Új Ember, 1990 (46. évfolyam, 1/2269-52/2317. szám)
1990-06-03 / 22. (2288.) szám
Az egyház nem akar hatalmat „Mert testvéreim, nem szabad elfeledkeznünk arról, hogy ebben a magyar hazában nemcsak mi vagyunk. Sokan félnek egy hatalomra kerülő egyháztól. Sokan megfogalmazzák, hogy félnek egy katolikus vagy keresztény kurzustól, egy olyan államhatalommal vagy politikával összefonódott katolikus egyháztól, amely a két világháború között volt. Ezt a keresztény kurzust, ezt a katolikus kurzust minden ízében tagadnunk kell. Nekünk nem kell sem állammal, sem politikával összefonódott hatalom, az egyház nem kíván és nem akar hatalmat, az egyház szabadságot akar hozni, hogy az evangéliumot minden embernek, kicsinek, nagynak hirdethesse, és hogy szeretetének szolgálatát minden embernek felajánlhassa ebben a hazában.” Várszegi Asztrik (A máriaremetei zarándoklaton elmondott beszédéből.) MILYEN LEGYEN A JÖVŐ PAPJA? Tűnődés az őszi püspöki szinódus témájáról — 2. oldal FELNŐTT (KÖRŰ) KERESZTÉNYEK A felnőtt korban való bérmálkozásról — 3. oldal Nem a szabadverseny a megoldás A kelet-európai változások nagy kihívást jelentenek a világ elmaradott országai számára, hogy rátaláljanak a saját politikai és társadalmi modelljükre — mondotta II. János Pál pápa mexikói lelkipásztori útja során. Több beszédében is szólt arról, hogy a kommunizmus végleges kudarca nem azt jelenti, hogy a „liberális kapitalizmus” az egyetlen és a lehető legjobb társadalmi-gazdasági berendezkedés, amelyet mindenkinek másolnia kellene. Nemcsak ez az alternatíva létezik: marxizmus vagy kapitalizmus. A pápa szerint harmadik út is van, ez pedig az ő megfogalmazásában az „integráns humanizmus”, amely az ember és Isten szerves kapcsolatából indul ki, hogy kielégítő megoldást találjon a szegénység, az elhagyatottság megszüntetésére és az erőszakos társadalmi robbanások megelőzésére. A pápa szavaival — úgy tűnik — összhangban van az új magyar kormány programja, amely az összeomlott tervgazdaság helyett nem korlátlan, szabadversenyes kapitalizmust, hanem szociális piacgazdaságot kíván teremteni hazánkban. E kategória, Antall József miniszterelnök szerint, olyan gazdaságot jelent, amelyben a piac nyitottságát szociális szempontok, a gondoskodás és a nagyobb távlatokban gondolkodó társadalom elvárásai egészítik ki. Ehhez az emberközpontú programhoz sok sikert és Isten áldását kérjük a kormány és valamennyiünk számára. A többségében keresztény meggyőződésű szakemberekből álló új kormány feladata rendkívül nehéz, felelőssége óriási, de bízunk benne — hiszen jól felfogott érdekünk is ezt kívánja —, hogy nem a lehetetlenre vállalkoztak. Sokszor hallottuk már, és igaznak érezzük azt a megállapítást, hogy a magyarság előtt ma óriási lehetőségek állnak. Reméljük, élni tudunk velük. Szerdahelyi 1990. május 20-án Mariazellben, a kegytemplom előtti téren fölállított oltár mellett lángra lobbantak a gyertyák. 1954 májusától — az osztrák Katolikus Munkásifjúsági Mozgalom kezdeményezésére — harminchat éven át imádkoztak az ausztriai hívek Kelet-Európa népeiért és egyházaiért, azokért a testvéreikért, akik maguk évtizedeken át nem jöhettek Mariazellbe imádkozni. Hálaadásra hívták erre a napra a szabadságukat visszanyert országok katolikusait, akik most maguk lobbanthatták lángra azokat a gyertyákat, amelyeket 1954-ben értük gyújtottak meg. — Hans-Hermann Groer bécsi érsek, Vrte ceske-budejovicei és Szimon katowicei püspök, valamint Katona István váci segédpüspök vezette a koncelebrált szentmisét. Mintegy huszonötezren zarándokoltak ide ezen a napon — a tizenhárom „pártfogolt” ország közül tizenegy képviseletében. Legtöbben a csehek és a szlovákok voltak, ugyanakkor meglepően kevesen a magyarok. — Március 15-én testvéregyházmegyénk központjában, Sankt Pöltenben jártam — mondja kérdésünkre Katona István váci segédpüspök —, mi magyarok ekkor kaptuk a meghívást erre a hálaadásra. Talán az idő rövidsége is indokolja, hogy magyar zarándokok kevesebben érkeztek. Pedig van miért hálát adnunk. Osztrák testvéreinknek köszönjük, hogy imádkoztak értünk a nehéz évtizedek alatt, de most már magunk is imádkozhatunk — teljesen szabadon, itt Mariazellben is. Hogy legyen elég erőnk és bölcsességünk, hitünk és kitartásunk az egész nemzetünkre váró feladatok elvégzéséhez. És imádkozunk azokért is, akiktől még mindig távol a szabadság ... k. t. (Riportunk az 5. oldalon.) Gyertyák és nemzetek A szabadságukat visszanyert országokért égtek a gyertyák Mariazellben FOTÓ: FABIAN Ára. 10.— Út 1990. június 3. KATOLIKUS HETILAP XLVI. 22. (2288.) A HALIMBAI PAP A gyógyfüvek tudósára emlékezik Sinkó Ferenc — 4. oldal AZ IGAZSÁG és a szeretet szabaddá tesz A cseh és a német nép kiengesztelődéséért — 5. oldal BŰNLELÖSSÉG ÉS BŰN bAn : A TÁRSADALOMBAN Konfencia Pécsett — 7. oldal Európai felzárkózás — erkölcsi újjászületés A kelet-közép-európai átalakulások egyik legfőbb becsvágya és programja a fejlett nyugati országokhoz történő felzárkózás. A máris gyülekező tapasztalatok értelmében azonban ennek a felzárkózásnak alternatív változatai lehetnek. Elképzelhető, hogy a sarkig kitárt nyugati kapukon keresztül olyan civilizációs termékek áramlanak be, amelyek elkerülése kívánatos volna. Európa, mint jól tudjuk, kelet felé „lejt”, és ezen a nagy európai „lejtőn” sok minden érkezik hozzánk. Nemcsak a lassan minden nyilvános könyvkirakodóhelyet elöntő s erőszakosan a serdületlen ,gyermekek elé tárulkozó pornográfiára, az erkölcsi normákat fölényesen elutasító úgynevezett „modern” életformákra, a horrorfilmekre és az erőszakot népszerűsítő könyvekre gondolok. Arra is, hogy a magyar gazdasági élet kiszolgáltatottá válhat az olcsó „keleti” munkaerőpiac fenntartásában érdekelt nemzetközi nagyvállalatoknak, a szellemi és tudományos potenciál „elszívására” irányuló törekvéseknek. De az ország is könnyen lehet ipari szemétlerakodó hely és méregtemető. Azért beszélek erről, mert ilyenirányú törekvések már a diktatórikus rendszer utolsó esztendeiben is jelentkeztek, az elmúlt hónapokban pedig kétségtelenné vált, hogy egyelőre könnyebben érkezik el hozzánk mindaz, ami a nyugati civilizációban selejtest, olcsót jelent: a szexuális szabadosság, a prostitúció, a pornográfia. Kétségtelen, hogy a magyar értelmiségnek — természetesen nem a tiltás rendőri eszközeivel, hanem a szellem, az erkölcs és a meggyőzés fegyvereivel — felkell vennie ezek ellen a küzdelmet. Pontosabban arra kell törekednie, hogy minél nagyobb mértékben és minél gyorsabban a fejlett nyugati civilizáció és kultúra valóságos értékei jussanak el hozzánk, s vegyenek részt a magyar társadalom megújításában. Mi annak az Európának a szellemiségét kívánjuk befogadni, amely a Nyugat legnagyobb értékeit, az emberi személyiség méltóságát, szabadságát és felelősségét adta az emberiségnek. Mondhatnám így is: a keresztény Európa értékeit, amelyek igazából a régóta áhított európai egységnek is szellemi alapjai. Ha a magyarság ennek az európai egységnek, de talán távlatosabban is fogalmazhatok: Julien Benda és Babits Mihály kifejezésével élve: virtuális „európai nemzetnek” a részekíván lenni, akkor ennek a keresztény és szabadságelvű Európának a szellemi értékeit kell birtokba vennie és a saját értékeivel kiegészítenie. Építve a szellemi önvédelemnek és ellenállásnak azokra az értékeire és tapasztalataira, amelyek az elmúlt évtizedekben összegyűltek, bizony kedvezőtlen körülmények között, így arra az elkötelezettségre és ragaszkodásra, amelyet a magyar alkotó értelmiség egy része — a „népi” és az „urbánus” oldalon egyaránt — az 1956-os forradalom és szabadságharc eszményei iránt tanúsított. A „föld alá” szorított igazság mindig nagy erkölcsi erőt jelent, s Nyugat-Európa eddig is becsülte ezeket a kelet-középeurópai régióban „föld alá” kényszerített eszményeket és igazságokat. Most, hogy felszínre törnek a szellemnek ezek a búvópatakjai, a régió népeinek is eltökéltebben és eredményesebben kell élniük velük. Magyarországnak most mindenképpen erkölcsi újjászületésre van szüksége, minthogy az elmúlt negyven esztendő talán az erkölcsi szférában rombolt a legtöbbet, bizonyságot szolgáltatva egyszersmind arról, hogy hatékony erkölcsi tartás és fegyelem nélkül nemcsak a nemzet kerül súlyosan frusztrált állapotba — a családi élet általánosan tapasztalható válságára, a meredeken lefelé haladó népszaporulatra, a tömeges abortuszra és az Európában szinte példa nélkül álló öngyilkossági hullámra gondolok —, hanem tönkremehet a gazdasági hatékonyság és a társadalmi együttélés is. Hiszen szilárd erkölcsi normák és ezeknek érvényesülése nélkül hogyan is képzelhető el az az emberi szolidaritás és kölcsöni bizalom, amely minden társadalmi tevékenység alapja kell, hogy legyen? Az erkölcsi normák érvényesülése nélkül, miként ezt széles körben tapasztalhattuk a közelmúltban, a gazdasági élet rendje is szétesik, a gazdálkodás elemi tisztessége nélkül az informális kapcsolatok hálózata, a korrupció, az ügyeskedés, a harácsolás mindent dehumanizáló köznapi káosza lesz úrrá a társadalom minden belső kapcsolatrendszerén. A keresztény Európa erkölcsi értékeihez történő visszatérés éppen ezért a magyarság elemi érdeke: az erkölcsi újjászületésből kell táplálkoznia a társadalmi és nemzeti megújulásnak is. Pomogáts Béla A Vigasztalé Minden évbe rágondoljuk, mit élhettek át Jézus tanítai a feltámadás után? Eleinte nyilvánon csodálkoztak a legjobban, hogy egyáltalán: él. Az a Jézus, akit keresztre feszítettek, eltemettek, mégiscsak él. Igaz, másként, mint ők élnek, másként mint a feltámasztott Lázár — a Feltámadott teste nem neon olyan, mint a miénk, nincs többé alávetve a biológia, a tér és az idő törvényeinek. Élete másutt, az Atyában folytatódik, Isten örök dicsőségeiben. Jézus feltámadt, Isten fiának bizonyult, ott ül az Atya jobbján. De hogyan folytatódhat jelenléte tovább itt a földön? Az apostóiak tanácstalanok,teli aggodalommal és szorongással. Mi lesz velük? Mit hoz számukra a jövő? S mi legyen a dolguk? S akkor eltölti őket a Szentlélek. A Jótanács Lelke, a Vigasztaló, Krisztus Lelke. Nem kívülről jön, hanem szívük bensejében válik érezhetővé. Sajátos érzés, amikor belülről jár át bennünket az öröm, a lelkesedés, a szeretet, a megindultság.A Lélek így jelentkezik az apostolokbensejében. S ők pontosan tudják: ez nem pusztán érzelem, hangulat, belülről felötlő gondolat, hanem Valaki — pontosan az, akiről Jézus beszélt, akit ő megígért számukra. Igazában a pünkösddel veszi kezdetét az egyház élete, úgy, ahogyan ma is folytatódik a történelemben. A Lélek élete, aki Krisztust s vele az Atyát teszi jelenvalóvá köztünk. Hiszen Isten élő szeretet, az Atyának és a Fiúnak odaadottságából kiáradó személyes öröm, szabadság és élet, maga a szeretet. Isten Lelke, aki a mi lelkünkké válhat, ha befogadjuk őt. * * * Furcsa ellentmondások közepette él ma egyházunk. Talán az apostolok pünkösd előtti állapotához hasonlít leginkább. Tanácstalanok vagyunk mi is, teli aggodalommal, tétovasággal. A szabadság korszaka köszöntött ránk, de a reflexeinkben még nem múltak el az elnyomás okozta beidegződések, kölcsönös gyanakvások, nem oldódtak ki a kényszerpályák, a bénaságok. A külső szabadság nem jár együtt automatikusan a belső felszabadulással. Sokan kérdezik, hol sürgetően, hol vádlóan: miért nem talál magára gyorsabban, erőteljesebben a magyar egyház? Pünkösdkor, a Lélek színe előtt mindnyájan föltehetjük magunknak a kérdést: mire szólít bennünket? Minek kellene meghalnia és megszületnie bennünk ahhoz, hogy valóban a Lélek szerint élhessünk, mit tehetnénk testvéreink és a Lélek szolgálatában? Nyomasztanak az előttünk álló feladatok is: mennyi lehetőség nyílik előttünk— s mit tudunk megvalósítani belőlük? Van, akit megbénít a feladatok sokasága — úgysem tudunk megbirkózni velük, mondja. Van, aki nekiugrik a feladatoknak, s egyszerre próbálna megoldani mindent. Mindegy, milyen áron, de induljon el végre ez is, az is. Hiszen annyi a tennivaló: katolikus iskolákban a keresztény nevelés; állami intézményekben a hitoktatás; kórházakban az önzetlen, valóban humánus ápolás, szerte az országban a mindenféle szegények gondozása, az elesettek felkarolása. Szülessék újjá (vagy: meg?) a katolikus sajtó, könyvkiadás, televízió, rádió. Reánk súlyosodikazoknak a kívülállóknak az aggodalma is, akik a keresztények esetleges „hatalomrajutásától” félnek, némelyik protestáns testvérünké, aki erős „római katolikus kurzustól” tart. Mi tudjuk a legjobban gyöngeségeinket. S tudjuk azt is, hogy Jézus nem uralkodni küldte apstolait, hanem szolgálni s az evangéliumot hirdetni: Isten szeretetét felkínálni az embereknek, vállalva a kezdeményező szeretet kiszolgáltatottságát. Tanácstalanul és szorongva tán, mégis reménykedve hívjuk a Szentlelket: töltsön el bennünket is, mai magyarokat. Lukács László