Új Ember, 1987 (43. évfolyam, 1/2114-52/2165. szám)
1987-02-22 / 8. (2121.) szám
A hitében érett ember teljesen követi az evangéliumi üzenetben rejlő meghívást, melynek ereje arra ösztönzi, hogy Istennel és testvéreivel közösségben éljen, s megvalósítsa mindazokat a feladatokat, amelyek ezzel a meghívással kapcsolatosak. Az Általános Katekétikai Direktóriumból Ára: 5 Ft Megadni minden támogatást — A teológiai tanulmányi napok tíz éve — Egy évtizede kezdődtek hazánkban a Teológiai Tanulmányi Napok azzal a céllal, hogy a zsinati előírás szellemében a teológiai tanárok évente rendszeres továbbképzésen vegyenek részt. A résztvevők köre az évek során egyre bővült. Hamarosan a lelkipásztorkodó papság, majd a világi teológusok is bekapcsolódtak. A Tanulmányi Napok visszatérő résztvevői, élükön a Püspöki Kar számos tagjával, lassan olyan közösséggé formálódtak, amelyben egyházi életünk alapvető kérdéseit nyíltan megvitatják. — Ezt hangsúlyozta Szennay András főapát, professzor, a Teológiai Napok állandó vezetője bevezető előadásában. Majd így folytatta: Ebben az évben a szentírási ismeretek elmélyítésére, de különösen a világi lelkipásztorok feladatainak bemutatására van komoly igény Meg kell adnunk nekik minden támogatást,, hogy nagy erővel segíthessék a papjaiban megfogyatkozó egyházunkat. Feladatunk változatlanul az, hogy hitünket — a tanítást és a megélt hitet — tanúsítással és tanúságtétellel adjuk tovább az utánunk jövő generációnak. A SZENTÍRÁS, és a mellette élő, fejlődő hagyomány igazít el életünkben. Rózsa Huba biblikus professzor, dékán, miután bemutatta a zsinat utáni fejlődés irányvonalát mind a biblikus szakirodalomban, mind a hitbuzgalmi írásokban, megállapította, hogy az ún. nyitott szentírási szemlélet kialakítása nálunk még hosszas munkát igényel. Ezért segítsük elő az üdvtörténeti látásmódot, tartsuk meg a zsinati megújulás alapját. Vissza a forrásokhoz! — hiszen minden Istentől sugalmazott írás az igaz életre nevel (Vö. 2 Tim 3,16). — Sulyok Elemér, OSB, főisk. igazgató az emberi értelem és a Szentlélek működése közötti összhangról beszélt. Nemcsak a Szentírás szövegei sugalmazottak, hanem a Szentlélek inspirálja — tágabb értelemben — a készséges olvasót is az írás helyes értelmű befogadására. Jézus búcsúzóul megígérte a Vigasztalót, az Igazság Lelkét (Jn 7,39; 14,26; 16,5 kk), aki az értelmet megvilágosítja. Az aktív bibliaolvasó felismeri Isten szavának „szolgáló” szerepét és benne is megérlelődnek a Lélek gyümölcsei a készséges Isten- és egyházszolgálatra (vö. 1 Kor 12.). A VILÁGI KRISZTUSHÍVŐK lelkipásztori szolgálatának teológiai megalapozásáról adott elő Koncz Lajos teológiai tanár (Eger). Előbb összefoglalta a Katolikus Apostolság újraéledésének száz évét és bemutatta jelentős képviselőit. A zsinati dokumentumok (Az Egyházról, a világiakról, Egyház a mai világban) nemcsak a világiak keresztségből fakadó apostoli jogát és kötelezettségét dolgozták ki, hanem bevezetnek a világiak lelkipásztori szolgálatának dimenzióiba is, amit az új Egyházi Törvénykönyv részletesen meghatároz. Hazánkban a világiak egyházszolgálata nélkülözhetetlen, amikor minden negyedik plébánia pap nélkül maradt. Az előadó számos lehetőségre mutatott rá, melyek arra késztetnek, hogy „munkatársak legyünk az Igazság szolgálatában” (3 Jn 8.). Aktualitásában is megragadó előadása után Koncz tanár úrtól megkérdeztem: — Hogyan értékeli a Teológiai Napokat, aki kezdettől aktív résztvevőként volt jelen? — A Napok története híven tükrözi hazánk teológiai törekvéseit. A Teológiai Napok elindítása országos méretű igénynek, a hittanítás intellektuális továbbképzésének akart eleget tenni. Az akkori, jobbára még konzervatív felfogás mellett inkább csak „nyitogatás” volt az új felé. Hamarosan azonban megközelítette célját: országos szinten bizonyos nivellálódás volt tapasztalható. Az egyes hittudományi főiskolák tanítási és elvárási igénye egyre jobban közelített egymáshoz. A lelkipásztorok szívében pedig ott élt a várakozás, hogy az elméleti képzés mellé megkapják a gyakorlatukhoz szükséges anyagot és módszert. Ez megtörtént akkor, amikor a lelkipásztorok és világiak egyre inkább szót kaptak az előadásokon. — Mivel jellemezné a mostani légkört? — A korábbi éles, gyakran ellentéteket kiváltó viták elcsitultak. Eleven és termékeny párbeszéd alakult ki. Az előadók kiegyensúlyozottabban, valóban a zsinati tanítást mutatják be. A résztvevők látásmódja egyre tágul, és sokoldalúan látják a kérdéseket. A hozzászólók nem egyéni igazukat védik, a hangvétel csendesebb és elmélyültebb. Megmutatkozik az a letisztult gondolkodásmód, ami egyre jellemzőbb a hazai papság hitbeli felfogására és lelkipásztori hivatástudatára. És ami még egyre jobban szembetűnik: az életszerűség, a befelé tekintés és az igazi lelkiség igénye. * * * A további előadásokon éppen ez a lelkiségkeresés nyilatkozott meg. Párkányi László plébános a papok „Lelkipásztori gondozásáról” tartott elmélkedést. Tarjányi Zoltán szemináriumi prefektus pedig a fiatalok lendületével számolt be — Yves Congar zsinati atya útmutatásai nyomán — a világi teológushallgatók és munkatársak egyházi lelkiségének kialakításáról. Balogh József lelkész a zsinat nyomán feltörő karizmatikus lelkiséget és termékeny műveit mutatja be. Blanckenstein Miklós lelkész az intézményes plébánia és az önkéntes egyházközségi csoportok, kisközösségek egymásra találásának szükségességét bőséges tapasztalati példa alapján tárta fel. A körülményekhez képest jól ellátott városi plébániák munkatársai, valamint a távoli vidékeken élő világi lelkipásztorok számoltak be ezután küzdelmes, áldozatos, mégis kegyelemteli munkásságukról. A résztvevők olyan valósággal találkoztak, ahol hazai egyházunk jövője teremtődik újjá. (A főbb előadások a TEOLÓGIA 1987. évi számaiban közlésre kerülnek!) Széll Margit Több az ifrmisés Megjelent az Annuario Pontificio, az egyház hivatalos évkönyvének legújabb kötete. Ebből megtudjuk, hogy 1985-ben a katolikus egyházban 6734 papot szenteltek (4778 világit és 1956 szerzetes). Ez 6,3 százalékos emelkedést jelent az 1984-es évhez képest. 1985-ben 403 480 papja volt az egyháznak, 253 319 egyházmegyés és 150 161 szerzetes. A teológiai főiskolákon, akadémiákon 85 084 kispap készült a hivatásra, 6,23 százalékkal több, mint egy évvel korábban. (Az 1982-es év kivételével ez a legnagyobb emelkedés az utóbbi 15 évben.) A másik jelentős növekedés az állandó diakónusok számának alakulásában figyelhető meg. 12 541-en, 6,9 százalékkal voltak többen, mint egy évvel korábban. A Vatikánnal 118 ország tart fenn diplomáciai kapcsolatot. Bissau Guinea volt a legutóbbi ország, amely állandó követet delegált a Szentszékhez. Világi hitoktatók Ugo Poletti bíboros, a pápa római helynöke ünnepélyes szertartás keretében a római egyházmegye 500 új világi hitoktatójának adott megbízatást. Az ilyen jellegű első szertartást először 1983-ban rendezték meg, és azóta évenként megismétlik. Olyan hitoktatók kapnak megbízatást, akik már egy idő óta eredményesen részt, vesznek a katekézisben és továbbra is ki akarnak tartani ebben a küldetésben. Az egyházmegye területén már 12 ezer személyt készítettek fel arra, hogy mint katekéták apostolkodjanak. A Mária-év megnyitása A Szentatya létrehozta a Mária-év központi bizottságát. Elnöke Luigi Dadaglio bíboros, helyettes elnökök: Miroslaw Stefan Marusyn c. érsek, a Keleti Egyházak Kongregációjának titkára, és P. Pierre Duprey, a vatikáni Egységtitkárság titkára. Főtitkár mgsz. Mariano De Nicolo. A 17 tag között van 5 érsek és 2 püspök, egy világi nő és egy házaspár, a többi világi-vagy szerzetespap. A Mária-év 1987 pünkösdjén nyílik és 1988. augusztus 15-én zárul. Előkészületek az orosz kereszténység milleniumára A Magyar Nemzet című napilap moszkvai tudósítója, Lambert Gábor, február 3-án megjelent írásában érdekes beszámolót közöl az orosz kereszténység jövőre esedékes milleniumának szovjetunióbeli előkészületeiről. A központi ünnepségek Zagorszkban és a moszkvai Danyilov kolostorban lesznek, de a Szovjetunió más nagyvárosaiban is tartanak megemlékezéseket. A moszkvai és leningrádi teológiai akadémiák szerkesztésében ötkötetes orosz egyháztörténetet adnak ki a közeljövőben. A Biblia új kiadásáról is szó van, továbbá albumot jelentetnek meg a szent helyekről, kolostorokról, nevezetes templomokról. 1986 júliusában nemzetközi egyháztörténeti konferenciát tartottak Kijevben. Idén pedig Moszkvában lesz nemzetközi teológiai konferencia. Az állami hatóságok nagy segítséget nyújtanak a helyreállítási munkálatokhoz. A Magyar Nemzet ezután a Moszkovszkije Novosztyi cikkét idézve beszámol arról az esetről, amely Oktyabrszkij baskíriai kisvárosban történt. E fiatal, 40 éves szocialista városban — a szovjet alkotmány 52. cikkelye értelmében — kétezer hívő kérte a vallási közösség hatósági elismerését. „A törvény egyértelműen a hívők oldalán volt — írja a moszkvai hetilap. — Ám a városi hatóságok úgy határoztak, hogy megkerülik a törvényt, illetve a célszerűségről alkotott saját elképzeléseikhez idomítják azt.” Először megtagadták a bejegyzést, majd a nyugdíjasok életkörülményei felülvizsgálatának ürügyén arra akarták egyenként rávenni az aláírókat, hogy vonják vissza aláírásukat, különben veszélybe kerül a nyugdíjuk. „A törvényhez való felelőtlen hozzáállás semmi jóra nem vezetett Oktyabrszkijban” — szögezi le a Moszkovszkije Novosztyi. „A megsértett vallásos érzelmek csak felerősödtek, s az események sok lakos lelkében sebeket hagytak.” A minisztertanács mellett működő egyházi ügyek tanácsa elemezte az esetet. „Mint a lap írja, nyilvánvaló, hogy az országban végbemenő határozott változások a fenti témakört sem kerülik ki.” „A törvény, a jog megszilárdulása, minden állampolgár törvény előtti egyenlősége, a hívők és nem hívők egysége — ezek társadalmunk alapelvei. És senki sem sértheti meg őket.” Kedves Barátot... Ha levelezésünknek nem lett volna más célja, csak hogy vitatkozzunk vagy megkíséreljük egymást álláspontjában megingatni, most abba kellene hagynunk, mert úgy tetszik, egy útra „tévedtünk”. De az igazat megvallva, egyre nagyobb érdeklődéssel figyelem életének különös állomásait, mert Maga az a „kő” lett, amely „ki tudja, hol áll meg”. „Azegyik reggel” — írja — „frissen ébredtem, és ahogy szoktam, attól a hálától, hogy létezem, Istenre akartam gondolni. De ez nem ment erőszak nélkül, mivel gondolatban ott folytattam, ahol este abbahagytam. Azon töprengtem, miért mondta tegnap egy újdonsült, fiatal barátom, hogy nem minden engedelmesség erény? Az imádság kezdő szavait szedegettem össze abban a reggeli eszmélkedésben, de se erre, se az előbbi gondolatra nem voltam képes koncentrálni... Ehelyett olyan élesen, hogy az ágyban föl kellett ülnöm, azt kellett látnom — igen, nem tévedés ez — látnom, hogy egész eddigi életemben vallásos voltam. Akkor is, amikor fogalmam sem volt erről. Ha azt gondoltam is magamról, hogy vallástalan, sőt, kifejezetten vallásellenes vagyok. Amikor mindenáron kikezdtem azokkal, akik vallásosnak látszottak előttem. És élveztem a zavarukat, a meghökkenésüket. Hogy nem találnak érvekre, dadognak, elképednek. Piszkáltam őket, gáncsoltam, akadékoskodtam velük. Nagyon jól tudom, milyen könnyű megbotránkozni a térdepelőkön, kifigurázni a fohászkodókat s azt kiáltani oda nekik:mit pislogtok a túlvilágra!« Az a valami, amiben elmerülnek, a kívülálló számára semmi. Azon a reggelen hirtelen megértettem, hogy valamiképpen a lépéseinkben, a lélegzésünkben, életünk homályában, a tagadásunk leplezte bizonytalanságban, a bűneinkkel egyidőben is él bennünk az Isten. Világosságot láttam betörni a múltamba, és ebben a világosságban nem a bűneim széndarabokhoz hasonló üszkei leptek meg, hanem ez a fölismerés: mindig vallásos voltam... Nem akarom untatni magát a következő percek leírásával. De akkor ért a második meglepetés. Ezt szinte csapásnak éreztem, az előbbinek épp az ellenkezőjét láttam. Hogy akik vallásosnak tudják magukat, nagy kísértésben élnek. Mert talán nem vallásosak, vagy nem jól azok, nem elég mélyen, nem odaadottan, hanem fenntartásokkal, nem egzisztenciálisan, nem vagyvagyszerűen, hanem valahogy a felszínen... E pillanattól fogva ez rám is vonatkozik, éreztem. De az mégsem igaz, hogy régebben jobb volt nekem!... Kérem Magát, gondoljuk ezt át és imádkozzunk. Az imádság meg fog minket világítani kétségeinkben. Isten vele.” Vasadi Péter 115 1987. február 22. KRITIKUS HETILAP XLM (2) mmmm )