Új Ember, 1982 (38. évfolyam, 1/1853-52/1904. szám)
1982-05-09 / 19. (1871.) szám
A „nagy Takács”példája — Dr. Takács Jó. Egyik kollégája a Hittudományi Akadémián nem kis szarkazmussal csak így emlegette: „a nagy Takács”. Ugyanis társaságban szerette vinni a szót. Mindenhez hozzászólt. Mindenről volt véleménye. Igaz, sokszor lesújtó. Mindent jobban tudott, mint más. Az esetek legtöbbjében igaza is volt. Ezt a modort az iskolából hozta, ahol mindig első volt. Az egri ciszter gimnáziumban volt tanára, dr. László Vince, évtizedek múltán is csak lelkesedve szólt növendéke kiválóságáról. Rómában pedig a Gregoriana Egyetem több ezer különböző nemzetiségű hallgatója közül aranyérmes első volt. Az egyetemi rendben levő vitákban félelmetes előadó vagy támadó volt. Tanulmányai mellett a keleti nyelveket is megtanulta, úgy, hogy pl. óperzsául olvasta Zarathusztrát. Híre növendék korában eljutott a Vatikánba. Rómából hazajövet a papnevelés munkájába állítják, de nevelési elvei miatt hamarosan kis hegyvidéki plébániára kerül. Gondolkodás nélkül ment! Magas feszültségű tudásával egészen beleéli magát a világvárosi egyetem után a falusi életbe. XII. Piusz pápa 1946-ban a nála járó Mindszenty bíborostól érdeklődik Takács felől. Ő nem tud információt adni róla. Majdnem így járt Czapik érsek is 1948-ban. Ez késztette a főpásztort, hogy előbb Törökszentmiklósra helyezze, majd 1950-ben útját egyengesse a Pázmány Egyetemre Schütz Antal utódául. Mély benyomásokat hagyott hallgatóiban világos magyarázataival és széles körű tájékozottságával. Ünnepelt előadó volt országszerte, amikor a személyi kultusz légkörében fogant rendelkezések értelmében megválni kényszerült egyetemi katedrájától és főpásztorának irányítására ismét egy valóban Isten háta mögötti kis hegyi faluba ment lelkipásztornak. És lelkesen, kedveszegés nélkül áll bele az egyszerű falusi nép lelkipásztori irányításába az, aki bármelyik világegyetem katedrájának várományosa lehetett volna. (Meg is hívták.) 25 évi lelkipásztorsága alatt vitatható szempontok miatt egyik faluból a másikba kellett mennie, míg az ötödik helyen, Adócsőn érte a váratlanul rátörő betegség. Közben lezajlik a világegyház nagy eseménye a II. Vatikáni Zsinat, és a magyar katolikus szellemiség nagy alkotása az új magyar Biblia fordítása. Bár mindkettőben megállta volna a helyét, sőt hasznos szolgálatot is tehetett volna Isten adta elmeélével és tudásával, de mindenekfölötti hitével az egyházban, ő vidéken elfeledve a kisszerű emberek mindennapi problémáiba temetkezik el — sokszor a kelleténél is nagyobb hévvel és odaadással. (Érdekes, hogy mások ismerték adottságait. Egyszer például héber szövegek és lexikonok közé feledkezve találtam. Ésak héber-magyar kiadvány lektorálására kérték fel. Adtak neki 30 napot, de azt mondta úay elragadta a feladat érdekessége, hogy pár nap alatt végzett vele.) Mindezt nem Takács dicséretére kellett elmondanom, de szellemi naivlásának ábrázolására. Amit viszont dicséretére kell elmondani, az az, hogy ekkora ésszel és tanultsággal Gondolkodás és vita nélkül ment egyik helyről a másikra. Nem esef emlékének — dramatizálta sérelmeit, ha nehezére is estek a dolgok. Az egyházkormányzatnak sokszor megmagyarázhatatlan rendelkezéseire tudott ráfigyelni. Mint a latin mondja: obaudire. Engedelmeskedni. Ebben mutatott példát nemzedékének, úgy látszik ezt érezte prófétai küldetésének. Hiszen az egyházban jelentkező problémák — külföldön és itthon egyaránt — ebben összpontosulnak: tudunk-e engedelmeskedni. Vélemények, felfogások, elképzelések, értelmezések lehetnek különbözők, de egyház csak egy van. Ami ezt összetartja, az a tisztán hitből való engedelmeskedés. És Takács ezt tanulta Urától, Jézus Krisztustól. Olvasta Szent Pál himnuszát, hogy Jézus Krisztus „Istennel való egyenlőségét nem tartotta olyan dolognak, amihez föltétlenül ragaszkodjék. .. megalázta magát és engedelmes lett mindhalálig”. (Fi 2,6) És a Zsidóknak írt levélben is olvasta: „Annak ellenére, hogy Isten Fia volt, a szenvedésből tanulta meg az engedelmességet.” (5,8) Megfigyelte, hogy Jézus egész élete az engedelmesség jegyében zajlott le. Hisz olyan törvényeknek lett alattvalója (Gál 4,4), amik neki semmi lelki többletet nem adtak. És olyan embereknek fogadott szót, akik lélekben és kegyelemben lényegesen alatta maradtak — még ha az a Boldogságos Szűz Mária vagy Szent József volt is. Jézus az engedelmességnek megváltó erőt adott. Minden idők egyháza elsősorban nem, azzal fogja a kor problémáira a megváltó erőket kiárasztani, hogy hogyan értelmezi a Szentírást. Még azzal sem, hogy hogyan tud átélten imádkozni vagy nagy célokért, illetve a felebarátért önemésztő áldozatokat hozni. Ez mind nagyon jó és szükséges, de mindeneknek a lelke a szeretet, mely „mindent elhisz, mindent remél, mindent elvisel. A szeretet nem szűnik meg sohasem”. (1 Kor 13,7) Ezt tanulta Jézustól, és életprogrammá tette. Heves vitákban szokta mondani: — Nekem a tisztelettel volt bajom. Az engedelmességgel sohasem. Halálában érik be az ember. Ahogy meghal, az jellemző rá. Takács mikor rosszul lett, nem akart orvoshoz menni, mzétt is meghalhat az ember” — mondta. Végül is érseke parancsolt rá. Mikor közölték vele, kérdezte: — írás van? — Van — felelték. — Akkor megyek — válaszolta. De bizalmasának odasúgta: — Időmorzsolás ez csupán. És ment. Az orvosoknak és ápolószemélyzetnek szót fogadott ő, aki életmódjába nem engedett beleszólást senkinek sem. Panasz szó nélkül viselte a halálos beteg kiszolgáltatottságát. Itt is engedelmeskedett. Takács Józsefnek ez a nagy tette: oda is jó szívvel menni, ahová magától nem ment volna, igaza tudatában is vállalni feladatokat, amik nem neki valók, és az áldozatok érthetetlenségében egy magasabb rendű értelmet látni. Pappá szentelésével legmagasabb karrierjét érte el. Olyan pap volt, aki nemcsak áldozott, de áldozattá lett. Az engedelmesség áldozatává. És ezzel többet tett, mintha ragyogó üstökösként futotta volna be egyházunk egét. És ő hitte, hogy az engedelmesség áldozatában megváltó erők vannak. Belon Gellert Az „élő szentolvasó” eredete Május a katolikus jámborság hagyománya szerint „Szűz Mária hónapja”. Ennek egyik közismert és közkedvelt megnyilatkozása templomainkban a májusi litánia, de más népi ájtatossági formákat is ismerünk. Az is köztudott, hogy a legtöbb egyházközségben ma is elterjedt az ún. „élő rózsafüzér” imádkozási módja, elsősorban a rózsafüzér társulatok buzgó közösségeiben. Az már azonban kevésbé ismert, honnan is ered ez az imádkozási mód, az „élő rózsafüzér” ? 1832-ben kelt XVI. Gergely pápa bullája „az élő rózsafüzér” gyakorlásáról: „ .. .mivégett is a mindenható Isten dicséretére s a legszentebb Szűz Mária, Isten Anyja tiszteletére bizonyos tudomásból s hatalmak teljességéből minden mindkét nemű keresztény híveknek, kik azon jámbor ájtatosságnak gyakorlása által, mely ,élő olvasónak’ neveztetik, a Szűz tisztelői közé számíttatnak, a megkezdett ■ jámbor gyakorlat után való első ünnepen, ha bűneiket igazán megbánván a gyónáshoz és az Oltáriszentséghez illendően járulnak, teljes búcsút, holtakra is alkalmazhatót engedünk.” Az „élő olvasó” gyakorlása Franciaországból ered. Egy Marta Jaricot nevű jámbor párizsi polgárasszony kezdi először terjesztését. Magyarországra kerülésének mikéntjéről nem tudunk, viszont kezünkbe került egy Pesten Bucsánszky Alajosnál 1872-ben kiadott imakönyv: „Az élő Szent Olvasónak és a boldogságos Szűz Máriának könyve”, amely már arról tanúskodik, hogy nálunk is megvolt ekkor már az igény a hívek részéről ennek gyakorlására. Itt a bevezető részben pontos leírását leljük a rózsafüzér társulatok működésének: „Az új szent olvasó-ájtatosság azért neveztetik élő olvasónak’, mivel azon ismeretes régibb öt örvendetes, 5 fájdalmas és 5 dicsőséges megváltási titok felől való elmélkedésekből álló ájtatosság most egy új gyakorlati formában tizenöt élő személyek szíveiben, kik a tizenöt titkot maguk közt felosztják és külön-külön, ki-ki csak az egyik titkot imádkozzék, ismét feléledett... ... A társulat szerkezete igen egyszerű, méltányos és értelemdús. Egy ilyen tizenöt hívőből (kiket titkos értelmű rózsáról, Szűz Máriáról, rózsáknak neveznek) álló egyesület jelképesen egy élő koszorút jelent, tizenegy ily rózsakoszorú részen egy 165 élő rózsából díszlő rózsabokrot, tizenöt virágzó rózsabokor pedig, azaz: 2465 rózsákból álló, egy lett egy Mária rózsakertet ábrázol. De nem szükséges várakozni, még egy egész rózsabokor vagy kert keletkeznék a hívekből, hanem egyetlenegy koszorú elégséges pápai bulla szerint a búcsúk elnyerhetésére csak tizenöt személy kívántatik. Gyakorlása pedig így megy véghez: 1- szer: Megszereztetvén a szükséges könyvecskék s czédulák száma, melyeken a titkok kivonatban külön egyenként ki vannak nyomtatva, mihelyt tizenöt személy találkozott, ki kész azt magára vállalni, azonnal a tizenöt titkot vagyis ezédulát húzás által a magok közt felosztják, egyik közülök felvigyázói tisztet kíván magára vállalván. 2- szer: A felvigyázó vagy felvigyázóné a czédulák hónaponkénti pontos beváltására gondot visel, amely végre egy-egy koszorú számára kétszínű czédulák p. o. tizenöt veres és tizenöt zöld, sárgás vagy kék szoktak a felvigyázónak kiadatni. Ezekből ő a forgásban levőket minden hónap végén a rózsáktól beszedi, a nála levő másszínűeket pedig a jövő hónapra köztök ismét húzás által kiosztja, a távollevőkhöz pedig valamelyikük által~elküldi. Így a czédula — vagyis titokváltás véghez mehet...” (Az említett „könyvecskék s ezédulák” szentképek voltak általában, amelyeken a rózsafüzér titkait ábrázolták.) A Somogy megyei Niklán is pl. mind a mai napig él e szokás. Napjainkban már csak néhány idős asszony cserélgeti minden első vasárnapján „titkát”, ám valamikor ennek nagyobb jelentősége volt a faluban. Nikla 1934-ig Somogyszentpál (régebben Tótszentpál) filiája volt. Éppen ezért a rózsafüzér társulat titokváltásának lebonyolítását, ennek vezetését előénekes, búcsúvezető asszonyok végezték. Ilyen jelentős „sicentasszony”-ként tartják számomra is az öregek Androsics Györgyné, szül. Szabó Juliannát (1849—1912), aki nemcsak előénekes, búcsúvezetője volt a községnek, de maga is írt és adott ki imádságokat, s ezeket széleskörűen terjesztette nemcsak a Somogy megyében található jeles búcsújáróhelyeken (Andocs, Buzsák-Fehérkápolna, de még az ország határain kívül is.) Járt többek közt Lorettóban Máriazellben, Rómában, sőt a hagyomány szerint a Szentföldön is. Ma is élnek a faluban öregek, akik emlékeznek arra, hogyan gyűjtötte maga köré a hét meghatározott napjain a tizenéves serdülőkorú gyerekeket, s hogyan tanította őket imádkozni, énekelni. Ő volt a rózsafüzér társulat „feje”, vagy ahogy másképpen nevezik: „ a bokoranya”. Amíg élt, a titkokat nem a templomban, hanem — minden hónap első vasárnapjának délutánján — az ő házából osztották ki. (Tavalyi gyűjtésem során mondta nekem valaki: „ ... én az olvasót most is úgy mondom, ahogyan azt a Juli mama tanította ...”) Ezeknek a „szentasszonyoknak” tevékenységét és a rózsafüzér társulatok működését érdemes történetükben, hagyományaikban mélyebben vizsgálni, hiszen ez is a népi vallásos megnyilatkozások, áhitatgyakorlatok egyik szép példája. Tomisa Ilona Hazakerül az Ómagyar Mária-siralom? A közgyűjtemények múlt évi eredményeiről, idei terveiről tartott sajtótájékoztatót április 22-én Villangó István, a Művelődési Minisztérium közgyűjteményi főosztályának vezetője. Az egyházi könyvtárak, levéltárak és múzeumok — mint eddig is — szervesen kapcsolódnak az ország közgyűjteményeinek tevékenységéhez. Az állami szervek szakmai és anyagi támogatásával. Ez a segítség nyilatkozott meg abban, hogy — mint már hírül adtuk — művészettörténeti diplomát szerezhettek a budapesti egyetemen múzeumi jellegű egyházi gyűjtemények kezelői, egyházi szakemberek. Az anyagi segítség az elmúlt évben is támogatta a Keresztény Múzeum, az egyházi könyvtárak és levéltárak munkáját. Növekedett az egyházi gyűjtemények látogatottsága is, mint általában a magyar múzeumoké, kiállításoké. Az ausztriai Schallaburg várában május 7-én nyíló „Mátyás és a magyar reneszánsz” című kiállításra egyházi gyűjtemények is kölcsönöztek értékes anyagot. Ezt a kiállítást — mint Villangó István most bejelentette — későbbi időpontban a Magyar Nemzeti Galéria is bemutatja. Ugyancsak örvendetes hírként jelentette be, hogy „bizakodhatunk benne, hogy hamarosan hazakerül a Belgiumban, a löweni katolikus egyetem könyvtárában őrzött Löweni Kódex, amely becses nyelvemlékünket, az Ómagyar Mária-siralmat tartalmazza. ’ Az Atya egyszülött Fiában az egész kozmoszt üdvözítette, és minden dolgok egységét helyreállította. Mivel az ember valójában minden látható és láthatatlan lény összekötő kapcsa, az Atya, minden dolgok Teremtője és Irányítója azt akarta, hogy egyszülött, egylényegű Fid- A sajtótájékoztatóval egyidejűben az istenség emberséggel való egysége, és ezáltal minden teremtőleg kiállítás nyílt idén is a Minmény (Istennel való) egysége helyreálljon, hogy így Isten legyen munkásmozgalmi Múzeumban a közben mindenben. (Damaszkuszi Szt. János) gyűjtemények új szerzeményeiből, melyen az esztergomi Prímás Levéltár új iratát is bemutatták Prohászka Ottokár emléksorai Reményi Sándor albumában Prohászka püspök emlékére, halálának 55. évfordulóján közzéteszi a költő unokahúga, Imre Mária. Reményik Sándor (1890—1941, Kolozsvár) evangélikus költőre nagy hatással voltak korának nagy bölcselői, közöttük Prohászka Ottokár püspök is. A nagy magyar misztikus előadásai és művei mély benyomást tettek rá. A költő még egyetemi hallgató korában ismerkedett meg Prohászkával. Az ezt követő években személyes találkozásuk és levélváltásuk egyre szorosabbá tette kettejük barátságát. Ennek szép bizonyságát mutatják Prohászka püspök emléksorai, melyet a költőnek, Szőcsné Szilágyi Piroska festőművésznő által készített és finoman illusztrált albumába írt: „Minek volna vágyunk, ha nem lehetne reményünk, s minek volna reményünk, ha nem lehetne megnyugvásunk? S minek volna érzeni, s az, hogy eljön az Úr, ha nem lehetne Karácsonyunk, azt, hogy tényleg eljön, s köztünk is van az Űr! Az Úrba belegyökerezett lélek halhatatlan reményben zöldell ki, s a hinni tudó nemzet egy virágos, bátor, s tavaszias ifjúságban fakad ki. Ne féltsd a fát, ha gyökere ép, s ne féltsd a nemzetet, melyet derékbatörés után is a mélység életerői járnak át. Ez életerők őrangyala, s szítója a poéta — görög neve alkotót, s alakítót jelent —, legyenek sugallatainak forrásai mélyebbek a nemzedékek gyökereinél — hogy ezek azokból táplálkozhassanak. 1923. XII. 21. Prohászka Ottokár’’ Az „Atlantisz harangoz” című új kötetének tiszteletpéldányáért Prohászka püspök egy levelezőlapon mondott köszönetet a költőnek: M. T. Uram! Köszönöm szives figyelmet, s én hallom Atlantisz hangjait, s köszönettel vagyok a harangozónak, ki a harangkötővel végig is ver a süketeken. Isten ihlesse tovább is! Őszinte tisztelője: 1926. március 25. Prohászka Ottokár Reményik Sándor Prohászka püspöknek 1927-ben tragikus hirtelenséggel bekövetkezett halálakor a Szószéken című versében állított emléket. A halál aznap azt súgta neki: a Szószéken ma nem állsz egyedül, A szószéken ma én állok veled, é s amikor legjobban tündököl. Elmetszem szavad aranyfonalát, Ő visszanézett napsugár-szemével A néma szónok éjsötét szemébe: Jól van, halni, ma ketten prédikálunk — De harmadiknak Isten is beszél. 1920. április 1.