Új Ember, 1989 (45. évfolyam, 1/2217-53/2268. szám)
1989-09-24 / 39. (2254.) szám
Sikertelenségek haszna Az ember élete nagyobbrészt sikertelenségekből áll, s csak a kisebb rész sikerekből. De tudnunk kell, hogy nem lennének sikerek, ha nem lennének sikertelenségek is. Éppen ezért igen fontos, hogy megtanuljuk, hogyan kell elviselnünk a sikertelenségeket, csalódásokat, negatív kritikát és az elismerés hiányát. Türelem és kitartás nélkül nem tudjuk feltalálni magunkat az új helyzetekben, nem tudjuk elgondolásainkat rendezni vagy újat kezdeni. Mieczyslaw Malinski II. János Pál pápa apostoli levele a 2. világháború kitörésének évfordulóján A pápa bevezetőjében emlékeztet a borzalmakra a háború kitörésétől az 1945. augusztus 1-jei fegyverletételig. A totális háború mérhetetlen szenvedést és pusztítást hozott, 55 millió ember halálába került. A győztesek is szembekerültek egymással, és Európát újra kellett építeni. Tisztelettel adózunk a halottak előtt és siratjuk azokat, akiket a kegyetlenség testben és lélekben megsebzett, teljesen megbocsátva a sértéseket. A pápa az egyház és az emberiség java iránti gondoskodásában nem hagyhatta elmúlni az évfordulót anélkül, hogy felhívással ne fordult volna püspöktestvéreihez, az egyház minden tagjához és minden jóakaratú emberhez. A múlt ugyanis leckét ad. Tanulhatunk belőle, hogy soha többé ne ismétlődjenek meg azok az események, amelyek világégéshez vezetnek. XII. Pius 1939 március 2-án így fordult a világhoz békefelhívásában: „Súlyos óra ütött az emberi család számára. A veszély fenyegető, de még van idő. A békével semmi sem veszhet el, minden elveszhet a háborúval.” A pápa figyelmeztetésére nem hallgattak, és elérkezett a tragédia. Ugyancsak XII. Pius néhány hónappal az 1945. február elején megkötött jaltai egyezmény aláírása után és a háború befejezésének másnapján, a Bíborosi Kollégiumhoz szólva a világ jövőjére, irányította a figyelmet és az erő hegemóniája helyett a jog győzelmét követelte. Csakugyan, folytatta II. János Pál, a személy tiszteletéhez, a legjobb garancia a jog győzelme, mert a világháború alatt semmibe vették az embert, az anyagi pusztulás, öldöklés, nyomor sújtotta az embereket. Népek kényszerű elvándorlása, hadifogság, stb. az ember mérhetetlen szenvedését okozta. Közép- és Kelet-Európában pedig hatalmi erővel kényszerítették a kormányokat a népekre. Elnyomás, kivégzések révén törték meg lázadozásaikat. A pápa külön kiemeli a zsidók üldözését. A szervezett barbárság a zsidók ellen az emberiség örök szégyene marad.” A pápa ezután a katolikus egyház megpróbáltatásairól szólt. Az újpogányság és azt magukévá tevő rendszerek nemcsak a zsidóság, hanem ama kereszténység ellen is támadtak, amely Európa lelkét kialakította. XII. Pius „Mit brennenden Sorge” kezdetű körlevelében elítélte a fajt, vagy népet, vagy az államot istenítő rendszereket, amelyek felforgatják az Isten által teremtett és akart rendet. A nemzeti szocializmus rendszere nem kímélte meg az egyházakat, különösen is a katolikus egyházat. De az egyház sorsa kétségkívül nem volt jobb azokon a területeken sem, ahol a dialektikus materializmus marxista ideológiáját kényszerítették az emberekre. Hálát kell adnunk Istennek, hogy a megpróbáltatások idején oly sokan bátran megváltották hitüket, ellenálltak az ateista önkénynek és nem törtek meg az erőszak alatt. Végső elemzésben ugyanis — folytatta a pápa —, a náci pogányság és a marxista dogma közös nevezője az a tény, hogy mindkettő totalitárius ideológia, azzal a tendenciával, hogy valláspótlékká válik. Már jóval 1939 előtt az európai kultúra bizonyos szektoraiban világossá vált, hogy át akarják tüntetni az emberi láthatárról Istent. Már ilyen szellemben kezdték nevelni gyermekeiket. A tapasztalat sajnos megmutatta, hogy amikor az ember egyedül az ember hatalmának van kiszolgáltatva, megfosztva a vallási törekvéseitől, csakhamar számmá, vagy tárggyá válik. Egyébként minden korban megvolt az embernél az a kockázat, hogy gőgösen, önelégülten önmagába zárkózik. Ezt a tendenciát századunkban fokozta az a tény, hogy a tudományos és technikai fejlődés azt az illúziót nyújtotta, hogy az ember a természet és a történelem ura lehet. Az az erkölcsi szakadék, amely Isten megvetését eredményezte, az emberiség megvetéséhez és a hatalom imádatához vezetett. Amikor erre emlékezünk, egyben arról is elmélkedünk, milyen szélsőségek vezetnek ide és melyek a béke feltételei. Ne feledjük, hangsúlyozza a pápa a továbbiakban, hogy azENSZ a II. világháború után azért született, hogy a párbeszédnek és annak, a békének az eszköze legyen, amely a népek jogainak egyenlő tiszteletén alapul. Az együttélés egyik lényeges feltétele a leszerelés. Mielőbb el kell jutni az együttműködés, a fegyverellenőrzés és a leszerelés folyamatának kidolgozásához, amelyek lehetetlenné teszik a háborút. Egyedül a konfliktusok békés rendezésének etikai elve az emberhez méltó út. Az Európai Biztonsági és Együttműködési Konferencia legutóbbi párizsi ülésén annak a kívánalomnak adtak hangot, hogy mindenütt bevezessék a jogállam rendszerét. Ez az államforma tűnik valóban a legjobb garanciának ahhoz, hogy biztosítsák a személy jogait, beleértve a vallásszabadságot is, amelynek tiszteletben tartása helyettesíthetetlen tényezője a társadalmi és a nemzetközi békének. A múlt tévedéseiből és vétkeiből tanulva, a mai európaiaknak kötelességük, hogy a fiatal nemzedékeknek a szolidaritás és az egymás tisztelete által sugallt kultúrát adják át. E szempontból a kereszténységnek, amely a földrész lelki értékeit kialakította, állandó ihletforrásnak kellene lennie. Tanítása az Isten képére teremtett személyről hozzájárul az új humanizmus kialakulásához. A különleges ellentétekkel terhes földrészen a személyeknek, csoportoknak, a különböző hitű, kultúrájú és társadalmi rendszerű országoknak állandóan kölcsönösen el kell fogadniuk egymást. Ebben a nevelésben a tömegtájékoztatás embereinek alapvető szerepük van. Sajnos, bizonyos ösztönző látványosságok a tömegtájékoztatásban nem segítik elő az erkölcsi érzék kialakulását. A közélet nem vonatkoztathat el az etikai kritériumtól, mert a béke elsősorban a megélt és átadott értékekben gyökerezik. Amikor egy nemzet erkölcsi szövete szétválik, mindentől félhetnek. A béke töretlen egyensúlyát megbontja a fajgyűlölet, az idegenek megvetése, a betegek és öregek elkülönítése, a szegények kisemmizése, az egyéni vagy kollektív erőszak alkalmazása. A pápa a nemzetek kormányfelelőseit újra emlékezteti mély meggyőződésére: Isten tisztelete és az ember tisztelete elválaszthatatlan egymástól. Ezek olyan abszolút alapelvet alkotnak, amelyek lehetővé teszik az államoknak és politikai tömböknek, hogy túllépjenek ellentéteiken. Tegnap Európa exportálta a háborút, ma az a hivatása, hogy a béke munkája legyen. A pápa bízik abban, hogy a humanizmus és a kereszténység történelmi öröksége még megtermékenyítheti népeit és ez kisugározhat a világra. „Az igazi civilizáció nem az erőben van, hanem annak a győzelemnek a gyümölcse, amelyet az embert leromboló igazságtalanság, önzés és gyűlölet erői felett aratunk.” Végül a pápa a katolikus egyház pásztoraihoz és híveihez fordul, hogy tartsanak lelkiismeretvizsgálatot és Isten hívására válaszolva járuljanak hozzá a testvéribb világ építéséhez. «89 tfp 25 Ára: 10 Ft 1989. szeptember 24. KATOLIKUS HETILAP IM II XLV. 39. (2254.) ■HMM A főpap öröksége Kevesen tudják, hogy mit kellett kibírnia annak a szívnek, mely augusztus 31-én az Actio Catholica irodájában utolsót dobbant. A szó legigazabb értelmében nemes szív volt: az embertestvérekkel érzékenyen együttérző, a keresztútjárásban megedződött, az istenszeretet lángjaiban átforrósodott szív. Kár, hogy már megállt és akik annyiszor melegedtek Kacziba József püspök jótestvéri, baráti és atyai szívének sugárzásában, mostantól kezdve nélkülözni kénytelenek földi jelenlétét. . Amikor az Actio Catholica országos igazgatója lett, családjának fogadta a katolikus sajtó munkatársainak közösségét, megosztotta velünk a lapszerkesztés és kiadás minden gondját és örömét. Sohasem éreztette a családfő hatalmát, annál jobban szeretetét, tanító és nevelő szelídségét. Az igaz emberségnek, a keresztényi és papi lelkiségnek azt a személyes tanúságtétellel hitelesített útmutatását pedig külön is megköszönjük, hogy sohasem kell visszadobálni a ránk hajigált köveket! Sok-sok nehéz helyzetben, a munkásságunk elé tornyosuló akadályok előtti töprengésben éreztük, hogy ő a jótanács angyalának tolmácsa körünkben. Nem gyűjtött magának vagyont, még az a püspöki mellkereszt sem sajátja volt, amit ritka alkalmakkor viselt. De senki sem ment el tőle üres kézzel, aki segítségét kérte. Mégis, ha szellemi, lelki, emberségben hátrahagyott örökségét nézzük, sokat köszönhetünk neki. Joggal remélhetjük, hogy ebben a gazdag örökségben ezentúl is velünk marad. Szeptember 11-én a váci székesegyházban temették el az augusztus 31-én, 75 éves korában elhunyt Kacziba József püspököt, az Actio Catholica országos igazgatóját, a magyar katolikus intézmények püspökkari felügyelőjét. A temetési szentmisét és szertartást Paskai László bíboros prímás végezte. A gyászolók élén megjelent a Magyar Püspöki Kar teljes számban, a szerzetesrendek, katolikus intézmények képviselői, a testvéregyházak képviselői. Állami részről Pusztai Ferenc művelődési államtitkár és Platthy Iván főosztályvezető vett részt. A hívek sokaságában ott voltak az elhunyt főpásztor cinkotai és győri hívei is. Pataky Kornél győri megyéspüspök gyászbeszédében kiemelte Kacziba püspök lelkipásztori egyéniségének legszebb vonásait, melyeket Jézustól, a Szentírás tanításából tanult és élt meg. Alázatossága, szelídsége, egyszerűsége mindenkit megragadott, aki kapcsolatba került vele. Isten kegyelme nem volt benne hiábavaló. Szenvedései keresztjeit is ennek erejében viselte. A hála, bizalom és bölcsesség is jellemezte. Ráillettek a bibliai szavak: „Az okos ember csendesen mosolyog” és „A bölcs kevés szóval is népszerűvé válik”. Így hirtelen halála nem érte készületlenül, mert számára az „élet Krisztus volt, a halál pedig nyereség”. Kacziba József földi maradványait annak a székesegyháznak kriptájában helyezték el, ahol pappá szentelték. Eltemették Kacziba József püspököt A jezsuiták 80 éves Magyarországon A Jézus Társasága magyarországi rendtartománya megalakításának 80. évfordulója és működésének újrakezdése alkalmából szeptember 10-én, vasárnap este Paskai László bíboros prímás ünnepélyes koncelebrált szentmisét mutatott be a jezsuiták pesti Jézus Szíve templomában. A bíboros főpásztorral együtt misézett 19 magyar jezsuita, élükön Morlin Imre tartományfőnökkel. Két jezsuita diákonus is részt vett a liturgián. A szentmise elején Morlin Imre tartományfőnök köszöntötte a bíboros főpásztort, aki osztozik, a 80 éves rendtartomány közel 40 évi szétszóratása utáni újrakezdésének örömében és gondjaiban. A rend 10 noviciussal nyitja meg noviciátusát Hódmezővásárhelyen, és átvette a pesti Jézus Szíve templom, valamint a szegedi Szent József templom, a kalocsai és kispesti templomok lelkipásztori gondozását. A bíboros főpásztor bevezető szavaiban kiemelte, hogy közel 40 év után természetesen időre van szükség a teljes talpraálláshoz, hiszen számban megfogyatkozott, korban előrehaladott a rendtartomány. Paskai bíboros homiliájában a szentmise olvasmányaiból indult ki. Jézus megjelölte számunkra a célt és a követésre szolgáló eszközöket. Loyolai Szent Ignác rendalapító lelkiségének egyik legfontosabb vonását emelte ki: imában, lelkigyakorlatokban tudatosítani életünk keresztény célját, és megfontoltsággal cselekedetekre váltani a felismert igazságot. Azt kívánta a jezsuita atyáknak, hogy a szentignáci lelkiség alapvonásának megfelelően arra neveljék a híveket, hogy a csendes önreflexió nyomán elkötelezett tettekkel kövessék Jézust, és az elvilágosodás légkörében tegyenek meg mindent azért, hogy a nagyobb szabadság ne jelentsen több szabadosságot.