Új Ember, 2004 (60. évfolyam, 1/2891-51/2940. szám)

2004-06-06 / 23. (2913.) szám

16 ti/imfo-Mozaik 2004. június 6. A hortobágyi halastavaknál Még csak közeledtünk a ta­vakhoz vezető bekötőút felé, amikor az útszéli árokban messziről fehérlő madárcsa­patot pillantottunk meg. Több mint száz kanalasgém szűrte a sekély vizet, néhá­­nyan tollászkodtak, láthatóan teljes biztonságban érezték magukat. Jó fagyszerű látványt nyújtott a sok nászruhás ma­dár! Tarkójukon a bozontos üstök, begyükön jól látszott a jellegzetes sárgás folt, hosszú fekete csőrük kanálszerű he­gyi részének pereme is sárga volt. Kiszálltunk az autóból, hogy jobban lássuk őket, de ez sem okozott különösebb izgalmat. Néhányan ugyan odébbszálltak valamivel, de így sem voltak távolabb har­minc méternél. És mindez a forgalmas 33-as út mentén! Hajnalban még felhős volt az ég, de a tavaknál már ra­gyogó napsütés fo­gadott. Hangosan kiáltozott a kakukk, brekegtek a kecske­békák, fecskék ci­káztak a levegőben, a gátakon sárgán virított a pitypang és a sziki pozdor. Évente látom a má­jusban repülő szép farkasalmalepkét, de többnyire csak egy-egy példánnyal találkozom. Ezen a hortobágyi gáton viszont minden ti­zedik lépésnél libe­gett egy sárga ala­pon feketén mintá­zott, hátulsó szár­nyán piros foltokkal is ékes pillangó. Közben mindenütt sok farkasalma nőtt, ez a hernyó egyet­len tápnövénye, így aztán a sok szép lepke sem volt véletlen. A többi közül kinyúló ta­valyi nádszálon nádirigó ka­paszkodott. Hangosan kari­­csolt, a jellegzetes „kara-kara­­ku­-kit" messzire szállt a tavak felett. Nem messze, egy fűzfa száraz ágán kakukk ült, és ar­rafelé figyelt, ahol a nádirigó énekelt. Az talán észre sem vette, önfeledten dalolt, míg párja a nád sűrűjében már va­lószínűleg a mély csészéjű fészket építgette. Nem sejt­hették, hogy saját fiókáik he­lyett esetleg mostohát, egy örökké éhes kakukkcsemetét nevelnek majd nádszálak kö­zé font művészi otthonukban. A megfigyelőtoronyból ra­gyogó kilátás nyiik a tavakra. Vörös gém ereszkedett ne­hézkesen a nád közé, egy tá­volabbi sekély részen hófehér nagy kócsagok, nyári ludak és dankasirályok pihentek, közvetlenül a torony előtt há­rom fehér szárnyú szerkő re­pült a víz felett. Kecsesen, súlytalanul, ahogy csak a szerkők tudnak mozogni a le­vegőben. A nádszegélybe vá­gott kis tisztáson jókora tavi béka hintázott a víz felszínén. Lábait szétterpesztve lebe­gett, hanghólyagjait kétoldalt dagadtra fújta. Olyan hango­san brekegett, hogy látszott rajta, a kis tisztást kizárólagos birodalmának tekinti. Barná­val árnyalt olajzöld hátán kör alakú feketés foltok ültek, és amíg brekegett, dülledt sze­meit rajtunk tartotta. Karom­mal egy félkört írtam le a le­vegőben, erre nyomban el­hallgatott. Gyanakodva me­redt rám, de mert megszok­hatta az emberi mozgást a be­tekintőn, néhány másodperc múlva újra rákezdett vartyo­­gó monológjára. Schmidt Egon­Fotó: Bécsy László A költő halálának emlékezete 1594. május 30-án halt meg Kékkői Gyarmathy Ba­lassa Bálint végvári had­nagy, a magyar nyelvű líra első európai jelentőségű al­kotója. A halál napjára em­lékezett Esztergom városa május 29-én, amikor a Balassa Múzeum és Társa­ság emléktáblát állított a költőnek a Vízivárosban, a sebesülés helyén, melyet történelmi dokumentumok segítségével azonosított Horváth István régész, törté­nész, múzeumigazgató. A márványtábla bronzplakett­jeit Nagy János felvidéki szobrászművész készítette, betűit Németh László kőfara­gómester véste. A márvány­táblát Meggyes Tamás pol­gármester leplezte le, majd Koditek Pál idézte fel Balassa Bálint alakját. Kántor János többszörös díjnyertes festő és grafikus szabadtéri kiállítása a bás­tyafalon a mának üzenő Balassa Bálint zsoltár-para­frázisaihoz készített sajátsá­gos, expresszív erejű olajké­peit mutatja be. Kántor ko­runk egyik meghatározó művészegyénisége, aki - mint Prokopp Mária művé­szettörténész írja - „nagy művészi érzékenységgel for­málja meg az embertípuso­kat s a lélek vívódásait". Ennek a gondolatnak a je­gyében szólt kiállítás­ meg­nyitójában a képekről, alkotó­jukról lapunk munkatársa, Tóth Sándor, azt hangsúlyoz­va, hogy a lélek elszántsága, gyötrelme, istenhite és bizo­dalma a legnagyobb emberi érték. (­h-r) Balassa utolsó arcképe ■ Kántor János festménye Egyházak focibajnoksága Immáron tizenegyedik al­kalommal rendezték meg Bu­dapesten az I. kerületi Egyhá­zak Labdarúgó-bajnokságát május 29-én, a Czakó utcai Sport- és Szabadidő Központ­ban. A tizenegy benevezett csapatban nemcsak egyházi vagy egyházhoz közel álló személyek rúghatták a labdát és gólokat. Bárki, aki erősíteni kívánta valamelyik együttest, jelentkezhetett a játékra. Az elmúlt években meghívott ne­ves vendégek - Puskás Ferenc, Buzánszky Jenő, Albert Flórián - után az idei bajnokság véd­nöke Orbán Viktor volt: a ta­valy „elkelt" vándorkupa után az új kupát is ő ajánlotta fel a különdíjakkal egyetem­ben, amelyeket a gólkirály­nak, a legjobb kapusnak és a legjobb mezőnyjátékosnak adtak át. A rendezvényt Nagy Gábor Tamás polgármester nyitotta meg a díszvendég, Dalnoki Jenő olimpiai bajnok labdarúgó, az FTC örökös baj­nokának jelenlétében. Az EU-HÁZ-ban is EGY­­HÁZBAN-ban mottóval meg­rendezett erőpróbán a dobo­gó legmagasabb fokára a krisztinavárosi plébánia csa­pata állhatott fel. (Cser) Mariazell és Magyarország Egy zarándokhely emlékezete A Zichy-család 1724-ben kápol­nát építtetett az óbudai szőlőhe­gyen, amelyben elhelyezték a mariazelli Szűzanya szobrának másolatát. Később ezen a helyen épült fel a trinitáriusok barokk stí­lusú temploma és kolostora. A ren­det II. József feloszlatta, a szerzete­sek 1785-ben kénytelenek voltak el­hagyni Kiscellt. Berendezését elár­verezték, a becsben tartott kegyszo­bor pedig az óbudai plébániatemp­lomba került. A funkcióját vesztett épületegyüttes ezután sokszor gaz­dát cserélt, végül 1945-ben­­ a Bu­dapesti Történeti Múzeum újkori gyűjteményével és a Fővárosi Kép­tárral - Kiscelli Múzeum néven tár­ta ki kapuit a nagyközönség előtt. Az egykori templom hatalmas, félhomályos csarnokában május 28-án nyitt meg az a nagyszabású kiállítás, amely Közép-Európa egyik leghíresebb kegyhelyének, Mariazellnek, valamint itthoni filiáinak (Óbuda-Kiscell, Celldö­­mölk) kivételes értékű tárgyi emlé­keivel ismerteti meg a látogatót, be­tekintést engedve az osztrák bú­csújáró hely történetének számta­lan magyar vonatkozásába. A fővárosi, vidéki, valamint osztrák és horvát egyházi és ma­gángyűjteményekből érkezett mű­tárgyak között felbecsülhetetlen értékű dara­bok is vannak. Ilyen a Sankt Lambrecht-i fo­gadalmi kép (1430 körül) és a mariazelli cso­dák kisebb oltára (1512) Grazból, a Mária Teré­zia által adományozott szíves ezüstlámpás vagy a Karácsonyi-család fogadalmi adomá­nya a mariazelli kincstárból. Ideiglenesen „eredeti helyére" került a Franz Anton Maul­­bertsch festette, Szent József halála című oltár­kép, amelyet a Magyar Nemzeti Galéria adott kölcsön, és visszatért a trinitáriusok hajdani templomába a frissen felújított kiscelli kegy­szobor is az óbudai Szent Péter és Pál-plébá­­niatemplomból. Izgalmasan kialakított térben gótikus és barokk festmények, míves ötvöstárgyak, gaz­dagon hímzett térítők, miseruhák, könyvrit­kaságok, hálaajándékok, évszázados szobor­másolatok között „zarándokolva" keresheti fel lélekben a betérő a zelli Szűzanyát. (A kiállítás szeptember 12-ig lesz nyitva.) Pallós Tamás­ ­ ny­el­vi Interjúkötet Tempfli József NAGYVÁRADI MEGYÉS PI­SPOkkl I. ? I 4 176 oldal, 16 oldal képmelléklettel. Kőivé: 135x230 mm. Megvásárolható a könyvesboltokban és kedvezményes áron a Válasz Könyvkiadóban. Címünk: 1062 Budapest, Andrássy út 125. Tel.:­­+61 -1 -+10 fax: 461- 1436 ♦ e-mail: valaszkonyv@mail.gondola.lm

Next