállalta ezt a személyes kötődést. Balótra, kimondottan a bajótiaknak festette (plébánosuk felkérésére) ezt a keresztúti sorozatot. Ott látható az egyik lapon a háttérben a baltói templom, az idősebbek sok alakban ismerősöket véltek fölfedezni, a szenvedő Jézust követő asszonyok színpompás bajóti viseletben jelennek meg. .. A stációk megáldása és a keresztúti ájtatosság elvégzése előtt Cséfalvay Pál, az esztergomi Keresztény Múzeum igazgatója beszélt a kénekről. — Ezek a festmények nem valami távoli, régen volt eseménynek mutatják be Krisztus szenvedését. Ismerős arcok és tálak között szenved Jézus, akihez ma is, nekünk is személyesen közünk van. Ma is, köztünk is elbotlik terhe alatt, megcsúfolják. S az utolsó kép, a feltámadás megjelenítése figyelmeztet: Bennünk akar megdicsőülni az Isten. — Ez a falu mentett meg engem — mondta a szertartás és az itteni ismerősökkel való hoszszas beszélgetések után Szántó Piroska. — Boriska néni vállalta, hogy az egész családját elhurcolják, ha engem itt megtalálnak. Amivel ennek a falunak tartozom, azt akartam visszaadni ezekkel a kénekkel. A feltámadás nem csak ott, egyszer történt meg. De megtörtént számomra itt stalaton is, amikor 38 éve megtapasztalhattam, hogy van szeretet és irgalom ehhén ez irgalmatlan világban. Kipke Tamás Molnár— Pál művészetéről !Amit én művelek, azt legszívesebben mágikus realizmusnak nevezném. Ez az én esetemben nem esik messze az egyházművész spirituális érzékenységétől” — vallotta lapunkban évekkel ezelőtt egy interjúban az azóta már elhunyt festőművész, Molnár C. Pál. A Bartók ’32 Galériában rendezett emlékkiállítását — melyet május 9-ig láthattak az érdeklődők — ezekkel a gondolatokkal jártuk végig. — A festők mágusok, ahogy a sziklabarlangok falfestményeit alkotó emberek is egykor varázsolni akartak műveikkel. Apám is így szeretett volna hatni ránk képeivel — mondja a festő Éva lánya, aki látogatásunkkor hűséggel és alázattal idézte fel apja egy-egy gondolatát, küzdelmes pályáját, műteremnek is beillő budai otthonában. A retrospektív tárlaton mintegy harminc festményt, néhány grafikáját, miniatűr temperaképeit és Pátzay Pálról készült büsztjét láthattuk. S mivel a Magyar Nemzeti Galéria a kortárs magyar festőművészek állandó bemutatóját sajnos még nem tudta megnyitni — amelyen bizonyára M.C. P. is előkelő helyet foglal majd el —, az emlékkiállítás bezárása után „állandó templomi kiállításaiból" sorolunk fel néhányat: a városmajori Szentlélek, a Béke téri, a Tövis utcai és a Batthyány téri Szent Anna templomot, a Jaki kápolnát. A művész legjelentősebb egyházművészeti alkotásának tartotta a belvárosi faplébánia templom szárnyas oltárát, amely különös karakterű szentjeivel a festő hitvilágára vet fényt. A mű friss színeivel tanúskodik alkotója rendkívüli technikai ismereteiről is. (Molnár C. Pál vonatkozó szakkönyve, a Festészeti technikák remélhetőleg könyvalakban is megjelenik.) — Egyházművészeti kompozícióiról apám azt vallotta — meséli Éva lánya —, hogy az az igazi művész, aki áhítatra késztet egy hívőt. De hát mi az a varázslat, ami áhítatot kelt a szemlélőben? A Fellázadt Pegazus című kép a festő sorsának jelképe is lehetne. Pegazus mondabeli lény, szárnyas paripa, vágtat szélsebesen — és közben elveszíti, vagy inkább ledobja szárnyait. Megtörténik a varázslat: a pegazus földi lénnyé, lóvá változik. S hogy nem fordítva történt, ez a realizmus. Miközben vágtat tovább, megőriz valamit levetett lényéből: úgy vágtat, olyan erővel, mintha még az éppen most levetett szárnyak röppenése is vinné. Ki tudja, talán felröppen újra, most már szárnyak nélkül, pusztán izmainak fergeteges erejével? Mert Molnár C. Pál varázslata nem ér véget, mert azokon a tájakon, abban a világban — ami felé a fellázadt pegazus tart, s amivel a festő más képein is találkozhatunk — minden megtörténhet. A tájképek legtávolabbi horizontján nemegyszer kietlen sziklacsúcsok emelkednek, meghódíthatatlan érintetlenségben — de lábaiknál ott tenyészik a növényvilág. S az égen délibábosan visszatükröződik a burjánzó természet gazdagsága. Akár szülőhelyét festette, ahol hófödte birodalom fehérsége földet és eget köt össze (Battonya határában), akár az olasz városokon és tájakon a sokszor vissza-visszatérő motívumot, az égbolt felé kinyíló, reménykedő fákat — vertikális szemlélete nyilvánult meg. Hazaszeretetéről is tanúskodó hitvallását Shakespeare „Coriolanus"-ának illusztrációja alkalmából (1939) a kötet előszavában így fogalmazta meg: „Én egy kis nemzetnek, Magyarországnak vagyok a fia. Az én országom horiiontálisan kicsi, de vertikálisan igen nagy, az ég felé nyúlik ...” Molnár C. Pál művészetét sokféle kategóriába próbálták már besorolni: neoklasszikus, expreszszionista, szürrealista (a kiállításon meg korai, kubista alkotásaiból is ízelítőt kaphattunk); ő azonban újra és újra kinőtte a stíluskategóriák határait, ahogy a hazáját, az egész emberi létet is vertikális irányban járta. Csak az értheti meg művészetét, aki vállalkozik a mélységeket és magasságokat meghódító barangolásra. Ahogy Dante is bejárta a poklot és a mennyet... Molnár C. Pál felesége halála után egyre többet foglalkozott Dantéval. Az ő szellemében alkotta meg a szárnyas oltárok mintájára a tisztítótüzet, a mennyországot és a poklot. Az Infernót egy tűzben izzó katedráiig jelképezi. Számára — ahogy Danténál is — a pokol nem végállomás, hanem a lét mélységeit megjáró művész túlvilági „látogatásának” egy állomása. Ebben a látomásban a kárhozat olyan lehetőség, ami talán sohasem válik valóra. Egy másik alkotása, a Holtak szigete ókori klasszikus mítoszt idéz: csónakkal érkeznek egy omladékos épülethez az elhunytak szomorú, köpenyes alakjai. Az elmúlást, a halál titokzatos tényét jeleníti meg a Caesar halála is: csak a véres tört látjuk a hatalmas oszlopsorok közepén, s a fehér oszlopok mellett elsuhanó, csuklyás árnyakat. így múlik el a világ, mégha oly dicső is volt, mint a görög—római vagy a hősi lovagkor —, így pusztul el az ember. Ámde van szép halál is, amit a 4 Boldog, halál című képén fogalmazott meg, akik szeretteik körében vesznek búcsút az élettől. A reménységet sugallják vallási tárgyú művei is. Az Utolsó vacsora — amit a kiállítás bezárása után adományoz lánya, apja akarata szerint az esztergomi Keresztény Múzeumak — örökös megújulást hirdet. A főalakból és az asztal közepére helyezett kenyérből, serlegből meghittség árad. A felénk fordított, nyitott asztal mellett úgy érezzük, mintha mi is ott ülnénk az élet kenyerét és az üdvösség kelyhét ünneplő apostolok között. .. Giczy György