Új Ember, 1996 (52. évfolyam, 1/2476-52/2527. szám)

1996-10-20 / 42. (2517.) szám

1996. október 20. Lelkiség 3 A Csodás Érem Társulata Szent X. Piusz pápa 1909. július 8- án jóváhagyta a Csodás Érem Társu­latát azzal a céllal, hogy terjessze a Mária tiszteletet és a Csodás Érmet. Később 1917-ben maga a Szent Szűz valamennyi fatimai jelenése alkalmá­val kérte a rózsafüzér napi imádko­zását, 1917. augusztus 19-én pedig a­­ bűnösökért való engesztelést. A fati­mai jelenések során Mária beszélt az ő Szeplőtelen Szívének tiszteletéről, mint nagy ajándékról, s kérte az önfelajánlást Szeplőtelen Szívének. („Jézus meg akarja alapítani a föl­dön Szeplőtelen Szívem tiszteletét. Aki gyakorolja ezt, annak megígé­rem az üdvösséget, és ezeket a lel­keket Isten úgy fogja szeretni, mint a virágokat, amelyeket én állítok oda, hogy trónját díszítsék ". Egerben 1996. augusztus 9-én meg­­­­alakult a Csodás Érem Magyarorszá­gi Társulata. Az alapító tagok csatla­kozni kívánnak a Szent X. Pius pápa által jóváhagyott Csodás Érem Társu­latához (a továbbiakban CSÉT), és teljesíteni akarják a Szent Szűz fati­mai kéréseit. A CSÉT szabályzatát az Egri Fő­egyházmegyei Hatóság jóváhagyta, a benne foglaltakat a főpásztor az egyházmegye papságának és hívei­nek figyelmébe ajánlotta. A CLÉT célja: a tökéletesebb élet megvalósítása, az apostoli munka támogatása az engesztelés szelle­mének, a Csodás Éremnek, és Má­ria Szeplőtelen Szíve tiszteletének terjesztésével, valamint az ígért ke­gyelmek és búcsúk elnyerése. A CSÉT-tagságból származó lelki javak közül elsőként a kegyelmek­ben való részesedést kell említsük. „Azok, akik a Csodás Érmét megál­­dása után viselik, és áhítattal el­mondják ezt a rövid fohászt (Ó, bűn nélkül fogantatott Szűz Mária, könyö­rögj érettünk, kik hozzád menekülünk!) Isten Anyjának egészen különös ol­talma alatt állnak."­­ (A Szent Szűz szavai ezek Labouré Szent Katalin­hoz, a Csodás Érem látnokához.) Segítjük a hit nélkül élő testvére­ink visszatérését az egyházba. „Százezrek, milliók vallják, hogy so­hasem fordultak a csodás érmű Na­gyasszonyhoz hiába, midőn a lelkek megvilágosítása, megindítása, jóra vagy jobbravezetése forgott szóban." (Áladéi, J-M: A Csodás Érem... Szé­kesfehérvár, 1926. 149 o.) A CSÉT hű­séges tagjai bíznak a teljes búcsú el­nyerésében haláluk órájában. „Ha nem lehet paphoz jutni (váratlan ha­lál, baleset, egyéb akadályoztatás esetén) a jóságos Anyaszentegyház teljes búcsút engedélyez a halál órá­jára annak a hívőnek, aki megfelelő lelkiállapotban (a megszentelő ke­gyelem állapotában) van , s ha élete folyamán szokásszerűen végzett va­lamilyen imádságokat." Mint ismeretes, „A búcsú a már megbocsátott bűnökért járó ideig tartó büntetések Isten előtt való el­engedése, amelyet az Egyház segít­ségével az a keresztény hívő nyer­het el, aki megfelelően felkészült és teljesítette a meghatározott feltéte­leket." „A búcsú lehet részleges vagy teljes, aszerint, hogy a bűnö­kért járó ideig tartó büntetéstől részben vagy teljesen szabadít-e meg." (VI. Pál: Enchiridion indul­­gentiarum normae et concessiones. Normae de indulgentiis 1-2.) „A szokásszerűen végzett imádsá­gok ebben az esetben pótolják a teljes búcsú elnyeréséhez megkívánt há­rom feltételt, a gyónást, az áldozást és a pápa szándékára való imádsá­got." (VI. Pál: Enchiridion indulgen­­tiarum... Büntetéseinek elengedése. A búcsúkról... 21-22. o.) A „szokás­szerűen végzett imádságok" a CSÉT tajai számára vállalt kötelmek. A CSÉT-ben való tagság feltételei: Teljes közösség a katolikus egyházzal. Önfelajánlás Mária Szeplőtelen Szívé­nek. Naponta egy tized rózsafűzér el­mondása a bűnösök megtéréséért. Na­ponta egy Üdvözlégy elmondása a CSÉT tagjaiért. Megáldott Csodás Érem viselése. A Csodás Érem terjesz­tése. Együttműködés a helyi lelkipász­torral. (Az imádságokat ajánlatos csa­ládi közösségben végezni.) A Csodás Érem Társulata kifeje­zetten hitbuzgalmi jellegű, elsősor­ban lelki közösséget kíván létre­hozni, s az apostoli munkát akarja támogatni a Csodás Érem terjeszté­sével és a fatimai üzenet megvaló­sításával. Örömmel fogadjuk a je­lentkezőket, s számukra tagsági könyvet juttatunk el. A tagfelvételhez szükséges, hogy az új tagok Tagsági könyvét a helyi plébános vagy a CSÉT központja bélyegzővel és aláírással lássa el. A tagfelvétel lehet nyilvános és ünne­pélyes is. Lehetőleg a helyi plébá­nos áldja meg a hordozni szándé­kozott Csodás Érmet. A tagsági könyv a CSÉT központ­jától vagy annak megbízottjától sze­rezhető be. A tagsági könyv a CSÉT- tel kapcsolatban minden információt tartalmaz. Ezen kívül megtalálhatjuk benne a felajánló és egyéb imádságo­kat, az engedélyeket és a pápai áldás szövegét, amelyet a Szentatya a ma­gyarországi CSÉT hűséges tagjainak adományozott. A Tagsági könyv hat­van forintos áron (+ postaköltség) a következő címen rendelhető meg: Kisboldogasszony Plébánia, 3300 Eger, Széchenyi u. 51. Telefon: (36) 310-716). Elsősorban a plébániák megrendeléseire számítunk. Magán­­személyek esetében csak azok igé­nyét tudjuk teljesíteni, akik öt vagy ennél több példány postázását kérik. Érmék terjesztésére egyelőre nincs le­ Örömhír Szabad-e adót fizetni a császár­nak? A farizeusok erre félrevo­nultak és megtárgyalták, hogyan tudnák szaván fogni. Elküldték hozzá tanítványaikat a heródes­­pártiakkal. „Mester, mondták ne­ki, tudjuk, hogy igazmondó vagy, Isten útját az igazsághoz híven ta­nítod és nem mások szerint igazo­dó­, mert nem vezet emberi tekin­tet. Mondd meg tehát, mi a te vé­leményed. Szabad-e adót fizetni a császárnak, vagy nem?" Jézus át­látva álnokságukon, így szólt: „Mit kísértetek engem, képmutatók? Mutassátok az adópénzt!" Azok odanyújtottak egy dénárt. „Kinek a képe és fölirata ez?" — kérdezte Jé­zus. „A császáré", felelték. Erre azt mondta nekik: „Adjátok meg tehát a császárnak, ami a császáré, Isten­nek pedig, ami az Istené." Ennek hallatára annyira meglepődtek, hogy ottha­gyták és eltávoztak. (Mt 22,15-21) A­­ Juhászok védőszentje Szent Vendelt (ünnepe október 20.) az állattartó gazdák is tisztelték, de kivételes védőszentjüknek a pásztor­emberek és családok, különösen a ju­hászok tartották. Ugyanakkor a lege­lő jószágoknak is oltalmazója volt a frank származású, pásztorból reme­tévé, majd apáttá lett csodatévő. Történt ugyanis — a róla szóló, a hetedik századba visszanyúló ha­gyomány szerint —, hogy egy ura­ság juhait legeltette. Messze elbo­torkáltak a patak mellől, és a juhok egyre csak kaparták körmükkel a füvet, jelét adva szomjúságuknak. Vendel térdre borult, botját a földbe szúrta, és vízért fohászkodott. És megtörtént a csoda: botja nyomán tiszta víz buggyant, amely csakha­mar patakká duzzadt. Egy, a sümegi táblabíróság anek­dotakincsében őrzött hagyomány szerint: „Péter apostol belefáradt a mennyország kapujának őrzésébe, és az Úrtól szabadságot kért. Az Úr csak akkor engedte el, ha maga he­lyett portást állít. Vendelt javallotta. Vendel nagy megtiszteltetésnek vette ezt, de így szólt az őt felkérő Péternek: Vállalnám én, de nem tu­dok deákul. Mi lesz, ha olyanok jönnek ide, akikkel deákul kell be­szélnem? Megnyugtatta Péter: Ha csak ez a baj, ezen ne jártasd az esze­det, Vendel. Nagy időt megértem már itteni szolgálatommal, de bi­zony ide se bíró, se jegyző, de még­­csak egyházfi sem kért bebocsátást. És hát képviselők sem, pedig azok igencsak tolakodnának befelé." Vendel szegedi tiszteletét jelzi az alsóvárosi ferences templomban 1777-ben emelt Vendel-szobor, amely előtt még századunk elején is közös misét hallgattak a szegedi és a Szeged-táji pásztorok s azok családjai. Szülőfalumban, Tápén is van egy Szent Vendel szobor, a templomban. Az itteni idősek em­lékezése szerint több tápai család vásárolta. A legnagyobb összeget egy éppen áldott állapotban lévő asszony adta, kinek jószágai ijesztő gyorsasággal pusztultak. Amikor a pénzt befizette, ezt mondotta: „Hej, ha a jószágaim nem pusztulnának már, a születő gyerekemet Vendel névre keresztöltetném". És lett a tápai csudaság: másnaptól már nem pusztultak az asszony jószá­gai, és a nemsokára megérkezett gyermeket valóban Vendelnek ke­resztelték. Nemcsak Tápén, és nem is temp­lomokban, inkább utak mentén, le­gelők szélén állítottak szobrot Ven­delnek, éspedig olykor a legszebb magyar ruhát adva reá, lábánál vagy a nyakában egy báránnyal, kezében pedig „szent bottyával". Egyik-másik szobra ily módon va­lóságos remekmű, lett-légyen azok anyaga fa, vagy kő. A Szeged köze­li Zákány-pusztán is állott egy Ven­del szobor, a XVIII. században, sőt ugyanott egy, a szent tiszteletére fölszentelt kápolna is. Ez nyilván az akkortájt meghonosodó, töme­gesen legelő merinói juhok legelte­tésével van összefüggésben, mivel azok az itt őshonos rackáknál hajla­mosabbak voltak betegségekre. Egy juhász ima ekképpen igyek­szik a betegségeket távol tartani: „Ó, Szent Vendel, buzgón kérünk, Isten előtt légy mellettünk, Jószág­rész ellen védelmünk. Amen." ifj. Lele József Isten vagy/és a császár? Az Evangélium legismertebb jele­netei közé tartozik a mai vasárnapé. „Szabad-e adót fizetnünk a császár­nak?", hangzik a kérdés. S a válasz: „Adjátok meg a császárnak, ami a császáré, Istennek, ami az Istené." Tudjuk, hogy a kérdéssel a farizeu­sok akarták tőrbe csalni Jézust. Való­jában azonban valamilyen formában mindnyájunkban fölvetődnek ilyen és hasonló kérdések. A világ vagy Isten? A történelem folyamán mindig újra akadtak olyan nézetek, ideológiák, amelyek szembeállították egymás­sal a kettőt. Mégpedig nem is első­sorban politikai téren, hanem az élet minden területén. A két szélső­séges válasz sokféle formában fo­galmazódott meg. Az egyik szélső­ség szerint: ez a világ, sőt, egyálta­lán az egész anyagvilág mindenes­tül rossz, nem is lehet jóra fordítani. Egyetlen módon lehet fölébe kere­kedni: úgy, hogy kilép belőle az ember, az anyag megtagadásával, a belőle való kimeneküléssel. Főleg az ókorban voltak divatosak evilág­­nak és másvilágnak ilyen éles szembeállításai. Jámbor törekvések is akadtak közöttük, de mindig újra fölfedezhető volt mögöttük a világ­nak és az anyagnak (s ezzel az em­beri testnek) olyan megvetése, sőt gyűlölete, amely éles ellentétben áll Krisztus tanításával. Korunkban viszont az ellentétes szélsőség terjed egyre pusztítóbban. Eszerint: a világ önmagában jó s önmagának elegendő. Nincs szük­ség Istenre ahhoz, hogy ezt az életet egyre boldogabbá, kellemesebbé te­gyük. Sőt, még akadályozza is az embert abban, hogy szabadon ki­bontakoztassa egyéniségét. El kell tüntetni világunkból Istent ahhoz, hogy zavartalanul élhessünk ma­gunkban. Az „Isten vagy a világ?"­ kérdésében manapság egyre többen az utóbbit választják, az előbbit el­utasítják, vagy már nem is veszik komolyan, rithtul tengeti életét. De még a jó­módban élő ember életében is ott fenyeget a betegség, az öregség ve­szedelme, s végül mindenkit utolér a halál. Naiv illúzió azt gondolni, hogy korlátlan boldogságban úsz­kálhat az ember, ha földi paradicso­mot teremt maga köré. A valóság jóval tágasabb, mint a földi világ. Ez a nézet pedig igyek­szik kizárni szemhatárából a más­világ horizontját, így pedig ember­telenül szűkösre vonja meg a földi élet korlátait. A börtönből kiszaba­dult rab, a kórházat elhagyó beteg mélyét lélegzik, amikor végre kike­rül Isten szabad ege alá. Az Istent megtagadó ember önmagát teszi fogollyá, beteggé, amikor a Végte­len Szeretet ege alól bezárkózik sa­ját kis világának önzésébe. Az ember csak akkor lehet boldog, ha igent tud mondani a világra is, Is­tenre is. Sőt, ha — a Szentírás útmu­tatása nyomán —­ Isten nevében, az ő felhatalmazásából és biztatásával tud igent mondani a világra, elvállalva annak­ját, gondozását, kibontakoztatá­ Isten választotta: „Én vagyok az Úr, és senki más." A választott népnek Istenbe vetett hi­te fogalmazódik meg ebben a mon­datban. Ez a hit tartotta őket össze a századokon át, e hitnek talaján lép fel Krisztus Isten küldötteként. Vannak, akiket feszélyez az, hogy Istent úrnak ismerjék el, akik eluta­sítják Isten uralmát. Valójában pe­dig kétszeresen is a javunkat szol­gálja, ha e hitvallásban élünk. Először is: csak a végtelen hori­zontja alatt tágul ki földi világunk annyira, hogy szabad mozgást bizto­sítson számunkra. Csak az tud — adófizetőként is — a császártól füg­getlenül élni, akinek van Istene, aki úr a császár fölött is. Csak az lehet igazán szabad, aki egyedül a transz­cendens, végtelen Istent ismeri el úr­nak maga és a világ fölött. Ennél azonban talán még fonto­sabb a második felismerés. A világ ura, Isten, úgy „uralkodik" a vilá­gon, hogy minden másnál jobban szereti az embert. Beszélnek a törté­nelemben hatalmas, bölcs és igaz­ságos, sőt jóságos királyokról is. Is­ten uralma azonban lényegileg kü­lönbözik mindezektől. Őt a szeretete indította arra, hogy létrehozza a vilá­got, s a célja éppen ezért az, hogy szeretetben egyesüljön vele. Nem is ismerjük, mégis kiválasztott minket, nevünkön szólított, minden jóval el­halmozott. Ahogyan Pál fogalmaz a szentleckében: „Testvéreim, kiket az Úr szeret! Jól tudjátok, hogy válasz­tottak vagytok!" Annak örömében és reményében élek-e, hogy az Úr sze­ret, hogy kiválasztott magának? L.L. Isten és a világ Hogy ez utóbbi nézet nemcsak té­ves, hanem pusztítóan káros is, azt éppen jelenkori történelmünk bizo­nyítja. Veszedelmesen hiányzik be­lőle a realizmus, a valóság tárgyila­gos ismerete, számba vétele. Több szempontból sem veszi tekintetbe a földi valóságot: az emberiségnek csupán töredék kis része él valóban boldogan, nagyobbik fele pusztán az anyagiak hiánya miatt nyomo­­ z . Az Új Ember heti imaszándéka: Hogy áldozatos szeretettel munkáljuk embertársaink földi jólétét és örök boldogságát, ezen, aki hamisan vagy egyoldalú­an értelmezi az evangéliumot, Jé­zusnak az Isten Országáról szóló örömhírét. Evilági és túlvilági élet nem válik el élesen egymástól, bármennyire is ott húzódik a kettő között életnek és halálnak biológiai, evilágnak és túlvilágnak transzcendentális sza­­kadéka. Jézus úgy hirdette az Örömhírt, hogy közben meggyó­gyított sok betegséget és bajt. Jelez­te: Isten Országa már most, itt, földi életünkben is megkezdődhet, ha befogadjuk Isten szeretetét az éle­tünkbe. S megfordítva: a test feltá­madásába vetett hitünkkel éppen azt valljuk meg, hogy földi életünk valamilyen módon folytatódik oda­át, beteljesülése nem jelent tökéletes szakítást korábbi életünkkel. Az a Jézus támadt fel, akit értünk megkí­noztak és keresztre feszítettek, és sebhelyeit hordozza megdicsőült testén is. Én fogok feltámadni, nem pedig helyettem valaki más. Annak tudatában akarjuk élni és alakítani földi életünket, hogy benne már megkezdődhet az odaáll. Avval a bizalommal akarjuk jobbítani ön­magunk és egymás sorsát itt a föl­dön, hogy ez a törekvésünk megfelel Isten céljainak. Istenbe vetett hitünk már most segíti boldogulásunkat, ha­lálunk után pedig részévé válik Is­tenben beteljesülő életünknek. Fohászunk átfogja mindazokat, akik az emberek földi jólétén mun­kálkodnak: tartsanak ki fáradhatat­lanul az emberek szolgálatában, s kapjanak ehhez erőt a feltámadás reményéből. Sokakat meglepett, hogy a magyar püspöki karnak a magyar társada­lomról szóló körlevele a gazdasági élettel, evilági, társadalmi életünk­kel foglalkozik, nem pedig temp­­lombajárásra, hittantanulásra buz­dít. Pedig csak az lepődhet meg

Next