Új Ember, 2004 (60. évfolyam, 1/2891-51/2940. szám)
2004-06-06 / 23. (2913.) szám
16 ti/imfo-Mozaik 2004. június 6. A hortobágyi halastavaknál Még csak közeledtünk a tavakhoz vezető bekötőút felé, amikor az útszéli árokban messziről fehérlő madárcsapatot pillantottunk meg. Több mint száz kanalasgém szűrte a sekély vizet, néhányan tollászkodtak, láthatóan teljes biztonságban érezték magukat. Jó fagyszerű látványt nyújtott a sok nászruhás madár! Tarkójukon a bozontos üstök, begyükön jól látszott a jellegzetes sárgás folt, hosszú fekete csőrük kanálszerű hegyi részének pereme is sárga volt. Kiszálltunk az autóból, hogy jobban lássuk őket, de ez sem okozott különösebb izgalmat. Néhányan ugyan odébbszálltak valamivel, de így sem voltak távolabb harminc méternél. És mindez a forgalmas 33-as út mentén! Hajnalban még felhős volt az ég, de a tavaknál már ragyogó napsütés fogadott. Hangosan kiáltozott a kakukk, brekegtek a kecskebékák, fecskék cikáztak a levegőben, a gátakon sárgán virított a pitypang és a sziki pozdor. Évente látom a májusban repülő szép farkasalmalepkét, de többnyire csak egy-egy példánnyal találkozom. Ezen a hortobágyi gáton viszont minden tizedik lépésnél libegett egy sárga alapon feketén mintázott, hátulsó szárnyán piros foltokkal is ékes pillangó. Közben mindenütt sok farkasalma nőtt, ez a hernyó egyetlen tápnövénye, így aztán a sok szép lepke sem volt véletlen. A többi közül kinyúló tavalyi nádszálon nádirigó kapaszkodott. Hangosan karicsolt, a jellegzetes „kara-karaku-kit" messzire szállt a tavak felett. Nem messze, egy fűzfa száraz ágán kakukk ült, és arrafelé figyelt, ahol a nádirigó énekelt. Az talán észre sem vette, önfeledten dalolt, míg párja a nád sűrűjében már valószínűleg a mély csészéjű fészket építgette. Nem sejthették, hogy saját fiókáik helyett esetleg mostohát, egy örökké éhes kakukkcsemetét nevelnek majd nádszálak közé font művészi otthonukban. A megfigyelőtoronyból ragyogó kilátás nyiik a tavakra. Vörös gém ereszkedett nehézkesen a nád közé, egy távolabbi sekély részen hófehér nagy kócsagok, nyári ludak és dankasirályok pihentek, közvetlenül a torony előtt három fehér szárnyú szerkő repült a víz felett. Kecsesen, súlytalanul, ahogy csak a szerkők tudnak mozogni a levegőben. A nádszegélybe vágott kis tisztáson jókora tavi béka hintázott a víz felszínén. Lábait szétterpesztve lebegett, hanghólyagjait kétoldalt dagadtra fújta. Olyan hangosan brekegett, hogy látszott rajta, a kis tisztást kizárólagos birodalmának tekinti. Barnával árnyalt olajzöld hátán kör alakú feketés foltok ültek, és amíg brekegett, dülledt szemeit rajtunk tartotta. Karommal egy félkört írtam le a levegőben, erre nyomban elhallgatott. Gyanakodva meredt rám, de mert megszokhatta az emberi mozgást a betekintőn, néhány másodperc múlva újra rákezdett vartyogó monológjára. Schmidt EgonFotó: Bécsy László A költő halálának emlékezete 1594. május 30-án halt meg Kékkői Gyarmathy Balassa Bálint végvári hadnagy, a magyar nyelvű líra első európai jelentőségű alkotója. A halál napjára emlékezett Esztergom városa május 29-én, amikor a Balassa Múzeum és Társaság emléktáblát állított a költőnek a Vízivárosban, a sebesülés helyén, melyet történelmi dokumentumok segítségével azonosított Horváth István régész, történész, múzeumigazgató. A márványtábla bronzplakettjeit Nagy János felvidéki szobrászművész készítette, betűit Németh László kőfaragómester véste. A márványtáblát Meggyes Tamás polgármester leplezte le, majd Koditek Pál idézte fel Balassa Bálint alakját. Kántor János többszörös díjnyertes festő és grafikus szabadtéri kiállítása a bástyafalon a mának üzenő Balassa Bálint zsoltár-parafrázisaihoz készített sajátságos, expresszív erejű olajképeit mutatja be. Kántor korunk egyik meghatározó művészegyénisége, aki - mint Prokopp Mária művészettörténész írja - „nagy művészi érzékenységgel formálja meg az embertípusokat s a lélek vívódásait". Ennek a gondolatnak a jegyében szólt kiállítás megnyitójában a képekről, alkotójukról lapunk munkatársa, Tóth Sándor, azt hangsúlyozva, hogy a lélek elszántsága, gyötrelme, istenhite és bizodalma a legnagyobb emberi érték. (h-r) Balassa utolsó arcképe ■ Kántor János festménye Egyházak focibajnoksága Immáron tizenegyedik alkalommal rendezték meg Budapesten az I. kerületi Egyházak Labdarúgó-bajnokságát május 29-én, a Czakó utcai Sport- és Szabadidő Központban. A tizenegy benevezett csapatban nemcsak egyházi vagy egyházhoz közel álló személyek rúghatták a labdát és gólokat. Bárki, aki erősíteni kívánta valamelyik együttest, jelentkezhetett a játékra. Az elmúlt években meghívott neves vendégek - Puskás Ferenc, Buzánszky Jenő, Albert Flórián - után az idei bajnokság védnöke Orbán Viktor volt: a tavaly „elkelt" vándorkupa után az új kupát is ő ajánlotta fel a különdíjakkal egyetemben, amelyeket a gólkirálynak, a legjobb kapusnak és a legjobb mezőnyjátékosnak adtak át. A rendezvényt Nagy Gábor Tamás polgármester nyitotta meg a díszvendég, Dalnoki Jenő olimpiai bajnok labdarúgó, az FTC örökös bajnokának jelenlétében. Az EU-HÁZ-ban is EGYHÁZBAN-ban mottóval megrendezett erőpróbán a dobogó legmagasabb fokára a krisztinavárosi plébánia csapata állhatott fel. (Cser) Mariazell és Magyarország Egy zarándokhely emlékezete A Zichy-család 1724-ben kápolnát építtetett az óbudai szőlőhegyen, amelyben elhelyezték a mariazelli Szűzanya szobrának másolatát. Később ezen a helyen épült fel a trinitáriusok barokk stílusú temploma és kolostora. A rendet II. József feloszlatta, a szerzetesek 1785-ben kénytelenek voltak elhagyni Kiscellt. Berendezését elárverezték, a becsben tartott kegyszobor pedig az óbudai plébániatemplomba került. A funkcióját vesztett épületegyüttes ezután sokszor gazdát cserélt, végül 1945-ben a Budapesti Történeti Múzeum újkori gyűjteményével és a Fővárosi Képtárral - Kiscelli Múzeum néven tárta ki kapuit a nagyközönség előtt. Az egykori templom hatalmas, félhomályos csarnokában május 28-án nyitt meg az a nagyszabású kiállítás, amely Közép-Európa egyik leghíresebb kegyhelyének, Mariazellnek, valamint itthoni filiáinak (Óbuda-Kiscell, Celldömölk) kivételes értékű tárgyi emlékeivel ismerteti meg a látogatót, betekintést engedve az osztrák búcsújáró hely történetének számtalan magyar vonatkozásába. A fővárosi, vidéki, valamint osztrák és horvát egyházi és magángyűjteményekből érkezett műtárgyak között felbecsülhetetlen értékű darabok is vannak. Ilyen a Sankt Lambrecht-i fogadalmi kép (1430 körül) és a mariazelli csodák kisebb oltára (1512) Grazból, a Mária Terézia által adományozott szíves ezüstlámpás vagy a Karácsonyi-család fogadalmi adománya a mariazelli kincstárból. Ideiglenesen „eredeti helyére" került a Franz Anton Maulbertsch festette, Szent József halála című oltárkép, amelyet a Magyar Nemzeti Galéria adott kölcsön, és visszatért a trinitáriusok hajdani templomába a frissen felújított kiscelli kegyszobor is az óbudai Szent Péter és Pál-plébániatemplomból. Izgalmasan kialakított térben gótikus és barokk festmények, míves ötvöstárgyak, gazdagon hímzett térítők, miseruhák, könyvritkaságok, hálaajándékok, évszázados szobormásolatok között „zarándokolva" keresheti fel lélekben a betérő a zelli Szűzanyát. (A kiállítás szeptember 12-ig lesz nyitva.) Pallós Tamás nyelvi Interjúkötet Tempfli József NAGYVÁRADI MEGYÉS PISPOkkl I. ? I 4 176 oldal, 16 oldal képmelléklettel. Kőivé: 135x230 mm. Megvásárolható a könyvesboltokban és kedvezményes áron a Válasz Könyvkiadóban. Címünk: 1062 Budapest, Andrássy út 125. Tel.:+61 -1 -+10 fax: 461- 1436 ♦ e-mail: valaszkonyv@mail.gondola.lm