Új Ember, 1999 (55. évfolyam, 1/2632-52/2683. szám)
1999-05-09 / 19. (2650.) szám
1999. május 9. Ifjúságislág Bibliai pénzek Római pénzegység: a dénár Amikor a rómaiak fennhatóságunk alá vonták Palesztinát, s annak egy részét (Júdea, Szamaria) provinciává tették, saját pénznemeiket is forgalmazni kezdték. A legértékesebb pénzérme az aranypénz, az aureus volt, amely 25 ezüstdénárt tett ki. A mindennapi életben ez utóbbi, vagyis az ezüstdénár volt elterjedtebb, s az Újszövetségben is csak róla történik említés. Értéke a görög drachmáéval volt azonos: egy dénár egy napi munkabérnek felelt meg (vö. Mt 20,1—2). A dénár jóval gyakrabban szerepel az Újszövetségben, mint a többi pénz (drachma, mina, talentum, stb.) Előfordul példabeszédekben munkabérrel (Mt 20,1—2), adóssággal (Mt 18,28; Lk 7,41) és az irgalmas szamaritánus „elsősegélynyújtásával" (Lk 10,35) kapcsolatban. Emellett a csodálatos kenyérszaporítás és a betániai megkenés jeleneteiben is olvasható: a Jézust hallgató nagy tömeg megvendégeléséhez 200 dénár árú kenyérre lenne szükség (Mk 6,37); az illatos olaj pedig, amelyet egy asszony Betániában Jézus fejére önt, 300 dénárnál is többet ér (Mk 14,5). A szóban forgó pénzegységgel kapcsolatban a legérdekesebb szöveg a császári adóról szóló vitabeszéd, amely mind a három szinoptikus evangéliumban megtalálható, mégpedig — árnyalatnyi különbségektől eltekintve — ugyanabban a formában (Mk 12,13—17; Mt 22,15—22; Lk 20,20— 26). Jézus jeruzsálemi működése folyamán egyre egyértelműbbé válik a zsidó vezetőknek az a szándéka, hogy Jézust elfogják és törvényes úton elítéljék. Ehhez azonban megfelelő vád is szükséges, amelyet cseles kérdéssel kívánnak elérni. Céljukat Márk evangéliuma találóan fogalmazza meg: „hogy megfogják őt beszédében" (Mk 12,13). Jézusnak nyilvánosan arról kell nyilatkoznia, hogy szabad-e a császárnak, vagyis az idegen elnyomó hatalomnak adót fizetni. Mivel Júdea római provincia volt, lakosai a császári kincstár javára fejadó fizetésére voltak kötelezve, amit dénárban kellett leróniuk. Az adófizetést a lakosság nagy része ellenezte, bár nyílt szembeszegülésre (adómegtagadásra) csak a zelóták szélsőségesen nacionalista csoportja vállalkozott. A farizeusok és az egyszerű nép, bár ellenszenvvel, de megfizették az adót. Ezen háttér ismeretében még inkább kitűnik, mennyire ravasz és cseles a Jézusnak feltett kérdés. Ha igennel válaszol, s az adó megfizetésére buzdít, hamis tanítónak és rossz hazafinak bizonyul, s szembekerül a Róma-ellenes honfitársakkal, főleg a zelótákkal. Ha viszont az adófizetés megtagadására szólít fel, akkor azonnal bevádolható a római helytartónál. Jézus felismeri a kérdésben rejlő cselvetést. Ezért közvetlen válasz helyett dénárt kér, majd arról kérdez, hogy kinek a képmása és felirata található a pénzérmén. A válasz egyértelmű: „A császáré" (Mk 12,16). Tibériusz császár idejéből maradtak fenn dénárok, amelyek ténylegesen a császár képét és feliratát hordozzák, s egyben a császár isteni igényéről is tanúskodnak. Az érme egyik oldalán ez olvasható: „Tibériusz császár, az isteni Augusztus fia, fenséges". A másik oldalon pedig ez áll: „Főpap". Az ókori felfogás szerint a kép és a felirat a birtokjogot jelzi. A dénár, mivel a császár képével és feliratával van ellátva, a császáré. Jézus ellenfelei azzal, hogy elfogadták és használják ezeket az érméket, azt nyilvánítják ki, hogy politikai és gazdasági téren elismerik a császár fennhatóságát. Ehhez a tényálláshoz kapcsolódik Jézus végső válasza: „Adjátok meg tehát a császárnak, ami a császáré, az Istennek pedig ami az Istené" (Mk 12,17). Ha a kérdezők elfogadták a császártól a dénárt, amely az ő tulajdona, akkor — ha kéri — kötelesek azt odaadni neki. Jézus azonban nem áll meg itt, hanem újabb szemponttal egészíti ki válaszát. Ha a császárnak joga van a tulajdonára, akkor az Istennek még inkább. Hogy mire is vonatkozik az „ami az Istené" kifejezés, azt az előző mondatokból lehet kikövetkeztetni. A császár tulajdona az, amin az ő képmása található. Isten „tulajdona" pedig az, akit „saját képére és hasonlatosságára" (Tér 1,26) teremtett, vagyis az ember. Az embernek, éppen azért, mert Isten képmása, teljes mértékben Isten szolgálatára kell szentelnie önmagát. Világos, hogy nincs egyenrangúság a császár és az Isten között: a császáré csak az általa veretett pénz, az Istené viszont az általa teremtett ember, beleértve a császárt is. Fenntartás nélküli, teljes szívvel és lélekkel (Mk 12,30), egész egzisztenciával történő szolgálat egyedül Istent illeti meg. Kocsis Imre Mire van szükség egy férfi-nő kapcsolathoz? Három dolog kell hozzá, úgymint: FÉRFI, NŐ ÉS KAPCSOLAT. Fantasztikus okosság, ugye? Nem a poén kedvéért írtam le a „nagy hármast", hanem a következők miatt. Mindenki tisztában van azzal, hogy hiába telik-múlik az idő, attól automatikusan „KAPCSOLAT" még nem alakul ki. Előfordul, hogy összejön valakinek egy kapcsolat valakivel, de aztán attól szenved, hogy miképpen tudna kikeveredni belőle. Másnak meg az a baja, hogy már nagyon régen szeretne az „ideáljával" kapcsolatot teremteni, de sehogyan sem akar sikerülni. Szóval nem olyan egyszerű ez a kapcsolat, néha van, néha nincs, fáradozni kell az érdekében, időnként a „sors kezét" is irányítani kell, mert különben össze-vissza nyúlkál (meg kell oldani pl. hogy „véletlenül" találkozzunk stb.) Sokan azt gondolják azonban, hogy ha telik-múlik az idő, a párkapcsolat másik két eleme egyszerre csak rendelkezésre áll. Vagyis ha elég idő telik el, a lánygyerekből nő, a fiúgyerekből meg férfi lesz. Sajnos ez nem igaz. Bárcsak így lenne! Férfivá és nővé azonban VÁLNI kell! A biológiai érés hatására ha nőies és férfias „formák" ki is alakulnak, nő és férfi nem. A biológiai érés - ami természetesen nagyon lényeges egy ember életében - csak annyit eredményez, hogy a nemileg éretlen gyerekből ivarérett egyed GOUVOLA lesz. Az idő múlása tehát csak némileg érett embereket hoz létre, még csak nem is felnőtt, ivarérett egyedeket. Egy kis kitérőt kell tegyünk itt, a felnőttség kérdésénél. Hiszen felnőtté válni kell. Ismerős a kifejezés: „a felnőtté válás folyamata". Igen, a gyereknek felnőtté VÁLNIA kell, a magasabb életkor automatikusan nem biztosítja a felnőttséget. Vannak bizony 30-40-50 éves emberek is, akik gyakorlatilag a kamaszkor szintjén rekedtek meg érzelmileg, sokszor értelmileg kulturálisan is. Nem váltak felnőtté. Pedig szerintem a gyerek legfontosabb dolga az, hogy felnőtté váljék. Mégpedig nem is akármilyen felnőtté, hanem stabil hittel rendelkező, értelmes, érzelmileg kiegyensúlyozott, aktív, kreatív, harmonikus egyéniséggé. Mindenkinek VALAKIVÉ kell válnia! Nem olyan emberré, akiből 12 az egy tucat, mehetünk tovább. Értékes felnőtté kell a gyereknek válnia, és ez az ő dolga! Bár tudom, sokakban ellenérzést szülhet, mégis úgy gondolom, hogy a gyereknek nem a tanulás a dolga. Természetesen a harmonikus, érett egyéniség kialakulásához szükség van a tanulásra, de a gyerek elsődleges dolga az, hogy felnőtté váljék. És ehhez a tanuláson kívül másra is szükség van. Bizonyos életkorban égetően szükség van a „barátokra", akikkel együtt „kell" lenni... Később arra is szükség lehet, hogy a „gyerek" elkezdje tanulni a másik nemhez kötődő normális kapcsolatok kialakítását. Ez pedig mind időt vesz igénybe... Másrészt határozottan belém gyökereződött az a vélemény, hogy a tanulás a gyerek dolga! Nem pedig a szülőé. A szülő feladata, hogy a hitet, a megfelelő értékrendet átadja gyerekének, és elsősorban az a dolga, hogy szeresse a gyerekét. Méghozzá jól szeresse! Sohasem értettem azokat a szülőket, akik kétségbe estek, ha gyerekük tanulmányai során gyengébb eredményt értek el. Hiszen nem ők kapják azt a rosszabb jegyet, nem ők nem jutnak be a magasabb iskolába, hanem a gyerek. Ha az a gyerek nem akar tanulni, nagyon kétséges, hogy az állandó noszogatással, tiltásokkal, kényszerítésekkel rá lehet venni a rendszeres munkára. Ellenvetésként meg szokták fogalmazni, hogy „ha nem kényszerítettem volna, semmi sem lett volna abból a gyerekből". Biztos? Mindenkinek csak egy élete van, nem lehet kísérletet folytatni, hogy mi lett volna, ha... Lehet, hogy az a gyerek valóban nem jutott volna be rögtön a megfelelő iskolába, de könnyen lehet, hogy egy-két év kitérő után mégiscsak rájött volna, hogy az a normális, ha tanul. Lehet, hogy több nehézség árán, de önszántából és főleg sokkal több örömmel érte volna el esetleg ugyanazt. Sok szülő már egészen kicsi korban hozzászoktatja a gyerekét, hogy a tanulás az a szülő dolga. „Megcsináltad a leckéd? Mi van föladva?" És így tovább. Már a 6 éves gyerek megtanulja, hogy ez az egész iskola dolog az anyukának fontos. Ha az anyu nem szól, nem is törődik vele... Na, most már abbahagyom, egy picit elkanyarodtam a fő témától, de a párkapcsolathoz valóban egészséges, érett felnőttekre, férfiakra és nőkre van szükség. Ehhez nagyon sok mindent meg kell tanulni és fontos, hogy a gyerek maga érezze, mennyire lényeges dolog, hogy megfelelően tanuljon. Varga Péter © Nagymarosi levél Az ember neveket ad a világban körülötte lévő dolgoknak, amit lát, hall, megfoghat, amit megérezhet... Öröktől fogva nevet ad Istennek, de mindig kérdéses marad számára, hogy jól szólította-e meg Istent, mert mindenkor sejtette, hogy Ő más, mint ez a világ. Mit mond el egy név egy emberről? Mondunk-e azzal valamit, hogy valakit Kiss Jánosnak vagy Nagy Péternek hívnak? Mivel sokan viselhetik e nevet, ezek hallatán semmit sem tudunk meg róluk. A végtelen Istenről véges szóban tudunk-e valamit mondani? Igaza volt Aquinói Szent Tamásnak, amikor egy lelki élmény után összes munkásságát meg akarta semmisíteni: „Hagyjuk abba, Regináld testvér, ez csak szalma, amit írtam". Mi csak akkor szólhatunk megfelelő módon Istenről, ha szóba hozza, kinyilatkoztatja önmagát. Hosszú idő telt el — az egész Ószövetség ideje —, amíg megtudta az emberiség, hogy ki is valójában az Isten. Még a pátriárkák is úgy gondolták, hogy Isten csupán a leghatalmasabb a többi isten között. Mózesnek mutatkozott be először igazi voltában: „Én vagyok Jahve, aki vagyok, veled vagyok" (Kir 3,1). Ezután sokszor és sokféleképpen szólt még Isten a próféták által önmagáról, hogy Ő teremtette, Ő tartja fenn a világot, és minden nemzet Ura. Elmondta, hogy Ő a szövetség Istene és az emberek szívébe írja a törvényeit (Jer 31,33). A próféták előtt felragyogtatta az eljövendő Messiás képét. Mi már tudjuk, hogy a Messiás a Názáreti Jézus, aki véglegesen és teljesen kinyilatkoztatta az Istent. Ő atyának szólította, és fölhatalmazott rá minket, hogy mi is Atyának szólíthassuk Őt. Boldog az az ember, akinek olyan apja volt vagy van, akinek jellembeli tulajdonságai könnyűvé teszik Isten atyaságának elfogadását. Hiszen Jézus is azért szólította Atyának az Istent, mert egy olyan társadalomban élt, ahol a jó atyák képe elevenen élt az emberek emlékezetében, és így könnyű volt Istent, mint jó atyát bemutatni. Milyen Istenről beszélt Jézus, ki volt neki az Isten? Felejthetetlen példázatai elmondják, hogy atyaként keresi és vápa az elveszett fiúkat, és különös örömét találja abban, hogy megbocsásson nekik Jézus nem elméleti igazságokat hirdetett Istenről, hanem azzal az egyszerűséggel és természetességgel szólt, mint ahogy egy fiú tud szólni az atyjáról. Elmondta, hogy őt az Atya küldte, és az Ő nevében cselekszik. Állította, hogy az Atyával csak Őrajta keresztül lehet találkozni. Jézus egész bizalmas kapcsolatban volt az Atyával, akit Abbának nevezett, ez azonban nem gügyögés, hanem tiszteletet kifejező, egészen bensőséges atya szót jelent. Ő benne van az Atyában és az Atya őbenne (Jn 10,37). Isten atyai szeretetét a kereszten is vallotta, noha átélte a legnagyobb szenvedést is, amikor azt érezte, hogy az embert magára hagyja az Isten. Földi életét úgy fejezte be, hogy az Atya kezébe tette a sorsát. Föltámadása igazolta, hogy Ő mindent megkapott az Atyától, és valóban egy az Atyával. Amikor Jézus megtanított arra, hogy atyának szólítsuk az Istent, ugyanakkor azt is érzékeltette, hogy mi mint teremtmények csak fogadott fiúk vagyunk. Ezért teszi ezt a megkülönböztetést, hogy az én Atyám és a ti Atyátok (Jn 20,17). Ez a fogadott fiúság azonban a legnagyobb kitüntetés és feladat az ember számára. A találkozót megelőző három héten közös lelki készületre hívunk benneteket. 1. hét — Próbáld meg felfedezni édesapádban, szüleidben azokat a jó tulajdonságokat, amelyek Isten atyai szeretetéről tanúskodnak a mindennapokban! — Ha sok fájdalmat őrzől lelkedben, Isten atyai jelenlétében bocsásd meg ezeket, tanulj a sérelmekből, s készülj a szerető szülői hivatásra! 2. hét — Elmélkedő út a Miatyánkot! írj egy meleghangú imát, amelyben kifejezed gyermeki szeretetedet a mennyei Atya iránt. 3. hét Az Atya gyermekévé fogadott a keresztségben. Melyek azok az istengyermeki tulajdonságok, amelyekre törekedned kell? Mint tékozló fiú az Atya irgalmasságát keresd a bűnbánat szentségében. A találkozó május 29-én lesz, reggel 8 órától a nagymarosi plébánián és annak környékén. Segítőket is keresnek a szervezők a gyerekprogramokhoz. Ennek megbeszélése május 9-én és május 23-án, az Országúti Ferences Plébánia 2. emeleti hittantermében lesz, délután fél hatkor. Tíz főnél nagyobb csoportok érkezését Lindmayer Katalinnál lehet jelezni, a 06-20-952-73-58-as telefonszámon, vagy az 1082. Bp. Kisfaludy u. 5.1. 3. címen. Rejtvény Tíz év alatti gyerekeknek Minden számhoz egy rajz tartozik, írd be a táblázat megfelelő helyére, hogy mit ábrázol a rajz. Megfejtésként megtudod, hogy milyen alakban jelent meg pünkösdkor a Szentlélek. A megfejtést címünkre (Új Ember Kiadó 1364 Bp. Pf. 111), május 14-ig lehet postára adni. A helyes megfejtést és a nyertesek nevét május 30-i számunkban közöljük. Az április 18-án közölt rejtvény helyes megfejtése a következő volt: Lázár — Márta, János — Jakab, József — Benjámin, Káin — Ábel, Jákob — Ézsau, Szent József — Szűz Mária, Zakariás — Erzsébet, Sámson — Delila, Ádám — Éva, Ábrahám — Sára. A helyes megfejtés beküldői közül könyvjutalmat nyert: Magony Gábor budapesti, Jurcsik Anna soltvadkerti, Máté János madarasi, Kakukk Domonkos és Tapolcai Sándor budapesti olvasónk. A könyveket postán küldjük el nekik. V. Vámos Lídia 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 * ■