Új Ember, 2003 (59. évfolyam, 1/2840-52/2890. szám)
2003-01-05 / 1. (2840.) szám
V 9780133102055 25 éve érkezett haza a Szent Korona — írásunk a 16. oldalon http://ujember.katolikus.hu KATOLIKUS HETILAP LIX. évf. 1. (2840.) Ára: 82 Ft Laktanyai találkozások papnövendékekkel Emlékek az 1970-es évekből 3. oldal Magyarként a pápa és a világegyház szolgálatában Ternyák Csaba érsek 4. oldal Vallásosság és érett személyiség Süle Ferenc pszichiáter valláspatológiai szemináriumáról 4. oldal A cserkészek huszadik világtalálkozója Kilencvenéves a Magyar Cserkészszövetség 7. oldal Európai találkozó Párizsban Roger testvér: Isten csak szeretni tud Több mint nyolcvanezer fizette a párizsi Notre Dame- nos Pál pápa, a konstantinápoltal érkezett december utolsó napjaiban Párizsba és környékére, hogy részt vegyen a Taizéi Közösség által szervezett európai találkozón. A 2002. december 28. és 2003. január 1. között megrendezett találkozó huszonötödik állomása a Bizalom Zarándoklatjának, amelyet Roger testvér, a Taizéi Közösség alapítója álmodott meg, és indított el immár negyed évszázada. A tavalyi budapesti találkozó hazai és külföldi vélemények szerint is sikeres volt. Talán a magyarországi élményeknek is köszönhetően, ismét szívesen gyűltek össze a fiatalok a világ számos országából. Hazánkból közel ezren zarándokoltak a francia fővárosba. December 29-én Jean-Marie Lifitigh bíboros, Párizs érseke köszöntötte a résztvevőket, és mint a találkozó többi estjén is, Roger testvér v., tott rövid elmélkedést. A bíboros által celebrált szentmisét a France 2 tévécsatorna élőben közvetiszékesegyházból. A találkozó ökumenikus jellegét mutatja, hogy Európa minden országa képviseltette magát különféle keresztény felekezetekhez tartozó fiatalokkal. A zarándokok több mint fele Kelet-Európából érkezett, ahova a taizéi testvérek 1962 óta rendszeresen ellátogatnak, de eljöttek Párizsba többek közt Szicíliából, Máltáról, Ausztráliából, Ukrajnából és a Fülöp-szigetekről is. II. Járancia, találkozótok a tolerancia és a szolidaritás élő jele — fogalmazott üzenetében Kofi Annan, az ENSZ főtitkára. (Folytatás a 10. oldalon.)lyi és a moszkvai pátriárka, valamint más egyházi és világi méltóságok küldték el üzenetüket, támogatásukról biztosítva a résztvevőket. A mai világban, ahol néha úgy tűnik, hogy napról napra jobban elhatalmasodik az intele Államfői beavatkozás a jogbiztonságért Az óév utolsó napjainak krónikájához tartozik, hogy Mádl Ferenc köztársasági elnök nem írta alá, hanem visszaküldte a parlamentnek a szociális törvénymódosítást, mivel úgy ítélte meg, hogy az abban szereplő egyik szabályozás hátrányosan érintheti azokat, akik egyházi intézményben kívánják igénybe venni a szociális alapellátásokat. A Magyar Rádió Krónika című műsorában az államfő döntését a következőképpen indokolta meg: „A parlament által elfogadott, szociális tárgyú törvényeket módosító csomag azok közé a törvénycsomagok közé tartozik, amelyeket a köznyelv csak »salátatörvénynek« hív. Mint ahogy ebből az elnevezésből is kiderül, egy ilyen csomag több törvényt foglal magában. Ez nyilvánvalóan azt a veszélyt is magában hordozza, hogy bizonyos fontos részletek elsikkadnak, ha a »salátatörvényt« egyben fogadják el. Ez a benyújtók, jelen esetben a kormány felelőssége. (Folytatás a 4. oldalon.) Márfi Gyula érsek Mentsük át az ünnepet a hétköznapokba! Újév ünnepének olvasmányai még jórészt karácsony ünnepét idézik. Figyelmünk középpontjában ott vant még a jászolban fekvő betlehemi Kisded, akiben látható formában megjelent a láthatatlan Isten. Nem félelmetes uralkodói fenséggel érkezett, hanem a hűséges szolga alázatával; nem egy felnőtt ember tiszteletet parancsoló tekintélyével, hanem egy kisgyermek szeretetreméltóságával; nem büntető szigorral, hanem a bűnöst megmenteni akaró, érte halálba menni kész irgalommal. Lehet-e nemesebb célunk az új esztendőben, mint hogy kitárjuk szívünket az istengyermek felé? Ha megpróbáljuk megőrizni magunkban az istengyermekség lelkületét, testvérei maradunk Jézusnak, átmentjük az ünnep lényegét hétköznapjainkba. Ne ütközzünk meg azon, hogy ma is a világgal dacolva, az árral szemben úszva tudunk csak hűek maradni Krisztushoz! Vállaljuk mégis bátran a közösséget vele, ne tegyük magunkévá azt az igénytelen, emberhez méltatlan életstílust, amelyet például egyes kereskedelmi tévécsatornák népszerűsítenek! Maradjunk közösségben Jézussal és Máriával, s a Szentlélek irányítása mellett utasítsuk el korunk tévtanításait, és Máriával együtt kövessük Jézust egészen a halálig, hogy vele lehessünk majd a feltámadásban is! Újév ünnepe a béke világnapja is. Közel negyven éve már, hogy ezen a napon a föld katolikus templomaiban a békéért imádkoznak. A keresztény ember jól tudja, hogy a béke nem csupán az erőviszonyok egyensúlyától, az anyagi érdekek összehangolásától függ. A béke Isten ajándéka. Kérhetjük-e a békét mástól, mint Jézustól, aki a Béke Fejedelme (íz 9,5)? Könyöröghetünk-e máshoz, mint hozzá, aki — mint Szent Pál írja az efezusi levélben — „a mi békességünk" (Ef 2,14)? Ma Magyarországon egyesek sokat beszélnek a nemzeti egyetértés megteremtésének, „az árkok betemetésének" fontosságáról, ugyanakkor dühödten és kérlelhetetlenül gyalázzák politikai ellenfeleiket. Ezek az emberek azt hiszik, hogy ők a béke letéteményesei, és az általuk szabott feltételek teljesülése hozza majd el a békét. Mi azonban a békét nem tőlük, hanem Krisztustól várjuk, és az ő követésével akarjuk kivenni részünket a béke szolgálatából. Lelkünk mélyén igyekszünk megőrizni a krisztusi békét. Ez képesít minket arra, hogy ellenségeinkért is tudjunk imádkozni, ellenálljunk a bosszú kísértésének, a béke és a szeretet eszközei lehessünk közösségeinkben. 2003. január 5. Minden kedves Olvasójának áldott _Jó boldog új évet kíván . it#7 az új Ember Most teljesül be a rendszerváltozás Beszélgetés az integrációs államtitkárral 9. oldal A szeretet lehet a béke kovásza Új nemzetközi erkölcsi rendet sürget a pápa II. János Pál pápa idei újévi béke világnapi üzenetét XXIII. János pápa negyven évvel ezelőtt napvilágot látott Pacem interni kezdetű enciklikájának méltatására, időszerűségének felmutatására szentelte. Elődjének prófétai meglátásai nyomán vázolja a világ égető kérdéseivel kapcsolatos egyházi álláspontot. Az alábbiakban ismertetjük a dokumentumot, mely nem egyetlen napra szól. Az esztendő folyamán szerte a világon az egyházi közösségek feldolgozzák, megbeszélik és következtetéseket vonnak le belőle keresztény életünk hétköznapjai számára. A világ, amelyhez XXIII. János 1963-ban fordult, a XX. században két világháborút, totalitárius rendszerek kiépülését, az emberi szenvedés elszaporodását és a történelemben addig soha nem tapasztalt méretű egyházüldözést élt át. A béke négy oszlopa Négy követelményben jelölte meg a béke feltételeit: igazság, igazságosság, szeretet és szabadság. Az igazság — mondta — akkor lesz a béke alapja, ha mindenki a saját jogain kívül a másikkal szembeni kötelességét is elismeri. Az igazságosság akkor fogja a békét építeni, ha valóban mindenki elismeri a másik ember jogait, és azon fáradozik, hogy teljesítse a többiek iránti kötelességét. A szeretet akkor lesz a béke kovásza, ha az emberek a másik ember szükségleteit és igényeit is úgy ismerik el, mint a saját magukét, és tulajdonukat, lelki értékeiket megosztják másokkal. És végül a szabadság akkor táplálja a békét és termi meg gyümölcsét, ha az eszközök megválasztásánál mindenki az értelem elérését követi, és bátran vállalja a felelősséget saját tetteiért. XXIII. Jánosnak az volt a vágya, hogy megváltoztassa a világot. Az emberi méltóság új szemlélete A Pacem in terris tanítása abban is prófétainak bizonyult, hogy János pápa egy olyan világ láttán, amely egyre inkább kölcsönösen függővé és globálissá vált, javasolta a közjó fogalmának az egész világra kiterjedő újrafogalmazását. Nagy reményekkel tekintett az Egyesült Nemzetek Szervezetére. (Folytatás az 5. oldalon.) Vissza kell menni a ma született csecsemőhöz — valahogy így írta egy közíró a negyvenes évek elejének egyik karácsonyán. Újév múltán, az új év kezdetén megkísérti a gondolat korunk emberét is: az áremelkedések első híreit hallva — talán csak az emberélet lesz olcsóbb az idén, mint tavaly volt — szívesen térnénk vissza a karácsony hangulatába, amely jó esetben békés és meghitt volt, még ha közvetlen közelségünkben mindnyájan tudunk ellenpéldákat is említeni. Csakhogy mint minden kísértés, ez a vágyakozás is tévútra vezet. Nem a karácsony kétes, de legalábbis törékeny idilljéhez kellene visszatérni — a gyarapodó számú hajléktalanok és a társra találás nélkül is szaporodni képes magányosok például alig várják az ünnep elmúltát —, nem a hangulatra, hanem a lényegre kellene összpontosítani. A „ma született csecsemőre". Megdöbbentő, milyen leleménnyel tudjuk elfelejtetni magunkkal a csilingelés, az angyalhaj és a fenyőfa díszleteivel, az ajándékozás és a rövid együttlét meghitt pillanataiban, hogy a lakásunkban élő, jól öltözött és jóllakott családtagunk — társunk, gyermekünk vagy apánk-anyánk — is talán hajléktalan. Aki nem érzi magát befogadva. Kereszténységünk — szinonimaként mondhatnám azt is: szeretetünk — radikalizmusa nem akkor fut zátonyra, amikor nem hívjuk be a hajléktalanokat az ünnepi asztalhoz, hanem azon még jóval innen, amikor csak ünnepies hangulatunkba invitáljuk családtagjainkat és barátainkat. A karácsonyfa köré — és nem a jászolhoz. A fenyőfa szép, de a levele szúr — a jászol szalmája szúr, de meleget ad. Hétköznapi gondok és gondolatok kerítik hatalmukba az embert az ünnep múltával. Nagy a kísértés, hogy visszavágyódjunk az ünnepbe. Ha ráébredtünk az andalító hangulatok veszélyeire, akkor végre a lényeghez értünk. Igen, a „ma született csecsemőhöz". De talán ez a legnagyobb, az igazán veszedelmes kísértés. Maga a visszavágyódás. Mintha az ünnep alkalmával, vagy életünkben valamikor is ott lettünk volna nála... Miért ne lehettünk volna? És még akár most is ott lehetünk. És mégis van bennünk vágyódás. Betölthetetlen. Csak az irányt nem szabad eltévesztenünk. A „ma született csecsemőhöz" nem lehet visszavágyni, visszamenni. Csak oda, csak előre. (Különben azt is képzelhetnénk, hogy túljutottunk rajta...) Az ünnep adjon örömet, de ne zavarja meg a tisztánlátásunkat. Az idő visszafordíthatatlan. A „ma született csecsemő" azért nem csupán ember, mert kívül is áll az időn: nem lehet és nem kell hozzá visszatérni, mert újra és újra megszületik, ahogy pillanatonként keresztre is feszül. Nem múlt, hanem a jövőbe forduló folyamatos jelen. Itt, ez alatt az ég alatt, ennek a földnek a hátán, ebben a szűkre szabott szerepben, ebben a hördülésnyi létben — most. Kipke Tamás Vissza vagy előre?