Új Ember, 2004 (60. évfolyam, 1/2891-51/2940. szám)

2004-05-30 / 22. (2912.) szám

2004. május 30 Közlemények, apróhirdetések EGYHÁZI ZENE A Szent István-bazilika zenei műsora. Máj. 30-án 10 órakor W. A. Mozart: Missa brevis in D. Deák Bárdos György: Confirma hoc Deus. Jún. 6-án 10 órakor Harmat Artur: Missa in honorem St. Stefani Regis, Anonym: Alta Trinita. A budavári Nagyboldogasszony (Mátyás-) templom zenei program­ja keretében: máj. 30-án 10 órakor Schubert, B-dúr mise. A Budafok belvárosi plébániatemplomban: máj. 30-án, pünkösd vasárnap 10.30 órakor: Lajtha László Missa. Orgonán közreműködik Hajdók Judit. Jún. 6-án, Szentháromság vasárnapján 15 órakor ünnep­li a templom Liszt Ferenc Kórusa, hogy 50 évvel ezelőtt néhai Bucsi László, akkor frissen felszentelt pap megkezdte lelkipásztori és kar­nagyi munkáját a pesti ferences templomban. Tiszteletére „mennyei aranymiséjére" hűséges kórusa Johann Sebastian Bach h-moll mi­séjével emlékezik. Közreműködik: Szabóki Tünde - szoprán, Takács Tamara - alt, Molnár András - tenor, Cser Péter - basszus, Sirák Péter - orgona, a List Ferenc Kórus és Zenekar. Vezényel: Farkas Mária. Az egyetemi templomban minden vasárnap a 9 órai ünnepi szent­misén közreműködik a templom Don Bosco ifjúsági ének- és vegyes kara. Az egyetemi templomban a Magyar Állami Operaház énekkara (karigazgató Szabó Sípos Máté) máj. 31-én pünkösd hétfőn az esti, 18 órakor kezdődő szentmise keretében előadja Giacomo Puccini Messa di Gloria című művét. Szólót énekelnek: Ambrus Imre, Kovács Pál és Kádár Ferenc címzetes magánénekesek. Orgonán közreműködik Pfeiffer Gyula, vezényel Bartal László, valamennyien a Magyar Állami Operaház művészei. A pesti ferences templomban (V. Budapest, Ferenciek tere 9.) min­­ den kedden 18.30- kor gregorián szentmisén énekel a Schola Gregoriana Budapestiensis. Vezényel: Béres György. A pesti ferences templomban (V. ker. Ferencie­k tere) máj. 30-án, Pünkösdvasárnap a 10 órás ünnepi nagymisén Liszt Ferenc Missa choralis-át énekli a templom Liszt Ferenc Kórusa. Közreműködik: Kecs­keméti Rita, Fucskó Magdolna, Puskás Zsolt, Hausenblasz Máté, Ladjánszki László - ének, Deák László - orgona. Vezényel: Pattantyús- Ábrahám Károly. A belvárosi főplébánia-templomban (Bp. V. ker. Március 15. tér) máj. 30-án 10 órakor: Introitus: Spiritus Domini, Sequentia: Veni Sancte Spiritus, Joseph Haydn: Missa brevis St Joannis de Deo (Kleine Orgellmesse) Deák Bárdos György: Confirma hoc Deus, W. A. Mozart: Ave verum, Esterházy Pál: Veni Creator Spiritus, César Fraack: 150. zsoltár. Közreműködik: Gergely Andrea - szoprán, Virágh András Gábor - orgona. A főplébánia ének- és zenekara. Vezényel: Oberrecht Ádám. Jún. 6-án, Szentháromság vasárnapján 10 órakor Introitus: Benedicta sit, Liszt Ferenc: Koronázási mise, Offertorium, Graduate, O salutaris hostia. Közreműködik: a főplébánia énekkara és a Kapisztrán Kórus. Nagy László Adrián - orgona. Vezényel: Virágh András. Tavaszi hangversenyek a ciszterci Szent Imre templomban (XI. Villányi út 25.). Máj. 30-án pünkösdvasárnap a 19 órai szentmisében „A történelmi Magyarország zenéje 4.” Samuel Capricornus: C-dúr mise - bemutató. Szólisták, a templom ének- és zenekara. Vezényel: Csányi Tamás. Máj. 31-én, pünkösdhétfőn 19 órakor a XXVIII. Bárdos Lajos Zenei Hetek keretében .Énekeljünk együtt" Nagy Szent Gergely pápa halálának 1400 éves és Bárdos Lajos születésének 105 éves év­fordulójára emlékeznek. Koncert a domonkosoknál (Bp. XIV. ker. Thököly út 56 ). Máj. 31-én pünkösdhétfőn 19 órától orgonahangverseny. Műsoron Vivaldi, Bach művei, valamint improvizáció. Orgonái: Pálúr János - Párizs város nagy­díjasa. A Rózsafüzér Királynéja plébánia és a Budapesti Domonkos Templom Orgonabarátai Alapítvány köszöni az eddigi adományo­kat és kéri további szíves támogatásukat! A tabáni templomban máj. 30-án 10.45 órakor Milan Hric (Zólyom) orgonahangversenye. Händel, Bach, Bystry, Janacek, művek kerülnek előadásra. Az Árpádházi Szent Margit templomban (Lehel tér) máj. 30-án 10.30 órakor Schubert: G-dúr mise, Beethoven: Isten dicsősége, Ester­házy: Veni, Creator Spiritus. Előadja a templom GAUDETE Ének- és Ze­nekara. Vezényel: Gyarmati Tóth Tamás. Országúti ferencesek templomában (Budapest, II. Margit krt. 23.) máj. 30-án 11 órakor Liszt Ferenc. Koronázási miséjét és Liszt motet­tákat énekel a Kapisztrán Kórus. Szólisták: Csavlek Etelka, Magyar Szil­via, Prevor János és Szécsi Máté. Orgonái: Nagy László Adrián. Vezé­nyel: Virágh András. A Budapest külső-ferencvárosi Szent Kereszt-plébániatemplom­ban (3-as metró Ecseri út) máj. 30-án délelőtt a 11 órai latin nyelvű szentmisén elhangzik Gounod: C-dúr missa brevis, a Ferencvárosi Herz Férfikar előadásában. Jún. 6-án 11 órakor Kopasz Aurél Szent Terézia miséjét énekli a templom énekkara. Vezényel: Krzyzewsky Sándor. A Makkosmáriai Orgonaesték idei első hangversenyét jún. 5-én, szombaton 18 órakor tartják a kegytemplomban. Bartl Erzsébet orgo­nái J. S. Bach, C. Franck és Hidas Frigyes műveiből. A belépés díjtalan, mindenkit szeretettel várnak. A Budahegyvidéki „Máté János” énekkar évadzáró zenés isten­tisztelete jún. 6-án 10 órakor lesz a Böszörményi út 28 sz. alatti temp­lomban. A zenés istentiszteleten közreműködik a rákoscsabai ,Szántó Géza" énekkar is Oros Ilona vezetésével. Eből az ünnepélyes alkalom­ból emlékeznek meg Máté Jánosról, születésének 70. évfordulójáról. ■ ■■Khalálozás WÉtKM A Szent Orsolya Rend Magyar Tartományának nővérei és az el­hunyt rokonsága az örök élet reményében tudatják, hogy Graf Anna Szalézia OSU Orsolyita Nővér életének 93., szerzetesi hivatásának 60. évében, máj. 17-én visszaadta lelkét Teremtőjének. Hamvait máj. 28- án helyezték örök nyugalomba a Szent Orsolya Rendház kriptájában. El nem évülő urnahelyek válthatók a budapesti Szent Mihály- (An­golkisasszonyok) templom alatt lévő kriptában (Bp. Váci u. 471b.) Ér­deklődni a 337-8116-os telefonon vagy személyesen a sekrestyében lehet. IMAÓRÁK Az egyetemi templomban máj. 29-én, szombaton 18 órai szentmisé­hez kapcsolódóan Kállay Emil piarista atya ünnepi Mária-köszöntőt, szent­­beszédet mond, utána a hagyományos körmenet és litánia a quadrumban, majd visszaérve a templomba, szentségi áldással zárul az ünnepség. Erdő Péter bíboros, érsek, prímás áhítatot tart jún. 5-én, szomba­ton 15.30 órakor az Arany Alkony Idősek Otthona kápolnájában. Cím: 1154 Budapest, Újpalota, Bánkút u. 67. Megközelíthető a 13-as, a 96-os, a 177-es busszal vagy a 69-es villamossal. Mindenkit szeretettel hívnak és várnak! A Vinculum Caritatis Közösség imaórára hív hazánk jövőjéért és a magyar családokért, minden hónap negyedik szerdáján a szentmi­se után, (17.35—18.35-ig) a Krisztus Király plébánia kápolnájába (Bpest., Vill. Reviczky u. ) Tisztelt Plébános Atyák! „Térj meg még ma, mert holnap már ké­ső" címmel előadás sorozat zajlott december közepétől április hó be­­zártával a Szent István bazilikában. Témája: Isten személyes üzenete a­­Mária korszakra" vonatkozóan. Akik szívesen meghívnák az előadót saját plébániájuk híveihez, azok jelezzék ilyen szándékaikat. Kőbán Ferenc tel.: (06)23/367-94618-21 óráig. Virrasztás Magyarországért. Budapesten a Szent István bazilika Szent Jobb kápolnájában minden csütörtök este 8 órától péntek 5 óráig. Szentmise 21 órakor. Mindennap 15.45-től közösen imádkozzuk a teljes rózsafüzért (örvendetes, világosság, fájdalmas, dicsőséges). Állandó imaprogram az Irgalmasság Völgyében, a vecsési Andrássy telepi római katolikus plébániatemplomban. Minden pén­teken 12 órától szentségimádás, 15 órától Irgalmasság Órája, utá­na szentmise, szándékokra. Legkedvezőbb megközelítés: Kőbánya Kispest metróvégállomástól 30 percenként induló volánbusszal a Vecsés Martinovics téri végállomásig, vagy vonattal Vecsés nagyállomá­sig és onnan gyalog az Andrássy telepi templomig. (Martinovics tér) S.O.S. IMA telefonszolgálat: 214-2125. Meghallgatunk és imádko­zunk veled. Személyesen hétvégén 19-21 óra között, a többi időben üzenetrögzítő működik. GYÉMÁNTMISE P. Nagy Ferenc SDB szalézi szerzetes pap máj. 30-án pünkösd­vasárnap 18 órakor hálaadó szentmise bemutatásával ünnepli pappá szentelésének és első szentmiséjének 60. évfordulóját az Újpest Megyeri úti templomban. A templom megközelíthető a 3-as metró új­pesti végállomásától a Megyeri úti megállóhelyig a 30-as, 147-es és a piros 96-os autóbusszal. Cím: 1044 Budapest, Aschner Lipót tér 10. Tel.: 231-0603 W H ■ !■#■* M1 Mátraverebély-Szentkúton a Nagyboldogasszony bazilikában, ahol a teljes búcsú minden nap elnyerhető, máj. 29.30.31-én pünkös­di nagybúcsú ünnepe lesz. Máj. 29-én 18 órakor vigilia mise, 22 óra­kor szentségimádás, 23 órakor keresztútjárás, 24 órakor szentmise, majd virrasztás a bazilikában. Máj. 30-án szentmise 9 órakor és 10.30 órakor lesz, amelyet Stella Leontin a váci szeminárium spirituálisa ve­zet a körmenettel együtt. Ezt a szentmisét a Közép-európai Katolikus Találkozó lezárásának jegyében is tartjuk. Szentséges litánia 14 óra­kor. Máj. 31-én 9 órakor és 10.30 órakor szentmise, 14 órakor litánia lesz. Jún. 6-án, Szentháromság vasárnapján 9 órakor, 10.30 órakor körmenettel lesz szentmise. 14 órakor litánia. Telefon: (06) 32/471- 559. Gyónási lehetőséget biztosítanak! Máriaremetén jún. 6-án, Szentháromság vasárnapján 10.30 órakor főpapi szentmisét pontifikál, és szentbeszédet mond a felújított sza­badtéri oltárnál Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök. Pünkösd Szentlélek búcsú Máriabesnyőn. Máj. 29-én (szomba­ton) 19 órakor szentmise, gyertyás körmenet, 22 órakor idősek részé­re szentségimádás a templomban, keresztét, fiatalok részére szentség­imádás, virrasztás a hegyen. Máj. 30-án (vasárnap) hajnal 3 órakor fáklyás keresztét, napkeltekor szentmise a hegyen, 10 órakor szabadté­ri ünnepi szentmise, celebrálja Paskai László bíboros ny. érsek. Az Örökimádás templomban (1091 Bp. Üllői út 77.) jún. 10-én (csütörtökön) 10 órai kezdettel, felkészüléssel a templom búcsú napjára, Úrnapra, egész napos lelki engesztelő napot tartanak a Köz­ponti Oltáregyesület szervezésében. Szeretettel várjuk az oltáregyle­ti csoportokat, tagokat és kedves híveket közös engesztelésre, vidékről, a plébániai közösségekből is. Közös együttimádkozásra várjuk azokat a kedves híveket is, akik nem tudnak részt venni a „Népek zarándoklatán" Mariazellben, a Szentségi Jézus előtt Szűz Mária Szeplőtelen Szívének felajánlásával, Jézus Krisztus Európa Reménye könyörgéssel. A déli szünetben szerény agapéval várják imádkozó testvéreinket a Szent Ist­ván teremben. Sümegen a ferences kegytemplomban a Jézus Szíve búcsút jún. 20-án tartják. A főpapi szentmisét szentbeszéddel Paskai László bíbo­ros tartja. Szentmise 8 és 12 órakor. Szombaton jún. 19-én 18 és 21 órakor szentmise, majd éjszakai virrasztás. A máriakálnoki tavaszi nagybúcsú jún. 5. és 6-án lesz. Szomba­ton, jún. 5-én 19.30 órától vasárnap délután 17 óráig tart. Az ünnepi szabadtéri nagymise 6-án vasárnap 11 órakor kezdődik. ■MMIK KŐADÁS - ' Ü ü­­­v | Zsidó-Keresztény-Iszlám Vallástudományi Előadások a Keresz­tény-Zsidó Társaság szervezésében, 6 szemeszteren át a szent köny­vek eredetiben való olvasásával (www.kzst.hu). Jelentkezés: Budapest, VII. Wesselényi u. 17. IV. Hétfő-Péntek 9.00-18.00 h.T.: 413-3550 A budai görög katolikus egyházközség sekrestye fölötti hittantermé­ben (Fő u. 88.) jún. 7-én 18.30 órakor a felnőtt­ hittan keretében Kemenes Gábor tart előadást Megújulás a Szentlélekben címmel. Érdekességek a Keresztény Missziókból. A Budai Ciszterci Szent Imre Gimnáziumban (1114 Bp. Villányi út 27) csütörtökönként 17 óra­kor mindenkit szeretettel várnak, alkalmanként is. A vendég előadók gondolatait nyitott hangulatú beszélgetés követi. Érdeklődni lehet: Lá­nyi Béla verbita misszióstestvérnél: 424-5658, 06-30/418-9196, e­­mail: verbita@hotmail.com. Belépés díjtalan! Jún. 3-án Az afrikai törzsek kultúrája nagyon mély, emberi kultúra, keresztény hitünk jó táptalaja. Az afrikai kultúra megismeréséről, a vele folytatott párbeszéd­ről szólnak P. Hermann Hochegger SVD gondolatai. Az egyik legismer­tebb ma élő verbita néprajztudós Ausztriából látogat hozzánk, az ugan­­dai vértanúk emléknapján. JUBILEUM A Nagy Szent Gergely Jubileumi Éve jegyében megrendezendő programok: Jún. 5-én 10 órakor Gregorián Tanulmányi Nap (szent­mise, szkólák bemutatója, szakmai megbeszélés) a Piarista kápolná­ban, Bp. V. ker. Pesti Barnabás u. 1. (Bárdos Lajos Zenei Hetek, Grego­rián Társaság). Jún. 21-26-ig akkreditált alapfokú gregorián tanfo­lyam Pannonhalmán (Gregorián Társaság, KPSZTI). Jún. 28-júl. 3-ig akkreditált középszintű gregorián tanfolyam Pannonhalmán (Gre­gorián Társaság, FELHÍVÁS Az 1947-ben a szlovákiai Oroszvárból Magyarországra telepített lakosok vagy hozzátartozójuk az otthagyott ingatlanok kárpótlása ügyében keressék Buzsy Lajos plébánost a 96/218-019 telefonon, vagy levélben közöljék címüket: Római Katolikus Plébánia, 9200 Mo­sonmagyaróvár, Szent István király út 110. Ha ön hívő katolikus, törődnie kell a drámaivá vált papi után­pótlás problémájával. Ez csak akkor várható Istenünktől, ha lesznek áldozatos és alkalmas nők, akik hajlandók - jó körülmények és felté­telek mellett - biztosan alkalmas helyen, idős, egyedülálló, nyugdíjas papnak helyi megsegítését (házvezetését) vállalni. Plébánosi ajánlással mielőbb jelentkezzenek levélben, fényképpel a szerkesz­tőségnél.­­ PERBEHÍVÁS Az Esztergom-Budapesti Érseki Bíróság tisztelettel megidézi az ismeretlen helyen tartózkodó Hortobágyi Károly (született: 1955) al­perest, hogy a Balogh contra Hortobágyi köteléki perben 2004. év júni­us hónap 1. napján 10.00 órakor a Bíróság Székhelyén (1014 Buda­pest, Úri utca 62.) megjelenni szíveskedjék. Dr. Khirer Vilmos bírósági helynök, dr. Csordás Eörs bírósági jegyző. Az Esztergom-Budapesti Érseki Bíróság tisztelettel megidézi az ismeretlen helyen tartózkodó Garamvölgyi Éva Ildikó (született: Bu­dapest, 1949) alperest, hogy az Andrási contra Garamvölgyi köteléki perben 2004. év június hónap 1. napján 9.00 órakor a Bíróság Szék­helyén (1014 Budapest, Úri utca 62.) megjelenni szíveskedjék. Dr. Khirer Vilmos bírósági helynök, dr. Csordás Eörs bírósági jegyző. ■UH OKTATÁS fIHHH Ikonfestő tanfolyam kezdőknek! Az ikonfestés szent művészeti ág, amely a hit alapjaira épül. Hatodik alkalommal indul ikonfestő tanfo­lyam kezdőknek 2004. júl. 2-től 12-ig a szombathelyi Premontrei Gimnáziumban. Az ikonfestést M. Danes Jeanette tanítja, a tanfolyam lelki vezetője Gábor Bálint József O­­praem. Az ősi tojástempera techni­ka bemutatása mellett az ikonfestés történetével, teológiai és liturgikus hátterével is megismerkedhetnek a résztvevők. A tanfolyam során rajz­gyakorlatokat sajátíthatnak el és elkészíthetnek egy félalakos ikont (Szent Miklós vagy Arkangyal). Az ikonfestés művészete mellett kü­lönféle előadások is hallhatók (Tóth Margit kopt zenekutató előadása, hárfahangverseny). Részletes információ és jelentkezés az alábbi cí­men: Murai Gábor tel.: 06-30/520-9445, e-mail: gabor@bdtf.hu. Cím: Kulturális Unió Alapítvány, 9700 Szombathely, Károlyi Gáspár tér 4. Várunk minden kedves jelentkezőt! Ötszáz éve halt meg Temesvári Pelbárt (1504-2004). Egy európai hírű magyar író c. kiállítás a szécsényi ferences kolostorban. A máj. 16-án a megnyitott kiállítás oki 31-ig tekinthető meg. ALAPÍTVÁNYOK A Szent Szív Központ Alapítvány tájékoztatja támogatóit, hogy a 2003. évre 1%-os adófelajánlásuk összege 131.913 Ft volt. Ebből lel­kigyakorlatok szállás- és programköltségeihez járultunk hozzá és kom­munikációs postaköltségeket fedeztünk. Az összeg többi részét tartalé­koljuk a 2004. évi Jézus Szíve nyári táborok támogatására. A Keszthelyi Feltámadás Cserkészcsapat Alapítvány (8360 Keszthely, Fő tér 5., adószáma: 18953996-1-20) köszöni támogatói­nak a 2002. évi SZJA 1%-ból felajánlott 50.587 forintot Az összeggel a 379 sz. Feltámadás Cserkészcsapat nyári táborozásaihoz nélkülözhe­tetlen csapatsátor beszerzését támogattuk. A Szent Rókus Plébánia Alapítvány közhasznúsági jelentése 2003. évről. 1/A/. Befektetett eszközök: 0.1. Immateriális javak, II. Tár­gyi eszközök, III. Befektetett pénzügyi eszközök, IV. Befekt. eszk. értékhelyesb. B. Forgó eszközök 788.1. Készletek, II. Követelések 68, III. Értékpapírok, IV. Pénzeszközök 720. 0.­ Aktív időbeli elhatárolások 0. DV Saját tőke 720,1. Induló tőke/jegyzett tőke 100, II Tőkeváltozás­ebből tárgyévi változás 495, III. Értékelési tartalék 0. EJ Céltartalékok 68. Fi Kötelezettségek 0.1. Hosszú lejáratú kötelezettségek, II. Rövid lejáratú kötelezettségek. Egyenleg 788.21 Az alapítvány költségvetési támogatásban nem részesült. 31 A vezető tisztségviselők juttatásba nem részesülnek. 4.­ Kapott támogatások: Vállalkozás 100.000 Ft, Ma­gánszemélyek 636.711 Ft. 51 Szöveges beszámoló: Az Alapítvány kuratóriuma a működési szabályzatnak megfelelően megtartotta üléseit. A beszámolási időszakban alapítványi célú kifizetés nem történt. A sátoraljaújhelyi Pietas Alapítvány, mint közhasznú szervezet, tisztelettel tájékoztatja kedves adományozóit az alapítvány 2003. évi gazdálkodásáról. 2003. évi nyitó vagyona: 3.856 eFt Bevétel: 1.768 eFt Kiadás: -1503 eFt Tárgyi eszközök értékcsökkenése: -95 eFt Lekö­tött betétek változása: 418 eFt. 2003. évi záró vagyona: 4.444 eFt. Cél szerinti kiadásokat az alábbi jogcímeken juttattunk: a J A templom mű­ködéséhez költség hozzájárulás: szőnyeg tisztítás 54 eFt, riasztó figye­lő szolgálat 84 eFt, képeslap vásárlás 81 eFt. Összesen: 219 eFt. b.) A templom javítási munkáihoz: ajtó felújítás 89 eFt, tetőjavítás 25 eFt, cí­merrestaurálás 27 eFt. összesen: 141 eFt. c.) Plébánia épület: tetőfel­újítás 538 eFt., épület-tatarozás 471 eFt. Összesen: 1009 eFt. Működé­si kiadások (posta, bankköltség, irodaszer, nyomtatvány, másológép ja­vítása) 134 eFt. Összesen: 1503 eFt. Adományaikat hálásan köszönjük, remélve további támogatásukat. A sátoraljaújhelyi Zempléni Piaristák az Ifjúságért Alapítvány, mint közhasznú szervezet, tisztelettel tájékoztatja kedves adomá­nyozóit az alapítvány 2003. évi gazdálkodásáról. 2003. évi nyitó va­gyona: 3350 eFt. Bevétel: 2456 eFt. Kiadás:­­1389 eFt. Tárgyi eszközök étékcsökkené­se: -36 eFt. Értékpapírok beváltása: -212 eFt. 2003. évi záró vagyona: 4178 eFt. Cél szerinti kiadásokat az alábbi jogcímeken juttattunk: a.) A kollégium tanulói közül a szociálisan rászorultakat ka­rácsonyi ajándék 45 eFt, úszásoktatás 30 eFt, színház bérletvásárlás 25 eFt, KIDS sportversenyen való részvétel 13 eFt. összesen: 113 eFt. b.) A kollégiumot, mint intézményt nehéz anyagi helyzete miatt az aláb­bi feladatok megoldásában segítettük: tető és csatornajavítás 192 eFt, működési támogatásra (festés-mázolás, fűtési költség, stb.) 1006 eFt. összesen: 1198 eFt. c.) Alapítvány működési kiadásai (bank, posta, irodaszer, nyomtatvány, stb.) 78 eFt. Összes kiadás: 1389 eFt. Adomá­nyaikat hálásan köszönjük a támogatottak nevében is. Remélve to­vábbi segítségüket, melyet kizárólag a cél szerinti juttatásokra for­dítunk. KÖZLEMÉNYEK A Belvárosi Szent Mihály (Angolkisasszonyok) templomban vasár­naponként az új urnalátogatási rend: 11-12 óráig. A vasárnap dél­utáni urnalátogatás június 1-jétől megszűnik. Kárpátalján 15-15 ezer forintot adtunk reggelire, ebédre a kígyós­, a hetyeni és a csonkapapi iskolában, 20-20 ezret a beregújfalui és a guti iskolában. Ez az utolsó étkezési hónap, most már a táborozást segítjük. Köszönjük a segítséget Matók Lajosnénak Szekszárdon, Somorjai Sándornak Kiskunfélegyházán, Zelcsényi Bélá­nak, Godár Sándornénak, Benke Istvánnénak, Zentai Tibornénak, Ódor Jánosnénak, Szőllősi Angélának, Horváth Sándornak, Bercsi Zsoltnak Budapesten. Aki segíteni tud, annak csekket küldök: Átányi László, 1119 Budapest, Etele út 23. Telefon: 203-3201 A Római Teológiai Tanulmányok Támogatásáért Alapítvány jún. 1-jén a Budapest VII. Városligeti fasor 45. sz. alatt kuratóriumi ülést tart. Kezdés időpontja: 17.30 óra. A Katolikus Központi Alapítvány jún. 1-jén 17 órakor kuratóriumi ülést tart Helye: Budapest, VII. Városligeti fasor 45. A Guest House Alapítvány jún. 2-án 16.30 órakor kuratóriumi ülést tart. Budapest VII. Városligeti fasor 45 szám alatt TALÁLKOZÓ ■■■■ Az Angolkisasszonyok iskoláinak öregdiákjai jún. 5-én, szomba­ton találkozóra jönnek össze. 9.30 órakor szentmise lesz a temp­lomban (Váci u. 47/b), utána az I. emeleti díszteremben beszélgetünk a múltról és a jelenről. Mindnyájatokat szeretettel várunk! KEDVES Domisok! Találkozó lesz jún. 26-án, Soroksáron. További információ: rozsasne.andrea@dpg.hu vagy 251-3497 telefonon. a MilMrtaMar 11 ■■ ■ Zarándoklat Medjugorjéba jún. 21-26 között lelkivezetővel, 32.000 Ft/fő félpanziós ellátással. Jelentkezés telefonon: 258-8172 Urbán Zarándoklat papi vezetéssel Medjugorjéba évfordulóra, 5 napra, jún. 22-26-ig. Részvételi díj 16.000 Ft +16 EURO. Jelentkezni lehet a 06-29/365-794 telefonon. ZARÁNDOKLATOK, városnézések papi vezetéssel: Medjugorje (Zágráb, Plitvicei Nemzeti Park) aug. 8-12:35.000 Ft. Hálaadó zarán­doklat Szent Ritához aug. 20-24-ig: 55.000 Ft. Lourdes akciós áron szept. 3-6:65.000 Ft. A Magyar-Lengyel Szentek kápolnájának avatá­­ sa Krakkóban (Zakopane, Wadowice, Kalwaria Zebzrydowska) okt. 7-9: 24.000 Ft. Várjuk csoportszervezők jelentkezését is! Irodánk luxus autóbusza kedvezményes tarifával bérelhető! Kérje részletes, Ingye­nes katalógusunkat! Érdeklődni, jelentkezni lehet a Kolumbusz Tours zarándoklatszervező irodánál a 46/344-454-es telefonszámon. A Győri Egyházmegye Hitoktatási Bizottsága Pápai Lajos me­gyéspüspök felügyeletével, az idei évben is megrendezi a KATEKETI­­KAI LELKIGYAKORLATOT. A lelkigyakorlatra jún. 28. és júl. 1. között kerül sor a győri Szent László Katolikus Kollégiumban (9026 Győr, Damjanich u. 58.). A lelkigyakorlat hétfőn ebéddel kezdődik, és csütör­tökön ebéddel fejeződik be. A lelkigyakorlat vezetője: Nemeshegyi Péter SJ atya, professzor úr lesz. A lelkigyakorlat költsége - szállás és teljes ellátással -8.000 Ft. Jelentkezési lap a következő címen: Egyházme­gyei Hivatal, 9021 Győr, Káptalandomb 5/b. A borítékra írják rá: „Kateketikai lelkigyakorlat". A jelentkezési határidő: jún. 15. „Isten nagyobb a mi szívünknél"­­ címmel a Congregatio Jesu nővérei (Angolkisasszonyok Szerzetesrend) hivatástisztázó lelkigya­korlatot szerveznek fiatal nők számára 18-40 éves korig. A lelkigyakor­lat helyszíne: 3300 Eger, Kossuth L u. 8.. Időpontja: 2004. július 3­ 7. Jelentkezési határidő: 2004. jún. 30. Cím: Constantin Benedikta, 1056 Budapest, Váci u. 47. Tel.: (06-1)483-1483 EGÉSZSÉGÜGYBEN dolgozók lelkigyakorlata. Szeretettel hí­vunk és várunk minden érdeklődőt a Gödöllő-máriabesnyői Mater Salvatoris Lelkigyakorlatos Házban jún. 18-20. (péntek délutántól vasárnap délutánig) tartó orvosok, gyógyszerészek, egészségügy­ben, betegágy mellett dolgozók, szociális munkások lelkigyakorlatára. A lelkigyakorlat címe: „Nyisd fel a szemed, és láss!" Vezeti: Lackó Zsuzsanna, Egri László és Gáspár István. Jelentkezhetnek mindazok, akik az egészségügy bármely területén a betegágy mellett (kórházak­ban, mentőállomáson, szociális otthonokban, rendelőintézetekben gyógyszertárakban, Köjál­nál, stb.) kapcsolatba kerülnek a beteg em­berekkel. A lelkigyakorlat témái a szenvedő emberrel, a beteggel va­ló foglalkozáshoz, lelki és testi segítségnyújtáshoz kapcsolódnak. A lelkigyakorlaton lehetőség van szentségimádásra, gyónásra, kiscso­portos beszélgetésre, tapasztalatcserére. Jelentkezés: a MATER Salvatoris Lelkigyakorlatos Házban, Gödöllő-Máriabesnyő, Kapu­cinusok tere 3. Tel.: 28/420-176, 28/510-740, fax (üzenetrögzítő): 28/510-742, e-mail: info@ matersalvatoris.hu, honlap: www. matersalvatoris.hu. Jelentkezési határidő: a lelkigyakorlatok előtt 2 héttel bezárólag. PEDAGÓGUSOK lelkigyakorlata Máriabesnyőn. Szeretettel hívják és várják az állami és egyházi iskolák pedagógusait, nevelőit jún. 25- 27-én (péntek estétől vasárnap ebéd utánig) Gödöllő-Máriabesnyőre a Mater Salvatoris Lelkigyakorlatos Házba a pedagógusok lelkigyakorlatá­ra. A lelkigyakorlat címe: „Ha nem lesztek olyanok, mint a gyermekek..." A lelkigyakorlatot vezeti: Lukács László piarista atya, a Sapientia Hittudományi Szerzetesi Főiskola főigazgatója. A lelkigyakorlat alapja Krisztus pedagógiája, annak átelmélkedése a Szentírás alapján. Jelentkezés: a MATER Salvatoris Lelkigyakorlatos Házban, Gödöllő-Máriabesnyő, Kapucinusok tere 3. Tel.: 28/420-176,28/510- 740, fax (üzenetrögzítő): 28/510-742, e-mail: info@matersalvatoris. hu, honlap: www.matersalvatoris.hu. Jelentkezési határidő: a lelkigyakorlatok előtt 2 héttel bezárólag LELKIVEZETŐI kurzus Máriabesnyőn. Nagy szeretettel hívnak és várnak mindenkit Gödöllő-Máriabesnyőre a Mater Salvatoris Lelkigya­korlatos Házba jún. 27-től júl. 3-ig, vasárnap estétől szombat délig Ne­mes Ödön jezsuita atya lelkivezetői alapozó kurzusára, melyre Ödön atya papokat, szerzeteseket, elkötelezett világi híveket vár. Ez a lelkivezetői műhely azoknak szól, akik már foglalkoztak lelkivezetéssel, és ezt továbbra is folytatni akarják. Nem ajánljuk olyanoknak, akik csak saját hasznukra vennének részt rajta. A „műhely" sajátos képzési mód­szer: minden résztvevő aktívan bekapcsolódik a megbeszélendő témák­ba, és megosztja lelkivezetői tapasztalatát, így egymás tapasztalatain keresztül kapják a résztvevők a képzést. A műhely során fontos szere­pe van a különféle gyakorlatoknak: a csoport előtti lelkivezetés bemuta­tása, annak elemzése, kiértékelése, szerepjátékok, a saját tapasztala­tok megosztása, ima gyakorlatok, a műhely alatt végzett imatapasztala­tok megosztása, egymás segítése az imaéletben. Jelentkezni Nemes Ödön atyánál lehet: Nemes Ödön SJ 1026 Budapest, Sodrás u. 15. Tel.: (1 )-200-9479/110, e-mail: edmnemes@axelero.hu. Jelentkezési határidő: a lelkigyakorlat előtt 2 héttel bezárólag. Isten iránti elköteleződést kereső, 16-28 éves lányoknak az Esz­tergom - budapesti Főegyházmegye Pasztorális Szakterület szer­vezésében lelkigyakorlatot hirdetünk Dobogókőn 2004. július 6-10. a Manreza lelkigyakorlatos házban „Felvitte őket egy magas hegyre." címmel, témák: Krisztus szeretet sürget! - Segítségadás a döntéshez: házasság vagy szerzetesség; Mit mond nekünk a Szentírás? - Biblikus bevezető; Miért szentelted Istennek az életed? - Tanúságtételek fiatal nővérektől. Kik vagytok? - Szerzetesközösségek és lelkiségek bemutat­kozása. Jelentkezés: Szentes Judit SSS egyházmegyei referensnél 1/209-1607; benedl17@freestart.hu; levélcím: 1035 Bp. Kórház u. 37. Jelentkezési határidő: 2004. június 30. Várható önköltség: 6000 FL A Szív Lelkiségi Központ (2022 Tahi, Villasor 7-9.26/387-162) je­lentkezőket vár a következő programokra. Jún. 3-5. Bibliodráma tá­bor - Eisenbarth Krisztina vezetésével és szervezésével. Jún. 22-25. Lelkigyakorlat Nemeshegyi Péter jezsuita atya vezetésével. A Nyolc Boldogság Katolikus Közösség immár nyolcadik alkalom­mal szervezi meg ifjúsági lelkigyakorlatát, a Tábor-hegyi Napokat júl. 27. és aug. 1. között. Vendég: Varga László! További információk: Nyolc Boldogság Katolikus Közösség, 8777 Homokkomárom, Ady u. 2. Tel.: 93/356-113, e-mail: thn.lgy@freemall.hu Egyénileg kísért szentignáci lelkigyakorlat fiatal nők (18-35 éves) számára szerdán, június 30-án 18 órától, július 4. vasárnap ebédig. Vasárnap délután lehetőség közös kirándulásra Csobánka és környé­kén. Kísérők: Gabriel Veronika SA nővér és Ilyés Erika SA nővér. Hely­szín: Segítő Nővérek Rendháza, 2014 Csobánka, Templom köz 2. Jelentkezés/információ: Gabriel Veronika SA nővérnél. Jelentkezési határidő: jún. 15. kedd. Tel.: 26/321-123. E-mail: helpercsob­anetquk­k.hu. Szerzeteshivatás tisztázó lelkigyakorlat fiúk részére karmelita szerzetesek vezetésével. Időpont: jún. 21-26. Érdeklőd­ni lehet a (06-1) 350-0867 telefonszámon. A MANRÉZA Spirituális és Konferenciaközpont lelkigyakorlatai. Jún. 4-6. „Növekedni a hanyatlásban". Betegek és hozzátartozóik lelki hétvégéje. Jún. 7-10. 21-24 „Sarutlanul az égő csipkebokor előtt". Jún. 13. Meditációs vasárnap 8.30 órától 17 óráig díjmentes. Jún. 13-20. „Neveden szólítottalak, az enyém vagy!" Egyénileg kísért egyhetes Szt. Ignáci lelkigyakorlat vasárnap este 18 órától következő vasárnap délig) Jún. 11-13. 18-20. „Az Úristen felébreszti fülemet" A lelkigyakorlatokat kíséri: P. Ambrus Lóránt SJ, Lakatos Attila SJ, P. Sajgó Szabolcs SJ, Teg­zes Katalin SA nővér. A lelkigyakorlatok részvételi díjáról információt a megadott címen kaphatnak. Jelentkezés és információ: MANRÉZA Spirituális és Konferenciaközpont H-2099 Dobogókő, Fény u. I.Tel: 06-26/347-681; Fax: 06-26/347-633 E-mail: manreza @manreza.hu; honlap: www.manreza.hu A Mater Salvatoris Lelkigyakorlatos Ház 2004. évi lelkigyakorla­tai Jún. 18-20. (péntek délutántól vasárnap délutánig): „Nyisd fel a szemed, és láss!" - Orvosok, gyógyszerészek, egészségügyben, be­tegágy mellett dolgozók, szociális munkások lelkigyakorlata - vezeti: dr. Laczkó Zsuzsa, Dr. Egri László és Gáspár István. Jún. 25-27. (pén­tek délutántól vasárnap ebéd utánig):.... ha nem lesztek olyanok, mint a gyermekek..." (Mt 18,3) - Pedagógusok lelkigyakorlata - vezeti: Lukács László. Jún. 27-júl. 3. (vasárnap estétől szombat dé­lig): Alapozó lelki vezető kurzus papoknak, szerzeteseknek, világi­aknak - vezeti: Nemes Ödön atya, Berkecz Franciska és Gáspár Ist­ván! Jelentkezés Nemes Ödön atyánál! Júl. 6-10. (kedd estétől szom­bat reggelig): Személyesen vezetett Szent Ignáci lelkigyakorlat fia­taloknak­­ vezeti: Nemes Ödön! Jelentkezés Nemes Ödönnél! Aug. 9-13. (hétfő estétől péntek reggelig): „ízleljétek és lássátok..." - Sze­mélyesen vezetett ifjúsági lelkigyakorlat - vezetik: Szent Ferenc Kisnő­­vérei és Gáspár István. Jelentkezés: a Mater Salvatoris Lelkigya­korlatos Ház­ban. Levélben: 2100 Gödöllő-Máriabesnyő, Kapuci­nusok tere 3. Telefonon: 28/420-176,28/510-740, faxon (üzenetrög­zítő): 28/510-742 E-mailen: matersal@mail.digitel2002.hu. www. MATERSALVATORIS.HU Nemes Ödön SJ elérhetőségei: 1026 Bu­dapest, Sodrás u. 15. Telefon: 1/200-9479/110; E-mail: edmnemes @axelero.hu. Jelentkezési határidő: a lelkigyakorlatok előtt 2 hét­tel bezárólag! MEGHÍVÓ „Mater Ecclesiae’ szeretettel hívja a jóakaratúakat Szenthárom­ság vigíliájának megünneplésére. Találkozás: jún. 5-én szombaton 15 órakor a 42-es villamos Határ úti végállomásánál. A Szent Korona Társaság Országos Közgyűlése ebben az évben jún. 12-én lesz. A közgyűlés előtti szentmise a budapesti Szent Ist­ván bazilikában 10 órakor, utána 13 órakor lesz a közgyűlés a Koro­na Hotelben (Bp. Vill. Kálvin tér). A Társaság minden tagját szeretettel MEGEMLÉKEZÉS A BOSNYÁK téri Szent Antal-plébániatemplom bejáratánál em­léktáblát állíttatunk Dr. Szombathelyi László és Sasvári István, az ötvenes évek káplánjai emlékére, jún. 6-án vasárnap a 10.30 órai szentmise után. Dr. Nagy Imre plébános megáldja, és emlékbeszédet mond. A volt zuglói ministránsok, P. Faddy Ottmár a Szent Korona Társaság volt országos elnöke lelki üdvéért, halálának első évfordulója alkalmából jún. 1-én 19.30 óra­kor szentmise lesz a budai Szent István vértanú plébánia­templom­ban (Margit krt. 23.), melyre a Szent Korona Társaság minden volt és je­lenlegi tagját szeretettel hívja és várja az országos elnökség. Jún. 14- én temetése évfordulója alkalmából 18 órakor szentmise lesz a pest­­erzsébeti Szent Lajos-plébániatemplomban. Tompa atya örökkévalóságba költözésének 10. évfordulóján szentmise áldozatot mutatnak be az Örökimádás templomban máj. 31-én 18 órakor. Emlékezzünk és imádkozzunk együtt. Forsthoffer Máté bencés atya halálának 14. évfordulója alkalmá­ból szentmisét mondanak érte jún. 8-án, kedden 18.30 órakor a pesti ferences templomban. SZOLGÁLTATÁS TEMPLOMBELSŐK díszítő festése, külsők felújítása, oltárok, szobrok és képek restaurálása, orgonák javítá­sa és hangolása. Minőség, garancia és árkedvezmény. FÜR LAJOS 06- 20/935-7204, e-mail: www.reart. szm.sk. FOGSOROK, hidak készítése, javí­tása, szükség esetén háznál is. Tel.: 213-5726_______________________ MŰVÉSZI templomablak készítése és javítása, saját és hozott tervek alapján. Ifj. MOHAY Szabolcs üveg­­festő-restaurátor, 1222 Bp., Pannónia u. 55. Tel.: 424-5998, 06-30/961-2982 RÉGISÉG BUDAI Krisztina műértő, lakberen­dezőnő magas áron, helyszíni kész­­pénzfizetéssel vásárol antik bútoro­kat, garnitúrákat, festményeket, ezüstneműket, herendi, zsolnai, meisseni porcelánokat. Dísz és lak­­berendezési tárgyakat, antik órákat, csillárokat, tükröket, antik játékokat, szőnyeget, antik bizsuneműt, varró­gépet, zongorát. Teljes hagyaték fel­számolást, díjtalan kiszállással, szakbecsléssel vállalunk. Hívja a diszkrét partnernőt. Tel.: 280-3619, 06-20/932-6495 ADÁS-VÉTEL ■ AZ ÁRKÁD Antikvárium vásárol könyveket, könyvtárhagyatékot. Sze­retettel várja vásárlóit is. Bp. Vill., Ül­lői út 40. (Nagykörút sarok). Tel.: 333- 4379,10-18-ig.__________________ AZ ÁRKÁD Antikvárium vásárol könyveket, könyvtárhagyatékot. Sze­retettel várja vásárlóit is. Bp. Vill., Ül­lői út 40. (Nagykörút sarok). Tel.: 333- 4379, 10-18-ig.__________________ KATOLIKUS egyetemen és főiskolá­kon működő antikvárium könyvet, könyvtárat vásárol. (Világirodalom, fi­lozófia, pszichológia történelem). Tel: 26/373-251 este, 06-20/224-6924 1936-os 1124. sorszámú Angster or­gona (egy manuál, pedál, 6 regiszter) jó állapotban, máig használtan eladó. Érd.: Tatabánya-Bánhidai Református Lelkészi Hivatal: 34/333-577 VISSZAUTASÍTÁS nélkül vásárolok mindennemű hagyatékot, lakásfel­számolást, díjtalan lomtalanítással. Antik bútorokat (felújításra szorulót is), dísztárgyakat, festményeket, sző­nyegeket, órákat, csillárokat, szobro­kat, játékokat, kézimunkát. Hívjon, nem fog csalódni! BERKES György 264-9796_______________________ 1945 előtti könyveket, könyvtárakat, papi hagyatékot vennék (főleg tudo­mányos munkákat). Tel.: 340-8016 GONDOZÁS GONDOZÓNŐT keresünk édes­apánk mellé, napi négy órára, heti három alkalomra Budapest X. kerü­­letbe. Tel.: 261-6957 ________ PESTERZSÉBETI Gondozó Otthon­ban havidíjas gondozást vállalunk. Tel.: 285-8329___________________ KATOLIKUS diplomás gondozónő szeretettel vállalná egyedülálló idős néni vagy bácsi gondozását Buda­pesten vagy környékén. 06-30/489- 3849, vagy jeligére a kiadóba. Jel­ige: „Gondoskodás 160" HÁZI betegápolást referenciával vál­lalnak szakképzett ápolók 600.- Ft­­tól.Tel.: 283-9831, 06-30/280-2121 KÓTAJBAN, a Református Egyház­­község által épített Idősek Szeretet­otthonában 1-2 ágyas lakrészek le­köthetők, azonnali beköltözéssel. A beköltözők életük végéig emelt szin­tű gondozásban részesülnek. Bő­vebb információ a következő telefo­nokon: 06/42/208-537, 06/70/223- 4677___________________________ IDŐSEK gondozását vállaljuk teljes ellátással, Komárom-Esztergom me­gyében a nagysápi Szent Borbála Idősek Otthonában. Minden igényt kielégítő elhelyezést, ápolást, gondo­zást biztosítunk. Házaspárok elhe­lyezése kétszemélyes 40 négyzet­­éteres, fürdőszobás, teraszos, tea­konyhával felszerelt apartmanokban, (díszpark, lift, lépcsőn járó készülék, klimatizált étkező). Győződjön meg róla személyesen is. Cím: Pánczél Kht. 2524 Nagysáp, Granárium dóm 1. Tel/fax: (06)-33/517-912, 06- 30/966-7725. E-mail: panczel® idosek.hu, www.idosek.hu A MEDING Ápoló Otthon Kht. vállal­ja idős, betegek bentlakásos ápolá­sát. Érdeklődni: 237-9729 telefonszá­mon lehet. ___________________ DUNAHARASZTIN, kertes gondozó otthonunkban, családias környezet­ben, apartmanokban, idős emberek, ill. házaspárok teljes ellátását, gon­dozását, ápolását, eltartását vállal­juk. Orchidea Gondozó Otthon Dunaharaszti, Fő út 52. 24/470-623, 06-20/934-98-91, 06-30/482-2115­­ ELTARTÁSI SZERZŐDÉS FIATALASSZONY 10 éves kisfiával, eltartási szerződést kötne Budapes­ten. Jelenleg szobabérlők házában lakunk. Plébánosi ajánlást hozok. Jelige: Meghitt otthon 166"________ ÉLETJÁRADÉKI szerződést kötne segítőkész hívő család, azonnali készpénzfizetéssel. Tel.: 06/20/926-6662___________________________ FALUSI ingatlanra örökösödési szer­ződést kötnénk, gyermektelen nyug­díjassal. Jelige: „Hegyvidék előny­­ben 163" SZÍVESEN vállalom kedves, megbíz­ható, rászoruló hölgy vagy úr eltartá­sát, ápolását, Budapesten. 06­ 70/530-0869 HELYETTESÍTÉS FELVIDÉKI ny. pap, 73 éves, helyet­tesítést vállal. László atya, tel.: 035- 7789409 ÁLLÁS HÁZIKERTI munkában jártas sze­mélyt keresek Budapestről vagy kör­nyékéről. Gépkocsi előny. Érdeklőd­ni: 06-20/585-7937_______________ HÁZIGONDOZÁS, betegápolás, ta­karításban, tisztításban jártas gondo­zót keresek Budapest területéről. Ér­­deklődni: 06-70/203-9931__________ SZAKKÉPZETT ápolónőket kere­sünk egyházi szociális otthonba, au­gusztusi munkakezdéssel. Felvétel­hez szükséges a szakképesítést iga­zoló okmánymásolat, önéletrajz, szakmai gyakorlat, hivatástudat. Je­lentkezés az intézményvezetőnél a (06-1)-266-0519 telefonszámon. ÚJPESTI Szent Anna Katolikus Óvo­da vallását gyakorló, katolikus óvó­nőt keres. Jelentkezni 369-0962 tele­fonon az óvoda vezetőjénél._______ BUDAPESTI katolikus óvoda felvé­telt hirdet szakképzett, vallásukat gyakorló óvónők és dajkák számára. Minimum 3 év gyakorlati idő! Tel.: 274-1000_______________________ KEDVES hölgyet keresek szüleim mellé ottlakással. 30.000-et adok, fél napot elmehet dolgozni. 322-8920 10.30-18-ig._______________­­A SZENT LŐRINC Katolikus Általá­nos Iskola keresztény szemlélettel és hivatástudattal biológia-földrajz sza­kos általános iskolai tanárt keres a 2004-2005-ös tanévtől. Cím: 1183 Budapest, Gyöngyvirág u. 41. Tel.: 290-6369, 291-4414______________ HELYETTES templomőrt keresünk Bp. Angolkisasszonyok templomába (Váci u. 47/B.). Heti 2­8 óra, egyházi ajánlással, inkább megbízhatót, mint félelmetest. Jelentkezés Vínczy Péter gondnoknál (337-8116)._________ A PÁZMÁNY Egyetem Információs Teológiai Kara új épületébe 8 órás épületgondnoki munkakörbe, gyakor­lattal rendelkező, műszaki végzettsé­gű férfit keres. Jelentkezni írásban, önéletrajzzal, vagy e-mailen keresz­tül lehet. Cím: 1364 Budapest, Pf. 178. e-mail: titk@itk.ppke.hu. Jelent­kezési határidő: megjelenéstől szá­mított 10 nap.____________________ KERESZTÉNY lelkületű érettségizett fiatalembert egyházi intézmény szo­ciális munkára alkalmazna júniustól. Jogosítvány szükséges, lakhatás biztosítva. Érdeklődés: 06-20/436-6595 telefonon.__________________ ZUGLÓBA negyven év feletti hölgyet keresünk két kiskorú gyermekünk mellé, nyolc órába. Tel.: 221-1582 EGYEDÜL élő úr, 50 éves korig, jogi­lag független, egészséges, házveze­tőnőt bentlakással sok évre felvenne, négy hetes próbaidővel. Káros szen­vedélytől mentest. Bemutatkozó le­velét címmel, telefonszámmal ké­rem. K. W. Neumann, Postfach 66. A-1013 Wien, Ausztria ■NHHHHHHMI BUDAPEST belvárosában lakást, a külvárosban kisebb családi házat vennénk lakottan. Ottlakás nélkül. Jelige: „Megbízható katolikus család 165"____________________________ JÓZSEF KÖRÚTI 94 nm-es, felújított lakás, igényes jó állapotú, liftes ház­ban eladó. 21.5 MFt. Tel.: 06­ 70/277- 6434___________________________ BUDAI téglaházban eladó 60 nm-es két szoba hallos, gázkonvektoros, III. em. lakás, pincével, fedett kocsibeál­lóval. Lift nincs. Lakásátadás nyáron. Garzont beszámítok. 18.5 mFt. 06- 30/569-1166 Malmer­­ KIADÓ XIII. kerületben egyszobás, összkomfortos, felújított, hagyomá­nyos fűtésű lakás, alacsony rezsivel, zárható udvarban parkolással. Tel.: 06-20/521-6068, 370-2683________ IDŐS nagynéném mellé budapesti orvosi egyetem közelében ott alvás­sal egyetemista lány személyében lakótársat keresek. Lakáshasználatot ingyen biztosítok. Plébánosi ajánlás szükséges. Tel.: Richter 06-30/343- 2354___________________________ BÚTOROZOTT egyszoba összkom­fortos lakás 3-as metró Pöttyös utcai megállójánál kiadó. Számlával is: 290-3221________________________ GAZDAGRÉTEN panorámás, par­kettás, bútorozatlan garzonlakás ki­adó, 45.000 +rezsi. Tel.: 06-70/257-1975, 20-22 óráig.________________ KATOLIKUS vallású, házimunkába besegítő, házias főiskolás diáklány szeptembertől Székesfehérváron al­bérletet keres idős embernél. Tel.: (06)-93/333-562, vagy 06-20/326- 3684___________________________ BUDAPEST XI. kerületi, csendes, nyugodt környezetben társasházi garzonlakás leinformálható bérlőnek kiadó. Érdeklődni lehet 06-30/957-5377 telefonon.__________________ FIATAL vallásos doktornő lakótársat keres villaépületben lévő lakásba. Jó közlekedés. Jelige: „Kulturált kör­­nyezet 161“_____________________ A 7-ES BUSZ vonalán, villaépület­ben szoba kiadó, konyha és fürdő­szoba használattal, vallásos sze­mélynek. Jelige: „Közel a belváros­hoz 162"________________________ Vill. KERÜLETBEN egy szoba kom­fortos, világos, bútorozott lakás azonnal kiadó min. 1 évre, 40.000 Ft + rezsiért. Érdeklődni: 318-0748 este.___________________________ KEDVEZŐ feltételekkel, aszfaltút melletti, villamosított tanya kiadó. Igény esetén szántóföld és legelő kapcsolható hozzá, mindez egy er­dő szomszédságában. Buszmegálló a tanyánál, általános iskola öt perc­re, középiskola tíz percre van. Ér­deklődni: 06-30/939-8315 INGATLAN PESTERZSÉBETEN tulajdonostól 2 szoba komfortos kertes ház 20 millióért eladó. Érdeklődők levelét várjuk a kiadóba. Jelige „Kertes ház 167"___________________________ ÉRTELMISÉGI eladná, elcserélné pátyi 720 nm-es telken, 130 nm lak­terű, 12 éves családi házát. Közmű­, fűtés dupla. Beszámítok 50 nm nem panelt. Irányár 30 MFt. Haszonélve­­zettel is. Tel.: 06­30/412-0875 XII. KÉR.­IRHÁS árok utcában 2120 nm telken 3 lakásos társasházban, önálló házrész eladó. Szerkezetkész nyílászárókkal, közművekkel, 94 nm + 47 nm pincével 35 MFt. Tel.: 06-20/388-2050_____________________ BALATONLELLÉN víz közeli nyara­ló eladó. Tel.: 203-8667, 06-30/214- 7718___________________________ BUDAPESTTŐL 40 km-re Válón el­­adó emeletes kétlakásos, két gene­rációs családi ház 170 nm, nagy pa­norámás kerttel, sok fával, 18,5 MFt. Tel.: 06-20/972-4198 TÁPIÓSZENTMÁRTONBAN a gyógyfürdő és az Attila-domb közelé­ben nyaraló egész évre kiadó. Jel­­ige: „Kedvező feltételek 164"_______ HAJDÚSZOBOSZLÓN fürdőhöz 5 percre 2-3 személy részére szoba ol­csón kiadó.Tel.: 52/359-453 PÓCSMEGYEREN a Dunakanyar­ban, egész évben üdülésre szoba ki­adó. Félpanziós ellátás egészséges táplálkozással is lehetséges. Tel.: 26/395-118, 06-70/384-9172 BALATONLELLÉN víz közeli nyara­ló kiadó, 14.000.- Ft/nap. Tel.: 203-8667, 06-30/214-7718____________ LOVASTÁBOR gyerekeknek Lajos­­mizsén. Teljes ellátással, kiegészítő programokkal, 5-6 napos turnusok­kal. 3200 Ft/fő/nap. Tel.: 06-70/277-7687___________________________ ÜDÜLJÖN Zemplén szívében, Mikó­­házán, a Dorka vendégházban 1.000.- Ft/fő/éj áron. Tel.: 47/308-040 SIÓFOKON 56 nm-es 2,5 szobás ház kis kerttel olcsón kiadó. 333-8291, reggel 8.30-ig.______________ SIÓFOKI családi házban 1, 2 vagy 3 szobás, jól felszerelt apartman kerti medencével, grillezővel, parkírozóval jutányos áron kiadó. Tel.: 06­30/966- 0952­­ HÁZASSÁG­­,­­ 30-AS, LELKI értékekre igényes, bu­dapesti, barna, enyhén mackós, technikus fiatalember keresi olyan hí­vő, lehetőleg kék szemű hölgy isme­retségét, huszonéves kortól, házas­ság céljából, aki hasonlóan konzer­vatív beállítottságú. Fényképet viszo­noznék. Jelige: „Ellentétek vonzása? 158“____________________________ KERESZTÉNY szellemiségű orszá­gos házastárskereső iroda, orvos vezetésével, minden korosztálynak. ACCORDIA: 320-2280, www. accordia.hu I­­NGYEN albérlet Szegeden hölgy­nek, házimunkáért. Szobák kiadók cégeknek, turistáknak. Tel.: 06­30/218-9565_____________________ SIMON András grafikus minden ér­deklődőt szeretettel fogad műterem­­galériájában, nyitva szeptember 1-től június 30-ig minden szerdán 12-20 óráig. Ettől eltérő időponthoz telefonos egyeztetés szükséges. Cím: 1012 Bp. Várfok u. 12. II. 8. Tel.: 214-4619, 380-7779______________

Next