Új Ember, 1989 (45. évfolyam, 1/2217-53/2268. szám)

1989-09-24 / 39. (2254.) szám

S­i­kerte­lensége­k hasz­na Az ember élete nagyobbrészt sikertelenségekből áll, s csak a kisebb rész sikerekből. De tudnunk kell, hogy nem len­nének sikerek, ha nem lennének sikertelenségek is. Éppen ezért igen fontos, hogy megtanuljuk, hogyan kell elvisel­nünk a sikertelenségeket, csalódásokat, negatív kritikát és az elismerés hiányát. Türelem és kitartás nélkül nem tudjuk feltalálni magunkat az új helyzetekben, nem tudjuk elgon­dolásainkat rendezni vagy újat kezdeni. Mieczyslaw Malinski II. János Pál pápa apostoli levele a 2. világháború kitörésének évfordulóján A pápa bevezetőjében emlékeztet a borzalmakra a háború kitörésétől az 1945. augusztus 1-jei fegyverletételig. A totális háború mérhetetlen szenvedést és pusztítást hozott, 55 millió ember halálába került. A győztesek is szem­bekerültek egymással, és Európát újra kellett építeni. Tisztelettel adózunk a halottak előtt és siratjuk azokat, aki­ket a kegyetlenség testben és lélekben megsebzett, teljesen megbocsátva a sértéseket. A pápa az egyház és az em­beriség java iránti gondoskodásában nem hagyhatta elmúlni az évfordulót anélkül, hogy felhívással ne fordult volna püspöktestvéreihez, az egyház minden tagjához és minden jóakaratú emberhez. A múlt ugyanis leckét ad. Tanulhatunk belőle, hogy soha többé ne ismétlődjenek meg azok az esemé­nyek, amelyek világégéshez vezetnek. XII. Pius 1939 március 2-án így for­dult a világhoz békefelhívásában: „Sú­lyos óra ütött az emberi család szá­mára. A veszély fenyegető, de még van idő. A békével semmi sem veszhet el, minden elveszhet a háborúval.” A pápa figyelmeztetésére nem hallgattak, és elérkezett a tragédia. Ugyancsak XII. Pius néhány hónappal az 1945. február elején megkötött jaltai egyez­mény aláírása után és a háború befe­jezésének másnapján, a Bíborosi Kol­légiumhoz szólva a világ jövőjére, irá­nyította a figyelmet és az erő hege­móniája helyett a jog győzelmét köve­telte. Csakugyan, folytatta II. János Pál, a személy tiszteletéhez, a legjobb garancia a jog győzelme, mert a világ­háború alatt semmibe vették az em­bert, az anyagi pusztulás, öldöklés, nyomor sújtotta az embereket. Népek kényszerű elvándorlása, hadifogság, stb. az ember mérhetetlen szenvedését okozta. Közép- és Kelet-Európában pe­dig hatalmi erővel kényszerítették a kormányokat a népekre. Elnyomás, ki­végzések révén törték meg lázadozá­­saikat. A pápa külön kiemeli a zsidók üldözését. A szervezett barbárság a zsidók ellen az emberiség örök szégye­ne marad.” A pápa ezután a katolikus egyház megpróbáltatásairól szólt. Az újpo­gányság és azt magukévá tevő rendsze­rek nemcsak a zsidóság, hanem ama kereszténység ellen is támadtak, amely Európa lelkét kialakította. XII. Pius „Mit brennenden Sorge” kezdetű kör­levelében elítélte a fajt, vagy népet, vagy az államot istenítő rendszereket, amelyek felforgatják az Isten által te­remtett és akart rendet. A nemzeti szocializmus rendszere nem kímélte meg az egyházakat, különösen is a ka­tolikus egyházat. De az egyház sorsa kétségkívül nem volt jobb azokon a területeken sem, ahol a dia­lektikus ma­terializmus marxista ideológiáját kény­szerítették az emberekre. Hálát kell adnunk Istennek, hogy a megpróbálta­tások idején oly sokan bátran megvál­tották hitüket, ellenálltak az ateista önkénynek és nem törtek meg az erő­szak alatt. Végső elemzésben ugyanis — folytatta a pápa —, a náci pogány­ság és a marxista­ dogma közös neve­zője az a tény, hogy mindkettő totali­tárius ideológia, azzal a tendenciával, hogy valláspótlékká válik. Már jóval 1939 előtt az európai kultúra bizonyos szektoraiban világossá vált, hogy át akarják tüntetni az emberi láthatárról Istent. Már ilyen szellemben kezdték nevelni gyermekeiket. A tapasztalat sajnos megmutatta, hogy amikor az ember egyedül az ember hatalmának van kiszolgáltatva, megfosztva a val­lási törekvéseitől, csakhamar számmá, vagy tárggyá válik. Egyébként minden korban megvolt az embernél az a koc­kázat, hogy gőgösen, önelégülten ön­magába zárkózik. Ezt a tendenciát szá­zadunkban fokozta az­­ a tény, hogy a tudományos és technikai fejlődés azt az illúziót nyújtotta, hogy az ember a természet és a történelem ura lehet. Az az erkölcsi szakadék, amely Isten megvetését eredményezte, az emberiség megvetéséhez és a hatalom imádatá­hoz vezetett. Amikor erre emlékezünk, egyben arról is elmélkedünk, milyen szélsőségek vezetnek ide és melyek a béke feltételei. Ne feledjük, hangsúlyozza a pápa a továbbiakban, hogy az­­ENSZ a II. vi­lágháború után azért született, hogy a párbeszédnek és annak, a békének az eszköze legyen, amely a népek jogai­nak egyenlő tiszteletén alapul. Az együttélés egyik lényeges feltétele a le­szerelés. Mielőbb el kell jutni az együttműködés, a fegyverellenőrzés és a leszerelés folyamatának kidolgozá­sához, amelyek lehetetlenné teszik a háborút. Egyedül a konfliktusok békés rendezésének etikai elve az emberhez méltó út. Az Európai Biztonsági és Együttműködési Konferencia legutóbbi párizsi ülésén annak a kívánalomnak adtak hangot, hogy mindenütt bevezes­sék a jogállam rendszerét. Ez az állam­forma tűnik valóban a legjobb garan­ciának ahhoz, hogy biztosítsák a sze­mély jogait, beleértve a vallásszabad­ságot is, amelynek tiszteletben tartása helyettesíthetetlen tényezője a társa­dalmi és a nemzetközi békének. A múlt tévedéseiből és vétkeiből ta­nulva, a mai európaiaknak kötelessé­gük, hogy a fiatal nemzedékeknek a szolidaritás és az egymás tisztelete ál­tal sugallt kultúrát adják át. E szem­pontból a kereszténységnek, amely a földrész lelki értékeit kialakította, ál­landó ihletforrásnak kellene lennie. Tanítása az Isten képére teremtett sze­mélyről hozzájárul az új humanizmus kialakulásához. A különleges ellenté­tekkel terhes földrészen a személyek­nek, csoportoknak, a különböző hitű, kultúrájú és társadalmi rendszerű or­szágoknak állandóan kölcsönösen el kell fogadniuk egymást. Ebben a neve­lésben a tömegtájékoztatás embereinek alapvető szerepük van. Sajnos, bizo­nyos ösztönző látványosságok a tö­megtájékoztatásban nem segítik elő az erkölcsi érzék kialakulását. A közélet nem vonatkoztathat el az etikai krité­riumtól, mert a béke elsősorban a megélt és átadott értékekben gyökere­zik. Amikor egy nemzet erkölcsi szö­vete szétválik, mindentől félhetnek. A béke töretlen egyensúlyát megbontja a fajgyűlölet, az idegenek megvetése, a betegek és öregek elkülönítése, a sze­gények kisemmizése, az egyéni vagy kollektív erőszak alkalmazása. A pápa a nemzetek kormányfelelő­­seit újra emlékezteti mély meggyőző­désére: Isten tisztelete és az ember tisztelete elválaszthatatlan egymástól. Ezek olyan abszolút alapelvet alkot­nak, amelyek lehetővé teszik az álla­moknak és politikai tömböknek, hogy túllépjenek ellentéteiken. Tegnap Európa exportálta a háborút, ma az a hivatása, hogy a béke munkája legyen. A pápa bízik abban, hogy a humaniz­mus és a kereszténység történelmi öröksége még megtermékenyítheti né­peit és ez kisugározhat a világra. „Az igazi civilizáció nem­ az erőben van, hanem annak a győzelemnek a gyü­mölcse, amelyet az embert leromboló igazságtalanság, önzés és gyűlölet erői felett aratunk.” Végül a pápa a katolikus egyház pásztoraihoz és híveihez fordul, hogy tartsanak lelkiismeretvizsgálatot és Is­ten hívására válaszolva járuljanak hozzá a testvéribb világ építéséhez. «89 tfp 2­5 Ára: 10 Ft 1989. szeptember 24. KATOLIKUS HETILAP IM I­I XLV. 39. (2254.) ■HMM A főpap öröksége Kevesen tudják, hogy mit kellett kibírnia annak a szívnek, mely augusztus 31-én az Actio Catholica irodájában utolsót dobbant. A szó legigazabb ér­telmében nemes szív volt: az embertestvérekkel ér­zékenyen együttérző, a keresztútjárásban megedző­dött, az istenszeretet lángjaiban átforrósodott szív. Kár, hogy már megállt és akik annyiszor meleged­tek Kacziba József püspök jótestvéri, baráti és atyai szívének sugárzásában, mostantól kezdve nél­külözni kénytelenek földi jelenlétét. . Amikor az Actio Catholica országos igazgatója lett, családjának fogadta a katolikus sajtó munka­társainak közösségét, megosztotta velünk a lapszer­kesztés és kiadás minden gondját és örömét. Soha­sem éreztette a családfő hatalmát, annál jobban szeretetét, tanító és nevelő szelídségét. Az igaz em­berségnek, a keresztényi és papi lelkiségnek azt a személyes tanúságtétellel hitelesített útmutatását pedig külön is megköszönjük, hogy sohasem kell visszadobálni a ránk hajigált köveket! Sok-sok nehéz helyzetben, a munkásságunk elé tornyosuló akadályok előtti töprengésben éreztük, hogy ő a jótanács angyalának tolmácsa körünkben. Nem gyűjtött magának vagyont, még az a püs­pöki mellkereszt sem sajátja volt, amit ritka al­kalmakkor viselt. De senki sem ment el tőle üres kézzel, aki segítségét kérte. Mégis, ha szellemi, lelki, emberségben hátraha­gyott örökségét nézzük, sokat köszönhetünk neki. Joggal remélhetjük, hogy ebben a gazdag örökség­ben ezentúl is velünk marad. Szeptember 11-én a váci székesegyházban temet­ték el az augusztus 31-én, 75 éves korában elhunyt Kacziba József püspököt, az Actio Catholica orszá­gos igazgatóját, a magyar katolikus intézmények püspökkari felügyelőjét. A temetési szentmisét és szertartást Paskai László bíboros prímás végezte. A gyászolók élén megjelent a Magyar Püspöki Kar teljes számban, a szerzetesrendek, katolikus intéz­mények képviselői, a testvéregyházak képviselői. Állami részről Pusztai Ferenc művelődési állam­titkár és Platthy Iván főosztályvezető vett részt. A hívek sokaságában ott voltak az elhunyt főpász­tor cinkotai és győri hívei is. Pataky Kornél győri megyéspüspök gyászbeszé­dében kiemelte Kacziba püspök lelkipásztori egyé­niségének legszebb vonásait, melyeket Jézustól, a Szentírás tanításából tanult és élt meg. Alázatos­sága, szelídsége, egyszerűsége mindenkit megraga­dott, aki kapcsolatba került vele. Isten kegyelme nem volt benne hiábavaló. Szenvedései keresztjeit is ennek erejében viselte. A hála, bizalom és böl­csesség is jellemezte. Rá­illettek a bibliai szavak: „Az okos ember csendesen mosolyog” és „A bölcs kevés szóval is népszerűvé válik”. Így hirtelen ha­lála nem érte készületlenül, mert számára az „élet Krisztus volt, a halál pedig nyereség”. Kacziba József földi maradványait annak a szé­kesegyháznak kriptájában helyezték el, ahol pappá szentelték. Eltemették Kacziba József püspököt A jezsuiták 80 éve­s Magyarországon A Jézus Társasága magyarországi rendtartomá­nya megalakításának 80. évfordulója és működésé­nek újrakezdése alkalmából szeptember 10-én, va­sárnap este Paskai László bíboros prímás ünnepé­lyes koncelebrált szentmisét mutatott be a jezsui­ták pesti Jézus Szíve templomában. A bíboros fő­pásztorral együtt misézett 19 magyar jezsuita, élü­kön Morlin Imre tartományfőnökkel. Két jezsuita diákonus is részt vett a liturgián. A szentmise elején Morlin Imre tartományfőnök köszöntötte a bíboros főpásztort, aki osztozik, a 80 éves rendtartomány közel 40 évi szétszóratása utá­ni újrakezdésének örömében és gondjaiban. A rend 10 noviciussal nyitja meg noviciátusát Hódmező­vásárhelyen, és átvette a pesti Jézus Szíve temp­lom, valamint a szegedi Szent József templom, a kalocsai és kispesti templomok lelkipásztori gondo­zását. A bíboros főpásztor bevezető szavaiban ki­emelte, hogy közel 40 év után természetesen időre van szükség a teljes talpraálláshoz, hiszen számban megfogyatkozott, korban előrehaladott a rendtar­tomány. Paskai bíboros homiliájában a szentmise olvas­mányaiból indult ki. Jézus megjelölte számunkra a célt és a követésre szolgáló eszközöket. Loyolai Szent Ignác rendalapító lelkiségének egyik legfon­tosabb vonását emelte ki: imában, lelkigyakorla­tokban tudatosítani életünk keresztény célját, és megfontoltsággal cselekedetekre váltani a felismert igazságot. Azt kívánta a jezsuita atyáknak, hogy a szentignáci lelkiség alapvonásának megfelelően ar­ra neveljék a híveket, hogy a csendes önreflexió nyomán elkötelezett tettekkel kövessék Jézust, és az elvilágosodás légkörében tegyenek meg mindent azért, hogy a nagyobb szabadság ne jelentsen több szabadosságot.

Next