Új Ember, 1990 (46. évfolyam, 1/2269-52/2317. szám)
1990-06-24 / 25. (2291.) szám
Okstan? Fakultatív? Kötelező? Tények és adatok Hazánkban először 1947. március 5-én fogalmazódott meg az iskolák államosításának és a fakultatív hitoktatásnak a gondolata, a Nemzeti Parasztpárt, az SZDP, az MKP és a Kisgazdapárt pártközi értekezletén. A Magyar Katolikus Püspöki Kar március 13-án körlevélben tiltakozott a fakultatív hitoktatás tervezett bevezetése ellen. A hívek országszerte tüntetéseket, megmozdulásokat szerveztek, ezek közül nem egy összecsapással végződött. A szegedi diáktüntetést a kommunista munkások szétverték, és a rendőrség a diákok közül többeket letartóztatott. Ortutay Gyula vallás- és közoktatási miniszter 1948. február 23-án az országgyűlésben határozottan állította, hogy a magyar demokrácia nem kívánja a felekezeti iskolák államosítását. Májusban, alig három hónap múlva, egy sajtókonferencián ettől eltérő értelemben szólt: „nyomatékosan közlöm, hogy az iskolák államosítása után is a kötelező hitoktatás rendszere változatlan megmarad” — nyilatkozta. Jakab Miklós, a kor marxista történésze így jellemzi az akkori közhangulatot: „A nevelők többsége egyértelműen kiállt amellett, hogy az oktatásügynek a vallásos világnézet alapján kell állnia.” (Társadalmi változás és a magyar értelmiség 1944—48.) 1948. június 3-án történt a rendőrgyilkosság Pócspetriben. Az erkölcsi vádlott az egyház volt. Június 16-án az 1948. évi XXXIII. törvény kimondta az iskolák államosítását December 26-án letartóztatták Mindszenty József hercegprímást, és 1949. február 8-án életfogytig tartó börtönbüntetéssel sújtották. Ilyen előzmények után rendelkezett az 5/1949. sz. törvényerejű rendelet szeptember 6-án kiadott végrehajtási utasítása a fakultatív hitoktatás bevezetéséről. A szigorú megkötések előírták az osztályozás vagy büntetés tilalmát, valamint azt, hogy az oktatást az egyéb órák után kell megtartani és, hogy a hittanár nem lehet a tantestület tagja, sőt be sem léphet a tanári szobába. Mindezt az igazgató köteles volt ellenőrizni. Nézzük, mit mondanak erről a számok. Az iskolai hitoktatáson részt vevők aránya: 1974 novemberében a Magyar Állam és a Magyar Katolikus Püspöki Kar megegyezést kötött a templomi hittanoktatásról. A megegyezés 1975. január 15-én lépett érvénybe, és komoly megkötéseket tartalmazott. Kötelezően előírta az oktatás bejelentését, tilalmazta kihirdetését és korlátozta a létszámot. A templomi hittanon részt vevők aránya ma nem éri el a 10%-ot, megközelítő pontossággal 6—8% között mozog, és lassan emelkedik. A számok tükrözik, hogyan csökkent az iskolában a hittanosok száma. Hogy miféle „meggyőzés” és „lebeszélés” hatására, arról nyilván sok kedves olvasónknak vannak emlékei. Kérjük, írják meg ezeket szerkesztőségünknek. A későbbiekben szeretnénk ezekből egy összeállítást közreadni. 1949 80—90% között 1955 40% 1960 25% 1965 10% 1975 6—7% 1985 4% Az összeállításunkban előforduló átfedések, ismétlések, valamint ellentmondások nem a szerkesztőség figyelmetlenségéből adódnak, hanem a hitoktatás körüli helyzet kialakulatlanságát, bizonytalanságát, ellentmondásait tükrözik. Ami viszont már biztos (legalábbis annak látszik), azt akár az ismétlések árán is szeretnénk hangsúlyozni. Harmincéves emlék A fakultatív iskolai hitoktatás bevezetésével kapcsolatban nem elvi érveket akarok fölsorakoztatni — ellene vagy mellette —, hanem egy gyermekkori emlékem szeretném föleleveníteni, ami a 30—40 éves, illetőleg annál idősebb, de akkor még tanköteles korosztály közös tapasztalata. Érdekességét és különösségét az biztosítja, hogy az iskolai hitoktatás utolsó éveire vonatkozik, majd e lehetőségtől való magfosztottság következményeit egy egész generáció felejthetetlen élményévé tette. A hívő családok átélték ezt a — az iskolai hitoktatásból a templomi hitoktatásba vezető — kontrasztot. Az akkoriban még az iskolai ünnepeken ismegjelenő hitoktatók óráikat reverendában tartották, ugyanazokban a tantermekben, ahol a kötelező tárgyakat is tanultuk. Ebből az a kellőképpen aligha értékelhető benyomás támadt, hogy nem titokzatos, félig elismert vagy eredendően periférikus oktatás, s az ennek nyomán kialakuló magatartás és életforma részesei vagyunk, hanem egy másik, az ateistától különböző, de annál minőségben semmivel sem gyatrább világnézet követői. Természetesen mindezt nem tudtam volna akkoriban ilyen fogalmakkal leírni, de valami effélét érezhettem. Ennek az iskolai közösség által, ha nem is legitimált, de formális megerősítésben részesített tárgynak az iskolából való kitiltása — emlékeim szerint — csak azért nem okozott különösebb megrázkódtatást, mert akkor már némi „világnézeti öntudatra” tettem szert. A fakutatív iskolai hitoktatás megszüntetését — úgy emlékszem — a kettős nevelés elutasításával indokolták. Ma már nem áll fönn ez az indok, hiszen a kettős nevelés fogalma szerint az első, a később egyedüli, az ateizmus mindenhatósága megszűnt. Azokat pedig, akik attól tartanak, hogy a fakultatív iskolai hitoktatás a kereszténységet esetleg más világnézeteknél nagyobb lehetőségekhez juttatja, szeretném megnyugtatni. Mert arra igen jól emlékszem, hogy mikor az utolsó óra végén fölhangzott a tanári fölszólítás, a hittanosok az ajtó előtt álljanak sorba, hogy együtt vonulhassanak abba a tanterembe, ahol az utolsó utáni óra kezdődött — volt olyan év, hogy egyedül álltam az ajtó előtt. g. gy. másis nevelési céljai:beírtuk a címet: világnézeti vagy erkölcsi nevelés — de egészen mással foglalkoztunk. A heti egy óra arra volt elegendő, hogy az osztály ügyeit megbeszéljük. Paksi Sándor szerint, mint mindent, a hitoktatást is lehet szélsőségesen művelni. „Meg kell találni az optimális megoldást. Az emberi szabadságjogokba belefér bárminek a választási joga.” — Meg kell ismertetni a mai fiatalokkal az alapvető erkölcsi szabályokat, normatívákat. Hiszen ők annak a generációnak a gyermekei, amelynek tagjai meglehetősen nagy kavarodásban nőttek fel, magamat is beleértve. Sokan titokban hittanra jártak, miközben nagy úttörők voltak, így nagyon sokáig nem tudtunk rendet teremteni magunkban a környező világból érkező hatások között * • * A nyolcadik osztályt éppen befejező Nagy Kristóf a Szilágyi Erzsébet gimnáziumban tanul tovább. — Lényegesnek tartom a fakultatív hittant, mert egészen más légkört, más hangulatot hoz ide az oktatásba. Segít bennünket, hogy könnyebben magunkra találjunk. Te élnél ilyen lehetőséggel? — Nem tudom, elképzelhető. Hasonlóképpen vélekedik osztálytársa, Hadházi Laura is. Arról beszél, sok diáknak kevés az ideje, ezért jó lenne, ha a hitoktatás az iskolában folyna. Tavaly érettségizett, csak visszalátogatott egykori iskolájába Tóth Orsolya, amikor találkoztunk. — A tolerancia híve vagyok. Erkölcsi zűrzavarban él az ország, hiszen semmiféle morális alap nem létezett. Egyébként katolikus vagyok, s ha nem is értek sok mindennel egyet, ami az egyházon belül folyik, arról mégis meg vagyok győződve, hogy az óriási hagyományokkal rendelkező egyház képes olyan pozitívumokat nyújtani, amelyek hiánya sokkal roszszabb, mint az ezzel együttjáró kevés negatívum. A választások idején rengeteg istenes jelszó árasztotta el az utcákat. Volt ebben jó adag demagógia. Ezért fönnáll a veszélye, hogy ellenérzést szül sokakban a jó kezdeményezés is. —elmer — Más légkört, más hangulatot hoz Aggódva kérdezte ismerősöm: igaz, hogy szeptembertől kötelező hitoktatást vezetnek be az iskolákban? A félreérthető hírek gyorsan szárnyra kapnak ebben az országban. Sajnos tartja magát a régi gyakorlat: nem tájékoztatják frissen és pontosan az embereket az őket leginkább foglalkoztató kérdésekről. Nyilván nemcsak a sajtó „bűne” ez, valószínűleg a hivatalokbanés a hatalom különböző csúcsain mintha még mindig nem éreznék, mire való a sokat emlegetett nyilvánosság. ősztől erkölcstan-oktatás szerepel az oktatási tervben, a hitoktatás pedig — akárcsak a zene-, sport-, kémia-szakkör — választható. Tehát lehetőség. Hatodikos gyermekével a tanév utolsó napján hazafelé tart K. Dénes. A fakultatív hitoktatás bevezetésével egyetért. Közben a srác a kirakatokat nézegeti. — Ha a gyereknek van hozzá kedve, nyugodtan járjon ,hitoktatásra — mondja Dénes. A döntés a gyereké? — Bizonyos kortól igen. Első osztályban természetesen nem. Az én fiamra nyugodtan rábízhatom a választást, hiszen volt ő elsőáldozó is. Dénes a főváros XIII. kerületében dolgozik. Ott hallotta, hogy a szabad demokraták tiltakoznak a terv ellen, mert úgy érzik, ugyanolyan kényszer a hitoktatás lehetősége, mint volt korábban a marxista ideológia. » • » A Deák téri iskolában nagy a nyüzsgés. A tanári szobában évvégi osztályzatokat latolgatnak a tanárok, szülőkkel tárgyalnak. Paksi Sándor tanár így vélekedik: — Túlságosan elhatoltunk az oktató iskola irányába. A nevelés háttérbe szorult. Idejét múlták az osztályfőnöki órákkor Nélkülözhetetlen ismereteket közvetít A kötelező hit- és erkölcstan oktatás bevezetését támogatom. Indoklás: 1. A hit- és erkölcstan — amennyiben nem csúfsán agitatív, hanem ismeretterjesztő és magatartásformáló tanvágy — ugyanolyan nélkülözhetetlen ismereteket közvetít, mint bármely természettudományos vagy humán tantárgy. 2. Bevezetése nem sérti sem a szülők, sem a gyermek személyiségi jogait, mivel a) a gyermek helyett a szülő nem dönthet világnézeti kérdésekben sem, mint ahogy nem dönthet arról, hogy gyermeke írást, olvasást, vagy matematikát tanuljon az iskolában; b) a vallásoktatás adta ismeretek nem zárják ki azok későbbi tagadását, de a hit- és erkölcstan oktatásának elhagyása kizárja (vagy lényegesen nehezíti) a hit adta világnézet későbbi kifejlődését. Az ismert tagadása inkább lehetséges, mint az ismeretlen választása. c) meg kell adni mindenkinek a választás lehetőségét ebben a kérdésben is. Ehhez azonban a hitbéli ismeretek megismerése szükséges. 3. A fakultatív oktatása azért nem járható út, mivel a gyermek (és a szülő) nem választhatja, amit nem ismer. A nyelvek fakultativitásával nem hasonlítható össze ez a kérdés, mivel a nyelvismeret hasznossága a gyermekek és szülők körében egyaránt közismert, a hit- és erkölcstan hasznossága sajnos a múlt több évtizedes ellenpropagandája miatt nem. 4. Négy évtized ateista nevelése bebizonyította, hogy a valláserkölcs hiánya a társadalmat szétzilálta, alapjaiban megnyomorította (lásd népesedési helyzet, fiatalkori bűnözés, szexuálhygiénés helyzet stb.). 5. Az európai kultúra zsidó—keresztény kultúra. Nem lehet igazi európai, aki ennek a kultúrának a világnézetét, vallástörténetét, üdvrendszerét nem ismeri. Dr. Somogyi Tamás országgyűlési képviselő, MDF Világegyház A SAJTÓSZABADSÁG ÉS AZ EGYHÁZ A Katolikus Sajtó Világszövetsége (UCIP) május közepén a svájci Baarban tartotta idei tanácsülését, mintegy hetven résztvevővel, a világ számos országából. A tanácsülés hosszabb előkészület és vita után nyilatkozatot szavazott meg a sajtószabadságról. Az információ szabadsága az emberi szabadságjogok egyike, amit számos világi és egyházi dokumentum egyaránt tartalmaz. Az ember igényli a gyors, pontos, teljes és megbízható tájékoztatást, hogy alkalmazkodhassék a változó valósághoz és felelősen véleményt alakíthasson ki a különböző kérdésekben, és így részt vehessen a gazdasági, politikai, kulturális és vallási életben. A nyilatkozat elítéli a sajtószabadság korlátozását állami részről, valamint gazdasági nyomással történő befolyásolását. Az információ elsősorban nem áru, nem is propagandaeszköz, hanem társadalmi érték. Gazdasági és társadalmi fejlődés nem lehetséges a tömegkommunikáció fejlődése, az információáramlás fejlesztése nélkül. Foglalkozik az UCIP-dokumentum az egyházon belüli közvélemény formálásával is. Az egyház tagjai is rendelkeznek azzal a szabadsággal, hogy nézeteiket kifejthessék, megőrizve a hit és a szeretet egységét. Az egyházi vezetésnek legyen gondja arra, hogy a legitim nézetek hangot kapjanak agondolat- és szólásszabadság jegyében. Ezen túlmenően szükség van a kortársak véleményének megismerésére, akár katolikusok, akár nem. Az informálás a mindennapi életben a különböző nézetek ismertetését jelenti, figyelembe véve a hívek egyházias érzületét, a „sentire cum ecclesia” elvét. A katolikus újságírónak joga, nemegyszer kötelessége, hogy szakmai felkészültségére és tájékozottságára támaszkodva, kifejezze az egyház javát szolgáló, esetenként kritikus hangvételű nézeteit. ÚJ EGYHÁZKÖZSÉG MOSZKVÁBAN Orosz katolikus egyházközség alakult Moszkvában. A szovjet hatóságok ismételt kérésére most hozzájárulásukat adták az alapításhoz. MEGKEZDŐDTEK AZ EURÓPA-SZINÓDUS ELŐKÉSZÜLETEI II. János Pál pápa konzultációra hívta az európai püspökkari konferenciák elnökeit, ill. képviselőit, június 5—7 között, hogy az Európával foglalkozó különleges püspöki szinódus előkészítéséről tárgyaljanak. Az európai püspökkari konferenciák, a római kúria és szerzetesrendek képviselői, összesen 40 főpásztor vett részt a megbeszélésen, köztük Paskai László bíboros prímás, és Keresztes Szilárd hajdúdorogi megyéspüspök. A tanácskozást Ian Schotte érsek, szinódusi főtitkár vezette. A Szentatya megnyitó beszédében a Lumen gentium kezdetű zsinati konstitúció 13. pontjára utalt, amely mintegy indokolja a különleges püspöki szinódus összehívását. A szinódus gyökerei a püspöki kollégium kommuniójába (szeretetközösségébe) nyúlnak vissza. A szinódus olyan különleges intézmény, amelyben az apostoli gondoskodás kollégális kifejezést nyer és megvalósul. Az Európa számára bejelentett különleges szinódus kezdeményezését az a tény indokolja, hogy az utóbbi években, különösen az utóbbi hónapokban Közép- és Kelet-Európában történelmi változások következtek be; új helyzet állt elő a nemzetek életében ezzel a történelmi fordulattal, összeomlott a második világháború következtében előállt európai megosztottság, a társadalmi-gazdasági és ideológiai alapelvekre támaszkodó két ellentétes tömb. A közép- és kelet-európai országok számára ez az esemény bizonyos értelemben azt jelenti, hogy kiléphettek a katakombákból. ALBÁNIA KÖVETKEZIK Az európai kommunizmus utolsó bástyája, az albán rendszer is kezd omladozni. A kis balkáni ország sztálinista vezetői 1967-ben a világon egyedüliként hazájukat ateistának titulálták. Mindenféle vallási tevékenységet tiltottak, a templomokat bezárták, s még a keresztény nevek használata is tilos volt. Most, hogy egész Kelet- és Közép-Európában megkezdődött a demokratikus átalakulás, úgy tűnik, Albánia sem maradhat mozdulatlan változatlanságban. Az ENSZ főtitkára szerint — aki a közelmúltban tett hivatalos látogatást az országban — az albán kormány fontolgatja, hogy ismét megnyitja a hívek számára a mohamedán mecseteket és a keresztény templomokat. Perez de Cuellar tárgyalásai során azt tapasztalta, hogy a kormány kész az emberi jogok területén a pozitív változtatásokra. Az első jelek — amelyekről a főtitkár beszámolt —, hogy az albán hatóságok kiutazási engedélyt adtak hat katolikus állampolgárnak, akik négy évvel ezelőtt menekültek be a tiranai olasz nagykövetségre, s most Olaszországban tartózkodnak. A változást mutatja az is, hogy május elején törölték a büntetőtörvénykönyvből a vallásos propagandatevékenységet tiltó paragrafust. Manus Myftiu miniszterelnök-helyettes szerint Albániában az állam és az egyház szét van választva, és a vallási meggyőződés mindenkinek magánügye. Mindez persze még nem a hivatalos ateista propaganda végét jelenti, de egy demokratikus kibontakozás biztató kezdetét igen. Az albán származású Teréz anya egy évvel ezelőtt még csak szigorúan magánjellegű látogatásra érkezhetett Albániába, szülei sírjához. A legújabb hírek szerint azonban ismét Albániába látogat, hogy megnyissa az általa alapított Szeretet Misszionáriusai kongregáció első albániai házát. A LEGTÖBB MISSZIONÁRIUS JEZSUITA A Hitterjesztési Kongregáció sajtószolgálatának tájékoztatása szerint a missziós rendek és kongregációk közül a Jézus Társasága adja a legtöbb hittérítőt. A rend kereken 25 ezer tagja közül 7000 dolgozik miszsziós területen: Ázsiában több mint ötezren, Afrikában pedig 1330-an tevékenykednek. A rend utánpótlása is egyre nagyobb mértékben ezekről a területekről származik. A legtöbb jezsuita növendék Indiában van, számuk 1202.