Új Ember, 1991 (47. évfolyam, 1/2318-52/2267. szám)
1991-01-06 / 1. (2318.) szám
I SZÁZ FORINTOT SE FIZETÜP A. Újrakezdés — zökkenőkkel — 4. oldal EUROPA TANULHAT IS afrikától. Ruanda — egy missziós szemével — 5. oldal AZ EGYHÁZA TELJES KÁRTALANÍSA LEHETETLEN. Tájékoztatás arvény tervezetről — 5. oldal A Szentatya újévi üzenetéből II. János Pál pápa üzenettel fordult a világ népeihez az újévi béke világnapja alkalmából ..Ha béket akarsz, tartsd tiszteletben minden ember lelkiismeretét."........Az igazságot nem lehet senkire ráerőszakolni."........Le kell küzdenünk a vallási intoleranciát." .. . „Tiszteletben kell tartani a kisebbségek jogait."........A vallásszabadság nem a szabadságjogok egyike, hanem a legalapvetőbb jog.".......A különböző kultúrák tartsák tiszteletben, és gazdagítsák kölcsönösen egymást." ......a türelmet nem lehet elválasztani az igazságkereséstől." ... A keresztények „az igazság keresésében kövessék lelkiismeretüket" . . . E vezérszavak szolgái jónak újévi életprogramunkut. Újra és újra visszatérve hozzájuk felelősen élhetjük keresztény életünket. AZ EGYHÁZAK NULLADIK ÉVE. ÉRDEMES-E GYÓNNI? Beszélgetés az Egyházi Főosztály Bolberitz Pál professzor vezetőjével — 2. oldal válaszol — 3. oldal SZENNAY ANDRÁS, pannonhalmi főapát: Prófétai küldetésünk Félreértések elkerülése végett röviden tisztázni szeretném a kifejezést. A próféta az ó- és újszövetségi szóhasználatban csak olykor-olykor jelent jövendölő, jövőbe látó embert. Sokkal inkább az a személy, aki Isten üzenetét közvetíti, Isten nevében szól, korhol, bíztat, bírál és amikor szükséges , vígasztal. Kötelessége továbbá, hogy népének, egyházának gondját-baját, jogos igényeit és kritikáját világgá kiáltsa. Feladata sohasem volt könnyű és hálás vállalkozás. Mert nem mindenki, főleg a vétkesek, a jót elmulasztók értenek egyet a prófétával. Ellenszenves azok szemében, akiket bírálata érint. A prófétai szónak sokan akkor sem örülnek, ha erkölcsi követelményekre hívja fel egyes személyek vagy kisebb-nagyobb közösségek figyelmét. Szava akkor sem talál fogadtatásra, ha társadalmi vagy épp egyházi vezetőket mulasztásaikra figyelmeztet, vagy felszólít, hogy tegyék, amit tenniük kell. A prófétai feladat vállalása azért is nehéz, mert gyakran félreértik, félremagyarázzák az Isten szavára, parancsára a figyelmeztetőt. Esetleg előítélettel olvassák-hallgatják szavát, talán nem is akarják azt meghallani. Az ószövetségi próféták közül sokat — csakúgy mint később Jézust — perbe fogtak és kivégeztek. Mindez valamit már megsejtet arról, mit is jelent egyházunkban a prófétai küldetés és feladat vállalása, végzése. A felsorolt néhány megállapítás elégségesen utal rá, hogy e feladat vállalásához nem csekély bátorságra, hitből fakadó küldetéstudatra van szükség. Továbbá: a kimondott vagy leírt prófétai szónak mindig a közösség javát kell szolgálnia — természetesen gyakran nem evilági szempontok és mértékek figyelembevételével. Az igazat, mindig az igazat kell az emberek elé tárnia. Feladataink hazai egyházunkban A prófétai feladatokat csakis az Isten és az emberek iránti szeretet és felelősség erejében lehet végezni. Az egyházban kimondott vagy leírt prófétai szó a jobb, erkölcsösebb, igazabb, tisztább, röviden: a krisztusibb holnap felé kell, hogy mutasson, vezessen. (Folytatás a 4. oldalon) A Nemes Magyar Nemzet Szeretett Fiainak! Ennek az 1991-es esztendőnek, vagyis annak az évnek a kezdetén, amelynek során lelkipásztori látogatást teszek Hazátokban, lélekben szeretnék egyesülni Veletek az imádságos várakozásban. Szeretnék belépni családi otthonaitokba köszöntésemmel és bátorításommal, hogy biztosítsalak Mindnyájatokat atyai szeretetemről és buzdítsalak Bennethet arra, hogy ebben az új esztendőben egyre jobban mélyedjetek el a keresztény hitben. Sajátos módon is közel akarok lenni a püspökökhöz, a papokhoz, a szerzetesekhez és szerzetesnővérekhez annak a lelkipásztori erőfeszítésnek a tudatában, amelyet az új idők követelnek meg tőlünk. Az egész Magyar Népre kérem Isten bőséges áldását, hogy bizalommal és erős lélekkel nézhessen szembe az új esztendővel. A Boldogságos Szűz Mária, a "Magyarok Nagyasszonya" legyen az a csillag, amely utat mutat a magyar katolikusoknak ebben az Egyház és a Haza számára egyaránt annyira fontos időszakban. Mindnyájatoknak boldog új évet kívánok különleges apostoli áldásommal! Vatikán, 1990. december 18.-------------- Újévi levél Olvasóinkhoz Ebben a meglehetősen nehéznek, sokak számára súlyosnak ígérkező esztendőben, ennek küszöbén, szeretettel köszöntjük kedves olvasóinkat, abban a reményben, hogy az idén is segítenek bennünket megjegyzéseikkel, tanácsaikkal, bíráló észrevételeikkel és közérdekű írásaikkal. Amint már jeleztük, szeretnénk lapunk árának emeléséért — amelynek többletbevétele az áremelkedések miatt rég semmivé olvadt — valamilyen formában kárpótolni önöket, hűséges társainkat, akik jóban-rosszban kitartottak mellettünk. Hosszas előkészületek után végre sikerül nyélbe ütnünk azt a tervünket, hogy az első negyedévben, minden hónap utolsó vasárnapján, változatlan áron, nagyobb terjedelmű számot adunk ki, s ennek mellékletében igyekszünk égetően időszerű kérdésekkel foglalkozni. Előre is elnézésüket kérjük, de ezekben a számokban a szokottnál több hirdetést kell közreadnunk, hogy ezek bevételéből legalább részben fedezhessük a megnövelt terjedelemből adódó többletkiadásokat. Ez a sajtóban mindenütt így szokás, azt azonban kötelességünknek érezzük, hogy csak olyan hirdetéseket közöljünk, amelyek szelleme illik az Új Emberhez és olvasóihoz. Amikor legutóbb Érden találkoztunk kedves olvasóinkkal, jóleső érzéssel vettük tudomásul a felénk áradó szeretetet, s azt is, mennyire a magukénak érzik valamennyien közös ügyünket, az értékek terjesztésének, az erkölcs javításának szolgálatát, s a magyar katolikus egyház törekvéseinek, a zsinati megújhodásnak minél szélesebb körökben történő ismertetését. Ezt eddig is igyekeztünk tehetségünk s lehetőségeink szerint megtenni, a személyes találkozásokból és a szerkesztőségünkbe érkező levelekből azonban azt is érzékeljük, hogy az eddigieknél is jobb lapot kell csinálnunk: érdekesebbet, színesebbet, változatosabbat, amely segít eligazodniuk az ellentétektől szabdalt magyar valóságban, s amely a változó világban is a hagyományos értékek — vallásos érzés, nemzet, haza, család — továbbadója és őrzője. Ebben a törekvésben sokat segített eddig is az Önök figyelme, és leveleikben, beküldött írásaikban megmutatkozó javító szándékuk. Akár a múltban, most is arra kérjük valamennyiüket, szerkesszük együtt az Új Embert! Legyenek továbbra is segítő és kritikus munkatársaink, jó törekvéseink elkötelezett támogatói. Sajnos több ízben is megtörtént, hogy egyes számaink nem érkeztek időben olvasóinkhoz és tisztelt terjesztőinkhez. Ez nem kiadóhivatalunk mulasztása; annak munkatársai az év vége felé minden maradék erejüket megfeszítve igyekeztek eleget tenni hatalmasan megnövekedett feladataiknak, s munkájuk mindenképpen megérdemli, hogy a nagy nyilvánosság előtt is megköszönjük, egyben azt is érzékeltetve, hogy az Új Ember a múlthoz hasonlóan ma is nagy család, amelyben mindenkinek megvan a saját szerepe, feladata, s bárhol mutatkozik esetleg hiba, annak a nagy egész látja kárát. A terjesztés eddig a posta privilégiuma volt, ismeretes, hogy itt nagy viták, súlyos nehézségek vannak, amelyek végkifejletét nehéz megjósolni. Mi mindenesetre szeretnénk elkerülni a kellemetlenségeket, s ami rajtunk múlik, azt továbbra is megtesszük. Kívánunk minden kedves olvasónknak békés új esztendőt, abban a tudatban, hogy a Lélekvelünk van. Ez a tudat, az ő biztos segítsége lehet igazi támaszunk. Rónay László főszerkesztő LUKÁCS LÁSZLÓ Új évben, új szívvel Esztendő fordulóján — mint útkereszteződésben a vándor — visszapillantunk és előre nézünk. Mi történt az elmúlt évben? Mi várható a következőben? A keresztény ember fölfelé tekint. Istenre. Szilveszter estéjén neki ad hálát a múltért, újév napján hozzá fohászkodik segítségért, az ő kezébe ajánlja sorsát, megújított jó elhatározásait. Szilveszteri Te Deum Miért adhatunk hálát 1990 végén? Elsősorban a szabadságunkért. Kevés idő telt még el ahhoz, hogy igazán magunkhoz térjünk. Az én nemzedékem még emlékszik a II. világháborúra. Hosszú időnek kellett eltelnie ahhoz, hogy észrevehetővé váljék: véget ért a háború. Az országot éppen úgy romok borították, mint a harcok idején, a halottak a fegyverek elhallgatása után is holtak maradtak, a túlélők a béke hónapjaiban is éppoly keservesen tengették életüket. Észre kellene végre vennünk, hogy romokon bár, de új élet kezdődhet. Gondolkodásunkat, örömünket, delelkiismeretünket is át kellene járnia annak a tudatnak, hogy végre szabadok vagyunk: egyén, társadalom, egyház egyaránt. Felszabadult örömmel kellene ünnepelnünk az új esztendő küszöbén. Isten az embert szabadsággal ajándékozta meg. Lényegéhez tartozik, hogy szabadon dönthet önmagáról, sorsáról. Az újkor szabadságmozgalmai a politikai és filozófiai életben egyaránt ezt az ősi keresztény tanítást váltották aprópénzre. Csak az a társadalom humánus, tehát emberközpontú, amely politikai rendszerében is biztosítja az ember lehetőségét arra, hogy szabadon élhessen és gondolkodhasson, szabadon bontakoztathassa ki egyéniségét, keresse meg kiteljesülését, boldogságát. A szabadság iskolája E szabadságnak azonban ára van, magas ára, továbbá áthághatatlan korlátai, nélkülözhetetlen feltételei. A szabadság nem téveszthető össze sem a politikai, sem az erkölcsi anarchiával. Bele kell illeszkednie a társadalom szilárd jogrendjébe, igazodnia kell az erkölcsi értékek és törvények világához. Az új esztendő egyik halaszthatatlan feladata, hogy beiratkozzunk az igazi szabadság iskolájába. A keresztény ember azonban tudja azt is, hogy a szabadság nem öncélú. Határozott célra kaptuk Istentől. Sok mindenre használható a szabadság, sok jóra, de sok rosszra is. Valójában azonban egyedül a szeretetben válhat teljessé. Azért alkotott minket Isten, s azért ajándékozott meg a szabadsággal, hogy ne kényszerből, hanem saját döntésünk alapján fogadjuk be őt, felkínált szeretetét, hogy szabadságunkat a szeretetben tegyük teljessé. A szabadság mit sem ér a szeretet iskolája nélkül. Újévkor az egyház a karácsony örömében él, Jézus születésének örvendezik, Máriával, édesanyjával együtt. A legnagyobb ajándékot kapta meg és ezzel a legnehezebb feladatot is: éljen mindig a szeretetben, s ezt a szeretetet kínálja fel a világnak is. Újévi szándékok Mi vár ránk a következő esztendőben? Ha a közgazdászok komor jóslataira figyelünk, vagy akár saját tapasztalatainkra — csupa gond ésbaj: tovább romlik pénzünk értéke, miközben tovább növekszik étvágyunk a jobb életre, tovább romlik a közbiztonság, még harsányabb és agresszívebb lesz a silányság a kereskedelemben, a sajtóban és a közéletben. Nem volt ez másképp abban az időben sem, amikor Jézus megszületett, akkor sem, amikor halálából és feltámadásából megszületett az egyház. „A szabadságra Krisztus vezetett el bennünket” — nekünk keresztényeknek az a feladatunk, hogy megteremtsük az igazi, krisztusi szabadság légkörét egyházunkban, környezetünkben, de elsősorban a saját életünkben. Hogy befogadjuk azt a Krisztust, akivel Isten — abszolút isteni szabadságában — megajándékozott bennünket. Hogy átvegyük az ön lelkületét, a szabadságból fakadó odaadás, szeretet, szolgálat, megbocsátás lelkületét. S mindezt felkínáljuk a körülöttünk alakuló új Magyarországnak. Nem a mindentudás gőgjével, a birtokban lévők magabiztosságával. Naponta beleütközünk saját gyöngeségeinkbe, folytonosan küszködünk szabadságunk és szeretetünk tisztulásáért, erősítéséért önmagunkban és egyházunkban is. Mégis bűnbánattal eltelve, csöndesen, saját kicsiségünk tudatában — de Isten küldetésében járva — felkínáljuk az igazi szabadság, az igazi szeretet, az igazi emberi élet lehetőségét annak a magyarságnak, amelynek mi is részei vagyunk, s amely ma oly tétován, oly sóvárogva, oly türelmetlenül, oly sok kapkodással, olykor keserűen és már-már reménytelenül, de keresi a boldogabb élet útjait. A karácsonyi ünnepkör második ünnepe Epifánia, régi magyar nevén Vízkereszt. Karácsonykor Urunk megszületését ünnepeltük. Vízkeresztkor az Istenfiú megjelenését, epifániáját. A Megváltó megjelent köztünk — de az embernek el kell indulnia keresésére, mint a napkeleti bölcsek tették. Isten páratlan ajándékkal lepett meg bennünket, amikor egyszülött Fiát adta nekünk. Mit tehetnénk mást, mint Mária, a pásztorok meg a háromkirályok: örülünk, s igyekszünk megtanulni, hogyan kell istenien örülni, istenien szeretni, már itt a földön, viszontagságok közepette is. Így válaszolunk helyesen Isten hívására, s ezzel tehetjük a legjobb szolgálatot nemzetünknek is.