Új Ember, 2003 (59. évfolyam, 1/2840-52/2890. szám)

2003-11-16 / 46. (2884.) szám

2003. november 16 Közlemények, apróhirdetések _ _______________EGYHÁZI ZENE______________ A budapesti Szent István-bazilika programja — nov. 16-án 18.30 órakor W. A. Mozart:Requiem. Előadják: So­mogyi Eszter, Németh Judit, Molnár András, Tóth János, a bazilika ének- és zenekara. Budavári Nagyboldogasszony (Mátyás-) templom Ala­pítvány Vasárnapi orgonaesték sorozatában nov. 16-án 19.30 órakor. Hock Bertalan orgonaművész hangverse­nye, km. a Mátyás-templom énekkara. Vez.: Tardy László Pesti ferences templomban (V. Budapest, Ferenciek tere 9.) minden kedden 18.30- kor gregorián szentmisét énekel a Scola Gregoriana Budapestinensis. Vezényel: Béres György. Az Egyetemi templomban minden vasárnap a 9 órai ünnepi szentmisén közreműködik a templom Don Bosco Ifjúsági Ének- és Vegyeskara. A városmajori Jézus Szíve-templom (XII. Csaba u. 5.) zenei műsora nov. 15-én 19 órakor. Carmine Celebrat Kórus és Zenekar előadásában Haydn: Teremtés. Szólis­ták: Kolonisz Klára, Marosvári Péter, Moldvay József. Vezé­nyel: Zimányi István. HALÁLOZÁS A pécsi megyés püspök a Pécsi Egyházmegye tudatja, hogy Klein Mihály tb. esperes, ny. plébános életének 74. évében okt. 11-én elhunyt. Temetése okt. 20-án en­gesztelő szentmiseáldozatot követően a kisdorogi teme­tőben volt. Özv. Nagy Józsefné sz. Lukács Margit védőnő hosz­­szú és áldott földi élete véget ért. Az engesztelő requiemet a budapesti Szent István-bazilika kápolnájá­ban nov. 19-én szerdán 16.30 órakor ajánljuk föl üdvös­ségéért­­ a hamvak jelenlétében. „Tu nobis victor Rex miserere“ Katona M. Vinciána n. SDR (IML) okt. 19-én életének 91. szerzetesi fogadalmának 70. évében elhunyt. Teme­tése okt. 21-én Naszvadon volt. Moser M. Hildemára n. SDR. (IML) okt. 21-én életének 84. szerzetesi fogadalmának 64. évében Eisenstadtban (Ausztria) elhunyt. Temetése okt. 24-év volt Eisenstadtban. Medgyes István volt csepeli templomgondnok életének 82. évében november 2-án Budaörsön elhunyt. Temetése november 12-én volt a csepeli temetőben. Lelki üdvéért a szentmisét 15-én 18 órakor mondják a csepeli Jézus Szíve-templomban. El nem évülő urnahelyek válthatók a budapesti Szent Mihály- (Angolkisasszonyok) templom alatt lévő krip­tában (Bp. Váci u. 47/b.) Érdeklődni a 337-8116-os telefo­non vagy személyesen a sekrestyében lehet. IMAORAK Csanád Béla professzorért, halálának hetedik évfordu­lóján nov. 23-án, vasárnap az Adalbetinumban (1118 Bp. Élőpatak u. 35.) 10 órakor, a belvárosi plébániatemplom­ban pedig 18 órakor lesz szentmise. Szent Vince Szeretetlányai örömmel közüik novem­ber havi ünnepeiket, melyekre szeretettel meghívnak minden velük ünneplő és szociális irányultságú érdeklő­dőt: nov. 27-én, a Csodás érem ünnepén. A közös ünne­pi szentmise 10 órakor lesz. Nov. 29-én, szombaton a vin­­cés család tagjai imanapot tartanak a harmadik világ éhezőiért. Szeretettel várunk minden Szent Vince szelle­misége iránt érdeklődőt. Az imanap programja: szentmise, a vincés család bemutatkozása, szentségimádás, ünne­pélyes vesperás. A Vinculum Caritas Közösség engesztelő imaórára hív hazánkért és a családokért, a Krisztus Király-plé­bánia lelkészségébe (Bp. Vill. Reviczky u. 9.) minden hó­nap negyedik szerdáján, az esti szentmise után, 17.35 — 17.45-ig. A következő imaóra nov. 26-án lesz. Dec. 8-án, hétfőn Szűz Mária Szeplőtelen Fogantatá­sa ünnepén déli 12 órakor Budapesten a lerombolt Regnum Marianum helyén lévő Keresztnél köszöntjük égi Édesanyánkat a teljes rózsafüzér imával, Kemenes Gábor vezetésével. Kérjük Magyarország Királynőjének közbenjárását nemzetünk Istenhez fordulásáért­, megté­réséért­, a Szent István-i lelkűlét elfogadásáért és újbóli megéléséért. Utána 15 órakor szentmise a Szent Ist­ván-bazilikában. Nemzetünk Istenhez fordulásáért és megtéréséért, a Szent István-i eszmék újravállalásáért és megéléséért en­gesztelnek és mutatnak be szentmisét minden hónap utol­só csütörtökén, így nov. 27-én is, 20 órakor a XI. ker. Vil­lányi úti Szent Imre-plébániatemplomban Kemenes Gá­bor vezetésével. Minden hazáját és a felnövekvő nem­zedéket féltő és azért tenni is akaró, imádkozó testvért szeretettel várnak! A Magyar Szent Korona erejének és eredeti állapotá­nak visszaállításáért, amely a magyar nemzet lelki meg­újulásának és Istenhez fordulásának is záloga, szentmi­sét mutatnak be minden hónap első csütörtökén, így dec. 4-én is 15 órakor a Szent István-bazilikában. S.O.S. IMA telefonszolgálat: 214-2125. Meghallgatunk és imádkozunk veled. Személyesen hétvégén 18—21 óra között, a többi időben üzenetrögzítő működik. Virrasztás Magyarországért. Budapesten a Szent­ Ist­­ván bazilika Szent Jobb kápolnájában minden csütörtö­kön 20 órától péntek reggel 5 óráig. Szentmise 21 óra­kor. Minden nap 16.30 órától imádkozzék a teljes rózsa­fűzért (örvendetes, fájdalmas, dicsőséges). Állandó imaprogram az Irgalmasság Völgyében, a vecsési Andrássy telepi római katolikus plébánia­­templomban. Minden pénteken 12 órától szentségimá­dás, 15 órától irgalmasság órája, utána szentmise, szándékokra. Legkedvezőbb megközelítés: Kőbánya Kis­pest metróvégállomástól 30 percenként induló volánbusz­­szal a Vecsés Martinovics téri végállomásig, vagy vonattal a Vecsés nagyállomásig és onnan gyalog az Andrássy te­lepi templomig. (Martinovics tér) BÚCSÚK " Az Árpád-házi Szent Erzsébet műemlék plébánia­­templom búcsúja alkalmából nov. 13-14-15-én, csütörtök-péntek-szombaton a 18 órai szentmisén lelki­­gyakorlatos szentbeszédet mond Hegedűs Kolos OFM atya. Nov. 16-án vasárnap miserend változás! Az ünnepi búcsúi szentmise 10 órakor lesz, amelyet Varjú Imre ka­nonok plébános tart. Ezen a napon a szentmisék rend­je: 7,30,10 és 18 óra. ELŐADÁS Érdekességek a keresztény missziókból. A budai Ciszterci Szent Imre Gimnáziumban (1114 Bp. Villányi út 27) csütörtökönként 17 órakor mindenkit szeretettel vár­nak, alkalmanként is. Rossz kérdések nincsenek — a té­mavezető gondolatait nyitott hangulatú beszélgetés köve­ti. Nov. 20-án A “Caritas” mint misszió. (Nagy Károly pá­pai káplán, esperes plébános, a diakonális szakterület helynöke főegyházmegyénk karitatív munkájáról, Szent Erzsébet ünnepéhez kapcsolódva. Az óbudai ifjúsági kereszténydemokrata esték kere­tében nov. 25-én 18 órakor a Budapest III. ker. Bécsi út 175 sz. alatti Don Bosco Szalézi Rendházban Juhász Judit az MKPK sajtófőnöke előadást tart Katolikus taní­tás óriásplakátokon...?! Címmel. Szeretettel várják az érdeklődő fiatalokat. A Faludi Ferenc Akadémia — a magyar jezsuiták ifjú­ság- és felnőttképzési programja — szervezésében folyta­tódik a magyar jezsuiták. Kérdések és feladatok a 3. év­ezred kezdetén című előadássorozata. A harmadik elő­adást Forrai Tamás SJ tartja: Mire kell, hogy felkészítsen a 21. század iskolája? Címmel. Az előadás helye és ideje: Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jogi Kara (Bp. Szentkirályi u. 28-30), nov. 19-én, szerdán 19 órakor. Az előadássorozat ingyenes, minden érdeklődőt sze­retettel várunk! Információ: 411-0824 vagy 411-0825. A magyar jezsuiták ifjúsági- és felnőttképzési intézete, a Faludi Ferenc Akadémia Szociálpolitika Műhelye kon­ferenciát rendez, az egyházak lehetőségei és problémái a szociális ellátásban címmel. A konferencia fővédnöke, és a nyitó előadás megtartója Veres András, a Magyar Ka­tolikus Püspökkari Konferencia titkára. A konferencia házi­gazdája P. Nemeshegyi Péter SJ., a Faludi Ferenc Akadé­mia igazgatója. A konferencia helyszíne a Pázmány Pé­ter Katolikus Egyetem Jog és Államtudományi Kar díszterme (Budapest, Vill. Szentkirályi u. 28.) Időpont: nov. 21 péntek 13-17 óra. Részletes program igényel­hető a Faludi Ferenc Akadémián. Tel.: (06-1) 411-8024 és 411-0,825, ill. iroda@faludiakademia.hu FELHÍVÁS A Piarista Szakmunkásképző Iskolában (2131 Göd, Jávorka S. u. 18.) nov. 21.-én pénteken 9-13 óráig nyílt napot tartunk. Oktatott szakmák: kőfaragó, kőműves, asztalos, ács-állványozó és szerkezetlakatos, karosszéria lakatos. Minden érdeklődőt szeretettel várunk! ________________FELVÉTELEK_______________ A soproni Szent Orsolya Iskola nov. 24-én 16.30 óra­kor beiskolázási szülői értekezletet tart a 2004/2005. tanévre: általános iskolai emelt matematika és német, 8 és 4 évfolyamos gimnázium, idegen nyelvi előkészítő évfo­lyam. Kollégiumi elhelyezés lehetséges. Tel.: 99/523-511 KIÁLLÍTÁS ~ A Pasaréti Ferences Alapítvány Kájoni Házában Glatz Marietta grafikusművész zománcképes kiállítása nov. 22-ig tekinthető meg naponta 11—17 óráig (Cím: II. ker. Szilfa u. 4.) ALAPÍTVÁNYOK Köszönjük mindazoknak, akik személyi jövedelem­­adójuk 1 %-ával támogatták a Budapesti Domonkos templom Orgonabarátai Alapítványt. Kapott támogatás: 349.755 forint. A teljes támogatás az orgonához szükséges mágnesek és faanyagok vásárlására lett felhasználva. A már megépített 31 regiszter a XIV. Thököly úti domonkosok templomában megtekinthető, meghallgatható. Támogatásu­kat a jövőben is köszönettel fogadjuk. Adószám: 18232424- 1-43. Számlaszám: 10402166-21601527-00000000 A szombathelyi Premontrei Diákszövetség köszöni a 2002. évben számára jutatott SZJA 1 %-os összegeket. Az 51.868 forintot a gimnázium tanulóinak évvégi jutalma­zásához használtuk fel. Adószámunk: 19247397-1-18 A MOM Kórus Alapítvány köszöni támogatóinak, hogy 416.642 Ft adományukkal hozzájárultak az Ulmban rendezett duna-menti népek fesztiválján való nagysikerű szereplésükhöz. Adószám: 19666914-1-41, OTP számla­szám: 11701004-20122078 A középső ferencvárosi Szent Vince Plébánia Hittanos Ifjúságáért Alapítvány (adószám: 18053704-1-43) kurató­riuma köszönetet mond mindazoknak, akik személyi jö­vedelemadójuk­­-át 2002-ben az alapítványnak utalták. A kapott 45.207 forintból 3.180 Ft a ministránsok húsvéti megjutalmazására, 7.741 Ft-ot a nagyrécsei nyári tábor, 7.005 Ft-ot a ministránsoknak szervezett kirándulások, 6.019 Ft-ot a gyermekeknek szervezett agapék, 8.000 Ft-ot a karácsonyi pásztorjáték költségeinek fedezésére, 14.200 Ft-ot szociálisan hátrányos helyzetűek támogatására fordí­tottunk. Levelezési cím: 1097. Budapest, Drégely u. 11. A Katolikus Asszonyok-Lányok Szövetsége (KA­LÁSZ) ezúton mond hálás köszönetet mindazoknak, akik a 2002. évben jövedelemadójuk 1 %-át egyesüle­tünk javára ajánlották fel. A befolyt 62.912 forint össze­get rendezvényeinkkel és irodai munkánkkal kapcsolatos postaköltségekre használtuk fel. KÖZLEMÉNYEK Az Egyház mint az Igazság oszlopa címmel Szuromi Szabolcs Anzelm O.Praem előadást tart nov. 21-én, pén­teken 18.30 órakor a Budapest-Újlak Sarlós Boldogasz­­szony Plébánia hittantantermében, Felhévizi u. 2. (Megközelíthető a 6, 60, 86-os autóbusszal a Kolosy té­ri megállóból.) A Magyar Katolikus Orvosok Szent Lukács Egyesü­lete soron következő ülését nov. 10-én hétfőn 18 órai kezdettel tartja. Témája: Az egészségügy helyzete. Meg­hívott előadó: Dr. Jávor András. Helyszín: 1118. Bp. Himfy u. 9. Szent Imre Ház. Minden érdeklődőt szeretet­tel várnak! Kárpátalján 15-15 ezer forintot adtunk étkezésre a hetyeni, az asztélyi, a csonkapapi és a kígyósi iskolában, 5 ezer forintot a beregújfalui óvodában. A novemberi dí­jat még több iskolába elküldjük. Köszönjük a segítséget az ausztráliai Lindfieldben működő Szent Erzsébet Karitász Társaságnak, Takács Károlynénak Leányvárott, Király Kálmánnénak Kecskeméten, Matók Lajosnénak Szekszárdon, Horváth Ágnesnek Körmenden, Guba Jó­zsefnek Jászárokszálláson. Aki segíteni tud, annak csekket küldök. Átányi László, 1119 Budapest, Etele út. 23.Tel.: 203-3201 A Váci Egyházmegye Oktatási Központja (Vác, Ga­lamb u. 1) programja keretében nov. 15.-én szombaton 15 órakor Aprók tánca — dunántúli gyerek táncház. Ját­szik a Zagyva zenekar. Tanít: Ónodi Béla. A Keresztény Értelmiségi Társaság programújságja a KETHIRADÓ. Megrendelhető: kethirado­subscribe@yahoogroups.com címre küldött levéllel. Infó: http//ket.hcbc.hu. TALÁLKOZÓ A teológiai levelező tagozat végzett hallgatóinak ha­gyományos éves találkozója nov. 29-én 9 órakor kezdő­dik az Egyetemi templomban. LELKIGYAKORLATOK Adventi lelkigyakorlatra hív a Szociális Testvérek Társasága minden fiatal lányt, aki szeretne az adventi idő kezdetén elcsendesedni, Istennel találkozni. Időpont: 2003. november 28. hu-tól 30. hu-ig. Helyszín: Emmánuel Ház, Budapest, II. ker. Ördögárok u. 7. Elő­zetes jelentkezés szükséges: nov. 25-ig, jelentkezés és további információ: Judit vagy Éva testvéreknél tel.: 209- 1607; e-mail: benedit7@freestart.hu A Mater Salvatoris Lelkigyakorlatos Ház (Gödöllő- Máriabesnyő, Kapucinusok tere 3.) lelkigyakorlatai: nov. 25—27. (kedd déltől — csütörtök délig). Személyes imaelmélyítés papoknak és szerzeteseknek. Vezeti: Ne­mes Ödön atya. Nov. 28—30. (péntek estétől vasárnap délutánig): Nézd, milyen Betlehem a lelkünk! — adventi lelkigyakorlat minden korosztály számára. Vezeti: Gáspár István atya. Tel.: 28/420-176, Fax/DCz. rögz.: 28-510- 742. http: www.matersalvatoris.hu, e-mail: material@ mail.digitel 2202.hu MANRÉZA: Négyszemközt Istennel és önmagunkkal: nov. 24-27. dec. 1-4.15-18. - „Színről színre“: bevezetés a szemlélődő imába Jálics Ferenc nyomán: dec. 7-14. - Egy hét Loyolai Szent Ignác iskolájában: nov. 16-23. - Hétvége a Misztérium vonzásában: nov. 28-30. dec. 19- 21. - Szemlélődő imanap: nov. 23. dec. 14. - Lehetőség van teljesen egyéni elvonulásra. - A lelki napokat Ambrus L., Sajgó Sz. jezsuiták és Tegzes K. segítő nővér veze­tik. - Érdeklődés: 26/347 681. Fax: 26/347 633. E-mail: manreza @ manreza.hu PÁLYÁZATOK A Szent Ignác Szakkollégium pályázatot hirdet rekto­ri állás betöltésére. Egy személyben nevelő, a kollégium tanulmányi programjáért és költségvetéséért felelős, felső­fokú végzettségű, lehetőleg több éves főiskolai/egyetemi oktatói tapasztalattal rendelkező vezetőt keresünk, aki az irányításhoz szükséges jogi, gazdálkodási ismeretekkel is rendelkezik. Pályázatát szakmai életrajzával, egyházi és szakmai ajánlással, diplomás másolataival 2003 decem­ber 15-ig kérjük címünkre. Jézus Társasága Alapít­vány, 1026 Budapest, Sodrás u. 15. “Rektor” jeligével. SZOLGÁLTATÁS KÜLFÖLDRE utazóknak bizto­sítás. Csoportoknak kedvez­mény! 06-70/224-2933 TEMPLOMTORNYOK, tetők ja­vítása, festése és újak építése, villámhárítók javítása, építése és egyéb karbantartási munkák, alpinista technikával vagy állvá­nyozással, az egész ország te­rületén. Kívánságra referencia­­listát küld BEDE László kisipa­ros, 6000 Kecskemét, Győze­lem u. 6. Tel.: 76/492-158, 06/30/943-5089. MŰVÉSZI templomablak készí­tése és javítása, saját és hozott tervek alapján. Ifj. MOHAY Sza­bolcs üvegfestő-restaurátor, 1222 Bp., Pannónia u. 55. Tel.: 424-5998, 06-30/961-2982 FOGSOROK, hidak készítése, javítása, szükség esetén háznál is. Tel.: 213-5726 AZ ÉGRE MUTATÓ kereszt alatt a templomtorony legszebb dísze a TORONYÓRA. Önnél működik? Toronyóra­, harangjá­ték-, haranglengető-, vezérlő­óra-, készítés, -javítás. 5 év ga­rancia. KONKOLY MŰVEK To­ronyóragyára, 1102 Bp., Állo­más u. 14. Tel.: 06/1/260-7065, 06/30/949-2915. FÜR LAJOS aranyozó restau­rátor, egyházi referenciákkal ha­gyományos kivitelben vállalja épületdíszek, fafaragások, búto­rok és képkeretek felújítását, új­ra aranyozását. Cím: Für-Gold BT. 2011 Budakalász, Magyar u. 50. Tel.: 06/20/935-7204 LEGSZEBB ajándék a család ősi címere! Címereit felkutatjuk, megfestjük! Családfák festése. Tervezés. Tel.: 303-4672 RÉGISÉG KERESEK régi angol és francia nyelvű könyvet, képeslapot.Tel.: 331-2449______________________ VISSZAUTASÍTÁS nélkül vásá­rolok mindennemű hagyatékot, lakásfelszámolást, díjtalan lom­talanítással, antik bútorokat (fel­újításra szorulót is), dísztárgya­kat, szőnyegeket, festményeket, órákat, csillárokat, szobrokat, játékokat, kézimunkát. Hívjon, nem fog csalódni! BERKES György 264-9796.______________ EUROPA-ART galéria lakbe­rendezőink részére azonnali készpénzfizetéssel vásárolunk antik bútorokat, órákat, festmé­nyeket, ezüstneműket, vitrintár­gyakat, perzsaszőnyeget, varró­gépet, zongorát, teljes hagyaté­kot. Tel.: 280-3619, 06-20/932- 6495. Üzleteim: V. ker. Váci utca 30_____________________________ RÉGISÉGKERESKEDŐ 20 éves gyakorlattal, 3 üzlettel, vá­sárol bútorokat, festményeket, órákat, hagyatékot, stb. Margit krt. 51-53, 316-3651, VII. Wes­selényi 19. Tel.: 06-80/200-886 ADÁS-VÉTEL NAGY ANDRÁS vesz bútort, képet, porcelánt, hibásat is. 1086 Bp. Szerdahelyi u.11. Tel.:313-4148, 06-20/930-9663 SZŐNYI Antikváriuma! Régi könyvek, metszetek és térképek adásvétele. 1055 Bp., Szt. Ist­ván krt. 3. Tel.: 311-6431. RÉGI pénzeket, pénzgyűjtemé­nyeket, képeslapokat, részvé­nyeket, kitüntetéseket, bélyeg­gyűjteményeket, egyéb papír régiséget vásárolok. Tel.: 06- 20/947-3928___________________ KATOLIKUS egyetemen és fő­iskolákon működő antikvárium könyvet, könyvtárat vásárol. (Vi­lágirodalom, filozófia, pszicholó­gia történelem). Tel: 06/26/373- 251 este, 06/20/224-6924 AZ ÁRKÁD Antikvárium vásá­rol könyveket, könyvtárhagyaté­kot. Szeretettel várja vásárlóit is. Bp. Vill., Üllői út 40. (Nagy­körút sarok). Tel.: 333-4379, 10- 18-ig.__________________________ EGY három manuálos Allen or­gona eladó. Tel.: 06-20/955- 3421___________________________ 1945 előtti könyveket, könyvtá­rat, földgömböt vennék. Tel: 340-8016 OKTATÁS NÉMET oktatás, korrepetálás, vizsgafelkészítés megbízható tanárnőtől, személyre szabott tematikával. Tel.: 220-4332 ANGOLUL, amerikai oktatótól, minden szinten. Tel.: 06­ 70/507- 5461 GONDOZÁS KERESEK egy rendes, megbíz­ható magányos nőt, 85 éves édesanyámhoz, ház körüli mun­ka besegítésére. Nem beteges, lakás, koszt megoldható. Hosszú távra megegyezéssel. Tel.: 42/352-838________________ PLÉBÁNOSI ajánlással 52 éves férfi vállalná napi 4 órában idős emberek ellátását. 215- 2752 este______________________ HÁZI betegápolást referenciá­val vállalnak szakképzett ápolók 500—1500 Ft-ig. Tel.: 283-9831, 06/30/280-2121________________ KÓTAJBAN, a Református Egyházközség által épített Idő­sek Szeretetotthonában 1-2 ágyas lakrészek leköthetők, azonnali beköltözéssel. A beköl­tözők életük végéig emelt szintű gondozásban részesülnek. Bő­vebb információ a következő te­lefonokon: 06/42/208-537, 06/70/223-4677. DUNAHARASZTIN, kertes gondozó otthonunkban, családi­as környezetben, apartmanok­ban, idős emberek, illetve há­zaspárok teljes ellátását, gon­dozását, ápolását, eltartását vállaljuk. Orchidea Gondozó Otthon, Dunaharaszti, Fő út 52. A MEDING Ápoló Otthon Kht. vállalja idős, pszichiátriai bete­gek bentlakásos ápolását. Ér­deklődni a 340-9100 telefonszá­mon lehet. ELTARTÁSI SZERZŐDÉS FRISS nyugdíjas, értelmiségi nő kölcsönös bizalommal örök­lakásért eltartási vagy életjára­déki szerződést kötne segítség­re szoruló idős személlyel. Tel.: 06-30/547-9560 GONDOZÁSÁT vállaljuk egye­dülálló idős hölgynek, úrnak el­tartási szerződésért. Tel.: 06- 20/364-1673 KÖZÉPKORÚ független nő el­tartási vagy életjáradéki szerző­dést kötne idős nénivel vagy bá­csival ottlakás nélkül. Tel.: 250- 4881, 387-6334 ÉLETJÁRADÉKI, eltartási szerződések garantált közvetí­tése. Tel.: 428-2242 ÁLLÁS DUNÁNTÚLI kis egyházközség képzett kántort keres. Hitoktatói és pasztorációs gyakorlat előnyt jelent. Egyházi ajánlás és a kép­zettséget igazoló bizonyítvány szükséges. Szolgálati lakást tu­dunk biztosítani. A jelentkezést: “Plébánia 208” jeligére a kiadó­ba kérjük. TAKARÍTÁST, gyermekfelügye­letet vállal, megbízható értelmi­ségi középkorú nő. Tel.:06- 30/266-5771 KÁNTOR, hitoktatói állást keres Magyar Istvánná, 8356 Kisgörbő, Hársfa u. 8. OTTHONT adok 40-50 év kö­zötti egyedülálló nőnek, aki főál­lásban takarítana, vasalna, ker­tet gondozna. Tel.: 06-20/934- 6470 KÖLNBEN élő magyar-német házaspár keres németül beszé­lő segítséget másfél éves kislá­nya mellé és a háztartásba, ja­nuártól. Ajánlatot kérünk: 00 49 221 487171 tel/fax számra, vagy jeligére a kiadóba. Jelige: „Cik­ke 206"____________________ GYERMEKSZERETŐ, főzni, vasalni tudó takarítónőt kere­sek, hosszú távra, Budapesten. Tel.: 06-20/972-6716___________ KÁNTORI állást vállalok, kisebb jövedelemért is, szolgálati lakás szükséges, Dunántúl előnyben. Tel.: 06-30/598-8233___________ II. KERÜLETI családi házba le­informálható, referenciával ren­delkező, családszerető házve­zetőnőt keresünk, heti öt napos munkaidőben. Érdeklődni a 06- 20/933-3233 telefonon._________ NYUGDÍJAS ápolónő beteg­ápolást vállal, lehet hét vége és éjszaka is. Tel.: 06-70/229-5738 MEGBÍZHATÓ, szorgalmas lány, takarítást esetleg gyer­mekfelügyeletet vállal Budapes­­ten. Tel.: 06-30/562-5421 DIPLOMÁS orgonaművész kántori állást keres Gödöllő és Pest környékén.Tel.: 06-70/250- 3276___________________________ A MUSTÁRMAG Keresztény Óvoda, Általános Iskola és Gim­názium számítástechnika tanárt keres. Telefon: 388-8130_______ LEINFORMÁLHATÓ, becsüle­tes segítséget keresek háztar­tásba napi 7-8 órában. Tel.: 06- 70/311-7864___________________ AZ ORSZÁGOS LELKIPÁSZ­TORI INTÉZET (Budapest- Óbuda) leinformálható takarító­nőt keres­heti 30 órás munkára. Érdeklődni munkaidőben a 368- 9884 és a 250-7869 telefonszá­mom___________________________ KÖZÉPKORÚ házaspárt kere­sek házi és ház körüli teendők ellátására (főzés, mosás, takarí­tás, kertészkedés) ill. gyerme­keim felügyeletére, Budapest melletti településre. A munkakör betöltéséhez legalább egy jogo­sítvány szükséges. Szállást biz­tosítunk. Érdeklődni: 06-30/934- 7445 telefonon. BÉBISZITTERT, bejárónőt, idős gondozót keresünk, kíná­lunk. Tel.: 428-2242 LAKÁS BALATONALMÁDI központjá­ban, új társasházban 93 nm-es lakás eladó, garázzsal vagy anélkül. Tel.: 06-30/444-7357 __________ALBÉRLET__________ MARGITszigetre panorámás új­lipótvárosi két szoba összkom­fortos lakás kiadó, hosszú táv­­ra. Tel.: 203-0802 este._________ BUDÁN, a Kosztolányi téren di­áklánynak szoba kiadói Tel.: 28/467-566, 06-70/283-9307 XVII. KERÜLETI kertes háza­mat nagy szuterénnel kiadom. Érdeklődni: 30/989-2625 telefo­non____________________________ MOSZKVA tér és Déli pu. között különbejáratú, tágas, világos szoba, külön zuhanyozóval két diáklánynak kiadó.Tel: 356-4514 METRÓ Pöttyös megállónál parkra néző, egyszobás bútoro­zott lakás kiadó, később eltartási szerződés lehetséges. 264-4186 XI. KERÜLETBEN albérlet ki­adó megbízható, vallásos lá­nyoknak. Tel.: 22/422-425, 06- 30/427-3237___________________ KÉT, megbízható, vallását gya­korló fiatal lány kiadó lakrészt vagy szobát keres reális áron, esetleg ottlakásért elvégez­nének bármilyen házimunkát. II. XII. ker. vonzáskörzetében. Tel.: 06­30/465-7747________________ RÓZSADOMBI villában szepa­rált, összkomfortos, bútorozott szobák és kerti ház (mindben fürdő, WC., kábel tévé­, telefon, padlófűtés, főzési lehetőség) hosszú távra értelmiséginek ki­adó. 275-1318 __________INGATLAN__________ ELADOM 403 nm telken Ács nagyközségben lévő 2 szoba összkomfortos, kertes családi házamat. Tel.: 34/385-637 este. HÁZASSÁG 31/168 rk. mezőgazdasági csa­ládi gazdasággal rendelkező férfi keresi hasonló érdeklődé­sű, rk., hitét gyakorló lány isme­retségét házasság céljából. Jel­ige: „Türelem 205“ 23 ÉVES, magas budapesti egyetemista fiatalember a szép iránt fogékony, érzelmekben gazdag, megértő, kedves lány levelét várja. Jelige: „A csend hangjai 2040 KERESZTÉNY szellemiségű országos házastárskereső iro­da, orvos vezetésével, minden korosztálynak. ACCORDIA: 320-2280, www.accordia.hu 30 ÉVES, 174/76, római katoli­kus vallását komolyan gyakorló fiú megismerkedne 25-35 kö­zötti budapesti, ill. Budapest környéki hölggyel, komoly kap­csolat, ill. házasság céljából. Jelige: „Szeretet 199“ 69 ÉVES értelmiségi férfi keresi káros szenvedélytől mentes és egyházilag szabad állapotú pár­ját. Jelige: „Boldogság 192“ 26 ÉVES, diplomás fiú megis­merkedne hozzá illő hívő lánnyal. Jelige: „Hit, remény, szeretet 129“ EGYÉB KERTÉSZMÉRNÖK, Duna melletti, déli országrészben le­vő, fiatal, termőre fordult alma­ültetvény (10 hektár) további beruházásaihoz (öntözés, táro­lás), tőkéstársat keres. Tel.: 06- 70/519-3485 NYOLCGYERMEKES család jutányos áron venne vagy aján­dékba elfogadna páncéltőkés pianínót. Nem baj, ha ütött-ko­­pott a külseje, fontos, hogy a mechanikája jó legyen. Tel.: 27/531-835, vagy 06-30/501- 7175 KERTRENDEZÉST, kertépí­tést, famagvetést, sövényülte­tést, fakivágást, sittszállítást, te­reprendezést, tanácsadást vál­­lalok. Tel.: 06-30/336-8253 SIMON András grafikus min­den érdeklődőt szeretettel fo­gad műterem-galériájában, nyit­va szeptember 1 -től június 30-ig minden szerdán 12—20 óráig. Ettől eltérő időponthoz telefo­nos egyeztetés szükséges. Cím: 1012 Bp. Várfok u. 12. II. 8. Tel.:214-4619, 380-7779 GOMBOS MIKLÓS harangöntőmester harangöntés, lengő-, állványszerkezet és villamosítás. Új harangok készítése rövid határidővel! 2162 ŐRBOTTYÁN Rákóczi u. 121. pf. 10. Tel.: 06-30-948-9575,06-28-360-170 Fax: 06-28-563-295 e-mail: gombosini@mail.digitel2002.hu Ügyfélfogadás telefonos egyeztetés alapján! k­V ki

Next