Új Ember, 1997 (53. évfolyam, 1/2528-52/2579. szám)

1997-10-26 / 43. (2570.) szám

1997. október 26 ÉLŐ EGYHÁZ • Lengyelország Elkerülni a korábbi hibákat Az idei választások azt mutatják, hogy Lengyelországban kezdenek kialakulni a valós politikai erővi­szonyok. Létezik egy nagyobb tá­mogatottságot élvező jobb- és egy hasonlóan erős baloldal. A kommu­nista rendszer rossz emlék maradt, és sokan már nem is emlékeznek arra, mi történt egy-két évtizeddel ezelőtt. Már csak azért sem, mert Lengyelország a kontinens egyik „legifjabb" állama: évszázadokon át nem létezett független lengyel ál­lam, a mai Lengyelország az I. vi­lágháború befejeztével jött létre. 1989 után, azaz a „rend­szerváltozást" követő években, amikor a Tygodnik Solidarnosc fő­­szerkesztője, Tadeusz Mazowiecki ve­zetésével a legendás szakszervezeti mozgalom, az időközben párttá szerveződött Szolidaritás alakított kormányt, Lech Walesa pártja még­­csak tanulgatta a politizálást. A párt — és az 1990-ben elnökké vá­lasztott Walesa — ezekben az évek­ben rengeteg hibát követett el. Gaz­daságilag erősödött az ország, a ve­zetés azonban ideológiailag próbál­ta befolyásolni az embereket, akik erre nem a várt módon reagáltak. Az amúgy sem teljesen egységes lengyel katolikus egyházat is mint­ha váratlanul érte volna a rend­szerváltozás. Nehezen alkalmazko­dott az új helyzethez. Különös ez, hiszen főként a 70-es és 80-as évek­ben a Stefan Wyszynski és Jöze­ Glemp bíboros vezette katolikus egyház tartotta a lelket az emberek­ben, és jelentette a rendszerrel való szembenállás legerősebb intézmé­nyét. A kommunizmus évtizedei­ben az egyház óriási népszerűségre tett szert, a rendszerváltozás után azonban sokan nehezményezték, hogy az egyház továbbra is aktívan vett részt a politizálásban. Az egy­ház választási ajánlásokat tett a hí­veknek, amivel épp az ellenkezőjét érte el annak, amit akart. 1993-ban a Lengyel Egyesült Munkáspárt (LEMP) utódjának tekinthető politi­kai erő került hatalomra, majd két évvel később a Szolidaritás legen­dás alakja, Lech Walesa is megbu­kott az elnökválasztáson, és át kel­lett adja posztját a szociáldemokra­ta Alexander Kwasniewskinek. A sorozatos hibák eredménye az lett, hogy 1995-re a lengyel jobbol­dal gyakorlatilag romokban hevert, félő volt: belátható időn belül nem lesz jobboldali kormánya Lengyel­­országnak. Mégsem így történt, mert két esztendő után, 1997-ben 34%-kal az apró csoportosulások­ból létrejött Szolidaritás Választási Akció (lengyel nevének rövidítése AWS) szerezte meg a legtöbb vok­­sot. A csoportosulás előretörése el­sősorban Marian Krzaklewskinek, az AWS elnökének köszönhető, aki­nek sikerült összefognia a jobbol­dalt. Akármilyen különösen hang­zik is, a katolikus egyháznak is ré­sze volt a „megújított" Szolidaritás győzelmében. A jelek szerint ugyanis az egyház tanult a múlt hibáiból, ez­úttal mindvégig a háttérből figyelte az eseményeket, és többször is hang­súlyozta: nem akarja befolyásolni az embereket politikai döntésükben, csak azt várja tőlük, hogy „felelős­ségteljesen" voksoljanak. A választási kampány ideje alatt egyébként a lengyel egyház igyeke­zett elhatárolni magát minden szélső­ségtől. Nemrégiben például a lengyel püspökök rendreutasították az ország katolikus rádiója, a Radio Maryja ve­zetőségét, mondván, a rádióadás túl sokat politizál. A korábbi választások alkalmával például olyan jelölteket támadott, akikkel a katolikus hierar­chia is rokonszenvezett. Tény azon­ban az is, hogy az 1991 óta működő rádió, amely 1995-ben óriási kam­pányt folytatott Kwasniewski el­nökjelölttel szemben, „interaktív" programszerkezetének köszönhe­tően (lényegében a betelefonáló rá­dióhallgatók szerkesztik a műsort) igen népszerű az országban. Nem sugároz reklámokat, hanem a bél­és külföldről érkező adományokból tartja el magát. A püspökök azon­ban nehezményezték, hogy hang­neme olykor ellentmond a keresz­tény felebaráti szeretetnek. Lengyelországban fontosnak tart­ják, hogy a jövőben se az egyház, se az AWS ne kövesse el a korábbi hibá­kat. Mert nem elég megszerezni a hatalmat, meg is kell tartani. És ez egyáltalán nem lesz könnyű... Sarkady Balázs Ladányi László missziója A hatmilliós Hongkongot a 156 éves brit fennhatóság után Kínához történt visszakerülése világszerte az érdeklődés középpontjába állította. II. János Pál pápa még tavaly de­cemberben rádióüzenetben fordult a kínai katolikusokhoz, és ebben azt kérte tőlük — amint erről a Va­tikáni Rádió nyomán a Magyar Ku­rír is beszámolt (június 30.) —, hogy becsülettel szolgálják a társa­dalmat, melyet a pekingi kormány irányít, míg az utóbbinak azt üzen­te, hogy ne féljen se az Istentől, se az egyháztól. Peking erre durva hangnemben válaszolt, mondván: a pápa ne avatkozzék be Kína bel­­ügyeibe. Ugyanakkor a tavaly fel­szentelt új hongkongi segédpüs­pök, Joseph Zen kijelentette: Mi, hongkongi katolikusok nem hall­gathatunk az üldözésekről. Most, a történelmi dátum kap­csán a Szentatya levelet intézett Ww Cselig Csang hongkongi bíboros­hoz. Ebben méltatta a 156 évet: ez az egyház sokat növekedett méltó­ságban és egyre nagyobb közmeg­becsülést vívott ki magának a társa­dalomban nagylelkű szolgálata ál­tal. A katolikus jelenlétet mindig két tényező fémjelezte: a Jézus Krisztusban kinyilvánult isteni sze­retet örömhírének hirdetése és az emberek iránti szolidaritás. Ezek fokozott megbecsülésére és gyakor­lására buzdította a mai és az eljö­vendő idők katolikusait a pápa. Nekünk, magyaroknak is komoly érdemeink vannak a kínai katoli­kus egyház XX. századi fejlődésé­ben. A kínai misszió egyik közel­múltbeli vezéregyéniségének tekin­tendő a jezsuita Ladányi László pá­ter. Személye, munkássága idehaza szinte teljesen ismeretlen, pedig sa­játos missziójával Világszerte nagy elismerést érdemelt ki. Ladányi László 1914-ben született Diósgyőr­ben, jómódú értelmiségi családból. Jogi doktorátussal és zenekonzer­­vatóriumi diplomával lépett a je­zsuita rendbe. Kitűnt rendkívüli nyelvérzékével. Kiváló szellemi ké­pességei példás buzgalommal, megnyerő emberi tulajdonságokkal párosultak. Kopott reverenda, el­nyűtt cipő és nagy belső összesze­­dettség jellemezte, ahogy rendtársa, Cser László emlékezik a fiatal Ladá­nyira. Az engedelmesség erényét különösen sokra tartotta. Tudatá­ban volt annak, hogy nem az egyén, hanem a közösség munkája fontos, és az egyénnek alkalmaz­kodnia kell, nemegyszer tehetségé­nek irányát, személyes kedvét is föl kell áldoznia az elöljáró irányításá­nak. Rendje kínai misszióba küldte. 1940 szeptemberében indult el két társával: Vajda Tiborral és Sebes Jó­zseffel. A magyar jezsuiták a század húszas éveiben vették át a franciák­tól a tamingi missziót. Elsőként Szarvas Miklós, majd Gábor István érkezett ide. Rövid idő alatt igen eredményesen dolgozó és népes lelki központot alakítottak ki. Ladá­nyi Pekingben két év alatt tökélete­sen elsajátította a kínai nyelvet. Ezt követően három évig teológiai ta­nulmányokat folytatott, melynek végeztével Sanghaiban pappá szen­telték. Kapcsolatban állt Teilhard de Chardinel is. Elöljárói 1949-ben Hongkongba küldték, ahol egyetemi előadóként dolgozott. Itt a tanárok és hallgatók szellemi vezérévé vált. Ekkor kezd­te meg és közel negyven éven át folytatta a „Chinese News Analy­sis" (Kínai Hírek Elemzése) című hetente megjelenő periodika szer­kesztését. Ez a kínai újságokból, a rádióból és a különféle informális csatornákon érkező híradások elemzéséből és kommentálásásból állt. Sokak véleménye szerint évti­zedeken át ez volt a legjobb, leg­megbízhatóbb forrásanyag Kínáról. Az Egyesült Államok, Nyugat-Eu­­rópa, de más területek egyetemei, tudományos fórumai és egyházai is jelentős részt erre támaszkodtak. A kínai nyelvterületen, angol nyelven végzett szerkesztő-elemző-újságírói munka lett a magyar jezsuita atya missziójának fénypontja. Ladányi László az inkulturáció nagyszerű példáját adta. Életművé­vel, tevékenységével megmutatta, hogyan kell az egyik kultúrát átül­tetni a másik kultúrába, anélkül, hogy bármelyik csorbát szenvedne. Élete végéig Hongkongban ma­radt. Itt hunyt el 1990. szeptembe­rében, pontosan ötven évvel a föld­részre érkezése után. Jellemző és példamutató, ahogy a nagybeteg páter a kórházi ágyon az őt látoga­tó és ügyeit intéző karmelita nővért gyászjelentésének f elkészítésével megbízta: ne rólam szóljon, hanem az legyen a célja, hogy imádságra buzdítsa az embereket a kínai egy­házért. Fekete Gábor Kínai misszióba induló magyar jezsuiták 1940 szeptemberében: Vajda Tibor, Sebes József, Ladányi László Cenzúrázott katekizmus Vietnamban A vietnami parlamenti választá­sokon négy katolikus pap is indult a képviselőségért. Nem különösebb meglepetés, hogy valamennyiüket meg is választották. Ott még általá­ban 99 százalékos támogatottság­gal futnak be a választókerületen­kénti egyetlen jelöltek. Ketten kö­zülük az előző ciklusban is képvi­selők voltak. A Vatikán rendes körülmények között ellenzi, hogy a papok aktív politikai pályára lépjenek, részt vállaljanak a közhatalom gyakorlá­sában. Vietnam esetében azonban kivételt tesznek, ahogy annak ide­jén Magyarországgal is. A II. vati­káni zsinat előtt még kiközösítés sújtotta azokat a békepapokat, akik a püspöki kar és a Szentszék akara­ta ellenére képviselőséget vállaltak. Később azonban az egyház szemet hunyt a dolog fölött — a „keleti po­litika" egyik sajátossága volt ez is. Azért keleti, mert Nyugaton, va­gyis Latin-Amerikában kiközösítés sújtotta a nicaraguai kormány pap­minisztereit, vagy a korábbi haiti elnököt, aki szintén katolikus pap volt. Vietnam az egyik utolsó kommu­nista országa a világnak, ahol az egyház még mindig súlyos korláto­zások között él. Minden egyházi te­vékenység és kinevezés előzetes ál­lami engedélyhez van kötve. Még ma is korlátozzák a kispapok szá­mát, és nem utazhatnak szabadon külföldre a püspökök sem. Leg­utóbb egy Vatikán által rendezett konferenciára is hiába várták a vi­etnami egyház képviselőit, az utol­só pillanatban vonták meg tőlük a kiutazási engedélyt. A legújabb fejlemény pedig, hogy a hatalom csak erősen cenzú­rázott változatban engedte megje­lenni a Katolikus Egyház Katekiz­musának vietnami fordítását. A harmadik fejezetet, amely többek között az egyház emberi jogokkal kapcsolatos álláspontját ismerteti, ki kellett hagyni belőle. Mindezen korlátozás ellenére azonban a vietnami egyház rendkí­vül erős és dinamikus. A lakosság mintegy tizedét kitevő katolikusok összetartanak, sok papi és szerzete­si hivatásuk van. Nagy megbecsü­lésnek örvendenek otthon és kül­földön egyaránt. II. János Pál pápa még nem léphetett Vietnam földjé­re, de reméli, hogy Kínához hason­lóan egyszer ezek az országok is megnyílnak a világ katolikus vér­keringése számára, s eljön az idő, amikor az emberi jogok fogyaté­kosságai miatt nem csonkítják meg a katekizmust sem. Szerdahelyi Csongor Hírek Az „Istenképek” címmel, a Faludi Ferenc Akadémia által meghirde­tett videofilm-pályázat lezárása­ként ünnepélyes keretek között eredményt hirdettek október 12- én, a Szindbád moziban. A neves filmrendezőkből és televíziós sze­mélyiségekből álló zsűri Péterffy András, a Pázmány Péter Egye­tem kommunikáció tanára vezeté­sével tizennégy pályamű közül vá­lasztotta ki a díjazottakat. (Előzsű­­rizésre összesen 33 alkotás érke­zett). Az első díjat az „Isten a szi­geten” című munka érdemelte ki, amelynek huszonéves alkotói az augusztusi rockfesztivál résztve­vőitől kérdezték: milyen az isten­képük. Petrik András és Dóka Pé­ter riportja — a dokumentumműfaj friss hangvételű, újszerű változata — 120 ezer forintos díjazásban ré­szesült. A második és a harmadik helyezett alkotás, ugyancsak fiata­lok munkái, nem tudatosan isten­kereső fiatalokat mutat be játékfil­mes eszközökkel, illetve egy mao­ri teremtésmítoszt jelenít meg. A díjnyertes filmeket a Magyar Tele­vízió bemutatja. Szt „Családi kör” címmel rendezi az V. Életvédő Konferenciát a Ma­gyarok Házában, (Bp. V. Semmel­weis u. 1-3.), október 25-26-án az Alfa Szövetség, az Életvédő Köz­pont Alapítvány, a Magzatvédő Társaság, a Magyarok Világszö­vetsége, a Pacem in Utero Egye­sület és a Pro Life Alapítvány. A főbb témakörök: magyar családok a Kárpát-medencében, a család teológiája, magyar családok a tör­ténelemben, a mai magyar család helyzete, a magyarországi csalá­dokat segítő szervezetek bemutat­kozása. Magyar élet és lélek a Délvidé­ken címmel rendezett előadást a Vasárnapi Szalon Egyesület októ­ber 19-én, a délvidéki magyarság­ról. Bogdán József katolikus pap, költő, Léphart Pál karikaturista és az újvidéki Telepi rádió munkatár­sainak — Klemm József és Hei­nermann Péter — részvételével szó esett „Tito magyarjairól” a 44- es vérengzések után, a hitéletről, a papság, a szerzetesek, közös­ségek helyzetéről, az együtt­élésről, szent életű délvidékiekről, természetes és mesterséges szel­lemi központokról, népi és avant­gárd művészetekről. Szi Újvidéken, a Szent Péter és Pál apostolokról elnevezett görög ka­tolikus plébániatemplomot fennál­lásának 150. évfordulója alkalmá­ból, elsősorban hazai és külföldi hívők adományaiból felújították. S. Fedor Koleszár helybeli ügyvéd annak emlékére, hogy elődei 200 évvel ezelőtt telepedtek le Újvidé­ken, három mozaikikont ajándéko­zott a közösségének. A Krisztust, valamint a templom védőszentjeit ábrázoló mozaikok a felújított templom homlokzatára kerültek. A munkákat egy budapesti művész­házaspár, Puskás László görög keleti pap és felesége, Nada ké­szítette. Az ikonokat október 5-én az ünnepi szentmise után szentel­ték meg. A szertartáson és az ün­nepségen a római katolikus és or­todox egyházat a helybeli papság, a szlovák evangélikus és magyar református egyházat pedig a hely­beli lelkészek képviselték. A ven­dégek között volt Vadim Pri­­macsnko ukrán nagykövet és Mar­kiján Lupkivszkij kultúrattasé, MKr Kuba. A Fides missziós­ hírügy­nökség információi szerint a júniu­si „történelminek" nevezhető sza­bad ég alatt tartott szentmisén, melyen négyezren vettek részt, a titkosrendőrség kamerákkal figyel­te a résztvevőket. A jelenlévő kommunista párti hívőket később indok nélkül őrizetbe vették és ki­hallgatták. Ezek nem túl kedvező előjelek a januári pápalátogatás előtt — állapítja meg a Fides.

Next