Új Ember, 1991 (47. évfolyam, 1/2318-52/2267. szám)

1991-01-06 / 1. (2318.) szám

I SZÁZ FORINTOT SE FIZETÜP­ A. Újrakezdés — zökkenőkkel — 4. oldal EUROPA TANULHAT IS afrikától. Ruanda — egy missziós szemével — 5. oldal AZ EGYHÁZA TELJES KÁRTALANÍ­SA LEHETETLEN. Tájékoztatás a­­r­vény tervezetről — 5. oldal A Szentatya újévi üzenetéből II. János Pál pápa üzenettel fordult a világ népeihez az újévi béke világnapja alkalmából ..Ha béket akarsz, tartsd tiszteletben minden ember lelkiismeretét."........Az igazságot nem lehet senkire ráerőszakolni."........Le kell küzdenünk a vallási intoleranciát." .. . „Tiszteletben kell tartani a kisebbségek jogait."........A vallássza­badság nem a szabadságjogok egyike, hanem a legalapvetőbb jog.".......A különböző kultúrák tartsák tiszteletben, és gazdagítsák kölcsönösen egymást." ......a türelmet nem lehet elválasztani az igazságkereséstől." ... A keresztények „az igazság keresésében kö­vessék lelkiismeretüket" . . . E vezérszavak szolgái jónak újévi életprogramunkut. Újra és újra visszatérve hozzájuk felelősen élhetjük keresztény életünket. AZ EGYHÁZAK NULLADIK ÉVE. ÉRDEMES-E GYÓNNI? Beszélgetés az Egyházi Főosztály Bolberitz Pál professzor vezetőjével — 2. oldal válaszol — 3. oldal SZENNAY ANDRÁS, pannonhalmi főapát: Prófétai küldetésünk Félreértések elkerülése végett röviden tisztázni sze­retném a kifejezést. A próféta az ó- és újszövetségi szó­­használatban csak olykor-olykor jelent jövendölő, jövő­be látó embert. Sokkal inkább az a személy, aki Isten üzenetét közvetíti, Isten nevében szól, korhol, bíztat, bírál és amikor szükséges , vígasztal. Kötelessége to­vábbá, hogy népének, egyházának gondját-baját, jogos igényeit és kritikáját világgá kiáltsa. Feladata soha­sem volt könnyű és hálás vállalkozás. Mert nem min­denki, főleg a vétkesek, a jót elmulasztók értenek egyet a prófétával. Ellenszenves azok szemében, akiket bí­rálata érint. A prófétai szónak sokan akkor sem örül­nek, ha erkölcsi követelményekre hívja fel egyes sze­mélyek vagy kisebb-nagyobb közösségek figyelmét. Sza­­­va akkor sem talál fogadtatásra, ha társadalmi vagy épp egyházi vezetőket mulasztásaikra figyelmeztet, vagy fel­szólít, hogy tegyék, amit tenniük kell. A prófétai feladat vállalása azért is nehéz, mert gyak­ran félreértik, félremagyarázzák az Isten szavára, pa­rancsára a figyelmeztetőt. Esetleg előítélettel olvassák-hall­­gatják szavát, talán nem is akarják azt meghallani. Az ószövetségi próféták közül sokat — csakúgy mint ké­sőbb Jézust — perbe fogtak és kivégeztek. Mindez valamit már megsejtet arról, mit is jelent egy­házunkban a prófétai küldetés és feladat vállalása, vég­zése. A felsorolt néhány megállapítás elégségesen utal rá, hogy e feladat vállalásához nem csekély bátorságra, hit­ből fakadó küldetéstudatra van szükség. Továbbá: a ki­mondott vagy leírt prófétai szónak mindig a közösség javát kell szolgálnia — természetesen gyakran nem evi­lági szempontok és mértékek figyelembevételével. Az igazat, mindig az igazat kell az emberek elé tárnia. Feladataink hazai egyházunkban A prófétai feladatokat csakis az Isten és az emberek iránti szeretet és felelősség erejében lehet végezni. Az egyházban kimondott vagy leírt prófétai szó a jobb, er­­kölcsösebb, igazabb, tisztább, röviden: a krisztusibb holnap felé kell, hogy mutasson, vezessen. (Folytatás a 4. oldalon) A Nemes Magyar Nemzet Szeretett Fiainak! Ennek az 1991-es esztendőnek, vagyis annak az évnek a kezdetén, amelynek során lelkipásztori látogatást teszek Hazátokban, lélekben szeretnék egyesülni Veletek az imádságos várakozásban. Szeretnék belépni családi otthonaitokba köszöntésemmel és bátorításommal, hogy biztosítsalak Mind­nyájatokat atyai szeretetemről és buzdítsalak Bennethet arra, hogy ebben az új esztendőben egyre jobban mélyedjetek el a keresztény hitben. Sajátos módon is közel akarok lenni a püspökökhöz, a papokhoz, a szerzetesekhez és szerzetes­nővérekhez annak a lelkipásztori erőfeszítésnek a tudatában,­­ amelyet az új idők követelnek meg tőlünk. Az egész Magyar Népre kérem Isten bőséges áldását, hogy bizalommal és erős lélekkel nézhessen szembe az új esztendővel. A Boldogságos Szűz Mária, a "Magyarok Nagyasszonya" legyen az a csillag, amely utat mutat a magyar kato­likusoknak ebben az Egyház és a Haza számára egyaránt annyira fontos időszakban. Mindnyájatoknak boldog új évet kívánok különleges apostoli áldásommal! Vatikán, 1990. december 18.­­--------------­ Újévi levél Olvasóinkhoz Ebben a meglehetősen nehéznek, sokak számára sú­lyosnak ígérkező esztendőben, ennek küszöbén, szeretet­tel köszöntjük kedves olvasóinkat, abban a reményben, hogy az idén is segítenek bennünket megjegyzéseikkel, tanácsaikkal, bíráló észrevételeikkel és közérdekű írá­saikkal. Amint már jeleztük, szeretnénk lapunk árának eme­léséért — amelynek többletbevétele az áremelkedések miatt rég semmivé olvadt — valamilyen formában kár­pótolni önöket, hűséges társainkat, akik jóban-rossz­­ban kitartottak mellettünk. Hosszas előkészületek után végre sikerül nyélbe ütnünk azt a tervünket, hogy az első negyedévben, minden hónap utolsó vasárnapján, változatlan áron, nagyobb terjedelmű számot adunk ki, s ennek mellékletében igyekszünk égetően időszerű kér­désekkel foglalkozni. Előre is elnézésüket kérjük, de ezekben a számokban a szokottnál több hirdetést kell közreadnunk, hogy ezek bevételéből legalább részben fedezhessük a megnövelt terjedelemből adódó többletkiadásokat. Ez a sajtóban mindenütt így szokás, azt azonban kötelességünknek érezzük, hogy csak olyan hirdetéseket közöljünk, ame­lyek szelleme illik az Új Emberhez és olvasóihoz. Amikor legutóbb Érden találkoztunk kedves olva­sóinkkal, jóleső érzéssel vettük tudomásul a felénk áradó szeretetet, s azt is, mennyire a magukénak érzik vala­mennyien közös ügyünket, az értékek terjesztésének, az erkölcs javításának szolgálatát, s a magyar katolikus egyház törekvéseinek, a zsinati megújhodásnak minél szélesebb körökben történő ismertetését. Ezt eddig is igyekeztünk tehetségünk s lehetőségeink szerint meg­tenni, a személyes találkozásokból és a szerkesztősé­günkbe érkező levelekből azonban azt is érzékeljük, hogy az eddigieknél is jobb lapot kell csinálnunk: érde­kesebbet, színesebbet, változatosabbat, amely segít eliga­zodniuk az ellentétektől szabdalt magyar valóságban, s amely a változó világban is a hagyományos értékek — vallásos érzés, nemzet, haza, család — továbbadója és őrzője. Ebben a törekvésben sokat segített eddig is az Önök figyelme, és leveleikben, beküldött írásaikban megmutat­kozó javító szándékuk. Akár a múltban, most is arra kérjük valamennyiüket, szerkesszük együtt az Új Em­bert! Legyenek továbbra is segítő és kritikus munkatár­saink, jó törekvéseink elkötelezett támogatói. Sajnos több ízben is megtörtént, hogy egyes számaink nem érkeztek időben olvasóinkhoz és tisztelt terjesztőink­hez. Ez nem kiadóhivatalunk mulasztása; annak mun­katársai az év vége felé minden maradék erejüket meg­feszítve igyekeztek eleget tenni hatalmasan megnöveke­dett feladataiknak, s munkájuk mindenképpen megér­demli, hogy a nagy nyilvánosság előtt is megköszönjük, egyben azt is érzékeltetve, hogy az Új Ember a múlthoz hasonlóan ma is nagy család, amelyben mindenkinek megvan a saját szerepe, feladata, s bárhol mutatkozik esetleg hiba, annak a nagy egész látja kárát. A­ terjesz­tés eddig a posta privilégiuma volt, ismeretes, hogy itt nagy viták, súlyos nehézségek vannak, amelyek végki­fejletét nehéz megjósolni. Mi mindenesetre szeretnénk elkerülni a kellemetlenségeket, s ami rajtunk múlik, azt­ továbbra is megtesszük. Kívánunk minden kedves olvasónknak békés új eszten­­dőt, abban a tudatban, hogy a Lélek­­velünk van. Ez a tudat, az ő biztos segítsége l­ehet igazi támaszunk. Rónay László főszerkesztő LUKÁCS LÁSZLÓ Új évben, új szívvel Esztendő fordulóján — mint útkereszteződésben a vándor — visszapillantunk és előre nézünk. Mi történt az elmúlt évben? Mi várható a következőben? A keresztény ember fölfelé tekint. Istenre. Szilveszter estéjén neki ad hálát a múltért, újév napján hozzá fohászkodik segítségért, az ő kezébe ajánlja sorsát, meg­újított jó elhatározásait. Szilveszteri Te Deum Miért adhatunk hálát 1990 végén? Elsősorban a szabadságun­kért. Kevés­ idő telt még el ahhoz, hogy igazán magunkhoz tér­jünk. Az én nemzedékem még emlékszik a II. világháborúra. Hosszú időnek kellett eltelnie ahhoz, hogy észrevehetővé váljék: véget ért a háború. Az országot éppen úgy romok borították, mint a harcok idején, a halottak a fegyverek elhallgatása után is holtak maradtak, a túlélők a béke hónapjaiban is éppoly keser­vesen tengették életüket. Észre kellene végre vennünk, hogy romokon bár, de új élet kezdődhet. Gondolkodásunkat, örömünket, de­­lelkiismeretünket is át kellene járnia annak a tudatnak, hogy végre szabadok va­gyunk: egyén, társadalom, egyház egyaránt. Felszabadult öröm­mel kellene ünnepelnünk az új esztendő küszöbén. Isten az embert szabadsággal ajándékozta meg. Lényegéhez tar­tozik, hogy szabadon dönthet önmagáról, sorsáról. Az újkor sza­badságmozgalmai a politikai és filozófiai életben egyaránt ezt az ősi keresztény tanítást váltották aprópénzre. Csak az a társadalom humánus, tehát emberközpontú, amely politikai rendszerében is biztosítja az ember lehetőségét arra, hogy szabadon élhessen és gondolkodhasson, szabadon bontakoztathassa ki egyéniségét, keresse meg kiteljesülését, boldogságát. A szabadság iskolája E szabadságnak azonban ára van, magas ára, továbbá áthág­hatatlan korlátai, nélkülözhetetlen feltételei. A szabadság nem téveszthető össze sem a politikai, sem az erkölcsi anarchiával. Bele kell illeszkednie a társadalom szilárd jogrendjébe, igazodnia kell az erkölcsi értékek és törvények világához. Az új esztendő egyik halaszthatatlan feladata, hogy beiratkozzunk az igazi sza­badság iskolájába. A keresztény ember azonban tudja az­t is, hogy a szabadság nem öncélú. Határozott célra kaptuk Istentől. Sok mindenre hasz­nálható a szabadság, sok jóra, de sok rosszra is. Valójában azon­ban egyedül a szeretetben válhat teljessé. Azért alkotott minket Isten, s azért ajándékozott meg a szabadsággal, hogy ne kényszer­ből, hanem saját döntésünk alapján fogadjuk be őt, felkínált szeretetét, hogy szabadságunkat a szeretetben tegyük teljessé. A szabadság mit sem ér a szeretet iskolája nélkül. Újévkor az egyház a karácsony örömében él, Jézus születésé­nek örvendezik, Máriával, édesanyjával együtt. A legnagyobb ajándékot kapta meg és ezzel a legnehezebb feladatot is: éljen mindig a szeretetben, s ezt a szeretetet kínálja fel a világnak is. Újévi szándékok Mi vár ránk a következő esztendőben? Ha a közgazdászok ko­mor jóslataira figyelünk, vagy akár saját tapasztalatainkra — csupa gond és­­baj: tovább romlik pénzünk értéke, miközben to­vább növekszik étvágyunk a jobb életre, tovább romlik a köz­­biztonság, még harsányabb és agresszívebb lesz a silányság a kereskedelemben, a sajtóban és a közéletben. Nem volt ez más­képp abban az időben sem, amikor Jézus megszületett, akkor sem, amikor halálából és feltámadásából megszületett az egyház. „A szabadságra Krisztus vezetett el bennünket” — nekünk keresztényeknek az a feladatunk, hogy megteremtsük az igazi, krisztusi szabadság légkörét egyházunkban, környezetünkben, de elsősorban a saját életünkben. Hogy befogadjuk azt a Krisztust, akivel Isten — abszolút isteni szabadságában — megajándékozott bennünket. Hogy átvegyük az ö­n lelkü­letét, a szabadságból faka­dó odaadás, szeretet, szolgálat, megbocsátás lelkületét. S mindezt felkínáljuk a körülöttünk alakuló új Magyarország­nak. Nem a mindentudás gőgjével, a birtokban lévők magabiz­tosságával. Naponta beleütközünk saját gyöngeségeinkbe, foly­tonosan küszködünk szabadságunk és szeretetünk tisztulásáért, erősítéséért önmagunkban és egyházunkban is. Mégis bűnbánattal eltelve, csöndesen, saját kicsiségünk tudatában — de Isten kül­detésében járva — felkínáljuk az igazi szabadság, az igazi sze­retet, az igazi emberi élet lehetőségét annak a magyarságnak, amelynek mi is részei vagyunk, s amely ma oly tétován, oly sóvárogva, oly türelmetlenül, oly sok kapkodással, olykor kese­rűen és már-már reménytelenül, de keresi a boldogabb élet útjait. A karácsonyi ünnepkör második ünnepe Epifánia, régi magyar nevén Vízkereszt. Karácsonykor Urunk megszületését ünnepeltük. Vízkeresztkor az Istenfiú megjelenését, epifániáját. A Megváltó megjelent köztünk — de az embernek el kell indulnia keresésére, mint a napkeleti bölcsek tették. Isten páratlan ajándékkal lepett meg bennünket, amikor egyszülött Fiát adta nekünk. Mit tehet­nénk mást, mint Mária, a pásztorok meg a háromkirályok: örü­lünk, s igyekszünk megtanulni, hogyan kell istenien örülni, iste­nien szeretni, már itt a földön, viszontagságok közepette is. Így válaszolunk helyesen Isten hívására, s ezzel tehetjük a legjobb szolgálatot nemzetünknek is.

Next