Új Ember, 1989 (45. évfolyam, 1/2217-53/2268. szám)

1989-02-26 / 9. (2225.) szám

NÁDASDI ÉVA: Az Utolsó Vacsora Akkor megértette, ő különb, a Mester, és ő, János, mily kevés mellette, gyengesége elborította, és szégyellte előtte magát, a szíve megtelt gyengédséggel, és új életre kelt ahogyan Jézus a lábát a vízbe merítette, és Jánosnak fájt, annyira szerette. L­evett a kenyérből, melyet megtört a Mester. Mint bölcs apa Jézus — szemébe nézett, és Jézus értett, mindent értett: fiam, te jó vagy, szólt halkan, csak neki, és János az Úr jóságával teli... és megélte, akit így szeret — meghal­t nemsokára, és feljajdult, és Jézus igent mondott gondolatára. KONDOR ILONA: És az angyal szólt És az angyal szólt hangod nem hallatszik az egekbe. A földön suttogsz csak csöndesedve. És hiába szólsz térdepelve hangod nem hallatszik az egekbe. Aminek vége láthatatlan. Ami végtelen benned van és értelmes szívekben. Hangod felhallatszik az egekbe, ha megérted a véget csendesedve, a véget, mely a fény kezdete. Utolsó stáció fölötte menny­i az este. BECSVÁRDI LÁSZLÓ: Kegyelmi jelek Az emberi lét tudatát ködfátyol nyomja, esendő véges bukásaitól fél és vár, — izgalmas isteni fénytől — vígaszt adó üzenet szól: „Higgyétek”, szent sebeim tisztelete lesz a bajokból menedéktek. glaser Péter: Mintha mintha kimaradnék a teremtésből, mintha csak az alkalom fűzne zsinórjára s lennék rettentő nyakék — nyakam köré csomózva. Eimberebb embert, m­agyarabb magyart A valláserkölcsi alaphoz ragaszkodó Magyar Cserkészszövetség február 11-én megtartott első közgyűlésén, a Fővárosi Gázművek óbudai művelődési házában a több száz, különböző korosztályokhoz tartozó küldött egységesen Surján László orvosprofesszort válasz­totta meg a szövetség elnökének, és elfogadta az alapszabályzatot. Ennek értelmében a szövetség neve Magyar Cserkészszövetség, amelynek székhelye Budapest, jelvénye a Szent Koronával ékesített cserkészliliom, zászlója nemzeti színű, középen a cserkész Lili­ommal, pecsétje „Magyar Cserkészszövetség” köriratú, középen a cserkész­jelvénnyel, alatta az alapítási évszám­: 1912. A cserkészköszöntés: Jó munkát! A jelmondat: Légy résen! A szövettség az 1912. decem­ber 28-án alakult Magyar Cserkészszövetség jogutóda, s magát a magyar cserkészet kizárólagos képviselőjének tartja. A szövetség tagja kíván lenni a genfi köz­ponti Cserkész Világ­szervezetnek, és szoros kapcsolatot kíván fenntartani a magyar ifjúság nemzettudata és anyanyelv­ ismerete erősítésében kiemelkedő érdemeket szerzett külföldi Magyar Cserkészszövetséggel. Az alapszabályban megfogalmazott célok: az önként jelentkező gyerekeknek a cserkészszellemben való nevelése, tagjai testi, szel­lemi és lelki felkészültségének fejlesztése, a magyar történelmi, népi és kulturális hagyományok ápolása, a gyermekek olyan nevelése, hogy demokratikusan gondolkodó emberebb emberré és magyarabb magyarrá váljanak. A szövetség feladatának tekinti a cserkészet működéséhez szük­séges szervezetek fenntartását, a cserkész-összejövetelek, előadások, tanfolyamok, táborok, túrák, tanulmányutak, kiállítások stb. szer­vezését. Esetenként emberbaráti és kulturális téren együtt kíván működni más ifjúsági szervezetekkel. Működésének és jellemnevelő programjának lényegét a cserkész­­törvények foglalják magukba, amelyeknek követését a tagok önkén­tes fogadalommal, illetve ígérettel vállalják. Az érvényben lévő törvények közül a második: „A cserkész híven teljesíti kötelessé­geit, amelyekkel Istennek, hazájának és embertársainak tartozik.” KI LEHET CSERKÉSZ? Minden hetedik életévét betöltött sze­mély — kiskorúak esetében szülői hozzájárulásai —, amennyiben magát az alapszabálynak és a cserkészélet szabályzatainak aláveti, azok előírásait követni kész és képes. A kiscserkészek (7—12 éves korcsoport) és a cserkészek (12—18 éve­sek) a cserkészcsapatok keretébe tartoznak. Szintén csapatkeretben működhetnek a 18. életévüket betöltött öregcserkészek. A cserkész­vezetők (segédtisztek, cserkésztisztek) ez utóbbi korosztályból kerül­nek ki. Pártoló tag lehet az a személy, aki a szövetség célkitűzé­seivel egyetért, és annak működését erkölcsileg és anyagilag tá­mogatja. A cserkészmozgalom pillérei a csapatok, amelyeken keresztül a cserkészek bekapcsolódhatnak a szövetség életébe. A csapatmunka alapja az őrsi rendszer. Egy-egy őrsnek 6—8 tagja lehet. Csapatokat kizárólag fenntartó testület szervezhet. Fenntartó tes­tületek lehetnek az egyházak, iskolák, egyéb társadalmi szervezetek, üzemek stb., ha a szövetség alapszabályával egyetértenek. Csapat alakítható, ha legalább 12 cserkész egy cserkésztiszt vezetésével, cserkészmunkára vállalkozik, és van fenntartó testületük. Az ala­kuló csapat igazolását, illetve nyilvántartásba vételét a fenntartó testület kérheti a kerületi elnökségen keresztül az országos intéző bizottságtól. Ez tehát a bíróság által bejegyzett, tehát immár hivatalosan el­ismert szövetség működési kerete — nagy vonalakban. A közgyű­lésen elhangzott hozzászólások tanúsága szerint a csapatszervező munka már országszerte megindult, a megyénkénti cserkészkerü­l­­etek közül is már megalakult néhány. Érthetően azonban még nagy a tájékozatlanság, sok az anyagi és egyéb probléma, de az első és talán a legfontosabb feltétel, a jogi és szervezeti struktúra megszületett. Életképessége most már nagymértékben a helyi öntevékeny kezdeményezéseken múlik. A Magyar Cserkészszövetség központja bárminemű felvilágosítással, az érdeklődők rendelkezésére áll. Címük: Budapest I., Bem rakpart 6. 1011. Félfogadás hétfőn és csütörtökön 17 és 19 óra között. A 152- 430-as telefonszámuk is ekkor hívható. Sz. Cs. 4 VrímjeA kL A világiak evangelizációja Paul Cordes érsek látogatása az Adalbertinumban A megújulási mozgalmak budapesti konferenciája alkalmából (amit a magyar Papi Egység rendezett feb­ruár 3-4-én) hazánkban járt Paul Cordes érsek, a Vi­lágiak Pápai Tanácsának elnökhelyettese, aki megláto­gatta az Adalberlinum Evangelizációs központot is, a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége székházát. Tájé­koztatót hallgatott meg a Szövetség céljáról, elismerés­sel szólt a látottakról, s nagyon fontosnak tartotta, hogy a Szövetség a magyar egyház belső megújulását akarja szolgálni s nem politikai célokat. Megelégedés­sel nyugtázta, hogy a Szentatya magyarországi útját is előkészítő műhelymunkáról van szó, s annak a ke­resztény értékrendnek a felmutatásáról, tovább gyara­pításáról, amelynek a társadalom is nagy hasznát veszi. Az Adalbertinumban kérdeztük meg Cordes érseket a világi híveket érintő néhány aktuális tárnáról: A szinódus után milyen látható ered­mények mutatkoznak a világi hívőkkel kapcsolatban az Egyház életében? Van-e, tapasztalható-e fejlődés a világiak evan­­gelizációjában? — Magának a szinódusnak az eredmé­nye már az is, hogy az előkészületek so­rán tudatosította sok püspök és pap a vi­lágiak ügyét. A szinóduson sok szó esett a világiak evangelizációs feladatairól, de mindez sok országban elvi síkon maradt. Sok helyen azonban már az előkészületi szakaszban a világiak is hozzászóltak a szinódusi munkatervezethez, és sok szem­ponttal gazdagították azt. Magának a szi­nódusnak az eredményeiről azt bizonyára elmondhatjuk, hogy „iskola” volt sok résztvevőnek, főleg arra vonatkozólag, hogy mit tehetnek a világi hívők a világ evangelizációja érdekében, és hogy milyen nagy a felelősségük az Egyház életében. Mint köztudomású, a szinóduson világiak is részt vettek­­, ami legalább olyan je­lentős tény, mint a püspökök részvétele. A világiak felszólalása rendkívül nagy hatással volt a résztvevőkre, bár egyik­másik püspök megjegyezte, hogy ez egé­szen más hang, mint amit eddig meg­szoktak. A világiak főleg arról beszéltek, hogyan élnek ők, mint Krisztus-hívők. Ez a tanúságtétel valóban új élmény volt a püspökök számára. Egyébként a szinódu­son nem született új teológiai formulázás, a világi hívők teológiáját már a II. Vati­káni Zsinat megalkotta. A szinódus prob­lematikája az volt, hogyan lehet mindezt a gyakorlatba átvinni. Érezhető-e még manapság is valamiféle megméretés papok és világiak között, mi az ön tapasztalata? — Ahogyan a Központi Szeminárium­ban már elmondtam, mindnyájunk közös­ségének alapja az, hogy meg vagyunk ke­resztelve, keresztények vagyunk. Nem sza­bad, hogy életünknek legalapvetőbb közös jellegét elhomályosítsák vagy elfeledtessék nem-hitbeli szociológiai különbségek, tár­sadalmi, foglalkozási, rang és egyéb szem­pontok. Ez esetben már nem a hitbeli Krisztus-kép áll előttünk, hanem gyakor­lati megítélések és kategóriák. Kétségtele­nül, tapasztalhatók feszültségek papok és világiak között, de ezt a feszültséget a közös fiitalapnak le kell győznie. A pap­ságnak fel kell fedeznie, hogy a Lélek adományait a világiak is megkapják, csak másként, mint ők. Az összes keresztények Krisztus Testét alkotják. Egy Testet alkot­nak. Szükség van-e erre a feszültségre? — Emberileg érthető, hogy vannak fe­szültségek. De ezeket nem a Lélek okoz­za, hanem a mi emberi gyöngeségünk. Ebben a vonatkozásban is meg kell vál­toznunk, meg kell térnünk. A feszültség semmi esetre sem cél, s minőségi többle­tet sem jelent életünkben. A közösség és az egység igen. Igazat kell adnunk Diet­rich Bonhoeffernek: Krisztus tisztábban szól testvérünk szívében, mint a saját szí­vünkben. Saját lelkünkben ugyanis sok­szor a büszkeség és az egoizmus uralko­dik, nem a Szentlélek. Kérem, foglalja össze röviden, miben áll a Világiak Tanácsa tevékenysége? — A világiak tanácsa egyrészt nemzet­közi méretű összefogása a világiak lelki és evangelizációs közösségeinek. Konfe­renciákat, megbeszéléseket, elirányításokat adunk annak érdekében, hogy ezek a kö­zösségek, a világi intézmények és társulá­sok a keresztény hit jelenlétét és tanú­ságtételét hatásosabban képviselhessék a mai társadalmakban. Ezekben, a világiak által alkotott közösségekben a keresztény gondolkodás, a keresztény kultúra és iro­dalom, a keresztény életerő megnyilatko­zásait és képviselőit látjuk, akiknek tanú­ságtétele magának a társadalomnak is javára válik. Egy másik feladatunk a kü­lönböző lelkiségi mozgalmak segítése, ösz­­szefogása és elvi irányítása, amilyenek például a Fokolare, a Neokatekumenátus. Engedjen meg egy talán kellemetlen kérdést: a Consilium melyik csoportot ve­szi szívesebben: a szorosabb értelemben vett, határozottabb célú közösségeket vagy a kevésbé ellenőrizhető és vizsgál­ható ún. lelki mozgalmakat? — Mindkettőnek megvan a helye és szerepe a mai egyházban. Kétségtelen, hogy a szorosabb közösségi formák tisz­tábban, világosabban, célkitűzéseikben pontosabban jelennek meg előttünk, mint a sokszor túlságosan is sokat akaró lelki mozgalmak. De életkor tekintetében is kü­lönböznek. A mozgalmak leginkább fiata­lokból állnak, akik kísérleteznek és törek­véseik középpontjában Isten és Jézus Krisztus jobb megismerése és megismer­tetése áll, míg a zártabb közösségek hatá­rozottabb és részletesebb célok megvaló­sítására vállalkoznak, legtöbbször már az egyházon belül, de ugyanakkor a társada­lomban tevékenykedve. Ezeknek a közös­ségeknek a tanúságtevő vállalkozása igen jelentős, mert a legtöbb országban — ilyen vagy olyan okok miatt — a keresz­ténység, a tudományban, a kultúrában és az élet sok területén a társadalom perifé­riáira sodródott. Ezeknek a közösségek­nek, társulásoknak tehát lényeges szerepe lehet a szekularizáció elleni küzdelemben. Mondhatjuk-e, hogy a lelki mozgalmak előkészíthetik, segíthetik a szorosabb ér­telemben vett evangelizációs közösségek létrejöttét? — Igen, a lelki mozgalmak nem egyszer evangelizációs közösségek alakulásához vezetnek. A lelki mozgalmak előkészíthe­tik az utat az emberek lelkében, hogy részt vegyenek a plébániai közösségek éle­tében és apostolkodásában. Ezért nem tartjuk helyesnek, hogy ha a mozgalmak az egyházközségük, plébániák életétől füg­getlenül akarnak létezni. A mozgalmaknak természetesen szükségük van arra, hogy kiaalakítsák saját formájukat, összejöve­­teli lehetőségüket stb., de tekintettel kell lenniök a plébánia életére, igényeire s fő­leg az ordinárius, püspök terveire, akivel kapcsolatban kell állniok, felügyelete alatt kell munkálkodniok. Máskülönben meg­zavarhatják a helyi egyházak életét, és feszültségek keletkezhetnek a helyi egy­házak és lelki mozgalmak között. Legújabban léteznek az egyházban olyan társulások, közösségek is, amelyek nem tartoznak szorosan az egyházi közösségek sorába, sem az ún. lelki mozgalmak közé. Spontán alakulások abból a célból, hogy a keresztség adta evangelizációs elkötele­zettséget a világiak is realizálják. Mi ezekről a Consilium véleménye? — Az új egyházi törvénykönyv is fog­lalkozik ezekkel. Az egyház számára ezek a közösségek és intézmények is rendkívül jelentősek. Az egyházi vezetésnek fel kell ismernie, fel kell fedeznie ezeknek a je­lentőségét és evangelizációs jellegét. A közösségeknek viszont nem szabad elsza­­kadniuk az egyházi vezetéstől. A kapcso­lat gyakorlata aztán a vezetők bölcses­ségétől függ. Mi például a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége megalakulásakor egy püspök fővédnököt választottunk, aki a világiak kapcsolatait a Püspöki Konferenciával is biztosítani tudja... — Ez biztosan jó megoldás. A paszto­­rális problémák azonban nemcsak a püs­pöki konferencia szintjén jelentkeznek, hanem az egyes egyházmegyék szintjén elsősorban. A helyi szervezeti egységeknek tehát — feladataikhoz mérten — kapcso­latban kell lenniök a helyi ordináriussal is, hogy egységesebben, hatásosabban dol­gozhassanak. Köszönjük a számunkra sokat jelentő, felvilágosító és elirányító beszélgetést. Csanád Béla—Tóth Sándor Cordes érsek (balra) és Csanád Béla a Szövetség elnöke az interjú közben FOTÓ: FABIAN LAJOS

Next