Új Ember, 1989 (45. évfolyam, 1/2217-53/2268. szám)
1989-02-26 / 9. (2225.) szám
Akik bűnbánóan visszatérnek Az ember lehetőségei közé tartozik, hogy elhagyja az Istent, megkísérelheti, hogy nélküle oldja meg életét. Emberi létünkhöz hozzá tartozik, hogy valaki ezt a „szabadságot” választhassa. Isten azonban senkit sem veszít el szeme elől, nem felejti el egyetlen egy teremtményét sem. És különleges szeretettel ajándékozza meg azokat, akik bűnbánóan visszatérnek hozzá. (Berni Pfarrblatt cikkéből) Ára: 10 Ft 1989. február 26. KATOLIKUS HETILAP 4ft 0 n XLV. 9. (2225.) /›r^› K\\ Nem hagyja el szentélyét az Úr Püspökök szentelése Esztergomban öt új püspök. Közülük négy szerzetes. Akikor, amikor ez a Mi magyar egyház sóvárogja a belső megújulást, élezi a törődéstgondosságot és készen áll mindig, hogy főpásztorainak, főpapjainak segítsen. Ennek a készségnek és szeretetnek jele volt az ött új püspök szentelésen az esztergomi bazilikáiban a rengeteg hívő részvételével, akik az egyházmegyékből eljöttek, hogy megerősítsék az új püspököket hivatásuk betöltésében. Egyetlen hang volt az ének, imádság, s benne a szív: mi egyházközségekben élünk, ott vagyunk közvetlen kapcsolatban lelkipászorainkkal, mi ott várjuk a magyar egyház tavaszát, nekünk az ottani közösség „föltáplálása” a fontos, a lelki erősség, mert e zavarós időnkben is tudjuk, az egyház kétezer esztendős öröksége nem múló divatok, politikai kapkodások függvénye. Február 11-két írtunk. A magyar Sion templomának hátsó ajtaja tárva, nyitva. A szentélyből átfutott a tekintet a tömegen (egy részük kinn szorult), messze, a Duna felé, ahol a fák téli ágai a párás-ködösségben fölemelt kezeknek tűntek, de a napfény már halvány aranyával kezdte áttörni a homályt. Ha csak tisztul, egy kicsit tisztula Dunatáj, már az is ígéretű reménység. Most kell a reménység, az egyház melegsége, amely mindig is karjaiba várta-hívta gyermekeit. Az új püspökök közül nem egy plébániai lelkipásztor volt eddig. (Lehetséges, hogy még egy ideig?) Amikor áldást adtak a szentelési misén, s egyik, másik integetett falusi-városi híveinek, érződött igazán az a más értékkel mérhető közösség-egység, amely az apostolok korától megvan az Anyaszentegyházban, akiről nem számítgató gazda, hanem az örök Pásztor gondoskodik ... Az öt új kinevezett püspök: Dékány Vilmos, Várszegi Asztrik, Ács István, Mayer Mihály és Takács Nándor már ott álltak a bazilika oltára mellett fehér kazujában áldozópapok, akik várták hogy Magyarország bíboros prímása, Paskai László fejükre tegye a kezét, s ezáltal megkapják a hatalmat, hogy ők is papokat szenteljenek, továbbadják a szolgálat rendi kegyelmét. „Krisztus van itt, hogy fölszenteljen benneteket” — mondta a bíboros érsek, vagyis: eszköz itt minden halandó, aki a Teremtő szemében mégis alig kisebb az angyaloknál, ahogyan a zsoltár mondja. Magas egyházi és világi személyek tisztelték meg helyi egyházunkat azzal, hogy jelen voltak a szentelési misén: Francesco Colasuonno apostoli nuncius (kíséretében J. Bukovszky), Kada Lajos érsek, a Szentségi Kongregáció titkára, Maonmilian Aichern linzi, Huzsvár László nagybecskereki, Jan Sokol nagyszombati püspökök, Kurt Krenn, Helmut Kratzl bécsi segédpüspökök, Zakar Polikárp ciszterci generális apát, Filippo Sainz de Baranda karmelita legfőbb elöljáró, Xuriach José Maria Balcelli piarista rendfőnök, Valentiny Géza prelátus az Europäischer Hilfsfonds részéről, P. Szőke József vikárius. A Magyar Püspöki Kar tagjai, a hazai rendek tartományi énökei számos osztrák bencés apát szintén a stallumban foglaltak helyet. Az Állami Egyházügyi Hivatalt Miklós Imre államtitkár és Bugár Péter elnökhelyettes képviselte, Komárom megyét dr. Ravasz Éva elnökhelyettes. Kovács Tibor kanonok, plébános a szentelést kérte a főpásztortól, aki mellett a két társszentelő érsek: Dankó László (Kalocsa) és Seregély István (Eger) álltak, majd felolvasták a szentatya kinevezési bulláit, méltatva azokban a szentelendő püspökök érdemeit, majd a bíboros főpásztor mondta el buzdító gondolatait a szentelendőknek, a papoknak és a híveknek. Püspökké szentelésetek a nagyböjti időszak kezdetén történik. A nagyböjt a lelki megújulás ideje. Az Egyház életéhez hozzátartozik a folytonos megújulás igénye és szükségessége. Püspökké szentelésetek alkalmával ennek jelképes jelentését látom. Közös feladatunk, hogy a magyar egyház megújulásáért dolgozzunk. Istennek hálát adva fogadjuk ezt a lehetőséget, hogy a mai történelmi helyzetben a magyar egyház megújulásáért fáradozhatunk. Eddig a lelkipásztorkodás különböző területein dolgoztatok kiemelkedő eredménnyel. Ezt a munkát most már mint püspökök folytassátok tovább: az ifjúság nevelésében, a családok erkölcsi gondozásában, az egyházközségi élet dinamizálásában és fejlesztésében, a papnevelésben, a szerzetesi élet kibontakoztatásában, a papi és szerzetesi hivatások ébresztésében ... A megújulás munkálása most nemcsak az Egyházban, hanem az egész társadalomban is fontos feladat. A megújulást és a kibontakozást keresi a magyar társadalom is. Mint püspököknek ezt a feladatot is szolgálnotok kell. Feladatotok elsősorban vallási jellegű: a Krisztustól nyert megváltás munkálása az emberek között. Egyházunk kétezer éves története megmutatta, hogy a hívek keresztény élete mindig pozitív hatással volt az egész nemzeti közösség számára, elsősorban azerkölcsi értékek megtartásával és kisugárzásával. Mai társadalmi megújulásunk elsősorban az erkölcsi értékek megszilárdítását várja keresztény híveinktől. De Egyházunk kétezeréves története azt is megmutatta, hogy az egyházi vezetők nagy bölcsességgel, meggondoltsággal körültekintéssel tudják ezt a feladatot szolgálni. Nemzetünk történelméből számtalan főpap nevét említhetnénk meg, akik püspöki szolgálatuk hűséges betöltésével egyúttal a magyar nép javát is szolgálták Úgy érzem, hogy a mai napon egy főpapot külön is meg kell említenem, azt, akinek holnap lesz püspökké szentelése ötvenedik évfordulója: Márton Áron gyulafehérvári megyéspüspököt. Püspöki szolgálatának hűséges betöltésével a nehéz helyzetben élő erdélyi magyar testvéreinknek összetartója, erősítője, igazi lelki atyja volt... Az Egyház kezdeti századaiból iszármazó szavakkal imádkozom értetek: „Sziveket ismerő Atya, add meg ezeknek a szolgáidnak, teltessék szent nyájadat, hogy kifogástalanul és a te dicsőségednek gyakorolják a legnagyobb papi méltóságot éjjel-nappal szolgálatodra állva, hogy szüntelenül irgalmasságra hangolják tekintetedet, hogy felajánlják szent egyházad adományait... hogy szelídségük és tiszta szivük tetszésedre legyen.” (Trad. Ap. 3) A papi szolgálat közvetlenül kapcsolódik a püspöki szolgálathoz. A papok a püspök munkatársai, akik velük egységben munkálják a megváltás művét, nem emberi meggondolások alapján, hanem Krisztus akarata szerint. A püspökszentelés alkalom arra, hogy ez a lelkűlét megerősödjék szívükben, tisztelettel és szeretettel fogadják a Szentatyától kinevezett új püspök atyákat és velük egyetértésben munkálják a papi egységet, testvéri szeretetet egymás közt és szolgálatuk teljesítésében. Egyházunk hívő közössége a püspökökben az apostolok utódait látják, akiket Krisztus küld Egyháza szolgálatára. A most szentelendő testvéreinkben is mindig lássák meg Egyházunk legfőbb pásztorától, a Szentatyától, rajta keresztül Krisztustól hozzánk küldött apostolutódokat. Tisztelettel tekintsenek reájuk, szeretettel fogadják szolgálatukat, irányításaikat. Szeretetük és ragaszkodásuk juttassa kifejezésre, hogy az apostolokra és utódaikra felépült egyház vagyunk. Felhangzott aMindenszentek litániája, öt apostolutód-jelölt borult le az oltár elé, majd a szentelési könyörgés után, néma csendben egyenként fejükre tette kezét a főpásztor, s aztán a többi püspök. Az evangéliumoskönyvet — amely az 5. századtól a bizánci szertartású egyház gyönyörű jelképes mozdulata — egyházmegyés papok helyezték az új püspökök feje fölé kinyitva, jelképéül a hűségnek, a szolgálat terhének. Nem hagytad el szentélyedet, Urunk, szolgálat nélkül, sohasem hagytad el — hallottuk a reménység szavait, s a krizma, amely a homlokukra került, a Lélek erejében erősítette meg püspökeinket Amikor a süveg, a gyűrű, a pásztorbot átadására került sor, az éjszakát zarándoklóiban eltöltött fiatalok kórusa zendült fel: a „Laudate omnes gesates, laudate Dominum — Dicsérjétek az Urat minden nemzetek!” Ott, jobbra Pázmány fölemelt kezű szobra. A genius loci, a magyar történelem, egy sokat szenvedett nép s egyháza legbensőbb üzenete, ahol Szent István szelleme a kövekre is írt, ott nem lesz árva a nemzet. Áldoztatáskor körbe jártak az új püspökök, szétosztották az Eucharisztiát, a kórusról Messiaen orgonazenéje hangzott (Baróti István orgonaművész játszott), a „Mennyei lakoma”, megújulásáért könyörögve lelki éhségtől meggyötörteknek. „Jóságot, megértő szívet adj, Urunk új püspökeinknek” — imádkozott Pákozdi István szemináriumi prefektus, tanár, aki példás eleganciával és szívvel „informálta” a híveket a szertartás minden mozdulatáról. A szentmise végén az új püspökök nevében Takács Nándor székesfehérvári segédpüspök mondott köszönetet s hangsúlyozta: „A püspökség nem méltóság, rang, hanem szent küldetés.” Szent Ágostont idézte beszéde végén: „Veletek vagyok keresztény a hitben, értetek vagyok püspök a szolgálatban.” Az érseki palotában a fehér asztalnál Paskai bíboros köszöntötte az új apostolutódokat, majd Miklós Imre államtitkár, aki arról a folyamatról, erőfeszítésről beszélt, melyeknek újabb eredménye ez a nap is. Új minőségi változásnak vagyunk tanúi ezekben az időkben, újabb lehetőségek nyílnak — mondta az elnök. Tanuljunk történelmünkből, s higgadtan, bölcsen építsük tovább azt, ami már történelmi léptékű eredmény ... • Áldás, munkálkodásban gazdag esztendők kísérjék új püspökeinket, megújulásában egyházunknak. (s b) „Istennek minden szentjei: könyörögjetek érettünk” A kézrátétel fölemelő pillanata FOTÓK: MUDRAK ATTILA Már az apostolutódok közösségében — az oltár körül bv/ 'A UK.