Új Ember, 2004 (60. évfolyam, 1/2891-51/2940. szám)

2004-04-04 / 14. (2904.) szám

10 fiilm Ifjúság 2004. április 4. Vigyük színre Arany balladáit! Diákszínjátszó körök találkozója Debrecenben „Vigyük színre Arany balladáit!" — szólt a meghívó arra a találkozóra, amelyet a debreceni Szent József Katolikus Gimnázium, névadója tiszteletére rendezett. A hagyományhoz híven az egyházmegye különböző keresz­tény felekezetű intézményeinek tanulói együtt töltötték a napot. Ezúttal diákszínjátszó-találkozón ismerkedhettek egymással és mérhették össze tudásukat a diákok. Pogány Béláné, az iskola igazgatója hagyományteremtő szándékkal nyitotta meg a ta­lálkozót, beszédében méltatta a lassan feledésbe merülő di­­ákszínjátszást. A zsűri elnöke­ként Csíkos Sándort, a Debrece­ni Csokonai Színház Jászai Mari-díjas színészét, illetve Huszti László gimnáziumi ta­nárt tisztelhették a diákok. A helyszínen a debreceni Szent József Gimnázium filo­zófiai irodalom szakos taná­rával, Csutak Zoltánnal beszél­gettünk, aki színészcsaládban szerzett tapasztalatait, gondo­latait, elképzeléseit a Mont­gomery Színjátszó Kör veze­tőjeként kamatoztatja. Meg­alakulásuk óta nagyrészt Arany János balladáit viszik színre. Kialakítottak egyfajta szertartásos jellegű stílust, ami segíti a diákszínészeket, hogy életkoruknak megfelelő­en, ne felnőtteskedve játszhas­sanak. Csutak Zoltán szerint a balladával való foglalkozás olyan archaikus játékformákat hoz elő a lélekből, amihez nincs szükség profi színészi tudásra, hanem éppen a gyer­meki lélekben, a kamasz, félig felnőtt lélekben rejlő aktív erőket lehet felszabadítani. Fontos — teszi hozzá —, hogy az előadás során bonta­kozzon ki a balladában rejlő struktúra, ami rejtélyességé­ben sokkal többet mond, mint egy prózai darab. Vannak gye­rekek, akik ráéreznek a szín­pad ízére, és a színészi pálya felé orientálódnak — mondja a társulat vezetője. A jövőben a szervezők sze­retnék, ha a találkozón a világi iskolák tanulói is részt vennének. A jelenlegi megmé­rettetésen öt intézmény diákjai szerepeltek. A győztes a nyír­egyházi Szent Imre Gimnázi­um színjátszó köre lett Arany János Endre királyfi című balla­dájának előadásával. A máso­dik helyezett debreceni Svetits Katolikus Gimnázium a Vörös Rébéket vitte színre, a harma­dik helyezést a nyíregyházi Kossuth Lajos Evangélikus Gimnázium pantomimele­mekben gazdag Ágnes asz­­szony­ előadásával nyerte el. A versenyen kívül induló Szent József Gimnázium profi elő­adását (A walesi bárdok) élvez­hette még a közönség. A leg­jobb főszereplőnek járó díjat Sas Zoltán, a legjobb szereplő­nek járó díjat Kókai Tamás vitte el. Lukács Anikó kapta a leg­jobb női szereplőnek járó okle­velet. Kovács Ágnes A walesi bárdok balladája, balról Sas Zoltán, a legjobb főszereplőnek járó díj kitüntetettje Silye Péter végzős diákkal A napokban házas közös­ségünkben a nagyböjtről be­szélgettünk: kinek milyen ta­pasztalatai vannak, ki mit tart fontosnak, miért böjtöl s ho­gyan teszi , ha teszi egyálta­lán. Kissé szégyenkezve val­­lottuk be a többieknek, hogy számunkra az idei húsvéti ké­szület mindössze a keresztet egy-egy állomásával kibőví­tett reggeli imában különbö­zik a többi naptól, no meg persze a „szokásos" pénteki húsmentességben. Nem mi voltunk az egyet­lenek, akik szégyenkeztek. Ahogy szó szót követett, a be­szélgetés egyre elgondolkod­­tatóbbá vált. „Idén valahogy nem tudtam rászánni ma­gam." „Olyan hirtelen jött a hamvazószerda, fel sem fog­tam igazán, hogy már nagy­böjt van." „Gyereket nevelek, mellette a háztartás meg az egyetem, böjt nélkül is épp elég lemondás van az életem­ben." „Idejétmúlt dolognak érzem a hústól való tartózko­dást, ez egy régi kor ránk ma­radt kövülete." „Talán jövőre másképpen lesz." Ahogy hallgattam a többi­eket (és a saját lelkiismerete­­met), kérdések dörömböltek bennem: Vajon miért böjtö­­lünk? Szükség van-e valóban Bevonulás a hosszú, negyvennapos elő­készületre? Nem lenne-e ele­gendő egy hét, néhány nap? Miért tartjuk fenn a húshagyó hagyományt, ha helyette pén­tekenként — mondjuk — rán­tott sajtot eszünk? Hol itt a böjt? Hol itt a lemondás? Ho­gyan lehet megtalálni a le­mondás valódi célját? Mitől lesz a negyvennapos böjt több céltalan aszkézisnél? Jézus Krisztus nem negy­ven napon, hanem harminc­­három esztendőn át készült a napra, amelyen megváltoztat­ta a történelmet, és az újra­kezdés reményét adta a meg­­megtántorodó emberiségnek. Isteni mivoltán kívül har­minchárom emberi évet „vesztegetett el", hogy meg­mentsen bennünket. Nekünk pedig megadatik, hogy évről évre társai lehetünk az Isten­nek, és igent mondhatunk az áldozatára. Jézus kétezer esztendővel ezelőtt bevonult Jeruzsálem­be. A mi személyes Jeruzsále­münk kapuján is kopogtat. Rajtunk múlik, hogyan fo­gadjuk. Egy bizonyos: hiába szaladunk a szomszédba se­gítségért, a hozzánk érkező Istent kölcsönkenyérrel nem tudjuk megvendégelni. Ő ar­ra éhezik, és szomjazik, amit mi magunk készítettünk szá­mára. S ha van mivel megkí­nálnunk, akkor az isteni sze­retet hozzánk költözik és át­járja, felemeli, megnemesíti méltatlanságunkat. Az állan­dó, nem szűnő elfogadás ér­kezik csillapítani a láttára ha­mar feltámadó, aztán mégis Barabást kiáltó lelkesedést. Nem egészen negyven na­punk van arra, hogy megsző­jük köntösünket, melyet az Úr elé terítünk, hogy nevel­­gessük és öntözgessük a virá­gokat, melyek szirmaival az útját szegélyezzük, hogy ki­válasszuk a legszebb, legdí­szesebb lombos ágat, mellyel köszöntjük őt. Harminchárom év áll szem­ben negyven nappal. Sürgető­en kevés idő. S ebből is alig néhány van már csak hátra. De néhány még hátravan. Az Úr ma bevonul, nekünk pedig fogadnunk kell őt. Félkész köntösünkkel, maréknyi szir­munkkal, kopaszos ágaink­kal, azzal, amink van. S az örömmel: legalább ennyink van. Uram, tudod, hogy igye­keztünk. Látod, erre voltunk képesek. Várunk rád. Segíts, hogy öt nap múlva ne Bara­bást kiáltsunk!­ ­ Balázs István A passió képei Gondolatok Mel Gibson filmjéről Véget ér a film, majd a hosszadalmas stáblista is, mely alatt a zene lassan visszakísér a hétköznapi világba. Ha zsúfolásig telt is, mélységesen csendes a nézőtér. Valami történt odabent, aminek lüktetését a szavak élével egy­előre csak sérteni lehetne. Idehaza is bemutatták Mel Gibson Passió-filmjét. A passiót Magyarországon is jóval megelőzte a híre­s a róla látatlanban is burjánzó meglá­tások, sőt viták sora. Természe­tesen egymástól egészen eltérő vélemények, jelzők kaptak láb­ra világszerte: a „megrendítő, gyönyörű alkotástól" a „holly­woodi horror" sommás címké­jéig sokfélét hallhattunk Mel Gibson filmjéről, a társadalmi vagy épp politikai célú ellen­hirdetésekről már nem is be­szélve. Aki megnézte és látta is a fil­met, az megtapasztalhatta, hogy a különféle vádak nem állják meg a helyüket. A hor­rorfilmek készítői a biztonsá­gos borzongás utáni — valami­lyen formában mindannyiunk­ban tetten érhető — vágyat lo­vagolják meg, amikor öncélú­an a vér látványával, a rémület érzésével lakatják jól a nézőtér sötétjében elégedetten gub­basztó, bennünk lakozó vad­embert. Mel Gibson filmjében azonban a vér, az erőszak, a ke­gyetlenség, a szenvedés natu­rális láttatása nem öncél, ha­nem pusztán eszköz. Erős, kí­méletlen, gyomorba vágó, al­kalmasint durva, de csak esz­köz. Egy horrorfilm nem állna meg annyi vér és kínzás meg­mutatásánál, amennyit A pas­sió alkotói megengedtek. Loyolai Szent Ignác lelki­­gyakorlatainak része a Jézus életének eseményeiben való csendes elmélyülés, a beleélés, a jól ismert (?) evangéliumi el­beszélések képszerű felelevení­tése. A lelki élet e belső képal­kotását nyilván nem helyettesí­ti, de segíti A passió című film. Valószerűségével, naturális áb­rázolásával minket is leránt a földre. Ezzel keresztény hagyo­mányunk sok esetben erősen stilizáló, s ezért — valljuk meg — nemegyszer torzító hatását igazítja ki. Sokszor túlságosan elvont, szavakba öltöztetett, a testtől pogány módon eltávolo­dott a vallásosságunk. Pedig az Ige csakugyan testté lett..., s eledelként ajándékozza magát nekünk. Kezdetben az aposto­lok a köztük élt, jól ismert ná­záreti férfiról tettek tanúbi­zonyságot hitük erejével, hogy személyében az Isten járt kö­zöttünk. Számunkra, akik az ő szavukra hiszünk benne, isten­ségének ténye már-már magá­tól értetődőbb, mint valóságos, hétköznapi ember voltának el­képzelése. Mel Gibson filmje — néhány költői érzékenysé­gű, a lényeget nem módosító, de az alapvetően igehirdetést, teológiai üzenetet megfogal­mazó evangéliumi elbeszélést kiegészítő utalásával is — az ember Jézust hozza közelebb hozzánk. Sorozatgyártott szentképe­ken, kegytárgyakon nemegy­szer olyan élettelen Jézus-ábrá­zolásokat láthatunk, amelyek sajnos igaztalanok, megtévesz­­tőek. Igen, szörnyű, de ha való­ban belegondolunk — ha me­rünk belegondolni —, a szen­vedéstörténet hasonlóképpen történhetett, mint ahogyan az A passió című filmben elénk tá­rul. Az alkotóknak volt bátor­ságuk belevágni e kísérletbe, és a filmről hallható visszajelzé­sek is mutatják, hatása igazolja vállalkozásukat. (A fiatalabb korosztály képviselőit minden bizonnyal kevésbé sokkolják a film egyes jelenetei, mint azo­kat, akiknek az ingerküszöbét még nem helyezte magasabbra napjaink mozgóképi kultúrá­ja.) A film szembesít önma­gunkkal: láttán sírás, részvét, indulat, borzalom fojtogat. Tükrében mindenki azzal szembesülhet, ami benne lako­zik. Ha valaki magát spontán a „jó szereplőkhöz" csapva „le­akad" a Jézust halálra adók névsorának beazonosításánál, az nemcsak a filmet, hanem magát az evangéliumot is félre­érti, s csak akkor tolja helyre a kizökkent időt, ha figyelme­sebben olvasva saját nevét is felfedezi a listán. Egyébként a szeretetparancs többszöri fel­idézése a filmben és a feltáma­dás képi érintése rövidségével együtt is túlmutat a borzal­mon, az emberfeletti szenvedé­sen: a történetnek folytatása és olyan háttere van, amely nél­kül nem értelmezhető a film­ben látott események sora. A kereszténység története során számtalan alkotó ember igyekezett saját korának eszkö­zeivel megközelíteni Jézus Krisztus személyét, s a maga áhítatát leképezve segítette mások elmélyülését. Avilai Te­réz egy szenvedő Krisztust áb­rázoló szobor előtt imádkozva döbbent rá arra, mit is jelentett valójában Jézus kínszenvedése, s ezt az élményt jelölte meg éle­te fordulópontjaként. A szem­besülést, ébredést képes segíte­ni Mel Gibson filmje is. Az el­hanyagolható arányban fel­bukkanó hollywoodi ízű meg­oldásokkal vagy a kevésbé sze­rencsés filmes közhelyekkel együtt is tetten érhető benne az alkotók őszintesége, azaz hogy nem pusztán és nem is elsősor­ban üzleti vállalkozásként ké­szült a film. Nem gondolom, hogy so­kan volnának olyanok, akik a filmet hirtelenjében többször is meg akarnák nézni. Nem is ar­ra való. Legfeljebb esztendő múltán. Mert nem ki-, hanem bekapcsolódás A passió — lel­­kigyakorlatos élmény az ezred­fordulón. Szigeti László Az oldalt szerkesztette: Körössy László Rejtvény A megfejtéseket nyílt levelezőlapon április 9-ig lehet postára adni. Címünk: Új Ember Kiadó, 1364 Budapest, pf. 111. A helyes megfejtéseket és a nyertesek nevét április 25-i számunkban közöljük. A március 21-i rejtvény megfejtése: Egyetértők Könyvjutalmat nyert: Dömény Piros­ka dégi, Hordós Levente egyedi, Kanizsa Adrienn rábacsanaki, Keller Pálné és Szomolányi Tibor budapesti olvasónk. A nyereményeket postán küldjük el. W. Vámos Lídia MEGFEJTÉS KÖZEPE ELŐVIGYÁ­ZATOS MEGFEJTÉS VÉGE AHOL TESTRÉSZ OXIGÉN SIR► GÖRBÜLETE ÁRFOLYAM VADÁSZ REJTEKE VISSZA LESZL ▼ ▼ ▼ ▼ ▼ CSERÉL► T MOHAMEDÁN BÖJT FOHÁSZ► MINTÁZAT► ISZONY SZABÁLY► ÉDESSÉG­BEN VAN'► MENTE AZONOS BETÜKI► NEWTON► JELENLEGI► KÖTEKEDŐ, GARÁZDA SZEMÉLY MEGFEJTÉS ELEJE KIEJTÉSBELI SAJÁTSÁG NÉMA JENŐ' ! ~ ▼ ▼ STÓLÁBAN VAN! ■TAKORADI GHÁNAI VÁROS PÁROS PRÉS'► KISTERMETŰ KUTYA SOUTH► KRÓM► HITEGET► TONNA ERDŐSÍT ZALAEGER­SZEGI SPORT ■CSAPAT► ▼ FLAKON BETŰI KEVERVE _______▲ _______ BÁNAT AMPER► BŰNBÁNAT RÉSZEI► ▼ VAS► NŐI NÉV KETTÓS BETŰ ÚJSZÖVET­SÉGI KÖNYV CÍMZETTJE, PÁL APOSTOL MUNKATÁRSA ► ▼ ▼ NÉMA SÁL!► RÁDIUM CINK ÜREG► BOLGÁR FOLYÓ► ▼ ▼ FÉLIG AZI ZÁRT TÁRSADALMI CSOPORT► ▼ IBSEN DRÁMÁJA►

Next