Új Ember, 1992 (48. évfolyam, 1/2268-52/2318. szám)

1992-11-22 / 47. (2313.) szám

1992. november 22. ARCEL Kalazanci Szent József rendjének, a pi­aristáknak 350 évvel ezelőtt első templo­muk és rendházuk a szepességi Podolin­­ban volt, s attól 20 kilométerre született Törnek Vince, a rend első magyar szárma­zású generálisa a Sáros vármegyei Palo­­csán, száz esztendővel ezelőtt, 1892. no­vember 9-én. A tízgyermekes családból származó fiút a piaristák támogatták, a kisszebeni, a vá­ci és a rózsahegyi intézményeikben taní­tották. A teológiát a budapesti Pázmány Péter Egyetem Hittudományi Karán vé­gezte 1912 és 1916 között. Ezután szentel­ték pappá, s 1919-ben doktorált. Ebben az időben a kecskeméti rendház prefektusa és hittanára volt. 1920-tól a rend kor­mányzásában vett részt Budapesten, mint tartományfőnöki asszisztens, s egyúttal a rendtartomány hittudomány- és tanárkép­ző főiskoláján teológiai tanár. 1946-ban tartományfőnök lett, majd 1947-ben a Nagykáptalan Rómában meg­választja generálisnak. Ettől kezdve halá­láig ott élt. Első megválasztása után még kétszer erősítették meg tisztségében, s 20 éven át volt a világ piaristáinak vezetője. Ez egyedülálló a rend eddigi történeté­ben. Fő törekvése a rendtagok magasfokú és korszerű képzése volt, valamint új rendházak építése, tartományok alapítása a harmadik világban. Kormányzása ide­jén a kényszerűen elvesztett 34 kelet-eu­rópai rendház helyébe két annyit létesített másutt, és a nemzeti tartományok számát 12-ről 25-re emelte. Érdemeiért megkapta a legmagasabb spanyol kitüntetést, az Izabella-rend nagykeresztjét. Törnek Vince irodalmárként is mara­dandót alkotott. Munkatársa volt a Tor­­may Cecile szerkesztette Napkelet c. fo­lyóiratnak, a harmincas években megjele­nő Katolikus Lexikonnak, társszerzője a Magyar piaristák a XIX. és XX. század­ban és a Szentek élete c. munkáknak. Hosszú évekig volt a Szent Adalbert Egyesület vezetője. Az emigrációs katolikus magyarság egyik ismert alakja volt. Szomorú tény, hogy idehaza kevesen ismerik. Utoljára 1948-ban járhatott hazájában, de haláláig nagy érdeklődést mutatott, és rendkívül tájékozott volt a magyar és a felvidéki egyház sorsát illetően. Törnek Vince élete 94. évében, 1986. áp­rilis 18-án hunyt el Rómában. Kada Lajos érsek negyvenöt paptestvérrel búcsúztat­ta és mutatta be érte a gyászmisét. Kíván­sága szerint testét hazaszállították, a Bel­városi Főplébánia-templomban beszentel­ték, s a Kerepesi temető piarista sírboltjá­ban helyezték örök nyugalomra. Fekete Gábor Törnek Vince TOMEK VINCE PIARISTA FOTÓ: BÓKAY ÉLŐ EGYHÁZ Székelyek közt Udvarhelyi dalos este. Sokan vártak ezen az októberi estén. Barátaim előre megjósolták: így lesz. Ők már jártak a Székelyföld szívében, ismerik a székelye­ket.­­ Rendre szállást kaptunk: dalosok, hangszeresek, kísérők, hiszen a meghívás így szólt: legyünk családtagok s a magyar népdalban is testvérek. Bíró Edit, a szé­kelyudvarhelyi vegyes kar titkárnője még hozzátette: a népdal, az egyház s persze a magyar nyelv sohasem szakíthat el min­ket egymástól: székelyeket, anyaországia­kat. VENDÉGLÁTÓM CSENDES GAZDA. Miért is beszélne sokat? A fontosat mond­ja, s mert felesége bőbeszédű, hát időn­ként rászól: „A lényeget, h­iszen a többi felesleges.” Nagyot kanyarítunk a friss, fehér ordából, a legjobb erdélyi juhsajt­ból. Remeg, mint a harmat, s az íze simo­gató. Havasi legelők illata keveredik a tej jellegzetes aromájával. Paprikát hasítunk mellé, s leöblítjük valódi szilvóriummal. Még szalonna is kerül. A tizedik emeleten vagyunk, mégis pásztorkalyibában . . . „Van erre möndöle” •— szólal meg a gazda, aki technikus ugyan, de nem ron­totta meg az értelmiségi szózsargon. Az mi, möndöle? — kérdezem én is kurtán, mire Ő: „A juh, ahogy a mesében ír­ják ...” „Csak egy micre” — áll fel aztán, vagyis egy percre távozik, jómagam meg elmerengek. Tamási Áron észjárásával gondolkodik ez a negyvenesztendős em­ber, s szavainak zamatában összesűrül mind a székely lélek szépsége, melegsége. Inkább a szemeivel él, ha nem szól is, ér­zem: a testvérérzés nem látszatos benne. „Nem érdekel a politika — tér vissza —, megind­en (viszont) lényeges lenne, hogy a ,másik’ nyerjen.” Átélem, kire, mire gondol, s megértem kisebbségi sorsában a remegést. A másnap estje a daloké, a helyi műve­lődési házban. Csoronkáltak az emberek, majd hirtelen megtelt a terem. A keresz­túriak nem jöttek el, találgattuk, miért, de a helyiek pótoltak mindent. Mackó Mária még fokozta is, amikor Báthory András, a vértanú erdélyi főpap históriás balladáját előadta, Budai Róna csángó szívvel zengte el Szent István di­cséretét, Magyarország sóhajtását. Széles András verbunkost vert ki citeráján. A ti­zenegy esztendős Csizmazia Csönge pe­dig úgy fölemelte a szíveket patakcsobo­­gású hangjával, hogy a tapsfüggöny fölött egy betévedt madár csugdosott a lámpa­vason. Könnyes szemet láttam sokat, s a visz­­szatérő kérdést hallottam a vacsorán: „Mikor máskor? Ugye, a tavaszon?” Hát ebben maradtunk: kartaliak, s a Vikár Bé­la Népdalkor tagjai, elkötelezett szívű ho­niak. SZEJKÉN ÉS FARKASLAKÁN. Hány is itt a székelykapu? — kérdezem kísérőn­ket, én négyre emlékszem. Ő a fejét rázza, számolja újra, vagyis számoljam meg, hi­szen először vagyok Szejkén, ahol a domboldali emlékkő alatt alussza örök ál­mát a legnagyobb székely: Orbán Balázs. Bizony kilenc a székelykapu, s valameny­­nyire a reménység mondatait vésték, ál­dást kérve kilépőnek és belépőnek. Jeles barátom, Olasz Feri jut eszembe, s tün­döklő könyve a székelykapukról. Élet és halál kapuinak nevezi Sütő András, s megjegyzi: „Nap, Hold és csillag jelzi” raj­tuk, „mire esküdtek föl a székelyek ...” „Napimádók lettek volna? Én úgy gondo­lom, másfajta alázat és reménység diktál­ta szimbólumaikat: az örökkévalóságé. Maradnánk meg, miként a csillagok. Mert nem volt könnyű megmaradni ezen a tá­jon. Diadalkapu állítására sosem nyílt al­kalom . .. Orbán Balázs sorsa is gyászka­puk alatt alakult példájává a kényszerű­ségnek. A székelység történelmének viha­raiban.” Némán állunk a kapuk alatt, és a sírnál ösztönösen tör fel belőlünk az imádság: „Isten, áldd meg a magyart.” Közben a szomszéd házban valaki ma­gyar a diszkózenére kapcsol. Köszönjük, ennyi „kedvesség” azért mégsem kellene. A Nyikó öreg fahídján átballagva, a dombnak tartva elérjük a házat, zöld lom­bos fátyol köríti, fentebb a gyümölcsös, arrébb az erdő, a gyerekkor tája, ahol élt, tanult, életet és halált Tamási Áron. Far­kaslakó ez, a szülőföld, melynek — mint írta — rabjai vagyunk. „S még úgy a leg­jobb, ha megadással hordjuk és rozsdáit magunk takarítjuk, mert aki lázadva ösz­­szetöri ezt a kelyhet, a hegyeket teszi egyenlővé a sík földdel, hogy magának zugot sehol se találhasson.” A környező hegyek: a Gordon, a Firtos, a Bakinyatető állnak ort a völgy felett, ahol csordogál a Felső-Nyikó. A ház, a szülőház, ahol a tiszta szobában látható a bölcső, s a „kis­ágy”, amit évente szétszedtek, amikor Áronka a szeredai gimnáziumba indult a szekéren. Fölrakták az ágyat is, a párná­kat, hogy az „idegenben” se érezze a fiú az „idegenséget”. Simon Erzsi néni mondja el ezeket az ágynak támaszkodva, az idős asszony Ta­mási Áron tizenegy testvére közül az utol­só. Már csak ő él, Gáspár is elment e vi­lágból. Arca tiszta, szava csengő, megta­nulta a „nagyok” módiját is, hiszen az iro­dalomról úgy cseveg, mint a homoródfür­­dői tizenkét borvízforrás, amelyből merí­tettünk. A kispadon öregek üldögélnek, valaki közülük behív, néznénk meg a szövőszé­ket, mert ő bizony nem hagyja abba a munkát, teregeti szőtteseit, kínálja. Én a csűrölőt veszem kezelésbe, teke­rek rajta néhányat, s gyerekkorom palóc szobája jut eszembe, nagynéném fáradha­tatlan keze a kendermunkában. „Javul már az idő, javul, lelkem, de mikor lesz jobb?” — hallom a kérdést, és némán ál­lunk a párkák rokkájánál.. . Szervátiusz Jenő és Tibor Tamási sír­emléke a „határban” élő oszlopa a székely reménységnek. Amikor faragták, enniva­lójuk sem volt. Farkaslaka csak szívével tarthatta a faragó fiakat. Két évig tartotta. S lám, elkészült, mit áldozatok benső tüze épített. EGY PILLANTÁS A HARGITÁRÓL. Még sok a medve, nagyon sok — felelt kérdésemre L. bácsi, aki velünk tart a he­gyekbe. Éjjelente betörnek a faluba, szét­szedik a disznóólát s felkapják a hízót. Lő­ni nem lehet, ha valaki megteszi, keresi a törvény. A korábbi időben történt: a ka­száló székelyt leteperte a gonosz, fia baltá­val sújtott. Ma sem tudja az apja, kiszaba­­dult-e már? Így érünk a Tolvajos-tetőre. Jobbra ma­gányos fenyő, lejjebb ugyancsak fenyők, elszórtan. Kéklik a távol. — Arrafelé Csíksomlyó — int valaki, ha szerencsénk lesz, elérjük a nagymisét. A dalosok rákezdik: „Megáld majd a csík­­somlyói Szűz Mária.” A dallam Bartóké: Este a székelyeknél. Talán sokan nem tudják, csak éneklik. Búcsús fohásszá vált. Mint sok dallam ebben az országban, vagyis magyar földön. ÉS VÁR MÁRIA: Fellépdelünk arany­köntösbe burkolt alakjához, letérdelünk és — múltba-jövőbe merengve — erősen megfogjuk a kezét. Ebben a templomban fakadt sírásra Móricz Zsigmond, a kétel­kedő, egy búcsús hajnalon, amikor a za­rándok székely nép megébredt a templom­ban és énekelve vonult a kegyszoborhoz. Magyar Ferenctől tudom, a szemtanú­tól... Kájoni—Mikes-emléktábla, sírtábla a falon. Mikes nyugszik itt, a hűséges, ki Is­tenéhez, népéhez tántoríthatatlanul ra­gaszkodott. És aki fölemelte a magyar nyelvet. Kájoni pedig mindenese lett a tu­dománynak: orgonáit, énekeket gyűjtött, nyomdát alapított, s püspöki helynökként Erdélyért imádkozott. Ferences volt, akit mostanában románnak minősít a hivata­los vélekedés­­ Romániában . . . Csíkszentmiklóson kereket kellett cse­rélni, de még elértük a Békás-szorost. Visszafelé jelentkezett az autóbusz motor­hibája. Le kellett állítani. S még hányszor, amíg végleg le nem állt! Következő nap volt, s mi a jó szerencsénkre vártunk Medgyes és Muzsna közt, a mezőben. A szász város polgármesteri hivatala s a szerelők segítettek. Az igazgató is olajos kézzel rázott kezet a búcsúzásnál. Az al­polgármester: magyar ember . . . Tóth Sándor A SZENTATYA A TERHESSÉGMEGSZAKÍTÁS ÉS AZ EUTHANÁZIA ELLEN II. János Pál pápa felszólította a katolikus püspö­köket, hogy nyíltan lépjenek föl a „meg nem szüle­tett és haldokló” életért. „A terhességmegszakítás vagy euthanázia erkölcsileg sohasem megenge­dett, függetlenül attól, mit engednek meg az egyes ország törvényei” — hangsúlyozta a Szentatya a skót püspökök kihallgatásán. Egyidejűleg arra bá­torította őket, hogy lépjenek fel a hazájukban egy­re nagyobb arányú vallási közömbösséggel szem­ben. Az egész nyugati világnak a gyakorlati ateiz­mussal és az egyre terjedő individualizmussal kell szembenéznie. Az individualizmus az egyéni szük­ségletek kielégítését az emberi élet alapvető célja­ként isteníti, és a társadalmat csak eszköznek te­kinti ennek megvalósításához. Az újraevangélizá­­lással azokhoz a katolikusokhoz kell eljutni, akik csak szórványosan hallgatnak szentmisét, és az egyház erkölcsi és dogmatikai tanításának csak egyes részeit teszik magukévá. II. JÁNOS PÁL FOGADTA A SZLOVÉN ÉS HORVÁT PÜSPÖKÖKET A szlovén püspöki kar első ad limina látogatásá­ra november 6-án került sor. A Szentszék ez év ja­nuárjában ismerte el Szlovénia függetlenségét, és februárban vette fel a diplomáciai kapcsolatokat az önállóvá vált országgal. A horvát püspökök első íz­ben keresték föl a Szentatyát hazájuk függetlenné válása óta. Fogadásukon a pápa kijelentette, hogy szükséges lenne országuk számára a nemzetközi közvélemény és az európai közösség támogatása. SZENT ADALBERT-KONFERENCIA Szent Adalbert tiszteletére nemzetközi tudomá­nyos értekezletet tartottak Rómában november 6-tól 8-ig, amelynek célja — a Szentatya szándéka szerint — az volt, hogy megmutassák: Szent Adal­bert, a lengyelek, a csehek, a szlovákok és a ma­gyarok közösen tisztelt védőszentje nemcsak törté­nelmi személyiség volt, hanem üzenete időszerű a mai ember számára is. Magyarországot a tanácsko­záson Somorjai Ádám bencés, pannonhalmi főis­kolai tanár képviselte. AZ OSZTRÁK CARITAS TÖBB SEGÉLYT KÉR Az osztrák Caritas további segélyeket szeretne kapni a Balkánról menekültek számára. Bár a ju­goszláv válság valószínűleg még nem érte el a tető­pontját, és a tél során további menekültekre lehet számítani, Ausztriában még sincs megfelelő krízis­megelőző terv. A háborús körzetekben élők ezrei­nek nincs más választásuk, mint „északra vándo­rolni, vagy meghalni”. A Caritas véleménye sze­rint az osztrák kormánypártok nemcsak megoldási lehetőséget nem kerestek eddig, de heteken át ha­mis adatokkal azt a látszatot igyekeztek kelteni, hogy országukat elözönlötték a menekültek. AUSZTRIAI FIATALOK „SZEKTAVESZÉLYBEN” Ausztriában a nagyvárosi fiatalok 12 százaléka, a kisvárosi és vidéki fiatalok 16 százaléka súlyosan veszélyeztetett a szektáktól. Erre mutatott rá Bri­gitte Rollett bécsi pszichológusnő egy sajtótájékoz­tatón bemutatott tanulmányában, amely először szolgáltat részletes adatokat a 14—15 évesek szek­tákra és destruktív kultuszok iránti fogékonyságá­ról. A tanulmány rávilágít arra a tényre is, hogy a „súlyosan veszélyeztetett” fiatalokon kívül a nagy­városokban további 34,5 százalék, vidéki és kisvá­rosi környezetben további 15 százalék válhat köny­­nyen a szekták és kultuszok reklámjának áldozatá­vá. KORSZERŰ HITHIRDETÉS II. János Pál pápa felszólította a püspököket, hogy a katolikus tanítást a kor igényeinek megfele­lően adják tovább. Egyidejűleg felszólította a hívő­ket is, hogy „a püspökök tanítását a hűség lelküle­­tével fogadják és kövessék. A püspökök testületé­nek alapvető felelőssége a pápával egységben, hű­ségesen őrizni az áthagyományozott hitet, és a hit követeiként az örömhírt terjeszteni.” Különös fi­gyelmet kell szentelniük a püspököknek a fiatalok hitéleti fejlődésének, emelte ki a Szentatya. ÁZSIÁBAN A KATOLIKUSOK FELE GYERMEK Ázsiában a katolikus közösségek 50 százaléka gyermek — erre a tényre hívta fel a figyelmet az ázsiai missziós szakértők tanácskozása, amelyet a Bali-szigeten található Denpasarban tartottak. Ez a helyzet a gyermekpasztoráció nagyobb részará­nyát teszi szükségessé az ázsiai katolikus egyház­ban — állapították meg a szakértők. AZ ELSŐ JÓVÁHAGYOTT KATOLIKUS SZERZETESREND OROSZORSZÁGBAN Az első hivatalosan jóváhagyott katolikus rend Oroszországban a jezsuita. Jelenleg 22 rendtag ok­tat az országban, de élnek és dolgoznak szerzetese­ik Kazahsztánban és a Volga vidékén is. Az állami nyilvántartás, mely szerint a rend „erkölcsi intéz­mény”, lehetővé teszi a tulajdonszerzést és intéz­mények létrehozását is. mm Illírek

Next