Új Ember, 1992 (48. évfolyam, 1/2268-52/2318. szám)
1992-11-22 / 47. (2313.) szám
1992. november 22. ARCEL Kalazanci Szent József rendjének, a piaristáknak 350 évvel ezelőtt első templomuk és rendházuk a szepességi Podolinban volt, s attól 20 kilométerre született Törnek Vince, a rend első magyar származású generálisa a Sáros vármegyei Palocsán, száz esztendővel ezelőtt, 1892. november 9-én. A tízgyermekes családból származó fiút a piaristák támogatták, a kisszebeni, a váci és a rózsahegyi intézményeikben tanították. A teológiát a budapesti Pázmány Péter Egyetem Hittudományi Karán végezte 1912 és 1916 között. Ezután szentelték pappá, s 1919-ben doktorált. Ebben az időben a kecskeméti rendház prefektusa és hittanára volt. 1920-tól a rend kormányzásában vett részt Budapesten, mint tartományfőnöki asszisztens, s egyúttal a rendtartomány hittudomány- és tanárképző főiskoláján teológiai tanár. 1946-ban tartományfőnök lett, majd 1947-ben a Nagykáptalan Rómában megválasztja generálisnak. Ettől kezdve haláláig ott élt. Első megválasztása után még kétszer erősítették meg tisztségében, s 20 éven át volt a világ piaristáinak vezetője. Ez egyedülálló a rend eddigi történetében. Fő törekvése a rendtagok magasfokú és korszerű képzése volt, valamint új rendházak építése, tartományok alapítása a harmadik világban. Kormányzása idején a kényszerűen elvesztett 34 kelet-európai rendház helyébe két annyit létesített másutt, és a nemzeti tartományok számát 12-ről 25-re emelte. Érdemeiért megkapta a legmagasabb spanyol kitüntetést, az Izabella-rend nagykeresztjét. Törnek Vince irodalmárként is maradandót alkotott. Munkatársa volt a Tormay Cecile szerkesztette Napkelet c. folyóiratnak, a harmincas években megjelenő Katolikus Lexikonnak, társszerzője a Magyar piaristák a XIX. és XX. században és a Szentek élete c. munkáknak. Hosszú évekig volt a Szent Adalbert Egyesület vezetője. Az emigrációs katolikus magyarság egyik ismert alakja volt. Szomorú tény, hogy idehaza kevesen ismerik. Utoljára 1948-ban járhatott hazájában, de haláláig nagy érdeklődést mutatott, és rendkívül tájékozott volt a magyar és a felvidéki egyház sorsát illetően. Törnek Vince élete 94. évében, 1986. április 18-án hunyt el Rómában. Kada Lajos érsek negyvenöt paptestvérrel búcsúztatta és mutatta be érte a gyászmisét. Kívánsága szerint testét hazaszállították, a Belvárosi Főplébánia-templomban beszentelték, s a Kerepesi temető piarista sírboltjában helyezték örök nyugalomra. Fekete Gábor Törnek Vince TOMEK VINCE PIARISTA FOTÓ: BÓKAY ÉLŐ EGYHÁZ Székelyek közt Udvarhelyi dalos este. Sokan vártak ezen az októberi estén. Barátaim előre megjósolták: így lesz. Ők már jártak a Székelyföld szívében, ismerik a székelyeket. Rendre szállást kaptunk: dalosok, hangszeresek, kísérők, hiszen a meghívás így szólt: legyünk családtagok s a magyar népdalban is testvérek. Bíró Edit, a székelyudvarhelyi vegyes kar titkárnője még hozzátette: a népdal, az egyház s persze a magyar nyelv sohasem szakíthat el minket egymástól: székelyeket, anyaországiakat. VENDÉGLÁTÓM CSENDES GAZDA. Miért is beszélne sokat? A fontosat mondja, s mert felesége bőbeszédű, hát időnként rászól: „A lényeget, hiszen a többi felesleges.” Nagyot kanyarítunk a friss, fehér ordából, a legjobb erdélyi juhsajtból. Remeg, mint a harmat, s az íze simogató. Havasi legelők illata keveredik a tej jellegzetes aromájával. Paprikát hasítunk mellé, s leöblítjük valódi szilvóriummal. Még szalonna is kerül. A tizedik emeleten vagyunk, mégis pásztorkalyibában . . . „Van erre möndöle” •— szólal meg a gazda, aki technikus ugyan, de nem rontotta meg az értelmiségi szózsargon. Az mi, möndöle? — kérdezem én is kurtán, mire Ő: „A juh, ahogy a mesében írják ...” „Csak egy micre” — áll fel aztán, vagyis egy percre távozik, jómagam meg elmerengek. Tamási Áron észjárásával gondolkodik ez a negyvenesztendős ember, s szavainak zamatában összesűrül mind a székely lélek szépsége, melegsége. Inkább a szemeivel él, ha nem szól is, érzem: a testvérérzés nem látszatos benne. „Nem érdekel a politika — tér vissza —, meginden (viszont) lényeges lenne, hogy a ,másik’ nyerjen.” Átélem, kire, mire gondol, s megértem kisebbségi sorsában a remegést. A másnap estje a daloké, a helyi művelődési házban. Csoronkáltak az emberek, majd hirtelen megtelt a terem. A keresztúriak nem jöttek el, találgattuk, miért, de a helyiek pótoltak mindent. Mackó Mária még fokozta is, amikor Báthory András, a vértanú erdélyi főpap históriás balladáját előadta, Budai Róna csángó szívvel zengte el Szent István dicséretét, Magyarország sóhajtását. Széles András verbunkost vert ki citeráján. A tizenegy esztendős Csizmazia Csönge pedig úgy fölemelte a szíveket patakcsobogású hangjával, hogy a tapsfüggöny fölött egy betévedt madár csugdosott a lámpavason. Könnyes szemet láttam sokat, s a viszszatérő kérdést hallottam a vacsorán: „Mikor máskor? Ugye, a tavaszon?” Hát ebben maradtunk: kartaliak, s a Vikár Béla Népdalkor tagjai, elkötelezett szívű honiak. SZEJKÉN ÉS FARKASLAKÁN. Hány is itt a székelykapu? — kérdezem kísérőnket, én négyre emlékszem. Ő a fejét rázza, számolja újra, vagyis számoljam meg, hiszen először vagyok Szejkén, ahol a domboldali emlékkő alatt alussza örök álmát a legnagyobb székely: Orbán Balázs. Bizony kilenc a székelykapu, s valamenynyire a reménység mondatait vésték, áldást kérve kilépőnek és belépőnek. Jeles barátom, Olasz Feri jut eszembe, s tündöklő könyve a székelykapukról. Élet és halál kapuinak nevezi Sütő András, s megjegyzi: „Nap, Hold és csillag jelzi” rajtuk, „mire esküdtek föl a székelyek ...” „Napimádók lettek volna? Én úgy gondolom, másfajta alázat és reménység diktálta szimbólumaikat: az örökkévalóságé. Maradnánk meg, miként a csillagok. Mert nem volt könnyű megmaradni ezen a tájon. Diadalkapu állítására sosem nyílt alkalom . .. Orbán Balázs sorsa is gyászkapuk alatt alakult példájává a kényszerűségnek. A székelység történelmének viharaiban.” Némán állunk a kapuk alatt, és a sírnál ösztönösen tör fel belőlünk az imádság: „Isten, áldd meg a magyart.” Közben a szomszéd házban valaki magyar a diszkózenére kapcsol. Köszönjük, ennyi „kedvesség” azért mégsem kellene. A Nyikó öreg fahídján átballagva, a dombnak tartva elérjük a házat, zöld lombos fátyol köríti, fentebb a gyümölcsös, arrébb az erdő, a gyerekkor tája, ahol élt, tanult, életet és halált Tamási Áron. Farkaslakó ez, a szülőföld, melynek — mint írta — rabjai vagyunk. „S még úgy a legjobb, ha megadással hordjuk és rozsdáit magunk takarítjuk, mert aki lázadva öszszetöri ezt a kelyhet, a hegyeket teszi egyenlővé a sík földdel, hogy magának zugot sehol se találhasson.” A környező hegyek: a Gordon, a Firtos, a Bakinyatető állnak ort a völgy felett, ahol csordogál a Felső-Nyikó. A ház, a szülőház, ahol a tiszta szobában látható a bölcső, s a „kiságy”, amit évente szétszedtek, amikor Áronka a szeredai gimnáziumba indult a szekéren. Fölrakták az ágyat is, a párnákat, hogy az „idegenben” se érezze a fiú az „idegenséget”. Simon Erzsi néni mondja el ezeket az ágynak támaszkodva, az idős asszony Tamási Áron tizenegy testvére közül az utolsó. Már csak ő él, Gáspár is elment e világból. Arca tiszta, szava csengő, megtanulta a „nagyok” módiját is, hiszen az irodalomról úgy cseveg, mint a homoródfürdői tizenkét borvízforrás, amelyből merítettünk. A kispadon öregek üldögélnek, valaki közülük behív, néznénk meg a szövőszéket, mert ő bizony nem hagyja abba a munkát, teregeti szőtteseit, kínálja. Én a csűrölőt veszem kezelésbe, tekerek rajta néhányat, s gyerekkorom palóc szobája jut eszembe, nagynéném fáradhatatlan keze a kendermunkában. „Javul már az idő, javul, lelkem, de mikor lesz jobb?” — hallom a kérdést, és némán állunk a párkák rokkájánál.. . Szervátiusz Jenő és Tibor Tamási síremléke a „határban” élő oszlopa a székely reménységnek. Amikor faragták, ennivalójuk sem volt. Farkaslaka csak szívével tarthatta a faragó fiakat. Két évig tartotta. S lám, elkészült, mit áldozatok benső tüze épített. EGY PILLANTÁS A HARGITÁRÓL. Még sok a medve, nagyon sok — felelt kérdésemre L. bácsi, aki velünk tart a hegyekbe. Éjjelente betörnek a faluba, szétszedik a disznóólát s felkapják a hízót. Lőni nem lehet, ha valaki megteszi, keresi a törvény. A korábbi időben történt: a kaszáló székelyt leteperte a gonosz, fia baltával sújtott. Ma sem tudja az apja, kiszabadult-e már? Így érünk a Tolvajos-tetőre. Jobbra magányos fenyő, lejjebb ugyancsak fenyők, elszórtan. Kéklik a távol. — Arrafelé Csíksomlyó — int valaki, ha szerencsénk lesz, elérjük a nagymisét. A dalosok rákezdik: „Megáld majd a csíksomlyói Szűz Mária.” A dallam Bartóké: Este a székelyeknél. Talán sokan nem tudják, csak éneklik. Búcsús fohásszá vált. Mint sok dallam ebben az országban, vagyis magyar földön. ÉS VÁR MÁRIA: Fellépdelünk aranyköntösbe burkolt alakjához, letérdelünk és — múltba-jövőbe merengve — erősen megfogjuk a kezét. Ebben a templomban fakadt sírásra Móricz Zsigmond, a kételkedő, egy búcsús hajnalon, amikor a zarándok székely nép megébredt a templomban és énekelve vonult a kegyszoborhoz. Magyar Ferenctől tudom, a szemtanútól... Kájoni—Mikes-emléktábla, sírtábla a falon. Mikes nyugszik itt, a hűséges, ki Istenéhez, népéhez tántoríthatatlanul ragaszkodott. És aki fölemelte a magyar nyelvet. Kájoni pedig mindenese lett a tudománynak: orgonáit, énekeket gyűjtött, nyomdát alapított, s püspöki helynökként Erdélyért imádkozott. Ferences volt, akit mostanában románnak minősít a hivatalos vélekedés Romániában . . . Csíkszentmiklóson kereket kellett cserélni, de még elértük a Békás-szorost. Visszafelé jelentkezett az autóbusz motorhibája. Le kellett állítani. S még hányszor, amíg végleg le nem állt! Következő nap volt, s mi a jó szerencsénkre vártunk Medgyes és Muzsna közt, a mezőben. A szász város polgármesteri hivatala s a szerelők segítettek. Az igazgató is olajos kézzel rázott kezet a búcsúzásnál. Az alpolgármester: magyar ember . . . Tóth Sándor A SZENTATYA A TERHESSÉGMEGSZAKÍTÁS ÉS AZ EUTHANÁZIA ELLEN II. János Pál pápa felszólította a katolikus püspököket, hogy nyíltan lépjenek föl a „meg nem született és haldokló” életért. „A terhességmegszakítás vagy euthanázia erkölcsileg sohasem megengedett, függetlenül attól, mit engednek meg az egyes ország törvényei” — hangsúlyozta a Szentatya a skót püspökök kihallgatásán. Egyidejűleg arra bátorította őket, hogy lépjenek fel a hazájukban egyre nagyobb arányú vallási közömbösséggel szemben. Az egész nyugati világnak a gyakorlati ateizmussal és az egyre terjedő individualizmussal kell szembenéznie. Az individualizmus az egyéni szükségletek kielégítését az emberi élet alapvető céljaként isteníti, és a társadalmat csak eszköznek tekinti ennek megvalósításához. Az újraevangélizálással azokhoz a katolikusokhoz kell eljutni, akik csak szórványosan hallgatnak szentmisét, és az egyház erkölcsi és dogmatikai tanításának csak egyes részeit teszik magukévá. II. JÁNOS PÁL FOGADTA A SZLOVÉN ÉS HORVÁT PÜSPÖKÖKET A szlovén püspöki kar első ad limina látogatására november 6-án került sor. A Szentszék ez év januárjában ismerte el Szlovénia függetlenségét, és februárban vette fel a diplomáciai kapcsolatokat az önállóvá vált országgal. A horvát püspökök első ízben keresték föl a Szentatyát hazájuk függetlenné válása óta. Fogadásukon a pápa kijelentette, hogy szükséges lenne országuk számára a nemzetközi közvélemény és az európai közösség támogatása. SZENT ADALBERT-KONFERENCIA Szent Adalbert tiszteletére nemzetközi tudományos értekezletet tartottak Rómában november 6-tól 8-ig, amelynek célja — a Szentatya szándéka szerint — az volt, hogy megmutassák: Szent Adalbert, a lengyelek, a csehek, a szlovákok és a magyarok közösen tisztelt védőszentje nemcsak történelmi személyiség volt, hanem üzenete időszerű a mai ember számára is. Magyarországot a tanácskozáson Somorjai Ádám bencés, pannonhalmi főiskolai tanár képviselte. AZ OSZTRÁK CARITAS TÖBB SEGÉLYT KÉR Az osztrák Caritas további segélyeket szeretne kapni a Balkánról menekültek számára. Bár a jugoszláv válság valószínűleg még nem érte el a tetőpontját, és a tél során további menekültekre lehet számítani, Ausztriában még sincs megfelelő krízismegelőző terv. A háborús körzetekben élők ezreinek nincs más választásuk, mint „északra vándorolni, vagy meghalni”. A Caritas véleménye szerint az osztrák kormánypártok nemcsak megoldási lehetőséget nem kerestek eddig, de heteken át hamis adatokkal azt a látszatot igyekeztek kelteni, hogy országukat elözönlötték a menekültek. AUSZTRIAI FIATALOK „SZEKTAVESZÉLYBEN” Ausztriában a nagyvárosi fiatalok 12 százaléka, a kisvárosi és vidéki fiatalok 16 százaléka súlyosan veszélyeztetett a szektáktól. Erre mutatott rá Brigitte Rollett bécsi pszichológusnő egy sajtótájékoztatón bemutatott tanulmányában, amely először szolgáltat részletes adatokat a 14—15 évesek szektákra és destruktív kultuszok iránti fogékonyságáról. A tanulmány rávilágít arra a tényre is, hogy a „súlyosan veszélyeztetett” fiatalokon kívül a nagyvárosokban további 34,5 százalék, vidéki és kisvárosi környezetben további 15 százalék válhat könynyen a szekták és kultuszok reklámjának áldozatává. KORSZERŰ HITHIRDETÉS II. János Pál pápa felszólította a püspököket, hogy a katolikus tanítást a kor igényeinek megfelelően adják tovább. Egyidejűleg felszólította a hívőket is, hogy „a püspökök tanítását a hűség lelkületével fogadják és kövessék. A püspökök testületének alapvető felelőssége a pápával egységben, hűségesen őrizni az áthagyományozott hitet, és a hit követeiként az örömhírt terjeszteni.” Különös figyelmet kell szentelniük a püspököknek a fiatalok hitéleti fejlődésének, emelte ki a Szentatya. ÁZSIÁBAN A KATOLIKUSOK FELE GYERMEK Ázsiában a katolikus közösségek 50 százaléka gyermek — erre a tényre hívta fel a figyelmet az ázsiai missziós szakértők tanácskozása, amelyet a Bali-szigeten található Denpasarban tartottak. Ez a helyzet a gyermekpasztoráció nagyobb részarányát teszi szükségessé az ázsiai katolikus egyházban — állapították meg a szakértők. AZ ELSŐ JÓVÁHAGYOTT KATOLIKUS SZERZETESREND OROSZORSZÁGBAN Az első hivatalosan jóváhagyott katolikus rend Oroszországban a jezsuita. Jelenleg 22 rendtag oktat az országban, de élnek és dolgoznak szerzeteseik Kazahsztánban és a Volga vidékén is. Az állami nyilvántartás, mely szerint a rend „erkölcsi intézmény”, lehetővé teszi a tulajdonszerzést és intézmények létrehozását is. mm Illírek