Új Ember, 1987 (43. évfolyam, 1/2114-52/2165. szám)

1987-02-22 / 8. (2121.) szám

A hitében érett ember teljesen követi az evangéliumi üzenetben rejlő meghívást, melynek ereje arra ösztönzi, hogy Istennel és testvérei­vel közösségben éljen, s megvalósítsa mindazokat a fel­adatokat, amelyek ezzel a meghívással kapcsolatosak. Az Általános Katekétikai Direktóriumból Ára: 5 Ft Megadni minden támogatást — A teológiai tanulmányi napok tíz éve — Egy évtizede kezdődtek hazánkban a Teológiai Tanulmányi Napok azzal a céllal, hogy a zsinati előírás szellemében a teológiai tanárok évente rendszeres továbbképzésen vegyenek részt. A résztvevők köre az évek során egyre bővült. Ha­marosan a lelkipásztorkodó papság, majd a vi­lági teológusok is bekapcsolódtak. A Tanulmá­nyi Napok visszatérő résztvevői, élükön a Püspöki Kar számos tagjával, lassan olyan közösséggé formálódtak, amelyben egyházi életünk alapvető kérdéseit nyíltan megvitatják. — Ezt hangsú­lyozta Szennay András főapát, professzor, a Teo­lógiai Napok állandó vezetője bevezető előadásá­ban. Majd így folytatta: Ebben az évben a szent­írási ismeretek elmélyítésére, de különösen a vi­lági lelkipásztorok feladatainak bemutatására van komoly igény Meg kell adnunk nekik min­den támogatást,, hogy nagy erővel segíthessék a papjaiban megfogyatkozó egyházunkat. Felada­tunk változatlanul az, hogy hitünket — a taní­tást és a megélt hitet — tanúsítással és tanúság­tétellel adjuk tovább az utánunk jövő generá­ciónak. A SZENTÍRÁS, és a mellette élő, fejlődő ha­gyomány igazít el életünkben. Rózsa Huba bib­likus professzor, dékán, miután bemutatta a zsi­nat utáni fejlődés irányvonalát mind a biblikus szakirodalomban, mind a hitbuzgalmi írásokban, megállapította, hogy az ún. nyitott szentírási szemlélet kialakítása nálunk még hosszas mun­kát igényel. Ezért segítsük elő az üdvtörténeti látásmódot, tartsuk meg a zsinati megújulás alapját. Vissza a forrásokhoz! — hiszen minden Istentől sugalmazott írás az igaz életre nevel (Vö. 2 Tim 3,16). — Sulyok Elemér, OSB, főisk. igazgató az emberi értelem és a Szentlélek mű­ködése közötti összhangról beszélt. Nemcsak a Szentírás szövegei sugalmazottak, hanem a Szentlélek inspirálja — tágabb értelemben — a készséges­ olvasót is az írás helyes értelmű be­fogadására. Jézus búcsúzóul megígérte a Vigasz­talót, az Igazság Lelkét (Jn 7,39; 14,26; 16,5 kk), aki az értelmet megvilágosítja. Az aktív biblia­­olvasó felismeri Isten szavának „szolgáló” szere­pét és benne is megérlelődnek a Lélek gyümöl­csei a készséges Isten- és egyházszolgálatra (vö. 1 Kor 12.). A VILÁGI KRISZTUSHÍVŐK lelkipásztori szolgálatának teológiai megalapozásáról adott elő Koncz Lajos teológiai tanár (Eger). Előbb összefoglalta a Katolikus Apostolság újraéledésé­nek száz évét és bemutatta jelentős képviselőit. A zsinati dokumentumok (Az Egyházról, a vilá­giakról, Egyház a mai világban) nemcsak a vilá­giak keresztségből fakadó apostoli jogát és kö­telezettségét dolgozták ki, hanem bevezetnek a világiak lelkipásztori szolgálatának dimenzióiba is, amit az új Egyházi Törvénykönyv részletesen meghatároz. Hazánkban a világiak egyházszolgá­lata nélkülözhetetlen, amikor minden negyedik plébánia pap nélkül maradt. Az előadó számos lehetőségre mutatott rá, melyek arra késztetnek, hogy „munkatársak legyünk az Igazság szolgá­latában” (3 Jn 8.). Aktualitásában is megragadó előadása után Koncz tanár úrtól megkérdeztem: — Hogyan értékeli a Teológiai Napokat, aki kezdettől aktív résztvevőként volt jelen? — A Napok története híven tükrözi hazánk teológiai törekvéseit. A Teológiai Napok elindí­tása országos méretű igénynek, a hit­tanítás in­tellektuális továbbképzésének akart eleget tenni. Az akkori, jobbára még konzervatív felfogás mellett inkább csak „nyitogatás” volt az új felé. Hamarosan azonban megközelítette célját: or­szágos szinten bizonyos nivellálódás volt tapasz­talható. Az egyes hittudományi főiskolák taní­tási és elvárási igénye egyre jobban közelített egymáshoz. A lelkipásztorok szívében pedig ott élt a várakozás, hogy az elméleti képzés mellé megkapják a gyakorlatukhoz szükséges anyagot és módszert. Ez megtörtént akkor, amikor a lel­kipásztorok és világiak egyre inkább szót kap­tak az előadásokon. — Mivel jellemezné a mostani légkört? — A korábbi éles, gyakran ellentéteket kivál­tó viták elcsitultak. Eleven és termékeny párbe­széd alakult ki. Az előadók kiegyensúlyozottab­­ban, valóban a zsinati tanítást mutatják be. A résztvevők látásmódja egyre tágul, és sokolda­lúan látják a kérdéseket. A hozzászólók nem egyéni igazukat védik, a hangvétel csendesebb és elmélyültebb. Megmutatkozik az a letisztult gondolkodásmód, ami egyre jellemzőbb a hazai papság hitbeli felfogására és lelkipásztori hiva­tástudatára. És ami még egyre jobban szembe­tűnik: az életszerűség, a befelé tekintés és az igazi lelkiség igénye. * * * A további előadásokon éppen ez a lelkiségke­resés nyilatkozott meg. Párkányi László plébá­nos a papok „Lelkipásztori gondozásáról” tartott elmélkedést. Tarjányi Zoltán szemináriumi pre­fektus pedig a fiatalok lendületével számolt be — Yves Congar zsinati atya útmutatásai nyomán — a világi teológushallgatók és munkatársak egyházi lelkiségének kialakításáról. Balogh Jó­zsef lelkész a zsinat nyomán feltörő karizmatikus lelkiséget és termékeny műveit mutatja be. Blan­­ckenstein Miklós lelkész az intézményes plébá­nia és az önkéntes egyházközségi csoportok, kis­közösségek egymásra találásának szükségességét bőséges tapasztalati példa alapján tárta fel. A körülményekhez képest jól ellátott városi plé­bániák munkatársai, valamint a távoli vidéke­ken élő világi lelkipásztorok számoltak be ez­után küzdelmes, áldozatos, mégis kegyelemteli munkásságukról. A résztvevők olyan valósággal találkoztak, ahol hazai egyházunk jövője terem­tődik újjá. (A főbb előadások a TEOLÓGIA 1987. évi szá­maiban közlésre kerülnek!) Széll Margit Több az ifrmisés Megjelent az Annuario Pontificio, az egyház hivatalos évkönyvének legújabb kötete. Eb­ből megtudjuk, hogy 1985-ben a katolikus egy­házban 6734 papot szenteltek (4778 világit és 1956 szerzetes). Ez 6,3 százalékos emelkedést jelent az 1984-es évhez képest. 1985-ben 403 480 papja volt az egyháznak, 253 319 egy­házmegyés és 150 161 szerzetes. A teológiai fő­iskolákon, akadémiákon 85 084 kispap készült a hivatásra, 6,23 százalékkal több, mint egy évvel korábban. (Az 1982-es év kivételével ez a legnagyobb emelkedés az utóbbi 15 évben.) A másik jelentős növekedés az állandó dia­kónusok számának alakulásában figyelhető meg. 12 541-en, 6,9 százalékkal voltak többen, mint egy évvel korábban. A Vatikánnal 118 ország tart fenn diplomáciai kapcsolatot. Bis­sau Guinea volt a legutóbbi ország, amely ál­landó követet delegált a Szentszékhez. Világi hitoktatók Ugo Poletti bíboros, a pápa római helynöke ünnepélyes szertartás keretében a római egy­házmegye 500 új világi hitoktatójának adott megbízatást. Az ilyen jellegű első szertartást először 1983-ban rendezték meg, és azóta éven­ként megismétlik. Olyan hitoktatók kapnak megbízatást, akik már egy idő óta eredménye­sen részt, vesznek a katekézisben és továbbra is ki akarnak tartani ebben a küldetésben. Az egyházmegye területén már 12 ezer személyt készítettek fel arra, hogy mint katekéták apos­­tolkodjanak. A Mária-év megnyitása A Szentatya létrehozta a Mária-év központi bizottságát. Elnöke Luigi Dadaglio bíboros, he­lyettes elnökök: Miroslaw Stefan Marusyn c. ér­sek, a Keleti Egyházak Kongregációjának titká­ra, és P. Pierre Duprey, a vatikáni Egységtitkár­ság titkára. Főtitkár mgsz. Mariano De Nicolo. A 17 tag között van 5 érsek és 2 püspök, egy vi­lági nő és egy házaspár, a többi világi-vagy szer­zetespap. A Mária-év 1987 pünkösdjén nyílik és 1988. augusztus 15-én zárul. Előkészületek az orosz kereszténység milleniumára A Magyar Nemzet című napilap moszkvai tu­dósítója, Lambert Gábor, február 3-án megje­lent írásában érdekes beszámolót közöl az orosz kereszténység jövőre esedékes milleniumának szovjetunióbeli előkészületeiről. A központi ünnepségek Zagorszkban és a moszkvai Danyilov kolostorban lesznek, de a Szovjetunió más nagyvárosaiban is tartanak megemlékezéseket. A moszkvai és leningrádi teológiai akadémiák szerkesztésében ötkötetes orosz egyháztörténetet adnak ki a közeljövőben. A Biblia új kiadásáról is szó van, továbbá albu­mot jelentetnek meg a szent helyekről, kolosto­rokról, nevezetes templomokról. 1986 júliusában nemzetközi egyháztörténeti konferenciát tartot­tak Kijevben. Idén pedig Moszkvában lesz nem­zetközi teológiai konferencia. Az állami hatósá­gok nagy segítséget nyújtanak a helyreállítási munkálatokhoz. A Magyar Nemzet ezután a Moszkovszkije No­­vosztyi cikkét idézve beszámol arról az esetről, amely Oktyabrszkij baskíriai kisvárosban tör­tént. E fiatal, 40 éves szocialista városban — a szovjet alkotmány 52. cikkelye értelmében — kétezer hívő kérte a vallási közösség hatósági elismerését. „A törvény egyértelműen a hívők oldalán volt — írja a moszkvai hetilap. — Ám a városi hatóságok úgy határoztak, hogy meg­kerülik a törvényt, illetve a célszerűségről alko­tott saját elképzeléseikhez idomítják azt.” Elő­ször megtagadták a bejegyzést, majd a nyugdí­jasok életkörülményei felülvizsgálatának ürü­gyén arra akarták egyenként rávenni az aláíró­kat, hogy vonják vissza aláírásukat, különben veszélybe kerül a nyugdíjuk. „A törvényhez való felelőtlen hozzáállás semmi jóra nem vezetett Oktyabrszkijban” — szögezi le a Moszkovszkije Novosztyi. „A megsértett vallásos érzelmek csak felerősödtek, s az események sok lakos lelkében sebeket hagytak.” A minisztertanács mellett mű­ködő egyházi ügyek tanácsa elemezte az esetet. „Mint a lap írja, nyilvánvaló, hogy az országban végbemenő határozott változások a fenti téma­kört sem kerülik ki.” „A törvény, a jog megszi­lárdulása, minden állampolgár törvény előtti egyenlősége, a hívők és nem hívők egysége — ezek társadalmunk alapelvei. És senki sem sért­heti meg őket.” Kedves Barátot... Ha levelezésünknek nem lett volna más célja, csak hogy vitat­kozzunk vagy megkíséreljük egy­mást álláspontjában megingatni, most abba kellene hagynunk, mert úgy tetszik, egy útra „té­vedtünk”. De az igazat meg­vallva, egyre nagyobb érdeklő­déssel figyelem életének különös állomásait, mert Maga az a „kő” lett, amely „ki tudja, hol áll meg”. „Az­­egyik reggel” — írja — „frissen ébredtem, és ahogy szok­tam, attól a hálától, hogy léte­zem, Istenre akartam gondolni. De ez nem ment erőszak nélkül, mivel gondolatban ott folytat­tam, ahol este abbahagytam. Azon töprengtem, miért mondta tegnap egy újdonsült, fiatal bará­tom, hogy nem minden engedel­messég erény? Az imádság kez­dő szavait szedegettem össze ab­ban a reggeli eszmélkedésben, de se erre, se az előbbi gondolatra nem voltam képes koncentrál­ni... Ehelyett olyan élesen, hogy az ágyban föl kellett ül­nöm, azt kellett látnom — igen, nem tévedés ez — látnom, hogy egész eddigi életemben vallásos voltam. Akkor is, amikor fogal­mam sem volt erről. Ha azt gon­doltam is magamról, hogy vallás­talan, sőt, kifejezetten valláselle­nes vagyok. Amikor mindenáron kikezdtem azokkal, akik vallásos­nak látszottak előttem. És élvez­tem a zavarukat, a meghökkené­süket. Hogy nem találnak érvek­re, dadognak, elképednek. Pisz­káltam őket, gáncsoltam, akadé­koskodtam velük. Nagyon jól tu­dom, milyen könnyű megbotrán­­kozni a térdepelőkön, kifigurázni a fohászkodókat s azt kiáltani oda nekik:­­mit pislogtok a túl­világra!« Az a valami, amiben elmerülnek, a kívülálló számára­­ semmi. Azon a reggelen hirtelen meg­értettem, hogy valamiképpen a lépéseinkben, a lélegzésünkben, életünk homályában, a tagadá­sunk leplezte bizonytalanságban, a bűneinkkel egyidőben is él bennünk az Isten. Világosságot láttam betörni a múltamba, és ebben a világosságban nem a bű­neim széndarabokhoz hasonló üszkei leptek meg, hanem ez a fölismerés: mindig vallásos vol­tam... Nem akarom untatni magát a következő percek leírá­sával. De akkor ért a második meglepetés. Ezt szinte csapásnak éreztem, az előbbinek épp az el­lenkezőjét láttam. Hogy akik val­lásosnak tudják magukat, nagy kísértésben élnek. Mert talán nem vallásosak, vagy nem jól azok, nem elég mélyen, nem oda­­adottan, hanem fenntartásokkal, nem egzisztenciálisan, nem vagy­­vagyszerűen, hanem valahogy a felszínen... E pillanattól fogva ez rám is vonatkozik, éreztem. De az mégsem igaz, hogy régebben jobb volt nekem!... Kérem Ma­gát, gondoljuk ezt át és imád­kozzunk. Az imádság meg fog minket világítani kétségeinkben. Isten vele.” Vasadi Péter 11­5 1987. február 22. KRI­TIKUS HETILAP XLM (2)­­ mmmm )

Next