Új Ember, 2001 (56. évfolyam, 1/2737-52/2787. szám)
2001-04-29 / 17. (2752.) szám
Leszavazták az egyházi törvény módosítását Kinek volt fontos? (Folytatás az 1. oldalról) A módosítást egyébként igen körültekintően készítették elő, egy „végsőkig kompromisszumkész" javaslatot dolgoztak ki. Tárgyaltak az egyházakkal, az úgynevezett kisegyházakkal is, figyeltek az alkotmányból következő alapelvekre, s tájékozódtak a parlamenti pártok álláspontja felől. Az előzetes tárgyalások során csak az SZDSZ mutatott elutasító magatartást. A törvénymódosítás szükségességét igazolja egyébként, hogy az MSZP is készített saját módosító javaslatot. A szocialista párt azonban, bár a szavazást megelőző hetekben még úgy tetszett, sikerül megegyezésre jutni, végül elutasította a javaslatot. Semjén Zsolt egyértelműen politikai lépésként értékeli ezt, mivel, szakmai érvekkel nem támasztották alá a döntést. A helyzet mindazonáltal tarthatatlan — véli a helyettes államtitkár —, és ezt sokan látják az ellenzékből is. Ezt igazolja a számos tartózkodás. A történelmi egyházak képviselői általában sajnálják a törvénymódosítás kudarcát, bár megjegyzik, hogy a kezdeményezés nem egyházi jellegű volt. A Fidesz és az MDF továbbra is keresi a törvényes megoldást arra, hogy ki lehessen szűrni azokat a csoportokat, amelyek visszaélnek az egyházi státussal. Egyes kisegyházak, valamint az MSZP némely képviselői üdvözlik, hogy a Parlament döntése alapján továbbra is a régi jogszabály szerint lehet egyházként bejegyezni és működtetni szervezeteket. Kinek volt fontos, hogy meghiúsuljon a tisztázás lehetősége? Kinek kell takargatnia hitelveit, ki félhet attól, hogy azokat bárki megismerhesse? Melyik egyháznak jobb, ha a gazdálkodása ellenőrizhetetlen, ki akar mindenféle kötelezettség és ellenőrzés nélkül élni — visszaélni — az állam által biztosított előnyökkel? Kik akarnak fiatalokat elvadítani a családjuktól, hogy anyagi és lelki szempontból kizsákmányolják őket, ki akarja, hogy ne legyen törvény, ami megakadályozza őket ebben? — sorolja a kérdéseket Semjén Zsolt. A választ azok tudják, akik a nem gombra tették kezüket a parlamenti szavazáskor. Sz. J. Semjén Zsolt Isztambulban Semjén Zsolt helyettes államtitkár és Balog Zoltán, a miniszterelnök egyházi főtanácsadója a húsvéti ünnepeket Isztambulban töltötte, I. Bartholomaios konstantinápolyi pátriárka meghívására. Az idén a katolikus és az ortodox húsvétot a hívők egy napon ünnepelhették. A helyettes államtitkárt abban a megtiszteltetésben részesítette a pátriárka, hogy felkérte: a húsvétvasárnapi liturgián a görög és a latin nyelv után ő énekelje — magyarul — az evangéliumot. A látogatáson előkészítették I. Bartholomaios pátriárka április végén esedékes magyarországi útját. A rejtvényben a Jelenések könyvéből való gondolat befejezését olvashatjuk. „Ne félj! Én vagyok az első és az utolsó, az élő. Vízszintes: 1. Noé járműve 5. Keszkenő 9. Portéka 10. Becézett Mária 12. Nitrogén, Argon 13. Ütemes 15. Kavics 16. Amennyiben 17. Balek páros(!) 18. Természettudományi Kar 19. Hencegés 22. IIII(!) 23. Létrejön 25. Fuvallat 26. Pajta 27. Mákony 29. Torkig van 30. Haldokló vége(!) 31. Szemerkélés 32. Rugdalódzó 34. Krisztus-monogram 35. Vanádium, Nitrogén 36. Birtokos 37. Az első munkanap 39. Visszavág 42. Reklámozni kezdi(!) 43. Lettországban élő, finnugor nyelvű néptöredék 44. Ezen a napon 45. Szent István pogány neve 46. Dunamenti település Komárom-Esztergom megyében 48. Korszak 50. Középen pecsételj!) 51. Női név 53. Szavahihető 55. A megfejtés második része (zárt betűk: M, K) Függőleges: 1. A megfejtés első része (zárt betűk: A,T, M) 2. Dalbetét 3. Csúf 4.......Sáron, izraeli miniszterelnök 5. Ázsiát és Európát elválasztó hg 6. Azonos betűk 7. Egy hosszú és két rövid szótagból álló versláb 8. A megfejtés harmadik része 11. Jód, Kálium 14. Díszes síremlék 19. Trícium, Kén 20. Ázsiában van(!) 21. Nem 24. Messzire 28. Zsidóüldözés 30. Készpénz 31. Különleges 33. Rejtvény Rézbőrű 34. Betű kiejtve 37. Néma had(!) 38. Szekerce 40. Kusza divat(!) 41. Nátrium, Jód 45. Fordítva égöv(!) 47. Hiányos pite (!) 49. Német névelő 52. Korai vég(!) 54. Alumínium A megfejtéseket nyílt levelezőlapon május 4-ig lehet postára adni. Címünk: Új Ember Kiadó 1364. Budapest. Pf. 111. A helyes megfejtést és a nyertesek nevét a május 13-i számunkban közöljük. Az április 8-i rejtvény megfejtése volt. A görcsök elmúltak, látod, nem kellett volna tea. Könyvjutalmat nyert: Makk Istvánné miskolci, Dely Gyuláné ceglédi, Hada Tibor székesfehérvári, Domonkosné Németh Ibolya és Iványi Zoltán budapesti olvasónk. A nyereményeket postán küldjük el. W. Vámos Lídia 1 2 34~pr 6 7 8 9 ■ íi■ 13 14 mr 16wyh 1 20 ■22 ■23 24 mr 26 ■3C ^27yr ■29 M 32 33□ g 350 Ty 38 39 40 41 43 ^^■441r 46 49m 51 52 ■ 53 54Ti ■! Fórum Ahol még nem volt templom Hernádkak település 1990 után lett ismét önálló faluvá. A helybéliek, illetve onnan elszármazottak kezdeményezésére 1996-ban alapítványt hoztak létre abból a célból, hogy a kicsiny, beázott imakápolna helyén templomot építsenek. Az egyházmegyei jóváhagyás után május 1-jén helyezi el Seregély István egri érsek az alapkövet a földből addigra kiemelkedő alapban. Az adományok mellett az egyházmegye hozzájárulásából, illetve a kárpótlási öszszegből kívánják fedezni a költségeket. A Templomot Hernádkaknak, Alapítvány számlaszáma: Budapest Bank 11991102 — 02161620. Fényképkiállítás a kassai dómról A Szlovák Intézet váratlan húsvéti ajándékkal kedveskedett Budapest járókelőinek, mikor a Rákóczi úti bemutatótermében lenyűgöző totál- és részletfényképek közvetítésével mutatta be a nekünk oly kedves kassai dómot, mely — a magyar és szlovák nyelvű ismertető szerint — „nemcsak a közép-európai gótika lexikonja, de a közép-európai műemlékvédelem elméleti és gyakorlati fejlődésének tankönyve". A kirakatban négy (szlovák, angol, német és magyar) nyelven színes plakátok hívják fel a figyelmet a benti képekre, melyek középpontjában az 1474—77 között készült későgót szárnyasoltárról, illetve annak tábláiról készült felvételek állnak, köztük a Szent Erzsébet életének jeleneteit megörökítő 12 táblakép, a passió-ciklus és az adventi Mária-ciklus. Az ismeretlen mesterek aranyozott szamárhát ív-díszítésű remekműveinek reprodukciói, mint isteni szeretettel és kegyelemmel átszőtt zsánerképek, a középkor lelkiségét varázsolják néhány hétre a zajos főútvonal menti kiállítótermekbe. Hasonlóképp kinagyítva látható minden lényeges liturgikus építészeti részlet is, nemcsak a kőből faragott szentségház, a kettős Király-lépcső vagy a csillagboltozat, de az északi kapu feletti orommező domborművei, a magyar szentek kapuzatfülkékbe állított szobrai, a kőkonzolok, a pillérkötegek és a míves vízköpők is. S persze a Rákóczi-sírbolt, sőt Szent Erzsébet sárospataki szobra is. Köszönetünk kifejezése mellett hadd adjunk hangot sajnálkozásunknak is. Egyrészt, hogy a képek csak május 10-ig lesznek láthatók. Másrészt nagyon fájlaljuk, hogy a kiállításon megvásárolható ritka szép album (melynek gazdag tartalmából a fenti képek csak ízelítőt adnak) már csak három nyelven került kiadásra — magyarul nem. Holott a kereszténység 2000 éves történetében (hiszen a könyv ebből az alkalomból jelent meg) Földünk e sarkában a magyar egyház (köztük a magyar szentek és vértanúk, ill. püspökök) szerepe elvitathatatlan. -szá- Országos sportverseny Gyulán Utolsó alkalommal rendezik meg a katolikus iskolák országos sportversenyét. Gyulán hatvanhat iskola növendékei versengtek egymással április 7-én, az első fordulóban, amikor a teremsportokban mérte össze ügyességét a mintegy ezernégyszáz résztvevő. A második fordulóra, amelyet a pünkösd előtti szombaton rendeznek, még több versenyzőt várnak. Ez a magyarázata annak, hogy országos találkozóra ilyen formában utolsó alkalommal kerül sor, a jövőben területi szinten versengenek a katolikus iskolák diákjai. A Katolikus Iskolák Diák Sport Szövetsége (KIDS) 1993-ban alakult, az első versenyeket 300—400 résztvevővel rendezték. A mostani kétfordulós verseny lebonyolítása négy millió forintba kerül, amelyhez a KIDS mellett az egyházmegye, illetve a rendező város is hozzájárul. A katolikus iskolák nemzetközi sportszövetsége (FISEC) negyvenhetedik alkalommal hirdette meg a küzdelmeket, amelyen idén szép számmal vehetnek részt magyar versenyzők, ugyanis a sporteseményre június végén Nyíregyházán kerül sor. Mint az edzők és a szervező iskolák tanárai elmondták, jó lenne, ha külföldi helyszíneken is megmérettethetnék magukat a magyar katolikus fiatalok. A kopt liturgia magyar tudósa A közelmúltban hírt adott róla a magyar sajtó, hogy Rockenbauer Zoltán kulturális miniszter tudományos munkássága elismeréséül Kairóban átadta Tóth Margit zenetudósnak a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét. Tóth Margit 1940-ben a Ranolder Intézet tanítónőképzőjében végzett, majd magasfokú zongoraművészi, zenetudományi tanulmányokat folytatott. 1945-ben az akkor induló, szigorú életvitelű bakonyboldogasszonyi ciszterci nővérek közé lépett, ahol különféle magas képzettségű közösség indult a szerzetesi életre. Amikor a proletárdiktatúra őket is szétszórta, Tóth Margit egy népzenei kutatócsoportban talált munkát Lajtha László vezetésével. Amikor az UNESCO kérésére Kodály Zoltántól szakembereket kért a fejlődő országok népzenei anyagának feldolgozására, Tóth Margit, aki időközben már a Néprajzi Múzeum zenei osztályvezetője lett, előbb Budapesten „hozott anyagból", majd 1970-től többször ismétlődő kiutazási engedélyekkel Kairóban látott hozzá tudományos igénnyel a Krisztus utáni első századból való kopt keresztény Nagy Szent Vazul liturgia szövegeinek és dallamainak lejegyzéséhez. Azután 1982 óta a kairói konzervatórium tanáraként az egyiptomi népdalkincs lejegyzésén is dolgozik. __________TALÁLKOZÓ_________ A rozsnyói premontrei gimnázium egykori diákjainak jelentkezését kérem. Cím: Paulusz Ede, 1221 Budapest, Leányka u. 11. Tel.: 229-1181. _________KÖZLEMÉNYEK_______ Az Adalbertinum alapításának 13. évfordulóján ünnepséget szervez a KÉSZ. 29-én 10 órakor szentmise, 11 órakor Reissmann Barabás Gizella festőművésznő kiállítását megnyitja Losonci Miklós. Helyszín: 1118 Budapest, Élőpatak u. 35. A kiállítás megtekinthető június 18-ig kedden 10-12 óra között, vasárnaponként 11 órától 12-ig. Tel/fax: 319-2304;319-3182. Kárpátalján az árvíz miatt meghoszszabbodik a tanév, ezért június 11-én jönnek a gyerekek. Itteni fogadásukat már szervezik Kőszegen, Dunaharasztiban, a Nógrád megyei Patakon, Nagykovácsiban, Pécsett (itt Tihanyi Imréné várja a fogadókat a 72-314-836-os telefonon), s Budapesten, a XI. kerületben. Köszönetünket fejezzük ki Balogh Pál ny. igazgató úrnak és a montreali magyar egyházközség aktivistájának, Hegede Magdolnának, hogy munkájával komoly támogatást nyújt a kárpátaljai gyermekeknek. A júniusban érkező újabb csoportok fogadására továbbra is várjuk a jelentkezőket. Támogatóink a Szent Adalbert Misszió Alapítvány számlájára küldhetik el adományukat: ABN AMRO Bank 10201006- 50015676. Cím: Átányi László 1119 Budapest, Etele út 23.Tel.: 203-3201. Soós Sándor: Assisi Szent Klára, a szegény úrnő című filmjét vetítik le máj. 7-én 18 órakor a Tamás Alajos Közösségi Házban. (Bp. II. Römer Flóris u. 4.) A vetítés után beszélgetés a film alkotóival. ___________IMAÓRÁK__________ Bucsuszentlászlón minden hó első szombatján engesztelő imavirrasztást tartanak 17 órai kezdettel. Ünnepi szentmise 19 órakor. Makkosmária Fogolykiváltó Boldogasszony kegyhelyen minden vasárnap 11 órakor ünnepi szentmise. Minden hó első szombatján 12 órakor szentmisét mutat be a Szűzanya tiszteletére Regőczi atya. Előtte 11 órától rózsafüzér. S.O.S. ima. Meghallgatunk és imádkozunk érted. Tel.: 214-2125. Virrasztás Magyarországért. Budapesten a Szent István bazilika Szent Jobb kápolnájában minden csütörtökön 20 órától péntek reggel 5 óráig. Szentmise 21 órakor. Minden nap 16.30 órától imádkozzék a teljes rózsafüzért (örvendetes, fájdalmas, dicsőséges). A Mária kongregáció minden hó első szombatján a 8 órai szentmise után ugyanitt tartja áhítatát, majd 9 órakor engesztelő szentmise. A Máriás Papi Mozgalom budapesti cenákuluma minden szombaton 17 órakor kezdődik a Szent Család templomban. (Bp. VI. Szondi u. 67.) A Szent Rita plébánián (Bp. Vill. Kun u.) készülve a védőszent ünnepére, csütörtökönként 8 és 17 órakor szentmise keretében lelkigyakorlatos szentbeszédek hangzanak el. Esztergomban, a bazilika kriptájában május 3-án 8.30 órakor mutat be szentmisét Regőczi atya Mindszenty bíboros sírjánál, épségben maradt teste hazahozatalának 10. évfordulóján. A Charles Focuald szellemiségében alakuló Jesus Charitas papi közösség lelkigyakorlatra hívja a papokat és a kispapákat Hagyó József atya vezetésével június 25-től 28-ig Egerbe a Szt. János Lelkigyakorlatos Házba. Cím: 3300 Eger, Foglár u. 6.Tel.: 06-36-312-916. Az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Hitoktatási Felügyelősége lelkigyakorlatot szervez hitoktatók számára aug. 13-tól aug. 16-ig Dobogókőn, a Manréza Lelkigyakorlatos Központban. Elhelyezés két-háromágyas szobákban. Költsége: 9000,Ft/fő. Jelentkezni lehet személyesen és belföldi postautalványon történő 3000,- Ft adminisztrációs költség befizetésével. Cím: 2099 Dobogókő, Fény u. 1. Csoportos jelentkezés esetén kérjük a résztvevők nevét és címét a postai utalványon felsorolni! Jelentkezési határidő: május 31. Hitoktatási Felügyelőség 1014 Budapest, Úri u. 62. Tel.: (06-1)-202-5611/117, 118-as mellék. Az örmény katolikus kápolnában (Bp. XI. Orlay u. 6., a Gellért Szálloda közelében) az idén ápr. 28-án (szombaton) emlékeznek meg az örmény vértanúk emléknapjáról. Az ünnepélyes örmény szertartású szentmise 17 órakor kezdődik. Előtte 16 órakor szentségimádás, közös rózsafüzér. A magyar ifjúságért és a családokért mutat be szentmisét Paskai László bíboros május 5-én 18 órakor a Bp. felső-krisztinavárosi plébániatemplomban. Előtte 17.30 órától rózsafüzér. Hivatásnap május 6-án 19 órakor Budapesten a piarista kápolnában. (Bp. V. Pesti Barnabás u. 1.) Ugyanitt minden hétfőn 18 órakor bibliaóra. 2001. április 29. Hírek Magyarország az én hazám címmel rendezte V. országos konferenciáját a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége április 20-án és 21-én. A rendezvény színhelyén, a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében Glatz Ferenc, az akadémia elnöke köszöntötte a nagyszámú közönséget, majd a konferencia fővédnöke, Orbán Viktor nyitotta meg az ülést. A miniszterelnök Magyarország most kezdődő új korszakában is az ezeréves hagyományon alapuló keresztény erkölcsiséget tekinti olyan alapnak, amelyre építeni lehet. A keresztény értelmiségiek kétnapos tanácskozását megtisztelte részvételével és előadásával is számos egyházi, közéleti személyiség, tudós és művész. Az előadók és hozzászólók — a maguk szakterületének megfelelően — ám valamennyien a megnyitóban elhangzott gondolat szellemében fejtették ki álláspontjukat. Az esemény értékelésére következő számunkban visszatérünk. A kávéházi kultúráról A Sík Sándor Piarista Egyetemi Szakkollégiumban (Szeged) a hagyományokhoz híven idén is megrendezték az Oktogon-napokat. Április 20- 21-én előadások hangzottak el a kávéházi kultúráról, a csehek és a szlovákok magyarságképéről. Fellépett Dinnyés József és a Molnár Dixieland Band. Hitoktatói jubileum Kara Zsuzsanna testvér ötvenéves hitoktatói jubileumát ünnepli május 13-án, a délelőtt 11 órai szentmisében, Budán, a Városmajori templomban. (1122 Bp. Csaba u. 5.) Szeretettel várja a misére és utána beszélgetésre minden egykori tanítványát, ideértve a „köviseket", a Veszprém- Cholnoky lakótelepieket, s azokat is, akik a budai Kosztolányi iskolába jártak.