Új Ember, 1990 (46. évfolyam, 1/2269-52/2317. szám)

1990-06-03 / 22. (2288.) szám

Az egyház nem akar hatalmat „Mert testvéreim, nem szabad elfeledkeznünk arról, hogy ebben a magyar hazában nemcsak mi vagyunk. Sokan félnek egy hata­lomra kerülő egyháztól. Sokan megfogalmazzák, hogy félnek egy katolikus vagy keresztény kurzustól, egy olyan államhatalommal vagy politikával összefonódott katolikus egyháztól, amely a két vi­lágháború között volt. Ezt a keresztény kurzust, ezt a katolikus kurzust minden ízében tagadnunk kell. Nekünk nem kell sem ál­lammal, sem politikával összefonódott hatalom, az egyház nem kí­ván és nem akar hatalmat, az egyház szabadságot akar hozni, hogy az evangéliumot minden embernek, kicsinek, nagynak hirdethesse, és hogy szeretetének szolgálatát minden embernek felajánlhassa ebben a hazában.” Várszegi Asztrik (A máriaremetei zarándoklaton elmondott beszédéből.) MILYEN LEGYEN A JÖVŐ PAPJA? Tűnődés az őszi püspöki szinódus témájáról — 2. oldal FELNŐTT (KÖRŰ) KERESZTÉNYEK A felnőtt korban való bérmálkozásról — 3. oldal Nem a szabadverseny a megoldás A kelet-európai változások nagy kihí­vást jelentenek a világ elmaradott orszá­gai számára, hogy rátaláljanak a saját politikai és társadalmi modelljükre — mondotta II. János Pál pápa mexikói lel­kipásztori útja során. Több beszédében is szólt arról, hogy a kommunizmus vég­leges kudarca nem azt jelenti, hogy a „liberális kapitalizmus” az egyetlen és a lehető legjobb társadalmi-gazdasági be­rendezkedés, amelyet mindenkinek má­solnia kellene. Nemcsak ez az alternatíva létezik: marxizmus vagy kapitalizmus. A pápa szerint harmadik út is van, ez pe­dig az ő megfogalmazásában az „integ­ráns humanizmus”, amely az ember és Isten szerves kapcsolatából indul ki, hogy kielégítő megoldást találjon a szegény­ség, az elhagyatottság megszüntetésére és az erőszakos társadalmi robbanások meg­előzésére. A pápa szavaival — úgy tűnik — össz­hangban van az új magyar kormány prog­ramja, amely az összeomlott tervgazda­ság helyett nem korlátlan, szabadverse­­nyes kapitalizmust, hanem szociális piac­­gazdaságot kíván teremteni hazánkban. E kategória, Antall József miniszterelnök szerint, olyan gazdaságot jelent, amely­ben a piac nyitottságát szociális szem­pontok, a gondoskodás és a nagyobb táv­latokban gondolkodó társadalom elvárá­sai egészítik ki. Ehhez az emberközpontú programhoz sok sikert és Isten áldását kérjük a kormány és valamennyiünk szá­mára. A többségében keresztény meggyő­ződésű szakemberekből álló új kormány feladata rendkívül nehéz, felelőssége óriási, de bízunk benne — hiszen jól fel­fogott érdekünk is ezt kívánja —, hogy nem a lehetetlenre vállalkoztak. Sokszor hallottuk már, és igaznak érezzük azt a megállapítást, hogy a magyarság előtt ma óriási lehetőségek állnak. Reméljük, élni tudunk velük. Szerdahelyi 1990. május 20-án Mariazellben, a kegy­templom előtti téren fölállított oltár mel­­lett lángra lobbantak a gyertyák. 1954 má­jusától — az osztrák Katolikus Munkás­ifjúsági Mozgalom kezdeményezésére — harminchat éven át imádkoztak az auszt­riai hívek Kelet-Európa népeiért és egyhá­zaiért, azokért a testvéreikért, akik maguk évtizedeken át nem jöhettek Mariazellbe imádkozni. Hálaadásra hívták erre a napra a szabad­ságukat visszanyert országok katolikusait, akik most maguk lobbanthatták lángra azo­kat a gyertyákat, amelyeket 1954-ben értük gyújtottak meg. — Hans-Hermann Groer bécsi érsek, Vrte ceske-budejovicei és Szimon katowicei püspök, valamint Katona István váci segédpüspök vezette a koncelebrált szentmisét. Mintegy huszonötezren zarándo­koltak ide ezen a napon — a tizenhárom „pártfogolt” ország közül tizenegy képvise­letében. Legtöbben a csehek és a szlovákok voltak, ugyanakkor meglepően kevesen a magyarok. — Március 15-én testvéregyházmegyénk központjában, Sankt Pöltenben jártam — mondja kérdésünkre Katona István váci se­gédpüspök —, mi magyarok ekkor kaptuk a meghívást erre a hálaadásra. Talán az idő rövidsége is indokolja, hogy magyar zarán­dokok kevesebben érkeztek. Pedig van miért hálát adnunk. Osztrák testvéreinknek kö­szönjük, hogy imádkoztak értünk a nehéz évtizedek alatt, de most már magunk is imádkozhatunk — teljesen szabadon, itt Ma­riazellben is. Hogy legyen elég erőnk és bölcsességünk, hitünk és kitartásunk az egész nemzetünkre váró feladatok elvégzé­séhez. És imádkozunk azokért is, akiktől még mindig távol a szabadság ... k. t. (Riportunk az 5. oldalon.) Gyertyák és n­emzetek A szabadságukat visszanyert országokért égtek a gyertyák Mariazellben FOTÓ: FABIAN Ára. 10.— Út 1990. június 3. KATOLIKUS HETILAP XLVI. 22. (2288.) A HALIMBAI PAP A gyógyfüvek tudósára emlékezik Sinkó Ferenc — 4. oldal AZ IGAZSÁG és a szeretet szabaddá tesz A cseh és a német nép kiengesztelődéséért — 5. oldal BŰN­­LELÖSSÉG ÉS BŰN­ bAn : A TÁRSADALOMBAN Konf­encia Pécsett — 7. oldal Európai felzárkózás — erkölcsi újjászületés A kelet-közép-európai átalakulások egyik legfőbb becsvágya és programja a fejlett nyugati országokhoz történő felzárkózás. A máris gyülekező tapasztalatok értelmében azonban ennek a felzárkózásnak alternatív változatai lehetnek. Elképzelhető, hogy a sarkig kitárt nyugati kapukon keresztül olyan civilizációs termékek áramlanak be, amelyek elkerülése kívánatos volna. Európa, mint jól tudjuk, kelet felé „lejt”, és ezen a nagy euró­pai „lejtőn” sok minden érkezik hozzánk. Nemcsak a lassan minden nyilvános könyv­­kirakodóhelyet elöntő s erőszakosan a ser­­dületlen ,gyermekek elé tárulkozó pornográ­fiára, az erkölcsi normákat fölényesen eluta­sító úgynevezett „modern” életformákra, a horrorfilmekre és az erőszakot népszerűsítő könyvekre gondolok. Arra is, hogy a ma­gyar gazdasági élet kiszolgáltatottá válhat az olcsó „keleti” munkaerőpiac fenntartásában érdekelt nemzetközi nagyvállalatoknak, a szellemi és tudományos potenciál „elszívásá­ra” irányuló törekvéseknek. De az ország is könnyen lehet ipari szemétlerakodó hely és méregtemető. Azért beszélek erről, mert ilyen­­irányú tö­rekvések már a diktatórikus rendszer utolsó esztendeiben is jelentkeztek, az elmúlt hó­napokban pedig kétségtelenné vált, hogy egyelőre könnyebben érkezik el hozzánk mindaz, ami a nyugati civilizációban selej­test, olcsót jelent: a szexuális szabadosság, a prostitúció, a pornográfia. Kétségtelen, hogy a magyar értelmiségnek — természetesen nem a tiltás rendőri eszközeivel, hanem a szellem, az erkölcs és a meggyőzés fegyverei­vel — fel­­ke­ll vennie ezek ellen a küzdel­met. Pontosabban arra kell törekednie, hogy minél nagyobb mértékben és minél gyorsab­­ban a fejlett nyugati civilizáció és kultúra valóságos értékei jussanak el hozzánk, s ve­gyenek részt a magyar társadalom megújí­tásában. Mi annak az Európának a szelle­miségét kívánjuk befogadni, amely a Nyu­gat legnagyobb értékeit, az emberi személyi­ség méltóságát, szabadságát és felelősségét adta az emberiségnek. Mondhatnám így is: a keresztény Európa értékeit, amelyek iga­zából a régóta áhított európai egységnek is szellemi alapjai. Ha a magyarság ennek az európai egységnek, de talán távlatosabban is fogalmazhatok: Julien Benda és Babits Mi­hály kifejezésével élve: virtuális „európai nemzetnek” a része­­kíván lenni, akkor en­nek a keresztény és szabadságelvű Európá­nak a szellemi értékeit kell birtokba vennie és a saját értékeivel kiegészítenie. Építve a szellemi önvédelemnek és ellen­állásnak azokra az értékeire és tapasztala­taira, amelyek az elmúlt évtizedekben össze­gyűltek, bizony kedvezőtlen körülmények között, így arra az elkötelezettségre és ra­gaszkodásra, amelyet a magyar alkotó ér­telmiség egy része — a „népi” és az „urbá­nus” oldalon egyaránt — az 1956-os forra­dalom és szabadságharc eszményei iránt ta­núsított. A „föld alá” szorított igazság min­dig nagy erkölcsi erőt jelent, s Nyugat-Euró­­pa eddig is becsülte ezeket a kelet-közép­­európai régióban „föld alá” kényszerített esz­ményeket és igazságokat. Most, hogy felszín­re törnek a szellemnek ezek a búvópatakjai, a régió népeinek is eltökéltebben és eredmé­nyesebben kell élniük velük. Magyarországnak most mindenképpen er­kölcsi újjászületésre van szüksége, minthogy az elmúlt negyven esztendő talán az erkölcsi szférában rombolt a legtöbbet, bizonyságot szolgáltatva egyszersmind arról, hogy haté­kony erkölcsi tartás és fegyelem nélkül nem­csak a nemzet kerül súlyosan frusztrált álla­potba — a családi élet általánosan tapasztal­ható válságára, a meredeken lefelé haladó népszaporulatra, a tömeges abortuszra és az Európában szinte példa nélkül álló öngyil­kossági hullámra­­ gondolok —, hanem tönkremehet a gazdasági hatékonyság és a társadalmi együttélés is. Hiszen szilárd er­kölcsi normák és ezeknek érvényesülése nél­kül hogyan is képzelhető el az az emberi szolidaritás és kölcsöni bizalom, amely min­den társadalmi tevékenység alapja kell, hogy legyen? Az erkölcsi normák érvényesülése nélkül, miként ezt széles körben tapasztalhattuk a közelmúltban, a gazdasági élet rendje is szét­esik, a gazdálkodás elemi tisztessége nélkül az informális kapcsolatok hálózata, a korrup­ció, az ügyeskedés, a harácsolás mindent de­­humanizáló köznapi káosza lesz úrrá a tár­sadalom minden belső kapcsolatrendszerén. A keresztény Európa erkölcsi értékeihez tör­ténő visszatérés éppen ezért a magyarság elemi érdeke: az erkölcsi újjászületésből kell táplálkoznia a társadalmi és nemzeti meg­újulásnak is. Pomogáts Béla A Vi­gasztalé Minden évbe rágondoljuk, mit élhettek át Jézus tanít­­ai a feltámadás után? Eleinte nyilván­­on csodálkoztak a leg­jobban, hogy egyáltalán: él. Az a Jézus, akit keresztre feszítettek, eltemettek, mégiscsak él. Igaz, másként, mint ők élnek, másként mint a feltámasztott Lázár — a Feltámadott teste nem neon olyan, mint a miénk, nincs többé alávetve a biológia, a tér és az idő törvényeinek. Élete másutt, az Atyában foly­tatódik, Isten örök dicsőségeiben. Jézus feltámadt, Isten fiának bizonyult, ott ül az Atya jobbján. De hogyan folyta­tódhat jelenléte tovább itt a földön? Az apostóiak tanácstalanok,teli aggodalommal és szorongással. Mi lesz velük? Mit hoz szá­mukra a jövő? S mi legyen a dolguk? S akkor eltölti őket a Szentlélek. A Jó­tanács Lelke, a Vigasztaló, Krisztus Lelke. Nem kívülről jön, hanem szívük bensejében válik érezhetővé. Sajátos érzés, amikor be­lülről jár át bennünket az öröm, a lelkese­dés, a szeretet, a megindultság.­­A Lélek így jelentkezik az apostolok­­bensejében. S ők pontosan tudják: ez nem pusztán érzelem, hangulat, belülről felötlő gondolat, hanem Valaki — pontosan az, akiről Jézus beszélt, akit ő megígért számukra. Igazában a pünkösddel veszi kezdetét az egyház élete, úgy, ahogyan ma is folyta­tódik a történelemben. A Lélek élete, aki Krisztust s vele az Atyát teszi jelenvalóvá köztünk. Hiszen Isten élő szerete­t, az Atyá­nak és a Fiúnak odaadottságából kiáradó személyes öröm, szabadság és élet, maga a szeretet. Isten Lelke, aki a mi lelkünkké válhat, ha befogadjuk őt. * * * Furcsa ellentmondások közepette él ma egyházunk. Talán az apostolok pünkösd előtti állapotához hasonlít leginkább. Ta­nácstalanok vagyunk mi is, teli aggodalom­mal, tétovasággal. A szabadság korszaka kö­szöntött ránk, de a reflexeinkben még nem múltak el az elnyomás okozta beidegződések, kölcsönös gyanakvások, nem oldódtak ki a kényszerpályák, a bénaságok. A külső sza­badság nem jár együtt automatikusan a bel­ső felszabadulással. Sokan kérdezik, hol sürgetően, hol vád­­lóan: miért nem talál magára gyorsabban, erőteljesebben a magyar egyház? Pünkösd­kor, a Lélek színe előtt mindnyájan fölte­­hetjük magunknak a kérdést: mire szólít bennünket? Minek kellene meghalnia és megszületnie bennünk ahhoz, hogy valóban a Lélek szerint élhessünk, mit tehetnénk testvéreink és a Lélek szolgálatában? Nyomasztanak az előttünk álló feladatok is: mennyi lehetőség nyílik előttünk­­— s mit tudunk megvalósítani belőlük? Van, akit megbénít a feladatok sokasága — úgysem tudunk megbirkózni velük, mondja. Van, aki nekiugrik a feladatoknak, s egyszerre pró­bálna megoldani mindent. Mindegy, milyen áron, de induljon el végre ez is, az is. Hi­szen annyi a tennivaló: katolikus iskolák­ban a keresztény nevelés; állami intézmé­nyekben a hitoktatás; kórházakban az ön­zetlen, valóban humánus ápolás, szerte az országban a mindenféle szegények gondozá­sa, az elesettek felkarolása. Szülessék újjá (vagy: meg?) a katolikus sajtó, könyvki­adás, televízió, rádió. Reánk súlyosodik­­azoknak a kívülállók­nak az aggodalma is, akik a keresztények esetleges „hatalomrajutásától” félnek, néme­lyik protestáns testvérünké, aki erős „római katolikus kurzustól” tart. Mi tudjuk a leg­jobban gyöngeségeinket. S tudjuk azt is, hogy Jézus nem uralkodni küldte apstolait, hanem szolgálni s az evangéliumot hirdetni: Isten szeretetét felkínálni az embereknek, vállalva a kezdeményező szeretet kiszolgál­tatottságát. Tanácstalanul és szorongva tán, mégis reménykedve hívjuk a Szentlelket: töltsön el bennünket is, mai magyarokat. Lukács László

Next