Új Ember, 1999 (55. évfolyam, 1/2632-52/2683. szám)

1999-05-09 / 19. (2650.) szám

1999. május 9. Ifjúság­­islág Bibliai pénzek Római pénzegység: a dénár Amikor a rómaiak fennhatósá­gunk alá vonták Palesztinát, s an­nak egy részét (Júdea, Szamaria) provinciává tették, saját pénzneme­iket is forgalmazni kezdték. A leg­értékesebb pénzérme az aranypénz, az aureus volt, amely 25 ezüstdé­nárt tett ki. A mindennapi életben ez utóbbi, vagyis az ezüstdénár volt elterjedtebb, s az Újszövetség­ben is csak róla történik említés. Ér­téke a görög drachmáéval volt azo­nos: egy dénár egy napi munka­bérnek felelt meg (vö. Mt 20,1—2). A dénár jóval gyakrabban szere­pel az Újszövetségben, mint a többi pénz (drachma, mina, talentum, stb.) Előfordul példabeszédekben munkabérrel (Mt 20,1—2), adósság­gal (Mt 18,28; Lk 7,41) és az irgal­mas szamaritánus „elsősegélynyúj­tásával" (Lk 10,35) kapcsolatban. Emellett a csodálatos kenyérszapo­rítás és a betániai megkenés jelene­teiben is olvasható: a Jézust hallga­tó nagy tömeg megvendégeléséhez 200 dénár árú kenyérre lenne szük­ség (Mk 6,37); az illatos olaj pedig, amelyet egy asszony Betániában Jé­zus fejére önt, 300 dénárnál is töb­bet ér (Mk 14,5). A szóban forgó pénzegységgel kapcsolatban a leg­érdekesebb szöveg a császári adó­ról szóló vitabeszéd, amely mind a három szinoptikus evangéliumban megtalálható, mégpedig — árnya­latnyi különbségektől eltekintve — ugyanabban a formában (Mk 12,13—17; Mt 22,15—22; Lk 20,20— 26). Jézus jeruzsálemi működése fo­lyamán egyre egyértelműbbé válik a zsidó vezetőknek az a szándéka, hogy Jézust elfogják és törvényes úton elítéljék. Ehhez azonban meg­felelő vád is szükséges, amelyet cseles kérdéssel kívánnak elérni. Céljukat Márk evangéliuma találó­an fogalmazza meg: „hogy megfog­ják őt beszédében" (Mk 12,13). Jé­zusnak nyilvánosan arról kell nyi­latkoznia, hogy szabad-e a császár­nak, vagyis az idegen elnyomó ha­talomnak adót fizetni. Mivel Júdea római provincia volt, lakosai a csá­szári kincstár javára fejadó fizetésé­re voltak kötelezve, amit dénárban kellett leróniuk. Az adófizetést a la­kosság nagy része ellenezte, bár nyílt szembeszegülésre (adómegta­gadásra) csak a zelóták szélsősége­sen nacionalista csoportja vállalko­zott. A farizeusok és az egyszerű nép, bár ellenszenvvel, de megfi­zették az adót. Ezen háttér ismere­tében még inkább kitűnik, mennyi­re ravasz és cseles a Jézusnak feltett kérdés. Ha igennel válaszol, s az adó megfizetésére buzdít, hamis ta­nítónak és rossz hazafinak bizo­nyul, s szembekerül a Róma-ellenes honfitársakkal, főleg a zelótákkal. Ha viszont az adófizetés megtaga­dására szólít fel, akkor azonnal be­vádolható a római helytartónál. Jézus felismeri a kérdésben rejlő cselvetést. Ezért közvetlen válasz helyett dénárt kér, majd arról kér­dez, hogy kinek a képmása és fel­irata található a pénzérmén. A vá­lasz egyértelmű: „A császáré" (Mk 12,16). Tibériusz császár idejéből maradtak fenn dénárok, amelyek ténylegesen a császár képét és fel­iratát hordozzák, s egyben a csá­szár isteni igényéről is tanúskod­nak. Az érme egyik oldalán ez ol­vasható: „Tibériusz császár, az iste­ni Augusztus fia, fenséges". A má­sik oldalon pedig ez áll: „Főpap". Az ókori felfogás szerint a kép és a felirat a birtokjogot jelzi. A dénár, mivel a császár képével és feliratá­val van ellátva, a császáré. Jézus el­lenfelei azzal, hogy elfogadták és használják ezeket az érméket, azt nyilvánítják ki, hogy politikai és gazdasági téren elismerik a császár fennhatóságát. Ehhez a tényálláshoz kapcsoló­dik Jézus végső válasza: „Adjátok meg tehát a császárnak, ami a csá­száré, az Istennek pedig ami az Is­tené" (Mk 12,17). Ha a kérdezők el­fogadták a császártól a dénárt, amely az ő tulajdona, akkor — ha kéri — kötelesek azt odaadni neki. Jézus azonban nem áll meg itt, ha­nem újabb szemponttal egészíti ki válaszát. Ha a császárnak joga van a tulajdonára, akkor az Istennek még inkább. Hogy mire is vonatko­zik az „ami az Istené" kifejezés, azt az előző mondatokból lehet kikö­vetkeztetni. A császár tulajdona az, amin az ő képmása található. Isten „tulajdona" pedig az, akit „saját ké­pére és hasonlatosságára" (Tér 1,26) teremtett, vagyis az ember. Az em­bernek, éppen azért, mert Isten képmása, teljes mértékben Isten szolgálatára kell szentelnie önma­gát. Világos, hogy nincs egyenran­gúság a császár és az Isten között: a császáré csak az általa veretett pénz, az Istené viszont az általa te­remtett ember, beleértve a császárt is. Fenntartás nélküli, teljes szívvel és lélekkel (Mk 12,30), egész egzisz­tenciával történő szolgálat egyedül Istent illeti meg. Kocsis Imre Mire van szükség egy fér­fi-nő kapcsolathoz? Három dolog kell hozzá, úgymint: FÉRFI, NŐ ÉS KAPCSO­LAT. Fantasztikus okosság, ugye? Nem a poén kedvé­ért írtam le a „nagy hár­mast", hanem a következők miatt. Mindenki tisztában van azzal, hogy hiába telik-múlik az idő, attól automatikusan „KAPCSOLAT" még nem alakul ki. Előfordul, hogy összejön valakinek egy kapcsolat valakivel, de aztán attól szenved, hogy miképpen tudna kikeveredni belőle. Másnak meg az a baja, hogy már nagyon régen szeretne az „ide­áljával" kapcsolatot teremteni, de sehogyan sem akar sikerülni. Szó­val nem olyan egyszerű ez a kap­csolat, néha van, néha nincs, fára­dozni kell az érdekében, időnként a „sors kezét" is irányítani kell, mert különben össze-vissza nyúlkál (meg kell oldani pl. hogy „véletle­nül" találkozzunk stb.) Sokan azt gondolják azonban, hogy ha telik-múlik az idő, a pár­­kapcsolat másik két eleme egyszer­re csak rendelkezésre áll. Vagyis ha elég idő telik el, a lánygyerekből nő, a fiúgyerekből meg férfi lesz. Sajnos ez nem igaz. Bárcsak így len­ne! Férfivá és nővé azonban VÁLNI kell! A biológiai érés hatására ha nőies és férfias „formák" ki is ala­kulnak, nő és férfi nem. A biológiai érés - ami természetesen nagyon lényeges egy ember életében - csak annyit eredményez, hogy a nemileg éretlen gyerekből ivarérett egyed GOUVOLA lesz. Az idő múlása tehát csak né­mileg érett embereket hoz létre, még csak nem is felnőtt, ivarérett egyedeket. Egy kis kitérőt kell tegyünk itt, a felnőttség kérdésénél. Hiszen fel­nőtté válni kell. Ismerős a kifejezés: „a felnőtté válás folyamata". Igen, a gyereknek felnőtté VÁLNIA kell, a magasabb életkor automatikusan nem biztosítja a felnőttséget. Van­nak bizony 30-40-50 éves emberek is, akik gyakorlatilag a kamaszkor szintjén rekedtek meg érzelmileg, sokszor értelmileg kulturálisan is. Nem váltak felnőtté. Pedig szerin­tem a gyerek legfontosabb dolga az, hogy felnőtté váljék. Mégpedig nem is akármilyen felnőtté, hanem stabil hittel rendelkező, értelmes, érzelmileg kiegyensúlyozott, aktív, kreatív, harmonikus egyéniséggé. Mindenkinek VALAKIVÉ kell vál­nia! Nem olyan emberré, akiből 12 az egy tucat, mehetünk tovább. Ér­tékes felnőtté kell a gyereknek vál­nia, és ez az ő dolga! Bár tudom, sokakban ellenérzést szülhet, mégis úgy gondolom, hogy a gyereknek nem a tanulás a dolga. Termé­szetesen a harmonikus, érett egyé­niség kialakulásához szükség van a tanulásra, de a gyerek elsődleges dolga az, hogy felnőtté váljék. És ehhez a tanuláson kívül másra is szükség van. Bi­zonyos életkorban égetően szükség van a „barátokra", akikkel együtt „kell" len­ni... Később arra is szük­ség lehet, hogy a „gyerek" elkezdje tanulni a másik nemhez kötődő normális kapcsola­tok kialakítását. Ez pedig mind időt vesz igénybe... Másrészt határozot­tan belém gyökereződött az a véle­mény, hogy a tanulás a gyerek dol­ga! Nem pedig a szülőé. A szülő feladata, hogy a hitet, a megfelelő értékrendet átadja gyerekének, és elsősorban az a dolga, hogy szeres­se a gyerekét. Méghozzá jól szeres­se! Sohasem értettem azokat a szü­lőket, akik kétségbe estek, ha gyere­kük tanulmányai során gyengébb eredményt értek el. Hiszen nem ők kapják azt a rosszabb jegyet, nem ők nem jutnak be a magasabb isko­lába, hanem a gyerek. Ha az a gye­rek nem akar tanulni, nagyon két­séges, hogy az állandó noszogatás­sal, tiltásokkal, kényszerítésekkel rá lehet venni a rendszeres munkára. Ellenvetésként meg szokták fogal­mazni, hogy „ha nem­ kény­szerítettem volna, semmi sem lett volna abból a gyerekből". Biztos? Mindenkinek csak egy élete van, nem lehet kísérletet folytatni, hogy mi lett volna, ha... Lehet, hogy az a gyerek valóban nem jutott volna be rögtön a megfelelő iskolába, de könnyen lehet, hogy egy-két év kité­rő után mégiscsak rájött volna, hogy az a normális, ha tanul. Lehet, hogy több nehézség árán, de önszántából és főleg sokkal több örömmel érte volna el esetleg ugyanazt. Sok szülő már egészen kicsi kor­ban hozzászoktatja a gyerekét, hogy a tanulás az a szülő dolga. „Megcsináltad a leckéd? Mi van föladva?" És így tovább. Már a 6 éves gyerek megtanulja, hogy ez az egész iskola­ dolog az anyukának fontos. Ha az anyu nem szól, nem is törődik vele... Na, most már abbahagyom, egy picit elkanyarodtam a­­ fő témától, de a párkapcsolathoz valóban egészséges, érett felnőttekre, férfi­akra és nőkre van szükség. Ehhez nagyon sok mindent meg kell ta­nulni és fontos, hogy a gyerek ma­ga érezze, mennyire lényeges do­log, hogy megfelelően tanuljon. Varga Péter © Nagymarosi levél Az ember neveket ad a világban körülötte lévő dolgoknak, amit lát, hall, megfoghat, amit megérezhet... Öröktől fogva nevet ad Istennek, de mindig kérdéses marad számára, hogy jól szólította-e meg Istent, mert mindenkor sejtette, hogy Ő más, mint ez a világ. Mit mond el egy név egy ember­ről? Mondunk-e azzal valamit, hogy valakit Kiss Jánosnak vagy Nagy Péternek hívnak? Mivel so­kan viselhetik e nevet, ezek halla­tán semmit sem tudunk meg róluk. A végtelen Istenről véges szóban tudunk-e valamit mondani? Igaza volt Aquinói Szent Tamásnak, ami­kor egy lelki élmény után összes munkásságát meg akarta semmisí­teni: „Hagyjuk abba, Regináld testvér, ez csak szalma, amit írtam". Mi csak akkor szólhatunk megfe­lelő módon Istenről, ha szóba hoz­za, kinyilatkoztatja önmagát. Hosszú idő telt el — az egész Ószö­vetség ideje —, amíg megtudta az emberiség, hogy ki is valójában az Isten. Még a pátriárkák is úgy gon­dolták, hogy Isten csupán a legha­talmasabb a többi isten között. Mó­zesnek mutatkozott be először igazi voltában: „Én vagyok Jahve, aki va­gyok, veled vagyok" (Kir 3,1). Ezután sokszor és sokféleképpen szólt még Isten a próféták által önmagáról, hogy Ő teremtette, Ő tartja fenn a világot, és minden nemzet Ura. El­mondta, hogy Ő a szövetség Istene és az emberek szívébe írja a tör­vényeit (Jer 31,33). A próféták előtt felragyogtatta az eljövendő Messiás képét. Mi már tudjuk, hogy a Messiás a Názáreti Jézus, aki véglegesen és teljesen kinyilatkoztatta az Istent. Ő atyának szólította, és fölhatalma­zott rá minket, hogy mi is Atyának szólíthassuk Őt. Boldog az az em­ber, akinek olyan apja volt vagy van, akinek jellembeli tulajdonsá­gai könnyűvé teszik Isten atyaságá­­nak elfogadását. Hiszen Jézus is azért szólította Atyának az Istent, mert egy olyan társadalomban élt, ahol a jó atyák képe elevenen élt az emberek emlékezetében, és így könnyű volt Istent, mint jó atyát be­mutatni. Milyen Istenről beszélt Jézus, ki volt neki az Isten? Felejthetetlen példázatai elmondják, hogy aty­aként keresi és vápa az elveszett fi­úkat, és különös örömét találja ab­ban, hogy megbocsásson nekik Jé­zus nem elméleti igazságokat hir­detett Istenről, hanem azzal az egy­szerűséggel és természetességgel szólt, mint ahogy egy fiú tud szólni az atyjáról. Elmondta, hogy őt az Atya küld­te, és az Ő nevében cselekszik. Állí­totta, hogy az Atyával csak Őrajta keresztül lehet találkozni. Jézus egész bizalmas kapcsolatban volt az Atyával, akit Abbának nevezett, ez azonban nem gügyögés, hanem tiszteletet kifejező, egészen benső­séges atya szót jelent. Ő benne van az Atyában és az Atya őbenne (Jn 10,37). Isten atyai szeretetét a ke­reszten is vallotta, noha átélte a leg­nagyobb szenvedést is, amikor azt érezte, hogy az embert magára hagyja az Isten. Földi életét úgy fe­jezte be, hogy az Atya kezébe tette a sorsát. Föltámadása igazolta, hogy Ő mindent megkapott az Atyától, és valóban egy az Atyával. Amikor Jézus megtanított arra, hogy atyának szólítsuk az Istent, ugyanakkor azt is érzékeltette, hogy mi mint teremtmények csak fogadott fiúk vagyunk. Ezért teszi ezt a megkülönböztetést, hogy az én Atyám és a ti Atyátok (Jn 20,17). Ez a fogadott fiúság azonban a leg­nagyobb kitüntetés és feladat az ember számára. A találkozót megelőző három hé­ten közös lelki készületre hívunk benneteket. 1. hét — Próbáld meg felfedezni édes­apádban, szüleidben azokat a jó tu­lajdonságokat, amelyek Isten atyai szeretetéről tanúskodnak a min­­dennapokban! — Ha sok fájdalmat őrzől lelked­­ben, Isten atyai jelenlétében bo­csásd meg ezeket, tanulj a sérel­mekből, s készülj a szerető szülői hivatásra! 2. hét — Elmélkedő út a Miatyánkot! írj egy meleghangú imát, amelyben kifejezed gyermeki szeretetedet a mennyei Atya iránt. 3. hét Az Atya gyermekévé fogadott a keresztségben. Melyek azok az is­tengyermeki tulajdonságok, ame­lyekre törekedned kell? Mint tékoz­ló fiú az Atya irgalmasságát keresd a bűnbánat szentségében. A találkozó május 29-én lesz, reggel 8 órától a nagymarosi plébánián és an­nak környékén. Segítőket is keresnek a szervezők a gyerekprogramokhoz. Ennek megbeszélése május 9-én és május 23-án, az Országúti Ferences Plébá­nia 2. emeleti hittantermében lesz, délután fél hatkor. Tíz főnél nagyobb csoportok ér­kezését Lindmayer Katalinnál lehet jelezni, a 06-20-952-73-58-as telefon­számon, vagy az 1082. Bp. Kisfa­ludy u. 5.1. 3. címen. Rejtvény Tíz év alatti gyerekeknek Minden számhoz egy rajz tartozik, írd be a táblázat megfelelő helyére, hogy mit ábrázol a rajz. Megfejtésként megtudod, hogy milyen alakban jelent meg pünkösdkor a Szent­lélek. A megfejtést címünk­re (Új Ember Kiadó 1364 Bp. Pf. 111), május 14-ig lehet postára ad­ni. A helyes megfejtést és a nyertesek nevét május 30-i számunkban közöljük. Az április 18-án kö­zölt rejtvény helyes megfejtése a következő volt: Lázár — Márta, Já­nos — Jakab, József — Benjámin, Káin — Ábel, Jákob — Ézsau, Szent József — Szűz Mária, Zakariás — Er­zsébet, Sámson — Deli­la, Ádám — Éva, Ábra­hám — Sára. A helyes megfejtés beküldői közül könyv­­jutalmat nyert: Magony Gábor budapesti, Jur­­csik Anna soltvadkerti, Máté János madarasi, Kakukk Domonkos és Tapolcai Sándor buda­pesti olvasónk. A köny­veket postán küldjük el nekik. V. Vámos Lídia 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 * ■

Next