Új Ember, 1989 (45. évfolyam, 1/2217-53/2268. szám)
1989-07-09 / 28. (2243.) szám
Ki az Isten? Isten nemcsak az „örök, végtelen és abszolút Lét” számunkra, keresztény értelmezés szerint, hanem ő Az is, aki Eljövendő. Ezt a kifejezést: „jöjjön el (hozzánk) a te Országod” semmiképpen sem szabad valami retorikának tekinteni. Krisztus úgy küldetett, éspedig azért küldetett, hogy benne a Fiú érkezzék meg hozzánk, vele az Atya és az Atya Országa. Krisztusban megtapasztalhatjuk, hogy Isten a maga megközelíthetetlenségéből belépett a mi létünkbe, hogy lássuk, halljuk, kezünkkel megtapintsuk. Romano Guardini Ára: 10 Ft 1989. július 9. Az egyházi és társadalmi élet megújítása A püspöki kar nyilatkozata A magyar nép életében mélyreható politikai, társadalmi és gazdasági változások történnek, amelyek közelről érintik a magyar katolikus egyházat is. A változások a kibontakozás és a fejlődés reményével töltenek el. A felgyülemlett problémák megoldása számos feladatrakötelez, de egyben veszélyeket is hordozhat magában. A Magyar Katolikus Püspöki Kar krisztusi küldetése és felelőssége tudatában, az Evangélium és az Egyház tanítása alapján szól híveihez és az egész magyar néphez. A második világháború után a magyar katolikus egyház azt remélte, hogy híveivel és intézményeivel együtt részt vehet az egészséges, új magyar társadalom építésében. Nem a híveken és az egyházi vezetőkön múlott, hogy ezek a remények meghiúsultak. Olyan struktúra alakult ki hazánkban, amely sok téves döntést, igazságtalanságot, sőt üldöztetést hozott az egyházi életben is. Ez a kényszerhelyzet a társadalom többségét, így az egyházakat is kizárta a szabad elhatározás és cselekvés lehetőségéből. Érthető tehát, hogy a jóakaratú törekvések sorra elbuktak, vagy nem tudtak megerősödni. A kialakult új társadalmi rendszer a nemzet egészét sújtotta: a más nemzetiségűeket — elsősorban a német nemzetiségűeiket — kitelepítették az országból, sokakat osztályidegennek minősítettek, megfosztottak alapvető emberi jogaiktól, vagyonuktól, otthonuktól, munkalehetőségüktől, gyakran szabadságuktól is. Ennek következtében igen sokan hazájuk elhagyására kényszerültek. Olyan rendszer jött létre, amely a vallás ellen fordult, és annak elhalását adminisztratív eszközökkel is siettetni akarta: feloszlatta a vallásos egyesületeket és mozgalmakat, államosította az egyházi iskolákat, megvonta a szerzetesrendek működési engedélyét, bezáratta a papnevelő intézetek felét, akadályozta a szabad hitoktatást, korlátozta és cenzúrázta az egyházi sajtót, beleszólt az egyházi tisztségek betöltésébe, a papi békemozgalom erőszakolásával megkísérelte a papság megosztását, az iskolákban, a munkahelyeken és a közéletben a materialista, ateista ideológiát érvényesítette. Sok hitéhez hűséges hívő, hivatását végző szerzetes pap és főpap meghurcolást és bebörtönzést szenvedett, koncepciós perek áldozata lett. Krisztushoz hű keresztények kerültek pusztán hitük megvallása miatt hátrányos helyzetbe. Közülük kiemelkedik Mindszenty József bíboros, aki mint a magyar egyház vezetője, határozottan kiállt a katolikus egyház érdekei mellett. Koholt vádak alapján történt elítélése előre jelezte a magyar katolikus egyház sorsának jövendő alakulását. Mindezek a tények félelemmel, olykor indokolatlanul nagy félelemmel töltötték el az egyházi vezetőket és a híveket. Ezért külön tiszterlettel tekintünk azokra, akik állhatatosak maradtak és szenvedést vállaltak. Köszönettel tartozunk azoknak a papoknak, akik nagy kockázatot vállalva minden nehézség ellenére teljesítették küldetésüket. Köszönet azoknak a szerzeteseknek, akik szétszórtságban és zaklatások között is hűségesek maradtak hivatásukhoz. Köszönet a szülőknek, akik hátrányos megkülönböztetés árán is gondoskodtak gyermekeik vallásos neveléséről. Emlékeztetni akarunk arra, hogy mindazokra, akik hitükért, meggyőződésükért, egyházukért, hűséges lelkipásztori munkájukért szenvedtek, érvényes az apostolokról feljegyzett lelki magatartás: „Boldogan távoztak a főtanácstól, mert méltók lettek arra, hogy Jézus nevéért szenvedjenek.” (ApCsel 5,41.) Egyházunk ősi hagyománya ma is erre kötelez. Ez természetesen nem mentesíti az illetékes polgári hatóságokat attól, hogy az elkövetett jogtalanságokat felülvizsgálják és jóvátegyék, sőt ez súlyos kötelességük. Ha ezt megteszik, saját tekintélyüket és hitelességüket igazolják. A történelmi múlt tárgyilagos feltárása, a tények rögzítése igen fontos feladat, a Püspöki Kar Egyháztörténeti Bizottsága a katolikus egyházra vonatkozóan már megkezdte ezt a munkát. Hazánk jelenlegi belső helyzete ma mindenkitől megfontoltságot követel, a keresztény ember az evangélium vallási és erkölcsi tanítására figyel, előretekint az üdvösség elnyerésére és az egész emberiség szolgálatára. Ez olyan magatartást biztosít, amely megóv a kapkodástól, a féligazságoktól, az igazságtalan megítéléstől, legyőzi az emberi természet gyöngeségeit és biztos alapot ad a jövő építésére. Az evangélium lényeges követelménye a megbocsátás és a kiengesztelődés. Éne mutat példát II. János Pál pápa, aki az életére törő merénylőt a börtönben négyszemközti beszélgetésben biztosította megbocsátásáról és szeretetéről, a bűncselekmény elbírálását pedig a polgári hatóságokra bízta. A jövőbe tekintve feladatunk a megújulás szolgálata egyházi és társadalmi téren egyaránt. Ilyen szellemben akarjuk felszámolni és jóvátenni a múlt hibáit, de ugyanakkor megbecsülni és továbbépíteni történelmünk értékeit, beleértve az elmúlt négy évtized eredményeit is. Meggyőződésünk, hogy a társadalom építésében nem nélkülözhetőek a keresztény igazságok és erkölcsi értékek. Azon fáradozunk, hogy ezek minél jobban érvényesüljenek a jövő formálásában. Az Egyház társadalomformáló hatását nem sajátos társadalmi, politikai programmal, hanem a társadalmi élethez nélkülözhetetlen erkölcsi értékekkel tölti be. Az Egyház vallási küldetése alapján nem kötelezi el magát egy társadalmi rendszer mellett sem, egy politikai párt mellett sem, de tanítja a társadalom építéséhez szükséges alapelveket. A hívek feladata, hogy az evangélium szellemében részt vegyenek a társadalmi élet alakításában és hitük bátor megváltásával tanúsítsák a kereszténység társadalomformáló erejét. Ehhez szükséges, hogy megismerjék az Egyház tanítását, főleg a szociális jellegű pápai körleveleket. Legyen irányítójuk az őszinte dialógus gyakorlata, amely ma az egész egyházra jellemző, és amelyre a fejlődés szempontjából nélkülözhetetlen szükség van. Egyházunk a ráháruló feladatokat akkor tudja ellátni, ha minden egyes tagja közreműködik az egyházi élet megújításában. Reményt keltő, hogy már most sok jószándékkal találkozunk és sokan felajánlják közreműködésüket. Jelentős feladatok állnak előttünk: a keresztény hit átadása és terjesztése minden életkorban, a keresztény családi élet elmélyítése, az egyházközségi élet megújítása; a keresztény élet közösségi formáinak elősegítése; az ifjúsági mozgalmak, a karitatív tevékenység, a szerzetesi élet újjászervezése, papi és szerzetesi hivatasok eleresztése. A tömegtájékoztatási eszközök hatékonyabb felhasználása az evangélizáció szolgálatában. Az elmúlt évtizedekben felnőtt egy nemzedék, amely alig talált kapcsolatot a valláshoz. Egyházunk szeretettel és megértéssel várja őket is, és kész a segítségre, hogy mindenki eljusson a hithez. Különösen is várjuk a fiatalokat, és kérjük a szülőket, hogy egyik lényeges kötelességüknek tekintsék gyermekeik vallásos nevelését, örömmel tapasztaljuk az egyház felé forduló bizalom növekedését. Ennek a bizalomnak meg akarunk felelni. De tisztában vagyunk azzal is, hogy négy évtized megpróbáltatásai után az előttünk álló feladatoknak nem tudunk maradéktalanul megfelelni, mert nem rendelkezünk a szükséges személyi feltételekkel és anyagi eszközökkel. Ugyanakkor céltudatos tervezéssel és munkával krisztusi küldetésünk tudatában kívánunk a lehetőségekkel élni. Ezeknek a feladatoknak vállalásához igényeljük az egyházi életnek az alkotmányban biztosított teljes szabadságát, az egyházi intézmények működéséhez a szükséges feltételek biztosítását, és a tömegtájékoztatási eszközök használatában való arányos részesedést, és törvényes garanciát mindezek gyakorlati megvalósítására. Minden kereszténynek föl kell ismernie azt, és környezetét is rá kell vezetnie arra, hogy önzetlenség, önfegyelem, a mások jogaival való törődés, mások anyagi, méginkább erkölcsi, lelki és szellemi értékeinek tiszteletben tartása nélkül semmiféle megújító törekvés nem hozhat eredményt. Az a keresztény, aki e hazában él és szereti népét, nem nézheti közömbösen az eseményeket, és nem állhat be a felelőtlenül kritizálók táborába. Mindanynyian felelősek vagyunk saját közös országunkért. A szolgálat szellemét magunkévá téve, és tetteit vállalva lehetünk erőforrássá népünk jövőjének alakításában, társadalmi betegségeink gyógyításában. Feladatunk az, hogy a belső békét erősítsük, és az emberekbe lelket öntsünk, félelmeink ellenére is. A gondviselő Isten erejében bízva tekintünk egyházunk és hazánk jövője elé. Budapest, 1989. július 4. A Magyar Katolikus Püspöki Kar KATOLIKUS HETILAP ILV. 28. (2243.) seregély István egri érsek A hitoktatás új rendjéről Az 1989/90-es tanév hitoktatási rendelkezéséről június 18-i számunkban rövid tájékoztatót adtunk. A hír örvendetesen fölkeltette olvasóink — főleg a szülők — figyelmét. Csörgött a telefon szerkesztőségünkben, s azóta is kérdezősködnek, hiszen egy új történelmi fordulóban, amikor a legfontosabb: az oktatás s a gazdasági-politikai megújulás kérdése került előtérbe, a hitoktatás sem lehet alábbvaló. A kétezer esztendős kereszténység megtartja létét, bukott s bukó rendszerek omladékain új meg új virágot hajt Krisztus örök megvetése. S ez nem lehet mindegy a felnövekvő nemzedéknek Magyarországon sem. Mindezek jegyében megkerestük Seregély István egri érseket, az Országos Hitoktatási Bizottság püspökkari referensét. Érsek úr, nagy a várakozás a magyarországi hitoktatás megújítására, ön hogyan látja? — Valóban nagy, s mivel a hit hallásból ered, az elmúlt 40 esztendő legtöbb hiánya ebből származik. Ezért a hitoktatás sokoldalúvá tétele az egyik leglényegesebb követelménye a lelkipásztori munkának, a keresztény családi élet megalapozásának, hogy a felnőtt generációk hiteles tanúságot tegyenek majd Jézus Krisztusról. Manapság komoly nehézségek jelentkeznek ... — Kettőt emelek ki, s mindkettő a hitoktatókra vonatkozik. Az egyik: papságunk megfogyatkozott, átlag életkoruk magas. A másik: világi hitoktatóink képzése gyerekcipőben jár... Amellett anyagi természetű hiány is jelentkezik, márpedig az egyház értékképző- és közvetítő szerepe nélkülözhetetlen. — A világi hitoktatók díjazása kérdéses. A ’50-es években a hitoktatók még óradíjat kaptak állami forrásból. Ha a jövőben ez újra remélhető lenne, a kérdés is könynyebbé válnék. Ki lehet világi hitoktató? — Mindenki, akit a Püspöki Kar tagjai a lelkipásztorok javaslatára vagy megfelelő képesítési végbizonyítvány alapján erre alkalmasnak tartanak. Jelenleg a hitoktató a püspökétől kap megbízatást. Sok a panasz, nincs elegendő hittankönyv. — Püspöki Karunk sürgeti a jelenleg érvényes hittankönyvek elegendő számban való megjelentetését. Bízunk benne, hogy lesz hozzá papír! Kik vehetnek részt hitoktatásban? — Nálunk a hitoktatásnak két formája van. Az egyik a fakultatív iskolai, a másik a templomi. Az iskolai hitoktatásban az új rendelkezés szerint számottevő a változás. Eddig a hitoktatásra jelentkező gyereket a szülő az iskolában jelentette be szóban vagy írásban. A legújabb rendelkezés szerint a hittanbeíratás a plébánián történik, szintén a szülő által, szóban vagy írásban. A különböző iskolákba hittanra beíratott gyerekek névsorát a plébános augusztus 25-ig adja át az iskolák igazgatóinak, és keresi a megegyezést-együttműködést a megfelelő órarend összeállításban. Pótjelentkezésre lesz-e alkalom? — Hogy évközben miként lehet hitoktatásra jelentkezni, helyesebben: a hitoktatásba bekapcsolódni a tanulóknak, függ az iskola rendtartásától és szükség esetén a megfelelő intézkedésektől. A beírást végző plébános (lelkipásztor) a gyerekek lakcímét is följegyzi. Nem rossz értelmű nyilvántartás végett, hanem hogy értesíteni tudja a szüleiket: iskola vagy templomi hitoktatásra kerül-e sor, mivel a kettőt a létszámtól függő csoportok határozzák meg. (Alacsony létszám esetén a templomi oktatás indokolt.) Lesz-e változás a templomi hitoktatásban? — Nem lesz. A plébánia helyi rendje szerint lehet azon részt venni. Közismert: az elmúlt 40 esztendőben számos iskolában a hitoktatással szemben kemény ellenállás volt, ami félelmet váltott ki a szülőkben. A tapasztalat az, hogy a félelem ma is jelen van. — Így igaz, de bízunk a szülői nemes érzésben, amellyel túl lehet lépni az aggodalmakon, a család és a gyerekek keresztény lelkületének kialakítása megőrzése érdekében. És bízunk a pedagógusok semleges magatartásában. Kívánalom ez ahhoz, hogy az iskolai hitoktatás a szülők igényei szerint megindulhasson! — Felhasználom az alkalmat, kérem a megfelelő hitoktatói képesítéssel rendelkező világiakat, hogy a meglevő nehézségek ellenére próbáljanak bekapcsolódni a hitoktatásba ! Az elmúlt évtizedek szorongató körülményei (fenyegetései!) sok szülőt fölmentettek a hitoktatásra beiratás kötelezettségei alól... — Isten és emberek előtt, de bíznunk kell, hogy a jövő ígéretes lesz. S egyedül a szülők, papok, világi hitoktatók áldozatkészségén múlik, hogy ismét megkezdődjék a világi műveltséggel arányos hittani műveltség átadása is az új magyar keresztény nemzedéknek. Tóth Sándor szemet a Szentatyától Amint arról hírt adtunk, Paskai László bíboros kárpátaljai látogatásakor táviratban köszöntötte a Szentatyát. Erre válaszolt a pápa az Államtitkárság útján: Eminenciás és Főtisztelendő Uram! A Szentséges Atyának nagy örömet szerzett az a hír, melyet a Szovjetunióban tett kárpátaljai látogatásodról küldtél neki. Ezzel megerősítetted őt abban, hogy az ottani keresztények megőrizték a hitet, a papok szilárdan kitartanak a lelkipásztori szolgálatban, mindnyájan hűségesek a Péteri Székhez, amit a Te közvetítéseddel vallottak meg, és ígéretükhöz híven imádkoznak érte. Ezekért a katolikusokért, akik nagy erőfeszítéssel megmaradtak az anyaszentegyházban és most is kitartanak, buzgó könyörgéssel fordul az Úrhöz a Legfőbb Pásztor, hogy őket erejével szüntelenül támogassa és kegyelmével a hitben megerősítse. Egyiken kifejezi nekik különös háláját is. Mindenekelőtt szíve melegével hozzád fordul, megemlékezve az iránta tanúsított hű szeretetedről, az Úrnak ajánl téged és készségesen részesít téged és őket a kért apostoli áldásban. Én pedig felhasználom az alkalmat arra, hogy téged nagy tisztelettel üdvözöljelek: Agostino Casaroli bíborost /