Új Ember, 1999 (55. évfolyam, 1/2632-52/2683. szám)
1999-12-12 / 50. (2681.) szám
A család a világban „Nem azért könyörgök, hogy vedd ki őket a világból, hanem, hogy óvd meg őket a gonosztól. Nem a világból vannak, amint én sem vagyok a világból" (Jn 17,15-16). „Kísértésbe ne jöjj, hogy erkölcsi öngyilkossággal alkalmazkodj a világhoz!" (G. B. Shaw: Cashel Byron mestersége) Jézus a világba küldött minket, mint az Atya őt. Nem arra buzdít, hogy a tolerancia jegyében beletörődve elfogadjuk a világot olyannak, amilyen, hanem, hogy vállaljuk el saját másságunkat a világ előtt, sokszor szenvedések árán is, hogy az Ő szeretete működhessen a világban általunk. Mert a világ más, tényleg más, mint az Isten országa, amit várunk. Milyen jó is addig, míg a csecsemő egészen szerettei oltalmában élhet, mindig melegség és kedvesség veszi körül, paradicsomi boldogság. Nem ismeri a rosszat. „Volék sirolni tudatlan" - énekli erről az Ómagyar Mária-siralom. Szeretnénk megőrizni gyermekeinket ebben a biztonságos, felhőtlen boldogságban. Képesek vagyunk egészen megújulni, hogy csak jót sugározzunk rájuk. Aztán jönnek a jelzések, hogy ez a kis paradicsomi élet a család oltalmában, mint anyaméhben, egy nagyobb és veszélyekkel terhes világba van beágyazva. Ó, de szívesen kimentenénk őket ebből a világból, óvnánk meg őket minden rossz ismeretétől! De szívesen kímélnénk meg őket a szorongató nehézségektől, küzdelmes viharoktól! Ámde akkor csenevész, boldogtalan szobanövényeket nevelnénk viruló pálma helyett, mely nagyra nő, mint a Libanon cédrusa, és sok gyümölcsöt terem Isten országában. (91. zsoltár, 12-13) Márpedig a pálma súly alatt nő szépen. Ilyen súly, teher gyermekeink számára a keresztény család, amely bizony nem e világból való. Ha nekünk meg kellett küzdenünk a világgal gyermekeink életéért, bizony a gyermekeinknek is meg kell vele küzdeniük miértünk. Épp megérkeztünk a kórházból az újszülött ötödikkel. Szól a csengő, a legidősebb kisiskolás lánykánk dugja be a fejét az ajtórésen. - Hemzseghetünk? - kérdezi, s mielőtt megmagyarázhatná, mit is jelent a kérdés, már tódul is befelé a fél negyedik osztály. Jöttek babacsodálóba. Mint annak idején a pásztorok. Megilletődötten halkultak el az újszülött megtisztelő jelenlétében, majd vidám ünnepélyességgel távoztak. Néhány hónap múlva ugyanez a kislány, aki az osztályt így fel tudta lelkesíteni, látom ám, hogy húsz lépés távolságról követ minket, ha immár mi hemzsegünk lefelé az utcán családilag. Mert olyan szép is négy kisgyerek nővérkéjének lenni, de oly nehéz elviselni, hogy más vagyunk, mint a világ körülöttünk. Felsőtagozatban versengenek a gyerekek, ki milyen popkoncertre jár. Táborokra oszlik az osztály a különböző együttesek híveiből. Mindenkinek tartoznia kell valahová, ha nem akar osztályidegen lenni. Mit csináljon a mi fiacskánk, aki zongorázni tanul, és Sebő Ferenc-lemezeken meg a Carmina buranán nevelkedett. Találomra választ magának egy együttest, és sikerül elvegyülni a többiek között. De mit tegyen, ha a többiek menő sportcipőkkel versenyeznek, meg márkás ruhákkal, s ő csak másoktól örökölt holmikban jár? Ezt nem lehet elpalástolni. (Hiába áll rajta remekül minden.) Szégyen, ki is csúfolják miatta. Harcba kell hát szállni a drága evilági hívságokért, kikönyörögni valami versenyképeset. Ez azonban nem megy. Sok a testvér, egy a kereset. Marad a szorongatott helyzet a világ és a család között. Nehéz ez, sőt erejét felülmúlja egy iskolás gyereknek. „Aki elveszíti életét én érettem, megtalálja azt." (Mt 16,25). Mi is, gyermekeink is megtalálták. Ahogy a mezők liliomai, az ég madarai módjára gondoskodott rólunk az Isten szerető szívű küldöttei által, úgy szorongatott helyzetünkből is kiszabadított minket általuk. Míg másnak drága cipője volt, addig nekünk sok jó barátunk. Gyerekeinkkel csapatostul jártunk kirándulni, turistaházak padlóján aludtunk, a pusztán sátoroztunk, barlangokban kúsztunk. Hej, de vidám dolog volt mindez, össze nem lehet mérni egy cipővel! Életre szóló barátságok szövődtek, szinte egy nagy családdá nőttünk. Ekkor tanultuk meg igazán, mi a keresztény testvériség, Isten házanépe, MI. Ez a Mi tudat segített gyermekeinknek vállalni önmagukat és családjukat (másságukat?) a társaik előtt. Ez a MI - ha nem önző, nem gőgös - hívogató fényével, melegével magához vonzza a kívülállókat. S akkor igazán jó - ez a keresztény közösség próbája -, ha mindenki helyet talál benne, aki magától vagy hívásra szívesen jön. (Ez nem olyan, mint a drága cipő, amibe csak egy gyerek fér egyszerre.) Jönnek is, jöttek is a gyerekek tábortüzet rakni, szalonnát sütni, énekelni, értékes zenét hallgatni, szilveszterezni, sátorozni. Néhány még hittanra is. Észrevétlenül emberek halászaivá váltak a MI gyerekei. Nem ők torzultak el a világ nyomásában - hisz maga Krisztus imádkozott értük, hanem a teher alatt terebélyes pálmává nőve ők üdítették fel a világ fiait. Ó, ha mindenki otthonra találhatna a köztünk lévő Isten országában! Vagyunk olyan igazak, olyan vonzók? Ó, ha valóban mindig köztünk lenne az Isten országa! Értünk könyörgő Jézus, tégy minket örökséged jó gazdájává! Jöjjön el a Te országod! Nényei Gáborné Hívogató fényével, melegével magához vonzza a kívülállókat Adventi gondolatok Milyen jó arra ébredni, hogy eljött advent ideje, amely felkészíti szívünket a kis Jézus születésének ünnepére. Örömmel készülök elmenni a hajnali rovate-misére. Elindulok hazulról, becsukom magam mögött az ajtót, és kilépek egy olyan világba, ahol nem angyalok járnakkelnek, hanem a maguk bajával küszködő emberek. Hideg van, és erős szél zúg a csaknem kopasz fákon. Odafönn a hold mintha menekülne, úgy vonul a felhők fölött. Szinte megrendítő ez a néma menekülés. Öreg vagyok, nyolcvanöt éves, botomra támaszkodva botorkálok a síkos utcán. Gyermekeim óvatosságra intettek: „Maradj otthon, Anyánk, nehogy bajod essen!" De hajt a kis Jézusra vágyó szívem. Bár a ködös úton egyre nehezebben tudok haladni, mégis, lassan elérem a Jézus Szíve-templomot. Belépek a templomba, elhagyom a külső világot, kizárom a mindennapi élet gondját-baját a szívemből. De szép is! Kint hideg, nyirkos minden, itt fény, pompa és melegség járja át a lelkemet. Az orgona hangja bizseregve hatja át egész valómat. Keresztet vetek, beülök a padba, és áhítattal hallgatom végig a szentmisét, s felkészítem szívemet az Úr Jézus befogadására. Együtt imádkozom-énekelek a hívőkkel, sokunk szemében az örömteljes várakozás fénye lobog. Közben végiggondolom eddigi életemet, amely során hihetetlen sok, az emberi ész számára felfoghatatlan megpróbáltatáson mentem keresztül. Erős hitem és Isten végtelen jóságába vetett bizalmam azonban segített elfogadni a nehézségeket. Hisz ő az, aki üdvösséget és vigasztalást hoz. Ő az a fény, amely soha ki nem alszik. A szentmise végén a pap kezével keresztet rajzol a levegőbe és megáld bennünket. És én evvel az áldással hagyom el Isten házát. Kilépek az utcára, s mintha még a járásom is könnyebb lenne. A nap is előbukkant, kezd kivilágosodni. Boldognak és könnyűnek érzem magam. Ezt a boldogságot szeretném mindenkivel megosztani, szeretnék mindenkinek legalább egy parányi tüzet és szeretetet oltani a szívébe. Mert érdemes élni, szenvedni, küzdeni és szeretni! Krajcsik Istvánné Ifjúság 1999. december 12. A papirusznád Az emberi kultúra egyik legfontosabb hordozója az írás. A bibliai korban már a műveltség és az uralkodás természetes eszköze volt a „papírra" rögzített gondolat. Mindez az írás fejlődése mellett a papirusznádnak is köszönhető, ami ebben az időben a Nílus-delta és Észak-Palesztina igen elterjedt növénye volt. Bár ezen a néven vált ismertté, rendszertanilag a palkák családjába tartozó vízi (mocsári) cserje, amely eredeti élőhelyein ma már csak mutatóban fordul elő. A növény vízben lévő vastag gyöktörzseiből erednek a 2-5 m magasra megnövő, 5-10 cm-es tőátmérőjű sötétzöld szárak. A náddal ellentétben szára háromszög alakú, nem bütykös és nem üreges. Mivel hajtásainak középső szártagjai erősen megnyúltak, levelei és többszörösen összetett vörösbarna füzérvirágzata a szár csúcsán rozettaszerűen rendeződnek. Csónakok, vitorlák, kosarak, kötelek, lábbelik és fonott bútorok készültek papiruszból, de a belőle előállított legjelentősebb termék mégis a „papír" volt. Az ókori Egyiptomban kb. Kr. e. 2500 óta készítették a papiruszt az egységes adórendszert szolgáló feljegyzésekhez. Ennek előállításához először a szárak külső kemény héját lehántották, hogy fehér, szivacsos beléhez hozzáférjenek. (A görögök ezt a belső részt „büblosz"-nak nevezték, innen ered a „Biblia" - „könyvek" szavunk). Ezt hosszában kb. 30 cm-es darabokra vágták, majd mindegyiket vékony csíkokra darabolták. Ezeket a csíkokat kemény, nedves falapokon szorosan egymás mellé illesztették két, egymásra merőleges rétegben. Ritkábban ragasztós vízzel megkenve, általában csak nyersen, ruhával letakarva erősen egymásba préselték a rétegeket. A modern papírnál egyenetlenebb, fehéres színű, viszonylag erős és hajlékony, de idővel megsárguló és töredező anyag jött létre. Az így keletkezett lapok széleit öszszeragasztották és több (tíz) méteres tekercset készítettek belőle. Általában csak az egyik oldalára írtak (Jel 5,1), nádtollal, melyet koromból nyert fekete tintába mártottak. Az Ószövetség nagy részét ilyen papirusztekercsekre írták és másolták, így Jézus valószínűleg ilyen tekercsből olvasott fel a názáreti zsinagógában (Lk 4,17). Ő maga nem írt papírra, de evangéliumát pár évtized múltán ilyen papír rögzítette. Ezzel együtt egyházunk teljes mondani- és írnivalóját soha nem akarta csak papíron és tintával átadni (21, 12), hanem „az élő Isten Lelkével... az élő szív lapjaira" (2Kor 3,3) írva hirdette és élte a rábízott örömhírt. Ugrits Tamás Egyházunk 1848-49-ben Tárgyilagosság, e korfordító időszak tényeinek széles körű föltárása, az előszóban pedig egy tudományos igényű tanulmány biztosítja e tekintélyes és igen tanulságos kötet időszerűségét. Ahogyan a szerkesztő leszögezi: „Amint 1848-49 a korábbi évtizedek következményeként, azok egyfajta betetőzéseként fogható fel, ugyanígy az egyháztörténeti vizsgálódásnak is szélesebb távlatot kell befognia." Úgy tűnik, itt egyfajta egyháztörténet-írási „ars poeticát" alkotott a szerző, s ez a szemléletíródak munkamódszer például szolgálhat az egyház és annak egyes, jelentős korszakai tanulmányozásához, életszerű történeti bemutatásához. A kötetben roppant életszerűen, önéletrajzi vallomásokban, visszaemlékezésekben, püspökkari körlevelekben, feliratokban, országgyűlési följegyzésekben és naplókban, a törvénycikkek alkotásának folyamataiban idézett tények önmagukért és önmagukról, a korszak mélyvénás áramlatairól tanúskodnak. A reformokat, a szabadságharcot megelőző eszmék, a jozefinista korszak s annak következményei, a korszellem alkotórészeinek sűrűsödő bonyolultsága visszautalják figyelmünket arra a felvilágosodásként megismert folyamatra és ideológiai-szellemi kísérletre, a humanista laicizálódás utóhatásainak fellobbanására, amely Roland Mortier könyvének - Az európai felvilágosodás fényei és árnyai - tanulmányait megismerve sok tekintetben megvilágítja a könyvben tárgyalt időszak roppant feszültségeit, és a magyar katolikus egyházban is tapasztalható szellemi, gazdasági, egyházfegyelmi, sok esetben forradalmi törekvések vívódásait. „1849. augusztus 13. után a nemzet lelkében és akaratában - még ha romantikus formában, de nagyon is kegyetlen megtorló következményekkel - tovább él a szabadságharc, a nemzeti függetlenség eszméje, amely az elkövetkező évtizedekben - olykor burkoltan, máskor nyíltabban a katolikus egyházban is jelen volt" - írja Elmer István - és ezzel együtt láthatjuk a fényeket és árnyakat is. Ezeknek a folyamatoknak sok irányú, ugyanakkor mélységi, tárgyilagos föltárását, s ezzel a jelen problémák és tennivalók őszinte megfogalmazását példázza ez a munka. (A haza, az egyház és a trón érdekében. A magyar katolikus egyház 1848-1849- ben. Szerkesztette és a bevezető tanulmányt írta: Elmer István, Új Ember, 1999) Dékány Endre REJTVÉNY Tizennégy és tizennyolc év közöttieknek Az alábbi szavak és betűcsoportok négy kivételével elhelyezhetők az ábrában. A kimaradt négy szóból az alábbi írás vége állítható össze: Útravaló Ha arra törekszel, hogy az örök mértéket kövesd, ne botránkozz azokon, kik nem erre igyekeznek, hanem törekvéseik ingadozva ágaznak a sokféle változó mérték között. Ne azt nézd, hogy mijük nincsen, hanem hogy mijük van, mert még a legnyomorultabbnak is van olyan lelki kincse, mely belőled hiányzik. Kifogásolni, fölényeskedni bárki Kétbetűsek: AD, AZ, BE, CA, DL, EK, ELET, NE, NO, RS, SZ, VE, ZN Hárombetűsek: AHA, ALÁ, ANT, AOE, CÁR, DAC, IDA, INT, MEG, NAP, NEM, SAS Négybetűsek: ADAT, AIDA, AKAD, ENSZ, ÉKES, INNI, ZEKE Ötbetűsek: ECSET, KAPNÁ, KERES, OLCSÓ, ORDAS, SEBRE Hatbetűsek: AZUTÁN, BOLOND, ELEGET, ETETÉS, EREDNI, ÉRTENI, JÁTSZÓ, NEDVES, TAMARA, TANULJ, VERSET Hétbetűsek: CIBÁLJA, EGÉSZEN, ELLENZI, TANULNI Nyolcbetűsek: OTTHONOS, REALISTA Tizenegybetűsek: MINDENKITŐL, NEVEZETESEN A megfejtéseket nyílt levelezőlapon december 17-éig lehet postára adni. Címünk: Új Ember Kiadó, 1364 Budapest, pf. 111. A helyes megfejtést és a nyertesek nevét január 29-i, összevont számunkban közöljük. A november 21-i rejtvény megfejtése: 1- Hágár, 2- Rút, 3- Eszter, 4- Mirjam, 5- Szafira, 6- Mária Magdolna, 7- Tabita, 8- Anna. Könyvjutalmat nyert: Markovics Rita dunaharaszti, Kocsis Ferenc jászkarajenői, Pencz Bernadett budapesti, Ács Tamás győri és Kravjánszki Ádám perei olvasónk. A nyereményeket postán küldjük el. W. Vámos Lídia