Új Ember, 1982 (38. évfolyam, 1/1853-52/1904. szám)

1982-02-07 / 6. (1858.) szám

iífiljvdül. . . ? Egy-egy mondat, amit valahol, valamikor olvastunk — ki tudja már, milyen szövegösszefüggésben — olykor hónapokon át bolyong az emberben. Mint például Kurt Tucholskié: „És egy halk, mély hang szól egyszercsak: egyedül vagyunk.” Egyedül — mondjuk egy magányos, kihalt szobában, egy erdőben, vagy a tenger partján, a zúgás különös csendjében. Egyedül? Lehet az ember egyedül? Valaki azt mondta — ez már egy másik „bolygó mondat” —. Az emberről nem lehet beszélni anélkül, hogy egyúttal Istenről ne szólnánk. — Lehetünk egyedül? Milyen szülő odúba bújhatunk, ahol ő ne férne még el mellettünk? Figyelmeztetés ez? Vagy vigasztalás? Ez is, az is? K. T. „Péter hitével - Pál szívével " —Brezanóczy Pálra emlékezünk— Ez év február 11-én lesz tíz éve, hogy az örök Főpap hazahívta szolgáját, Brezanóczy Pál egri érseket, aki a fenti jelmondat értelmében hűségesen szolgálta egyházát, hazáját és vezette az üdvösség útján a reábízottakat. Megrendített bennünket 1972- ben, hogy 60 éves korában befejezte tevékeny és áldozatos életét. De felmérve munkásságát látjuk: a reábízott munkát elvégezte, s életművét 60 éves korára befejezte. Halálakor sokan a munkatársak szemére vetették: nem látták már korábban erejének fogyatkozását, fáradt arckifejezését, hogy hamarább kezdődött volna a gyógykezelés? Erre csak egy válasz van: annyit dolgozott és olyan munkatempót diktált, amelynek természetes következménye volt a fáradtság. Édesapja Szabolcs megyéből (Demecser) száműzött. Aknaszlatinán vásárolt egy kis birtokot. Így született ő a Cshszlovák Republikában 1912. január 25-én. Anyanyelvével együtt tanulta édesanyja nyelvét, a németet. Amikor szülei beíratták Kassán a premontrei gimnáziumba még egy szót sem tudott szlovákul. Fél évben így tanulmányi eredménye elégtelen volt. De év végén — s további tanulmányai során állandóan — kitűnőre vizsgázott. Csehszlovákiában született, azonban magyarnak érezte és vallotta magát mindenkor, mégha ez áldozatot is követelt tőle. Insbruckban karácsonykor éppen ezért mindig a magyar teológusokkal ünnepelt. Magyarnak vallotta magát akkor is, amikor kassai tanárkodása alatt emiatt fizetés nélkül kellett működnie. Kassán szentelték pappá 1935-ben, segédlelkész volt, majd teológiai tanár és gimnáziumi igazgató. 1942- ben püspöki irodaigazgató lett, 1946-ban általános püspöki helynök. Tíz év múlva főkáptalani helynök Egerben, majd apostoli kormányzó. 1964-ben szentelték püspökké. Brezanóczy Pál elsősorban a szó nemes értelmében ember, közösségi ember volt. Demokratikus gondolkodásmódjának kialakításában bizonyára szerepet játszott, hogy Csehszlovákiában nevelkedett. Ellensége volt a hízelgésnek, köntörfalazásnak. Szerette az őszinte és egyenes beszédet, s akkor túlnézett még a hibákon is. Sokan becsülték közvetlensége miatt. Így tudták előtte bizalommal feltárni problémáikat, panaszaikat. Meg így is előfordult, hogy ő maga jobban tisztelte paptestvéreit, mint ahogyan őt tisztelték. Sok felől kapott elismerést. Mégis egyszerűséggel és őszinteséggel tudott szolgálni Istennek és hasznára lenni embertársainak. A Zsinat tanítása természetébe ivódott. Tudta, hogy Krisztus rajta keresztül fejti ki működését, így tanít, vezet és kormányoz. Ehhez Krisztust kell megérteni és hűen kifejezni. Vallásosságának kedves vonása volt a mély és őszinte Szűzanyatisztelet. A rózsafüzért minden nap elimádkozta. Amikor a nem csökkenő láz miatt az első röntgenvizsgálatra ment, megjegyzett egy orvosi elszólást. Beszélgetés során megjegyezte: „Tudom, miért mondták, tudom, milyen sors vár rám.” Ami utána történt, már csak titokban figyelhettük meg. Odaállt a szirakuzai Szűzanya képe elé s így imádkozott: „Szűzanyám, sok szépet és jót kaptam életemben az Istentől. Ami ezután vár rám, készséges és engedelmes lélekkel fogadom el.” Készséges volt mint teológiai tanár és püspöki helynök. Ez a készség vezette akkor is, amikor az általa létesítendő hejcei szeminárium felszerelését személyes irányítással szállíttatta Budapestről Hejcére s baleset következtében Mezőkövesd határában megsérült. A készség vezette az egri érseki székház renoválásának s utána az egyházmegye számos templomának, kápolnájának és plébániájának felépítésében is. Az isteni Gondviselés úgy rendelte, hogy ne csak egyházának ügyeit intézze a jó pásztor lelkületével és gondosságával, hanem hazája és magyar népe haladását is előmozdítsa itthon és külföldön egyaránt. Elődje, Czapik Gyula nyomdokán haladva meggyőződéssel és őszintén szolgálta az egyház és állam jóviszonyának alakulását. A nézeteltérésekben tisztelték szándékának tisztaságát, bölcsességének és élettapasztalatának megnyilvánulásait. Ez mindig elősegítette a megértést. Lelkes támogatója volt annak a munkának, amely a Magyar Népköztársaság és a Vatikán párbeszédének elindulásához vezetett. Tehetsége révén igyekezett az egész emberiséget szolgálni. Helsinkiben, Moszkvában, Prágában, Churban és Rómában hallatta szavát az emberiség nagy problémáinak megoldásában az egyetemes béke szolgálatában. Amikor XXIII. János pápa egy fontos ügyet tárgyalt, a megbeszélés után őt még visszahívta, s kérte véleményét. A pápai hála csendült ki abból, hogy egy olyan miseruhával ajándékozta meg, amelyben egyszer a Szentatya is misézett (Rajta van a pápai címer, kihímezve.) VI. Pál pápa is megajándékozta egy miseruhával, az sem történt ok nélkül. Amikor az Egyesült Nemzetek székhelyén részt vett egy nemzetközi rangos delegációban, az akkori főtitkár U Thant kétszer is magához hívatta külön tárgyalásra. Ott is megbecsülést szerzet hazájának és egyházénak. Betegségében az volt a legnagyobb keresztje, hogy idős édesanyja előtt eltitkolja betegségének súlyosságát. Édesanyjának szeretete azonban ehhez is erőt adott. Amikor halála előtt két héttel neves egyházi és állami vendégek keresték fel, igyekeztem őt megnyugtatni, hogy minden rendben lesz. „Tudom, én is elmegyek nemsoká” — válaszolta. Soha nem fogom elfelejteni lelkiösszeszedettségét, mély alázatát és hitét, melynek utolsó szentáldozása alkalmával tanúja voltam. Érseki beiktatása 1969-ben Szűz Mária lourdesi megjelenésének ünnepén,11 órakor kezdődött. Halála három év után pontosan abban az órában következett be. Nem volt véletlen végrendeletének kitétele: „Életemet, halálomat és örök üdvösségemet a Boldogságos Szűz Mária oltalma alá helyezem.” Koporsóját közel ötszáz papjának és több tízezer hívének gyásza és imádsága vette körül. Igaz ember, mélyen hivő pap, bölcs, melegszívű főpásztor volt. Kegyelettel őrizzük emlékét. Csontos Barna Jézus és az emberi értékrend írta: Tarjányi Béla Meglepő, hogy Jézus az egyébként értékes emberi célokat nemegyszer akadálynak tekintette Isten uralmának megvalósításában. Az ember arra törekszik, amit jónak, értékesnek tart. Igyekszik anyagi javakat birtokolni (gazdagság) , mindennapi életét széppé akarja tenni (boldogság); minél többet tudni (okosság, bölcsesség); saját emberi értékeit mások előtt bizonyítani (siker, tekintélytudat) ; szüksége van arra, hogy saját értékeiről önmaga is meggyőződjön (önmegvalósítás). Jézus honfitársai, a zsidók igyekeztek lelkiismeretesen megtartani Isten törvényét, mert úgy érezték, ezzel Isten akaratát teljesítik (mózesi Törvény), s mivel egyénileg sokszor nem láttak tisztán a teljesítés lehetőségeit illetően, az írástudók hagyományaiban kerestek eligazítást (írástudók hagyománya). Rendezett családi kapcsolatokra törekedtek, szüleiket tisztelték, feleségükhöz, gyermekeikbe ragaszkodtak (család). Mindez igen nagy érték. Megvalósítása igen nagy testilelki erőfeszítést igényel. Jézus mégis szembekerült ezzel az értékrenddel. Ő mindezek ellenkezőjét dicséri. Boldognak mondja a szegényt, az éhezőt, a sírót, a kitaszítottat, akit gyűlölnek és rágalmaznak (Lk 6,20—22). Barátai a bűnösök, a vámosok, a betegek. Példaképül állítja a bűnös asszonyt (Lk 7,46), a megvetett szamaritánust (Lk 10, 30—37). Arról beszél, hogy bölcsekkel szemben előnyös helyzetben vannak a tudatlanok (Lk 10, 21). A vámosok és az utcanők megelőzik az igazakat az Isten Országában (Mt 21,31). A gazdagság esztelenség (Lk 12,16—21); nem szabad azért aggódnunk, hogy mit eszünk, mit iszunk. Példakép a holló, a mezei virág, amely nem törődik mindezzel (Lk 12,22—30). Megdicséri Máriát, szemben a szorgoskodó Mártával (Lk 10,42); tanítványainak el kell hagynia munkájukat (Mk 1,18), szüleiket, családjukat (Mt 15,29), temetetlenül hagyni (Mt 8,22), sőt gyűlölni őket (Lk 14,26). Hogyan lehetséges mindez? Jézus megveti az emberi értékeket? Lerombolja az általunk ismert, elfogadott értékrendet? — S valóban: Jézus gyökeresen másként látja, hogy mi a jó az embernek és mikor jó az ember. Nyilvános működése idején Jézus egyetlen, alapvető célja, hogy előmozdítsa az ő jelenlétével megkezdődött Isten uralmának növekedését. Miközben tanításaival, tetteivel ezen fáradozik, állandóan azt kell tapasztalnia, hogy az emberek az Istentől kapott értékeket nem jól használják fel. Ahelyett, hogy általuk Istenhez közelebb akarnának jutni, az ember megelégszik ezekkel az értékekkel, s egyedül bennük látja életének kiteljesedését. Ez a lezártság különösen nyilvánvalóvá válik, amikor Jézusban feltárul az Isten uralmának lehetősége. Jézus társakat keres, akik vele együtt, hozzá hasonlóan valósítják meg életükben Isten akaratát, viszont azt kell tapasztalnia, hogy minél több értékkel rendelkezikvalaki, annál értéktelenebb, annál kevésbé képes túllépni azokon, hogy csatlakozhasson Hozzá. A gazdag ifjú elmegy, mert sok vagyona van. Aki földet vagy ökröket vásárol, aki házasodik vagy apját temeti nem ér rá Isten hívását követni. Aki lót-fut, végzi a munkáját, nem ér rá Jézus lábaihoz ülni, tanítását meghallgatni. Aki bölcs, képtelen szavait előítélet nélkül fogadni. Aki teljesíti a törvényt, megtartja az előírásokat, igaznak és jónak tartja magát, és nem érzi, hogy jobb is lehetne. Aki szüleivel, családjával él, túlságosan ragaszkodik hozzájuk. Ugyanakkor a betegek ráérnek , és özönlenek Jézushoz. A bűnösök, a megvetettek, a kitaszítottak, a szegények, a munkátlanok, az özvegyek, a vámosok pihenni sem hagyják, szinte üldözik. Várják, hogy segítsen, vigasztaljon, hogy megoldást, értelmet, célt adjon életüknek. Isten adományai így váltak az ember kezében akadállyá, és így lett a nyomorúság és a kitaszítottság Isten útjára vivő jelzés. A fenti értékek azáltal vesztik el igazi jelentőségüket, hogy az ember megelégszik velük és nem használja a legnagyobb érték, Isten uralma megvalósításához. Nem Jézus borítja fel az értékrendet, hanem az ember. Ezért ha ezekben az értékekben nem is részesülünk nemegyszer előnyösebb helyzetben vagyunk azoknál, akik megkapták ugyan, de eltelve belőlük fakadó örömeikkel éppen azt veszítik el. Aki mindezt, sőt ezeknél mérhetetlenül többet akar ajándékozni nekik. Aki egyet befogad... A káplán szobájában találkoztam vele — először és utoljára. Várta a kórházi behívót, amelyikről tudta: a végleges lesz. Törékeny testében még lobogott a lélek, csak szemeire borított fátylat a szenvedés. Minden érdekelte: mit írok, hogyan készül a lap, hány évesek a kollégáim. Cikkekről szólt, helyeselt és — ilyenkor kigyúlt szemében a régi lány — polemizált. (Már nem tőle tudtam meg: több nyelven beszélt, olvasott.) Ült a dívány szélén, a mosolya időnként riadtan rebbent. Pár percig hallgatott, majd kezét nyújtotta, s a legtermészetesebb hangon búcsúzott. Otthon kisfiú várta, kamaszodó korba lépő fogadott fia. Éveken át nevelte, ruházta s rápazarolta magányos életének minden szeretetét. Aztán már csak a templomajtóra függesztett halottas cédulát olvastam. A gyerekről — jóval előbb — gondoskodott: átadta valakinek. Ő maga választotta s felkészítette a folytatásra. Többször láttam a fiút azóta is, ünnepi tisztán, amint áll a gyertyafényben, vagy éppen leckéje fölé hajol, s fiatal pap vezeti a tollát. Ő mondta nekem: egy kicsit vadóc még, de temérdek szeretet szorult bele, amit kapott és biztosan ezután is kapni fog... Arról a férfiról tűnődöm, aki majd lesz. Talán sohasem érti meg a környezetében élőket, ha felhőtlen gyermekkorunkról beszélnek. Mégsem visel sebeket, mert megismert örömöket, melyek betöltötték gyermekéveit, s megtarthatják őt a sodró időben. (tóth) II. János Pál pápa döntése értelmében a legközelebbi, 43. Eucharisztikus Kongresszust Kenya fővárosában, Nairobiban rendezik meg. Afrikában eddig egy világkongresszust tartottak, 1930- ban, a tunéziai Karthágóban. Michael Wolohan, a 70 éves egykori elmegyógyintézeti ápoló az angliai szalézi rend legöregebb novíciusa. 40 éves ápolói pályafutása után kérte felvételét Don Bosco rendjébe. Sinkó Ferenc Az öregedő kedvesnek, mikor tükre előtt sóhajt Kedvesem, anyának, ki szült és nevelt, nem egy tükre van, e fényes, de holt üveg, ne bánkódj hát, ha látod benne a ráncokat, a barázdát, mit homlokodva szántott az idő ekéje s próbában gazdag életed, van más tükröd is, a te négy gyermeked s unokáid harsányan zsibongó sora, bennük szemlélheted igazibb valódat. .. Ne búcsúztasd tehát szépségedet, abból egyetlen vonás el nem veszett, szemed csillogását, ajkad puha hajlatát, hajad jóillatú selymes barna hullámait, karcsú derekad friss, fürge ritmusát immár két nemzedék viszi, lásd, tovább a család végtelen felé ívelő szép és szent, nehéz váltófutásán.. Neked nem kell félned a számadástól, midőn elébe kell állnod a Lét Urának, aki adja, de számon is kéri majd az embertől, amit neki adott, a talentumot, amit te kaptál rossz adósként nem ástad el, miként e nemzedék női közül annyian, kiket meddővé tesz sors vagy vaksi kábulat, bátran adtad magad, nemcsak saját gyermekednek, de más csecsemők cseppnyi szájába is nyújtottad telt melled, ha rászorultak, és nemcsak tested adtad utódainknak, de a legdrágább talentumot is ajándékuló minden szépnek éhét s jónak szomjazását... Magadnak azt tartottad meg csupán, amit e fényes és rideg üveg mulat — ne is értsd tehát félre vallomását — álmatlan éjszakáid, éhezéseid, futásod és szorongásaid megannyi sebhelyét arcodon, homlokodon, szíveden, hirdetni, hogy nem adtál, csak kaptál sebet azokért és — azoktól — kiket szerettél. Kedvesem, midőn Éva egy-egy leánya, ki szeretett, szült, több gyermeket nevelt s az anyaság keresztjeihez végig hű maradt, ama Székhez lép, hol talentum-adó Urunk várja őt, jobbján Fiával és anyánkkal, Máriával s közöttük az angyalok kilenc karával, neki nem kell ama kérdésre válaszolnia, hová tette megannyi talentumát, amit kapott, válaszolnak e barázdák és e sebhelyek, amelyek akkor, ott majd szebben ragyognak, mint a földön a legtüzesebb rubin, mint a galaktikák koszorújában vakító, zafír fénnyel izzó csillagok. .