Új Ember, 2001 (56. évfolyam, 1/2737-52/2787. szám)

2001-09-16 / 37. (2772.) szám

2001. szeptember 16. Fórum Drog, hivatás, küzdelem Az elsikkasztott szeretet nyomában Beszélgetés Dér András rendezővel új filmjéről A közelmúltban fejeződött be A kanyaron túl című ma­gyar játékfilm forgatása, amely egy drogos fiatalok­kal foglalkozó papról szól. Alakjának egyik ihletője az 1988-ban, fiatalon elhunyt Szabó János atya, aki halá­láig a deviáns fiatalok em­beri életre segítésén dolgo­zott. Az alkotás (melyet majd a 2002. évi Magyar Filmszemlén mutatnak be) mégsem életrajzi film. A tör­ténet hátteréről, fogantatá­sáról, elkészítésének szándé­káról kérdeztük a film rende­zőjét, Dér Andrást. — Nem akartam időuta­zást, visszamenni a nyolcva­nas évekbe, hiszen ma már más a társadalmi, a politikai helyzet. Ugyanakkor azt gon­dolom, hogy a katolikus egy­ház mai viszonya a droghoz vagy épp a közszerepléshez nem sokban különbözik az akkoritól. Az a probléma, amellyel Szabó János is szem­bekerült az egyházban, ma is megvan. Fontosnak tartot­tam, hogy ez a filmben is megjelenjen: mit jelent az, amikor valaki úgy gondolja, hogy a misszionáriusi létfor­ma hozzátartozik az egyház­hoz. Ma is szükség van rá, és ezért nem kell külföldre men­ni: itthon is vannak elmara­dott, harmadik világbeli szi­getek, csoportok, ahová el kell utazni. Ki kell lépni a templom kapuján, át kell lép­ni a sekrestye küszöbét, hogy megszólíthassuk őket. Mi a film története, kik a fősze­replők? — Egy józsefvárosi papról szól a film, akinek a plébáni­án van egy drogosokból álló csoportja. Ide kerül a másik főszereplő, Szilvi (Dér Denissa), egy fiatal drogos lány. Ez a helyzet nagyon sze­rencsétlen, mert egy plébánia nem arra való, hogy ott prob­lémás, szenvedélybeteg fiata­lokat foglalkoztassanak rend­szeresen, hiszen fölborul az ottani élet. A plébános is sze­retne megszabadulni ettől a szituációtól. A probléma ak­kor kezdődik, amikor a fiatal pap nem kap engedélyt, hogy a deviáns fiatalok lelkipászto­ra legyen. Püspöke megpró­bálja őt megvédeni tőlük, ugyanis félti, hogy egyedül nem fogja bírni, beszippantja az ellentétes erő. Ő viszont mindenen keresztül vívja el­hivatottsága harcát: türelmet­lenül, alázatosan és konokul. Az egyházat azonban nem hagyja el — hasonlóan Assisi Szent Ferenchez. Ez nagyon fontos jellemzője. Sikerül megszereznie egy elhagyott vidéki tanyát és templomot, amelyet önerőből rendbehoz­va kialakíthatnak egy otthont, egy közösséget a fiatalok szá­mára. Aki teljes szívvel-lélekkel beleve­ti magát ebbe a világba, könnyen megbillenhet. — A filmbéli papnak is megjelennek a veszélyhelyze­tei: a szerelem, a testiség, a drog erőpróbája. Nem egy meditatív aszkétáról szól a történet. Olyan ember ő, aki­nek tekintélye van a fiatalok körében, aki számukra min­dig jelen van. Ez az, ami töb­bek között hiányzik a mi vilá­gunkból: a biztonság. Nincs kihez fordulni. A pillanatnak élünk, alig van megbízható érték vagy hely az életünk­ben. A drogos fiatalok — akik nagyon értékes, ugyanakkor túlérzékeny emberek — olya­nok, mint valamiféle társadal­mi lakmuszpapír. Elsősorban nem önmagukat kell okolni­uk azért, hogy ilyenné váltak. Majdnem mindegyikük olyan érzékeny, hogy akár nagyon tehetséges művész is lehetne belőlük, csak például a körül­mények úgy játszanak közre az életükben, hogy a belső tűz és a külső hidegség felmor­zsolja őket. Ilyenkor van szükségük valakire, akibe be­lekapaszkodhatnak, akihez fordulhatnak. Ekkor ezek az emberek iszonyúan türelmet­lenek és nagyon önzőek. Pon­tosabban nem is ők, hanem az őket vezérlő drog. Többé már nem urai önmaguknak.­­ A különböző amfeta­­minok és opiátok súlyosan megváltoztatják a személyisé­get, és maradandó függőséget okoznak. Hatásukra a drogos­ban belső harc alakul ki: kétfé­le személyiség küzdelme. Amikor a kábítószer mint egy démon az ember belsejébe költözik, elkezd diktálni és maximálisan kizsákmányol. A valaha volt én maradéka csak néha tud megszólalni. Ezt a nagyon gyönge hangot kelle­ne valakinek meghallania. So­kan a drogosnak csak az ellen­szenves, önző és undorító én­jét veszik észre, és menekül­nek tőle. A filmbéli pap a ma­radék, pici énre koncentrál. Ahogyan annak idején János atya is. Lehetett őt naivnak, bolondnak, ámokfutónak néz­ni, de következetesen csak er­re a belső énre figyelt. Nem úgy fogta föl, mintha a drog lenne a valódi célja ezeknek a fiataloknak — és ezzel tudta megnyerni a bizalmukat. Önt miért foglalkoztatja a drogo­sok világa? Előző játékfilmje is róluk szól. (Árnyékszázad, 1993) — Valamiképpen minden mű az alkotó terápiája is. Talán épp a bizonytalanságot aka­rom magamból kiölni. Egy­részt látom, hogy szükségünk van biztonságra, valakire, aki megnyugtató módon van jelen az életünkben, másrészt türel­metlenné tesz és felháborít az a közönnyel teli világ, amelyben nem tudunk őszinték lenni. Felületesen kezeljük egymást, látszatokból ítéljük meg a má­sik embert, nem vagyunk kí­váncsiak arra, hogy valójában mi lakik benne. Azt szeretném megjeleníte­ni a filmben, hogy valójában mindegyik szereplő más, mint amilyennek első pillan­tásra tűnik. A főszerepet Bu­bik István játssza — első ráné­zésre nem mondaná róla sen­ki, hogy pap. Vagy a drogos fiatalok: először visszataszító­­ak és ellenszenvesek a film­ben, de kiderül róluk, hogy valójában nagyon kedves és mélyen megsértett emberek. Ehhez a felismeréshez oda kell figyelni a másikra, el kell tölteni vele egy kis időt, ener­giát kell adnunk a vele való kapcsolatba. A film az elsik­kasztott szeretet nyomát kere­si. A gyermek- vagy felnőtt­korban megspórolt szeretet hiánya visszaüt, ennek — mint minden bűnnek — sú­lyos következményei varnnak. Ez a távolról sem csak a drogoso­kat érintő probléma hogyan jele­nik meg a filmben? — Szilvinek a szüleivel, il­letve a fiújával való kapcsola­tában. A szerelem témája is kérdése a filmnek, hogy az mennyiben testi és mennyi­ben lelki állapot, és hol van­nak a határai. Megjelenik Szil­vi és Tamás (Gyuriska János) testi kapcsolata, ugyanakkor egy másik szerelem is, amely a pap iránt ébred a lányban. A kérdés: mit tud kezdeni ezzel az érzelemmel a lány és mit a pap. Sokan azt mondják, a cö­libátus embertelen és idióta dolog. A Bibliából kiderül, hogy ez elhívás, amely lehet teljes élet és teljes szerelem, csak éppen lelki síkon mozgó szerelem, amiről például Avvai Szent Teréztől tudunk. Nagyon furcsa és érdekes mó­don ez a felfokozott, „embe­ren túli" szerelem negatív le­nyomatban, pusztító formá­ban épp a drogosok esetében jelenik meg. Szabó János atya élete és munká­ja tragikus módon fiatalkorában megszakadt. A film ezen a pon­ton eltér-e az ihlető történettől? — Alig-alig készült olyan film a szenvedélybetegek vilá­gáról, amelynek a főszereplője egy segítő foglalkozású ember. Ha a filmben „megölöm" őt, akkor ez — bármennyire jelen van benne a krisztusi áldozat­­vállalás szimbólumának a le­hetősége, mégis — kilátásta­­lanságra enged következtetni, arra, hogy ez a küzdelem re­ménytelen. Nem akartam de­pressziós filmet csinálni. Fon­tosnak tartom, hogy legyen katarzis, jóllehet tudjuk a sta­tisztikákból, hogy rendkívül szomorú a meggyógyultak és a bennmaradottak aránya. A főszereplő egy pap, és az eddig elmondottakból is felsejlik: a film hátterében ott tolonganak a transzcendenciával, a hittel kap­csolatos kérdések. — Egész életemet abban a kérdéskörben élem, hogy mi is az én hitem. Vallásosan ne­veltek, később eltávolodtam a hittől, majd visszakerültem. Ez a vívódás, illetve az anya­gi és szellemi világhoz fűző­dő konfliktusos viszonyom végigkísérte eddigi életemet. Paul Claudel azt mondja: a ka­tolikus ember nincs nyugalmi állapotban. Ez az én tapaszta­latom is. Úgy gondoltam, e vívódást, tapasztalataimat meg kellene fogalmaznom filmben, valahogy úgy, hogy ne csak a vallásos ember szá­mára jelentsenek valamit, ha­nem azoknak is, akik keres­nek. A drogosok nagy többsé­ge nagyon intenzíven keres, csak hamar elfárad. Azt sze­retném, ha volna egy sztori, amely esetleg megérinti őket. Szigeti László (Fotó: Komáromi Gábor / Globe Film Dér András a film forgatásán ...Szükségük van valakire... (Bubik István és Dér Denissa a film egyik jelenetében) A XXI. század elején érdemes összegezni, milyen volt a XX. század vallási missziója, milyen eredményeket értek el és milyen hibákat követtek el a keresztény egyházak és a nagy európai vallási közösségek — olvashatjuk a „Misszió vagy a szeretet missziója" című, szeptember 2—5. között rende­zett nemzetközi konferencia programfüzetében. Immár ti­zenharmadik éve rendeznek biblikus konferenciát Szegeden. Az idén azonban ez kibővült: a misszió témája nemcsak biblikusokat, hanem egyházi vezetőket és szakértőket, val­lásszociológusokat, a média szakembereit és pedagóguso­kat is vonzott. Hiszen a misszióról szóló konferencia téma­körei között szerepelt a jelenkori egyházak társadalmi és jogi helyzete, az egyházak és a vallás jelenléte a médiában, a vallási eszmék befogadásának akadályai, az egyházi is­kolák missziós küldetése, valamint Pál apostol missziója. Az előadók között szerepelt Semjén Zsolt helyettes állam­titkár, Vygnitas Grinis, Litvánia budapesti nagykövete, Ju­hász Judit, a püspöki kar sajtófőnöke, Paul Zulehner oszt­rák és Tomka Miklós magyar vallásszociológus.­­ Eredetileg Szent Pál missziójáról szólt volna a konferencia, a szervezés so­rán azonban felmerült a gon­dolat: aktualizáljuk a témát — mondja Benyik György pro­fesszor, a konferencia szerve­zője. — Így aztán egyházpoli­tikai helyzetkép felvázolására szociológiai előadásokra, pe­dagógiai kérdések megtár­gyalására is sor került. A magyarországi történelmi egyházak vezető személyisé­gei is találkoztak a konferenci­án, egy közös missziós nyilat­kozat előkészítése céljából. A katolikus egyházat Bábel Balázs kalocsai kecskeméti érsek képviselte. Az elmúlt évezred­ben az evangélium hirdetésé­nek nagy nehézsége volt a kü­lönböző felekezetek egymással folytatott küzdelme, amely csökkentette a keresztény misszió hitelességét. Az egy­házi vezetők megfogalmazták, milyen területen és hogyan szeretnénk együttműködni. Ezt a nyilatkozatot ajánlásként megküldték a magyarországi egyházak vezetőinek. Az egyházak együttműködését célozták, de hiányoztak a kisegy­­házak. Nincs itt valami ellent­mondás? — Gyakorlati oka volt an­nak, hogy most csak a törté­nelmi egyházakat hívtuk. Egy nyilatkozat megfogalmazása volt a cél, és ilyen rövid idő alatt sok résztvevővel ez nem­igen lehetséges. A nyilatkoza­tot természetesen elküldjük a kisegyházak vezetőinek is, kérvén, csatlakozzanak hozzá. Egy következő konferenciára, amely magáról az egyházról szólna, őket is meghívnánk. Nemcsak tematikáját tekintve bővült ki a szegedi biblikus kon­ferencia, hanem a helyszíneket il­letően is.­­ Pénzes János szabadkai és Martin Ross temesvári püs­pök is eljött, bemutatták egy­házmegyéjüket, ahová a kon­ferencia résztvevői közösen el is látogattak, így tehát Temes­vár és Szabadka is helyszíne volt mostani konferenciánk­nak. Pál apostol működésével kapcso­latosan az egyik előadó hangsú­lyozta: az ő fellépésével más, a korábbinál sokkal tágasabb körre terjedt ki a keresztény misszió. Mit mondhatunk a mai misszió társadalmi közegéről? — Kristine Pommert, a BBC vezető munkatársa szerint a vallással kapcsolatosan ma már nem érvényes a hatvanas évek helyzetképe, vagyis hogy az ateisták nagy cso­portja áll szemben a vallásos emberekkel. Manapság in­kább azt lehet mondani, hogy az emberek nagy, anonim tö­mege bizonyos értelemben vallásosnak tekinthető. Az emberek sokasága gyakran vallásos módon nyilvánul meg — példaként Diana her­cegnő halálát idézte az előadó —, ezek az emberek ugyanak­kor nem tartanak kapcsolatot egyetlen szervezett vallással sem. Mégis igénylik a vallási információt. Az egyházak — és a médiában dolgozó ke­resztény szakemberek — szá­mára éppen ez jelenti a prob­lémát: ez a nagy tömeg ugyanis másképpen igényli a vallási információkat, mint ahogy az egyházak azt ter­jeszteni akarják. Wol­f Rüdiger Schmidt, a né­met ZDF televízió vallási programjának vezetője arról beszélt, hogy a vallás iránti ér­dektelenség és értetlenség „fővárosának" ma Berlin te­kinthető. Az egykori Kelet- Németországban a több évti­zedes ateista légkör következ­tében a középgenerációnak és a fiataloknak hiányoznak azok a fogalmai, amelyek ré­vén meg tudnák érteni, miről is szól a keresztény vallás. A brit és a német szakember kö­zös tapasztalata, hogy napja­ink tévénézője — függetlenül attól, tart-e kapcsolatot vala­mely egyházzal — azt igényli, hogy „a vasárnap médiája" más legyen, mint a hétköz­napoké. Nem az egyház ér­dekli őket, hanem a vallási ér­zés. Zulehner professzor kuta­tásai szerint ma Németország keleti felében és Csehország­ban a legalacsonyabb a vallás iránti igény , ott, ahol a leg­kevesebben kötődnek a törté­nelmi egyházakhoz. Tehát mindenképpen van összefüg­gés az egyházhoz való kötő­dés és az emberekben ébrede­ző vallási igény között. Fontos megállapítások ezek. Lé­nyegesen fontosabbak annál, hogy megmaradjanak annak a 3- 400 embernek a körében, akiket ez a konferencia valamilyen mó­don „megmozgatott"... — A résztvevők és a konfe­renciáról tudósító újságírók is remélhetőleg tovább gyűrűz­­tetik az elhangzottakat. Mert a misszió — II. János Pál pápa megfogalmazása szerint — nem szakemberek számára fenntartott munkaterület, ha­nem minden keresztény első­rendű hivatása. (kipke) Minden keresztény hivatása Missziós konferencia Szegeden • • •

Next